Szakmai műhely

Változó tanulási környezet és művészeti nevelés

L. Nagy Katalin beszámolója

Előadó korreferensek voltak: jogi viszonyok egyértelműségének Hegyi István (Pécs, JPTE Művészetelméleti Tanszék); Laczó Zoltán (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem,);Lindenbergerné Kardos Erzsébet-Szabó Julianna (Szarvas, Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kar); Bánki Vera (Lauder Javne Általános Iskola és ELTE TOFK); L. Nagy Katalin (az OKI PTK tudományos főmunkatársa, a műhely vezetője).

A műhely célja az iskolai művészeti nevelés konferenciatémához kapcsolódó aspektusainak bemutatása volt, hangsúlyozottan a zenei nevelés szempontjából. Vizsgálta a megváltozott tanulási környezetben a hazai tantárgyrendszerű hagyományok szükségszerű formai, tartalmi, eszköz- és módszerszintű modernizációjának kérdéseit (új EU-tartalmak, komplexitás, a művészet mint kommunikáció, a tanulási eszközrendszerváltás a művészeti nevelésben és kínált lehetőségei a modern tanórai és tanórán túli tanulásban, kapcsolódó kompetenciák stb.), bemutatta a pedagógiai rendszerben működtetésre irányuló PTK-s fejlesztéseket és azok produktumait, valamint tartalmazta az európai modernizációs trendek ismertetését (egyetemi oktatók-kutatók és fejlesztő iskolai gyakorló tanárok elővezetésében).
A NAT-on belüli újító tartalmi elemek kidolgozására és a kevesebb időben is életre szóló érintettséget biztosító, zenével nemcsak zenére nevelő iskolai nevelés számára az OKI Program és Tantervfejlesztési Központjának ének-zenei műhelyében 1996-tól készült el hat új módszertani megközelítésű tantervi koncepció, ún. minősített ének-zene tanterv.¹
Készítőit saját ismert és elismert ezirányú munkásságuk, maga a feladat választotta ki. Így a jól ismert népzenész, tantárgypedagógus kolléga, Joób Árpád, a hangszeres népzene és a népzenére épített zenei érzékenységfejlesztő heti két órás tantervet, Laczó Zoltán, a korábbi zenehallgatási program kidolgozója a heti egy óra realitását tudomásul vevő énekes hallásképzéssel összekapcsolt zenehallgatási programot. E sorok írója a tantervelmélet zenepedagógiai alkalmazásával a 80-as évektől foglalkozva AlterNATíva címmel a heti egy órában is örömmel zenére és zenével örömre nevelési, alapvetően képességfejlesztő, tevékenység- és nem ismeretközpontú, a dalanyagban a népzenei túlsúlyosságot ellensúlyozó, a dalokat élethelyzetekhez kötve tanító, és ezzel a hasonló helyzetekben természetes „dalra fakadásra”, énekléssel érzelmi kommunikációra nevelő tantervét írta meg. A „kicsinyek kórusáról” „pedig egy olyan 1-6. osztályos iskolamodellt próbáltak tantervi szinten mások számára példaként felvázolni, amelyben ugyanaz a tanár ugyanabban az iskolában két különböző tankönyvcsaládból tanítva kell hogy megvalósítsa a NAT-követelményeket, mivel párhuzamos osztályaiban normál és ún. emelt szintű énektanítás is folyik. Mindkettő közös vonása, hogy a NAT és a helyi (élő néphagyományra vonatkozó) követelményeket különböző szinten valósítja meg. A Kodály Intézet módszertanos tanárai (Vendrei Éva-Platthy Sarolta) – mint ebben legautentikusabbak – dolgozták ki azt, hogy a kodályi napi énekórákhoz képest lecsökkent óraszámok mellett mi lehet az, amit még kodályinak vallva tarthatunk számon.²A műhelyvezető a tanterven túli tartalmi és a módszertani modernizációnak csak a legfőbb területeit, elemeit (eszközszintű, tárgyi, módszerbeli, személyi, attitűd- és kompetenciabeli stb.) említette meg, a konferenciával egyidejűleg megjelent „Az iskolai énektanítás helyzete és fejlesztési feladatai” című, az OKI-honlapján olvasható tanulmányára hivatkozva. Felhívta a figyelmet azokra a kiegészítő szakmai anyagokra és a műhelytémákkal való összefüggésükre,amelyeket – a mondanivalóhoz képest előre láthatóan szűk időre eleve számítva – a résztvevők és meghívottak otthoni továbbgondolásra valamennyien megkaptak a kezdés előtt. Lásd a csak vázlatosan elhangzottakat részletesen kifejtve ezen írásban!
Miért tanítsuk az európai népzenét? – ez volt az első előadás címe. A látszólag felesleges kérdés fontos létező hazai ellentmondásokra hívta fel a figyelmet. Ma Magyarországon ugyanis a felsőfokú képzésben a népzene tanításán általában magyar népzenét értenek és tanítanak, s így természetesen a közoktatási iskolai énekórákon sem jelenik meg az európai népzene tanulása. A nélküle izolált zenei világ tanítása a gyerekekben nem csupán zenei tájékozottsági hiányt, hanem az egymás jobb megismerésére, egymás kultúrájának tiszteletével egymás tiszteletére is nevelés fontos lehetőségének iskolai elmulasztását jelenti. Ezért nem csupán zenei kérdés és nem csupán a tartalmi fejlesztés hiányának pótlása. Az előadó erre vonatkozó gondolkodásmódját és kutatásainak eredményeit igyekezett a hallgatósággal megosztani, hangzó és képi, kottaképi illusztrációkkal.³itt/Letölthető/Ének-zenei programok címen.>

Miért tanítsuk az európai népzenét?

Előadó: Hegyi István, JPTE Művészeti Kar, Művészetelméleti Tanszék

A zeneszerzők – különösen a 19. századtól kezdődően – a saját népzenéjük mellett gyakran más európai és Európán kívüli országok népeinek zenéjét is feldolgozták. Különösen kedvelték ebből a szempontból az olyan táncokat, mint pl. a mazurka, a polka, a walzer vagy a bolero.
A különböző országok népzenéje azonban nemcsak ilyen formában került kapcsolatba a komponisták szerzeményeivel. Legalább ennyire fontos a zene e két ágának fokozatosan távolodó folyamatában az a sokféle hatás, ami a műzenéhez a különböző etnikumok népi kultúrájából érkezett. Befolyása a formai, előadásmódbeli és szerkezeti összefüggések mellett a zenetörténet, és ezen belül a többszólamúság kialakulásának minden meghatározó időszakában érvényesült. A külföld népzenéjének ismerete nélkül e folyamat számunkra egyáltalán nem lehet nyilvánvaló, már csak azért sem, mert a sajátunkban a többszólamúság sok országénál jóval kisebb szerepet játszik.
A népi muzsika, ha azt nem szűkítjük le a magyarra, mindemellett olyan kuriózumokat is kínál, amelyek meg éppen azért figyelemre méltók, mert a műzenében nem vagy csak igen későn, adott esetben csak a 20. században kísérleteztek vele.
A külföldiek hangzó kultúrájának mélyebb megismerése az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb ismeretek, vagyis az adott népről alkotott, minél teljesebb kép nélkül szinte lehetetlen. A kutatás a népzene mentén haladva a lehető legteljesebb képet tárja fel egy ország lakossága, vagy azon belül valamely etnikum sajátos arculata vonatkozásában. Ezt a gazdag ismeretanyagot pedig – különösen most, az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén – az oktatásnak nemcsak a szűken vett szakmai ismeretek bővítése, de a különböző népek alaposabb megismerése érdekében is kötelessége a jövő nemzedéke felé közvetítetni.

A szakmai műhely vezetője a módszertani modernizáció tankönyvi megjelenítésének szükségességéről az alábbiakat jegyezte meg: bármely új tartalom távol maradhat azonban az iskolától – vagy csak egy-egy széleskörűen tájékozott szaktanár igényességétől függően esetlegesen kerül be -, ami nem „tankönyvesül”. Ilyenek például az előadó által már említetteken túl a Kodály halála óta eltelt időszak újabb népzenekutatási eredményei vagy a határon túli magyarság zenéje, amelyek megismertetésének ma már sem földrajzi, sem politikai határok nem állják útját és sajnos, még lenne mit felsorolni… Mégis mindeddig szinte változatlan utánnyomással – többnyire csak formai, külalaki átalakítással – jelentek meg az egységesen használt tankönyvcsaládjaink. Pedig az 1989-es társadalmi változásokat követően az iskolarendszer egységességének megszűnésével az egységes tantervi szabályzás – különböző arculatú iskolák különböző összetételű osztályai/csoportjai számára – szintén tarthatatlanná vált. Ezzel a tankönyvek számára is új kihívás jelent meg: nemcsak tartalomban és formában, hanem a tankönyv tanulási folyamatszervező funkciójában, pedagógiai megoldásaiban is a kor színvonalán kell alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, megtartva a zenei nevelés időtálló céljait, de megváltoztatva a hozzájuk vezető utakat.
Erre születtek a szó legszorosabb értelmében „kor-szerű” tankönyvek, illetve tankönyvcsaládok is. Ez utóbbinál már a név is utal arra, hogy több éves fejlesztő munka ért a megjelentetéssel a befejező szakaszba, ahol az írók előre érezték az idők szavát és szabályzó dokumentumokra nem várva, illetve azok elébe menve dolgozták ki a kor színvonalának megfelelő technikai kiviteli szinten és információhordozókon (CD-, CD-ROM, elektronikus tankönyv stb.) a korszerűsített tananyagot és annak metodikailag is korszerűbb – aktivitásra, önálló ismeretfeldolgozásra és önellenőrzésre, illetve játékos tanulásra és interaktivitásra építő, motiváló feladatokkal változatossá tévő, a tananyag feldolgozását irányítani tudó, valóban tanulásszervező taneszközeit. (Lásd a ManóMuzsika, Kulcs a muzsikához CD-ROM-ját vagy e sorozat Nótafa CD-jét és tartós tankönyvcsaládját, dalgyűjteményét és a nevében is Zene-Játék című, kicsiknek és szüleiknek(!) szánt tankönyveket/útmutatókat! Ez utóbbiról maga az egyik szerző tartott gyakorlati bemutatót.)

Alternatív tanítási-tanulási módszerek egy új tankönyvcsalád módszertani koncepciójában

Előadó: Bánki Vera, Lauder Iskola – ELTE TÓFK Ének-zene Tanszék

Könyve nevelési szándékait a szerző így foglalta össze: az iskola arra kényszerít, hogy tantárgyakra, egymáshoz alig kapcsolódó tanórákra szeleteljük tudásunkat s magunkat. Ki tehet ellene? Beletörődni nem kellene!
Mit kínálunk könyvünkkel a gyerekeknek – tanári segítséggel?

• Stílusgyakorlatokat, hogy hallják a zenei karaktereket, figyeljék, egyre mélyebben elsajátítsák;
• más módszereket, amelyeket jónak ítéltünk és befogadtunk;
• gazdag anyagot – tudatos rendben, valamint „izgató” dalokkal;
• a „száraz”, zenétlen játékokat „meghangszereltük”;
• egyértelmű, kifejezett karakterű darabokat hallgatunk meg – kortárs zenét is;
• a nyelv, a zene, a matematika, a képek, az építészet közös pontjait keressük;
• differenciálunk (?) Nem mindenki kockafejű…⁴itt/Művészeti programok/Ének-zene>

A műhelyvezető és egyben az internetes rovat szakmai szerkesztője pedagógiai kommentátorként azt még hadd tehesse mindehhez hozzá, amit a szerzők talán nem is tartottak olyan fontosnak, mint amennyire az:

1. A dalanyag kiválasztásában a frissítés szakmai újító szándékán túl egy nagyon fontos gyermek-, illetve emberismereti, vagy inkább „gyermekember”-ismereti szempont is érvényesül (a végeredmény szempontjából az most mindegy, hogy ösztönös érzékkel vagy tudatos koncepció alapján), vagyis az ember két dolognak tud őszintén örülni: az egyik az, amit ismer, a másik pedig az, amit nem!
   A tankönyv anyagának kiválasztásánál erre is figyelni kell ahhoz, hogy az énekórán is garantáltan biztos legyen az öröm! A szerzők ezért tartották meg az óvodások legkedveltebb dalait, de mindig új környezetben és változatos zenei feladatokhoz kapcsoltan, valamint a valamennyi korábbi iskolás tankönyv leggyakoribb közös tankönyvi dallamait mintegy 30%-ban, s azon túl csupa új és vonzó magyar és idegen – nyelvében is eredeti! – dallamot vettek csak bele.
   
2. Egy látszólag csupán vizuális szépséget, színességet hozó formai, kiviteli megoldás – ha végigpörgetjük a könyvet, a bal alsó sarkokból egy 24 színű VIRÁGSZIROM nyílik ki – önmagán messze túlmutató pedagógiai üzenetet hordozhat: kinyílok, ha kinyitsz; én teljes szépségemet, 24 színemet is megmutatom Neked, ha Te is teljesen vagy kíváncsi rám; „szépségajándék”-ot adok Neked már pusztán azzal is, ha kezedbe veszel, ráadásul azt is egyértelműen közlöm veled: fontos vagy, mert pontosan akkora vagyok, mint a kezed: vagyis Neked szólok, Neked szántak, személyesen! Kell ennél több egy gyereknek, hogy boldogan tanuló felnőtt lehessen?
   
3. A könyvhöz „JÁR”(!) mindenkinek egy ún. útmutató is, no nem a gyerekeknek, hanem a tanároknak/szüleiknek, mert a szerzők komolyan veszik a szülő partnerségét és ennek jelét is akarják adni. Nagyon fontos a hivataloson túli emberi kapcsolat indításához ezt a lépést megtenni: először ADNI! S aztán együtt örülni a megszülető eredménynek a szülő számára legfontosabbal: a gyerekével együtt. Nekünk is hálás lesz a szülő, ha olyan új örömforrásokhoz és olyan, a gyerekével közösen megélt örömökhöz juttatjuk, amelyekre a mi szakmai segítségünk nélkül soha nem is gondolt volna. A szerzők az ismert szociológiai tényt, a családi indíttatást nem eleve ellensúlyozni akarják, hanem bevonni, hogy ne legyen zenei „kettős nevelés”, vagy legalábbis szándéka szerint ne a gyerek életében! Ahogy gondosan megválogatja a szülő gyermeke táplálékát is, miért ne tenné ugyanezt a lelki táplálékkal is? Ha hisz a reklámoknak az ételek minőségét illetően, miért ne hinne nekünk, a szakmailag hiteles „reklámnak” a zenei minőségek, a gyereknek való táplálékok kiválasztásában? Evidens? Igen, az! De akkor miért nem jutott eddig eszünkbe? (Talán nem is a szülőt, magát a gyereket felejtettük el a nagy tantervezésben…?)

A számítógép-használatról: az énekes alapú pedagógiában az iskolai énektanítás hazai hagyományaitól meglehetősen idegen a gép használata (még a zenei lejátszóké is!). Alapvetően élő zenére, emberi hangra épít. Ennek jelentősége egy gépiesedő korban – különösen a kisgyermekek számára – igen fontos érzelmileg és személyiségfejlődésük, biztonságérzetük, valakihez való tartozásuk tudatának, a személyesség humanizáló hatásának érdekében. Mégis van, lehet olyan funkciója, amely éppen az ezekre általa felszabadított plusz tanórai értékes idővel, illetve magának az időnek a hatékonyabb kihasználásával segít hozzá e fontos művészettel az érzékenységre – nemcsak művészire! – neveléshez.
Ilyen például az iskolai tantervi anyaggal szerkezetében is harmonizáló, kisgyermekkori tanórai és önálló tanulást fejlesztő ManóMuzsika CD-ROM. Részletes bemutatását lásd az OKI honlapján!⁵itt/Letölthető/Ének-zenei programok.>
Elkészült egy felsőbb korosztályok számára valamennyi iskolatípusban használható, a céloknak és helyi adottságoknak megfelelően variálható, differenciálásra nyomdatechnikailag is lehetőséget adó CD-ROM is, amely Pécsi Géza-Uzsayné dr. Pécsi Rita: Kulcs a muzsikához című, tartalmi, formai, módszertani és pedagógiai szempontból egyaránt kiemelkedően értékes, érett, már tartós tankönyvvé nyilvánított könyvének CD-ROM-változata.
Lindenbergerné Kardos Erzsébet és Kiss Julianna főiskolai oktatók a fenti tankönyvek és a CD-ROM képanyagának, zenei tartalmainak és szövegközlési esztétikumának összhangját vizsgálták vetített képes előadással a zenei nevelés hatékonysága, illetve vizuális nevelési szempontból. (A konferenciakötet műfaja nem teszi lehetővé ennek bemutatását.)
E sorok írója e két munka pedagógiai koncepcióját, valamint módszertani, tanulási folyamatszervezési megoldásait elemezte. Véleménye szerint – elkerülve a modern technika kezdeti birtokbavételével többnyire együtt járó öncélúságot – minden hangzó és képi információnak a nyomtatásban is fellelhető szöveghez történő kapcsolása helyén van az anyagban, zenei és pedagógiai szempontból is. Azért nagy ennek jelentősége, mert ének-zenéből ez a CD-ROM az első e korosztály számára készített magyar közismereti oktatóprogram.
A program külön érdeme, hogy a sajátosan emberi énekhangra épített magyar zenepedagógiai hagyományokat sikerül „emberközpontúnak” és énekes alapozottságúnak megtartania, ahol a gép soha nem az emberi hang helyett, csak a tanári egyféle (vagy hang vagy magyarázat, vagy éneklés) információ mellett segíti az egyidejűleg többféle információ (kép, hang, kotta, írott információ) egymást segítő, megerősítő hatása révén a közvetített információk hatékonyabb elsajátítását.
A program számítógépes korszerűségét – MP3-as file, LAPODA program stb. – zeneileg is fontosnak tartom. Nem szabad az első – így annak használatára is motiválni, nem pedig elrettenteni tudó – CD-ROM esetében átmeneti kényszermegoldásokkal a technikai kivitelezés minőségében kompromisszumot kötnie az alkotóknak. Nem is tették: már eleve a most legkorszerűbb, MP3-as fileformátumokban történő rögzítésre törekedtek. Ez ma még a szó legszorosabb értelmében a „jövő zenéje”, az pedig számunkra a jelenleginél kedvezőbb vízió, hogy hamarosan MP3-as file-ok lejátszására alkalmas mobilokkal a fülükön sétálhatnak majd a tinédzserek, így már akár az iskolai anyagot is vonzónak tartva…
A CD-ROM legfontosabb többlete egy tankönyvhöz képest az interaktivitás, az egyéni, saját élményű tanulás segítése, a differenciált tanulás nagy létszámú osztályok mellett is lehetséges irányítása és az annak hatékonyságához szükséges azonnali feed-back osztályszinten is könnyű technikai kivitelezése és a folyamatos egyéni sikerélmény lehetőségének biztosításával a tantárgyi motiváció megteremtése.

Összegezve: a tankönyvi anyag alapvető pedagógiai, módszertani, tanítás-tanuláselméleti értékeit és korszerűségét megtartva, azt a hangzó zene és művészi kivitelű képanyag többletével kiegészítve egy valóban 21. századi alkotást hoztak létre a szerzők és a kiadó. (Egyetlen jobbító szándékú kritikai megjegyzés: a technika adta lehetőségek zeneileg nem statikus, hanem folyamatkövető kihasználására – például hangzó zene hallgatása közben megjelenő partitúra mozgó, képileg is irányított követésére -, mint továbbfejlesztési lehetőségre szükség lenne…)
E CD-ROM a tanterv által államilag garantált zenei-művészeti nevelés lehetőségét valóban európai szinten létrehozó valósággá képes váltani. Ezért is javasolt a használata a felsőbb évfolyamokon és középiskolákban, tanórán és tanórán kívül is, az alapjául szolgáló tankönyvvel együtt!

Egy tartós tankönyv ürügyén, nemcsak a tankönyvről…

Az oktatás csodálatos dolog, de jusson eszünkbe néha,
hogy amit érdemes tudni, azt nem lehet megtanítani.”
(Oscar Wilde)

Pécsi Géza-Uzsayné dr. Pécsi Rita Kulcs a muzsikához című könyve szemléleti korszerűsítési igényről vall. A „Kulcs” nevében is találkozik a művészetoktatás céljával. Elsősorban a művészettel való találkozásra, „megérintésre” és érintettségre törekszik – zenei és pedagógiai, valamint könyvészeti eszközeivel egyaránt erre motiválva – okítás, ismeretközpontú zenetanítás helyett. Ezzel a tanítás mai gyakorlatának hangsúlyait, arányait és irányait is képes az érintett iskolatípusok és korosztályok vonatkozó nevelési céljaival jobban harmonizáló gyakorlat felé terelni. Ezért mondható el, hogy e könyv koncepciójában a közismereti ének-zenetanításban tankönyvi szinten alapvető paradigmaváltást valósít meg.
Tartalmában több terület tantervi ismereteit is lefedi, illetve legalább érinti, megvalósítva ezzel a NAT haladó crosscurriculáris gondolkodásmódját is.
Szemléletében tananyaglogika szerinti ismeretközpontúság helyett/mellett alapvetően képességfejlesztő koncepciónak is megfelelő a tankönyv, amennyiben:

• művészeti ismereteket (zene, irodalom, képzőművészet, tánc stb.) összefüggésekben,
• műfajokat, hangszereket és előadó együtteseket, zenei formákat stb. zenei kifejező szerepükben - hangzó szemelvényhez közvetlenül kapcsolva – tanít,
• népzenei ismereteket és dalanyagot szintén eredeti funkciójukban (népszokások, naptári év ünnepei; mulató, ivónóták, táncnóták stb.),
• a tanterv modernizációs tartalmi elemeit – pl. jazz, szórakoztató zene, tánc, egyházzene stb. – sok kottakép, hangzó zene és vonatkozó művészi értékű képi illusztrációval közli,
• a bőséges és színekkel is kiemelt kottaképek nem csupán illusztrációs szerepűek, a tantervi követelményeknek megfelelően a kotta követésére, olvasására, illetve az énekelhető műzenei példák megtanítására szolgálnak,
• nem kész ismereteket, hanem a belső gondolkodási/ismeretalkotási folyamatot irányítva juttat el az így sajáttá váló ismeretekhez,
• a szakkifejezések, forrásmunkák jegyzéke és a tárgymutató szintén az elmélyítést, az egyéni munkát hivatottak segíteni – a rendszerező ismétlésen és az önellenőrző funkción túl,
• a zenei befogadást vagy előadást segítő zenei utasítások, szakszavak és fogalmak bevezetése óriási pedagógiai tapintattal, felmerülésük pillanatában, azonnali kiejtési útmutatóval és magyarázattal történik – ismétlő rögzítésük pedig mellékletben közölt fogalom- és tárgymutatóval -, legyőzve ezzel a tanulók ismeretlennel szembeni idegenkedését,
• szövegalkotása az egyes tanulótól elvártan megtanulandó lényeget keretezett színes szöveggel emeli ki, jelezve a tanulók számára e vizuálisan egyértelmű elkülönítéssel az alap- és a többletkövetelmény eltérését, a tanár számára pedig a differenciálást és a könyv többfunkciós használatát segítve.

Tanuláselméleti szempontból létező pozitívumai: motiválásra, aktivitásra – alkotói, befogadói, értelmezési, előadói, olvasási, szóbeli ismertetői tevékenységekre stb. – építve vezeti végig a tananyag elsajátítási folyamatát, a tanulót és tanárt ezzel zenét együtt felfedező társsá avatva.
Rendszerben tanítása az ismeretek hatékonyabb rögzítését segítheti, a tanulót is rendszerben látásra, új összefüggések keresésére neveli.
Tanítási/módszertani szempontból lehetőséget ad a differenciálásra, a saját élményű tudás, illetve zenei élmény biztosítására. Pedagógiai tapintattal minden ismeretlen, az elit világból kizáró dologba azonnal beavat, percekre sem hagyva elveszni a zene világának senkit (lásd zenei műszavak ejtése, azonnali magyarázata)! A vonatkozó földrajzi világban is tájékoztat (a zenei ismeretekhez köthető térképek és helységnevek bejelölése/ejtése stb.).
Eszközök szintjén minden zenei feladat megközelítéséhez egymással is harmonizáló, könynyen kezelhető, világos, áttekinthető, változatos, az életkori sajátosságokhoz is illeszkedő eszközparkot kínál (többszínnyomás, tipográfia, grafikus kiemelések, színes képek, táblázatok, adatok és dallamok visszakeresési rendszere, zenei mini-műszótár, kottázott és hangzó példatár stb.)
Korszerűség technikai szinten: CD-k és CD-ROM, ezek révén az interaktivitás megvalósítása.
A tartós, fóliázott, kemény színes borítóval ellátott, többszínnyomású tankönyv igényes kivitelével jól harmonizál a közvetített művészi tartalommal.
A tartalom közlési módja az egyik legértékesebb innovatív elem: tudatosan nem parcellázza fel évfolyamokra bontással az anyag összetartozó ívét. Nem csonkítja, csak tananyaggá szelidíti a közvetítendő művészi ismereteket, meghagyva komplexitásuk természetes rendszerét. Így nemcsak a tanulóknak, szüleiknek, közvetlen emberi környezetüknek is összefoglaló forrás, kalauz lehet – az iskolai éveken túlmutatóan – a felnőtt élet polcain is.
Mindez így tartalmilag több, mint ami elégséges, de kevesebb, mint ami lehetséges. A több a differenciáláshoz elégséges alapot ad, a „life-long learning” felnőttkori motiválásához pedig bőséges választékot kínál. Ezzel a könyv egyesíti magában a tankönyv és a kiegészítő zenei olvasókönyv funkcióit.
Összességében az egész könyv „egészségre” nevel tudásban, érzésben, világlátásban, társas kapcsolódásokban. Kiérleltségének köszönhetően minden mindennel rendszert alkot, alakít, összefügg. Minden közismereti tárgynak hasonló látásmódú tankönyveket kívánunk, minden iskolatípusban véget vetve a „pedagógiai babonának, hogy a gyereknek csak valamiféle higított művészetpótlék való… Csakis művészi érték való!” (Kodály). E tankönyv a legmagasabb rendű zenei, irodalmi, képi művészetből kiinduló tananyaga képes lehet valóban művészettel élésre nevelni, míg a tananyag-szemléletű tartalom többnyire csak tantárgyi ismeretekre vezet. E szemlélet a könyv legfőbb innovatív értéke, a többi eleme már csak ennek következetes megvalósítása.

A zenepedagógia nemzetközi irányai és a hazai helyzetkép – a zenehallgatási anyag modernizációja

Előadó:Laczó Zoltán, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
A hazai fejlesztésekkel szembeni szakmai kihívások és lehetséges megoldásaik felvázolása után a zenepedagógia nemzetközi színterein érzékelhető jelenségeket és azok itthonra vonatkoztatását tartalmazta az ISME-konferencia magyar résztvevőjeként, saját tapasztalataira és kiadványokra alapozva Laczó Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárának előadása.
Előadásában beszámolt a konferencián megvitatott legfontosabb szakmai kérdésekről.
A konferencia tapasztalatainak levonásával egybevetette a nemzetközi képet a hazai helyzettel. Az előadó úgy vélte, hogy az iskolai ének-zenetanításban, annak tantervi szabályozásában nemhogy szégyenkezni valónk nincs, hanem ellenkezőleg, mindenfajta nemzetközi összehasonlítás próbáját kiálljuk. A tanterv szellemisége találkozik az ISME már az 1998-ban Pretoriában megrendezett XXIII. konferenciáján nyilvánosságra hozott, a világtrendeket valamennyi ország gyakorlatának közelítése érdekében megfogalmazott irányelveivel.⁶
A hazai tantervi modernizáció egyik leglényegesebb eleme, hogy a tevékenységek elrendezésében az éneklés után a zenehallgatás tevékenységét jelölte hangsúlyosan, a zenei ismeretek közlését pedig csak a tevékenységeket követően helyezte el. A korábbi tantervekben a zenei ismeretek szerepeltek hangsúlyozottan. A sorrendiséggel a tanterv kifejezi az új pedagógiai és társadalmi környezethez való igazodás készségét, a zenei tevékenységek során nem csupán zenei képességek célzott fejlesztésének igényét.
A tantervi modernizáció érvényesülésének sok szempontja közül itt az érdemel külön megjegyzést, hogy az egyes tevékenységformák egymáshoz illesztése, a továbbhaladás feltételei, az ajánlott tananyagkeretek mind szerves egészet alkotnak s egymáshoz megbonthatatlanul illeszkednek. Tekintettel arra, hogy a zenehallgatás mégis önálló entitásként szerepel a tantervben, valamint hogy a tanterv zenehallgatási keretanyagának konkretizálásához segítséget kívánt nyújtani az OKI Program és Tantervfejlesztési Központja, az alábbiakban a zenehallgatási anyag pedagógiai alkalmazásának és konkrét zeneművek ajánlásának bemutatására kerül sor röviden.
A zenehallgatás a zenei megismerést a befogadói tevékenység oldaláról közelíti, műalkotások, népzene s a legkülönbözőbb zenei műfajok képviselte részletek vagy egész művek bemutatásával, egészként történő észlelésével. A hallásfejlesztésnek tágabb értelemben is kiváló eszköze, mert a zene valamennyi összetevője megjelenhet a művekben, amelyek kivétel nélkül mind a megfigyelést és tudatosítást s a rendszeres ismeretépítést szolgálják. Ezen túlmenően az észlelés folyamatában a zenei szerkezet (forma) tagolásának készségét alakítja, számos alkalmat kínálva a zenei és általános gondolkodás fejlesztésére.
Fentiek csupán az értelmi fejlesztést szolgálják. A személyiség szférájának gazdagítása több tényezőből tevődik össze. A zene hangulati, érzelmeket kifejező összetevői előtérbe kerülhetnek a figyelem irányításának segítségével. A szöveg és műfaj zenei, emberi viszonylatokat sugalló és a társadalmi környezeti beágyazottságának feltárása szintén az emocionalitás érzékennyé tételét szolgálja.
A pedagógiai felhasználásra kínált zenehallgatási anyag jóval bővebb annál, mint ami az évfolyamok időkeretébe férne, éppen azért, hogy a tanár alkotói szabadsága többek között a választás szabadságában érvényesülhessen.
Az anyag a fenti elvektől vezéreltetve hozzá kíván járulni a nemzeti identitástudat erősítéséhez a magyar népzenei és történeti zenei anyag felkínálásával. A népzenei anyagnak különösen azon példáit célszerű felhasználni, amelyek műzenei feldolgozásban is előfordulhatnak, hogy a kulturális gyökerek, a hagyomány mélysége és a hagyománynak a jelennel való kapcsolata nyilvánvalóvá váljék (gazdag az anyag Bartók, Bárdos, Kodály feldolgozásai között: Négy szlovák népdal, Régi táncdal, Cigánysirató, stb. De klasszikussá vált szerzőink népdalgyűjtéséből is számos olyan anyag szerepel a kínálatban, amely eredetiségében eddig még nem fordult elő iskolai használatban, jóllehet iskolai használaton kívül, társadalmi funkciójukban jól ismertek. Például a paraszt Glória”: Dicsőség mennyben az Istennek…, a pünkösdölő eredeti népi változatában, katonanóták, bordalok stb.).
A világzene példáinak bemutatása, felhasználása három különböző küldetést teljesíthet.

1. Bemutathatja a világ népzenéinek sokféleségét és a magyar népzenével való összehasonlítását, amelynek eredményeképpen részben bizonyos azonosságok, részben a különbözőségek válhatnak nyilvánvalóvá. A sokféleségből érdemes a különböző kontinensek minden mástól elkülöníthető, karakterisztikus népzenei példáit választani. Ezek annak bemutatására is alkalmasak, hogy a népzene nem választható le attól a funkciótól, amelyet meghatározott társadalmi, illetve szociológiai környezetben tölt be.
2. A multikulturalitást képviselik a kisebbségek zenéiből vett példák, amelyek hidat képezhetnek a nemzeti és a nemzetbe ágyazott kisebbségek zenéje és kultúrája között. Példatárunkban megkülönböztetett helyet foglalnak el a cigány és német ajkú kisebbség életmódjára is utaló zenei szemelvények.
3. A világzene tág értelmezésében helyet kapnak a legkülönbözőbb zenei műfajok, azok is, amelyek a jóval korábbi tantervekben nem szerepeltek. Ezek közül említjük meg a sanzon és a popzene szemelvényeit, a musicalt és a jazzt. De ugyanitt kapnak helyet az egyházi zene keresztényt és már vallásokból származó példái, valamint az emberi kultúrhagyományok olyan alkalmait reprezentáló zenéi, mint a karácsonyi énekek, újévi köszöntők is.

A zenei kínálat nem hagyja figyelmen kívül a kultúrtörténeti és más művészeti ágakkal való összefüggések felmutatásának lehetőségeit sem.
A zenehallgatás – a fenti szempontokat figyelembe véve – túlnő a csupán zenei mesterségbeli ismeretek, a szűkebben vett zenei ismeretek közvetítésén. A történeti, társadalmi tényezők, a zenének a társadalom életében betöltött szociológiai funkciója, a nemzeti azonosságtudat alakítása, más népek, kisebbségek sajátosságainak megértése, a társművészetekkel történő összekapcsolhatósága, ezen közben a zenei ízlés differenciált formálása és a zene iránti pozitív motivációs rendszer kiépítésének lehetősége mind egy komplex világkép, emberkép kialakítását segíti. Így járulhat hozzá a zenehallgatás a személyiség különböző szféráinak megérintésével a teljes személyiség fejlesztéséhez.
A Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága (ISME) XXV. konferenciájának tanulságai egybecsengenek fenti programunkkal, miközben a pedagógiai tolmácsolás eszközrendszerének, módszertani eszköztárának bővítésére hívják fel jövőre irányuló figyelmünket.
Kevés volt az idő arra, hogy a felvetett gondolatokat bemutathatni, kommentálni és még megvitatni is lehessen, de a meghívottak köre eddigi munkásságával és a konferencia műhelyébe való jelentkezéssel így is alapvetően ugyanazon üzeneteket közvetíthette a más területek képviselői felé, amelyet a műhelyvezető fogalmazott meg a plenáris beszámolóban. A legfontosabb, 3. közös üzenetet – a kívülálló, tárgyilagos külső hallgató szemével és fülével érzékelve a konferencia oktatásirányítói előadásaiban hiányolt művészeti nevelés fontosságát – meghívott zenei közéleti személyként Csengery Adrienne művésznő, a Magyar Zenei Tanács elnöke fogalmazott meg hozzászólásában.

A plenáris ülésen felolvasott üzenetek

A változó tanulási környezet és művészeti nevelés műhely már címében is két olyan üzenetet kívánt megfogalmazni, amellyel a műhely résztvevői kapcsolódhattak a konferencia tágabb témájához is.

Az első üzenet:
A MŰVÉSZETI NEVELÉST - ének, rajz, tánc-dráma stb. – nem tanításként értelmezzük a magunk számára akkor sem, ha külön-külön tantárgyként tanítjuk az iskolákban, hanem művészettel, nem csak művészetre nevelésnek. (Ez nem elsősorban tanulásszervezési, hanem szemléleti kérdés, talán ezért sem bonyolódtunk óraszámvitákba.)

A második üzenet:
Tudjuk – és a vonatkozó kutatási eredményekre és külföldi jó példákra is építve próbáljuk is szakmailag jól kezelni -, hogy a változó tanulási környezet adaptív változásokat igényel és ki is kényszerít tőlünk mind

1. tartalmi téren (lásd pl. zenében a – korábban politikai okok miatt nem tanítható -, a zenei kultúra elvitathatatlan részét jelentő egyházzene tanításának bevonását és tananyaggá kidolgozását, vagy minden művészeti területen az ilyen okok miatt korábban tiltott határon túli magyar és a kisebbségi és nemzetiségi kultúra megismerését és megismertetését vagy a határok nélkülivé váló HÁLÓvilágnak köszönhetően minden más kontinens, a világ zenéjének szerepeltetését a tananyagban stb.), mind
2. eszközök szintjén (pl. a multimédia, internet, computeres oktatóprogramok stb. bevonását a tanórai és tanórán túli tanulásba úgy, hogy ne a tanulás, hanem az időfelhasználás hatékonyságát próbáljuk vele növelni, így szabadítva fel magunkat és diákjainkat is a művészeti nevelés lényegéhez tartozó emberközeli, személyes kapcsolatra a tanulás/tanításban a kevés iskolai idő mellett is),
3. módszerek szintjén (az eddigi egységes tartalmakhoz igazított frontális osztálymunka helyett, mellett az új tanulásszervezési eljárások e területekre való kidolgozását és használatát),
4. a személyi tényező, a tanári magatartás/attitűdök terén.

Fentiek kidolgozására és pedagógiai rendszerben működtetésére irányuló fejlesztések folytak a PTK-ban. Ezek eddig Magyarországon se tankönyvi, se szakirodalmi szinten nem létező produktumainak egy részét mutatta be a műhely szakmai programja: egyetemi oktató-kutatók és tankönyvfejlesztő/értékelő iskolai gyakorló tanárok elővezetésében.
Nem kívánt a műhely a konferencia ürügyén országos „panasznapot” tartani. Ezért résztvevői innovatív szaktanácsadók, felsőoktatási tantárgypedagógusok, intézményvezetők, továbbképzési szakemberek és vezető zenepedagógiai szakmai testületek képviselői voltak. Utóbbiak között a ZETA (Zenetanárok Társasága), a Magyar Zeneiskolák Szövetsége, az OTE (Óvó- és Tanítóképző Főiskolák Egyesülete), a Magyar Zenei Tanács vezetői vettek részt, ezzel is kifejezve: nem szűken vett szakmai kérdésnek, nem belügynek tekintjük a művészeti nevelés kérdését.
A közoktatáspolitika irányítói és a szélesebb szakmai közvélemény számára a műhely harmadik üzenetét a Magyar Zenei Tanács elnöke, Csengery Adrienne művésznő fogalmazta meg a következőkben:
Az értelmi nevelés mellett az érzelmi nevelés, s ebben a művészeti nevelés kiemelten fontos a személyiségformálás (szocializáció, tolerancia), kreativitás, transzferhatás (matematika-nyelvtanulás) területein, amint azt kutatási eredmények is bizonyították.
A művészeti nevelés segítséget jelenthet a hátrányos helyzetűek és a kisebbségek sikerélményhez juttatásával az integrációhoz. A koncentráció mérhető fejlődése mellett a zenetanulásban kiemelkedő a játék örömszerző funkciója, amely megvalósíthatja – ahogy Kodály fogalmazott -, hogy „csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből boldog ország!”
A műhely résztvevői és vezetője ezt az üzenetet oszthatta meg az iskolát bármely szinten képviselő vezetőkkel, kollégákkal: a tudás-alapú társadalomnak is boldog emberekre van szüksége ahhoz, hogy legyen, aki örömmel szerzi, vagy örömmel adja majd át tudását!