Szakmai műhely
Kistérségi együttműködés a tanulásfejlesztésben
Loránd Ferenc beszámolója
A műhely munkájában 15-18 fő vett részt.
Két kistérségi társulás vezetője tartott részletes beszámolót, de több hozzászóló is említést tett iskolaközi együttműködésekről.
A műhely munkáját rövid bevezetővel nyitottam meg, amelyben a téma aktualitásáról szóltam. Ezt mindenekelőtt abban foglaltam össze, hogy sajnálatos módon egyre nő a különböző településtípusok iskoláiban nyújtott tanulói teljesítmények közötti különbség, más szóval az elmaradottabb térségek és községek iskoláiban a gyerekek hátrányosabb helyzetben vannak, mint a fejlettebb térségek nagyobb városainak iskoláiban. Településszerkezetünk sajátosságai miatt a kisiskolák csak akkor tudják behozni hátrányaikat, ha társulnak egymással és a körzetükbe tartozó városi középiskolákkal is. A tanuló- és tanárlétszám egy bizonyos kritikus nagysága szükséges ugyanis ahhoz, hogy az iskola elég széles választékot tudjon nyújtani a gyerekek érdeklődésének kielégítéséhez, a különféle adottságok képességgé-tehetséggé fejlesztéséhez, általában a differenciáláshoz, továbbá hogy szakszerű ellátást tudjon biztosítani a speciális szükségletekkel rendelkezőknek. Utaltam arra, hogy egyre több körzetben ismerik fel az iskolai összefogás szükségességét, előnyeit. Ezek az együttműködések mindenekelőtt szakszolgálati funkciók közös szervezésében és finanszírozásában történő biztosítására, a pedagógusok továbbképzésére, tanácskozások és tanulmányutak szervezésére, tanulók közötti versenyek bonyolítására, alkalmanként közös rendezvényeken való szereplésekre terjednek ki.
Arra kértem a megjelenteket, hogy szóljanak hozzá a felkért korreferálók beszámolóihoz és egészítsék ki azokat a saját tapasztalataikkal.
A műhely keretében két előadás hangzott el. Az eltérő társadalmi háttér, a keletkezések eltérő időpontja és motivációja módot ad arra, hogy egy szerényen értelmezett összehasonlító elemzés keretében fel tudjam vázolni a címben jelzett témát. Ez feltehetően a krónikási hűség rovására történik, de reményeim szerint a leszűrhető tanulságok javára. Elvégre ez volt a cél, s a konferencia záróaktusaként mint a műhely vezetője arra kaptam felszólítást, hogy néhány mondatban a műhelymunka „üzenetét” tolmácsoljam az egybegyűlteknek.
Megelőlegezve a két referátum főbb gondolatmenetének részletesebb ismertetését, a továbbiak pontos értelmezhetősége és fontos tanulságok levonása érdekében e rövid beszámolóban a legdöntőbb keletkezéstörténeti és motivációbéli különbségekre kívánom ráirányítani a figyelmet. Ez abban összegezhető, hogy míg az Ózd és Kistérsége Iskolatársulás primer módon gazdasági és társadalmi változásoknak (változási folyamatnak vagy akár „robbanásnak”) volt a terméke, illetve létezett egyfajta válasz ezekre a változásokra, addig a Klinger Ádám által ismertetett Kecskemét és Térsége Iskolatársulás primer indikátora iskolaszervezeti és ezen keresztül pedagógiai változásokban lelhető fel. Ezeknek a hátterében természetesen éppúgy – noha más konkrét tartalommal és viszonyrendszerrel – gazdasági és társadalmi változások álltak, mint az ózdi társulás esetében, de immár áttételesen, közvetetten.
Kovács Ottó, a Szabó Lőrinc Általános és Szakiskola igazgatója, az igazgatói munkaközösség választott vezetője az Ózd és Kistérsége Iskolatársulás történetét és munkáját ismertette. Mondandóját annak a társadalmi és történeti háttérnek vázolásával vezette be, amelyek közepette az iskolatársulás létrejött. Utalt arra, hogy a társadalmi-gazdasági rendszerváltás következtében az ország északi térségében drámai mértékű és hatású válságfolyamat indult meg már a 80-as évek közepétől, amely a 90-es években különösen felerősödött. A nagyüzemek leépültek, bezártak, a térségben az 1990. évi 32 ezer munkahelyből 1998 végére mintegy tizenhatezer maradt. A munkanélküliség ma is 40% körül mozog. A munkahelyek megszűntével megváltozott a lakosság összetétele. Elköltöztek a jobb helyzetű társadalmi csoportokhoz tartozók, elsősorban a műszaki értelmiség. Az üresen maradt házakba rosszabb helyzetű, iskolázatlan csoportokba tartozó emberek költöztek. Nagymértékben nőtt a roma népesség aránya. Az 1999/2000. tanévben az iskolások 32%-a roma volt, az első osztályosoknak pedig már 51%-a.
A beszámolón – hol explicit módon kimondva, bár tartalmi elemzéssel nem alátámasztva – végigvonult a cigány tanulók iskoláztatásának és ezzel együtt vagy emellett társadalmi integrálásának hallatlanul nehéz problematikája.
Ami pedig e térségi együttműködés keletkezéstörténeti sajátosságát, egyediségét adja, az a viszonylag régi, a társadalmi-gazdasági rendszerváltás előtt időszakra visszanyúló gyökereiben lelhető fel. Vagyis nem új gondolatról és gyakorlati kezdeményezésről van szó ebben az esetben, hanem egy olyan folyamatról, amely még a tanácsi irányítás viszonyai között kezdődött és igyekezett választ találni az adott térség sajátosságaira. Ezt elöljáróban azért tartom szükségesnek hangsúlyozni, mert nagyon fontos tanulság rejlik a mélyén. Nevezetesen az, hogy a mégoly nagy horderejű változások sem olyan gyökértelenek, mint amilyenek az iskolázás feltételrendszerében és reakciómódjában a rendszerváltással végbementek. S hogy mindjárt a tanulságot is megelőlegezzem: nagyon fontos több figyelmet fordítanunk az organikus folyamatokra, vagyis nem hinnünk, hogy az „időszámítás” azzal kezdődött, amikor mi vagy a mi gondolataink és kezdeményezéseink színre léptek. Különösen a pedagógiában, az iskolaügyben van nagy szükség a folytonosság vonalainak vagy akárcsak mozzanatainak a feltárására és tudatosítására. Kovács Ottó beszámolója ebből a szempontból is példaértékű volt.
Az előadó – csakúgy, mint a társulásról készített tanulmányában a társulás szakértő támogatója, Bognár Mária – fontosnak tartotta kiemelni, hogy a községi színtű társulásoknak a térségben immár húsz évre visszanyúló hagyományai vannak. Már a 80-as évek elején kialakult az ún. „városkörnyéki” rendszer, vagyis községek társulása városokkal. Megyei kezdeményezésre 12 közoktatási társulás jött létre, elsősorban irányítási, igazgatási feladatok ellátására.
A rendszerváltással ezek a felülről szervezett társulások megszűntek. A községek önállósodni akartak abban a reményben, hogy el tudják látni az igazgatással, irányítással járó feladatokat. Hamarosan bebizonyosodott, hogy az önkormányzatok többsége nem képes erre. Ezért már a 90-es évek első felében elkezdődött az önkormányzatok társulása: együttműködési megállapodások születtek a közoktatási feladatok ellátására. Eleinte azonban lassan haladt előre ez a folyamat. Ennek egyik oka az volt, hogy a kisebb települések féltették önállóságukat a nagyobbaktól. 1997-re azonban mégiscsak létrejött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Megyei Fejlesztési Terv alapján és a Megyei Közoktatási Közalapítvány segítségével 12 közoktatási feladatot ellátó társulás. Ezek a közoktatással összefüggő, körzeti jellegű szolgáltatásokat láttak el, amelyekhez hamarosan a szakmai szolgáltatások nyújtása is hozzákapcsolódott. Ennek az a sajátossága, hogy egy iskola, a Szabó Lőrinc Általános és Szakiskola bázisán alakult ki. Az innen kiinduló és az igazgatói munkaközösség által felkarolt innovációs folyamatok kíséreltek meg szakmai választ adni a társadalmi-gazdasági változások következtében kialakult helyzetre. A leglényegesebb szakmai kezdeményezésekkel kapcsolatban az mondható el, hogy megkezdődött a halmozottan hátrányos helyzetű roma gyerekek szakképzésbe való bevonása, méghozzá a házi gondozás és ápolás témakörében. „Feltételeztük – mondotta Kovács Ottó -, hogy a régió hátrányos helyzetű, nyugdíjas korú és roma származású lakosságának nagy aránya miatt ilyen típusú képzésre hosszú távon lesz szükség.” Ez a felismerés is az iskolatársulás kifinomult problémaérzékenységére utal.
Ennek egyik alapvető jellemzője a „fentről” és a „lentről” jövő kezdeményezések folytonos találkozása, egybefonódása. Életükben nagy szerepet játszanak a pályázatok: a Phare irodája által kiírtak éppúgy, mint a Soros Alapítvány által kezdeményezettek.
A társulás iskoláinak együttműködése kiterjed:
- az intézmények tárgyi feltételrendszerének érdekében a kölcsönös előnyökre építő eszközcserére, eszközhasználatra;
- közös pályázásra;
- a térségi munkalehetőségek feltárására;
- a pedagógusok szakmai együttműködésére a szakmai munkaközösségeken túli érdeklődésre építő körökben is;
- az iskolavezetők együttműködésére, folyamatos tapasztalatcseréjére, tanulmányutakon való részvételre, amelyek közül jelentőségében és nagyvonalúságában is kiemelkedett a Dél-Yorkshire-ban tett tanulmányút. Erre a British Council támogatásával került sor egy nemzetközi együttműködési projekt keretében. Erről a projektről, gondos szakmai előkészítéséről és szakmai hasznáról, no meg a közös élmények nyújtotta örömről az előadó részletesen és nagy élvezettel számolt be.
A műhely résztvevői között kiosztott füzet, Bognár Mária Partnerség iskolán innen és túl című esettanulmánya széles körben ismertté teheti ennek a nagyszerű társulásnak az eredményeit.
Klinger Ádám, a kecskeméti Bólyai János Gimnázium igazgatója, a Kecskemét és Térsége Iskolatársulás elnöke azzal kezdte referátumát, hogy felsorolta azokat az iskolákat, amelyek jelenleg a nevezett társulás tagjai. Négy középiskoláról van szó, ezeket azért érdemes felsorolni, hogy látszódjék: a társulás az ipari szakképzés kivételével gyakorlatilag lefedi a hazai munkaerőképzés és a felsőfokú oktatás utánpótlásának nevelését (Bolyai János Gimnázium, Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola, Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképző Intézet, Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola). A társulásban hat kecskeméti általános iskola mellett részt vesznek Kerekegyháza, Lajosmizse, Izsák, Helvécia, Ladánybene, Szabadszállás, Szentkirály általános iskolái.
Mint bevezetőmben már említettem, ennek a társulásnak a létrejöttében a rendszerváltás közvetetten, az iskolarendszer átalakulási folyamatával összefüggésben játszik csak szerepet, mégpedig akkor, amikor még a politikai rendszerváltást megelőzően megszűnt az általános iskola általános jellege azzal, hogy lehetővé vált 8 és 6 évfolyamos gimnáziumok létesítése. Ezzel egyidőben nagyfokú volt az egyházi iskolák előretörése. A szerkezetváltást sürgető iskolák részéről egyértelmű volt a törekvés, hogy az egyházi iskolák által támasztott versenyhelyzet kihívására az ő struktúrájához igazodó szerkezettel reagáljanak. Ez a 8 és 6 évfolyamos gimnáziumok áradásszerű elterjedésével járt.
Ebben a helyzetben fogtak össze kecskeméti általános és középiskolák egy olyan rendszer kidolgozásában és működtetésében, amely az általános iskolából a középiskolába való átmenetet volt hivatott megkönnyíteni. A társulásba belépő általános iskolák növendékei közül azok, akik, illetve akiknek a szülei úgy döntöttek, hogy a társuláshoz tartozó középiskolák valamelyikében kívánnak továbbtanulni, bizonyos tudás- és képességfelmérő teszteléssel már a 6. évfolyamra kiválasztattak, magyarból és matematikából többlettámogatást kaptak. Teljesítményeiket a 7-8. évfolyamon többször tesztelték, és akik bizonyos követelményszintnek megfeleltek, azok számíthattak arra, hogy felvételi nélkül bejutnak a kiválasztott középiskolába. Ennek megfelelően a középiskolák összehangolták bemeneti követelményeiket.
Kétségtelen előnnyel járt ez a rendszer azok számára, akik a társulás középiskoláiba már a 6. évfolyamon jelentkeztek, ugyanis itt szervezett segítséget kaptak a középiskolába való bejutáshoz. Ezzel azonban a társulás nem szüntette meg, sőt, időben előbbre hozta a szelektálást. Nem zárta ugyan ki, hogy a hatodikban nem jelentkezettek később jelentkezhessenek hasonlóan azokhoz, akik nem a társulás általános iskoláiból kívántak valamelyik társuláson belüli középiskolába bejutni. Ezek számára viszont megmaradt a felvételi.
A döntő lépést – hangsúlyozta az előadó – egy komprehenzív jellegű együttműködés felé a társulás az OKI KOMP-csoportjával való kapcsolatfelvétellel kezdte megtenni. A változás lényege, hogy immár nem egyénenként kell a gyerekeknek a társulásba felvételüket kérni, hanem minden társult iskola minden tanulója tagja a társulásnak. Az általános iskolákban a nevelők erre irányuló továbbképzésével, a KOMP-csoport által kidolgozott, differenciálást segítő taneszközökkel, az ún. kapcsos könyvekkel már az 1. évfolyamtól megkezdődik a tanulókkal való differenciált foglalkozás. A felsőbb évfolyamra járók pedig egyre több közös programban vesznek részt a számukra kiszemelt középiskola tanulóival.
Ami a tanárokat illeti: szakmai munkaközösségeik – az iskolai munkaközösségek mellett – iskolaközi szervezésben, egyeztetett programmal is létrejöttek.
A legújabb munkaforma az iskolaközi szervezésben kivitelezésre kerülő projektek szervezése, amelyekben mód adódik a különböző képességű és érdeklődésű tanulók közös tevékenységére, kinek-kinek adottságai kifejlesztésére.
A műhelymunka során lehetőség nyílt néhány egyéb iskolai együttműködés vázlatos megismerésére is.
