2. szekció

A tanulók közötti különbségek és a tanulás fejlesztése

Mayer József beszámolója

A szekcióban folytatott vita során az alábbi fő gondolatok, problémák merültek fel.

1. A globalizációs folyamatokkal összefüggő technikai-technológiai változások nyomán a figyelem és az érdeklődés mindinkább a tudással összefüggő tényezőkre irányult. Ezért váltak a korábbiaknál intenzívebb módon, más megközelítési lehetőségeket és értelmezési kereteket biztosító kutatások tárgyává azok a folyamatok, amelyek a tudás termelésére, a tudás megszerzésére, elosztására vonatkoztak – mind a társadalmak, mind pedig az egyének vonatkozásában.
   A modern gazdaság és társadalom működtetése szinte minden szektorban a „tudásigény” növekedésével járt, és ez a tény a fejlett országok társadalmait új reflexiókra kényszerítette.
   A kihívásra két meghatározó jelentőségű válasz fogalmazódott meg a fejlődésben élenjáró országok (az euroatlanti régió és a Távol-Kelet piacvezető hatalmai) részéről. Mindenütt igyekeztek növelni a tanulás világától addig távol maradók számát, és ezzel összefüggésben igyekeztek társadalmi szinten biztosítani azt az időmennyiséget, amit az emberek tanulással tölthetnek.
   Célkitűzéssé vált a „tanuló társadalom” létrehozása, hiszen az egyre inkább „tudásalapúvá váló gazdaság” működtetése enélkül elképzelhetetlenné vált volna. Az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) paradigmája új feladatok elé állította az érintett országok oktatási rendszereit. Újra kellett fogalmazni az iskolarendszer és a felsőoktatás hagyományos célkitűzéseit, valamint újra kellett gondolni a tanítás és tanulás összefüggésrendszerében az alkalmazott módszerek és eszközök kérdését is. Érthető, hogy a hangsúlyok ebben a kontextusban elsősorban a tanulásra, a tanulási lehetőségekre, illetve nem utolsósorban a sokrétűvé váló, gazdagodó, „kitáguló” tanulási tér problémáira helyeződtek.
2. Az első részben érintett problémákkal – a ‘90-es évek második felétől kikerülhetetlen módon – a hazai köz- és felsőoktatás mellett a gazdaság és a munkaerőpiac is szembesült. Egyértelművé vált, hogy a teljes foglalkoztatás (újbóli) megvalósítása egyre inkább az illúziók világába tartozik s az is megfogalmazódott, hogy már a közeljövőben számolni kell a munkahelyek számának drasztikus csökkenésével. Ez a folyamat azzal jár, hogy a majd rendelkezésre álló, többnyire magas „tudásigénnyel” bíró munkahelyek viszonylag csekély száma kiélezett versenyre kényszeríti a munkavállalókat. Az európai (és a hazai) piacgazdaság bemutatott főbb vonásai ezért kihívásként fogalmazódnak meg, amelyekre egyéni és társadalmi szinten, a közoktatás és a munkaerőpiac összefüggései kapcsán egyaránt reagálni kell.
   A foglalkoztatás szempontjából a több szakmával rendelkező, mobilizálható, művelt szakember válik ideálissá, akit a vállalkozás és kockázatvállalás, kudarckerülés, kreativitás és innovációképesség, rugalmas alkalmazkodás és gyors reagálás, továbbá a folytonos változás melletti elkötelezettség jellemez.
   Ahhoz, hogy e versenyben bárki is reális esélyekkel rendelkezzen, két feltétellel biztosan rendelkeznie kell: legalább középfokú közismereti és szakmai végzettséggel és erre építve olyan készséggel, képességgel, hajlandósággal, ami alkalmassá teszi az egyént az élethosszig tartó tanulás stratégiájának működtetésére. Az egyéni célokon túl a LLL-stratégia indokoltságát három tényező mutatja: ez a biztosítéka a tartós munkaerőpiaci jelenlétnek, alkalmazása erősíti a társadalmi kohéziót és esélyt ad a kultúra elsajátításához.
3. A probléma azonban az, hogy ma Magyarországon a „tanuló társadalommal” szemben a „nem tanulók” társadalmának többsége áll szemben. Noha az elmúlt években növekedett azoknak a fiataloknak a száma, akik érettségit (is) nyújtó középfokú képzésben vesznek részt, s ezzel összefüggésben egyre többen részesülnek főiskolai/egyetemi képzésben, mégis azt látjuk, hogy a két területen az előrelépés mértéke és minősége messze van az optimálistól. Számottevően nem csökken azoknak a tanulóknak az aránya, akiknek súlyos iskolai kudarcokkal (bukások, évismétlések, iskolai kimaradás stb.) kell szembenézniük iskolai tanulmányaik során, másrészt nem sikerül a kívánatos mértékben bevonni a tanulás világába azokat a társadalmi csoportokat, amelyek alacsony iskolai végzettséggel és/vagy korszerűtlen szakmai ismeretekkel rendelkeznek.
   Mindez azt jelenti, hogy rövid és hosszú távon egyaránt állandósul (esetleg növekszik) azoknak a száma (aránya), akik a modern gazdaság szempontjából foglalkoztathatatlannak minősülnek. A beavatkozást igénylő célcsoportok skálája széles. Ide sorolhatók az alacsony iskolázottságú fiatalok és fiatal felnőttek, a pályakezdő munkanélküliek, az idős korú (45-60 év közötti) munkanélküliek és veszélyeztetettek, a női munkanélküliek (nagycsaládosok, gyermeküket egyedül nevelők), a szociális konfliktusokkal rendelkező családok, a hátrányos helyzetű és/vagy depressziós ipari övezetben-térségben (településen) élők, a megváltozott munkaképességűek, egészségkárosodottak, fogyatékosok, a romák, az állami gondozottak, a börtönből szabadultak, továbbá a társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdők (drogfüggők, szenvedélybetegek, depressziós tünetekkel rendelkezők, szociopátiás személyek). A felsorolt csoportok viszonylag nagy száma azt mutatja, hogy az iskola (vagy más szervezet) önmagában nem képes kezelni e problémakomplexumot, hiszen ezek többsége nemcsak tanulási nehézségként, hanem iskolai kudarcként is jelentkezik.¹
4. munkanélküliség,
5. génység (alacsony jövedelem, szűkös fogyasztás, rossz/rendezetlen lakáskörülmények, hajléktalanság),
6. vezőtlen devianciamutatók (alkoholizmus, válási arányszám növekedése, bűnözés) növekedése
7. szségkárosodás,
8. sadalmi és politikai konfliktusok számának növekedése,
9. lsőséges nézetek (rasszizmus) terjedése.>

Ebben – szemben a korábban alkalmazott gyakorlattal – csak az érintett szektorok közötti kooperatív együttműködés nyújthat hathatós segítséget.
Melyek (lesznek) azok a feladatok, amelyeket most és a közeljövőben meg kell oldani?

• A leszkadó és hátrányos helyzetű társadalmi csoportokhoz tartozók visszavezetése az oktatás világán keresztül a munka világába, ezen belül kiemelkedő jelentőséget kap a roma, valamint a munakerőpiac szempontjából inaktív népesség iskolázottságának biztosítása,
• Az elsősorban rászorulók (és persze mások számára is) egyéni „tanuláséletutak” biztosítása, valamint ezeknek a programoknak az országos elterjesztése, alkalmazási feltételeinek iskolai szintű kialakítása.
• A feladatokra alkalmas pedagógusok (és más, de tanítani képes) szakemberek módszertani felkészítése.
• A közoktatás világában, az egyes iskolatípusok (és fokozatok) szintjén e probléma elsősorban a tanulók közötti képességekben és a szociokulturális különbségekben megmutatkozó eltérések eredményes kezeléséhez nélkülözhetetlennek látszó megoldások alkalmazásában kap szerepet.

Melyek az alkalmasnak látszó eszközök és módszerek? A vitában résztvevők javaslatai alapján a következők:

• flexibilis tantervek kidolgozása és iskolai alkalmazása – a hagyományos oktatási keretek (évfolyam-életkor-hozzárendelt tantárgyak) felbontása,
• a flexibilis tanulási stílushoz alkalmazkodó tanári stratégiák kialakítása és alkalmazása,
• a nem tanulók, nehezen tanulók önerejét, cselekvőképességét megerősítő, „tanulásra ráhangoló” projektek iskolai alkalmazása,
• személyre szabott, individualizált „protagonista” stílusmódszereket alkalmazó tanítási gyakorlat elterjesztése,
• tanulást ösztönző, kommunikatív környezet biztosítása – az „elidegenedett” tanulók motiválása: lopást és kábítószerezést gátló környezet kialakítása, a tanulói aktív szerepvállalását elősegítő módszerek alkalmazása, az alapvető készségekben megmutatkozó hiányok kiigazítására helyezett iskolai programok kialakítása, hajlandóság a tanulók személyes problémáinak a megoldására.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy nem kerülhető meg az ún. „második esély” iskoláinak létrehozása (vagy ezzel egyenértékű iskolai programoknak a kidolgozása), valamint országos elterjesztése sem. Ennek hiányában nem nyílhat mód a tanulás folyamatát befolyásolni tudó, a munkaerő-piaci jelenlétet biztosítani képes, végső soron a társadalmi kohézió folyamatát erősítő problémák eredményes(ebb) kezelésére.