Mayer József
A tanulás határai
„A jó pap, amíg él, tanul.
A ma embere addig él, amíg tanul.”
1. Bevezetés
Bevallom, hogy hosszú heteken át nem tudtam, hogy mire gondoltam éppen akkor, amikor a tanulás határai címet adtam a készülő előadásnak. Megkönnyebbültem, amikor tegnapi előadásán már Halász Gábor is emlegetett határokat a tanulással kapcsolatban, úgy hogy ezért azt gondolom, hogy ennek a témának mégiscsak van valamiféle relevanciája ezen a konferencián.
A mottó, amit Önöknek erre a konferenciára aktualizáltam, egy neves gazdasági szakember megállapítása, talán mi is hasznosíthatjuk a benne foglaltakat!
Azt gondolom, annak a dolognak a vonatkozásában, amiről én itt most beszélni fogok, ennek a mottónak nagyon komoly jelentősége van.
A kérdés az, hogy vannak-e, lehetnek-e határai a tanulásnak.
Érdemes lenne áttekinteni azt, hogy az élethosszig tartó tanulásról és az élethosszig tartó tanulásnak mint emberi tevékenységnek a végső határáról mit gondol a társadalom, és hogy mit gondolnak a különféle területeken megfogalmazódó „politikák” és nem utolsósorban azt, hogy mindez hogyan van benne az emberek gondolkozásában.
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon az iskolák fenntartói hogyan gondolkodnak arról, hogy az iskolákba egyszer csak nem gyerekek, hanem olyan emberek érkeznek, akik nemcsak 8 vagy éppen 12 évig, hanem élethosszig akarnak ott valamit csinálni.
Az is rendkívül komoly kérdés itt, hogy mit gondolnak az öregedő tanulni vágyókról a pedagógusok, akiknek az lenne a feladatuk, hogy ezeket a személyeket tanítsák.
És végül kulcskérdés lenne azoknak a véleményét is megismerni, akik nem akarnak élethosszig tanulni, sőt, egyáltalán nem akarnak tanulni!
2. Tényleg mindenki egyetért?
Látszólag minden rendben van, hiszen a közgondolkodás, a politika, a makroszint azt mondja, igen, erre szükség van, és nyilván olyan vízió él bennünk, hogy lesz itt megfelelő támogatás, különösen a csatlakozást követően. Ha azonban a munkáltatók felfogását vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ők a nyilvános fórumokon elmondják, hogy ez „nagyon fontos dolog”, enélkül nem képzelhető el maga a vállalat, a fejlesztés és az üzleti siker, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy valójában éppen ezt a tevékenységet nem támogatják oly mértékben, ahogy ez kívánatos lenne.
Tehát egyrészt elvi egyetértés van a munkáltatóknál, a gyakorlatban, amikor valójában annak a konkrét embernek el kell(ene) menni tanulni, ki kell venni tanulmányi szabadságot, akkor az a dolog elkezd nem működni.
Van persze más probléma is. Az iskolák jelentős része nem kötelezte el magát amellett, hogy ő valójában élethosszig szeretné tanítani az embereket. Noha – mint ez közismert – drámaian fogy a tanköteles korcsoportok létszáma, számos intézmény nem vagy csak nehezen szánja el magát arra, hogy bevonja hatókörébe azokat a korcsoportokat, akik mind ez ideig távol voltak az iskoláktól. Új, számos tekintetben problematikusabb, a korábbiaktól sok tekintetben eltérő – különösen a tanulással kapcsolatos nézetek terén – felfogású csoportok érkeznek majd az iskolákba. Ehhez az életkorban, összetételben, iskolai végzettségben megváltozott klientúrához mindenféle szempontból kellene az iskoláknak alkalmazkodni.
Ezzel függ össze az, hogy az iskoláknak meg kell keresni azokat a partnereket, azokat az intézményeket, amelyekkel akár hálózatokban, akár más módon, de együtt tudnak dolgozni annak érdekében, hogy saját versenyképességüket tudják fokozni.
Mindezt a pedagógusok sem tudják elkerülni, látnunk kell, hogy a pedagógusoknak bizonyosan egy ilyen – versenyre orientált – környezetben kell a következőkben dolgozniuk.
3. Erőforrások és az élethosszig tartó tanulás
A hagyományos erőforrások egész egyszerűen kimerültek. Ha az intézményi szinten nézzük az iskolákat, akkor azt látjuk, hogy nagyon kevés olyan dolog van a tarsolyban, amit a formálódó helyzetre, a kialakulóban lévő új tanulási környezetre elő tudnánk húzni, akár
- a hagyományos munkarendeket,
- a tantárgyi tartalmakat,
- az órán alkalmazott módszereket vagy
- az iskola menedzsmentjének reflexióit vizsgáljuk.
A tanulók esetében nyilvánvalónak tűnik, hogy mindazok a változások, amelyek körülöttünk/körülöttük megjelentek, arra kellene, hogy késztessék őket, hogy megrohamozzák az iskolákat. Számos ok miatt nem teszik meg, részben azért, mert a tanulók és az iskolák között egyelőre még szakadék van, amin csak nagyon keskeny pallók vezetnek át, és az emberek többsége ezektől a keskeny pallóktól egyelőre fél.
4. A tanulás előtt tornyosuló akadálystruktúrák
A tanulók és a tanulás előtt akadálystruktúrák állnak, amelyek leküzdése számos, egyelőre nehezen orvosolható problémát vet fel.
- Az első kérdés az életkor. A közgondolkodásban az van benne, hogy a felnőttkor már nem tanulásra való, tanulni fiatalkorban kell. Beszélhetünk természetesen élethosszig tartó tanulásról, folyhat a csapból is ez a dolog, de mégis azt látjuk, hogy a magyar felnőtt lakosság mentalitásában ez nincs benne. A tanulás az nem olyan „felnőttes” dolog, gondolják még mindig sokan.
- Lehetne beszélni a szegénység problémájáról, mint egyfajta akadályról, ami az embereket számos tekintetben akadályozhatja abban, hogy tanuljanak. Különösen nyomasztó az a probléma, hogy a fiatalabb korosztályok esetében ez a jelenség különösen magas arányszámokat produkál, ez önmagában mutatja, hogy itt egy olyan akadály képződik, illetve van jelen, amelyik a tanulást lehetetlenné teszi. Ha ugyanezt a problémát összevetjük azzal, amiről akár az előző előadásokban hallottak, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag itt is olyan komplex rendszert kellene létrehozni a probléma kezelésére, egy olyan integrált, komplex rendszert, amiről az egészségügy kapcsán Radó Péter beszélt.
- A foglalkozás és a karrier sajátosságai is számos tekintetben a tanulás akadályaivá, határpontjaivá válhatnak.
- Az elérhetőség kérdése is meghatározó jelentőségű, mert az látjuk, hogy éppen azokból az iskolákból van kevés ebben az országban, amelyek azoknak a számára nyújtanának tanulási lehetőséget, akikre, úgy látszik, hogy nem figyel oda senki. Az is nyilvánvaló, hogy hiányoznak azok a programok, amelyek alkalmasak lennének az egyéni kompetenciák fejlesztésére, a kompetenciaalapú tanulás biztosítására.
Hol lehetne elkezdeni az akadálystruktúrák felszámolását?
Elsősorban az információs írástudók számának növelését kellene elérni. Mindenféleképpen el kellene érni azt, hogy ezeket az eszközöket, technológiákat az emberek értsék és használják, mert ezek módot és lehetőséget kínálnak számukra arra, hogy a tanulás világán keresztül valóban be tudjanak kapcsolódni a munka világába. Egészen bizonyos, hogy ez meghatározó eleme annak, hogy létrejöjjön egy olyan feltételrendszer, egy olyan tanulási környezet, amit az élethosszig tartó tanulás környezetének, feltételrendszerének tarthatunk.1
Nyilvánvaló, hogy nagy igényű programokat és akciókat kellene létrehozni oly módon, hogy az alkalmas legyen a közvélemény pozitív befolyásolására. Ilyen megoldásokkal még az idősebb korcsoportokkal kapcsolatban – akár a negyven év fölötti korcsoportok esetében – is reális esélyünk van arra, hogy a propaganda hatására megpróbálkozzanak azzal, hogy elkezdjék vagy újrakezdjék, esetleg folytassák korábbi (korábban félbehagyott) tanulmányaikat.
Az új gazdaság kialakulása gyorsan átformálja a társadalom arculatát. Régebben ezt talán úgy mondták, hogy a társadalom szerkezetét, struktúráját. Azt látjuk, hogy egy újfajta társadalom képződik, és ebben a társadalomban szemmel láthatóan kiemelt szerepet kapnak azok, akik informatikával, tudástermeléssel összefüggő munkát végezve nagy értékű termelők lesznek. Lehet látni azt is, hogy lesznek benne alacsony bérű tömegtermelők, de az is nyilvánvaló, hogy továbbra is szükség lesz olyanokra, akik „leszállnak a bányákba”, hogy kitermeljék a nyersanyagokat. Így vagy úgy, elképesztően nagy számban megjelennek majd azok, akiket adott esetben csak leértékelt munkákra tudnak alkalmazni vagy esetleg még ezekre a dolgokra sem. Az emberek jelentős része rendelkezni fog tekintélyes mennyiségű szabadidővel, amit valamilyen értelmes módon kellene majd a jövőben felhasználni. Például mondjuk tanulással, a tanulás feltételrendszerének biztosításával.
Másképpen is meg tudjuk közelíteni ezt a kérdést. Azt mondjuk, hogy lesznek
- olyanok, akik információban gazdagok, biztos, hogy ők lesznek a globális munkavállalók, akik akár itthon, akár külföldön, nemzetközi cégeknél vagy éppen egy iskolában nyelvtudásuk és egyéb tudásuk miatt tökéletesen meg tudják állni a helyüket a nemzetközi térben, a nemzetközi keretek között szerveződő gazdaságban,
- olyan nomád munkavállalók, akik követni tudják azokat a munkáltatókat, akik mindig másutt és másutt nyitják meg telephelyüket,
- olyan tudásiparosok, akik rendkívül megbízhatóan, az előbb mutatott képlet szerint mindig fognak találni, ha nem is magas bérezésű, de többé-kevésbé reális biztonságot nyújtó állásokat.
- Ugyanakkor a társadalomnak a jelentős része, akik információkban szegények lesznek, óriási statikus tömeget fognak alkotni, amelyet rendkívül nehéz lesz ebből az állapotból – történetesen a szegénységből, a leszakadástól veszélyeztetett helyzetekből vagy magából a leszakadás állapotából – valamiféleképpen kimenekíteni.
A foglalkozási karrierek azért nagyon fontosak, mert azt látjuk, hogy vannak hagyományos foglalkozási karrierek, amivel semmiféle probléma nincsen, hiszen folyamatos, rendezett munkaviszonyról van szó, ilyenek vagyunk/lehetünk például mi magunk is.
Viszont azt látjuk, hogy egyre többen, nemcsak az oktatás területén, bár itt is megjelenik ez, hanem más területeken, egyre többen úgy végzik a munkájukat, hogy azok rendszeresen megszakítódnak valamilyen ok miatt. Van egy instabil helyzet, de tulajdonképpen ennek is örülnek az emberek, mert időnként vissza lehet kapcsolódni a munka világába. Számosan lehetnek ebben a kategóriában: szezonális munkát végzők, gyermeket váró nők, ingázók, és még nagyon sok mindenkit lehetne említeni.
És végül itt vannak a megtört foglalkozási életpályák, ezek azért jelentenek óriási problémát, mert a tartós munkanélküliséghez vezetnek bennünket.
5. Miért nehéz tanulni?
A problémát ebben az esetben az jelenti, hogy a leszakadás, a szegénység elkerüléshez számos, korábban nem tanult dolgot kell megtanulni, elsajátítani. Nézzünk erre egy példát!
Az állampolgári kompetenciákat szeretném kiemelni ebből a célból. Ha valaki ezt az egy kompetenciát szeretné elsajátítani, akkor itt a következőket kellene megtanulnia többek között:
- a nyelvek (adott esetben annak az országnak a nyelve, ahol éppen vagyunk, és nyilvánvaló, hogy az EU-s szituációban ez akár egyre több országot is jelenthet),
- a helyi, regionális országos politikai intézményrendszer releváns ismerete, ami egész egyszerűen a munka világában való tájékozódást jelentheti,
- a szomszédoknak az ismerete,
- a közéletben történő tájékozódás,
- a tájékozottságon alapuló részvétel a választásokon,
- kritikai érzékkel történő újságolvasás.
Ha megnézzük az iskolát, akkor azt látjuk, hogy az iskolai tudás az esetek döntő többségében olyan lineáris logikára épül, amelyek múzeumokon, könyvtárakban, levéltárakban és egyéb, archívumban elhelyezett anyagok feldolgozásán alapul. A tankönyvek és sok egyéb, pl. a tanárok kompetenciái, a tanárok tudása is ebben a világban képződött. (Lásd Függelék 1. táblázat)
A ma világa viszont egészen más. Részben itt azoknak a kulturális kánonoknak a feladásáról van szó, amelyeket az iskola nem szívesen szokott feladni. Teljesen világos, hogy a hagyományos kánonoknak – legyenek irodalmi vagy más jellegűek – az átalakítása új, eddig nem alkalmazott dimenzióknak a bevonásával képzelhető csak el, és ez azért okoz nehézséget, mert először ezeket az új kánonokat az iskoláknak, az iskolákban tanító pedagógusoknak el kell(ene) sajátítani.
Ha a dolgot a hallgatók (tanulók) oldaláról közelítjük, akkor lehet látni, hogy ők persze másféle kánonokat is elsajátítottak, például
- eljárnak mindenféle alternatív zenekarok koncertjeire,
- ahol természetesen másfajta nyelvhasználat van, mint az irodalomtankönyvben,
- és ezeknél a csoportoknál ennek az új kánonnak az elsajátítása nagyon sok esetben együtt jár egyfajta marginalizálódással, ami megint az iskolai tanulás akadályát képezi.
Hogyan válik mindezekkel szemben relevánssá az iskola? Úgy, hogy ebből a lokális és textuális memóriaintézményből egy globális multimediális, interaktív intézménnyé válik. Zajlik egy tudásszociológiai forradalom, ami elől nem lehet kitérni. Azt látjuk, hogy azok az ismeretszerzési technikák kerülnek előtérbe, amelyeknek meghatározott eleme teljesen egyértelműen az internet és a hozzá kapcsolódó tudásszociológiai kultúra apparátusa együttesen lesz.
Az internet világában történő önálló „hajózás”, önálló „tájékozódás”, az információknak a „megszűrése” egy teljesen új típusú személyiséget kíván, aki csak akkor lesz képes ezeknek a dolgoknak megfelelni, hogy ha a különféle intézmények, iskolák, egyéb tudásbegyűjtő helyek erre felvértezik őket. Ha nem, akkor itt is képződik egy olyan határ, aminek az átlépése a többség számára nem lesz lehetséges. (Lásd Függelék 2. táblázat és 3. táblázat)
6. Befejezés
Világos, hogy a cél az, amiről évek óta beszélünk: a felnőttoktatással foglalkozó intézmények innovációinak a felgyorsítása. Ezen belül kulcskérdés
- az egyéni tanulási útvonalaknak a kiépítése, pontosan azért, hogy létrejöhessen az, hogy a tanulásban bármilyen okok miatt gátoltak megkaphassák a tanulási lehetőségeket, és enneli következtében
- megtörténjen az oktatással kapcsolatos igényeknek a tömeges testre szabása, amit egyébként az ipar és a szolgáltatások világa már tökéletesen ismer.
Egy szó, mint száz, nincs mese, a jelenleginél sokkal, de sokkal jelentősebb mértékben be kell hozni az iskolába azt a világot, ami számos tekintetben az internethez kapcsolódik, mégpedig azért, mert akkor tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy hol van végül is a tanulás határa. Most erre azt mondanám,
- ott, ahol a digitális kultúra és környezet birtokbavétele nem történik meg,
- ott, ahol nem sikerül széles tömegek számára biztosítani, egyrészt az elérhetőséget, másrészt pedig a gyakorlati hozzáférhetőséget.
Ha ezek nem valósulnak meg, akkor egy olyan határt fogunk képezni, ami hosszú távon hallatlan mértékben alkalmas lesz arra, hogy a társadalmat információkban gazdagokra és információkban szegényekre válassza szét.
7. Függelék
A szöveget támogató táblázatok:
| Lineáris logika | Hypertext |
|---|---|
| Múzeum | Bulletin-board |
| Múzeum | Bulletin-board |
| Könyvtár | |
| Levéltár | SMS |
| Archívum | Chat-room |
| Hagyományos szerep és környezet | Új szerep és környezet |
|---|---|
|
|
Interface-kultúra:
|
