A tantárgyak helyzete
Vajda Zsuzsanna
Gondolatok a pszichológia középiskolai oktatásáról
A humán tudományok, köztük a pszichológia tudományos eredményei legalább annyira hozzátartoznak a huszadik század kultúrájához, mint a genetika, vagy az atomfizika. Ez a tárgy hosszas küzdelem után mégis csak igen csekély óraszámban fog bekerülni a gimnáziumok tananyagába. Miközben üdvözölnünk kell ezt az eredményt, fontos felsorolni néhány érvet, amely indokolja, hogy a pszichológia nagyobb súlyt kapjon az oktatásban.
A pszichológiai kérdések, ismeretek iránti érdeklődés nem csökken a tudomány keletkezése, tudománnyá szerveződése óta. Ez minden bizonnyal azzal is összefügg, hogy a pszichológia befolyása folyamatosan nő a gyakorlat minden területén. A közelmúlt fejleménye, hogy nemcsak az üzleti életben, hanem egyre több foglalkozás esetében végeznek (gyakran kétes értékű) pszichológiai vizsgálatokat a munkavállaló felvételekor, vagy folyamatosan. Ha tekintetbe vesszük, hogy ma az emberek többsége semmilyen szervezett pszichológiai ismeretanyaggal nem rendelkezik, szembetűnő a dolog fonáksága, hiszen elemi joguk, hogy tudják: mit is vizsgálnak "bennük".
A humán tudományokban való tájékozottság, a pszichológiai tudás nemcsak műveltségbeli kérdés, hanem hatással van a viselkedéskultúrára, a közéleti tudatosságra is. Diákjaink az iskolából kilépve alig kapnak útravalót önmaguk megismeréséhez, emberi kapcsolataik bonyolításához mindennapi életükhöz, későbbi magán- és közszerepeikhez. Hiszen ma gyakran a pszichológiai ismeretek pótolják az emberi kapcsolatok, a gyereknevelés valamikor hagyományok és közösségi szabályok táplálta kereteit.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a tudományos világban a természettudományos forradalom után immár joggal beszélhetnénk a humán tudományok "boom"-járól: az embertudományok, a pszichológia, a filozófiai antropológia, a tudományfilozófia az érdeklődés középpontjába került.
A fenti problémák megfelelő megoldása azonban semmiképpen sem lehetséges a pszichológia oktatásának szűk spektrumú, gyakorlati szemléletével. Fontos, hogy sikerüljön szemléletet is kialakítani azzal kapcsolatosan, hogyan épülnek fel az emberek mentális funkciói, milyen szakmai kérdések és dilemmák övezik az unásig emlegetett öröklés-környezet, vagy egyén és társadalom problematikát. A tantervben ezért megtartottuk a pszichológia hagyományos szerkezetét, amelyben megőrződnek és egymásra épülnek a legfontosabb területek (általános pszichológia, fejlődéslélektan, személyiség- és szociálpszichológia). A tanterv kiemelt figyelmet szentel az egyes területeken belül bizonyos kérdéseknek, amelyek különlegesen fontosak és érdekesek a diákok számára, például a tudat és tudati jelenségek, vagy a családi szocializáció.
A tanterven belül ugyanakkor a tanárnak és az iskolának meglehetősen nagy a szabadsága, abban a tekintetben, mit tárgyal részletesebben, mi az, amit kiemel " ezen a ponton érdemes mérlegelni a megterhelés mértékét is. Azokban az iskolatípusokban, amelyek inkább a gyakorlatra készítenek fel, inkább a fejlődéslélektani és szociálpszichológiai ismeretek nyújtanak hasznosítható, megfogható ismereteket, és kevesebb anyag is elégséges az általános pszichológiai témák bemutatásakor. A gimnáziumokban, például reál tagozaton nagy érdeklődésre tarthatnak számot az ún. megismeréstudomány legújabb eredményei - csak legyen megfelelően képzett és elég szabadidővel rendelkező kolléga, aki közvetíti őket.
Hogyan tanítsuk a pszichológiai ismereteket? Újabb dilemma, mert sokan úgy gondolják, hogy a pszichológia tanításának együtt kell járnia valamilyen, a pszichológia tudományában gyökerező viselkedéskultúra elsajátításával. Két dologra azonban itt rögtön szeretném felhívni a figyelmet. A pszichológiai kultúra hozzájárul a viselkedéskultúrához, de közvetlen oki összefüggés nem áll fenn a kettő között. Vagyis, ha tudjuk, hogy a csoportokban kialakulhat olyan dinamika, melynek hatására az erősebbek hajlandóságot éreznek rá, hogy indulataikat a gyengébben töltsék ki, felismerhetjük az ilyen helyzeteket, és ellenállhatunk neki; ha ismerjük a gyermek fejlődésének menetét, a különböző életkorok gondolkodási, érzelmi sajátosságait, akkor talán könnyebben fogunk rátalálni a helyes bánásmódra később, szülő korunkban. A tudás az egyén felelősségét is növeli: ha tudjuk, hogy bizonyos kábítószerek használata rendkívüli kockázatokkal jár, ez megkönnyíti, hogy távol tartsuk magunkat tőle, vagy érveljünk azzal szemben, aki rá akar beszélni.
Bár kétségtelen, hogy a tudással az egész döntési helyzet átalakul, a dolgokról való tudás csak egy motívum a sok közül: nem dönti el teljes mértékben, hogy mit teszünk. Miközben tehát szeretném kiemelni, hogy szükség van a tárgyi tudásra, tényekkel alátámasztott információkra, ugyanakkor óvnék attól, hogy az emberismeret pszichológiai témáit közvetlenül igyekezzünk életreceptekre, magatartási szabályokra átváltani: a pszichológia tanításának az én meggyőződésem szerint nem szabad feloldódnia valamilyen életvezetési tanácsadásban vagy önmagunkról szóló beszélgetésben.
A helyzet annál is kritikusabb, mert a forgalomban lévő tréningek, ún. személyiségfejlesztő eljárások, konfliktuskezelő módszerek közül sajnos jó néhány értéktelen, szakmailag csapnivaló. A pszichológiai terápiák sok évtizedes tapasztalata arról győz meg, hogy a valódi önismeret hosszadalmas folyamat, és nem is képes rá mindenki. A csoportos önismereti tréningek nagyon hasznosak lehetnek, de a vezetésükhöz szükséges képzettséget évek alatt szerzik a csoportterapeuták. Illúzió, hogy ilyen feltételek valaha is megteremthetők lesznek az iskolában.
Alapvetően az lehet a cél, amelyet a pszichológia oktatói kitűznek, hogy a gyerekek emberi módon viselkedjenek egymással (konfliktushelyzetben is) és a tanárukkal, vagy a szüleikkel. De ebben inkább a pszichológiai ismeretekkel megtámogatott fegyelmezettségre és belátásra volna jó hivatkozni. Tekintettel az életkori csoport szenzitivitására, erős kockázata van annak, ha a nem szakképzett pszichológia-tanár túlságosan messzire megy a "lélekboncolgatásban".
Mit tehet a tanár, ha - jó esetben - nem tud kitérni az elől, hogy a diákok körében felmerüljenek a saját és mások személyiségével, a helyes és helytelen tettekkel kapcsolatos kérdések? Azért tartom ezt jó esetnek, mert nagyon pozitív tanári viselkedésre utal az, ha a gyerekek ilyen jellegű problémáikat felvetik az órán, ha el merik, el tudják mondani a véleményüket a társaik előtt. Ha sikerül ilyen helyzetet teremteni, ha sikerül a gyerekeket (vagy legalább egy részüket) mozgósítani egy ilyen beszélgetés során, az már nagy eredmény. A legmegfelelőbb ejárás az, hogy a pedagógus a beszélgetésekben maradjon meg a realitás szintjén, az éppen adott problémánál. Kétségtelen, hogy minden tettünk összetett motívumokból ered, egy iskolai osztályban azonban addig érdemes elmenni a motívumok vizsgálatában, amíg a gyerekek értelme és szándékai számára a dolog megfogható.
A pszichológia oktatására azért is nagy szükség van, mert a hatalmas érdeklődés kapcsán a könyvpiacot és a tudományos ismeretterjesztést elözönlötték a legkülönfélébb csodamódszerek, sikerreceptek, öngyógyító kúrák. Meglepő, hogy az ezekben foglalt tanácsok monoton egyhangúsága ellenére még mindig érdeklődnek irántuk az emberek. A pszichológia tanításának nemes feladata volna, hogy felvértezzen ezekkel szemben. Természetesen ehhez arra is szükség van, hogy megszülessenek a megfelelő könyvek, tantárgyi segédanyagok, kialakuljon az oktatás kultúrája. Minden bizonnyal ehhez évekre van szükség, de minél előbb el kell kezdeni.
A gyakorlati megvalósítás természetesen a tanárok feladata, akik gyakran kénytelenek öntevékenyen felkészülni a tanításra. Pedig a tárgy sikere, vagy sikertelensége a gyakorlatban fog eldőlni, és ugyancsak a gyakorlat fog végleges választ adni a kérdésekre: mit és hogyan érdemes ebben a keretben tanítani. Ez nyilván településenként, iskolatípusonként is eltér. Az oktatás kultúrájának kialakulását hathatósan elősegítené, ha - mint valamikor - a tantárgy megfelelő koncepció keretében kipróbálásra kerülne és csak néhány éves obszerváció után öltené fel tartós formáját.
