A kutatás eredményei nyomán megfogalmazható ajánlások

1. A kutatás eredményei egyértelművé teszik, hogy a tanulói munkaterhek csökkentése nem oldható meg egyetlen dimenzió megváltoztatásával. Kézenfekvőnek látszik az, hogy a kötelező tanórákat csökkenteni kell(ett), ám ez nem képzelhető el az egyes tantárgyakra fordítható óraszámok újbóli átgondolása és újraelosztása nélkül.

Mindennek együtt kell járnia a tantárgyi tartalmak csökkentésével, valamint ezzel párhuzamosan az így kialakított tantárgyi feltételekhez rendelt új követelményrendszer létrehozása is szükségesnek látszik.

2. A tantárgyi struktúra átgondolása minden iskolatípusban ajánlott, mégpedig oly módon, hogy az oktatás világának szinte minden résztvevője által „akadémikusnak”, sok szempontból „valóságidegennek” tartott tartalmakat (tantárgyakat) praktikus, az „életben” jobban hasznosítható, a munkába állást és az élethosszig tartó tanuláshoz történő alkalmazkodást jobban elősegítő tartalmakkal váltsák fel. Ezzel függ össze az is, hogy önmagában átgondolást igényel a tanulók és a szülők túlnyomó többsége által egyaránt szükségtelennek ítélt és elutasított kémia és fizika tantárgy helyzete.

3. Az idegennyelv-tanítás helyzete – noha más szempontból, mint a fentebb említett tantárgyaké – szintén kritikus. Többnyire ennek a tantárgynak az iskolai oktatása az, amely olyan minőségi és hatékonysági problémákat vet fel, amely a szülőket arra kényszeríti, hogy gyermekeiket iskolai időn túl, az esetek többségében piaci feltételek mellett különórákra, nyelvtanfolyamokra járassák. Jelen kutatás szempontjából ennek az idődimenzió-következményei kerülnek a figyelem fókuszába. Az informatika tantárgy esetében törekedni kell(ene) az eszköztudás biztosítására. Nem lehet cél az informatika „önmagáért történő” tanítása. A tárgy tanulása során elsajátított kompetenciák azok, amelyek a felhasználás során megkönnyítik más tantárgyak esetében is a szükséges tartalmak elsajátítását.

4. A tanulókat számos esetben megterhelő, sok esetben szükségtelenül és indokolatlanul felduzzasztott lexikális ismeretanyag átadása és számonkérése helyett a hangsúlyokat – összhangban a nemzetközi mérések tapasztalataival – a készségek, képességek, (kulcs)kompetenciák fejlesztésére kell helyezni. Mindez nem képzelhető el a közoktatásban dolgozó pedagógusok módszertani kultúrájának megújulását célzó, azt szem előtt tartó és megvalósítani tudó, a jelenleginél hatékonyabban működtetett továbbképzési-rendszer átalakítása nélkül. Átfogó stratégiát kell kialakítani egy olyan finanszírozási rendszer létrehozására és működtetésére is, amely ezt a módszertani programot – kivétel nélkül – minden pedagógus számára biztosítani tudja.

5. Az előző ponttal függ össze az, hogy újra kell gondolni a tanulók számára biztosított taneszközöket, tartalmi és módszertani szempontból egyaránt. Itt kulcsfontosságúnak tartjuk azoknak a törekvéseknek a támogatását, amelyek a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben, gazdagabb módszertani apparátus alkalmazásával képesek eredményesen támogatni a tanórai, valamint az iskolai környezeten kívüli, egyéni felkészülést feltételező tanulást.

6. A tanulói terhek egy része abból a negatív közérzetből fakad, amelynek forrásait az iskolai életben, valamint a tanórán kialakult, a pedagógus és a tanuló kapcsolatrendszerét számos tekintetben meghatározó történésekben kell keresnünk. A sok esetben a nyilvánosságot nélkülöző, ott nem artikulálható konfliktusok feloldása, a kialakult stresszhelyzetek kezelése mind a pedagógusok, mind pedig a tanulók szempontjából szükségessé tenné az iskolák számára a területhez értő professzionális szakemberek nem alkalomszerű, hanem az iskolához rendelt, állandó foglalkoztatását. Ugyanezt erősíti azoknak a konfliktusoknak a kezelésére vonatkozó igény is, amelyek a szülők és az iskola között alakulnak ki.

7. Mindenképpen átgondolandó az egyes iskolafokozatok közötti továbbhaladást biztosító, a felvételi eljárásokkal összefüggő szituációk kérdése is. A felvételiző évfolyamokon, mint ezt bemutattuk, egyrészt ugrásszerűen megnő a tanulók iskolai tevékenységeivel kapcsolatos munkaterhek mennyisége, másrészt pedig ez a helyzet kedvezőtlenül befolyásolja, egysíkúvá, felvétel-orientálttá teszi a kibocsátó iskolában zajló, komplexitásra törekvő pedagógia tevékenységet.¹

8. Mindenképpen szembe kell nézni a tantervekből adódó kihívásokkal. Ez azt jelenti, hogy a tanterveket úgy célszerű összeállítani, hogy az tükrözze a különböző tantárgyak és témakörök építőelemeinek kapcsolatát, és ugyanakkor a diákok számára világossá tegye a tananyag és a valós élet közötti összefüggéseket, rámutatva, hogy a tanulás jó befektetés. A nemzetközi tapasztalatok nyomán megfogalmazható, hogy a tanulók túlterheltsége oktatáspolitikai eszközökkel közvetlenül nagyon nehezen orvosolható. Az óraszámok és tantervi követelmények csökkentése általában nem vezet sikerre, mivel sok esetben a felszabaduló idő vagy tantárgyi lobbiérdekek martalékává válik, vagy a pedagógusok maguk okozzák a tanulók leterheltségét azáltal, hogy közvetve lehetőség nyílik számukra tantárgyuk mélységi bővítésére.

9. A magyarországi iskoláztatás egyik megoldatlan problémája a tanulók korai iskolaelhagyása, lemorzsolódása. Alapelvnek kell lennie, hogy egyetlen diákot sem szabad kizárni az oktatásból vagy átküldeni egy másik iskolába. Ezt az alapelvet követve a tanmenet és a tanórák tartalmi felépítésének megtervezése, a tankönyvek megválasztása, a tanulási stratégiák, módszerek és értékelési eljárások kidolgozása során figyelembe veszik az egyes diákok érdekeit és képességeit. Mindez megköveteli egy olyan rugalmas iskolai tanrend kialakítását, melyben diákközpontú oktatás folyik. Ez a kutatás tükrében azt jelenti, hogy az egyéni adottságok és képességek, valamint az egyén szociokulturális helyzetének a legteljesebb figyelembevételével célszerű kialakítani a tanulók – számukra optimális – iskolai „munkaterheit”.

10. A másik fontos nemzetközi tapasztalat, hogy elkerülhetetlen a kompetencia- standardok kidolgozása és bevezetése. Ellentétben a korábbi tantervi eszközök által dominált reformfolyamatokkal, az új szakmapolitikai orientáció teljesítménystandardok formájában mérhető eredményekre helyezi a hangsúlyt, és ez alapján kíván minőségellenőrzést megvalósítani. A kompetenciastandardoknak alapját kell képezniük a tanulók motivált fejlesztésének.