Nemrég kezembe került Márai Sándor egy kevéssé ismert, 1942-ben írott könyve (Röpirat a nemzetnevelés ügyében), amelyben az európai polgár archetípusaként emlegetett író messze megelőzve korát, papírra vetette az európai integráció szükségességének indokait. Még nem dőlt el igazán a háború sorsa, a nagyhatalmak még egymás erejét próbálgatva kísérleteznek, hogyan alakítsák az egyes érdekszférák földrajzi, katonai, gazdasági és nem utolsósorban szellemi tömbjeit, amikor Márai felismeri, hogy a majdan megkötendő európai béke csak akkor lehet tartós, ha az öreg kontinens 480 millió polgára képes olyan politikai és gazdasági közösséget alkotni, amely a kölcsönös érdekek és előnyök megtalálásának elvén nyugszik, s amely éppen ettől az érdekazonosságtól válik erőssé.
Márai 1942-ben már pontosan érzi, hogy a békekötés után az európai nagy és kis nemzetek egyaránt rá fognak ébredni annak tudatára, hogy az új világ, azaz Amerika gazdasági erejével, dinamizmusával szemben csak akkor tudják felvenni a versenyt, ha egyrészt képesek felülemelkedni a nemzeti ellentéteken, másrészt nemzeti gazdasági érdekeiket egy közös európai gazdasági unió keretei között összehangolják.
Az európai csatlakozás pillanatában, amikor sokak számára kérdés, hogy miként férhet meg egymással az európaiság tudata a nemzethez tartozással, a nemzeti identitással, hihetetlen aktualitása van Márai gondolatainak. Az euroszkeptikusok, a globalizáció hatásaitól aggódók egyik legnagyobb félelme az, hogy az európai értékrend és kultúra belsővé tétele egyfajta nemzetek feletti identitást, a tradicionális nemzeti karakter feloldását s végső soron a nemzet szellemi, mentalitásbeli kereteinek a megszűnését, de legalábbis gyengülését eredményezi. Márai, akit joggal tekinthetünk a 20. századi magyar szellem egyik legeurópaibb, ugyanakkor erőteljesen konzervatív reprezentánsának, a Röpiratban olyan megoldási alternatívát kínál erre a dilemmára, amely szinte minden mérsékelt politikai erő számára elfogadható.
Olyan egységesülő Európát képzel el, amelyben az egyes nemzetek megőrzik nemzeti hagyományaikat, nyelvüket, kultúrájukat. Elsősorban azért, mert azt, amit Európa szellemi örökségeként, európai értékrendként emlegetünk, nem valamiféle nemzetek feletti erő, hanem az egyes európai nemzetek – köztük a magyarság – közös együttélése, nemzeti keretek közötti fejlődése hozta létre. Az európai szellem évszázadokon át fennmaradó erejét épp a kulturális sokszínűség biztosította. Ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az európai szellem az egyes nemzeti kultúrák érintkezéséből, egymásra hatásából született meg. Nem véletlenül vált az európai értékrend egyik sarkkövévé a tolerancia, a másság tisztelete.
A Röpirat egyik fő gondolata, hogy az európai tudat, identitás kialakítása a nemzetnevelés által valósítható meg. Az egyes európai nemzetek ugyanis saját kultúrájuk építőköveiből hozták létre az európai kulturális örökséget évszázadok szerves fejlődésében. Márai értelmezésében a nemzetnevelés egyet jelent a magyar és más kultúrák befogadására történő neveléssel, a magyar és az európai kultúra iránti vonzódás együttes kialakításával. Polgárideálját nem a nemzeti elzárkózás, az önhitt, a mások értékeit tagadó kultúrnacionalizmus jellemzi, hanem az európai tradíciók iránti érzékenység, nyitottság. Azért tartja szükség a nemzeti kultúra és az egyes európai nemzetek, népek kultúrájának széles körű megismertetését, nevelés általi belsővé tételét, mert az európai ember csak így védekezhet a tömegkultúra, a tömegesedés – már a 20. század első felében is erőteljesen érezhető – veszélyei ellen. Márai számára a nemzetek erős szövedékéből felépülő közös Európa nemcsak azért fontos, mert így esély teremtődhet az amerikai és más – akkor még nem látható – térségek gazdaságaival szembeni pozíciók megvédésére, hanem azért is, mert csak így őrizhető meg az egyediségét, autonómiáját oly féltve ápoló európai ember, így lehet sikeres az európai ember védekezése az arcnélkülivé válással, az eltömegesedéssel szemben.
A sokak által szellemi arisztokratának tekintett Márai épp az európai értékrend, az európai dimenzió széles körű elterjesztése érdekében egy olyan nemzetnevelési program körvonalait fogalmazta meg, amelyben a nemzeti és az európai kultúra javait a tömegekhez kívánta eljuttatni részint a kulturális értékvesztés megfékezése, részint pedig az európai közösséghez történő felzárkózás érdekében. Ez a magyarságtudattól átitatott európai polgár hitt abban, hogy a 19–20. században megteremtett technikai civilizáció javai – a nyugat-európai térséghez hasonlóan – csak akkor javíthatják tömegméretekben a magyarság életminőségét, ha nemcsak a középosztály birtokolja a nemzeti és európai kultúrát, hanem azok a tömegek is, amelyek a múlt század első felében a nyomor szorításában, nélkülözések között léteztek. Márai – lévén igazi demokrata – tudta, hogy az európai életminőség nemcsak anyagi, gazdasági, hanem műveltségbeli, oktatási kérdés is. Mint ahogy azt is tudta, hogy csak egy igazságos demokrácia polgárai válhatnak az európai közösség részévé.
Márai egyértelművé próbálta tenni, hogy a nemzethez tartozás, a magyar identitástudat és az európaiság nem okozhatnak konfliktust, mert nem állnak ellentétben egymással. A szilárd alapokon álló egészséges nemzettudat kialakítása elválaszthatatlan az európaiság tudatának kialakításától. Az Egy polgár vallomásai című műve jól mutatja, hogy Márai magyarságtudata valójában nagy európai kalandozásai, az európai kultúrára s egyszersmind az európai polgár hétköznapi életére való rácsodálkozásai közepette erősödött meg. Épp azért érzi fontosnak a nemzetnevelés programját, mert úgy véli, hogy ennek eredményeként válhat személyiségünk igazán nyitottá arra, hogy sajátos magyar szellemiségünket megőrizve megérezzük mindazt, ami más európai népek, nemzetek kultúrájában érték.
Márai mind gondolati síkon, mind saját életgyakorlatában képes volt a nemzethez tartozás és a tágabb világhoz, kultúrához tartozás szintézisét megteremteni, megoldani azt, ami sokak számára még ma is nehezen vagy egyáltalán nem tűnik megoldhatónak: kötődni a magyar tradíciókhoz és egyszersmind európai polgárként élni és gondolkodni.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozás pillanataiban érdemes tanulmányozni ennek a rövid Márai-könyvnek a gondolatait, mert egyrészt visszaigazolódni látszanak az Európához és az európaisághoz való viszonyunkról alkotott gondolataink, másrészt az, hogy a legnagyobb magyar gondolkodók is az európai szellemi közösség tagjaként próbáltak hidat verni a magyarság és az európai népek kultúrája, identitása között.
Tartalom
Tanulmányok
A multikulturális nevelés mind gyakrabban használt fogalom a hazai pedagógiában. Nálunk is egyre élénkülő figyelem veszi körül az öntudatra ébredő nemzeti és etnikai kisebbségek társadalmi problémáit, különösen oktatását és munkaerő-piaci helyzetét. Az alábbiakban betekintést nyerhetünk a multikulturális nevelés egyes kérdéseibe, fogalmának értelmezésébe, megismerhetjük fejlődését, és megtudhatjuk, mitől lesz egy oktatási intézmény multikulturális jellegű.
[4–14. oldal]
Hogyan lehet feltérképezni a matematikai tehetség szerkezetét, feltárni a tehetség képességbeli összetevőit? Tanulmányában erre a kérdésre keres választ a szerzőpáros. Részletes áttekintést nyújtanak a tehetség, azon belül a matematikai tehetség sajátosságaival foglalkozó szakirodalomból, és értelmezik a kreativitást általában, valamint a matematikai tehetség szempontjából. Véleményük szerint a matematika tantárgy a kreativitás fejlesztésének egyik legalkalmasabb terepe. A tanulmányban közreadják egy olyan vizsgálat eredményeit, amely konkrét feladatsorokon azt kutatta, hogy mennyire függ a kreatív matematikai teljesítmény az általános személyiségjellemzőktől, illetve a tanulók nemétől. Az eredmények arra utalnak, hogy a matematikai teljesítmény erőteljesen függ a személyiség általános kreativitásától. A vizsgálat egyik fontos megállapítása, hogy a fiúk és a lányok matematikában megnyilvánuló kreativitása között nincsenek értékelhető különbségek.
[15–37. oldal]
Az információs és kommunikációs technológiák iskolai alkalmazásának egyik fontos feltétele, hogy a különböző tantárgyakat tanító tanárok nyitottak-e az említett technikák alkalmazására, illetve rendelkeznek-e az alkalmazáshoz szükséges eszközökkel (számítógéppel, internet-csatlakozási lehetőséggel) az iskolájukban és otthon. Az alábbiakban közreadott felmérés eredményei arra utalnak, hogy a némettanárok kellően nyitottak a modern kommunikációs technikák, a multimédiás oktatóprogramok megismerése és a tanításban való felhasználása iránt. A felmérés adatai szerint elsősorban a tanórákra történő felkészülésben és csak kisebb arányban a konkrét órai tevékenységben hasznosítják az informatikai eszköztárat. A tanulmányban közölt felmérés 2000–2002-ben készült, megjelenését azonban fontosnak tartjuk, mert nemcsak a technikai felszereltségről, hanem a némettanárok hozzáállásáról, az IKT (információs és kommunikációs technológiák) használatának területeiről, lehetőségeiről és nem utolsósorban annak akadályairól is átfogó képet nyújt. Emellett a felmérésben közzétett eredmények további szakirányú kutatások kiindulópontjául szolgálhatnak. Mivel ezen a területen rohamos infrastrukturális és módszertani változásoknak lehetünk tanúi, a szerzők tervezik a felmérés megismétlését, a jelenleg rendelkezésre álló és az újabb adatok összehasonlítását.
[38–51. oldal]
Az utóbbi években – főleg a kulcskompetenciák meghatározását célzó nemzetközi kutatások eredményeinek megjelenését követően – fokozott érdeklődés tapasztalható a szociális képességek meghatározása, a fejlesztésüket elősegítő módszerek megismerése iránt. A tanulmány szerzője széles nemzetközi kitekintés alapján bemutatja a szociális képességek lehetséges értelmezését, és javaslatokat tesz arra, hogy a különböző iskolai színtereken, élethelyzetekben milyen módon lehet fejleszteni az emberi együttélés, együttműködés szempontjából oly jelentős képességeket.
[52–68. oldal]
Konferencia
A lillafüredi konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata annak az európai uniós munkabizottságnak a megállapításait elemzi, amely a tanári szakma helyzetével és képzésének kérdéseivel foglalkozott. A jelentés szerint Európában szinte mindenütt probléma, hogy a tanári pálya egyre kevésbé vonzó, s nem mindig a legrátermettebbek kerülnek a pedagógusképzésbe, illetve a tanári pályára. Ezért minden országban keresik, hogyan lehet vonzóvá tenni a pályát, s milyen segítő rendszerekkel lehet elérni, hogy a tanári munkában nélkülözhetetlen kulcskompetenciákkal minél szélesebb körben rendelkezzenek a pályára lépők és a már pályán lévő pedagógusok. A szerző áttekintést ad a tanári munka kulcskompetenciáiról, melyek közül talán a legfontosabb, hogy a tanárok képesek legyenek a hatékony tanulási környezet megteremtésére, a differenciálásra, az IKT integrálására tanári tevékenységükben, továbbá a teammunkára, a kooperációra.
[69–77. oldal]
Ez a szubjektív hangvételű írás a pedagógusok helyzetével, illetve a tanárképzéssel foglalkozó lillafüredi konferencia egyik figyelemre méltó előadásának cikké formált változata. A szerző arra a paradoxonra mutat rá, hogy a rendszerváltás óta minden kormány központi változtatási szándékok sorát határozta el, amelyek – minden látszólagos ellentmondás ellenére – paradigmaváltást indukálnak folyamatosan. Az intézményi, még inkább egyéni szint azonban kevéssé vagy egyáltalán nem követi ezt a paradigmaváltást, mivel arra számít, hogy a következő kormányzati ciklus úgyis más prioritásokat jelöl ki. Ugyanakkor hosszú ideje általános elégedetlenség jellemzi a pedagógusokat A szerző szerint olyan intézményi menedzsmentre van szükség, amely a helyzettel való elégedetlenséget, az ebben rejlő energiát az intézményi rutinok, beidegződések megváltoztatására irányítja.
[78–82. oldal]
Az emberrel foglalkozó humán szakmák képviselőit leginkább fenyegető veszély a kiégés, a munka rutinszerűvé válása. Setényi János lillafüredi konferencián elmondott előadásának középpontjában annak a folyamatnak a bemutatása állt, melynek során a lelkes, de tapasztalatlan pedagógus a betanulásnak, a szakmai identitás kialakításának, majd a munka rutinná válásának lassú állomásain keresztül eljut az elszürkülés, a mentális és gyakran szakmai kiégés állapotába. Előadásával egyrészt a pedagógus-mentálhigiéné prevenciós funkciójának hiányára, másrészt a kiégés állapotába jutott pedagógusok esetleges pályaváltásának nehézségeire hívta fel a figyelmet.
[84–89. oldal]
Vekerdy Tamás immár évtizedek óta a gyermekközpontú iskola megteremtésének elkötelezett harcosa. A lillafüredi konferencián elmondott előadásában arra keresett választ, hogy a mai magyar iskola mennyiben felel meg a gyermekközpontúság követelményének. Vekerdy a ma létező iskolák zömének régóta kemény bírálója, elsősorban azért, mert az iskola szinte csak az intellektuális teljesítményeket értékeli, s kevés jelentőséget tulajdonít az érzelmeket is megmozgató, kreatív, sokféle manuális készséget igénylő tevékenységeknek. Vekerdy szerint a gyermekközpontúvá válás másik gátja az iskolai értékelés alapvetően osztályzásra épülő, szorongások sokaságát gerjesztő formája, de a magyar iskolarendszernek számos gyermekközpontú hagyománya is van, amelyekhez vissza kellene térnie az iskolának, a pedagógusnak.
[91–96. oldal]
A lillafüredi konferencia pódiumvitájának részleteivel ismerkedhet meg az olvasó, amelynek keretében a résztvevők arról beszélgettek, hogy egyrészt a közoktatásban időről időre érzékelhető hektikus folyamatok mennyire hatnak a pedagógusokra, másrészt mennyire képesek elérni azt, hogy mindez ne legyen érzékelhető az osztályteremben. Vita tárgyát képezte az is, hogy a hivatalos és az egyre jobban terjedő, valóban piacképes, releváns tudást nyújtó árnyékoktatás rendszere miként viszonyul egymáshoz, milyen kihívások jelentkeznek ebből a szférából, továbbá szó esett arról, hogy a továbbképzések során, illetve más csatornákon szerzett új tudás mennyire termékenyíti meg a pedagógiai gyakorlatot, és miért olyan nehéz feladat az iskola kialakult rendjének, tudásközvetítési mechanizmusainak változtatása.
[97–111. oldal]
Nézőpontok
Régóta viták tárgya, hogy mikor érdemes és mikor lehet elkezdeni a gyerekek nyelvtanítását. Az alábbi beszélgetés többek között arra keres választ, hogy a kisgyermek- és kisiskoláskori nyelvelsajátítás miben különbözik a tudatos, hagyományos értelemben vett nyelvtanítástól. A gyakorló szakemberek tapasztalatai arra utalnak, hogy az óvodai és alsó tagozatos nyelvtanítás során az anyanyelv elsajátításához hasonló folyamatok során rögzülnek az idegen nyelv szavai s bizonyos mélységig nyelvtani szabályai. Mindez azonban csak akkor következik be, ha az egész folyamatot a játékosság, a spontaneitás hatja át. Az így megszerzett nyelvtudás birtokában a későbbi tudatos nyelvtanulás lényegesen hatékonyabban és kevesebb kudarccal mehet végbe.
[111–122. oldal]
Világtükör
Évek óta használunk egy fogalmat: európai dimenzió. Sokan sokféle tartalmat társítanak hozzá. Európai iskolaigazgatók szerint a fogalom egyszerre jelenti az európai lehetőségek ismeretét, az európai társadalmi-politikai kérdések iránti érzékenységet és az európai polgár értékrendjének ismeretét. A tanulmány az európai dimenzió egyik érdekes és sok vitát kavaró aspektusával is foglalkozik: a nemzetállami keretek fokozatos háttérbe szorulásával, a kultúrák, értékek fokozatos nemzetek felettivé válásával, európaizálódásával. A szerző ismerteti annak az elemzésnek az eredményét, amelyben azt vizsgálták, hogy az európai dimenzió politikai és kulturális elemei mennyire és milyen módon vannak jelen az egyes országok tanterveiben. A tapasztalatok arra utalnak, hogy az európai dimenzió tanítása kevésbé direkt politikai tartalmakon keresztül valósul meg, és az európaiság többnyire kulturális és demokráciaértékek közvetítésével épül be a tanulók tudatába.
[123–133. oldal]
A mindennapi pedagógiai munka során komoly gondot jelent a pedagógus számára a különlegesen tehetséges gyerekekkel való foglalkozás. A szerző a nemzetközi szakirodalomban tallózva áttekintést ad arról, hogy kik sorolhatók a kimagaslóan tehetséges gyerekek körébe, és ezt milyen ismérvek alapján lehet eldönteni. Arra is választ ad a tanulmány, hogy milyen tényezők játszanak szerepet a kimagasló tehetség kialakulásában. A szerző ismertet egy olyan vizsgálatot is, amely kísérletet tett annak meghatározására, hogy miben mások a kiemelkedően tehetséges gyerekek, illetve miként ítélik meg saját helyzetüket a közösségen belül. Kitér arra is, hogy milyen nehézségeket jelent ezeknek a gyerekeknek az iskolai keretek közötti nevelése, fejlesztése.
[144–149. oldal]
Az oktatás világában az árnyékgazdaság analógiájaként megjelent az árnyékiskola, azaz a hatékony tudást biztosító különórák rendszere. A tanulmány áttekintést ad arról, hogy milyen arányban és milyen sajátos formában valósul meg az árnyékoktatás a fejlett gazdasággal rendelkező országokban. Az árnyékoktatásban szinte mindenütt a jobb társadalmi státusú, kedvezőbb szociokulturális háttérrel rendelkező családok gyerekei vesznek részt. Ebből következik a tanulmány egyik fontos megállapítása: az árnyékiskola felerősíti az iskolázásban egyébként is erőteljesen ható társadalmi hátrányokat, s növeli az egyenlőtlenségeket. Az árnyékoktatás terjedése világszerte a formális oktatás hatékonyságának problémáival magyarázható. A megoldás kulcsa az oktatás hatékonyságának növelése és az iskolán belüli kiegészítő oktatás lehetőségeinek szélesítése.
[150–155. oldal]
Múltunkból
Folyóiratunk az alábbi tanulmány közlésével olyan sorozatot kezd, amelyben áttekintjük a nemzetiségi oktatás alakulásának történetét 1945-től a Kádár-korszak végéig. Terveink között szerepel egy olyan vizsgálat eredményeinek közreadása is, amely a nemzetiségi oktatás mai helyzetéről nyújt képet. A sorozat első részéből kitűnik, hogy az 1945–1948 közötti demokratikus magyar kísérlet részeként megvalósuló, a népek, nemzetiségek egyenjogúságán és önrendelkezésén alapuló nemzetiségpolitika ellenére mennyi felhalmozódott feszültség és bizalmatlanság munkált a hazánkban élő nemzetiségekben. Ennek hátterében a múlt öröksége mellett a háborút követő lakosságcserék és kitelepítések is jelentős szerepet játszottak.
[156–165. oldal]
A tanulmány áttekinti a nyelvoktatásban ható azon tendenciákat, amelyek a két világháború közötti időszak politikai, társadalmi és nem utolsósorban gazdasági változásainak következtében alakultak ki Közép-Európában, illetve Magyarországon. Az elemzésből kiderül, hogy a polgárosodottabb Ausztriában a hagyományos latin és francia nyelv mellett – a középiskolai képzésben nagyobb részt képviselő reáliskolai képzés hatásaként – sokkal nagyobb arányban terjedt el a gazdasági kapcsolatok szempontjából fontos angol nyelv oktatása, mint hazánkban. Romániában a nyelvi gyökerek révén és a francia kulturális orientációból eredően a francia nyelv oktatása mindvégig erős maradt.
[166–171. oldal]
Befogadó pedagógia
A befogadó, inkluzív pedagógia egyre jobban teret hódít hazánkban is, jóllehet az inklúzió mögötti szemlélet terjedésének számos szervezeti, feltételbeli akadálya van, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Ezért szélesebb érdeklődésre tarthat számot annak a vizsgálatnak az eredménye, amely az ország egyik leghátrányosabb régiójában, az észak-alföldiben elemezte a befogadó nevelés helyzetét. A vizsgálat adatai megerősítik a befogadó nevelés, illetve a speciális nevelési igényű tanulók helyzetére vonatkozó országos adatokat. Azokon a területeken, ahol az átlagosnál jóval magasabb a roma népesség aránya, jelentős mértékben megnő a speciális ellátást igénylő gyerekek száma. A vizsgálat talán egyik legpozitívabb adata, hogy a régió megvizsgált iskoláinak több mint 90 százaléka jelenlegi állapotában is alkalmas arra, hogy befogadjon speciális igényű tanulókat.
[172–190. oldal]
Műhely
Az alábbi beszámoló „kutatás közben”, egy másfél éves folyamat közepén tudósít a több szempontú szöveges értékelő eszközcsomag kifejlesztéséről és kísérleti bevezetéséről. A projekt célja nem alapkutatás, hanem a rendelkezésre álló empirikus tudás, az iskolák alternatív eljárásai, valamint a résztvevők közoktatási tapasztalatai alapján a szöveges értékelő eszközrendszer kifejlesztése és beválásvizsgálata (egyelőre az általános iskola 1. évfolyamán), valamint az alkalmazással kapcsolatos problémák azonosítása. A kutatás résztvevői egyetemi kutatók, pedagógiai szakszolgálat szakértői és általános iskolai tanítók.
[191–203. oldal]
A szerző gyakorló iskolaigazgató, aki a közelmúltban részese volt egy budapesti kerületben végrehajtott iskola-összevonásnak. Tanulmányában felidézi azokat a szervezeti folyamatokat, szervezeten belüli konfliktusokat, amelyek az összevonás folyamatát kísérték. Az esettanulmány jól tükrözi, hogy milyen érdekegyeztetési mechanizmusok segítségével juttatható el egy-egy szervezet, az abban dolgozó pedagógusok csoportja ahhoz, hogy az összevonás nyomán elüljenek a szükségszerű konfliktusok, s működőképessé váljék az újonnan létrejött szervezet.
[204–211. oldal]
A gyermekvédelem – miközben jelentős számú gyermek nevelését vállalja fel – általában kevesebb teret kap a pedagógiai sajtóban. A szerző, aki gyermekfelügyelő, alábbiakban közreadott, személyes hangú írásában a gyermekvédelemben dolgozó pedagógusok, pedagógiai asszisztensek gyakorta jelentkező személyiségproblémáival, a kiégéssel, az empátia megőrzésének nehézségeivel, illetve az ezek ellen való védekezés lehetőségeivel foglalkozik. Gondolatainak azért is adunk nyilvánosságot, mert úgy véljük, hogy az általa felvetett problémák nem csak a gyermek- és ifjúságvédelemben dolgozók körében jelentkeznek. Az írás érdekes fejezete az intézetbe kerülő gyerekek beilleszkedési nehézségeinek elemzése, amely alátámasztja, hogy milyen kemény problémákkal, környezeti előítéletekkel kell megküzdenie a gyermekvédelemben dolgozó pedagógusoknak.
[212–221. oldal]
Az iskolai minőségfejlesztés egyik fontos területe az iskolai könyvtár. A tanulmány bemutatja, milyen konkrét fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy az iskolai könyvtár az intézmény tanítási-tanulási médiatára, kommunikációs centruma, forrásközpontja legyen. A szerző szerint az iskolai könyvtár minőségfejlesztésének egyik legfontosabb kritériuma, hogy mennyire képes a tanulók önálló ismeretszerzésének támogató színterévé válni.
[222–228. oldal]
A hazai iskolai innovációs hálózatok sorában jelentős helyet foglal el az ökoiskolák hálózata, amely a fenntarthatóságra nevelés műhelyévé vált, és amelynek a hatása messze túlmutat a környezettudatos magatartás kialakításán. Széplaki Nikolett tanulmánya az ökoiskolák tanulóinak körében végzett kutatás tapasztalatait adja közre. Kutatásában azt elemezte, hogy az ökoiskola-program mennyiben segíti elő a természettel való harmonikus viszonyhoz szükséges értékek, attitűdök, beállítódások, szokások kialakulását. A vizsgálat eredményei szerint az ökoiskolák a hagyományos programokat megvalósító iskoláknál eredményesebben képesek közvetíteni a környezettudatos életmód kialakításához szükséges ismereteket, melyek a személyiség ösztönzőivé is válnak.
[229–238. oldal]
Kritika-figyelő
[239–241. oldal]
[242–244. oldal]
[245–246. oldal]
[247–248. oldal]
[249–255. oldal]
