Az Országos Közoktatási Intézet Program- és Tantervfejlesztési Központja tavaly óta foglalkozik a tantárgyak helyzetének felmérésével, elemzésével. A tantárgyak középpontba állításának egyik oka az, hogy a kilencvenes évek hazai közoktatásának modernizációja a központi törekvések szintjén elsődlegesen a tantervi szabályozás körül folyt. Jóllehet számos tantárgyhoz kötődő fejlesztés indult el az elmúlt évtizedben, de ezek nem olyan általánosan és minden iskolára érvényes fejlesztésekként jelentek meg, mint a tantervi szabályozás. A NAT megpróbálta a hagyományos tantervi struktúrát oldani azáltal, hogy műveltségterületeket adott meg, százalékos határok között állapította meg egy-egy tantárgy helyét, ám lényegesen ez sem változtatott az iskolák tantárgyi struktúráján. A kerettantervekben ismét a tantárgyak kerültek a középpontba. A tantárgyakat elemző tanulmányok tanulságai szerint viszont a többször változó tantervi elképzelések ellenére a tantárgyak tanításának problémái hosszú ideje szinte változatlanok.
Ebben a rovatban a fenti témával foglalkozó A tantárgyak helyzete c. kutatás dokumentumait adjuk közre. A gyűjtemény első darabjai 2002 május elejétől elérhetőek. A kiadvány folyamatosan bővül, előreláthatólag 2002 nyarának végére válik teljessé.
Tartalom
- Franyó István • A biológia tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Kőrösné Mikis Márta • Az INFORMATIKA helyzete és fejlesztési feladatai
- Csala Istvánné Ranschburg Ágnes • A történelem tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Visi Judit • A földrajz tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Radnóti Katalin • A fizika tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Petneki Katalin • Az idegen nyelv tanításának helyzete és fejlesztési feladatai
- Lehoczky János • A természetismeret tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Szekszárdi Júlia • Az osztályfőnöki tevékenység helyzete és fejlesztési feladatai
- Fernengel András • A kémia tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- C. Neményi Eszter – Somfai Zsuzsa • A matematika tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Bodóczky István • A rajz, vizuális kultúra tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Ligeti Csákné • A magyar nyelv és irodalom helyzete a közoktatás elemi szakaszában (1-4. évfolyam)
- Kerber Zoltán • A magyar nyelv és irodalom tantárgy problémái az ezredfordulón
- Gergely Gyula • A testnevelés tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Hamrák Anna • A technika és életvitel tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- L. Nagy Katalin • Az ének-zene tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
- Csernyus László • A társadalomismeret modultantárgy bevezetésének első tapasztalatai
- Ágh Zsófia • A hon- és népismeret modultantárgy "A" változat bevezetésének tapasztalatai
- Kaposi László • Utak - módok: variációk a tánc és dráma modultárgy tanítására
- Szomor Tamás • A gazdasági ismeretek modultantárgy helyzetéről
- Vajda Zsuzsanna • Gondolatok a pszichológia középiskolai oktatásáról