<

A közelmúltban az egyik közszolgálati csatorna dokumentumfilmet sugárzott az Európai Unió felnőtt lakosságának tanuláshoz való viszonyáról. A magyar riportalanyok beszámolóiból kiderült, hogy döntő hányaduk nem tervez semmilyen szervezett tanulást, és akkor sem vállalkozna tanfolyami képzésre, ha ettől függne az állása, a megélhetése. Hasonlóan negatív tanulási attitűdöket mutattak a szlovák és lengyel riportalanyok is. A filmben szereplő finn és holland középkorú vagy annál valamivel idősebb megszólalók többségéről azonban kiderült, hogy szívesen tanulnak. Egy ötven év körüli finn asszony, aki egy mikroelektronikai alkatrészeket gyártó üzemben minőségellenőrként dolgozik, elmondta, hogy a munkahelyi kötelező képzéseken kívül rendszeresen részt vesz a hobbijával összefüggő távoktatási programokban, s lévén elkötelezett környezetvédelmi aktivista, beiratkozott egy Helsinki melletti ökológiai oktatóközpont szabadegyetemi kurzusára, ahol minden hónap egyik hétvégéjén környezetvédelmi tanulmányokat folytat, ha ez lezárul, diplomamunkát készít majd, és ezzel újabb szakmai végzettséget szerez. Ugyancsak emlékezetes marad számomra az a közel hatvanéves holland hajós, aki hajótervező-asszisztensi képzésen vesz részt azért, hogy nyugdíjas évei alatt az egyik rotterdami hajótervező és -építő cégnél kamatoztathassa majd mintegy negyvenévi hajózási tapasztalatait. Az interjúkészítés idején, 2006 februárjában „diplomatervén” dolgozott, és egy újfajta hajódaru-tervezési projektben vett részt.

A riportfilm megpróbálta feltárni a közép- és kelet-európai felnőttek tanulással szembeni negatív attitűdjeinek okait is. Egy tartósan munka nélküli középkorú asszony elmondta, hogy a közgazdasági szakközépiskolában elszenvedett tanulási kudarcai miatt nem szeret, nem akar tanulni. Hasonló negatív iskolai emlékekről beszélt a szintén hosszabb ideje munkanélküliként élő, harmincévesnél alig idősebb szlovák fiatalember is.

A riportfilm után néztem át a megjelenés előtt álló Jelentés a magyar közoktatásról című kötet kéziratát. Az ebben közölt statisztikai adatok megerősítik a dokumentumfilmben elhangzottakat. A magyar 26–65 év közötti felnőttek sokkal kisebb arányban terveznek valamilyen tanulást, illetve vettek/vesznek részt szervezett tanulásban, mint az EU- vagy az OECD-átlag. Sokan szkeptikusan szemlélik az egész életen át tartó tanulásról, a tudás alapú társadalomról szóló jövőképeket, forgatókönyveket. A kétely elsősorban azzal magyarázható, hogy nálunk szinte mindenki a hagyományos, formális tanulással azonosítja a tanulást, s alig gondolunk arra, hogy a tanulásnak sokféle, nem formális kerete, színtere létezik a távoktatástól a nyitott képzéseken, a foglalkoztatásba ágyazott képzésen át a spontán tanulásig.

A tanuló társadalom, a tudás alapú gazdaság egyik legfontosabb feltétele, hogy a nem formális tanulással, spontán ismeretszerzéssel elsajátított új tudások, kompetenciák egyenértékűek legyenek a formális képzésben szerzett tanúsítványokkal. Az említett riportfilmben egy brüsszeli oktatásügyi hivatalnok nem véletlenül beszélt arról, hogy az egyén munkaerő-piaci mobilitása szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a nem formális tanulással szerzett tudást is ismerjék el a különböző szakképzéseket lezáró vizsgarendszerek. Ezért is vált az unió egyik fontos oktatáspolitikai prioritásává az önálló, illetve a nem szervezett módon szerzett tudás hasznosíthatóságát segítő jogi környezet megteremtése.

Nemzetközi összehasonlító vizsgálatokból tudjuk, hogy a tanulási motiváció alacsony szintje felnőttkorban szorosan összefügg a graduális iskolai képzésben szerzett negatív élményekkel. A filmben többen is utaltak arra, hogy iskolai kudarcaik egy életre meghatározták a tanuláshoz fűződő negatív viszonyukat. Az egész életen át tartó tanulás személyiségbeli feltételeinek megteremtése szempontjából is nagy jelentősége van az iskola légkörének, továbbá annak, hogy milyen érzelmi minták vésődnek be az iskolai tanulás során, valamint hogy kötődnek-e sikerélmények a tanuláshoz.

Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges készségek fejlesztésének, a tanulásra való ráhangoltság kialakulásának fontos, iskolán belüli feltétele, hogy az iskola képes legyen a nem formalizált keretek közötti, spontán tanulással szerzett tudás folyamatos integrálására, a nem iskolai színtereken folyó sokféle tanulás ösztönzésére. Az utóbbi évtizedekben a média és az internet, valamint a világra vonatkozó ismereteket egyre vonzóbb formában tálaló írott sajtó és könyvkiadás előretörése miatt az iskola elvesztette hegemón ismeretközvetítő szerepét. Egyes becslések szerint a mai fiatalok ismereteiknek több mint kétharmadát nem az iskola által közvetített tananyagból, nem a hagyományos tanulási szituációban – tanári magyarázat, iskola által szervezett tanórán kívüli tevékenység, tankönyvből tanulás, feladatmegoldás – szerzik, a tanulás egy sokkal szélesebb társadalmi kommunikációs térben történik, közművelődési intézményben éppúgy, mint az internetes böngészés vagy a televíziós csatornák közötti szörfölés keretében, s nem utolsósorban a legkülönbözőbb élettevékenységek során.

Az iskola akkor tudja segíteni a nem formális tanulás iránti motivációt, az ehhez szükséges kompetenciák fejlesztését, ha direkt és indirekt módon ösztönzi, értékeli a tágabb társadalmi, kulturális térben való tanulást, és ha olyan programok sorát működteti, amelyek kifejezetten igénylik a szélesebb társadalmi-kulturális térben történő ismeretszerzést.

Az egész életen át tartó tanulás segítését vállaló iskola tevékenységrendszerében képes modellálni a nem formális keretek közötti tanulást, fejlesztve az ehhez szükséges készségek, kompetenciák egész sorát.


Tartalom

Tanulmányok

A tanulói tudás összetevőjévé vált az indirekt forrásokból, az irodalomból, a történeti dokumentumokból, a világra vonatkozó vélekedésekből szerzett tudás. Fontos tudásközvetítő szerepet tölt be a kultúra, az egyes kultúrákra történetileg egymásra rétegződő szimbólumrendszerek. A tanulmány azt elemzi, hogy a világképek milyen tudásmintázatokat közvetítenek a tanulók számára, s ez hogyan épül be a világról alkotott tudáskészletükbe. 
[3–25. oldal]
A közoktatás egyik legjelentősebb reformja a kétszintű érettségi 2005-ben történt bevezetése. A szerzők az új vizsga adatainak részletes elemzésére alapozva mutatják be az érettségi tényeit, és kísérletet tesznek az érettségi újszerűségének, a kompetencia alapú törekvések érvényesülésének bemutatására. Arra is vállalkoztak, hogy összevessék a régi típusú és az új érettségire történő felkészítés eredményességére vonatkozó adatokat. Az elemzés fő következtetése, hogy az új érettségi alapján értékelt tanulói teljesítmények jobbak a hagyományos vizsgán elért eredményeknél. 
[26–47. oldal]
Napjaink kamaszai, de a felnőttek is egyre több időt töltenek el internetes csevegéssel ismerkedés, társkeresés vagy sokszor saját problémáik megoldása céljából. A tanulmány alapötletét egy internetes portál önbemutató szövegeinek az elemzése adta. A szerző a szociál- és személyiségpszichológiai szakirodalom alapján összefoglalja, hogy a folyamatosan változó énbemutatás hogyan szerkeszti újra és újra az énképet és az identitást. 
[48–61. oldal]
A tanulók optimális képességeinek kibontakoztatására, a hatékony tanításra akkor van mód, ha az oktatás során a célnak megfelelő tanítási-tanulási stratégiát alkalmazzuk. Mozgásos cselekvések tanításában sokáig a kondicionálás stratégiáját tartották az egyetlen lehetséges megoldásnak. Természetesen a motoros oktatásban számos egyéb stratégiát – fogalomtanítás, -tanulás, indirekt oktatás, nyitott tanulás, direkt oktatás, strukturált tanulás, problémamegoldás, játék – alkalmaznak. Ezek felosztását mutatjuk be a mozgástanítás sajátos területén, az úszásoktatásban. 
[62–71. oldal]

Nézőpontok

Milyennek ítéli a 2006 júniusában hivatalba lépett új oktatási szakállamtitkár a magyar közoktatás teljesítményét? Mennyire képes a magyar közoktatás a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére? Hogyan kezelhetők az intézményrendszer túlméretezettségéből és a csökkenő gyereklétszámból eredő mérethatékonysági problémák? Milyennek látja az oktatás jövőképét az oktatásirányítás? Ezekre a kérdésekre keres választ a beszélgetés. 
[72–80. oldal]

Világtükör

A szerző az információs és kommunikációs technológiák oktatási alkalmazásának nemzetközileg elismert szakértője. Tanulmányában átfogó képet ad az oktatás válságának jelenségeiről, amelyben szerepet játszik a rendkívüli mértékben megnőtt információmennyiség és az ismeretátadatás régi paradigmája közötti ellentmondás. Cohen szerint a probléma megoldásának egyik módja lehet a világhálónak, az információrobbanás kezelésének megfelelő kompetenciák fejlesztése. 
[81–92. oldal]
A tanárképzés színvonala meghatározza az egyes országok közoktatásának minőségét, az oktatás hatékonyságát és eredményességét. A tanulmány áttekintést ad az európai országok tanárképzésében alkalmazott minőségbiztosítási rendszerekről. Az olvasó megismerheti, hogy az egyes országok milyen indikátorok mentén vizsgálják a tanárképzés minőségét, továbbá milyen gyakorisággal, milyen testületek segítségével történik a tanárképző intézmények oktató tevékenységének minősítése. 
[93–98. oldal]

LLL

Az oktatás és a versenyképesség összefüggéséről készült alábbi két interjúban közös az a gondolat, hogy a versenyképesség azon múlik, mennyire sikerül vállalkozóvá válnia annak a viszonylag széles munkavállalói rétegnek, amely a munka világában eddig többnyire beosztott alkalmazottként dolgozott. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakértőivel készült beszélgetések azt is érzékeltetik, milyen összetett ismeretek és képességek szükségesek a vállalkozóvá váláshoz s az egyén versenyképességének növeléséhez. 
[99–108. oldal]
A tanulmány az élethosszig tartó tanulás és az iskola kapcsolatát vizsgálja. Először az iskola funkcióját és szerepét taglalja a társadalomban, majd az élethosszig tartó tanulás megalapozásával kapcsolatos elvárásokat, a kulcskompetenciák és a tanulási motiváció kialakításának lehetőségeit mutatja be. Végezetül az iskolai oktatás jelenlegi gyakorlatának hiányosságairól és a nemzetközi szakirodalom két kiválasztott iskolafejlesztési javaslatáról ad rövid összefoglalást. 
[109–120. oldal]

Kritika-figyelő

[121–126. oldal]
[127–128. oldal]

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.