Halász Gábor
Tanulás és európai integráció1
1. Bevezetés
Előadásomban az Európai Unió oktatásfejlesztési politikáját szeretném körüljárni, annak érdekében, hogy jobban megismerjük a tanulás fejlesztéséről való uniós gondolkodást és ennek a konkrét közösségi politikákban való megjelenését. Miért van erre szükség? Többek között azért, mert ennek révén jobban megérthetjük, hogy a jövőben milyen területeken számíthatunk közösségi támogatásokra. És, ami ezzel összefügg, azért, hogy mindezek fényében magunk is pontosítani tudjuk saját oktatásfejlesztési céljainkat. Az előadásnak a Nemzeti Fejlesztési Terv ad aktualitást. Amint azt önök valószínűleg valamenynyien jól tudják, az elkövetkező években, sőt talán az is lehet, hogy évtizedekben ennek a keretében folyik majd az oktatás fejlesztésének döntő hányada: elsősorban ez az a keret, amelyben az elkövetkező időszakban Magyarország fejleszteni fogja oktatási rendszerét.
Konkrétan miről lesz szó az előadásban? Először szeretném bemutatni a tanulás helyét az Európai Unió politikájában. Hogyan változott, hogyan alakult ennek a területnek a súlya, és milyen jelentést tulajdonítanak a tanulásnak az uniós politikában? Kicsit beljebb lépve, azt próbálnám megnézni ezután, hogyan jelenik meg ez különböző uniós politikaterületeken. Ugyanis a tanulás egyszerre többféle politikaterületen vált az elmúlt időszakban központi fogalommá. Ezek közül különösen a fejlesztési vagy strukturális politikára kell odafigyelnünk, hiszen ez az, amelyen belül a források a most csatlakozó országokhoz, köztük Magyarországra érkezik. Mindennek fényében végül néhány szót szeretnék mondani arról is, mit jelenthet mindez Magyarország számára. Mit kell tennie Magyarországnak annak érdekében, hogy hatékonyan tudja felhasználni ezeket az uniós támogatásokat.
2. A tanulás közösségi politikája
Hogyan is jelenik meg ma a tanulás az uniós politikában? Bárki, aki – akármilyen területen, tehát nemcsak oktatásban, hanem más területeken is – megnézi vagy elemzi az uniós dokumentumokat, politikai deklarációkat és intézkedéseket, megfigyelheti a tanulásnak, illetve – ahogy ez a leggyakrabban megjelenik – az egész életen át tartó tanulásnak hallatlan fölértékelődését. E mögött részben globális folyamatok találhatóak, amelyek túlmutatnak magán az Unión. Hadd tegyek rövid kitérőt ezeknél a globális folyamatoknál. Az első, amelyet ezek közül említenék, a gazdasági növekedés és a versenyképesség tudásfüggővé válása. Annak megszületése, fokozatos kialakulása és terjedése, amit tudásgazdaságnak szoktunk nevezni, amelyben a tudás, mint az egyik legfontosabb termék, mint a növekedés legfontosabb forrása jelenik meg.
A második, amit különösen hangsúlyoznék, a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, amelyen belül a hangsúly egyre inkább áttevődik arról, hogy egyszerűen támogatásokat osszanak szét arra, hogy a munkanélkülivé váló vagy pedig a társadalomból kirekesztett embereknek az alkalmazkodó- és visszailleszkedő képességét próbálják valamilyen módon erősíteni. Ebben a tanulásnak meghatározó szerepe van. A tanulás így kulcseszközévé válik a foglalkoztatáspolitikának és a szociálpolitikának. Egy-két évtizeddel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Ha akkor valakinek a foglalkoztatást vagy a szociális politikát említették, rögtön segélyek elosztására és nem a tanulás támogatására gondolt. Ennek a folyamatnak egyik fontos mozzanata volt az a 90-es évek közepén végzett, több évig tartó OECD-elemzés, amely a „Munkaerő-piaci vizsgálat” (Job study) címet viselte, és amely a fentieknek megfelelő konklúziókra jutott.
Végül van egy harmadik, talán kevésbé ismert globális folyamat, amely a tanulás felértékelődését eredményezi: ez az adaptivitás és az alkalmazkodó képesség általános társadalmi felértékelődése a kormányzásban. A modern – vagy posztmodern – társadalmak olyan bonyolult, komplex rendszereket alkotnak, amelyek irányításában és kormányzásában kiemelkedően fontossá vált az alkalmazkodóképesség és a tudás. Mivel a modern társadalmakat alkotó komplex rendszerek viselkedését pontosan és minden részletében senki nem tudja előre jelezni, szükségképpen a visszajelzések alapján alkalmazkodó, tanuló rendszerek és szervezetek jönnek létre. A társadalmi rendszerek és szervezetek tanulóképessége előfeltételévé válik a sikeres kormányzásnak.
Tehát ezek azok a globális folyamatok, ez az a háttér, amelyen belül az uniós politika formálódik. Megpróbálhatjuk megtalálni azt a pontot is, ahol a nagy áttörés történt, ahol a tanulás egyszerre a politika középponti témájává lett. Talán annak az 1993-ban elkészült „Fehér Könyv”-nek a létrejötte jelenti ezt a pontot, amelyet az akkori bizottsági elnök, Jacques Delors vezetésével készítettek a foglalkozásról, a gazdasági növekedésről és a versenyképességről.2 Ez volt az a politikai dokumentum, amely először és nagyon erősen megfogalmazta azt, hogy akár a gazdasági növekedést akarja a közösség meglendíteni, akár a munkanélküliség ellen akar valamit tenni, akkor ebben a tanulásnak kulcsszerepet kell adni. Lényegében tehát a gazdaságpolitika, a versenyképesség politikája és a foglalkoztatási politika felől terelődött a figyelem a tanulásra.
Az oktatási ágazat, a mi ágazatunk hamarosan „vette az adást”. Gondolom, többségük látta és sokuknak volt a kezükben a híres 1995-ös uniós Fehér Könyv a tanulásról, amely már ennek megfelelően próbálta újrafogalmazni az oktatási ágazat prioritásait.3 Ehhez kapcsolódott az, hogy az Unió 1996-ban meghirdette az egész életen át tartó tanulás évét. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megfogalmazódjék egy, az egész életen át tartó tanulásról szóló koherens közösségi politika, abban a Memorandumban, amiről szintén, úgy gondolom, többen hallottak, és amely 2000-ben széles körű, nagy társadalmi vitán ment keresztül.4
Ma már az egész életen át tartó tanulás uniós politikája megvalósításának a szakaszában vagyunk. A későbbiekben ennek a többi eleméhez vissza fogok majd térni: itt csak két elemet említenék. Az egyik az, amit egyre gyakrabban hívnak úgy, hogy lisszaboni folyamat. Ez 2000-ben indult el, amikor az Unió államfői Lisszabonban találkoztak, és arról vitatkoztak, mit kell tenni annak érdekében, hogy az Európai Unió ne szakadjon le a földgolyó más régióihoz képest abban a globális versenyben, amely a tudásgazdaságra való átállás körül folyik. Ebből levontak egy sor következtetést, amelyek közül kiemelkedik a strukturális vagy támogatási politika elveinek, azaz Uniós fejlesztési pénzek elosztására vonatkozó elveknek az újragondolása.
A közös – noha így még sehol nem láttam leírva, nyugodtan mondhatjuk ezt – „tanulási politika” megvalósításának több területe van. Melyek ezek? Ahogyan már utaltam rá, ezek a közös foglalkoztatási és szociális politika, a közös oktatási politika, a közös fejlesztési és strukturális politika, és – ami talán legkevésbé ismert – a kormányzásnak, a rendszerek irányításának és szabályozásának a közös politikája. Mindegyik területen önálló célok és önálló eszközök jelennek meg, és nekünk, akik fel akarunk készülni arra, hogy az uniós támogatásokat oktatásfejlesztési célokra használjuk fel, talán ezek megismerése jelenti a legnagyobb kihívást. E politikaterületek mindegyikén sajátos módon fogalmazzák meg ugyanazt, sajátos eszközöket rendelnek hozzá ugyanahhoz a dologhoz. Az ezek között való eligazodást is szeretném itt kicsit segíteni, mindegyikről elmondva néhány szót.
3. A tanulás a közös foglalkoztatási és szociális politikában
Először lássuk a közös foglalkoztatási és szociális politikát. Hogyan jelenik meg a tanulás fejlesztése ezekben? E tekintetben döntően a foglalkoztatási politika érdemel figyelmet. Közös foglalkoztatási politikáról az Uniós Szerződés 1997-es módosítása vagy – ahogy szokták mondani – az Amszterdami Szerződés óta beszélhetünk. Ekkor került bele az Uniós Szerződésbe az, hogy a tagállamok közös foglalkoztatási politikát valósítanak meg. Ennek egyik legfontosabb eleme az, hogy létrejött egy állandóan frissített uniós foglalkoztatáspolitikai stratégia, amelynek keretein belül minden évben újrafogalmazzák a közös irányelveket, amelyeknek megfelelően minden egyes tagországnak saját foglalkoztatáspolitikai akciótervet kell kidolgoznia. Ha megnézzük ezeket a nemzeti foglalkoztatáspolitikai akcióterveket, és keressük bennük a tanulást, akkor azt látjuk, hogy ez az elem nagyon erősen jelen van bennük. Az ezekben megfogalmazott célok egyike az emberi erőforrások, az egész életen át tartó tanulás fejlesztése.
Szeretném nagyon erősen hangsúlyozni, hogy ezt a fogalmat nagyon tágan értelmezik az Unióban. A foglalkoztatáspolitikai stratégia 2003. évi irányelvei úgy fogalmaznak, hogy „a tagállamok egész életen át tartó tanulási stratégiákat valósítanak meg, beleértve ebbe az oktatási és képzési rendszerek minőségének és eredményességének a javítását”.5 Ilyen mondatot 5-6 évvel ezelőtt nem nagyon lehetett volna elképzelni. Tehát az egész életen át tartó tanulás politikájának igen tág értelmezését láthatjuk, amely magába foglalja az oktatási, képzési rendszerek minőségének és eredményességének a javítását is. Ez azért is fontos, mert tulajdonképpen ebből következik, milyen célokra is lehet közösségi támogatásokat felhasználni.
Visszatérve arra, hogyan jelenik meg a tanulás a közös foglalkoztatási politikában, egy kulcsdokumentumot kell kiemelnünk. Ez talán a legfontosabb dokumentum, amelyre a közösség hivatkozik olyankor, amikor megnézi, vajon egy-egy tagország saját foglalkoztatáspolitikájában hogyan valósította meg az uniós célkitűzéseket, és amikor ezen belül azt vizsgálja, vajon az egész életen át tartó tanulás politikáját hogyan valósították meg. E dokumentum címe: „Az egész életen át tartó tanulás európai térségének megvalósítása.”. Ez annak a Memorandumnak a vitájából született, amelyre korábban utaltam, és amellyel, úgy gondolom, már többen találkoztak. Körülbelül egyéves, az öszszes tagországra kiterjedő hosszadalmas vitából jött létre ez a dokumentum, amely vitában már mi magyarok is részt vettünk.
Tehát ez jelenti a referenciát akkor, amikor a közösség azt vizsgálja, vajon a tagjai a közös céloknak megfelelően valósítják-e meg a foglalkoztatáspolitikájukon belül az egész életen át tartó tanulás politikáját. Fontos látnunk, milyen célokat fogalmaz meg ez a dokumentum. Itt is az egész életen át tartó tanulás tág értelmezésével találkozunk. A célok között az első a tanulás elismerése, vagyis annak biztosítása, hogy ha az emberek a legkülönbözőbb helyeken valamilyen kompetenciához, valamilyen tudáshoz hozzájutottak, akkor azt elismertethessék. Nemcsak iskolai tudásról van szó, hanem a legkülönbözőbb helyeken szerzett tudásokról és kompetenciákról. A második cél az informálás, az orientáció és a tanácsadás, azaz az egyének eligazodásának segítése az egyre komplexebbé váló, egyre többféle képzési útból álló oktatási rendszerekben. Ez különösen akkor fontos, amikor az egyén kilép az oktatási rendszerből, kikerül a munkaerőpiacra, és később újra belép az oktatásba. A harmadik cél az idő és pénz invesztálása az oktatásba. Itt elsősorban az érdekeltségről van szó: arról, hogy olyan érdekeltségi viszonyokat kell teremteni, amelyek az embereket arra késztetik, hogy akár olyan élethelyzetekben is, amelyekben nem megszokott, tanulni tudjanak és akarjanak. A tanulás csak akkor jelenhet meg az élet minden szakaszában és minden színterében, ha az egyén ebben érdekelt. A negyedik cél a tanulók és a tanulási lehetőségek összehozása. Abból indul ki ez a célkitűzés, hogy hallatlanul sokféle tanulási igény van. Különböző életkorokban a legkülönbözőbb tanulási igények jelennek meg, ugyanakkor van e mellett egy meglehetősen merev oktatási rendszer, amelynek gyakran rugalmatlan a kínálata. Hogyan lehetne ezt a kettőt egymással összehozni, hogyan lehet az emberek élethelyzetét különböző adó-, szociális és egyéb politikákkal úgy alakítani, hogy tudjanak tanulni, ha akarnak? Hogyan, milyen intézkedésekkel lehet az intézményrendszert rugalmasabbá tenni úgy, hogy a tanulni akarók és a tanulási lehetőségeket nyújtók egymásra találhassanak? Ilyen célú jogalkotás több tagállam politikájában is megjelenik.
Az ötödik cél, és erre különösen erősen szeretném felhívni a figyelmet, az alapkészségek fejlesztése. Azt látjuk, hogy a foglalkoztatáspolitikán belül is megjelenik ez a cél. Maga a dokumentum egyébként részletesen fel is sorolja, milyen alapkészségekről van szó. Ezek a modern gazdaságban és társadalomban szükséges, úgynevezett kulcskompetenciák. És végül van még egy, sokak számára talán meglepő cél: az innovatív pedagógia támogatása. Az innovatív pedagógia az egész életen át tartó tanulás kulcselemévé vált, közös európai foglalkoztatáspolitikai cél lett. A közösség ugyanis abból indul ki, hogy a hagyományos pedagógiai megoldásokkal a tanuló embereknek általában csak nagyon kis hányada érhető el.
Az oktatás kérdése persze nemcsak a foglalkoztatási, hanem a szociális politikának is fontos eleme. A kirekesztés elleni küzdelem, a befogadó társadalom létrehozása, ezen belül különösen a fogyatékosok esélyegyenlőségének a biztosítása számos oktatási eszköz alkalmazását igényli.
4. A tanulás és az oktatási ágazat uniós politikája
Nézzük meg azt is, mi jellemzi szűkebb szektorunkat, az oktatási politikát. Ezzel összefüggésben utaltam már az 1995-ös Fehér Könyvre: ez volt az első, amely megfogalmazta ennek az ágazatnak a tanulásról alkotott új közös elképzelését, amely, mint említettem, visszamegy az 1993-as Delors-jelentésre. Az oktatási Fehér Könyvben a tanulás nagyon erősen hozzá lett kapcsolva a versenyképesség és a társadalmi kohézió céljaihoz. Ahogy annak idején – nem régen, mindössze 8 éve – maga a Fehér Könyv fogalmazott: a széles tudásbázis és a foglalkoztatást szolgáló képzés többé nem mondanak ellent egymásnak. Ez egy deklaráció volt, amely mögött lehettek illúziók is, de látnunk kell ebben egy nagyon határozott törekvést arra is, hogy a közösség túllépjen egy régi ellentmondáson, amely sok országban sokáig bénítóan hatott az oktatás fejlődésére. Át akar lépni az általános képzést és a szakképzést sok országban elválasztó szakadékon, és hidat akar építeni a kettő között.
Ez a dokumentum is többféle célt fogalmaz meg, melyek közül az egyik az oktatás és a gazdaság összekapcsolása. A gazdaságot a business szó jelöli, azaz az üzleti világnak és az oktatásnak az összekapcsolásáról van szó. Ez az 1995-ös Fehér Könyv egyik ágazati oktatáspolitikai célkitűzése. Ma már nem hat ez annyira furcsán, de a kilencvenes évek közepén még szinte vakmerőség volt megfogalmazni azt, hogy kiemelt oktatáspolitikai cél az oktatás és a gazdaság, az oktatás és az üzleti világ közötti kapcsolatok erősítése. E dokumentumban jelent meg az információs és kommunikációs technológia és a nyelvtudás fejlesztése mint kiemelt cél: megint csak azért, mert ezeknek különösen erős gazdasági relevanciája van. Ez az oktatási ágazati gondolkodásmód volt az, amely meghatározta az ebben az időben elinduló közösségi oktatási programokat. Érdemes hangsúlyozni: az oktatási programok (pl. a Socrates vagy a Leonardo) az uniós politikának azt az eszközét alkotják, amely teljes vagy szinte teljes mértékben az oktatási ágazat ellenőrzése alatt van. Az itt lévő források felett a tagállamok és a közösség oktatási szervei diszponálnak. A későbbiekben majd szó lesz a közös fejlesztési politikáról is, amely felett viszont az oktatási ágazat alig gyakorol ellenőrzést.
Korábban említettem a lisszaboni folyamatot. Ez egyúttal a nemzeti politikák közösségi koordinációjának nagymértékű erősödését is jelenti, amely immár elérte az oktatási ágazatot is. Amikor az államfők arról tárgyaltak Liszszabonban, hogyan lehet elősegíteni az Európai Unió egészének a tudásgazdaság kihívásaihoz való alkalmazkodását, akkor azt az instrukciót adták oktatási minisztereiknek, hogy dolgozzanak ki egy nagyon konkrét közös oktatáspolitikai célrendszert, amit azután a nemzeti politikák közösségi koordinálása eszközeként lehet használni. Ez meg is történt. A 2002-ben a korábban elfogadott közös célokhoz kapcsolva olyan munkaprogramot fogadott el az Unió, amelyhez immár speciális akciók, konkrét intézkedések, határidők kapcsolódnak. Ez az előttünk álló 7 évben alapvetően meghatározza majd az oktatási ágazati cselekvést az Unión belül.
E dokumentum, a „Részletes munkaprogram” amely magyarul is olvasható a TEMPUS Közalapítvány honlapján,6 három célt fogalmaz meg. Az első az oktatási és képzési rendszerek minőségének és eredményességének a növelése az Európai Unióban. Látjuk, hogy itt is, amikor már specifikus célok kijelölése történik meg, nagyon konkrétan és közvetlenül a gazdasághoz kapcsolódó célok jelennek meg, mint például a tudásgazdaságban szükséges alapkészségek fejlesztése vagy az információs és kommunikációs technológiához való hozzáférés biztosítása. A második cél, amelyet a munkaprogram megfogalmaz: minden ember hozzájutásának megkönnyítése az oktatási és képzési rendszerhez, például a nyitott tanulási környezet megteremtésével. Amikor az államfők Lisszabonban találkoztak, ezzel kapcsolatban egészen specifikus célokat is megfogalmaztak: például azt mondták, hogy az iskoláknak át kell alakulniuk olyan nyitott helyi közösséggé, a gazdaság felé nyitott képzési központokká, amelyekhez sokan vagy mindenki hozzáférhet. Végül a harmadik cél, amely ebben a dokumentumban megjelenik, az oktatás és a képzés megnyitása a tágabb világ előtt, ezen belül elsősorban a munka világa előtt. Öszszesen 13 konkrét specifikus célt tartalmaz ez a dokumentum. Ezek közül hadd emeljem ki még itt a vállalkozói szellem erősítését.
5. A tanulás és a strukturális (fejlesztési) politika
Térjünk most rá a harmadik területre, arra, amelyről azt mondtam, hogy erre különösen erősen kell odafigyelnünk: ez a közös fejlesztési vagy strukturális politika. Azért érdemel ez kiemelt figyelmet, mert az előző kettőnél közös célok megfogalmazásáról, esetenként gyenge jogi eszközöknek a hozzárendeléséről, esetleg kampányokról, nyomásgyakorlásról volt szó, a fejlesztési, strukturális politikában azonban a források elosztása történik. Ezért is különösen érdekes a számunkra, hogyan jelennek meg itt az oktatás kérdései. A legtöbben önök között bizonyára tudják, hogy az EU fejlesztési vagy strukturális politikájának az eszközét a strukturális alapok, ezek az óriási pénzalapok alkotják. Ezeknek a tervezése általában középtávú tervidőszakra történik, ennek a végén határoznak meg újra célokat. A legutóbbi ilyen tervidőszak 2000-ben indult, ennek a végéhez fogunk mi is csatlakozni. Ezért van az, hogy a mi Nemzeti Fejlesztési Tervünk az első periódusban kétéves időszakot ölel fel: a 2004-től 2006-ig terjedő időszakot. Tehát a számunkra is érdekes még az, hogy mi jellemzi ennek az időszaknak a közös strukturális politikáját.
Ebben már jól érezhető annak a folyamatnak a hatása, amiről a korábbiakban beszéltem. A jelenlegi tervidőszak elején radikálisan újrafogalmazták a strukturális és támogatási politika céljait és a számukat lecsökkentették háromra.7 A legfontosabb cél ugyan nem változott, ez továbbra is az elmaradott régiók felzárkóztatása: a forrásoknak körülbelül a kétharmadát erre fordítják, és ez az a cél, amelyhez kapcsolódóan mi is a legtöbb támogatásban fogunk részesedni. A második célkitűzésnek, a strukturális alkalmazkodás támogatásának is voltak előzményei. Arról van szó, hogy ha valahol nagyobb ipari átszerveződés, gazdasági szektorok átstrukturálódása történik, akkor a közösség támogatást ad az ezzel együtt járó társadalmi alkalmazkodási folyamatok segítésére. A mi szempontunkból a harmadik célkitűzés a legérdekesebb: ez az oktatási és képzési rendszerek modernizációja. Ez teljesen új cél, és 4-5 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a strukturális politika ilyet támogasson. Tehát a fejlesztéspolitika, a strukturális politika céljai közé harmadikként felvették az oktatási és képzési rendszer adaptálódásának segítését, e rendszer modernizálását. Az Unió ezzel megnyílt abba az irányba, hogy oktatási reformokat, az oktatási rendszer egészét érintő reformokat finanszírozzon.
Fontos hangsúlyozni, hogy a harmadik célkitűzéshez rendelt forrásokból a másik kettő alatt támogatott régiók nem részesedhettek. Ez akár rossz hír is lehetne nekünk, hiszen mi csak az elsőből és a másodikból fogunk részesedni. Jó hír viszont az, hogy az uniós dokumentumok azt fogalmazták meg, a harmadik célkitűzés általános politikai referenciakeretet alkot minden emberi erőforrást fejlesztő program számára. Akkor is, amikor elmaradott régióknak a felzárkóztatásáról, a strukturális változások támogatásáról van szó, és ezeknek vannak humánerőforrás-fejlesztési komponensei. Ilyenkor e harmadik célkitűzés logikáját, az ott megfogalmazott célokat kell figyelembe venni. Ez az általános referenciakeret független az egyes régiók sajátosságaitól. Néha azt mondják, hogy e harmadik célkitűzés tulajdonképpen az Unió gazdag országaira van méretezve, és lehetett olvasni olyat is, hogy lényegében azért találta ki az Unió e harmadik célkitűzést, hogy ne kelljen minden fejlesztési forrást a leszakadó, lemaradó országokra költeni. A szabályozás azonban hangsúlyozza: ez a referencia minden régióra érvényes.
Ha valaki megnézi a harmadik célkitűzéshez kapcsolódó dokumentumokat, akkor azt látja, hogy ezzel kapcsolatban olyan célok jelennek meg, mint a foglalkoztathatóság és a mobilitás javítása az egész életen át tartó tanulás, a készségek fejlesztése révén, a készségek megszerzéséhez való hozzájutás kiszélesítése, a képzési lehetőségek diverzifikálása és megerősítése, illetve az oktatási, képzési rendszer minőségének javítása.8 Itt is megjelenik tehát az oktatás minőségének javítása a strukturális politika egyik céljaként. Újra és újra hangsúlyozom: alig néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy képzési rendszerek minőségének javítására lehessen használni az uniós fejlesztési forrásokat.
Mit is jelent mindez? Érdemes ebbe kicsit még jobban belenézni, hiszen ez a mi számunkra különösen érdekes. Olyan elemek is megjelennek itt, mint például az, hogy minden egyes fiatal jusson hozzá az alapvető készségekhez, és hogy különös figyelmet kell fordítani a tanulási nehézségek leküzdésére. Ez azt jelenti, hogy a strukturális támogatást akár az alapoktatásban történő készségfejlesztésre is fel lehet használni, de persze csak akkor, ha igazolható ennek hozzájárulása a foglalkoztathatóság növeléséhez. Megfogalmazzák ezek a dokumentumok azt is, hogy az oktatási és képzési rendszerek kapacitásának és eredményességének a fejlesztése az elmaradott régiókban fontos eleme a versenyképesség erősítésének. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az első és a második célkitűzés által támogatott régiókban – ide tartozunk mi is – mindezt nagyon erősen hozzá kell kapcsolni a területfejlesztéshez, a regionális politikához. Azért is hallatlanul fontos mindez a számunkra, mert ezek azok a célok és közösségi politikák, amelyek fényében – és erre majd még vissza fogok térni – nekünk is meg kell fogalmaznunk saját fejlesztési céljainkat, ha ezekhez a forrásokhoz hozzá akarunk jutni. Ez volt tehát a strukturális politika: erre mondtam az elején, hogy különösen erősen szeretném felhívni rá a figyelmüket.
6. Tanulás és uniós kormányzás
Ahogy jeleztem, van egy harmadik, kevésbé ismert elem, amely a tanulással kapcsolatos közösségi gondolkodás szempontjából még figyelmet érdemel: ez a kormányzás fejlesztésének közös politikája. Az talán nem meglepő, hogy létezik ilyen közös politika is, az viszont sokakat meglephet, hogy itt is megjelenik a tanulás mint fontos tényező. Az Európai Unióban ma zajlik egy kormányzási reform. Újragondolják a közösség egész irányítási, kormányzási rendszerét: ennek egyik fontos eleme a nemzeti politikák összehangolásának megteremtése, beleértve ebbe az oktatást is.9 De nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a közös kormányzásnak azok az eszközei, amelyek nem a jogi szabályozásra és nem is a pénzügyi érdekeltségre, hanem szimbolikus elemekre épülnek. Olyan elemekre, amelyek kölcsönös tanulásra, az egymás megismerésére, a tudás megosztására épülnek.
A nemzeti politikák koordinációja, ahogy arra már utaltam, először a foglalkoztatási politikában jelent meg. Ez néhány éve még elképzelhetetlen lett volna az oktatás területén, de 2000-ben, a már sokat emlegetett lisszaboni találkozón, sor került ennek kiterjesztésére más területekre, így a befogadási, a társadalmi kirekesztés elleni politikára és az oktatáspolitikára is. A politikakoordinációnak hallatlan érdekes és újszerű eszközét alkotta meg a közösség, és ennek az eszköznek az alkalmazása része lett az uniós kormányzási reformnak: ez a Nyitott Koordináció Módszere.10 Azt hiszem, sokat fogunk majd találkozni ezzel a fogalommal az elkövetkezendő években.
Milyen elemei vannak ennek? Az első a közös célok kitűzése. A második az a kötelezettség minden egyes tagország számára, hogy ezekhez illeszkedve saját nemzeti cselekvési programot dolgozzon ki. A harmadik a mérhető indikátorok hozzárendelése a közös célokhoz, amelyek segítségével mérni lehet azt, hogy ezek mennyiben teljesülnek, illetve egy-egy tagország saját korábbi állapotához képest mennyit lépett előre. Részben ezek az indikátorok alkotják az alapját a negyedik elemnek: ez a közös értékelés, monitorozás és kölcsönös ellenőrzés. Olyan mechanizmusok létrehozása is zajlik, amelyek lehetővé teszik, hogy a közösség figyelje azt, hogy egyes tagjai mit csinálnak. Mindez azonban nemcsak, és talán nem is elsősorban a közösség által történő ellenőrzést jelenti, hanem sokkal inkább az egymástól való tanulás lehetőségét. E mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy a közösség ily módon tagállamok nemzeti politikai rendszereinek a problémamegoldó képességét tudja javítani. A tanulás szempontjából meghatározó jelentősége van annak, hogy a közösség az ezzel foglalkozó dokumentumokban a politikakoordinációnak ezt az új formáját eleve tanulási folyamatként határozza meg. Amikor 2000-ben Lisszabonban az államfők erről döntöttek, azt mondták, hogy az időszakos monitorozást és a társak által történő értékelést, amelyek a Nyitott Koordinációs Módszer fontos elemei, kölcsönös tanulási folyamatként kell megszervezni.11
Szeretném hangsúlyozni, amiről itt beszélünk, az most alakul ki az oktatásban, de a foglalkoztatáspolitikában már évek óta zajlik. A kölcsönös tanulás ugyanakkor már jó ideje hangsúlyt kap az oktatási programokban is, így például a Socrates programon belül. Akik ismerik a Socrates programot, találkozhattak azzal, hogy közösségi forrásokat fordítanak arra, hogy olyan, szakterületekhez kapcsolódó hálózatok jöjjenek létre, amelyek a kölcsönös, a horizontális tanulást segítik. A tanulás révén történő alkalmazkodás úgy jelenik meg a mai közösségi gondolkozásban, mint a decentralizált kormányzás célja és eszköze. Többek között azért decentralizálnak, hogy erősítsék a helyi egységek alkalmazkodó és tanulóképességét. A kölcsönös tanulás az európai integráció alapvető értékei és céljai közé tartozik: többek között éppen azért zajlik az európai építkezés, hogy tanulni tudjanak egymástól az országok, és a sikeres országok megoszthassák tapasztalatukat a kevésbé sikeresekkel.
7. Konklúzió és tanulságok Magyarország számára
A négy kiemelt területet – a foglalkoztatáspolitikát, az oktatáspolitikát, a fejlesztési vagy strukturális politikát és a kormányzás fejlesztésének közös politikáját – végigtekintve azt láttuk, hogy a tanulás mindenütt központi fogalommá, kulcsfogalommá vált. Az a tény, hogy a tanulás több ágazat számára válik fontossá, óriási kihívást jelent az EU számára, hiszen nem könnyű ezek között összhangot teremteni. Kihívás azonban ez a tagországok, ezen belül a most csatlakozók számára is, amelyek – különösen akkor, ha szemléletükre az elszigetelt ágazati gondolkodás a jellemző – nem könnyen igazodnak el mindebben.
Az összhang megteremtését és az ágazatok közötti együttműködés erősítését szolgálta például az, amikor 2001-ben EU tanácsi határozat született arról, hogy a foglalkoztatási politikában hogyan jelenjen meg az oktatáspolitika.12 Itt megfogalmazták többek között azt, hogy a Részletes munkaprogramnak, amelyről korábban volt szó, több olyan konkrét célja van, amelyek mindegyike közvetlenül foglalkoztatáspolitikai relevanciával bír. Ilyenek a készségfejlesztés, az IKT, a nyitott tanulási környezet, a munka és tanulás közötti kapcsolat, a vállalkozó szellem, az idegennyelv-tudás fejlesztése és a mobilitás támogatása, amelyek mindegyike felfogható foglalkoztatáspolitikai célokat teljesítő oktatási tevékenységként. Ez a határozat azt is megfogalmazta, hogy az oktatási ágazatnak aktívan részt kell vennie a foglalkoztatáspolitikai cselekvési programok kidolgozásában.
Az oktatás és a tanulás tehát egyre jelentősebb helyet foglal a közösségi politika egészében. Ezzel együtt tágul is a tanulás fogalma. Fontos elemévé válik általában a társadalmi alkalmazkodásnak és az európai építkezésnek, és mint láttuk, egyszerre több politikaterületen is megjelenik. Az oktatásról való gondolkodás beépül az egész életen át tartó tanulás paradigmájába. Az oktatási célok erősen hozzákapcsolódnak gazdasági, társadalmi célkitűzésekhez.
Minderre oda kell figyelnünk a hazai oktatásfejlesztésben is. Nagyon röviden szeretnék néhány utalást tenni arra, hogyan is jelenhet meg mindez a hazai oktatásfejlesztési politikában és milyen kihívást jelent a számára. Említettem, hogy Magyarország a strukturális politikán belül, az első és a második célkitűzés alatt fog támogatást kapni, így a harmadik célkitűzéshez, ami az oktatási rendszerek modernizációját szolgálja, közvetlenül nem. Ugyanakkor szükséges az ehhez kapcsolódó célokat erős regionális dimenzióban megfogalmazni, így hozzákapcsolni a területfejlesztéshez. A fejlesztést nagyon erősen hozzá kell kapcsolnunk az EU foglalkoztatási és befogadási politikájához is, illetve az ezeket támogató legfontosabb strukturális eszközhöz, az Európai Szociális Alaphoz. Ugyanakkor, és ezt szeretném elsősorban kiemelni, illetve ezt próbáltam itt is demonstrálni, egyre inkább számolnunk lehet az oktatási ágazat saját specifikus céljaival. Nemcsak a foglalkoztatási és nemcsak a fejlesztési politikával kell már számolnunk, hanem az egész életen át tartó tanulás önálló politikával is.
Konkrét közösségi előírás, hogy a nemzeti foglalkoztatási politikán belül önálló elemként kell megjelennie az egész életen át tartó tanulásnak, és ennek az elemnek a megfogalmazásában – összhangban a fentebb említett 2001-es tanácsi döntéssel – az oktatási ágazatnak kulcsszerepet kell játszania. Ez csak akkor lehetséges, ha az egész életen át tartó tanulásnak létezik olyan nemzeti stratégiája, amelyet az érintett ágazatok, így az oktatás, a foglalkoztatás, a szociális politika és a területfejlesztés közösen alkotnak meg és közösen valósítanak meg.
A jövőben a fejlesztés legfontosabb kerete, erre utaltam az előadásom elején, a Nemzeti Fejlesztési Terv lesz, és ezen belül a Humán Erőforrás Fejlesztésének Operatív Programja (HEFOP). Ez az a program, amelyre nekünk nagyon erősen figyelni kell majd, ez az, amelyen keresztül a közösségi erőforrások oktatásfejlesztési célokra is meg fognak jelenni Magyarországon. Mindaz, amit a sokféle politikaterületen való megjelenésről és a kapcsolódási nehézségekről elmondtam, azzal jár, hogy folyamatos vitákat várhatunk majd arról, vajon hol vannak az oktatás és a foglalkoztatás határai. Milyen oktatásfejlesztési célok támogathatók, és vajon az alapkészségek fejlesztése menynyire és milyen formában támogatható? Azt hiszem, abból, amit elmondtam, azt is látni lehet, hogy mindez ma az Európai Unióban is fejlődik, ott is viták tárgya. Az azonban egészen nyilvánvalóan leszögezhető, hogy a közösségi támogatási politika ma már nagymértékben nyitott a tanulás fejlesztésére.
