Kőpatakiné Mészáros Mária
A tanári kompetenciáktól a kiégésig
Avagy: ellenszere-e a tanári kompetencia gazdagsága a kiégésnek?
Az iskolában a legfontosabb erőforrás a pedagógus, soha jobban nem volt előtérben a produktivitása. A PISA-vizsgálatok eredményeinek következtében, a középfokú oktatás expanziójának hatására az intézmények olyan kihívások előtt állnak, amelyek változásokat igényelnek a szervezettől, és az egyéntől is. A változás pedig feltételezi, elvárja, hogy a számunkra váratlan, ismeretlen helyzetben álljunk helyt. Még akkor is ismeretlen ez a helyzet, ha több éve tanít a pedagógus a pályán.
Új kompetencia-elvárások
1. Megfelelnek-e a meglévő tanári kompetenciák a jelen kihívásainak? Tud-e az iskola, tud-e a pedagógus olyan kompetenciákat felvonultatni, amelyek segítik az aktuális problémák megoldását?
A tudásalapú társadalomban működő tanárokkal és oktatókkal szemben új kompetencia-elvárások jelentek meg (az európai tanárképzési szakértők által összeállított lista alapján).
Az egyik kérdés, amelyre választ keresünk: milyen felkészültséggel rendelkeznek a tanárok ahhoz, hogy kezelni tudják a tanulói különbségekből, az eltérő iskolai-környezeti-társadalmi háttérből fakadó feladatokat. Azaz, képesek-e foglalkozni a különböző társadalmi, kulturális és etnikai hátterű tanulókkal? Tudják-e a kommunikációs információs technológiákat integrálni a különböző tanulási helyzetekbe és a szakmai tevékenység egészébe? Milyen mértékben működnek együtt – dolgoznak teammunkában – a tanulók ugyanazon csoportjaiban dolgozó más tanárokkal, egyéb szakemberekkel? Képesek-e a szakmai fejlődésük irányítására az élethosszig tartó tanulás folyamatában?
Megannyi súlyosan koppanó, felelősséget hangsúlyozó kérdés, amelynek sikeres teljesítése esetén a tanítási folyamattal kapcsolatos feladatok ellátásának eredményessége kap lehetőséget.
A másik kérdés: milyen felkészültséggel rendelkeznek a tanárok ahhoz, hogy képessé tegyék tanulóikat arra, hogy a képzés során kompetens állampolgárokká váljanak?
Itt jut szerephez a pedagógusnak az a tudása, hogy olyan kompetenciákat fejlesszen a diákokban, amelyek a tudás alapú társadalom számára szükségesek, és ezeknek a kompetenciáknak a fejlesztését összekapcsolja a tantárgyi tanulással.
2. A szükséges tanulói képességek kialakítása érdekében összehangolhatók-e a tervek, a tanítási eljárások az egyéni tanítási stílusokkal?
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a pedagógustól azt várja el a környezete, hogy segítse a tanulói kompetenciák kialakítását, fejlesztését. Különösen erős fókusz van az elvárások között a kulcskompetenciákon.
Tudjuk, hogy a kompetencia pszichológiailag meghatározott rendszer, ahol a tanulás módjai, a fejlődés és a fejlesztés lehetőségei nagyrészt öröklött sémákon alapulnak. A képességek és készségek sajátos rendszerbe szerveződnek, amikor viszonylag kevés elemből az elemeknek nagyon változatos, sokféle kombinációja jöhet létre. A kompetencia fejlődése nagyrészt természetes módon alakul. A fejlődés nem gyarapodás, hanem erősödés jellegű, a környezettel való spontán interakció révén megy végbe. A tanítási-tanulási folyamatokban kialakítható kompetenciák – kulcskompetenciák.
Ezért értékelődik fel a tanítási-tanulási folyamat kezelése. A diákok tanulási stílusának és a tanulási technikáknak (1) a megismerése az első lépés. Ezután tud csak megvalósulni a szükséges képességek kialakítása – de csakis akkor, ha a tanítási órán megvalósul a tervek és a tanítási eljárások összhangja a tanítási stílusokkal (2).
(1) A diákok tanulási stílusának és a tanulási technikáknak a megismerése
A diák fontos jellemzője, hogy az információk befogadásakor mely érzékszervi modalitást részesíti előnyben. Így megkülönböztethetünk auditív, vizuális és kinesztetikus típust. A frontális oktatási formák csak azoknak a számára biztosítanak kedvező tanulási környezetet, akik a hallás útján könnyebben, gyorsabban tanulnak. Közöttük több eredményes diák van. A kinesztetikus, vagyis a mozgásra, tapintásra támaszkodó tanulási stílus szorult a mi társadalmi körülményeink között a leginkább hátrányba. Azokat a diákokat, akik hangosan olvasva tudnak tanulni, a szájmozgásuk is segíti a tananyag rögzítésében.
(2) A tervek és a tanítási eljárások összhangja a tanítási stílusokkal
A tanítási és a tanulási stílusok összeegyeztetésének fontosságát hangsúlyozza Bloom. Mert az egyes személy tanulását a leginkább a tanulási stílusok és a tanulási technikák megismerése és megismertetése segíti, továbbá az ezekhez szükséges képességek kialakításának előtérbe állítása.
A domináns tanulási stílusok személyenként változnak. Ez azt jelenti, hogy az egyik diák az egyik módszer segítségével, pl. a felfedezéses tanulással tud a legjobban tanulni, míg egy másik nem.
A pedagógusok többféleképpen használhatják fel tudásukat. Például olyan tervet és tanítási eljárásokat alakítanak ki, melyek összhangban állnak a legfontosabb tanulási stílusokkal. Természetesen a tanárnak többféle tanulási stílusmodellel kell megismerkednie.
Az a gyermek, aki konkrét tapasztalatok alapján tanul a leghatékonyabban, megszerezheti azt olvasmányok, példák, terepmunka, laborgyakorlat, megfigyelések, szimulációk segítségével.
Ha az elméleti megközelítések a legkedvezőbb hatásúak a számára, akkor lehetőséget kaphat az információ megszerzéséhez, összegyűjtéséhez előadással, tanulmányok készítésével, projektek alkalmazásával, analógiák segítésével, modellek megfigyeltetésével.
Ha tanítványunk, tanítványaink a cselekvő típusú tanulási formák segítségével jutnak hamarabb eredményre, biztosítsuk nekik a terepmunkát, a projektekben való részvételt, laborgyakorlatokat és olyan esettanulmányokat, amelyek segítségével elméleti dolgokat csempészhetünk be a cselekvésükbe.
A megfigyelő filmek, újságok, párbeszédek, ötletbörze alkalmazásával és szónoki kérdések megfogalmazásával és megválaszolásával kap tőlünk a legtöbbet.
Természetesen minden módszer akkor hatásos, ha megjelenik a tartalomban, a tanításban és a tanulók fejlesztésében is. Alkalmazásának haszna, hogy segíti a hallgatókat új nézőpontok felfedezésében, növeli egymás különbözőségével szembeni toleranciájukat. Ahhoz is hozzájárulhat, hogy ki tudják választani, milyen személyközi készségeket kell használniuk ahhoz, hogy eredményesen tudjanak dolgozni olyanokkal, akiknek más stílusuk vagy preferenciáik vannak.
3. Motivált-e a pedagógus vagy legjobb úton halad a kiégés felé?
A pedagógus a teljes személyiségével dolgozik. Természetes, hogy a szakmai tudása is segíti az eredményes munkáját – de ahhoz, hogy az újabb és újabb kihívásoknak megfeleljen, nyitottságra, megfelelő lelki egyensúlyra van szüksége.
A résztvevők megfogalmazták, hogy az állandó és gyakran változó kihívásoknak való megfelelés igénye olyan nagy nyomás a pedagóguson, amit egyre nehezebb elviselnie.
Teher az is, hogy új módszereket kell megtanulnia és alkalmaznia, mert a rohanás, a sokféle határidős – és nem a pedagógiai munkához illeszkedő feladat – nem ad erre lehetőséget. Nincs ideje arra, hogy minden kínálkozó programon részt vegyen. A továbbképzési kényszer, a folytonos törvényi és tantervi módosulások adta kihívások folytonosan veszélyeztetik a pedagógus biztonságát.
A tanáriban a kollégák szégyellik megfogalmazni a problémáikat, egyre kevesebbet és kevesebben nyílnak meg egymás előtt, mert szinte azonnal érkezik a társaktól a ledorongolás. Senkit nem érdekel a pedagógus munkájának minősége, nem is látják az óráit. Senkitől nem kap értékelő, bíztató visszajelzést.
A felsőoktatásból frissen érkező kollégáktól elvárnák, hogy hozzák a friss lendületet, az új információkat – de ez sem így van. A jó szándékú végzős ott, az iskolában tanul a régiektől – aki erre nem nyitott, hamar beletanul egy „leadtam az óráimat, most már hazamegyek” – típusú szerepkörbe.
Nagyon nagy felelősség van a pedagógus vállán, mert tudja, hogy az oktatás adja az esélyt az ifjúságnak.
Kiégés?
A félelem az újtól erős és kellemetlen érzelem. Sokféle módon reagálhatunk rá. Az ember fizikai vagy pszichikai jólétét veszélyeztető eseményt streszszornak hívja a pszichológia. Ennek hatására bekövetkező testi reakciók öszszessége a stressz-reakció.
Ez volna a kiégés?
Kiégés akkor alakul ki, ha a krónikus érzelmi megterhelés és stressz nyomán fizikai, mentális és emocionális kimerülés következik be. Ez jelentkezhet a reménytelenség és inkompetencia érzésével a saját személyre vonatkozóan. Kialakulnak a munkára és másokra vonatkozó negatív attitűdök.
A kiégés szindrómáit akár fel is ismerhetjük. A kiégési folyamat fázisai tetten érhetők: a kezdeti túlzott lelkesedést követi a realizmus fázisa, majd a stagnálás fázisa.
Az érzelmi kimerülés jele, ha a személy az emberi problémákra közönnyel reagál. Elszemélytelenedést jelez, ha a pedagógus diák helyett diákságot emleget, mintegy eltolva magától a személyt. Beállhat teljesítménycsökkenés is, megjelenik a negatív önértékelés, a saját kompetencia hiányának érzése.
Akár a hivatástól való eltávolodást is eredményezheti a bizonytalanság érzésének folyamatossága. Természetesen ezekre más és más módon reagálunk, hiszen az egyes ember személyiségjellemzői, de a munkaszervezet jellemzői is segíthetnek vagy ronthatnak a helyzeten.
Kilábalás
Mindenki számára fontos, hogy tudatosan alakítson ki magának alkalmakat és lehetőségeket a rekreációra, kikapcsolódásra. Nem biztos, hogy az a leghasznosabb, ha a pedagógus azt érzi, hogy ő a leginkább az iskolában tud kikapcsolódni, hogy a legnagyobb pihenés számára maga a munka. Ügyelnie kell arra, hogy a környezeti rizikó-faktorok felismerésének képessége kialakuljon benne, időben fel tudjon készülni a munkahelyi környezet megváltoztatására.
Prevenció
Mi segítheti a prevenciót? Az egyik legalkalmasabb módszer rá a tréning.
Többféle hasznosíthatósága van, ha az intézmény minél több pedagógusa – akár a teljes tanári kar – részt vesz egy-egy tréningen. Hiszen a csoportműfaj jellegzetességei közé tartozik az énazonosság növelésének megélése. Segít kialakítani a toleranciát, az elfogadást. A résztvevők új problémakezelő stratégiákat ismernek meg, amelyeket akár a saját pedagógiai gyakorlatukban is felhasználhatnak. A személyközi nyitottság, a humanista célok lehetővé teszik az új kihívások pozitív kezelését.
A tréning tartalmi elemei is segítenek a módszer, a hangulat, az eljárások továbbvitelében, az ötletgazdagság kialakulásában.
Zárszó
Az új kihívásoknak való megfelelés lehetőségének egyik kulcsszereplője a pedagógus, aki informál, orientál, támogat, egyre önállóbbá teszi tanítványait, kialakítja bennük az önszabályozás készségét, az autonómiát és a szabadságot. A pedagógus elméleti és gyakorlati tudása, személyes és szakmai képességei mozgósítása, feltárása, fejlesztése csakis akkor valósulhat meg, ha figyelünk rá.
