A középiskolai angolórákon rendszerint gyorsan túljutottunk az új olvasmány szegényes szövegén s a tanmenet szerint éppen nekünk rendelt nyelvtani problémák megbeszélésén is. Akkoriban, a hatvanas évek elején igencsak alacsony követelményeket szabtak a középiskolai második idegennyelv-tanítás számára. Minket azonban ez korántsem zavart, részint mert a félosztálynyi csoport nagyobb hányada nem igazán akart nyelvet tanulni, részint mert a kisebb hányad a szülők által fizetett délutáni különórákon rohamléptekkel haladt a passzív szerkezetek, meg a sokféle igeidő alkalmazásának tudományában. Az idő azonban nem telt haszontalanul, mivel az angol nyelvet tanító Somorjai tanár úr - aki kitűnő francia nyelvkönyvek szerzőjeként a korszak egyik jeles idegennyelv-oktatási szakembere volt - Angliáról, a ködös Albion hétköznapjairól, az angol demokrácia történetéről mesélt. Úgy a második év végén már egészen jól tudtuk, mit esznek az angol hivatalnokok az ebédidőben, milyen szokások jellemzik a társasági életet, milyen éberen őrködnek az éppen ellenzékben lévők az Alsóházban a kormánypárt tevékenysége felett. Az angol demokrácia mibenlétét ennél mélyebben persze nem merte elmagyarázni a tanár úr. Politika helyett inkább londoni élményeiről mesélt. Nem csoda tehát, ha legtöbbünk nem tudott elmondani egy igazi angol mondatot, de képzeletben már otthonosan jártunk a Tate Galery vagy a British Múzeum termeiben, könyvtáraiban, s szinte az orrunkban éreztük a tavaszi Kensington park fáinak friss illatát, csakúgy mint a késő őszi Temze-part kesernyés ködének semmivel össze nem téveszthető szagát.
Az angolos csoport néhány érdeklődőbb tagja a Szabad Európa permanens hallgatása mellett elkezdett figyelni a BBC másfajta, mérsékelt hangjára. Ebben Somorjai tanár úr mellett persze nagy szerepe volt Cs. Szabó Lászlónak is. Az általa szerkesztett kulturális magazin, a Londoni Panoráma sokunk számára az egyik legfontosabb szellemi táplálék lett. Ezerkilencszázhatvannégyben-hatvanötben a négy liverpooli gombafejű Beatlesnél már időnként jobban érdeklődtünk Peter Brook színháza, Henry Moore szobrai vagy egy-egy új Tony Richardson-film iránt. A Filmmúzeumban rendezett angol filmnapokon ott tolongtunk az Osborne-drámából Richardson által rendezett Dühöngő ifjúság és az Egy csepp méz vetítése előtti jegyszerzési csatában. A Londoni Panorámából, no meg az angol nyelv tanulása helyetti angolórákból megéreztünk valamit az akkor nemcsak földrajzi, hanem politikai értelemben is távoli, ám valamitől mégis hihetetlenül vonzó világból, amit a Szigetország jelentett a hatvanas évekbeli magyar kamaszok számára.
A tanár úr néha gondolatban áthajózott velünk a La Manche csatornán, s megrögzött frankofon lévén, bebarangoltuk Párizst, a Bretagne-félszigetet, Marseille kikötőnegyedeit. Sőt ifjúkori utazásainak történetei által néha átrándultunk más európai tájakra, megismerve sokféle európai népet, gondolkodásmódot, ízelítőt kapva az európai polgár mentalitásából, a manapság sokat emlegetett európai értékrendből.
Korántsem azért idézem fel kedves, öreg angoltanárom alakját, mintha mindenben követendő példának tartanám. Hiszen az iskolai idegennyelv-tanításban a nyelv megtanítása, a kommunikációs képességek fejlesztése nagyon fontos feladat, amelyet nem szoríthat háttérbe az adott nyelvterület kultúrájának, az adott térségben élő emberek mindennapi életének bemutatása.
Ugyanakkor úgy látom, hogy az idegen nyelvek tanítása rendkívül széles lehetőségeket kínál az európai kulturális örökség megismertetésére, az európai értékek átadására, s ami a legfontosabb: az európai polgár életszemléletének, életmódjának felvillantására, az ezek befogadásához szükséges nyitottság fejlesztésére.
Vannak persze, akik azt mondják, hogy a tanárnak elsősorban a nyelvet kell jól megtanítania, ami az iskola mai feltételei, lehetőségei mellett önmagában sem kis feladat. S ha nem is ellenérvként, de megjegyzésként sokan megfogalmazzák azt is, hogy az európai uniós csatlakozásra történő felkészítés keretében a most iskolapadban ülő nemzedékek rendkívül gazdag információt kapnak Európáról. Mindez igaz, de úgy vélem, hogy az európai értékrend igazi lényegét nemcsak a tantárgyi keretek között megtanítható európai dimenziók jelentik, hanem azok az attitűdök, beállítódások is, amelyek átszövik az európai polgár mindennapjait, amelyek fenntartják a demokráciát, stabil kereteket biztosítanak a polgári lét számára. A toleranciáról, a szolidaritásról, a másság tiszteletéről sokat meg lehet tanítani azoknak a kitűnő európai tananyagoknak a segítségével, amelyek reményeink szerint néhány éven belül szervesen beépülnek a magyar iskola tantárgyi keretei közé. A személyes élmények, az európai emberekkel való találkozások élményei azonban semmivel nem pótolható információforrást nyújtanak a vigyázó szemüket egyre inkább Európára vető fiatal generációk számára. Ezek átadásában segíthetnek sokat az idegennyelv-tanárok.
Amikor hibásak az angol mondataim, gyakorta dohogok a Somorjai tanár úrral eltékozolt angolórák miatt, aztán pillanatok alatt megbocsátok a tanár úrnak, hiszen ha angolul nem is egészen jól tanított, de az elzártság korában a maga módján megpróbálta szélesre tárni a szellemi határokat, megpróbált nekünk megmutatni valamit Európa igazi arcából.
Tartalom
Iskolai nyelvoktatás
Magyarországon az általános iskolások öt és fél, a középiskolások egy százaléka részesül kisebbségi oktatásban. A magyarországi nemzetiségi és etnikai kisebbségek népességen belüli arányához képest ez meglehetősen csekélynek tűnik. A tanulmány a tanítás nyelvét/nyelveit szabályozó dokumentumok tükrében vizsgálja, hogy milyen dilemmák elé kerülnek a kisebbségekhez tartozó szülők és diákok, amikor a tanítási nyelv megválasztásáról kell dönteniük. Olyan szabályozásra lenne szükség, amely a nemzetiségi tanulók számára lehetővé teszi az identitásukat erősítő nemzetiségi oktatásban való részvételt, s egyben azt is, hogy a magyar mellett lehetőségük legyen a világgal való kommunikációt hatékonyan segítő magas színvonalú nyelvtanulásra.
[3–14. oldal]
Az alábbi fejtegetések szerzője azon középiskolai angoltanárok egyike, akik az utóbbi két és fél évben a Teaching British Culture in the Secondary Classroom című project keretei közt a British Council támogatásával együtt dolgoztak az angol nyelv tanításában alkalmazható kulturális tartalmak fejlesztésén és az ezek átadására használható módszerek kipróbálásán.
[15–22. oldal]
A beszélgetés résztvevői az iskolai idegennyelv-tanítás olyan fontos kérdéseit vitatták meg, mint: lehetséges-e iskolai feltételek között megtanítani egy vagy két idegen nyelvet, milyen szintű nyelvtudást biztosíthat az iskola, van-e értelme az iskolázás kezdő szakaszában elkezdeni a nyelvoktatást, képes-e az idegennyelv-tanítás az adott nyelvterület kultúrájának megismertetésére, milyen nyelveket oktasson az iskola?
[23–37. oldal]
A szerző a cikkben bemutatja, miként lehet beilleszteni egy adott tananyag tanításába a tanulók mindennapos esti tevékenységét, a televíziózást.
[38–42. oldal]
Nézőpontok
[43–44. oldal]
Világtükör
Az 1989/90-es évek nagy politikai változásai, a szovjet birodalom összeomlása a közép-, kelet- és dél-európai kisállamok számára nemcsak a felszabadulás és újrakezdés élményét hozták meg, hanem a saját helyzetükkel való szembenézés, az új önmeghatározás kényszerét is. A kilencvenes évek közoktatási változásait is leírhatjuk úgy, mint e kis országok törekvését arra, hogy felmérjék helyzetüket, számbavételezzék hiányosságaikat, lehetőségeiket, és megtalálják helyüket az újrarendeződő hazai és világpolitikai, világgazdasági keretek között.
[45–61. oldal]
Határainkon túl
A beszélgetés bepillantást enged a szlovákiai magyar pedagógusok mindennapi gondjaiba, a szlovákiai magyarság oktatásügyének problémáiba. A beszélgetésből jól érzékelhető, hogy a szlovákiai magyar pedagógusokban erőteljes törekvés van az oktatás modernizációjára, a sokszínű, plurális oktatás megteremtésére, a kisebbségi sors azonban nehezíti céljaik valóra váltását. A beszélgetés arra is rámutat, hogy a Szlovákia magyar lakta területein élő tanárok milyen sok szállal kötődnek az anyaországhoz, s az onnan kapott szakmai támogatás mennyire jelentős az általuk végzett fejlesztő munkában.
[62–69. oldal]
Informatikai nevelés
A szerző a tanulók önálló ismeretszerzésének, könyvtárhasználati kultúrájának legfontosabb változásait összegzi, melyeket az információs eszköztár kiszélesedése, a számítógépen olvasható tájékoztató eszközök elterjedése idézett elő. Felhívja a figyelmet arra, hogy a korszerű tájékozódási szokások kialakításának feltétele az információs apparátus mellett a kérdéskultúra fejlettsége.
[70–74. oldal]
Amióta terjedőben van az Internet-használat, egyre inkább kérdéssé válik, hogyan hasznosítható pedagógiai-didaktikai szempontból a világháló, illetve a multimédia által felkínált sokféle lehetőség. A szerző konkrét gyakorlati példákon át mutatja be, hogyan lehet az Internetet szervesen beépíteni a történelemtanításba, egyben utal az esetlegesen felmerülő problémákra is. Egyik fontos következtetése: a történelem világában való Internetes barangolás, a linkek közti szörfölés nemcsak számos új ismeret forrása, hanem egyszersmind annak érzékeltetése is, hogy a történelem nem egymást lineárisan követő események szabályos folyamata, hanem párhuzamosan futó történések komplex egysége.
[75–80. oldal]
Műhely
Mit tehet a tanár az órán vagy a szünetben agresszíven viselkedő diákkal szemben? Hogyan tudja a gyerek egészségét, testi épségét veszélyeztető vagy személyüket megalázó agressziót megfékezni? Milyen eszközök állnak a rendelkezésre, s milyen várható következményei lehetnek az ő intézkedéseinek? A szerző ezekre a kérdésekre próbál választ adni saját nevelési tapasztalatai alapján.
[81–88. oldal]
A Carl Rogers Személyközpontú Iskola hetedik osztályosai az agresszióhoz kötődő személyes élményeiket, véleményüket mondják el egy olyan ember élettörténetének kapcsán, aki a mai napig is érvényes és elgondolkoztató választ adott az erőszakmentes élet alapkérdéseire. A beszélgetés résztvevői még Csata István osztályfőnök és Csizmazia Katalin angoltanár, osztályfőnök-helyettes.
[89–95. oldal]
Az esélyek kiegyenlítése, a hátrányok csökkentése, a rászoruló tanulók felzárkóztatása minden időben stratégiai célként fogalmazódott meg az oktatáspolitikában. Más kérdés, hogy az intézmények, a pedagógusok valójában milyen eredményeket tudnak elérni a gyakorlati megvalósítás terén. Az alábbi írás azt mutatja be, hogy a középfokú kollégium mint intézmény miért alkalmas erre a feladatra, milyen feladatok hárulnak rá, milyen további lehetőségei vannak.
[96–107. oldal]
Kritika-figyelő
Nemrég jelent meg a
Tantervelmélet forrásai című könyvsorozat 22. kötete. Az immár tizenhat éve élő sorozat szerkesztője Horánszky Nándor, az Országos Közoktatási Intézet munkatársa. A legújabb tanulmánykötetnek pedig ő a szerzője is. E kötet megjelenése kapcsán beszélgettünk a tantervelmélet és -történet tanulságairól és magáról a sorozatról. [108–112. oldal]
[113–115. oldal]
[116–117. oldal]
[118–119. oldal]
Európa-melléklet
Az iskolának az "oktatni, nevelni, szocializálni" hármas követelménynek eleget téve egyre több és újabb feladatokat kell magára vállalnia; sokat azokból is, amelyeket hagyományosan a család szocializációs funkciói között tartottunk számon. Egyre több különleges elvárás érkezik a folyamatosan változó társadalom felől is: ezek további témákat és tudnivalókat bíznak az iskola értékközvetítő csatornáira. A Nemzeti alaptanterv felépítése, szellemisége nálunk is jelzi már ezeket a tendenciákat; mivel azonban Nyugat-Európa iskoláiban ez a folyamat jóval korábban elkezdődött, sok területen megismerésre érdemes tapasztalatok halmozódtak fel. Különösen figyelemreméltóak az állampolgárrá, a békére és a nemzetközi megértésre, illetve a demokráciára nevelés, az erőszak elleni fellépés, valamint a konfliktuskezelés megtanítása terén elért eredményeik.
[120–128. oldal]
