Időről időre riasztó hírek érkeznek az iskolai esélyegyenlőtlenségek növekedéséről. Különösen aggasztóak a leszakadó társadalmi csoportok gyermekeinek mind nyilvánvalóbb esélytelenségére utaló kemény tények. A rendszerváltás óta eltelt idő egyre kiélezettebb versenyt hozott a gazdaság, a társadalom és nemkülönben az iskola világába. Mindez rendjén való is lenne, hiszen a piacgazdaság megteremtése fontos feltétele a gazdasági felemelkedésnek s ezáltal az életviszonyok általános javításának. Az elmúlt évek azonban a magyar társadalom jelentős hányada számára nem felemelkedést, hanem elszegényedést, egzisztenciális bizonytalanságot, perspektívavesztést hoztak. S ez akkor is nehezen elviselhető, ha valamennyire hiszünk is a társadalmi-gazdasági jövőképet készítők jóslataiban, mely szerint a társadalom kettészakadása az átmenet szükségszerű - ám a nem távoli jövőben visszafordítható - kísérő jelensége. Ha mindez reményeink szerint így is lesz egyszer, akkor is felmerül a kérdés: addig mi lesz azzal a sok tíz- és százezer elszegényedett, esélytelenné és versenyképtelenné vált emberrel, s mi történik az iskolapadból, munkalehetőségekből majdnem végérvényesen kiszorult gyermekeikkel?
Ezek a gyerekek ugyanis fizikai és lelki felcseperedésükkel nem tudják megvárni a prognózisok "szép új világát", most akarnak jóllakni, most akarják élvezni a gyermeklét soha vissza nem térő boldogságát, a nyári üdülést éppúgy, mint a szeptember elején megkapott új könyvek, ceruzák és tornacipők semmivel össze nem téveszthető illatát. Nekik most lenne szükségük a szépen felolvasott mondatokért, a sikeresen megoldott szöveges példáért vagy éppen a technikaórán ügyesen elkészített papírhajóért kapott dicséretre, hogy mind gyakrabban élhessék át az önbecsüléshez oly nélkülözhetetlen siker örömét. Az ezek nyomán kialakuló élményvilág - önbecsülés, siker és öröm - nélkül ezeknek a gyerekeknek a számára hiába válnak majd valóra - ha valóra válnak - a jólétre, a gazdasági növekedésre, a polgárosodásra vonatkozó előrejelzések. A "hátsó padba" utasított, az iskolát kudarcok sorozataként megélt, az életet kallódó munkanélküliként kezdők sokasága számára idegen világ lesz a majdani emelkedő, gazdagodó, polgári Magyarország, olyan, mint amilyennek a hatvanas-hetvenes évek török és arab vendégmunkásainak tűnhetett Nyugat-Európa piacgazdasága.
A magyar polgári demokrácia kiteljesedése elképzelhetetlen a fiatal generáció egyharmadának esélytelenségre, kirekesztettségre vagy jó esetben vendégmunkás létre kárhoztatása mellett. Talán ezért nem illúzió, még inkább nem voluntarista ábránd a versenyre épülő piacgazdaság viszonyai között társadalmi célként megfogalmazni az esélyek egyenlőbbé tételét. S talán az sem illúzió, hogy az esélyteremtésben, az egyenlőtlenségek mérséklésében fontos szerepe van az iskolának is.
Félve, szorongva írtam le ez utóbbi mondatot, hiszen közhelyé koptatták azt az elmúlt évtizedek, amikor is az iskolától vártuk azt, amihez valójában egy egész társadalom erejére, pénzére és akarására lett volna szükség. Az iskola e tekintetben sem mindenható, csak arra képes, amelyre eszközei, kompetenciái alkalmassá teszik.
Az iskolának leginkább abban kellene segítenie, hogy az esélytelenebb családokban felnövekvő gyerekek életét ne szője át szorító liánfonatként a sikertelenség és a reménytelenség önleépítő, önpusztító tudata. Ehhez persze sok szempontból másfajta iskola kell, olyan, amelyben egyszerre van jelen a versengés és a szolidaritás értéke, vagyis az a polgári értékrend, amely John Stuart Mill szavaival élve "önkorlátozva verseng, eközben erőt ad és időt hagy azoknak, akiket a sors a mélyben hagyott... így tartva fenn a legjobbnak hitt rendet".
Schüttler Tamás
Tartalom
Tanulmányok
Az alábbiakban közreadunk egy elemzést, amely 1997-ben készült a megyei és a nagyvárosi oktatáspolitikai fejlesztési tervekről. A szerző azt vizsgálja, hogy az önkormányzatok fejlesztési politikája milyen mértékben szolgálja az oktatásban az egyenlőtlenségek csökkentését. A tanulmány legfontosabb megállapítása az, hogy a magyar közoktatási rendszer átalakulása lezárult, s ezért a mai rendszer adta keretek között korlátozottak az esélyegyenlőség növelésének lehetőségei.
[3–19. oldal]
A tanulmány az oktatási esélyegyenlőtlenségek egyik régóta ismert, ám kevéssé publikus jelenségével foglalkozik: a középiskolák közötti színvonalbeli különbségek problémájával. A szerző az országos tanulmányi, illetve szakmai versenyeken és nemzetközi diákolimpiákon elért helyezések, valamint a magas presztízsű felsőoktatási intézményekbe való bejutás mutatói alapján egy évtized adatbázisát elemezve arra a következtetésre jut, hogy a középiskoláknak egy viszonylag szűk csoportja képes igazán a minőségi képzést biztosítani diákjainak.
[20–34. oldal]
Nyitott-e annyira a társadalom és az oktatási rendszer, hogy esélyt adjon a tehetség kibontakoztatására, illetve a hátrányos helyzetűek felzárkózására? Írásában a szerző a teljesség igénye nélküli áttekinti az egyenlőtlenségekkel, a hátrányos helyzettel kapcsolatos különböző nézőpontokat.
[35–44. oldal]
Nézőpontok
A szocialista oktatáspolitikus az elmúlt négy évben az esélyegyenlőség növelése érdekében tett kormányzati erőfeszítéseket nem tartja elégségesnek, mivel a kényszerű gazdasági megszorító intézkedések következtében erősödött a társadalom kettészakadásának tendenciája. Az iskola a világában kialakult versenyhelyzet következtében ma maga sem tekinti igazán értéknek a hátrányban lévők hatékony felzárkóztatását. Jánosi György az iskolai esélyegyenlőség javítása szempontjából fontosnak tartja a kistérségi önkormányzati együttműködést, továbbá a tizenkét osztályos egységes - komprehenzív - iskolamodell minél szélesebb körű adaptálását.
[45–50. oldal]
A Fidesz vezető oktatáspolitikusa szerint az iskolai esélyegyenlőség megteremtésének egyik legfontosabb előfeltétele az állami szerepvállalás növelése. Rövid időn belül el kellene érni azt, hogy az iskolák működését biztosító központi normatíva az iskola fenntartási költségeinek a nyolcvan százalékát fedezze. A hátrányban lévők jelentős része számára a mai teljesítményorientált iskola nem képes biztosítani a felzárkózáshoz szükséges feltételeket.
Pokorni Zoltán szerint a NAT kínálta tartalmi szabadság még jobban megnöveli az iskolák közötti színvonalkülönbségeket, a jó feltételekkel rendelkező intézmények még gazdagabb kínálatot tudnak biztosítani, míg a hátrányos helyzetű iskolák nem tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel.
[51–60. oldal]
Az elmúlt időszakban felerősödtek a társadalmi esélyegyenlőség problémáival foglalkozó viták. A rendszerváltás, az ennek nyomán bekövetkező nehéz, ellentmondásokkal terhes gazdasági helyzet tömegessé tette a hátrányos helyzetű rétegek leszakadását. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői azt próbálták elemezni, hogyan érinti mindez az iskolát. Az volt a beszélgetés alapkérdése, hogy a több szempontból is erőteljesen tagolt társadalomban illúzió-e az iskolától, a közoktatástól várni az egyenlőtlenségek mérséklését, a hátrányban lévők felzárkóztatását. A vendégek egyetértettek abban, hogy a gyermekek mellett elkötelezett humanista iskola nem mondhat le erről az igényről, még akkor sem, ha a megvalósítást itt és most számos anyagi és szemléleti korlát nehezíti.
[61–70. oldal]
Műhely
A cigánytanulók felzárkóztatásnak régi pedagógiai problémája az, hogy a programok alig vagy egyáltalán nem veszik figyelembe annak a világnak a sajátosságait, szocializációs hatásait, amelyből a gyerekek az iskolába érkeznek. Az alábbi, helyenként meglehetősen szubjektív hangú írásban, a nyírtelki általános iskola tanára arra ad példát, hogyan lehet elkerülni a cigányfelzárkóztatási programok buktatóit, milyen módon lehet úgy alakítani a kisiskolás gyerekek tanulási környezetét és a megtanulandó ismereteket, hogy az iskolás lét ne gyötrelmek, hanem az öröm birodalma lehessen.
[71–83. oldal]
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Gyermekotthon arra vállalkozott, hogy a jelenlegi intézményi struktúrát komplex tantervi csomag segítségével minőségi továbbfejlesztéssel oly módon alakítja át, hogy alkalmas legyen a hátrányos helyzetből eredő hiányosságok leküzdésére. A tanulók társadalmi beilleszkedését, sikeres megjelenését a munkaerőpiacon a teljes személyiség fejlesztésével kívánják elősegíteni.
[84–88. oldal]
Világtükör
A felnőttoktatás a gyorsuló világban című UNESCO-kiadvány ismertetése ad lehetőséget arra, hogy a témáról tágabb perspektívában, egyfelől már nemcsak hazai nézőpontból, hanem a nagyvilág szintjén, másfelől nem csupán a felnövekvők szempontjából, hanem a ma és a holnap felnőttjeinek helyzetébe ágyazottan essék szó az esélyegyenlőségről.
[89–101. oldal]
Tudósklub
A Magyar Televízió 1. 1997. december 5-i Tudósklub adásának témája az információs társadalom volt. A beszélgetés résztvevői:
Nyíri Kristóf akadémikus, filozófiatörténész,
Z. Karvalics László történész, informatikus,
György Péter médiakutató, esztéta és
Vámos Tibor akadémikus, mérnök. A műsort
Csepeli György szociológus vezette. A beszélgetés rövidített, szerkesztett változatát közöljük.
[102–111. oldal]
Mentálhigiéné
Múlt havi számunk e rovatában sorozatot kezdtünk, amelyben mentálhigiénés témák iskolai interpretációját mutatjuk be. Az alábbiakban közreadott órára ugyanabban a közel ezer tanulót befogadó fővárosi lakótelepi iskolában került sor. Az órát ugyanaz a pszichopedagógus vezette, de ez alkalommal nem a külön mentálhigiénés céllal szervezett csoportban, hanem az iskola egyik hetedik osztályában, ahol havonta egy alkalommal az osztályfőnöki órát használják ilyen jellegű beszélgetésekre. A gyerekek igénylik ezeket a foglalkozásokat, gyakran kezdeményezik az osztályfőnöknél a pszichopedagógussal megkezdett beszélgetések folytatását.
[112–119. oldal]
Kritika-figyelő
[120–121. oldal]
[122–125. oldal]
[126–126. oldal]
[127–128. oldal]
Mozgóképkultúra és médiaismeret melléklet
[129–128. oldal]
[133–132. oldal]
[139–138. oldal]
[143–142. oldal]
