MEXIKÓ

 

Ország területe négyzetkilométerben: 1 996 000 Népesség (1998): 95 675 000 fő Egy főre eső GDP (1999-es árak): 8100 USD Oktatásra költött összeg a GDP százalékában (1997): 4,5% Egy diákra eső összeg (1998): 935 USD (alapfokú oktatás) 1726 USD (középfokú oktatás) Pedagógusok fizetése (1998): 10 036-19 346 USD (alapfokú oktatás) 14 708 USD (alsó középfokú oktatás, 15 év Munkaviszonnyal)   Források: Labour Force Statistics: 1978-1998 (Munkaerő-statisztika, 1978-1998) , OECD, Paris, 1999; Main Economic Indicators (Fő gazdasági mutatók) , OECD, Paris, April 2000; Education at a Glance - OECD Indicators 2000 (Pillantás az oktatásra - OECD-mutatók) , OECD, Paris, 2000.

 

Országháttér

A csaknem 2 millió négyzetkilométernyi területen fekvő, körülbelül 96 millió lakosú ország északon az Amerikai Egyesült Államokkal, délkeleten Guatemalával és Belizével (Brit-Hondurasszal) határos. Képviseleti, szövetségi demokrácia, amelyben működik a három hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás) elválasztásának mechanizmusa. Területét harmincegy szuverén állam alkotja, valamint a Szövetségi Körzet a fővárossal, Mexikóvárossal.

Mexikóban mind mérsékelt, mind pedig trópusi éghajlatú területek találhatók. Domborzatát hegyek, völgyek, alföldek és fennsíkok tagolják. Hófödte csúcsok váltakoznak fenyvesekkel, sivatagokkal, trópusi tengerpartokkal. Ez a változatos topográfia sok különféle iparág meghonosítására ad lehetőséget, a gyáripartól a bányászatig, az olajkitermeléstől a mezőgazdaságig. Az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) tagjaként Mexikó fő kereskedelmi partnere az Egyesült Államok és Kanada. 370 milliárd dolláros GDP-je (8100 USD/fő) a 13. a világon. A gazdasági növekedés évi 6%-ot tesz ki. 1985-ben az ország a kereskedelem liberalizációjába és privatizációjába kezdett, ennek eredményeként 1982 és 1992 között az állami vállalatok száma 1155-ről 217-re csökkent.

A népesség csaknem 80%-a félvér, európai és indián vagy fekete keverék (metizo), 10% bennszülött (indigena). A mexikóiak többsége spanyol ajkú, római katolikus vallású, ám több mint ötven különböző indián törzs is megőrizte nyelvjárását és kultúráját. Az indián lakosság túlreprezentált a szegények körében. Becslések szerint 28 millió mexikói él a létminimum alatt, a létminimumon tengődők száma 12 millió.

A jobb munkalehetőségeket kereső mexikóiak a vidékről a városokba áramlanak, illetve külföldre vándorolnak. 1970 és 1990 között a vidékről a 2500 főt meghaladó lakosságú települések területére költöző emberek aránya 13%-al nőtt. A mezőgazdasági idénymunkások családjukkal rendszeresen az északi farmokon keresnek munkát. Az Amerikai Egyesült Államokban élő mexikóiak számát 1996-ban 7 millióra becsülték (OECD, 1998).

Mexikó népessége fiatal, 56%-a 24 év alattiakból áll. 2000-ben a 14 évesnél fiatalabbak aránya a teljes népesség egyharmadát tette ki, ez az arány 2020-ra várhatóan 28,4%-ra csökken. Az iskoláskor alattiak aránya évente 0,7%-al csökken, ám a 6 és 14 év közötti iskolaköteles korúak száma évente 0,1%-kal nő. 2020-ban a 15-24 év közöttiek aránya várhatóan eléri majd a 20 milliót.

1998-99-ben Mexikó kiterjedt oktatási rendszerében 1,5 millió tanár oktatott 28 millió diákot 208 000 iskolában. 90%-uk alap- és középfokú iskolákba járt, 8%-uk valamilyen felsőfokú intézményt látogatott, míg 2% szakmai képzésben vett részt. Az oktatás régóta a politika figyelmének homlokterében áll, és fontos témaként merült fel a 2000. évben lezajlott elnökválasztáson is, amelynek során a Nemzeti Akció Pártja (PAN) legyőzte a 71 éve uralmon lévő Intézményes Forradalmi Pártot (PRI).

Kihívások az iskolairányítás számára

A közoktatás Mexikóban hagyományosan centralizált, bürokratikus intézményrendszert jelent, amely inkább az iskolai adminisztrációhoz, mint a menedzseri típusú iskolairányításhoz kötődik. A tanárokat, igazgatókat és felügyelőket terhelik bizonyos oktatási kötelezettségek, ám munkájuk minőségét és elkötelezettségüket így is megkérdőjelezik. Hiányzik a csoportmunka a tapasztalatok feldolgozása, a problémamegoldás és a döntéshozatal terén. A helyi iskolák inkább politikai kérdésekkel, munkafeltételekkel és különböző szabályzatokkal foglalkoznak, mint oktatásfejlesztéssel.

Az Iskolai Szaktanácsok elvben oktatástervezéssel és értékeléssel foglalkoznak, havi kétórás értekezleteik azonban inkább adminisztratív ügyekről szólnak. Az adminisztratív funkciók mellett a tanárok hiánya szintén korlátozza az oktatásra és értékelésre fordítható időt. A szülők kevéssé vesznek részt az iskola életében, miután a tanárok és az adminisztrátorok nem érzik szükségét annak, hogy tájékoztassák őket a tanulók fejlődéséről, és más oktatási kérdésekről. Az oktatási rendszert ezen kívül számos egyéb tényező alakítja: gyenge tanárképzés, az oktatási szolgáltatások körének gyors bővülése, adminisztratív igények, szakszervezetekkel való kapcsolat, zavaros birtok- és nyugdíjviszonyok, az igazgatók és a tanfelügyelők képzésének hiánya, az értékelési eljárások hiánya, a szülők és diákok korlátozott hozzáférése az iskolákhoz. A rendszer átalakítása, modernizációja érdekében a Közoktatási Minisztérium támogatja a tanárok, igazgatók, tanfelügyelők aktív részvételét az oktatás megújításában. Ennek részeként a helyi iskoláknak maguknak kell felmérni igényeiket, hogy a megfelelő források mozgósításával ezeket ki lehessen elégíteni.

Nem könnyű feladat ez, hiszen a hagyományos bürokratikus látásmód, a hosszú évtizedek folyamán kialakult kedvezőtlen gyakorlat mélyen gyökerezik a mexikói iskolákban. Sok változtatást kell véghezvinni ahhoz, hogy az iskolákat a tanulók igényeire koncentráló oktatásirányítási folyamatokkal jellemezhető intézményekké alakítsák. A jelenleg zajló kísérleti programokban a tanári kar tagjait arra buzdítják, hogy csoportmunkával fejlesszék az oktatási körülményeket, és nagyobb felelősséget vállaljanak a tanulók teljesítményéért. Ehhez a tanári, igazgatói és tanfelügyelői szerep átfogalmazására van szükség. Az Iskolai Szaktanácsok céljainak és intézményes szerepének újradefiniálása szintén nélkülözhetetlen a reformok szempontjából. Végezetül az iskola és a családok közötti viszonyokat is ápolni és erősíteni kell.

Az oktatáspolitika fő irányai és a feltételrendszer

1992 májusában a 31 tagállami kormány a szövetségi Közoktatási Minisztériummal (SEP), valamint az Oktatási Dolgozók Országos Szakszervezetével (SNTE) karöltve megalkotta a "Nemzeti Megegyezés az Alapfokú Oktatás Modernizációjáért" című dokumentumot. A Megegyezés a közoktatási intézmények működtetésének feladatát, amely korábban a szövetségi kormányhoz tartozott, az egyes tagállamok hatáskörébe utalta. Ennek értelmében a tagállamok kormányai lettek felelősek a bölcsődék, óvodák, alapfokú- és alsó középfokú iskolák irányításáért, valamint a tanárképzésért. E szolgáltatások minőségi biztosításához megfelelő forrásokat különítettek el. A Szövetségi Körzet (Mexikóváros) irányítását továbbra is a minisztérium látja el.

A Megegyezés legnagyobb eredménye a tanterv tartalmának és a taneszközöknek a megújítása volt. A szövetségi kormány újrafogalmazta a tanmeneteket, és továbbra is ingyen biztosít tankönyveket a hat alapfokú iskolai évfolyam számára, valamint egyéb oktatási anyagokat és taneszközöket a tanárok részére. A tagállami kormányok határozzák meg az igényeket, és hozzák létre az ezen igények kielégítésére szolgáló oktatási szolgáltatásokat. Az anyagi eszközöket a tagállami kormányokhoz utalják, amelyek felelősek a helyi iskolák oktatási színvonalának emeléséért. Ugyanakkor még mindig a szövetségi kormányzat hatáskörébe tartozik a tanmenetek, programok és az alapvető eszközök biztosítása. 1995 januárjában a szövetségi kormányzat meghirdette az "1995-2000 Oktatásfejlesztési Programot", amely tovább finomítja a köztársaság alkotmányának 3. cikkelyében lefektetett főbb oktatásirányítási célokat, stratégiákat és tevékenységeket.

A Közoktatási Minisztérium többek között az alábbi új stratégiákkal és akciókkal kísérletezett:

- A közoktatásra fordított GDP-hányad 4,5%-ra növelése 1997-ben (legfrissebb adatok). Ezzel egyidejűleg a gyerekek és a fiatalok szélesebb körű hozzáférése az alap-, közép- és felsőfokú oktatáshoz.

- A tagállami kormányok a központi költségvetés 10%-át az oktatási dolgozók képzésére, az iskolaépítésre, -fenntartásra és felszerelésre fordíthatják.

- PROGRESA (Oktatási, Egészségügyi és Élelmezési Program) meghirdetése a hátrányos helyzetű népesség - azaz az indiánok, a farmokon dolgozók és az idénymunkások, a marginalizálódott közösségek és a hátrányos helyzetű gyerekek - megsegítésére.

- A tanulás és a tanítás alapvető tantervi szintű reformja olyan területeken, mint a szóbeli és írásbeli nyelvhasználat, valamint a matematikai problémamegoldó készségek fejlesztése.

- "Tanárképzési Könyvtár".

- A szövetségi kormány 2000-ben meghirdette az "Olvasás Évét", az írni-olvasni tudás fejlesztésére, és az olvasás szeretetének meghonosítására minden korosztályban.

A tanárképzésre is nagyobb figyelmet kezdtek fordítani mind az alapvető tanárképzés, mind a szakmai továbbképzés keretében. Erre szolgált az Alapfokú Oktatók Állandó Képzésének Nemzeti Programja (PRONAP), valamint a Tanári Karrier Program. 1996-ban, a tanárképző szervezetekkel való konzultáció keretében a minőség és megalapozottság fejlesztését célzó tantervi és infrastrukturális reform érdekében meghirdették az "Alapfokú Oktatási Intézmények Átalakításának és Tudományos Megerősítésének Programját". Emellett 480 Tanári Központot nyitottak meg, melyeket műholdvevőkkel, televíziókkal, könyvtárakkal és más oktatási segédeszközökkel szereltek fel. Néhány további kezdeményezés:

- 1998-ban Nuevo Leon állam létrehozta az "Iskolakörzeti Tanfelügyelők Oktatásirányítási Tevékenységét Erősítő Programot" (lásd az esettanulmányt), annak érdekében, hogy a körzeti tanfelügyelők hatékonyabb technikai és oktatási hátteret biztosíthassanak a tanárok és az igazgatók számára.

- A felső középfokú iskolák javították az oktatási szolgáltatásokat, valamint bevezették a "Korszerű Felső Középfokú Iskolai Oktatásért Kísérleti Programot" (lásd az esettanulmányt), melyet 9 tartomány 20 000 tanulójára kívánnak kiterjeszteni.

- A Közoktatási Minisztérium 1999-ben megalapította a Társadalmi Részvétel Országos Tanácsát, hogy az oktatás minőségfejlesztésére irányuló stratégia kidolgozásába bevonják a szülőket is.

Az iskolai oktatás fejlesztésének vonatkozásában az iskolai értékelés és a kutatás szerepe is előtérbe került. 1995-ben a szövetségi kormány bevezette az oktatási eredmények külső értékelésének rendszerét, mely évente félmillió diák tudásának felmérését jelenti annak érdekében, hogy az alapfokú és alsó középfokú iskolákra nézve országos követelményeket állítsanak fel a különböző évfolyamok és tantárgyak (pl. olvasás és matematika) tekintetében. Két évvel később meghirdették az "Iskolairányítás az Alapfokú Oktatásban Programot" (lásd az esettanulmányt), hogy feltárják azokat a tényezőket, amelyek megakadályozzák Mexikó oktatási céljainak elérését a tanmenetek, programok, tanári, igazgatói, tanfelügyelői teljesítmények terén. Két további kezdeményezés is említést érdemel itt:

- Az EDUSAT (Műholdas Oktatás) hálózaton keresztül folyó távoktatás, amely 2000-ben már 35 ezer alapfokú és alsó középfokú iskolát érint, és bővíti a tanárképzési lehetőségeket is.

- A Közoktatási Minisztérium vezetésével folyó felnőttoktatási projekt, amely magában foglalja a szolgáltatások koordinációját, a programok adaptációját és a háttéranyagok megújítását a munkanélküliek átképzésében, valamint a műszaki képzésben.

Mexikó mint köztársaság háromszintű kormányzattal rendelkezik - szövetségivel, tagállamival és helyivel -, amelyek mindegyike az alkotmánynak van alárendelve. Az alkotmány 3. cikkelye, valamint az Általános Oktatási Törvény képezi az oktatási rendszer alapját. Ezek előírják a szövetségi kormánynak, hogy minden állampolgár számára biztosítsa az iskola előtti, az alapfokú és az alsó középfokú oktatást. Minden államnak ingyenes, kötelező alap- és alsó középfokú oktatási rendszert kell működtetnie: az Általános Oktatási Törvény a szövetségi kormányra ruházza a jogot, hogy meghatározza az országos tanmeneteket és programokat a kötelező oktatásban és a tanárképzésben. Ugyanez a törvény hatalmazza fel a minisztériumot, hogy értékelje az oktatási rendszert, és felzárkóztató programokat szervezzen.

1993-ban az alkotmány 31. paragrafusának módosításával arra kötelezték a szülőket, hogy alapfokú és alsó középfokú iskolákba járassák gyermekeiket. Az Általános Oktatási Törvény értelmében a szövetségi kormány a Közoktatási Minisztériumon (SEP) keresztül látja el az oktatással kapcsolatos feladatait. A SEP felelőssége, hogy az alapfokú oktatás minőségét országos szinten növelje, és hogy biztosítsa az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés jogát. A törvény kötelezi a SEP-et, hogy az alapfokú oktatás színvonalának emelése érdekében szabályozza a tanárképzés országos rendszerét, a szakmai továbbképzést, valamint a tanári kar szakmai színvonalának követelményeit.

Az egyes államok felelősek az alapoktatás működtetéséért, az indiánok képzéséért és a kisegítő oktatásért, valamint a tanárok képzéséért és a folyamatos szakmai fejlődésük biztosításáért is. Mindkét kormányzati szint felelős a hátrányos helyzetűek felzárkóztató oktatásáért. A mexikói tanulók száma az iskola előtti és a kötelező oktatási szinteken növekvőfélben van, mivel e szolgáltatást kiterjesztették a társadalom peremén élő csoportokra, így az indiánokra, a vándorló munkások gyerekeire, illetve az elzárt térségeken élőkre is. E tanulók felzárkóztatására speciális programokat indítottak.

A törvény megfogalmazza a SEP-nek a felső középfokú iskolai, valamint a felső- és felnőttoktatásban betöltött szerepét mind a köz-, mind pedig a magánszféra tekintetében. Általános növekedés figyelhető meg a tanulmányaikat folytató fiatalok számának alakulásában a felső középfokú oktatás vonatkozásában. A várakozások szerint a 15 évesnél idősebbek legmagasabb iskolai végzettségének átlaga az 1990-es 6,5 osztályról 9 osztályra fog emelkedni 2010-re

Esettanulmányok

A jelen oktatásirányítási rendszeren belül három esettanulmány mutatja be, miként próbálják Mexikóban az oktatás színvonalát az iskolairányítás megújításával javítani. Két programot a szövetségi Közoktatási Minisztérium kezdeményezett - egyet elemi, egyet pedig felső középfokú iskolai szinten. A harmadik eset a körzeti tanfelügyelők szerepét vizsgálja a Nuevo Leon-i alapfokú oktatásban.

ISKOLAIRÁNYÍTÁS AZ ALAPFOKÚ OKTATÁSBAN KUTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS PROGRAM

Az 1997-98-as iskolaévben kísérletet indítottak az iskolairányítás fejlesztésére irányuló mozgalom keretében a Közoktatási Minisztérium oktatáskutatási igazgatóságának égisze alatt. Ebben Colima, Baja California Sur, Guanajuato, Quintana Roo és San Luis Potosi államok kétszáz iskolája vett részt. A program az alapfokú oktatásban dolgozó tanárok munkáját vizsgálta abból a szempontból, mennyire képesek elősegíteni a tanulók értelmi fejlődését az alapfokú és az alsó középfokú iskolákban. A fő célok a következők voltak: új tanítási eszközök fellelése vagy kidolgozása, létrehozása, a szakmai fejlesztési stratégiák értékelése a tanítási módszerek átalakításának érdekében, a diákok tanulásának elősegítése, az iskola teljesítményében érdekelt oktatási dolgozók belső értékelésének támogatása.

A program tevékenységét három csoportba sorolhatjuk:

- Innovációk a szervezet átalakításának elősegítésére és az oktatás eredményességének javítására.

- Szakmai képzés abból a célból, hogy az iskolai dolgozók elsajátítsák az önértékelési készségeket.

- Kutatás , azaz az egyes iskolák általános jellemzőit leíró információk összegyűjtése és rendszerbe foglalása, valamint az iskola innovációinak áttekintése.

Minden egyes iskolának fel kellett becsülnie a tanmenetében szereplő célok eléréséhez szükséges oktatási igényeket. Azonosították a célok elérésének legfőbb akadályait. Végül minden iskolában "iskolaprogramot" dolgoztak ki a tanulási szükségletek kielégítésére, az akadályok leküzdésére és az eredmények értékelésére.

Az egyik akadály a hagyományos "iskolakultúra" volt. A tanév 200 tanítási napjának (800 tanóra) körülbelül egyharmada szervezeti ülésekre és közösségi eseményekre megy el. Az igazgató szerepének középpontjában is inkább adminisztratív feladatok állnak, mint a tanulási folyamat javítása. A szülőket és a helyi közösség más tagjait nem vonják bele az iskola életébe, és a tanulók iskolai haladásáról sem informálják őket.

A program az iskola tanulási környezetének javításához és a belső értékelési folyamat beindításához nem a központot, hanem a helyi igazgatókat, tanárokat és szülőket hívta segítségül. E reformhoz mind az anyagi, mind a szakmai eszközöket biztosították.

A helyi iskolák hagyományos, központi értékelésének módszere jobbára hatástalannak bizonyul, mivel a pedagógus-szakszervezetek nem nézik jó szemmel a fennálló gyakorlatot megzavaró intézményeket. Emiatt az iskolák vonakodnak a külső forrásokból származó adatokat vagy megállapításokat felhasználni.

Az Iskolairányítási Program az egyes iskolák igényeire szabott innováció belső értékelésére helyezi a hangsúlyt az igazgatók és a tanfelügyelők, különösen pedig a tanárok felügyelete alatt. A szakmai képzés felkészíti a helyi tantestületet arra, hogy aktívan részt vegyen egy olyan belső értékelési módozatnak a kiválasztásában, amely mind a helyi belső felmérések, mind a tagállami minisztériumok által végzett külső értékelések adataira támaszkodik.

A kísérleti programtól a következő jelentős változásokat várják:

- a hagyományos iskolák "újfajta, belső értékelésen alapuló közoktatási intézményekké" alakulnak;

- a hangsúly a diákok osztálytermi oktatására helyeződik, nem pedig az adminisztratív és bürokratikus intézkedésekre;

- új mechanizmusokat próbálnak ki annak érdekében, hogy megerősödjenek a szülők jogai a gyermekeik oktatásában való részvétel tekintetében;

- fejlődik a szakmai együttműködés a tanárok és az igazgatók között;

- a tanárokra és az igazgatókra nagyobb felelősség hárul a tanulás eredményességéért;

- az iskola belső értékelési folyamatát és eredményeit hozzáférhetővé teszik a nyilvánosság számára;

- az igazgató szerepét átértékelik - oktatási vezető, nem pedig közigazgatási bürokrata lesz;

- ezeket az iskolairányítási változtatásokat az egyes az egyedi igényekhez szabva ösztönzik.

Az Iskolairányítási Program öt tartomány 40-40 iskolájában indult útnak. Minden tartományban egy programkoordinátor és csapata hívta meg a részt vevő iskolákat, amelyek maguk dönthettek a bekapcsolódásról. Ehhez egyet kellett érteniük a program céljaival és az egész folyamat önértékelési jellegével (tehát azzal, hogy nem felülről lefelé megvalósuló állami irányítás érvényesül). Az iskolák autonóm módon döntöttek a tanulók intellektuális fejlődéséhez szükséges problémák megoldásának módjáról, s ehhez többleteszközöket és képzést kaptak. A demokratikus "szellemnek" megfelelően az egyes iskolák programjainak nyitva kellett állniuk a szülői részvétel előtt.

A program 1997-ben 200 iskolával indult. 2000-ben azonban már 20 tartomány 2000 iskolájában bevezették. Az újonnan bekapcsolódó iskolákat a kezdeti fázisban részt vevő kísérleti iskolák pártfogolják. A program iskoláinak körülbelül 80%-a használja a belső értékelési módszert. Mit tehetnek az egyes iskolák, hogy a szülők, tanárok, igazgatók, tanulók segítségével elérjék az országos célokat? Hosszú távú elkötelezettség mellett folyamatos, lassú fejlődésre van szükség. A programnak intézményes háttérre is szüksége van: nemcsak az igazgatók és a tanárok, de a tagállami Oktatási Minisztériumok támogatása is elengedhetetlen.

A belső értékelési célok megvalósításának nagyobb az esélye a körzeti tanfelügyelők bevonása esetén. Szintén hatással lehet az iskolai program eredményességére, hogy sok iskola hiányt szenved a megfelelő felszerelésekben. Most viszont már azonosítani tudják igényeiket, így képesek azok kielégítésén munkálkodni. Az igazgató szerepe is megváltozott: az adminisztratív előírások betartatásán őrködő személyből az oktatásfejlesztési folyamat vezetője lett. A szülők is egyre inkább belefolynak a programba. A longitudinális esettanulmányok jól leírják a részt vevő iskolákban lezajlott változás folyamatát. Az iskolák mintegy 30%-a azonban az elkötelezettség hiánya vagy a tanárok áthelyezése miatt korlátozott eredményeket ért csak el.

Colimai látogatásunk alkalmával az állam Iskolairányítási Programjának koordinátora és volt pedagógusokból álló csoportja elmondta, hogyan találkoznak a körzeti tanfelügyelőkkel, igazgatókkal és tanárokkal a helyi igények és programcélok megvitatására. Általánosságban véve különbséget lehet tenni azok között, akik felismerik az iskolai alapú belső értékelési kezdeményezés fontosságát, s azok között, akik a változás előfeltételének a jobb elhelyezést, felszerelést, anyagi ellátottságot és bérezést tekintik. Mindazonáltal csaknem egyöntetűen támogatták egy olyan Iskolai Szaktanács felállítását, amelynek keretében a gyakorló pedagógusok kicserélhetik a tanítási módszerek és a tanulás terén, illetve az "oktatási minőségbiztosításban" szerzett tapasztalataikat. Colimában a Programcsoport kiértékelte a kétéves kísérleti periódus (1997-1999) eredményeit. A 40 kísérleti iskolában az igazgatók és tanárok kezdeti ellenállása a programmal szemben egyre csökkent. A tanárok úgy érezték, egyre inkább részévé válnak az iskola életének, és megtanultak hathatósabban együttműködni kollégáikkal. Odafigyeltek egymásra, megosztották pedagógiai tapasztalataikat, együtt oldották meg az oktatási problémákat, és igyekeztek minőségi oktatást megvalósítani. Az oktatási eredmények kiértékelése arra indította őket, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az iskolai programokban a nyelvekre és a matematikára. Az igazgatót pedig, akit korábban teljesen lekötöttek az igazgatási feladatok, egyre inkább oktatási vezetőnek tekintették.

A szülők is új szerephez jutottak. A tanárok mind nagyobb mértékben vonták be őket a folyamatba és az iskolai programba, és tájékoztatták őket a tanítási módszerekben bekövetkezett változásokról. Ennek eredményeként a szülők politikailag aktívabbak lettek a jobb iskolai körülmények követelésének vonatkozásában. Az oktatók és a szülők közötti felelősségmegosztás példáit láthattuk az iskola karbantartásában, az étkeztetésben és bizonyos speciális események (pl. költői verseny) megszervezésében is.

A szülők világosabban látták az összefüggést az iskolai folyamatok és a tanulók jövőbeli életminősége, munkalehetőségei között. A tanárokkal és az iskolával való szorosabb kapcsolat megérttette a szülőkkel az írás-olvasás, a számolás és a szakismeretek (pl. számítógépes ismeretek) jelentőségét saját gyerekeik és az egész mexikói nemzet jövőbeni társadalmi és gazdasági felemelkedésének szempontjából.

A KORSZERŰ FELSŐ KÖZÉPFOKÚ ISKOLAI OKTATÁSÉRT KÍSÉRLETI PROGRAM

A felső középfokú iskolának két típusa van Mexikóban: a szakmai-műszaki és az általános középiskola (bachillerato). A beiskolázottak 14,4%-át felölelő szakmai-műszaki oktatás hároméves stúdiumok keretében különböző szakmákra készíti fel a diákokat, nem pedig a továbbtanulásra. Ugyanakkor hat kiegészítő kurzus elvégzésével az itt tanulók is a bachilleratóval egyenértékű bizonyítványt szerezhetnek. A műszaki végzettséget a Közoktatási Minisztérium Munkaügyi Osztálya veszi nyilvántartásba. Ilyen műszaki intézmények a Szakmai Tanulmányok Nemzeti Iskolája (CONALEP), valamint az Ipari és Szolgáltatóipari Műszaki Tanulmányok Központja (CETIS).

A hároméves bachillerátónak is kétféle formája van: a "kétértékű", valamint az egyetemi előkészítő típus. A "kétértékű" oktatás a felső középfokú iskolai tanulmányokat szakmai-műszaki képzéssel egészíti ki, hogy felsőbb, főleg műszaki tanulmányokra készítse fel a diákokat. A diákok 27,4%-a tanul kétértékű intézményekben olyan szakterületeket, mint például a természettudományok, a műszaki tudományok, az ipar és a kereskedelem, a tengerbiológia vagy a mezőgazdaság.

Az általános, felkészítő jellegű bachillerato lehet: állami vagy magánegyetemekhez kötődő iskola, a szövetségi kormány által akkreditált iskola, colegios de bachilleres, illetve tagállami előkészítő iskola. Jelenleg ebben az intézményi formában tanul a felső tagozatosok 58,2%-a. Mexikó fiataljainak csupán fele megy felső középfokú iskolába, ezeknek is alig 55%-a végez, és kerül egyetemre. Az 1990-es években a felső középfokú iskolába beiratkozott diákoknak csupán 16-24%-a szerzett diplomát. A középiskolai érettségi bizonyítványnak igen csekély értéke van a munkaerőpiacon.

1994-ben a mexikói kormány megbízta az OECD-t, hogy vizsgálja át az ország felsőoktatási politikáját. Az 1996-ban közzétett "A mexikói felsőoktatási politika áttekintése" című tanulmány megállapította, hogy az ország felső tagozatos középfokú és felsőfokú oktatási rendszere nem diverzifikált, különösen nem a műszaki tudományok terén, és emiatt az ország stratégiai hátrányba került. A dokumentum új vagy továbbfejlesztett oktatási és képzési lehetőségek kidolgozását, elsősorban rövid időtartamú, magasabb szinten folytatható programok beindítását javasolta.

Az OECD-tanulmány eredményeként a Közoktatási Minisztérium háttérjelentést készített a középiskola felső tagozatának és felsőoktatás intézmények alsóbb évfolyamainak diverzifikálásáról. 1998-ban a Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Alminisztérium meghirdette a Korszerű Oktatásért Kísérleti Programját. A program a következő célokat tűzte maga elé:

- a felső középfokú iskolák oktatási és tanulási adottságainak fejlesztése;

- a felső középfokú iskolák jellegének és tartalmának megváltoztatása annak érdekében, hogy megfeleljen az oktatásszolgáltatók hatályos jogi és tudományos feltételrendszerének;

- az általános oktatás társadalmi megítélésének lényeges javítása az új gyakorlati és műszaki stratégiáknak megfelelően;

- a tanulók vonzása és megtartása, az lemorzsolódás csökkentése;

- az új programok profiljának szélesítése a helyi hatóságok és munkaadók segítségével, a végzősök jobb elhelyezkedése érdekében.

A kísérleti program a tanulás olyan új megközelítését ösztönzi, amely a tanulók egyéni élettapasztalatainak beépítésével felkelti érdeklődésüket az új technikai és gyakorlati ismeretek iránt. A gyakorlati tapasztalatokon nyugvó tanítás a tanulók jövőbeni alkalmazására tekintettel folyik. Új stratégiákat vezetnek be a tanárok és diákok tudásának felmérésére és megfigyelésére. A tanórák anyagának mennyiségét csökkentik, hogy a memoriterek helyett az aktív tanulásra helyeződjön a hangsúly.

Négy új tárgyat adtak hozzá az alsó középfokú oktatás hat tantárgyához (matematika, fizika, kémia, biológia, társadalomtudomány): állampolgári ismeretek és gazdaságtan, gép- és motortechnika, információ és kommunikáció, valamint egészség és környezetvédelem. Úgy gondolták, a mexikói polgároknak el kell sajátítaniuk ezeket az ismereteket.

1999 januárjában tíz városi felső középfokú iskolával indult be a program. A tíz különböző államban működő tíz iskolát egészen eltérő tanulói összetétel, tanári szerződési állomány, eszköz-, felszerelés- és adminisztrációs rendszer jellemezte. A kísérleti programot 2000. június 15-21. között áttekintő OECD-csoport a következő megfigyeléseket tette.

Bár még korai stádiumban tart, a program máris haladást ért el a tanár-diák interakció, a tantervi innováció, valamint a számítástechnika bevezetése terén. A tanárok különösen az új tantervi anyagokat, a programspecifikus szakmai fejlődést, valamint az iskolán belüli és iskolák közötti kapcsolatépítést értékelték. A diákok a rendszeres tanári tutorálást, a számítógép-hozzáférést és a dialógusra épülő tanórák elterjedését emelték ki. A nagy kihívást a kísérleti program pozitív eredményeinek átadása jelenti, hiszen ez lehetővé tenné a társadalmilag megalapozottabb középfokú oktatás elterjesztését az egész országban (OECD, 2000).

A tereptanulmányokba bevonták a Colima városi Bachillerato 4, valamint a Monterrey városi Escuela Industrial Alvaro Obregon iskolákat. Mindkét látogatást a helyi szövetségi programkoordinátor vezette, aki kis csoportja élén, az iskolai kezdeményezések és a programcélok koherenciájáért felelős. A koordinátor ezen felül a programra szabott pedagógiai eszközök beépítését, a tanulói fejlődés megfigyelését és a tanárok információval való ellátását felügyeli.

Colimában a programpartner a Colimai Egyetem, amely 12 helyen folytat oktatást. Az egyetem általános baccalaureatust és tíz műszaki fakultációt (bachillerato technico) biztosít. A Bachillerato 4 az egyetemhez kapcsolódik, és a Felső Középfokú Iskolai és Felsőoktatási Igazgató a vonatkozó képzés koordinátora.

A colimai Bachillerato 4 látogatását a helyi programkoordinátor irányította. A vonzó kis iskola tiszta, frissen mázolt tantermekkel, apró könyvtárral és internet-hozzáféréssel bíró, önkiszolgáló rendszerben használt számítógépekkel fogadta a látogatókat. A program tanáraival egy általános értekezletet tartottak az eredmények áttekintésére és a követendő irányok megvitatására.

A szövetségi kormány és a Colimai Egyetem közötti megállapodás számos követelményt rögzített a program számára, többek között a könyvtárra, a laboratóriumokra, a termekre, a mosdókra, a kertekre és a sportlétesítményekre vonatkozóan. Az érdeklődő diákok és oktatók önkéntes alapon vettek részt az új tanítási és tanulási módszert tartalmazó programban.

A következő felszerelések álltak a program rendelkezésére: tizenkét, televízióval felszerelt terem, írásvetítők, egy számítógépes tervezőműhely, önkiszolgáló komputerszoba, tanári műhely internet- és programhálózati kapcsolattal. A tizenkét tanár az alábbi szakterületekre specializálódott: alkalmazott kémia, fémgyártás, informatika, topográfia, tervezés, irodalom, történelem és angol nyelv.

A tanárok és a diákok között kollegiális kapcsolat alakult ki, amelynek keretében a tanulók maguk irányíthatják tanulási készségeik fejlődését. Egy, a diákokkal való találkozón a helyi ipari intézményekbe szervezett tanulmányutakról beszéltek, amelyek nagyobb mértékben összekapcsolják a tantervet és a programot a jövőbeli elhelyezkedési lehetőségekkel. A szülőkkel is rendszeres találkozókat szerveznek - ezeken eléjük tárták a program céljait és az elért eredményeket.

Egy másik látogatás célja a Monterreyben - azaz Nuevo Leon fővárosában - található Escuela Industrial Alvaro Obregon iskola volt. Nuevo Leon egy képzett munkaerőt nélkülöző ipari régió. Egy bezárt gyárban osztálytermeket hoztak létre. A helyi iparvállalatok modern felszerelést adományoztak a munkaerő-szükségletüket fedező gyakorlati oktatás segítésére. Ezek a munkahely jellegű alkalmazások olyan szinte gyakornoki munkatapasztalatokkal látják el a tanulókat, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a régió hiányos szakember-ellátottságához.

A két meglátogatott iskola (Colimában és Monterreyben) igen eltérő volt, de mindkettő jól szemléltette a program pozitív jellemzőit. A program a szövetségi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Alminisztérium Titkárságának felügyelete alá tartozik, de a szövetségi hivatalnokok, a helyi koordinátorok, az igazgatók és a tanárok között is szoros munkakapcsolat alakult ki. Az értékek, elképzelések és megvalósítási stratégiák egymás közötti megosztását erősítik a program résztvevői és az egyetemi partnerek között szervezett gyakori találkozók is. A résztvevők folyamatos elektronikus levelezés útján is kicserélik információikat, ismereteiket, értékelési eljárásaikat. A program alkalmazottjai erősen építenek a tanári visszajelzésekre az olyan innovációk vonatkozásában, mint például a tanári útmutató vagy az új tantervi- és programeszközök bevezetése.

AZ ISKOLAKÖRZETI TANFELÜGYELŐK ÉS IGAZGATÓK OKTATÁSIRÁNYÍTÁSI TEVÉKENYSÉGÉT ERŐSÍTŐ ISKOLAI PROGRAM, NUEVO LEON ÁLLAM

Ezt az iskolairányítási programot Nuevo Leon tartomány hozta létre 1998-ban abból a célból, hogy a körzeti tanfelügyelők szerepének átformálásán keresztül emelje az iskolai oktatás színvonalát. Úgy gondolták, hogy a változás első lépcsőfokaként meg kell győzni a körzeti és a vezető tanfelügyelőket a változás szükségességéről, s így végső soron az igazgatók és tanárok támogatását is meg lehet nyerni.

Korábban a körzeti tanfelügyelők szerepét az oktatáspolitika figyelmen kívül hagyta, de részvételük nélkül nem érhető el siker az iskolai reformban. Feladataik jobbára igazgatási, mint oktatásvezetői jellegűek. Ennek következtében az iskolákban nem tisztelték, csak félték őket politikai és igazgatási hatalmuk miatt. Korábbi igazgatók és tanárok lévén azonban megvan a lehetőségük rá, hogy sokkal hathatósabban is közreműködjenek az iskolák irányításában.

Az eredeti kísérleti program 1998-ban 57 általános és speciális iskolai tanfelügyelővel (az állam összes tanfelügyelőjének mintegy 10%-ával) indult. Először azt mérték fel körükben, hogy mit gondolnak saját technikai és pedagógia tevékenységük korlátairól. Úgy érezték, nehéz, de nem lehetetlen 35-40 éves oktatási tapasztalattal a hátuk mögött egy ilyen jellegű szerepváltást végrehajtani.

Az átalakuláshoz saját szakmai képzési programokat tartottak szükségesnek - elsősorban egy rendszeresen egybehívott tanfelügyelői csoport létrehozását. Modern műszaki és pedagógiai ismeretekkel felvértezett segítőszemélyzettel kívánták erősíteni saját szerepüket. Szintén remélték, hogy az oktatás színvonalának javítására létre hívott helyi "iskolai programokban" közreműködve közelebb kerülhetnek az iskolákhoz.

1999-ben az első 57 tanfelügyelő pártfogása alatt további 150, az alapfokú oktatás területén működő tanfelügyelő kapcsolódott be a projektbe. A program immár három területre terjedt ki: szakmai képzés tanfelügyelők csoportjainak, speciális technikai támogatás a munkacsoportok számára, iskolai munkájuk nyomon követése. A szakmai képzés az 1992-ben elkezdett reformfolyamattal való behatóbb ismerkedést, az aktuális pedagógiai módszerek feldolgozását és az alapoktatásban hatályos tantervek áttekintését jelentette. Ezenkívül a helyi iskolai programok tervezésének folyamatáról is tanultak. Ennek értelmében a tanfelügyelők új feladata az lett, hogy megfigyeljék az iskolai projektek fejlődését, és jelezzék a tagállami közoktatási minisztériumoknak, ha további forrásokra van szükség.

A tanfelügyelő így az eddigi hatósági szerep helyett facilitációs funkciót tölt be, amelynek során a minisztérium forrásait az egyes iskolák oktatási szükségleteihez igazodó kezdeményezésekhez rendeli. Lehetővé teszi az iskolai oktatás fejlődését, így hozzájárul az intézmény hírnevének és önbecsülésének növeléséhez. A két kezdeti fázis sikereinek eredményeként a tagállami kormány a 2000-2001-es iskolaévben mind a 600 tanfelügyelőre ki kívánja terjeszteni a rendszert. Lehet azonban, hogy ilyen gyors ütemű növekedés biztosításához nem elégséges a program anyagi és műszaki háttere.

A program várható eredményei a következők:

1. Az iskolai tanfelügyelő szerepének változása puszta igazgatási feladatokat ellátó adminisztrátorból oktatási vezetővé, olyan pedagógiai és konceptuális készségek elsajátítása révén, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az igazgatók és a tanárok segítségére lehessen az oktatás fejlesztésében.

2. Haladás a minőségi indikátorok, valamint a tanárok és az igazgatók napi munkájának hatékonyabb támogatására szolgáló intézményes minisztériumi eljárások tekintetében.

Monterreyben felkerestük a Rebeca Cantd Ayala általános iskolát is. A körzeti tanfelügyelő és az igazgató az első, a negyedik és a hatodik osztályosok termeibe vezetett. Itt délelőtti oktatás keretében reggel 8-tól déli 12-ig folyt a tanítás. Délután 1-től 5-ig egy másik iskoláé az épület. A tanárok 40%-a mindkét iskolában tanít.

Az összes tankönyvet, munkafüzetet, tanári útmutatót a szövetségi Közoktatási Minisztérium (SEP) biztosítja. A tanulási zavarokkal (perceptuális és viselkedési problémák, autizmus) küszködőket is integrálják az osztályokba. A gyerekek láthatóan büszkék voltak a jó teljesítményért időről időre jó jeggyel jutalmazott munkafüzetekre. Mivel a kiegészítő anyagokban hiány mutatkozott, a gyerekek faliújságokat, hirdetőtáblákat készítettek (pl. nemzeti ünnepekről, olimpiáról). A gyerekek fejlődését a helyi teszt- és diagnosztikai eljárásokon túl - szeptemberben, áprilisban és júniusban - az Oktatási Minisztérium is rendszeresen felméri.

Innováció és hatékonyság

1992-ben Mexikó ambiciózus reformprogramba kezdett az iskola előtti és a kötelező alapfokú oktatást biztosító oktatási intézmények vezetésének megújítására. Szintén felmérték a felső középfokú oktatás korszerűségét, és ennek kapcsán megállapították, hogy jobb műszaki és szakmai oktatásra van szükség mind a szövetségi és tagállami, mind pedig a magániskolák szintjén.

A 208 000 iskolát, 1,5 millió tanárt és 28 millió diákot érintő hagyományos oktatási rendszer átalakítása hatalmas feladat. Nehezíti a helyzetet, hogy a jórészt az indiánok és a mezőgazdasági idénymunkások közül kikerülő szegények száma 40 millió (ez a népesség 42%-át teszi ki). Mexikó fiatalkorú népességének csupán 50%-a jut túl a kilencedik osztályon, ezeknek is csupán fele végzi el a felső középiskolát és kerül egyetemre. A fejezetben tárgyalt három esettanulmány bemutatja azokat a nagy erőfeszítéseket, amelyeket e hátrányos helyzetű tanulók szükségleteinek kielégítésére tesznek annak érdekében, hogy az ország fejlődő ipara számára képzett munkaerőt biztosítsanak, és az új, műszaki beállítottságú, tudásalapú gazdasághoz érdemi módon hozzájárulni tudó polgárokat képezzenek.

Az 1995-2000 Oktatásfejlesztési Program meghatározza azon újításaik körét, amelyeket a különféle kormányzati szinteknek meg kell valósítaniuk ahhoz, hogy a mexikói oktatást átvezessék a 19. századból a 21.-be. A szövetségi és a tagállami kormányok költségvetésében kiemelt helyet kap az iskolaépületek fejlesztése, az új bútorzat, felszerelések és taneszközök vásárlása, valamint a tanári fizetések emelése. Különösen fontossá teszi ezt a tény, hogy számos iskola két műszakban, reggel 8-tól délután 5-ig dolgozó tanárokat alkalmaz. A szövetségi kormány az oktatás megújulását tantervi reformmal, valamint a főleg alapfokú iskolák számára kiadott vonzó kivitelű tankönyvekkel és munkafüzetekkel kívánja ösztönözni. Szintén jelentősek az erőfeszítések az alapfokú oktatási intézmények könyvtárainak megteremtésére, illetve bővítésére. Lényeges újításokat vezettek be az indiánok és a mezőgazdasági idénymunkások speciális szükségleteinek kielégítésére is. Az ilyen elszegényedett családokban élő gyerekek hagyományosan korlátozott mértékben vesznek részt az oktatásban az elszigeteltség vagy éppen a vándorló életmód miatt. Tanulási lehetőségeik javítására a Közoktatási Minisztérium különleges oktatási és taneszközökkel állt elő. Például egy számítógépes nyomkövető rendszert alkalmaznak annak biztosítására, hogy a sűrűn lakóhelyet változtató gyerekek is folytassák tanulmányaikat.

A felső középfokú iskolákban viszonylag szerény reformok születtek e vonatkozásban. Az eszközellátottság javulása addig mit sem ér, amíg a jelenlegi iskolai kultúra meg nem változik, és az oktatásirányítás át nem alakul az oktatás minőségének javítása érdekében. Mind a három iskolairányítással foglalkozó esettanulmány olyan kísérleti programokat mutat be, amelyek a mexikói iskolák és az általuk kiszolgált közösség emberi erőforrásainak maximális kihasználására irányulnak.

A SEP Iskolairányítás az Alapfokú Oktatásban Programja e célokat példázza. A tanárok azon szükségletére épít, hogy saját oktatási környezetük értékelőivé válhassanak. Ez az iskolaigazgatók szerepének radikális megváltozásával lehetséges. Többé nem engedhetik meg maguknak, hogy adminisztratív funkciókra összpontosítsanak, mivel a tanulási szükségletek felmérésére, iskolaprogramok tervezésére, megvalósítására és folyamatos kiértékelésére kell ösztönözniük tanáraikat. A szülőket elismerték a tanulási folyamat értékes résztvevőiként. A belső értékelési folyamat megtervezése innovációt, szakmai fejlesztést és aktív kutatást is magában foglalt. Először 5 tartomány 200 iskolája, majd 20 tartomány 2000 oktatási intézménye vett benne részt. A fentről jövő forrásokat az alulról kezdeményezett megújulás támogatására használták fel. E modell alkalmazására számos más olyan országnak van lehetősége, amely a Mexikóéhoz hasonló oktatási problémákkal néz szembe.

A Korszerű Oktatásért Kísérleti Program a szövetségi kormány másik innovatív kezdeményezése a Mexikó gyors ütemben fejlődő társadalmában és gazdaságában helyet kereső fiatalok szükségleteinek kielégítésére. A kulcsszereplők ez esetben a kormányok, a munkaadók, az egyetemek és a felső középfokú iskolák. A kísérleti program tíz - különböző államokban található - iskolájában új, sokszínű tantervet és szakképzési módszereket honosítottak meg, és kapcsolatot létesítettek a képzett munkaerőben érdekelt munkavállalókkal is. A kísérleti iskolákban jelentős haladást értek el az osztálytermek és a könyvtárak felszereltségének tekintetében, hatékonyan alkalmazták a számítógépeket és más, modern műszaki eszközöket arra, hogy felkészítsék a diákokat a továbbtanulásra és eljövendő munkájukra. Ezek a kezdeményezések viszonyítási pontot jelenthetnek a tradicionálisan elméleti jellegű felső középfokú iskolák átalakításához olyan intézményekké, amelyek vonzóak a diákok számára, és felkészítik őket a modern technológia korának kihívásaira.

Az utolsó esettanulmány azt mutatja be, hogy miképp próbálják az alapfokú képzést nyújtó intézmények irányítását megreformálni Nuevo Leon államban. Itt a körzeti tanfelügyelők szerepét kívánták átalakítani úgy, hogy adminisztratív funkciók helyett az egyes iskolák oktatásfejlesztési programjait segítő és megfigyelő szereplőkké lépjenek elő. Ezt a radikális munkakörváltást szakmai munkacsoportok megalakításával, műszaki háttér biztosításával, valamint modern pedagógiai és értékelő készségek oktatásával érték el. Az eredmény a körzeti tanfelügyelők önértékelésének megerősödése és új szakmai célok megfogalmazása lett. A program sikere talán a körzeti tanfelügyelők oktatási szerepének teljes átalakulásához vezethet az egész államban.

Összefoglalva tehát: Mexikó számos igen fontos kezdeményezést vezetett be az iskolairányítás átalakításában, ami példaadó lehet az oktatási intézményeinek modernizálásában, fejlesztésében érdekelt más országok számára is (pl. Latin-Amerikában). A mexikóiak a változást alulról építkező fejlődési folyamatnak fogják fel, nem pedig felülről irányított utasítások, jutalmak és szankciók sorozatának. Mindazonáltal nem szabad elfeledni, hogy bármily értékesek is ezek a tapasztalatok, Mexikónak még hatékony reformokká kell bővítenie őket. Az ország hatalmas, komplex és elszegényedett oktatási rendszerét inkább a mézesmadzag, mintsem a bot állíthatja talpra. Csak remélhető, hogy ezen innovációk életben tarthatók, és Mexikó új politikai vezetése alatt katalizátorai lesznek a folyamatos megújulásnak.

 

BIBLIORGÁFIA

CONSEJO NACIONAL DE POBLACIÓN (CONAPO) (1999), The Demographic Situation of Mexico , Editions 1997 and 1998.

Ministry of Public Education (1999a), Profile of Education in Mexico , 2nd revised edition.

Ministry of Public Education (1999b), 1998-1999 School Year Report , Mexico.

Ministry of Public Education (2000), 2000 Educational Sector Programme .

Ministry of Social Development (1996), National Migrant Agricultural Programme , Mexico.

National Institute of Statistics, Geography and Informatics (1995), Population and Housing Survey .

OECD (1998), Overcoming Exclusion through Adult Learning , Paris.

OECD (2000), Quality, Equity and Relevance: Report on a Pilot Project to Reform Academic Upper Secondary Schools in Mexico.

Secretariat of Education (2000), Upper Secondary Education Pilot Project for a Relevant Education.

Vice Ministry of Higher Education and Scientific Research, Ministry of Public Education (2000), Upper Secondary Education, Pilot Project for a Relevant Education.