Morális nevelés (Szerző: Larry Nucci)

Larry Nucci a morális neveléssel kapcsolatban felmerülő kérdéseknek szenteli kötetét. Számára a moralitás az emberek jó közérzetével, az igazságossággal és a jogokkal kapcsolatban kialakított ítéletekben rejlik.

A könyv két részből áll:

1. A moralitás természete és a szociális értékrend kialakulása
2. Tanórai alkalmazások

A következő kérdésre keresi a választ:

Vajon a moralitás nem egyéb, mint szabályrendszer, amelyet más szabályrendszerekhez hasonlóan sajátítunk el, vagy olyan meggyőződés szükséges hozzá, amely megkülönbözteti a szociális ismeretek egyéb területeitől?

A könyv első részében részletesen ismerteti a legújabb kutatások válaszát erre a kérdésre. Erre az empirikus és elméleti alapra épülnek fel a második részben ismertetett tanórai alkalmazások.

I. A moralitás természete és a szociális értékrend kialakulása

1. A moralitás és a szociális ismeretek területei

A fejezet azzal a megállapítással kezdődik, hogy a morális cselekvés alapja a morális ítélet. A legújabb kutatások szerint a gyermek morális és szociális ítéletei azt mutatják, hogy a moralitás kialakulásához sajátos meggyőződésre és ítéletekre van szükség, amelyek különböznek minden más szociális normától és értéktől, mint amilyenek például a szociális konvenciók és az egyéni értékrend vagy ízlés. Ezeknek a kutatásoknak a legfontosabb tanulsága a pluralista demokráciákban működő tanárok számára az, hogy a moralitás témaköre olyan kérdéseket foglal magában, amelyek általános érvényűek és nem valamiféle önkényes kiválasztás eredményei. Az ember moralitásának alapkérdései a méltányossággal és az emberek jó közérzetével kapcsolatosak. Létezik tehát egy olyan alap, amelyre a tanárok építhetnek az oktatás során.

A morális tudás kezdetei megfigyelhetők azokban a kora gyermekkori megnyilatkozásokban, amelyek a saját vagy más emberek jó közérzetével és jogaival kapcsolatosak. A kisgyermekek nem csupán megtanulják a felnőtt társadalom szabályait, hanem következtetéseket vonnak le arra vonatkozóan is, hogy bizonyos (morális) cselekedetek hogyan befolyásolják az embereknek azt a képességét, hogy megférjenek egymással. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyermek moralitását és morális ítéleteit nem befolyásolják más szociális normák és értékek. A moralitás együtt létezik más értékekkel és nézetekkel, amelyeket az emberek a világ természetével és az embernek ebben elfoglalt helyével kapcsolatban kialakítottak magukban. A tanároknak tudatában kell lenniük annak, hogy a gyermekek hogyan alakítják ki más jellegű ismereteik vázát, és hogy a morális és nem morális értékek hogyan hatnak egymásra a gyermek mindennapi életében.

2. A moralitás és a vallási szabályok

Az ebben a fejezetben ismertetett tanulmányok azt mutatják, hogy a gyermekek morális meggyőződése független az egyes vallások szabályaitól, és hogy a moralitás fogalmilag különbözik valakinek a vallási fogalmaitól. Ezeknek a tanulmányoknak a tanúsága szerint a moralitás a nem vallásos gyermekek és a hithű keresztény vagy zsidó gyermekek számára egyaránt ugyanazokra az interperszonális kérdésekkel vonatkozik: az igazságosságra, az emberek jó közérzetére és az együttérzésre. Az észak-amerikai és az európai kultúrától eltérő kultúrákban végzett tanulmányok arra engednek következtetni, hogy a legkülönbözőbb emberi társadalmakban és csoportokban élő emberek számára egyaránt fontosak ezek az alapvető morális kérdések. A közoktatás számára ez azt jelenti, hogy van létjogosultsága egy, a vallásos morális tételektől független, ám velük összeegyeztethető morális oktatásnak. Megvan a lehetőség arra, hogy a különböző vallási szemléletű, mélyen vallásos és az egyáltalán nem vallásos emberek egyetértsenek abban, milyen morális fejlődés lenne kívánatos gyermekük számára. Ehhez, természetesen, arra lenne szükség, hogy világosan megfogalmazzák, melyek azok a kérdéskörök, amelyek az ember szociális interakcióinak velünk született, egyetemes tulajdonságaira vonatkoznak. Az iskoláknak erre a morális magra kellene összpontosítaniuk ahelyett, hogy az értékek viszonylagosságát hirdetnék.

3. A moralitás és a személyes terület

A személyes szféra kialakítása elengedhetetlen az ember személyes cselekvőképességének és identitásának létrejöttéhez. Fejlődése során a gyermek megpróbál kisajátítani olyan cselekvésformákat, amelyek kívül esnek a moralitás és a konvenciók által szabályozott cselekvések körén. Úgy tűnhet tehát, mintha a személyes ellentétben állna, vagy legalábbis elkülönülne a moralitástól. Ugyanakkor a moralitás lényege az, hogy tetteinknek milyen hatása van másokra, a morális érzések és ítéletek pedig mind ebből következnek. Ahhoz, hogy egy személy kölcsönösségbe és együttműködésbe léphessen másokkal, ki kell alakítania szociális énjét. A fejezet tanúsága szerint a személyiség határainak erre a fajta megtapasztalására való törekvés nem a nyugati felvilágosodás terméke, hanem egy az ember egy lényegi pszichológiai szükségletének megnyilvánulása.

Az iskola végigkíséri azt a folyamatot, amelynek során a gyermek a szociális konvenciókkal és a moralitással összefüggésben kialakítja személyes választásai körét. Nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt a személyes és az ezzel ellentétben álló szociális között, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az, hogy szociális, az értékeknek milyen, gyakran önmagában is ellentmondásos szövevényét jelenti. Így aztán nem is meglepő, hogy az iskolát minden oldalról sok bírálat éri azért, ahogyan a személyes szabadság és szociális tekintély kérdéseihez viszonyul.

4. A moralitás összefüggései: a fejlődés kérdései

Az előző három fejezetben szó esett arról a három fő fogalmi vázról vagy területről, amely az emberek a szociális értékekkel kapcsolatos gondolkodását strukturálja. Az azonban, hogy létezik három, egymástól jól elkülöníthető terület, korántsem jelenti azt, hogy ezek egymástól jól elkülöníthetően jelennek meg, vagy hogy nem hatnak egymásra kölcsönösen. A mindennapok során gyakran előfordul, hogy egyszerre több fogalmi körből származó ismereteinket is hasznosítjuk egy adott eset kapcsán. A moralitás és a konvenció egybeesésének két fő formája van: az egyik a területkeveredés, amikor bizonyos konvencionális normák, amelyek egy adott szervezeti funkciót látnak el, összhangban vannak vagy éppenséggel ellentétben állnak valamivel, ami objektíven nézve méltányosság vagy a jogok kérdése. Az egybeesés másik formája a másodlagos morális esemény, amelynek során egy szigorúan tiszteletben tartott konvenció megsértése egyúttal az azt tiszteletben tartóknak komoly pszichológiai sérülést is okoz.

Az ilyen eseteknek háromféle megoldásával szoktunk találkozni:

• Amikor azt tekintik irányadónak, amelyik hangsúlyosabban van jelen, és ennek rendelik alá a másikat.
• Amikor az ellentmondást meg sem próbálják feloldani, és az elemek közötti következetlenség és összeférhetetlenség érezhető marad.
• Amikor a különböző területekhez tartozó összetevőket összehangolják és külön-külön is fontolóra veszik.

Kohlberg leírja, hogy a gyermekben hogyan alakul ki és fejlődik a moralitás és a konvenciók területének fogalmi váza 5–7 éves kortól a felnőtté válásig.

5. A moralitás összefüggései: kulturális kérdések

Mindennapi morális meggyőződésünket több tényező befolyásolja. Ezek közül a legfontosabb a moralitás és a kulturális környezet egymásra hatása. Noha a konvenciók önmagukban véve nem morális normák, azért nagyban befolyásolják másokkal való interakcióinkat, ahogy azt is, hogy mennyire vagyunk képesek felmérni ezeknek az interakcióknak a hatását. Azzal, hogy egy adott kulturális környezetben szocializálódunk, elfogadjuk mindazokat a konvenciókat, amelyek azzal járnak, hogy egy bizonyos osztályhoz, nemhez és etnikai csoporthoz tartozunk. Azok, akik számára a kultúra, amelyhez tartoznak, rangot és előjogokat biztosít, rendszerint nem érzékelik, hogy ez a konvencionális berendezkedés milyen erkölcstelen. Azok viszont, akik a konvencionális berendezkedés szerint alárendelt helyzetben vannak, sokkal érzékenyebbek a szociális normák erkölcstelen vonásaira, mivel a saját bőrükön tapasztalják őket, ám ugyanannyira tisztában vannak azzal, hogy a status quo megkérdőjelezése milyen veszélyeket rejt. Az, hogy egy társadalom mennyire szorgalmazza a tradíciók és a hierarchia fenntartását, erősen befolyásolja azt, hogy tagjai, szociális helyzetüktől függetlenül, mennyire nyitottak arra, hogy elgondolkodjanak a szociális berendezkedés erkölcstelen vonásain.

Oktatási szempontból a kulturális normatív rendszereknek ezek a kölcsönhatásai, az információs előfeltevések és a moralitás együttesen teszik a morális és személyiségnevelést kitüntetett szakmai kihívássá. A „jó” ember nevelése mindig egy adott kulturális környezetben történik. A kulturális tényezők pedig vagy összhangban állnak azzal, ami morálisan helyes, vagy nem. Azok a konvenciók, amelyek a társadalmi rendet strukturálják, gyakran eleve elfogultak valamelyik csoport javára. Azok a tényszerű előfeltevések, amelyeket egy adott kultúra fő eszmerendszerei tartanak életben, gyakran cselekedetek és embercsoportok hamis megítéléséhez vezetnek, ezáltal ártanak, és igazságtalanságot eredményeznek. Ezeknek a nem morális kulturális tényezőknek a morális hatásával kapcsolatos megítélése is változó, aszerint, hogy milyen szociális pozícióból illetve milyen ideológiai nézőpontból történik. Ezért ha meg akarjuk ismertetni a gyermekekkel egy adott kultúra normáit, akkor a fennálló társadalmi rend erkölcstelen vonásaira is fel kell hívnunk a figyelmüket. Ez a tanári feladat függetlenséget és semlegességet kíván.

6. A moralitás és az érzelem

Az, hogy a könyv a fő hangsúlyt a morális gondolkodásra és a gyermek morális ismereteinek fejlesztésére irányuló oktatási módszereket állítja a középpontba, abból a felismerésből fakad, hogy az emberi moralitás fő jellemzője a választásra és ítéletalkotásra való képességünk. A morális gondolkodást és ítéletalkotást azonban mindig érzelmek és indulatok kísérik. A tanárok feladata éppen ezért az is, hogy gondoskodjanak az óra érzelmekben gazdag légköréről, tartalmáról. Az iskola feladata a gyermek szociális eseményekhez kapcsolódó érzelmeinek irányítása, kontextualizálása.

A moralitás és a morális nevelés érzelmi oldalának hangsúlyozása kiterjed azokra az érzelmekre is, amelyeket olyan, a kötelező tananyagban szereplő történelmi vagy irodalmi példák váltanak ki, amelyekben morális konfliktus szerepel. Noha hajlamosak vagyunk az ilyen jellegű ismereteket a kognitív ismeretek közé sorolni, csak rajtunk múlik, mennyire vagyunk képesen arra használni őket, hogy általuk kitágítsuk a gyermek morális világát.

7. A morális jellem újrafogalmazása

A moralitás kora gyermekkorban történő kialakulásához hozzájárulnak a morális eseményekkel kapcsolatos érzelmi élmények is, amelyek nyomán azután kialakulnak azok a sémák, amelyek a morális tettekre sarkalló késztetéseket alapozzák meg. Ezeknek a korai morális sémáknak a kialakulásában szerepe van annak az érzelmi információnak is, amelyet az eseményekre jellemző hangulat közvetít, és amelyet a gyermek „jó szándékként” illetve „rossz szándékként” értelme35 z. Az, hogy a gyermek jóindulatúnak és támogatónak látja-e szociális környezetét, vagy éppen ellenkezőleg, rosszindulatúnak és ellenségesnek, erősen befolyásolja későbbi képességét arra, hogy megértse az igazságos kölcsönösségben rejlő moralitást, vagyis azt, hogy a más valakinek okozott kár vagy igazságtalanság érzelmi következményei nagyobb súllyal esnek latba, mint a morális szabályok megsértése által elérhető esetleges előnyök. Ennek az akaratnak a megjelenése, amelynek lényege a személyes nyereség alárendelése valaminek, ami morálisan helyes, a jellem kialakulását jelzi. Ez a kiindulópontja annak a folyamatnak, amelynek során a gyermek személyisége részévé teszi a morális magatartását irányító eszményeket.

Az én további fejlődése, amely a serdülőkorban és a felnőttkorban történik, további megkülönböztetések és integrációk sorozata, amelynek egyik eleme a moralitás. Minthogy a moralitás objektív jellegű, és minden emberi interakcióban jelen van, én morális aspektusának nagyobb jelentősége van, mint az ember én-rendszeréhez tartozó más aspektusoknak. Az egyes emberek persze különböznek egymástól abban, hogy személyes identitásuk lényegének milyen mértékben vált szerves részévé a moralitás.

A jellem nem csupán a jellemvonások és erények egymás mellett létezése, hanem sokkal inkább az én morális aspektusainak működése az én egészén belül. A jellem, amely a morális én tekintetében nem tekinthető statikusnak, az idők során átalakulhat, mind belső struktúrájában, mind az én egészéhez való viszonyában.

Mindennek legfontosabb tanulsága az oktatás szempontjából az a felismerés, hogy amikor a morális ént fejlesztjük, akkor nem bizonyos jellemvonásokat fejlesztünk, hanem a morális és szociális belátások integrációját, érzelmeket, és azokat a készségeket, amelyek segítségével az én morális értelemben meghatározza önmagát az adott szociális környezethez viszonyítva.

II. Tanórai alkalmazások

1. A morális légkör megteremtése

A morális nevelés nem függetleníthető az általános szociális légkörtől és az iskola és a tanóra normatív struktúrájától. Ez azt jelenti, hogy bizonyos fokig minden tanár részt vesz, ha másban nem is, az erkölcsi nevelés valamilyen rejtett formájában. Az, ahogyan a tanárok és az iskolák kialakítják és fenntartják a konvenciókat és a morális elvárásokat, nem egyéb, mint az iskola hozzájárulása a gyermek szocio-morális fejlődéséhez. Az oktatás korai szakaszában a leghatékonyabb morális légkör elemi összetevői a kölcsönös tisztelet, melegség, a szabályok igazságos és következetes alkalmazása. A kutatási eredmények tanúsága szerint ennek a gyakorlatnak a hatása fokozható azzal, ha a tanár reakciói összhangban vannak a az iskolai normák illetve a tanulók magatartásának morális illetve konvencionális jellegével. A terület-megfelelő tanári megnyilatkozás morális kérdések esetében arra helyezi a hangsúlyt, hogy egy adott cselekedet hogyan befolyásolja mások közérzetét és jogait. A konvenciókkal kapcsolatos tanári megjegyzések a társadalmi berendezkedésre, társadalmi elvárásokra és szabályokra vonatkoznak.

Az, hogy a tanár milyen mértékben és milyen formában avatkozik be a diákok morális és konvencionális magatartásába, állandóan változik, ahogyan az óvodától a középiskola felé haladunk. A legintenzívebb tanári részvétel az óvodában tapasztalható, ahogy arra is itt adódik leginkább lehetőség, hogy a diákok maguk oldják meg felmerült szociális problémáikat. A hagyományos középiskolában a legritkább a direkt módon történő tanári beavatkozás a diákok szocio-morális ügyeibe, ahogy arra is itt van legkevésbé lehetőség, hogy a diákok ezeket kollektíven megoldják, vagy akár csak reagáljanak is rájuk. Ennek az az oka, hogy az iskolában töltött idő egyre nagyobb részét foglalja le a tanítás, és az életkor előrehaladtával egyre fokozódik az akadémikus képzésre fektetett hangsúly.

A 3. osztálytól kezdve a szociális interakciókban egyre nagyobb szerephez jut az órai rutin. Nem szabályozott szociális interakcióra jószerével már csak az ebédszünetben van lehetőség, és a középiskolában ennek jelentősége is csökken. Következésképpen a diákok szocio-morális interakcióihoz kapcsolódó tanári megnyilatkozások egyre inkább a konvenciók területére vonatkoznak. A morális élmények köre leszűkül a konvencionális normák méltányos alkalmazására, például az osztályzás és a tanári visszajelzések kérdésére. Ez a tendencia azzal jár, hogy a tanárok a konvenciók igenlésével és tagadásával jellemezhető fejlődési váltásokra a szabályok megsértésének mértékéből következtetnek. (Jóllehet a korai serdülőkorban a konvenciók tagadása hasonló megnyilatkozásokat eredményezhet, mint az, amikor a gyermek bizonyos, az iskola és a más felnőttek által konvencionális szabályozás alá vont dolgokat egyéni megítélés tárgyává tesz.) Ebben az érzékeny időszakban az érzékeny és kreatív tanári reakcióknak óriási szerepük lehetne abban, hogy fenntartsa a serdülők érdeklődését a tanulás iránt és kialakítsa bennük a legitim szociális hatalom iránti tiszteletet.

Annak ellenére, hogy ennek a „rejtett tantervnek” a jelentőségét senki sem vitatja, az általános iskola alsóbb osztályait kivéve, az iskola nem vállal nagy szerepet a tanulók morális fejlődésében. Azoknak a konvencionális és morális kérdéseknek a köre, amelyekkel a tanulók közvetlen kapcsolatba kerülnek, az iskolának mint szociális intézménynek a jellegéből adódóan korlátozott. Ráadásul a hagyományos iskolaszerkezetben nem sok idő jut még a természetes módon előforduló szociális interakciókra való reflektálásra vagy ezek megvitatására sem. Nem szükségszerű azonban, hogy iskolának a nevelésben betöltött szerepe a közvetlen szociális élményekre korlátozódjon. Az iskolának az is feladata, hogy lehetővé tegye a diákok számára, hogy ne csak saját élményeikből szerezzenek ismereteket a világról, és hogy olyan belátásokat alakítsanak ki magukban, amelyeket a kultúra, amelyben élnek, elvár tőlük. Mindez egy formális akadémikus tanterv által valósítható meg.

2. Az értékrend tanításának integrálása a tantervbe: területek szerinti megközelítés

A tantervi megközelítés célja az, hogy:

• Serkentse a diákok méltányosság-, emberi közérzet- és jogfogalmának fejlődését;
• Fejlessze fogalmaikat a szociális konvencióval és a szociális berendezkedéssel kapcsolatban, hogy
• képesek legyenek majd arra, hogy konstruktív állampolgárként és morális lényként viselkedjenek;
• Fejlessze kritikai morális irányultságukat saját magatartásukkal és a társadalmi normákkal és erkölccsel kapcsolatban.

A fejezetben példákat találunk arra vonatkozóan, hogy a tanár hogyan építheti be a szociális gondolkodás különböző területeit a hagyományos akadémikus oktatásba. Ezek a példák azt mutatják, hogy hogyan lehet a tantervet arra használni, hogy fejlesszük az egy adott területtel kapcsolatos gondolkodást, egyúttal arra is képessé téve a diákokat, hogy többféleképpen értelmezhető szociális kérdéseket kritikusan vizsgáljanak meg. Mindennek az a célja, hogy új irányt szabjon a tanárok gondolkodásának azzal kapcsolatban, hogy hogyan integrálják a morális és a szociális értékrend tanítását mindennapi tanítási gyakorlatukba.

3. A morális én erősítése

Az oktatási folyamat azáltal erősíti a morális én kialakulását, hogy pozitív morális légkört teremt, fejlesztő fegyelmet alkalmaz, lehetőséget ad személyes önértékelésre és reflektálásra illetve a felelősségvállalás gyakorlására. Ezek a folyamatok megnövelik annak esélyét, hogy a diákok integrálni fognak morális és szocio-normatív belátásokat, amelyek ezáltal személyes identitásuk szerves részévé válnak.

A morális énnel kapcsolatos fejezetben leírt valamennyi oktatási összetevő összhangban van és együtt alkalmazható az előző fejezetben leírt tanórai alkalmazással, amelyekről a II/1–2. fejezetben szó esett.

A fentiekben leírt oktatási folyamat célja nem az, hogy „jó gyerekeket neveljen”, vagy hogy „jellemes embereket faragjon”. A morális én ugyanis, amely általa létrejön, része bármelyik valódi ember komplex egészének. Ebben az egészben benne vannak a kulturális elfogultságok éppúgy, mint az információs előfeltevések, amelyek beépültek az egyén szociális gondolkodásába. Benne vannak azok a sajátos vágyak és szociális interpretációk is, amelyek meghatározzák azt, hogy valaki hogyan értelmez kontextualizált szociális helyzeteket. A morális oktatás befolyással lehet az egyén szocio-morális belátásának fejlődésére, és arra, hogy a moralitás mennyire fontos aspektusa személyes éntudatának.