1990 tavaszán részt vettem a Soros Alapítvány egyik tréningjén, amelyen a nem sokkal korábban megalakult független tanárszakszervezet, illetve a leendő tanáregyesületek képviselőit készítették fel az érdekérvényesítés, a politikai hatalommal, illetve az igazgatási bürokráciával való kommunikáció, valamint a kormányzati és a független szakértői apparátusokkal való együttműködés módjaira, formáira. Ezen a képzésen sokat tanultunk a neves hazai és külföldi előadóktól, trénerektől.

Egy angol politológus-pszichológus hosszan beszélt arról, hogy milyen hosszú fejlődési-tanulási folyamat eredményeként alakult ki a civilszférának az a képessége, hogy érdemi párbeszédet kezdjen a szakpolitikusokkal, még inkább a kutatásban-fejlesztésben dolgozó szakértőkkel. Máig emlékszem arra az okfejtésére, amelyben megpróbálta megértetni velünk, hogy a társadalmi aktivitás igényétől vezettetett s a civilszerveződésekbe bekapcsolódó lelkes laikusokat milyen mértékben váltsák fel vagy egészítsék ki az egyes szakpolitikai kérdések szakértői. A dilemmát az okozta, hogy a szakértők túlzott jelenléte a civilszerveződésekben növeli ugyan a véleményalkotás, az érdekérvényesítés szakszerűségét, ugyanakkor gyengíti, sőt esetleg ki is oltja a civilszerveződések egyik legnagyobb értékét, a vállalt ügyek iránti mély emocionális elköteleződést.

Azóta tudjuk, hogy ez a dilemma nemcsak a civilszerveződések esetében jelenik meg, hanem a képviseleti demokrácia minden lehetséges színterén, az önkormányzati testületektől a megyei közgyűléseken át a parlamentig. A döntések bonyolultsága miatt ugyanis mindenütt megnőtt a szakszerűség, a professzionalizmus iránti igény, az, hogy a különböző szerveződések, pártok által képviselt érdekek markánsan megjelenítődjenek, hogy a civilek, a laikus testületek tagjai valódi érvekkel tudják opponálni az igazgatási apparátusok szakértőinek álláspontját. Az elmúlt másfél évtizedben – a rendszerváltás idején tapasztalható állapotához képest – sokat erősödött a civilszféra, elsősorban azért, mert a mérvadó értelmiségi elit egyre jelentősebb mértékben kötődik ezekhez az önszerveződő közösségekhez. ...m még számos társadalmi alrendszer – így az oktatás – esetében sem jött létre az a fajta civil professzionalizmus, amely a szakpolitika és a civilszféra közötti érdemi viták folytatásához szükséges. Többek közt a civil professzionalizmus hiánya is késlelteti annak a széles oktatásügyi, pedagógiai szakmai nyilvánosságnak a kialakulását, amelynek révén valóban közüggyé válhat az oktatás.

2004 tavaszán valami jelentős történt ezen a téren: „Az iskola bukásra áll?” címmel megjelent a Védegylet oktatáspolitikai elemzése. A Védegylet az egyik legaktívabb hazai civilszervezet, amely alapvetően a környezettudatos gondolkodás terjesztője, olyan javaslatok kidolgozója, amely élhető és szerethető jövőt kíván biztosítani a felnövő nemzedékek számára. A Védegylet – a szervezet honlapján található információk szerint – tájékoztató tevékenységének középpontjában a közvélemény, különösen a véleményformáló elitértelmiség tájékoztatása, érdeklődésének a felkeltése áll. A szóban forgó elemzés – a megfogalmazott javaslatok tartalmától függetlenül – azért úttörő jelentőségű, mert esélyt adhat arra, hogy a kultúra, a tudomány arculatát alakítani képes, véleményformáló elitértelmiség felfigyeljen az oktatás problémáira, hogy az oktatás tartalmi kérdései az értelmiségi, illetve általában a társadalmi közbeszéd tárgyává váljanak.

Az elmúlt másfél évtizedben gyakorta leírtuk, hogy nálunk az értelmiségi és tegyük hozzá a szélesebb közvélemény sokkal kevesebb, illetve másfajta figyelmet szentel az oktatásban lejátszódó történéseknek, mint a fejlett nyugati társadalmakban. Nálunk a civil nyilvánosságban nagyon ritkán folyik vita az oktatás tartalmi kérdéseiről, a tartalmi szabályozásról, az iskolaszerkezetről s olyan nagy horderejű kérdésekről, mint az érettségi, a felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges vizsgák ügye s más ehhez hasonló kérdések. A szélesebb közvélemény, a szülői szervezetek rendszerint az iskolabezárások s a finanszírozási kérdések kapcsán hallatják hangjukat a társadalmi nyilvánosságban. Ennek alapvető oka, hogy ezekben a szervezetekben nincs igazán jelen az a szakmai kompetencia, amely nélkül nem lehet érdemi vitát kezdeni a szakpolitikával, még inkább a szakértőkkel.

Az „Iskola bukásra áll?” címmel megjelent elemzés azért tűnik a maga módján korszakos jelentőségűnek, mert a civil szféra végre szakmai dimenziókban tett kísérletet az oktatásügyi problémák tematizálására. S ez akkor is igaz, ha a Védegylet által megfogalmazott javaslatok helyenként egy konzervatív nézeteket valló érdekcsoport véleményét tükrözik. Azt sem tartom igazán bajnak, hogy a Védegylet elemzését és javaslatait nagyobb részt olyan szakemberek dolgozták ki, akik kutatóként, tantervfejlesztőként részesei voltak az elmúlt másfél évtized különböző oktatáspolitikai koncepcióinak.

Valószínűleg csak ilyen átfedésekkel lehetséges az, hogy a civilszféra szakmapolitikai kritikájában, alternatív koncepcióalkotó tevékenységében valóban megjelenjen a szakmaiság, hogy érdemi párbeszéd kezdődjék a kormányzati oktatáspolitika és egy magát függetlennek valló, bár bizonyos szakmai és politikai kötődéseket is mutató érdekcsoport között. Az ideális persze az lenne, ha a civil szféra megteremtené a szakmai párbeszédre képes szakértői bázisát.

Mert a lényeg a párbeszéden, a szakmai vita színvonalán van, s persze azon, hogy mindez nyilvánosságot kapjon, s legyen olyan közeg, amely számára fontosak azok az érvelések, gondolatok, amelyek a vitatkozó felek között megfogalmazódnak. Megítélésem szerint ebben még az út legelején tartunk. A Védegylet vitaanyaga esélyt ad arra, hogy az iskolát övező szakmai nyilvánosság ne álljon bukásra.


Tartalom

Tanulmányok

A 2005-től bevezetendő kétszintű történelemérettségi egyszerre próbálja megújítani a történelemtanítás szemléletét és megőrizni a tanítás és a vizsga hagyományos elemeiből azt, amely kiállta az idők próbáját. A tanulmány bemutatja, milyen követelménybeli különbségeket jelent a közép- és az emelt szint, továbbá megismerteti az olvasót a vizsga új elemével, az írásbeli történelemérettségivel. A szerzők áttekintést adnak a tanári felkészítő munkában szükséges változások főbb elemeiről is. 
[3–12. oldal]
A történelemtanításban egyre növekvő jelentősége van a különböző típusú dokumentumok elemzésének. A tanulmány a történelem írásbeli próbaérettségi feladatain keresztül mutatja be, miként alkalmazható ez a – szerző szerint a történelemtanítás depolitizálását segítő – módszer. A szerző kritikai megjegyzéseket is fűz az érettségi feladatokhoz, elsősorban azzal a szándékkal, hogy segítse a módszer alkalmazásában rejlő csapdák jövőbeli elkerülését is. 
[13–30. oldal]
A tanulmány áttekinti, milyen módon és milyen konkrét tanulási feladatokban alkalmazható az e-learning, a számítógép, a multimédia és az internet. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy az elektronikus tanulás lehetőségei csak akkor használhatók ki, ha a tananyagtervezésben nem egyszerűen a hagyományos tananyag digitalizálása történik meg, hanem a sokféle tananyagforrás összekapcsolódása, hálózatba integrálása is megvalósul. A tanulmány fontos megállapítása, hogy a jól strukturált elektronikus tananyag és tanulási környezet nem nélkülözheti és nem pótolhatja a tanulás folyamatos irányítását és támogatását. 
[31–49. oldal]
Az ezredfordulót követő években jelent meg a kulcskompetencia fogalma, azoknak a legfontosabb képességeknek a „gyűjteménye”, amelyek fejlesztését a társadalom, a gazdaság az életben való boldogulás érdekében várja az iskolától. A tanulmány szerzője úgy látja, hiba lenne a kulcskompetenciákról mint önmagukban létező, elkülöníthető képességekről gondolkodni, mivel álláspontja szerint az ismeretek a készségekkel és képességekkel hierarchikusan szerveződő rendszert alkotnak. A szerző nem tagadja, hogy logikailag szét lehet választani az egyébként rendszert alkotó kompetenciákat, de ajánlja, hogy ezeket sose tekintsük materiálisan létező objektivációknak. 
[50–58. oldal]
A tanulmány a testnevelés óraszámának történeti és európai összehasonlító elemzésének tanulságait adja közre. Az elemzés kimutatja, hogy a hazai testnevelési óraszámok, illetve a műveltségterület óraszámokból való részesedése valamivel az európai átlag alatt van. A szerzők adatai azt mutatják, hogy a testnevelőtanárok szerint szakmailag nem fogadható el a mindennapos testmozgás olyan megoldása, amely nem teljes tanórai keretben, hanem napi negyedórás „adagolásban” ad lehetőséget a gyerekek mozgásnevelésére. 
[59–68. oldal]

Nézőpontok

2004 májusában a Védegylet, az egyik jelentős hazai értelmiségi civilszerveződés Az iskola – bukásra áll? címmel elemzést jelentetett meg a magyar oktatás – beleértve a köz- és felsőoktatást – helyzetéről, továbbá az oktatásban a rendszerváltás óta eltelt időszak oktatásügyi és oktatáspolitikai történéseiről. Szerkesztőségünk az oktatásügyi szakmai nyilvánosság fontos történéseként értékelte a Védegylet tanulmányát, amelynek elkészítésében egyébként jeles szakértők is közreműködtek. Az elemzésnek a közoktatásra, azon belül is kitüntetetten a tantervi problémákra és a pedagógusok helyzetére vonatkozó megállapításait adjuk közre annak érdekében, hogy a folyóiratban ezzel kapcsolatban közölt szerkesztőségi vita minden olvasónk számára követhető, értelmezhető legyen. 
[69–79. oldal]
2004 májusában jelent meg a Védegylet Füzetek 4. száma Az iskola – bukásra áll? címmel. Kerekasztal-beszélgetésünkben a Védegylet oktatáspolitikai javaslatainak egy részét vitattuk meg, melyek középpontjában a tantervi kérdések, a kimeneti szabályozás, az iskolaszerkezet, a pedagógusképzés, illetve a pedagógusok helyzete állt. Bár a beszélgetés leginkább a tartalmi szabályozás bemeneti oldaláról, a tantervi szabályozás elveiről és az abból fakadó következményekről szólt, a résztvevők számára nyilvánvaló volt, hogy a tartalmi szabályozás rendszere csak egészében vizsgálható. 
[80–91. oldal]

Világtükör

Az oktatás európai dimenziója meglehetősen régi fogalom, ám a szerző gondolataiból kiderül, nem biztos, hogy értelmezési keretei mindenki számára egyértelműek és világosak. A szerző idéz néhány meghatározást, értelmezést, s eközben azt is elemzi, hogy az európaiság fogalmába tartozó értékek, normák, tartalmak mennyire valósulnak meg az iskola, az oktatás mindennapi gyakorlatában. 
[92–97. oldal]
A nemzetközi mérésekben kimagasló eredményeket elérő Szingapúr pedagógusképzési és -továbbképzési rendszerét mutatja be a tanulmány. A nagyon dinamikusan fejlődő ázsiai országban a középiskolai tanárok vagy négyévnyi egyetemi szaktárgyi képzés után egyéves pedagógusképzési stúdium elvégzésével, vagy a tudományos képzéssel párhuzamos pedagógiai képzés után kapják meg diplomájukat. Az általános iskolai tanári képzettség kétéves párhuzamos szak és pedagógiai tanulmányok folytatásával szerezhető meg. 
[98–109. oldal]

Visszalapozó

Osztályfőnöki órákat bemutató sorozatunkban folytatjuk a 2004. júniusi és július–augusztusi számainkban megjelent órarészletek közreadását. Felvételünk ugyanabban az osztályban készült 2004 szeptemberében. A 12 évfolyamos iskola 9. évfolyamába járó tanulókkal (ez a harmadik gimnáziumi osztály) a szegénységről, a különböző anyagi helyzetben lévő gyerekek közötti problémákról és a szegénység társadalmi kezeléséről beszélgetett T.-né V. Klára osztályfőnök. 
[110–119. oldal]

Műhely

A tanulókat érő zajártalmakról írott cikk áttekinti, miként hat a környezet zaja a tanulók koncentrációjára, tanulási eredményességére. A szerző szerint a zajártalmak csökkentésében jelentős szerepet játszik, ha a pedagógus tudatosítja, hogy a diákok által használt hanghordozó-lejátszó eszközök hangos működtetése milyen súlyos ártalmak forrása lehet. 
[122–126. oldal]

Kritika-figyelő

[127–128. oldal]

MPT Hírlevél

[129–151. oldal]

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.