Az ötvenes évek második felében jártam általános iskolába, jóval a nép és a politika összekacsintó, ám mégis álságos kiegyezése, ahogyan manapság nevezik: a kádári konszolidáció előtt. Ebben az időben rendkívül kemény ideológiai nevelésben részesültünk. Az iskolai ünnepségeken s az internacionalista segítséget nyújtó szovjet páncélos tisztek meséltek a burzsoázia ellen vívott forradalmi harc szépségéről, az elesett bajtársak önfeláldozó erkölcsi példájáról. A budai hegyekben évről évre megrendezett úttörőpróbákon azért kellett kötélen átmásznunk aprócska árkok felett, hogy keményen ellent tudjunk állni a bennünket nyugat felől fenyegető hatalmak esetleges támadásainak.
Tanáraink zöme láthatóan azonosult ezzel a felülről elrendelt iskolai ethosszal, s külön ötössel, jó ponttal jutalmazta egy-egy Zója Kozmogyemjanszkaja életét képekben feldolgozó tablónkat, csakúgy, mint a 113-as cseljabinszki iskola pionírjaitól levélben kapott, a fasisztáktól visszaszerzett csapatzászlót ábrázoló, elmosódott fényképek piros kartonlapra kasírozását. Volt azonban az iskolában egy különös tanárunk, fizikát tanított, s a fizikai előadó szerelésén jól dolgozó szakkörösöknek elmesélte, hogy korábban egyetemen "adott elő", de most ide helyezték hozzánk - 1958-at írtunk akkoriban. V. tanár úr kis, kerek, aranykeretes szemüveget hordott, finom selyemből készült csokornyakkendőin először sokat élcelődtünk, majd megszoktuk, hogy a "profi" - ez volt ugyanis tanári gúnyneve, amely a professzor sajátos rövidítéséből született - elüt a többiektől. Nemcsak külseje miatt, hanem azért is, mert varázsosan tudott mesélni az atommag szerkezetéről, az elektronokról, a röntgensugár furcsaságairól, de nemcsak erről, hanem a tudomány nagy alakjairól is. Tőle hallottam először Ptolemaioszról, Giordano Brunóról, Galileiről, a Curie-házaspárról, Albert Einsteinről, és sorolhatnám tovább a tudománytörténet nagy alakjait. A fizika szakkörösöket V. tanár úr nemcsak az akkoriban épphogy megnyílt Központi Fizikai Kutató Intézet laboratóriumaiba, az Uránia Csillagvizsgálóba és a Sas-hegyen lévő Földrengésjelző Obszervatóriumba vitte el, hanem délutánokat mesélt arról, hogy milyen erkölcsi dilemmák elé kerültek a XX. században a fizikusok, amikor felfedezéseiket a politika az emberiség elleni célokra kívánta felhasználni. Azt hiszem, V. tanár úr akkor okozta az iskola tanári karának a legnagyobb meglepetést, amikor a kerületi Úttörő Kulturális Szemlére a fizika szakkörösökből alakított alkalmi színjátszó csoportot egy általa írott, Galilei életét feldolgozó darab előadásával nevezte be.
Ma már tudom, V. tanár úr a fizikaórákon, a szakköri foglalkozásokon nemcsak fizikai törvényeket, hanem etikát is tanított, amikor Galilei vagy éppen Albert Einstein emberi magatartásáról beszélt, amikor részleteket olvasott fel Maria Curie naplójából. S milyen érdekes, hogy amíg katonatisztből tanárrá lett, félművelt osztályfőnököm erkölcsi példázatait alig tudom visszaidézni, addig V. tanár úr aranykeretes szemüvegének csillogása, fekete-fehér pettyes, kicsit félreálló csokornyakkendője, fehér köpenyének felső zseb alatti kimoshatatlan tintafoltja éppen olyan eleven emlékként él bennem, mint annak az általa írott darabnak a mondatai a kitartásról, a következetességről, az eszmékhez való hűségről.
A sorok között olvasók V. tanár úr sajátos fizikaóráira és a szovjet páncélos tisztek erkölcsi példabeszédeire vonatkozó emlékeim egymás mellé helyezését nyilván olyan kontrasztteremtésnek tartják, amellyel mintegy "üzenni" akarok az erkölcsi nevelés, az etikaoktatás hogyanjáról szóló vita résztvevőinek. Korántsem ez a célom. Én ugyanis inkább azokhoz sorolom magam, akik szerint igenis szükség van etikaoktatásra, a V. tanár úr-féle, az egyes műveltségterületek, tantárgyak anyagába épített erkölcsi példázatokra éppúgy, mint a tanulók mindennapi életében, az őket körülvevő szűkebb és tágabb társadalmi környezetben jelentkező erkölcsi problémák, dilemmák megvitatására. Sőt, elfogadhatónak tartom egy olyan etika tantárgy létezését is, amely - a középiskolai tanulmányok zárószakaszában - összefoglalja a különböző történeti korszakok, társadalmi formációk etikai felfogását, amely képet ad az egyházak erkölcsi tanításának lényegéről és a transzcendens értékekre épülő erkölcsiség mibenlétéről.
Nem hiszek azonban abban, hogy akár a tantárgyakba épített erkölcsi példázatokkal, akár a mindennapi élet erkölcsi problémáinak pedagógiai feldolgozásával vagy akár egy korszerű etika tantárgy tanításával rövid távon felszámolható lenne az a több évtizedes morális válság, amelynek tüneteit naponta érzékeljük a bennünket körülvevő környezetben, különösen a most felnövő ifjúság körében. A felnövő nemzedékek erkölcsiségét, értékrendjét döntő módon a társadalom mindennapi életgyakorlatában megnyilvánuló erkölcs határozza meg. Ennek gyors változtatási lehetőségét remélni éppoly hiba lenne, mint ennek az erős meghatározottságnak a tudatában lemondani az erkölcsiség megváltoztatásának hosszú távú kísérletéről.
A társadalom erkölcsiségének jobbítása sokféle feltételtől függő, időigényes folyamat, amelyben vitathatatlanul fontos szerepük van az iskoláknak, az egyházaknak, továbbá mindazon intézményeknek, szervezeteknek, amelyek értékeket, morális értelemben vett kívánatos magatartásmintákat, attitűdöket közvetítenek. Igazán azonban akkor lehet esély a társadalom morális állapotának megváltoztatására, ha a felnövő nemzedékek számára közvetített erkölcsi tartalmakat lassanként kezdi visszaigazolni, megerősíteni a mindennapi élet, a társadalmi gyakorlat, ha a kívánatos morál és a mindennapi élet moralitása között csökkennek a ma sokszor hatalmasnak tűnő távolságok.
Tartalom
Tanulmányok
Tanulmányában a szerző az emberről, annak fejlődéséről és fejlesztéséről szóló tudományok - a pszichológia, az etika és a pedagógia - alapkérdéseinek természettudományos megközelítésére törekszik. Álláspontja szerint az etikai értéktartalmakat nem valamely eszmerendszer határozza meg, hanem azok az élet és az emberi természet valóságából eredeztethetőek. Álláspontja szerint az etika kopernikuszi fordulatát Albert Schweitzer teremtette meg, az élettisztelet etikájával, amelynek lényege, hogy az élet él és élni akar. A nevelés ebben a megközelítésben olyan tevékenység, amely teret enged a természet törvényeinek.
[3–13. oldal]
A jogász szerző az erkölcsi nevelés, etikaoktatás kapcsán gyakran megjelenő, érdekes problémát elemez rövid írásában: milyen legyen az erkölccsel foglalkozó tantárgy és a hittan viszonya, helyettesíthetik-e ezek a tantárgyak egymást az iskolák helyi tantervében. A szerző egyértelmű nemmel válaszol, mivel a hittan az Alkotmányból következően nem lehet része az állami és önkormányzati iskolák pedagógiai programjának.
[14–16. oldal]
Karácsony Sándor pedagógiai tevékenysége és neveléstudományi vizsgálódásai során felismerte, hogy valójában nem lehetséges direkt módon érzelmi, értelmi és akarati nevelés, mivel ezt az egyén autonómiája meglehetősen korlátozza. Karácsony szerint a nevelés létrejöttéhez a nevelők és a növendékek közösségére van szükség. Ebből a felismerésből született meg a társaslélektani alapokra épülő pedagógia rendszer gondolata. A szerző ezt a rendszert ismerteti tanulmányában.
[17–31. oldal]
Látókör
Nyolc éve annak, hogy gyakorló tanárként lehetőséget kaptunk arra, hogy az iskoláról, a tanítás és nevelés lehetőségeiről és új feladatairól neves közéleti személyiségeket kérdezzünk. Az iskolai élet hétköznapjaiban vagy éppen tankönyvírás közben fogantak azok a kérdések, amelyekkel egykori tanárainkhoz vagy azokhoz fordultunk, akiknek írásaiban támpontot találtunk problémáink megoldásához. Naponta átéljük a tanítás és a tanulás belső feszültségekkel és örömökkel gazdag vállalkozását, keressük azt az igazi mércét, melyhez magunkat és egymást mérhetjük. Kudarcainkból és apró eredményeinkből tudjuk, hogy betűvel nem lehet maradéktalanul leírni egyetlen pedagógiát sem, hiszen "a betű nem lesz végleges szállása sosem annak az eszménynek, amit meg akar fogalmazni, hanem mindig csak közelít hozzá". A pedagógia igazi szépségét és távlatát kutatva kerestük fel az antik kultúra ismerőjét, Ritoók Zsigmond tanár urat. A Kálvin tér közelében található lakásában beszélgettünk vele a szépségről, az örök törvényről és az "ablaknyitogatás" feladatáról. A beszélgetés felemelő és ihletett pillanatainak múlását csak a faliórák szüntelen, ám mindig pontos sorrendben felhangzó játékai jelezték.
[32–39. oldal]
Nézőpontok
Csirmaz Mátyás jászfényszarui szaktanácsadó alábbi írását vitacikknek szánjuk, mivel a tartalmi szabályozás tervezett változtatásával kapcsolatban számos olyan problémát vet fel, amelyek figyelmet érdemelnek. Különösen érdekesek a helyi tantervek készítésének problémáira, valamint a NAT és a kerettantervek viszonyára vonatkozó gondolatai. Miután a cikk számos, sokak által vitatható megállapítást tartalmaz, szívesen adunk helyt olvasóink észrevételeinek, ellenvéleményeinek.
[40–50. oldal]
1998. decemberi számunkban kerekasztalvitát közöltünk Mi lesz veled Emberismeret? címmel. A vitában elhangzott egyik vitavezetői megállapításhoz fűzött megjegyzéseket Szakall Judit, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke.
[52–53. oldal]
Dokumentum
1998 őszén az Oktatási Minisztérium megrendelésére országos kutatás indult a Nemzeti alaptanterv és a helyi tantervek bevezetésével kapcsolatos szakmai tapasztalatok megismerése érdekében. Az alapvető célkitűzés annak feltárása volt, hogy az iskolák (az alap- és középfokú oktatási intézmények) hogyan, milyen körülmények között készítették és fogadták el pedagógiai programjaikat és helyi tanterveiket, fenntartóik hogyan készítették elő annak jóváhagyását, s végül a helyi tantervek milyen mértékben tükrözik az 1995-ben bevezetett Nemzeti alaptanterv követelményeit, vagyis a NAT mennyire vált az intézményi szintű tantervi tervezés meghatározó elemévé. A további megválaszolandó kérdések az erőforrásigényekre, valamint az iskoláknak a jövőbeni változásokkal kapcsolatos várakozásaira irányultak. A kutatást az Oktatási Minisztérium Közoktatás-fejlesztési és Értékelési Főosztálya és az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központja által megadott szempontrendszer alapján - az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központjával együttműködve - a SZOCIO-REFLEX Független Társadalom- és Piackutató Kft. végezte. A kérdésekre 1200 iskolaigazgató és 750 -fenntartó válaszolt.
[54–68. oldal]
Az iskolai pedagógiai programok, helyi tantervek készítésének és bevezetésének fontos mozzanata e helyi dokumentumok szakértői véleményezése. Folyóiratunk egy sorozat keretében foglalkozik azokkal a jellegzetes problémákkal, amelyeket a leggyakrabban észrevételeztek a vizsgált dokumentumokban. Az alábbi közlemény egy többcélú középiskola pedagógiai programjának értékelését mutatja be.
[69–75. oldal]
Műhely
[76–77. oldal]
[77–84. oldal]
Világtükör
Folyóiratunk előző számaiban megkezdtük a Nemzetközi Pedagógiai Kutatás Német Intézetének egyik reprezentatív kötete alapján az iskolaautonómia-közoktatás-irányítás-minőségbiztosítás európai alakulásának bemutatását. Első ismertetésünkben az iskolaautonómia megvalósításának és a közoktatás decentralizációjának várható hatásaival foglalkoztunk. Majd két alkalommal a minőségbiztosítás nyugat-európai országokban kialakult gyakorlatát mutattuk be. Ebben a befejező ismertetőnkben a minőségbiztosítás kelet-európai kezdeményezéseiről adunk hírt.
[85–94. oldal]
Az UNESCO-kiadványként megjelent ALPHA 97 kötet beszámolói azokat a változásokat tekintik át, amelyek az elmúlt évtizedben átalakult alapműveltségi tartalom és a felnőttoktatás kapcsolatában világszerte kitapinthatóvá váltak, s abban a feszültségben érvényesülnek, mely a vertikálisan működő intézmények és a horizontálisan és pragmatikusan tevékenykedő oktatás erőterét alkotják.
[95–106. oldal]
Kritika-figyelő
[107–110. oldal]
[111–112. oldal]
[113–114. oldal]
[115–117. oldal]
Európa-melléklet
Az utóbbi években-évtizedekben a világ számos országában a társadalom egyre kritikusabban fordult az oktatás felé, mind erőteljesebben hangoztatva az oktatás színvonalának emelését, valamint a tudás fontosságát. Az igények megfogalmazása és az oktatás előtt álló feladatok megoldása persze függ az illető ország vagy régió gazdasági fejlettségétől, kulturális és oktatási hagyományaitól és nem kis részben a társadalom ismeretbefogadó képességétől. Az Európai Unió (továbbiakban EU) tagállamainak oktatási rendszereiben a viszonylag erőteljes gazdasági integráció a tagországok kulturális-oktatási önállóságával párosulva az oktatási célok elérésének és a feladatok megoldásának "európai" módját kristályosítja ki. A szerző cikkében az Európai Unió oktatásának problematikáját és fő fejlesztési irányait vázolja fel.
[118–128. oldal]