Társadalomismeret-oktatási program a multikulturális sokszínűség és esélyegyenlőség jegyében (Citizenship Foundation, 2002)¹

Bevezető és köszönetnyilvánítás

Az itt következő pedagógiai program és gyakorlati útmutató a néhány éve napvilágot látott és hatalmas nemzetközi visszhangot kiváltó brit társadalomismeret-oktatási jelentés, a Nobel-díjas Crick professzor által összeállított dokumentum alapján² készült az elmúlt két év során a Citizenship Foundation és a Me Too (Engem is) brit társadalomismereti tanácsadó szervezetek közreműködésével. Ennek a kiadványnak és pedagógiai útmutatónak a célja, hogy a brit társadalomismeret- tanárok gyakorlati segítséget kapjanak ahhoz, miként tárják fel tanítványaik előtt az etnikai és egyéb diszkrimináció társadalmi ellentmondásait, és hogyan neveljenek ezek leküzdésére. A szerzők azoknak a szociális munkásoknak is a figyelmébe ajánlják a kiadványt, akik oktatási projektekben vesznek részt különböző etnikai kisebbségekkel kapcsolatban. A kiadvány támogatásához hozzájárult a brit oktatási minisztérium, amiért a szerzők köszönetet mondanak. A szerzők külön köszönik azoknak a gyakorló pedagógusoknak a segítségét, akiknek véleményét a jelentésben és a kézikönyvben hasznosítani lehetett. A szerzők egyetemi kutatók és tanárképzésben részt vevő szakemberek, akik abban a reményben bocsátották közre az alábbiakban összefoglalt tanulmányt, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt hasznosulhatnak az abban foglaltak. Tudatában vannak annak, hogy nagyon ellentmondásos szakmai területtel foglalkozik a tanulmány, és nagyon örülnének, ha ennek megfelelően az olvasók saját szakmai vitáikban is felhasználnák az itt megfogalmazott gondolatokat.

A társadalomismeret oktatása és tanulása: igazságosság és egyenlőség mint nevelési értékek a tananyagban

A társadalomismeretre vonatkozó középiskolai tantervek rendelkeznek arról, hogy az Egyesült Királyságban „a nemzeti, regionális, vallási és etnikai identitások sokszínűségét és az ezekkel való harmonikus együttélés szabályait be kell vezetni a helyi pedagógiai programokba, mégpedig abban a szellemben, hogy kialakuljon a diákokban a tolerancia, a kölcsönös tisztelet és a kultúrák különbözőségének és értékeinek tanulási készsége és az erre alapuló értékrend” (Brit Oktatási Minisztérium, tantervfejlesztési irányelvek, 1999). Bár a középfokú oktatásra vonatkozó tantervi irányelvek szövegezése évfolyamokként némileg eltérő, az üzenet egyértelmű: a faji és etnikai esélyegyenlőségre, igazságosságra multikulturalitásra vonatkozó nevelés alapvető fontosságú eleme a társadalomismeret oktatásának és tantervének.

Nagyon fontos, hogy tisztázni lehessen néhány ezzel kapcsolatos alapfogalmat mindjárt az elején. Szigorúan tekintve nem létezik az a fogalom, hogy „faji sokszínűség”, hiszen egyetlen emberi fajról beszélhetünk, és ez az oka annak, hogy a pedagógiai irányelvek általában nemzeti, regionális, vallási és etnikai sokszínűségről tesznek említést, nem pedig faji sokszínűségről. Ennek ellenére a faji kapcsolatok (race relations) vagy faji egyenlőség (race equality) vagy a rasszizmus (racism), az antirasszizmus (antiracism) nagyon gyakran használatosak a megjelent tantervekben és tananyagokban egyaránt, és ezek a fogalmak gyakran magukba foglalják, beleolvasztják a nemzetiség, a bőrszín, az etnikai hovatartozás és néhány esetben még a kulturális és vallási identitás jellemzőit, tartalmi elemeit is. A továbbiakban a faj (race) fogalmát ebben a nagyon tág átfogó értelmezésben használjuk. A társadalomismeret-tantervek két kulcsfogalma az igazságosság (justice) és az egyenlőség (equality) fogalma, amelyekről a Crick-jelentés is említést tesz. Ezek azok a fogalmak, amelyek a közéletben, a közbeszédben, a médiában nagyon gyakran felbukkannak, számos kérdéskört illetően. Vegyünk néhány példát ezekre: mit jelent az igazságos társadalom fogalma? Vajon azt jelenti-e, hogy az embereket ugyanúgy vagy differenciáltan kell a társadalomban megítélni? Mit jelent az igazi egyenlőség fogalma, és hogyan lehet ezt elérni egy demokratikus társadalomban? Az egyenlőségre vonatkozó kérdéskör a XX. század nemzetközi politikájának egyik központi eleme volt és ez velünk maradt a XXI. században is. Ez a politikai fejlődési vonulat egyre inkább magába foglalta a nemek és fajok közötti egyenlőség kérdését, az erre vonatkozó törvényhozást, amelyek az 1970-es évektől egyre inkább megjelentek világszerte a nemzetközi törvényhozási folyamatban. Az elmúlt években az egyenlőség fogalma a szexuális preferenciákra, a különböző hátrányos helyzetű fogyatékos csoportokra koncentrálódott és ezek a törvényhozásban világszerte egyre erősebben jelennek meg. Azok számára is, akik elfogadják az alapvető emberi jogokat, a fenti kérdéskörök komplex politikai problémákat vetnek fel, például azt, hogy elkerülhető-e a társadalmi csoportok közötti megosztottság etnikai alapon, hogyha az alapvető jogokat és szabadságokat etnikai alapon végre sikerül biztosítani.

Az oktatás akkor mond kudarcot az iskolában, ha a fiatalokat meg sem próbálja felkészíteni ezekre a kérdésekre. A társadalomnak olyan érett szavazópolgárokra van szüksége, akik intelligensen és átgondoltan tudnak dönteni és megfelelően tudnak tájékozódni, valamint a kapott információkról önállóan véleményt tudnak alkotni. A diákoknak joguk van ahhoz, hogy megtanulják azt, hogy társadalmukban milyen jogaik és kötelezettségeik vannak, és jogaikat hogyan tudják érvényesíteni. Tudniuk kell a többi állampolgárhoz kapcsolódó kötelezettségeikről és azokról az esetleges következményekről is, amelyek e kötelezettségek elmulasztásából fakadnak. Bár ez mind szépen hangzik, a szerzők jól tudják – és ennek több helyütt hangot is adnak –, hogy a rasszizmus és a faji esélyegyenlőség fogalma, a diszkrimináció leírása a brit oktatási rendszerben is csak töredékesen jelenik meg. Bár a brit törvényhozás külön egyenlőségi törvényt és emberjogi törvényt tartalmaz, és a törvényhozás szintjén ezek a kérdések tulajdonképpen megoldottak, ennek következményeiről és alkotóelemeiről a diákok nagy része nem szerez tudomást az iskolai oktatásban. A most bevezetésre kerülő brit társadalomismereti tanterv a pedagógusok számára határozott elvi és gyakorlati iránymutatásul szolgál arra vonatkozólag, hogy miként kell ezeket a politikai dokumentumokat értelmezni, hogyan lehet ezek politikai kritikáját elvégezni, vagy éppenséggel a politikai kritikát kivédeni, hogyan lehet e dokumentumok értelmezését elvégezni a médiában, hogyan lehet kommunikálni ezekről a különböző kisebbségek képviselőivel és így tovább. Nagyon fontos az a különbségtétel, amely ezekben a pedagógiai dokumentumokban az informálás és az indoktrináció fogalmát megkülönbözteti egymástól: a Crick-jelentés és az erre épülő társadalmismeret-oktatási dokumentumok megteremtik a brit pedagógusok számára azt az elméleti és gyakorlati alapdokumentációt, amely megmentheti az oktatási folyamatot az indoktrinációtól.

Bár az ezekben megfogalmazott irányelvek megjelennek a központi tartalmi közoktatási dokumentumokban, minden pedagógus és oktatáskutató tisztában van azzal, hogy ez az egyik legérzékenyebb társadalomtudományi kérdéskör, amellyel pedagógusoknak és diákoknak meg kell birkózniuk. Az oktatáskutatók felmérései gyakran arról tanúskodnak, hogy bár ezek a tanítási programok és tantervi modulok léteznek néhány oktatásfejlesztői műhelyben, gyakran meg sem jelennek a tanítás gyakorlatában. Egészen a közelmúltig sok pedagógus úgy nyilatkozott ezekről, hogy inkább nem tanítanak semmit az etnikai sokszínűségről vagy a rasszizmusról, mégpedig azért nem, mert „már nincsenek problémák” ezen a területen. Az új társadalomismereti tanterv lehetőséget és kötelezettséget is ad a pedagógusoknak, hogy ne kerüljék meg ezt a kérdéskört. Ugyanakkor fontos megértenünk a pedagógusok gondolkodását, az elkerülő magatartás mozgatórugóit is.

Lehetőségek és kihívások

Az elmúlt évek brit felmérései szerint az alábbiak a legfontosabb kihívások (természetesen a teljesség igénye nélkül):

• A pedagógusok gyakran bizonytalannak érzik magukat tudásukban, tájékozatlannak érzik magukat a különböző kultúrák, vallások sajátosságait illetően, és jobbnak érzik, ha inkább bölcsen hallgatnak ezekről.
• A pedagógusok gyakran azt érzik, hogy mivel nem élnek multikulturális közösségben, kevesebb a közvetlen tudásuk a kultúrák képviselőiről, mint diákjaiknak, és ezért esetleg előítéletes megjegyzéseket tesznek. Ennek következtében elzárkóznak attól, hogy diákjaik speciális tudására építsenek a tanítás során.
• A rasszizmus fogalmának oktatása gyakran értelmeződik úgy, mint a többségi diákok (általában fehér bőrű európai diákok) személyes attitűdjeinek támadása. Ez a szituáció gyakran kényelmetlen a pedagógus számára, és szerepzavarokat idézhet elő, valamint azzal fenyeget, hogy a diákoktól elidegenednek. Ez az aspektus felveti azt a kérdést, hogy az iskola milyen mértékben tárhatja fel a diákok személyes értékrendjét és hatolhat be a privát szférába. Ennek megítélése mindenképpen nehéz feladat.
• A többségi iskolákban dolgozó pedagógusok gyakran úgy érzik, hogy a kisebbségekhez tartozó diákjaik áldozatként élik meg a rasszizmussal vagy diszkriminációval kapcsolatos vitákat, ami nem is csoda: ezek a viták ugyanis olyan megosztottságot eredményeznek, amelyek korábban nem léteztek az iskolában. Sok kisebbségi diák fejezte már ki nemtetszését ezzel kapcsolatban, és ezek a tapasztalatok elrettentik a pedagógusokat.
• Pedagógusok gyakran említik, hogy nincsenek kellően felvértezve azzal a tudással, amely e speciális terület oktatásához elengedhetetlen, és nem biztosak abban, hogy képesek-e hatékony tanítási stratégia kidolgozására.
• Sok pedagógus attól tart, hogy a normál vitaalapú témafeldolgozási stratégiák csődöt mondanak abban a pillanatban, amikor a diákoknak saját véleményüket kell kifejteniük az etnikai, faji alapú diszkrimináció kérdéskörében. Attól tartanak, hogy a nyílt vita gyakran ahhoz vezethet, hogy a diákok rasszista megnyilvánulásai legitimációt kapnak, megsérthetik osztálytársaikat, vagy elfogadhatatlan eszméket terjeszthetnek.
• A pedagógusok végül attól is tartanak, hogy a szülők kifejezhetik ellenállásukat az ilyen jellegű oktatási gyakorlattal szemben, „baloldali propagandának”, „antifasisztának” bélyegezve meg ezt a pedagógiai iskolát.

A tanulmány a továbbiakban néhány olyan gyakorlati megközelítési módot sorol fel, amely a fenti félelmekkel szemben gyakorlati megoldást kínálhat a társadalomismeret oktatásában.

A multikulturális megközelítés

Számos, az előbbiekben felsorolt félelem vezetett ahhoz, hogy sok pedagógus ne az úgynevezett multikulturális pedagógiai megközelítést alkalmazza a társadalomismeret-oktatásban. Ez a megközelítés a kulturális sokszínűséget pozitívumként, értékként mutatja be a kortárs brit társadalomban, például az étkezés, az öltözködés, a viselkedési minták, a hit gyakorlása során, valamint számos egyéb szituációt és kontextust figyelembe véve. Ebben a megközelítésben gyakran kerül sor különböző kulturális és etnikai identitású személyiségek órai részvételére is. Ezt a megközelítést nagyon gyakran parodizálják az ellenfelei, gúnyt űzve abból, hogy egzotikumként mutatják be a különböző kultúrák képviselőit az iskolákban.

Ugyanakkor a tanulmány szerzői amellett foglalnak állást, hogy a brit kulturális sokszínűséget éppen a mindennapi élet különböző vetületeinek megnyilvánulásai során lehet leginkább megragadni, és ez a megközelítés vezethet leginkább gyümölcsöző eredményre a hit-, a történelem-, az idegennyelv-, az irodalomoktatás, a művészeti nevelés, a zeneoktatás és más tantárgyak keretében. A tanulmány szerzői szerint ez a megközelítés az egyik leghasznosabb a társadalomismeret-oktatásban. A multikulturális megközelítés legfontosabb alapelemei a következők:

• A diákokat megfelelő mértékben felkészíti a helyi kultúrák és sajátosságok sokszínűségére, és arra a képességre oktat, hogy miképpen lehet a kulturális identitást természetes módon kifejezni a helyi vagy tágabb társadalmi környezetben anélkül, hogy mások érzéseit ezzel megsértenék.
• Ez a megközelítés segíti a diákokat arra, hogy ne csak megértsék, hanem értékeljék más kultúrák összetevőit, felfogják azt, hogy a kultúrák fogalma időben és térben folyamatosan változik, ezek elemei kölcsönhatásban állnak egymással, és egy-egy ember számos kulturális hagyományból állíthatja össze saját identitását. Mindenki szabadon választhat identitást és kulturális értékrendet maga számára, éppen ezért nem szabad sztereotípiákban gondolkozni mások megítélésével kapcsolatban.
• Ez a megközelítés biztosítja azt is, hogy a pedagógiai program egészében és a különböző tantárgyakban az angol- vagy eurocentrikus megközelítés legyen a domináns, és természetesnek veszi a nemzeti, etnikai és vallási perspektívák sokszínűségét.
• Ez a megközelítés biztosítja végül, hogy az esélyegyenlőségre vonatkozó politikai és filozófiai rendszer az iskola világában is megjelenjen, és integrálódjék minden diák és pedagógus értékrendjébe.

A multikulturális pedagógiai megközelítés volt a legelső jelentős oktatásfilozófiai válasz a brit társadalom sokszínűségre ébredésének. Megteremtette azt a pozitív pedagógiai környezetet, amely megengedte a pedagógusok számára az intellektuálisan gazdag és nyitott megközelítések kialakítását, és jelenleg is az egyik legjobban elterjedt és leghatékonyabb társadalomoktatási megközelítésnek számít. A kilencvenes évek óta az antirasszizmussal foglalkozó oktatási szakértők gyakran kritizálják ezt a szerintük „túl lágy, túl puha” megközelítési módot, amelyet túlságosan konzervatívnak és alapvetően hibásnak ítélnek. Azzal érvelnek, hogy az a megközelítés nem világít rá arra az ellentmondásra, amely a törvények szelleme és a mindennapok gyakorlata között feszül Nagy-Britanniában a különböző etnikumokkal kapcsolatban.

Az „antirasszista” vagy az etikai egyenlőségre építő pedagógiai megközelítés

A fentiekben megfogalmazott kritikára alapoz az ún. „antirasszista” pedagógiai megközelítés, amelyet az 90-es évek vége óta egyre inkább a faji egyenlőség (race equality) modellnek is neveznek. Ez a megközelítési mód azt az alapérvelést használja fel, hogy az oktatásnak szolgálnia kell a társadalmi változást. Ezt a modellt a következő elemek alkotják többek között:

• Szükséges az egész iskolát átfogó pedagógiai programok kidolgozásához annak érdekében, hogy a diákok jogai az esélyegyenlőség, valamint a kulturális sokszínűség érvényesüljön az oktatás folyamatában, függetlenül a faji, nemzeti, etnikai, kulturális vagy vallási összetételétől az adott iskolai közösségnek.
• Az iskolai pedagógiai programoknak és az erre épülő pedagógiai gyakorlatnak nem szabad „színvaknak” lennie, mert a túlzott értéksemlegesség nem szolgálja a kisebbségi diákok érdekeit, akiknek számára szükséges sajátos oktatási tartalmat kínálni, és akik által a magukban hordozott kulturális értékeket érdemes felmutatni a többségi diáktársaknak.
• Ez a megközelítés válaszol arra a kihívásra, hogy az iskolákat, a pedagógusokat és a pedagógiai gyakorlatot az intézményesített rasszizmustól mentesíteni kell, hiszen a kisebbségi diákok kultúrájának agyonhallgatása egyébként éppen a rasszizmus kultúrájának intézményesüléséhez járulhat hozzá.
• Szembe kell nézni e megközelítés szerint azzal a veszéllyel is, amely a faji sokszínűségre építve sztereotípiákat épít fel a diákokról. Ez a megközelítésbeli hiba önmagát beteljesítő jóslatként működhet, és téves nevelési célok felállításához vezethet.
• Ez a megközelítés megvitat olyan kérdéseket is, mint amilyen a törvény előtti egyenlőség gyakorlatának hiánya, amely még mindig több területen jellemzi a brit társadalmat. Ezzel együtt minden diák számára szükséges átadni azt a tudást és azt a képességet, amellyel elismerni és bírálni tudják a rasszista attitűdöket, politikai propagandát és társadalmi gyakorlatot, mégpedig alapvetően demokratikus eszközök és vitakultúrák kialakításának segítségével.

Mi a tanulság az elmúlt évek pedagógiai tapasztalatából?

Jelenleg Nagy-Britanniában általánosan elfogadott, hogy mindkét bemutatott pedagógiai megközelítésnek jelen kell lennie a közoktatás tartalmi szabályozásában annak érdekében, hogy a különböző kultúrák képviselői társadalmunkban megértsék egymást és hangot találjanak a közös társadalmi párbeszédre. Mindkét megközelítés elég nagy súllyal jelen van a helyi pedagógiai programok kidolgozásában és az egész iskolát átfogó pedagógiai stratégiák kimunkálásában is. A dokumentumok szintjén az oktatáskutatási tapasztalatok alapján ezzel nincs is különösebb gond, a pedagógiai gyakorlat azonban nem ilyen kedvező. Általánosságban elterjedt vélemény a társadalomismeret-oktatók között, hogy csak akkor lehet hatékony és eredményes a fenti két megközelítés a közoktatásban, ha az egyes tantervi modulok és az egész iskolára vonatkozó oktatási program társadalomismereti elemei összhangban vannak egymással, illetve kölcsönösen erősíti egymást a két szint. Ennek kialakítása meglehetősen nehéz feladat bármely iskolatípus és iskolai közösség számára, és a legutóbbi kutatások szerint csak nagyon kevés iskola tudta ezt a feladatot megfelelően elvégezni. Ebben a dokumentumban a szerzők néhány olyan további megközelítési módot ajánlanak a társadalomismeret-oktatás tartalmi kidolgozóinak és oktatóinak figyelmébe, amelyek segíthetnek egy koherens helyi társadalomismereti pedagógiai program kialakításában, a multikulturalitás és az etnikai sokszínűség feldolgozásában.

A különböző pedagógiai stratégiák hatékonysága

Ebben a fejezetben a szerzők néhány fontos lehetséges tanulási és tanítási technikát mutatnak be a kulturális sokszínűség, a tolerancia és az etnikai és faji társadalmi egyenlőség pedagógiájának kontextusában. Ezeket a megközelítéseket több száz pedagógus gyakorlata, ajánlása alapján állították össze a szerzők, elemezve a helyi tantervi dokumentumokat, feldolgozva a pedagógusok és a diákok tapasztalatait. A megközelítések alapjául az a kiindulópont és közös nevező szolgál, hogy az etnikai és fajok közötti egyenlőség pedagógiájának változáshoz kell vezetnie az alábbi területeken:

1. A tudás és a megértés területén
2. Az attitűdök és az értékek területén
3. Viselkedési minták területén

Ez az összetett kihívás az egyik oka annak, hogy számos oktatási stratégia kidolgozására és komplex alkalmazására van szükség s egyben lehetőség ezen a pedagógiai szakterületen.

A következőkben felsorolt modellek természetesen nem merítik ki a lehetséges pedagógiai stratégiák teljes tárházát, de kiindulópontként szolgálhatnak a társadalomismereti oktatók saját oktatási stratégiájának kidolgozásához.

A tudásalapú és a megértést szolgáló megközelítés

Ennek célja többek között, hogy kialakítsa az interkulturális párbeszédkészséget a diákokban, és hogy létrehozza a rasszista megnyilvánulások elleni kritikai attitűdöt, az előítéletek és sztereotípiák felismerését és bírálatának képességét. E megközelítés eszközrendszerébe tartozik a pedagógus lexikális ismeretanyagának rendszerezett átadását, meghívott előadók által felvázolt prezentációk feldolgozását magában foglaló interjú-technikák alkalmazása, oral history eszközök felhasználása, valamint a diákok egyéni empirikus társadalomismereti-kutatási eszközrendszerének kialakítása. E megközelítés előnyei között említhetjük, hogy a diákokat megtanítja arra, hogy a racionális gondolkodás fontosabb, mint az érzelemalapú előítéletesség, megvan az intellektuális értéke a releváns kérdések megfogalmazásának.

ez a módszer – elsősorban a megalapozatlan állítások feltárására vonatkozóan – kialakítja a rasszizmussal és más társadalmi visszásságokkal kapcsolatos alapvető kritikai szociológiai szemléletmód alapelemeit is. Néhány ilyen példát lehet említeni e megközelítés felhasználására:

• A Nagy-Britanniában letelepült, a Brit Nemzetközösségben született bevándorlók sorsa különös tekintettel arra, hogy melyek azok a szakterületek, amelyeken belül csak ők vállaltak munkát.
• Annak vizsgálata, hogy milyen letelepedési, bevándorlási hullámok zajlottak le a Brit-szigeteken a Római Birodalom korától fogva. Ebben az összefüggésben a letelepedési jog és a politikai menekültjogok megadásának nemes hagyományát is figyelemmel lehet kísérni
• Olyan vallási és egyéb kulturális ünnepek és szokások vizsgálata, amelyek a különböző kultúrát képviselő, letelepedett brit etnikai csoportok testesítenek meg

Az emberi jogokra és az ezzel kapcsolatos törvényalkotásra vonatkozó megközelítés

Ennek céljai közé tartozik, hogy az alapvető emberi jogokról a pedagógusok oly módon adják át az ismereteket, hogy világossá váljon: az emberi jogok nem tűrik meg a faji, etnikai alapú megkülönböztetést. Ezt a szemléletet a társadalomismeret tantervébe kell építeni, együtt kezelve a törvényi és állampolgári ismeretek területével. A módszerek, amelyek erre a megközelítésre vonatkoznak, magukba foglalják a didaktikus pedagógiai hagyományokat, az esettanulmányok áttekintését, az igazságszolgáltatás és törvényhozás rendszerének analitikai, elemző vizsgálatát, a hipotézisek, modellek felállításának eszköztárát az emberi jogok fogalmi rendszeréről, valamint erkölcsi és etikai, kritikai vélemények megfogalmazását. E megközelítés előnyei közé tartozik az esélyegyenlőség filozófiájának intellektuális elemzése, amely közvetlen morális tanulságokkal is bír sok fiatal tanuló számára. Erre példa az a szituációs gyakorlat, amely arra épít, hogy mindenki lehet a rasszizmus áldozata, tehát senki ne legyen rasszista. Ez a modell és pedagógiai keret törvényekről, az egyenlőségről, az igazságosságról és a társadalmi rendszer alapjairól tesz fel fontos kérdéseket a moralizálás veszélye nélkül. Erre a megközelítési módra számos esetben találhatók példák a különböző közoktatási, pedagógiai programokban.

A morális feldolgozás megközelítési módja

Ennek a nevelési stratégiának a célrendszerébe tartozik többek között, hogy olyan morális kérdéseket, szituációkat, viselkedésmintákat és társadalmi struktúrákat, intézményeket hozzon elérhető közelségbe a diákok számára, amelyek érthetővé és kezelhetővé teszik azokat a komplex politikai és társadalmi kereteket, amelyeken belül a különböző technikai és egyéb diszkriminációs gyakorlat megvalósul napjaink társadalmában. Ezt a megközelítést nem szabad összekeverni a moralizáló, moralista, hagyományos és elavult megközelítéssel, amely egyszerűen csak megállapítja, hogy a rasszizmus bűn, mégpedig anélkül, hogy segítené a diákokat abban, hogy felismerjék a rasszizmus gyökereit. E megközelítési mód eszközrendszerébe tartozik, hogy olyan alapvető morális kérdéseket tesznek fel a diákoknak, amelyek rávilágítanak arra, hogy melyek a fontos és lényegtelen értékek napjaink társadalmában, s felvetnek továbbá olyan kérdéseket is, amelyek a polgárok kötelezettségeivel, értékválasztásával, erkölcsi szabályainak és alapelveinek választásával függenek össze.

Gyakran elhangzik és általában nagy egyetértés van abban, hogy mi az, ami helyes, és mi az ami helytelen egy társadalom életében anélkül, hogy megvizsgálnák, hogy miért bűn valami vagy miért dicséretes. Példa erre a lehetséges megközelítésre, hogy annak vizsgálata, vajon a rasszizmus azért bűn-e, mert elítélhető, és büntetés jár érte, vagy azért, mert sérti embertársaink alapvető emberi jogait. Természetesen ez az utóbbi válasz a morálisan kielégítő és pedagógiailag hasznosabb megközelítés. Az ezzel a megközelítéssel kapcsolatos tanítási anyagok nagyon gyakran esettanulmányokban, dokumentumokban jelennek meg, akár történeti, akár kortárs forrásból.

A társadalmi nyilvánosság vizsgálatának nevelési stratégiája (ellentmondásos kérdések vizsgálata)

Ennek céljai közé tartozik, hogy a diákokat bevezesse azokba a közéleti vitákba, amelyek a napi társadalmi közbeszédet, a média vitáit befolyásolják. A pedagógusok számára nagy nehézséget jelent a tanórákon tapasztalt rasszista megnyilvánulások pedagógiai kezelése. Ugyanakkor a rasszista retorika a legtöbb diák számára közismert, ha máshonnan nem, hát a különböző sajtótermékekből, politikai megnyilatkozásokból, éppen ezért ez a megközelítés nagyon fontos a politikai nevelés társadalomismereti kontextusának kialakításában. E megközelítés módszertanába tartozik a közéleti viták analitikus elemzése, a nyomtatott és elektronikus sajtóforrások megvitatása, szerepjátékok kialakítása, politikai internetes források feldolgozása és szituációs helyzetek gyakorlása. E módszer előnyei közé tartozik a kommunikációs készségek fejlesztése, a diákok véleményének írásos és szóbeli közlési rendszerének fejlesztése, valamint a rasszizmussal és intoleráns magatartásformákkal szembeni kritikai attitűd kialakítása. E megközelítés példái közé tartozik a BBC által kidolgozott CD-ROM-sorozat, amely az Én Angliám címet viseli.

Az empatikus nevelési stratégia

Ennek céljai közé tartozik az, hogy a diákok megtanuljanak együttérezni a különböző társadalmi diszkriminációs gyakorlatok áldozataival, hogy bele tudjanak bújni az áldozatok bőrébe, és az áldozatok nézőpontjából tudják értékelni a kortárs társadalmi és politikai jelenségeket. Ez a képesség nagyon fontos ahhoz, hogy bármilyen társadalmi jelenségről párbeszédet lehessen folytatni. E módszertani megközelítés eszközrendszerébe tartozik a drámapedagógia, a kreatív írás, a szerepjátékok kidolgozása, az empirikus adatgyűjtés és a kooperatív tanulás eszközrendszere is. Ebbe a módszertanba tartozik annak megtanulása, miként lehet valakit meggyőzni saját álláspontunkról anélkül, hogy a másik emberi önérzetét sértenénk. Ennek a megközelítésnek az előnyei közé tartozik, hogy kialakítja azokat az empatikus készségeket, amelyek a moralizáló megközelítésben teljesen elsikkadnak. Az empatikus megértés képessége felvértezi a diákokat azzal a motivációval, amely társadalmi kérdések megvitatására ösztönzi őket életük során. E megközelítésre számos nem kormányzati szervezet projektjét lehet említeni példaként, ilyen például a Brit Menekültügyi Tanács (British Refugee Council) oktatási projektsorozata, amely skót és török bevándorlók nagy-britanniai letelepedési történetét kíséri figyelemmel és elemzi mélyrehatóan.

Az antirasszista magatartásminták modellezése

E megközelítés céljai közé sorolható annak bemutatása, hogy hogyan lehet úgy viselkedni, hogy a társadalom valamennyi etnikai csoportjával szemben toleránsak lehessünk. Ez a modell azt mutatja meg, hogy a társadalom kulturális sokszínűségének reflexiója hogyan valósítható meg iskolai közegben. A megközelítés előnyei közé sorolható, hogy rávilágít azokra a hipokrita magatartásmintákra, amelyek szerint elég úgy tenni, mintha minden rendben lenne a társadalomban, ugyanakkor nem érdemes foglalkozni a rasszizmus megnyilvánulásaival. Ennek a megközelítési módnak a példája az Etnikai Egyenlőség Bizottságának egyik gyakorlati útmutatója (floppyn és nyomtatott formában is megjelent „Tanulás mindenkinek, sztenderdek az etnikai és faji egyenlőség iskolai megjelenítésére” címmel), mely oktatáspolitikai, iskolaszervezési, tantervfejlesztési, értékelési irányelveket mutat be középiskolai oktatók számára.

A kísérleti megközelítési módok pedagógiai stratégiája

Ennek céljai közé tartozik, hogy megismertesse a diákokat személyesen is a különböző kultúrák és etnikai közösségek tagjaival, mégpedig iskolai környezetben. Módszertani eszköztárába tartozik olyan iskolai viták, szakkörök kezdeményezése, ahol a különböző kultúrák képviselői meghívott előadóként megszólalhatnak. Idetartoznak azok a politikai kommunikációs gyakorlatok, amelyek különböző kampányok keretében politikusokat, helyi képviselőket keresnek meg a rasszizmussal és az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban. Az empirikus kísérleti alapú tanulási módot diákcserékkel, internet-konferenciákkal és a helyi közösségek képviselőinek meglátogatásával lehet elősegíteni. E módszer legalkalmasabb színterei lehetnek a szakkörök és egyéb tanórán kívüli tevékenységek.

Végezetül megállapítható, hogy a brit társadalom fejlődésének és politikai kultúrájának köszönhetően a brit társadalomismeret-oktatók előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a helyi közösségek összetételére és a helyi iskolai programokra szabott, megfelelő pedagógiai kultúrát alakíthassanak ki. Ezek figyelembevétele és az egyes módszertani iskolákhoz kötődő tanítási eszközök nyomon követése a magyar pedagógustársadalom számára is hasznos lehet.