wadmin | 2009. jún. 17.

Tanítson az iskola önállóan gondolkodni - avagy kell-e ez a mai globalizált világnak!?

- Kerekasztal-beszélgetés diákokkal a jelenkorban való
tájékozódásról -

Mennyire segíti ma az iskola a tanulókat abban, hogy a tanultak valamiféle egységes világképpé álljanak össze? Várható ez az iskolától? Az ezredforduló társadalmában van-e még jelentősége az önálló világlátásnak? Milyen iskolában, milyen tanári magatartás segítheti a diákokat az önálló gondolkodás, véleményalkotás képességének kialakításában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a szerkesztőségbe meghívott diákok. A felnőttkor küszöbére érkezett fiatalok véleménye szerint az iskola is keveset tesz az önálló világkép kialakítása érdekében, de maguk a diákok sem igénylik igazán azt a szellemi autonómiát, amely megóvhat az eltömegesedés, a manipulálhatóság veszélyeitől.

Részt vevő diákok: Árik Zsófia (elsőéves filozófia szakos hallgató); Giczi András (másodéves könyvtár szakos hallgató); Kárpáti Orsolya (szakközépiskolát végzett); Szász Niké (elsőéves joghallgató). A beszélgetést Kiss László és Schüttler Tamás vezette.

Kiss László: Társadalomtudósok és átlagemberek egyaránt bonyolult korszaknak tartják az ezredfordulót. Hogyan próbál tájékozódni korunkban egy középiskolás diák, és ehhez milyen segítséget vár - és milyet kap - az iskolától?

Giczi András: Az értelmes diák mindenképpen saját maga rakja össze a fejében a képet az őt körülvevő világról, és az iskola csak az ismeretanyagot adhatja ehhez, mint mondjuk a házépítéshez szükséges téglákat.

Kárpáti Orsolya: Ez egyáltalán nem így van! Az iskolának a kép összeállításához is segítséget kell adnia, legalább valami fogódzót.

Kiss László: Mennyire várható el az iskolától ez a segítségnyújtás? Az iskolán kívüli valóságban ugyanis nagyon sokfajta eszmei fogódzó található a világkép összeállításához a kapitalizmustól, a szocializmustól vagy mondjuk a Jehova-tanoktól kezdve a neoliberalizmusig.

Giczi András: Ezért mondom, hogy a diákon múlik, milyen habarcsot választ magának az iskolában megtanult ismeretanyag-téglák összeragasztásához.

Szász Niké: Bármennyire is szemben áll egymással András és Orsolya véleménye, én nem érzek közöttük ellentmondást. Vannak ugyanis diákok, akik már otthonról olyan szellemi indíttatást kapnak, hogy arra támaszkodva egyedül is képesnek érzik magukat saját világképük összeállítására, míg mások ehhez az iskolától várnak segítséget.

Schüttler Tamás: David Riesmann tipológiája szerint van belülről vezérelt ember, aki önállóan formál véleményt, tehát az őt körülvevő világról is önmaga alkot képet saját használatra. És ezzel szemben van kívülről vezérelt ember, aki korunk embere...

Giczi András: Korunk embere?! Ezt nem értem.

Schüttler Tamás: Ezt a fajta embert kedveli a mai kor: őt jól lehet manipulálni a fogyasztás révén. Tovább pontosítva: az ipari forradalom kezdete óta egyre inkább az olyan embert szereti a tőke...

Szász Niké: ... akire lehet számítani a fogyasztásnál. Ő lett az úgynevezett fogyasztói társadalom biztos alapja.

Schüttler Tamás: Igen, akinek tehát el lehet adni minden megtermelt anyagi és szimbolikus terméket, vagyis akinek a felfogását, életmódját a tőke és a politika könnyen befolyásolhatja. De forduljunk vissza az iskolához! Egy európai unióbeli összehasonlító vizsgálat szerint a középiskolás tankönyvek Közép-Kelet-Európában múltközpontúak, míg Nyugat-Európában az oktatás és a tankönyvek is jelenközpontúak. A nyugati országokban például a történelmet részben azért tanulják, hogy segítségével megértsenek valamit a jelenből is. Ezzel szemben mi nagyon sok időt szentelünk az iskolában a klasszikus ismeretek megszerzésére, viszont kevés figyelem jut a jelenben való eligazodás képességének a fejlesztésére. Pedig ez utóbbi elengedhetetlen a demokrácia mindennapi gyakorlásához.

Konkrét példának itt van a Nemzeti alaptanterv esete. A NAT törekedett volna arra (és ezt a törekvését a jelenlegi kormányzat sem kívánta gátolni), hogy minél jobban bemutassa, hogyan működik a jelenkor demokratikus társadalma, továbbá hogy ez a rendszer hogyan alakult ki a történelemben. Ám ezt a megtanítandó-bemutatandó anyagot a mai magyar közoktatás nemigen akarja felvállalni. Nézzük ezt is egy konkrét példával! Az Ember és társadalom címet viselő tantervi blokkba igen korszerű ismeretanyagok is bekerültek volna a NAT alapján. Hogyan fogadták ezt a történelemtanárok? Felháborodtak, hogy nekik kell tanítaniuk a modern társadalom működését is, amikor az azt megelőző korokra sem jut elég idő a tanórákon.

Valamiféle egyensúlyt kellene találni. Mert a mai, posztmodern kor nemcsak sokszínű és bizonytalan, hanem ezáltal szétesőben is van - sőt a "dekonstrukció" szerint szét is esett a világképe. Márpedig ezzel az ember mint organikus lény nem tud mit kezdeni, az ifjúság pedig semmiképp sem vághat neki a jövőnek egy ilyen szétesett világképpel. Ám a kép újbóli összerendezéséhez a mai magyar iskola alig tud érdemi segítséget adni. És itt nem pusztán a történelem tantárgyról van szó: a jelenkor egész természeti és társadalmi világában való eligazodásról, a folyamatok és összefüggések valós felismeréséről - egyáltalán az ezekhez szükséges képességek fejlesztéséről.

Kiss László: Mintha a felnőttek világa is ugyanezekkel a problémákkal küszködne.

Schüttler Tamás: Igen, és ez tovább nehezíti a dolgot.

Kiss László: Akkor viszont érdemes feltenni azt a kérdést, hogy ebben a mai, profitra, szélesebb értelemben hasznosságra törekvő korban miért jó az iménti problémákon való gondolkodás és egyáltalán a filozófia.

Szász Niké: A választ azzal kell kezdeni, hogy mit tekintünk hasznosnak. Az emberek többnyire a kézzelfoghatóan hasznos dolgokra törekszenek: az iskoláik elvégzése után jól fizető állásba kerüljenek, ezáltal minél előbb elérhessék a vágyott lakást, kocsit stb. De talán azt is hasznosnak tarthatjuk, ha valaki a gondolkodása révén önálló véleményt tud alkotni a világról, azaz nemcsak elfogadja a dolgokat úgy, ahogy azok vannak, hanem választ keres a kérdéseire, mindezzel pedig változtatásokra is képes az őt körülvevő világban. Ha pedig fontosnak tartjuk ezt az utóbbit is, akkor ehhez igenis kell a filozófia, hogy egyáltalán elgondolkodhassunk más lehetőségeken is, mint amelyek elsőre egyértelműnek tűnnek.

Árik Zsófia: Kitágult a horizont, de ezzel mindjárt össze is roppant az információ és a népesség horizontja. Ebben a világban ezért nekem, a diáknak, az elsőéves filozófia szakos hallgatónak keresnem kell azt a fix pontot, ahonnan szemlélni fogom a körülöttem lévő bizonytalanságot. Most az úgynevezett "tág jelenben" élünk, mert most érkeztünk el arra a pontra, ahonnan meghatározhatjuk a dolgokat, azaz innen visszanézve értelmezhetjük a múltat, előrenézve pedig tervezhetjük a jövőt. Másképp közelítve: a jelennek ebben a definiáló nézőpontjában igazából a világ ma összeér, ezen belül is elsősorban a kelet és a nyugat. És nekünk itt, Nyugaton jobban oda kell figyelnünk a Keletre, hogy világmeghatározásunk jobb, pontosabb, érvényesebb lehessen. Ami mindennek a személyes oldalát illeti, keresem a helyemet a világban, hogy kérdéseimre választ kaphassak, és mintha most megtaláltam volna ezt a helyet, a tájékozódás fix pontját.

Kiss László: Egyre többekben felmerül, hogy szükséges lenne a gondolkodásban, a filozófiában a nyitás Kelet felé. Mert a mi nyugati gondolkodásunk a maga racionalizmusával, úgy tűnik, egyre kevésbé használható válaszokkal szolgál a multik világának mind nyomasztóbb kérdéseire. Ezért kívánatosnak látszik egyfajta keletiesebb, elmélyültebb gondokodásmód megismerése.

Giczi András: Szerintem az ember megtalálhatja a helyét a világban komolyabb keresés nélkül is, hiszen idővel rá fog jönni arra, hogy mi a dolga az életben.

Kárpáti Orsolya: Ezzel nem értek egyet. Az emberek többsége élete során nem találja meg a helyét a világban, ezért nem is igazán boldog. Ahhoz, hogy ténylegesen tudjam, mi a dolgom a világban, sok minden kell. Szóba jöhet itt a filozófia és a történelem is, például úgy, hogy ezek segítségével elgondolkodjam a múlt eseményein, és azon is, hogy bizonyos történéseknél én hogyan döntöttem volna. Ezzel még önmagamat is jobban megismerhetem. Ezekhez a dolgokhoz az iskola szinte semmi segítséget nem ad, a családra sem mindig lehet számítani, esetleg a vallás kaphat még itt szerepet, tehát ez igen nehéz ügy.

Giczi András: Vitatkoznék Orsival. Szerintem ahhoz, hogy megtaláljam a helyem a világban, vagy egyáltalán tájékozódni tudjak benne, a szükséges tudásanyagot lényegében mégiscsak az iskolától kapom. És ahogy már szóltam erről, az ismeretanyag-téglák összeragasztásához szükséges habarcs, a szellemi kötőanyag az, amit a diáknak magának kell kiválasztani-előállítani. Ehhez pedig valóban a filozófiára, a filozofikus gondolkodásmódra vagy a vallásra támaszkodhat, beállítottságától függően.

Kiss László: Meglehet, hogy Orsinak is és Andrisnak is igaza van a maga módján. Mert az iskola talán azzal ad olykor nagyon keveset vagy épp szinte semmit, hogy túl sokat ad. Vagyis nagyon sok a megtanulandó anyag, azaz a külön-külön előállítandó ismeretanyag-tégla, ezért a diákok többségének sem ideje, sem energiája, sem kedve nincs már ahhoz, hogy ezekből a téglákból valami saját használatú építményt készítsen, amihez még szellemi kötőanyagot is kellene keresnie.

Szász Niké: A fiataloknak valóban csak a kisebbik részét alkotják azok, akik tudatosan keresik saját szellemi építkezésükhöz a habarcsot, a kötőanyagot, mert felismerték a jelentőségét. De épp ezért igen fontos felkelteni az igényt arra, hogy minél többen keressék ezt a szellemi kötőanyagot, hogy rájöjjenek arra, nem elég a tudás, kell még valami, ami azt összetartja.

Kárpáti Orsolya: Csakhogy a diákok többségét ez egyáltalán nem érdekli, mert már korán azt kezdik el beléjük nevelni, hogy csak az előbbre jutás a fontos, vagyis átmenni, lehetőleg jó eredménnyel, a vizsgákon. De arról szó nem esik az iskolában, hogy az életben mi szükség van a tanultakra, ezért a legtöbb diáknak az unásig való tanulás mellett eszébe sem jut kitekinteni a világra, elgondolkodni azon, amit ott láthatna.

Schüttler Tamás: Úgy vélem, hogy az iskolában nem alakult ki az a kód, az a beszédmód, amelynek segítségével a tanár felszínre hozhatná a minden egészséges személyiségben eredendően meglévő, a világ iránti érdeklődést. Az iskola nem jól szólítja meg a diákokat: nem érzik, hogy érdekelhetné őket az, ami a tanórákon hallható - hiszen folyton tantárgyakról és az azokból megtanulandókról beszélnek.

Kárpáti Orsolya: Szerintem a dolog kulcsa az önálló gondolkodásra nevelés. Mert ha a diák saját maga nem látja be, hogy miért kell megtanulnia a tananyagot, mire lesz az jó neki, akkor miért érdekelné őt az egész.

Schüttler Tamás: Biztos, hogy ezt tanulni kell? Ha igen, akkor feltétlenül az iskolában?

Szász Niké: Sajnos a legtöbb esetben a család nem nyújt kellő alapot az önálló gondolkodás formálásához. Ezért nagyon fontos lenne ebben az iskola szerepe. Ami pedig azt a bizonyos megszólításbeli kódot illeti, ennek kialakítását a diák sokkal korábbi életkorában el kellene kezdeni az iskolában, hogy a középiskolában már érdemben lehessen elővenni egy-egy érdekesnek ígérkező témát.

Giczi András: Nem lehet mindent az iskolától várni. Az önálló gondolkodásra nevelés azt feltételezné, hogy végső soron annyi helyi tanterv kellene, ahány diák ma van Magyarországon, ez pedig képtelenség. Ez a feladat inkább a családra tartozik, és akit ebben az otthona nem tud eléggé támogatni, annak bizony pechje van.

Kiss László: Azt hiszem, megkérdőjelezhető az ahány diák, annyi tanterv álláspont és ama bizonyos pech is.

Kárpáti Orsolya: Az a probléma, hogy a mi korosztályunknak nem tanították meg otthon még azt sem, hogy az önálló gondolkodás miért fontos. Ez a feladat velünk kapcsolatban tehát az iskolára vár, hogy mi majd a saját gyerekeinknél szerencsésebben álljunk a dologhoz.

Árik Zsófia: A kérdést úgy teszem föl, hogy az önálló gondolkodás vajon mennyire tanítható vagy mennyire hajlam dolga. Kant szerint a metafizika "természetes hajlandóság" - tehát akiben megvan a világgal kapcsolatos kíváncsiság, azt könnyebb tanítani az önálló gondolkodásra. De sok emberben az igény sincs meg arra, hogy kérdéseket tegyen föl magának a világról.

Kárpáti Orsolya: Lehet, hogy nem tudja, mi hiányzik neki valójában.

Szász Niké: Úgy látom, most már egy kicsit túlmisztifikáljuk az önálló gondolkodás kérdését. Mindenki gondolkodik valahogy és valamennyire, mert e nélkül nem tudna élni.

Kiss László: De különbözőképpen élünk, és különböző módokon, sőt különböző szinteken gondolkodunk. Hiszen ahogyan a fizikai tulajdonságokban, úgy a szellemiekben sem vagyunk egyformák.

Schüttler Tamás: Természetesen minden emberi élettevékenység mögött van valamilyen szintű gondolkodás. Viszont itt a világlátásról, a világ értelmezéséről van szó - arról, hogy érdekel-e az, ami körülöttem történik. És ezt tanulhatjuk már egészen kicsi kortól kezdve, de az iskolának az eddigieknél jóval több teret, lehetőséget kellene adnia az ilyen kérdések fölvetésére. Mert - a beszélgetésünkben már szóba került hasonlatnál maradva - az iskola valóban csak ismeretanyag-téglákat ad, és mai helyzeténél fogva nemigen képes arra, hogy ezen téglák összeragasztásához habarcsot is kínáljon. Kérdés viszont, hogy a mai világnak, az azt irányító gazdasági-pénzügyi erőknek vajon kell-e az önálló gondolkodásra képes, belülről vezérelt ember, vagy kívánatosabb a kívülről vezérelt, a könnyen manipulálható. Egyáltalán: éreztétek-e az iskolapadban, hogy az önálló gondolkodásra akarna megtanítani benneteket egy-egy jó tanár?

Kárpáti Orsolya: Igen, előfordul ez, csak nem elég gyakran. Például a történelemtanárunk próbált rávilágítani arra, hogy a történelmi események kapcsán nem egyértelmű mindig minden, ezért érdemes a dolgokat több oldalról megközelíteni, nem szabad mindig azonnal elfogadni azt, amit egy adott korról mondanak nekünk.

Kiss László: Itt érhet össze a beszélgetésünk a Zsófi által mondottakkal a keleti gondolkodásra figyelésről. Bár a nyugati filozófia történetének hozzánk közelebbi szakaszában mintha valami érdemi keleties beütés már fölfedezhető lenne. Mire gondolok? Például a posztmodernnek arra az alapállására, hogy semmi sem biztos, amit eddig annak véltünk.

Giczi András: Ha a most hallottakat lefordítom a középiskola mindennapjainak a nyelvére, továbbá összekötöm az eddig elhangzottakkal, akkor felfedezhetek egy problémát az oktatásban: "Élj helyesen a világban" tantárgy nyugaton sincs.

Schüttler Tamás: De bizony van valami ilyesmi. Életvezetési ismeretek majdnem minden nyugat-európai ország közoktatásában megjelennek.

Kárpáti Orsolya: Itt muszáj újból hangsúlyoznom a véleményalkotás fontosságát. Mert ha megtanulunk önálló véleményt formálni, akkor ez bármilyen témánál ott van a gondolkodásunkban. Vagyis ha kiskorunktól kezdve fejlesztjük ezt a készségünket, akkor mindenfajta kérdésnél egyre tudatosabban keressük az igazságot, hogy ne mindig higgyük el, amit mondanak nekünk. Ezáltal kialakítjuk magunknak azokat a szűrőket, amelyek meggátolják, hogy könnyen befolyásolhassanak bennünket. De ahogy ez már felvetődött, az ilyen gondolkodásmódú ember kiformálása bizonyos körök érdekeivel ellentétben áll.

Kiss László: Nemcsak mai beszélgetésünkben, hanem régebbi, szerkesztőségbeli eszmecseréink során és sok más fórumon is előkerült az a kérdés, hogy az iskolának a szinte kizárólagos ismeretanyag-átadás felől egyre inkább a képességek fejlesztésének irányába kell fordulnia - jelen témakörünkben a világban való tájékozódás képességéről van szó. Beszéltünk itt ma már arról is, hogy ez a valóságbéli tájékozódás a diákoknak csak egy hányadát érdekli, ezért az erre való igényt jó lenne minél többeknél felkelteni valamilyen módon. Nos, én úgy gondolom, hogy miután az érdeklődési kört mindig a szellemi színvonal szabja meg, ezért az emberek többségét sosem fogják érdekelni a világ dolgai a komolyabb és átfogóbb összefüggések mentén. Ám ez a régebbi korokban sokkal elfogadhatóbb volt, amikor az egyes emberek a világnak csak jóval kisebb részével kerültek kapcsolatba. Globalizált világunkban az információs forradalom révén azonban az egyes ember élettere fantasztikus módon kitágult, és már sokkal nagyobb baj, hogy ebben a kitágult világban az átlagember nem tud és nem is akar alaposabban tájékozódni.

Schüttler Tamás: Szétesett a világkép, és az ember ezt a szétesettséget nem tudja elviselni hosszabb ideig. Megpróbál újra valamilyen rendet teremteni maga körül.

Kiss László: E szétesettség közben és okán egyre erősödik az átlagember manipulálása: hagyd a világ problémáit az okosokra, vedd meg és élvezd ebből a világból azt, amit mi kínálunk számodra! A fogyasztásra csábítás végső soron remek trükknek is felfogható annak eltakarására, hogy a világ rossz irányba halad. Hiszen ma minden eddiginél nagyobb igazságtalanságok történnek, roppant egyenlőtlenségek vannak kialakulóban, ami egyesek szerint az emberi világ egészének működőképességét is veszélyeztetheti. Egyetlen nevet, Soros Györgyét említeném itt, aki A globális kapitalizmus válsága című könyvében vet fel mai égető gazdasági-pénzügyi-politikai problémákat.

Schüttler Tamás: A manipulálás - nálunk és máshol is - a médiavilág révén folyik, elsősorban a televízióban, a hírműsoroktól kezdve a reklámokig. Ez a dolog egyik oldala. Másik oldala, hogy az egyes ember hogyan válogat, hogyan szűri meg magának az információzuhatagot; vagyis mit néz, hallgat, olvas, továbbá ezekből mit hisz el, és mindebből hogyan próbál magának képet alkotni az őt körülvevő világról, ha ugyan szándékában áll egyáltalán ez a tudatos képalkotás. Bizonyára érdekes lenne a témában való tudományos vizsgálódás, de úgy tűnik, e kérdés komolyabb boncolgatása ma nem fontos sem a média, sem a hatalom számára.

Kárpáti Orsolya: Jobb, ha nem derül ki, hogyan próbálnak bennünket irányítani.

Giczi András: Még a végén fölállunk, és akkor bajok lesznek. De innen más irányba szeretném folytatni a beszélgetést, mert nagyon elkanyarodtunk a mi generációnktól és a mi diákproblémáinktól. A középiskolások egy része, mondjuk a szakközépiskolában, nem akar továbbtanulni, ők dolgozni fognak, akiket ezért kissé lenéznek és mellőznek. Meg talán azért is, mert ők természetszerűen kevésbé érdeklődnek a nagyvilág komolyabb dolgai iránt. És vannak, akik főiskolára-egyetemre kívánnak majd menni a középiskola után, őket viszont elsősorban az érettségi és a felvételi foglalkoztatja, nem pedig a világ mai gondjai. Ebből következően miért érdekelne egy végzős gimnazistát például az, hogy melyik tévécsatornán ki mit mond, és ki mond igazat?!

Kárpáti Orsolya: Engem például érdekelnek a világ dolgai, talán éppen azért, mert úgy látom, hogy a helyzet nem jó...

Giczi András: De a többség nem látja, így nem is foglalkozik vele.

Kárpáti Orsolya: Éppen ez az: nem látnak semmit. Meg kell tehát mutatni nekik, hogy dróton rángatják őket. Azért tartunk ott, ahol tartunk, mert az embereket irányítják. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen rájöjjenek: ma úgy ugrálunk, ahogy nekünk ezt mondják - ezért ez a világ úgy rossz, ahogy van. Következésképp el kell gondolkodni mindezen. Sőt még azt is megkockáztatom, hogy bizonyos fokig nekünk is manipulálnunk kell a többieket, hogy felhívjuk magunkra, felvilágosító mondókánkra a figyelmet.

Schüttler Tamás: Nekem az a tapasztalatom, hogy a legkülönbözőbb iskolákba járó gyerekekkel esetenként ragyogó beszélgetéseket lehet folytatni a valóság problémáiról. De a baj ott van, hogy a tanárok többségükben leszoktak erről, sőt talán rá sem szoktak.

Többen: Egyáltalán nem érdekli őket ez...

Schüttler Tamás: Talán a mindennapi taposómalom nem engedi meg, hogy a tanárok gondolkodásában megjelenjenek azok az elemek, amelyekről mi itt beszélgettünk, egyáltalán az, hogy reflektáljanak a körülöttük lévő világra. De most ti mondjatok véleményt: miért nem akarnak a tanárok foglalkozni a mai valóság problémáival? Mert én nem hiszek abban, hogy a diákokat nem érdekli ez.

Kárpáti Orsolya: Véleményem szerint az a probléma, hogy valójában a tanár sem tud kellőképpen tájékozódni a jelenkor kérdéseiben, és talán egy kicsit szégyelli is ezt megmutatni a diáknak, félve attól, hogy elveszti a tekintélyét. Ezért csak azzal foglalkozik, amit biztosan tud. Mert egy matematikatétel vagy egy történelmi évszám megcáfolhatatlan.

Giczi András: Bizonytalan dolgokat nem lehet tanítani, ha meg csak utalunk ezekre, akkor az nem tanítás, hanem valami más, ami nem fér bele a tanárról kialakított képbe. Ráadásul van egy ennél sokkal jobb érv is: nincs rá idő. És ez sajnos részben igaz is, nemigen lehet vele mit kezdeni.

Kiss László: Ha a jelenkort - és annak közvetlen előzményeit - nem lehet tanítani, mert még képlékeny, beszélgetni-vitatkozni sem lehet róla? Vagy ahogy Orsi mondta történelemtanáruk kapcsán: egyes dolgok több oldalról való megközelítése. Nos, ezt sem szabad? Az értelmes diák nem azt várja el a tanártól egy bonyolult kérdésnél, hogy cáfolhatatlan igazságokat mondjon, hanem azt, hogy ha is érdekli a probléma, akkor arról a tanárral egyenrangú partnerként beszélgethessen vagy akár vitatkozhasson is.

Kárpáti Orsolya: A tanárok szerintem kétféle hibába esnek. Vagy megpróbálnak úgymond haverkodni az osztállyal, hátha jobban elfogadják őket, vagy bizonyos távolságot tartanak, és lekezelően bánnak a diákokkal. Erre az utóbbira többnyire agresszív reagálás a válasz, a haverkodókat pedig végül nem veszik komolyan. Pedig ha a pedagógus ebben a tanár-tanuló kapcsolatban egyenlő partnerként kezeli a diákokat, meghallgatja és lehetőség szerint el is fogadja a véleményüket, akkor ők is sokkal nyitottabbak lesznek. A diáknak nem arra van szüksége, hogy folyton azt hallja: Hülye vagy, fiam, mert ezt nem tanultad meg! - hanem arra, hogy megmagyarázzák neki, amit nem tanul meg, az hiányozni fog a tudásából későbbi életében. A baj tehát az, hogy a legtöbb tanár nem tekinti értelmes egyénnek a diákot.

Kiss László: Ez további oka annak, miért nem szerepelnek a tanórákon a jelenkor kérdései vagy a diákot legjobban foglalkoztató problémák?

Kárpáti Orsolya: Igen, sőt sokszor a szülők is eléggé lekezelően bánnak a fiatallal: nem te keresed a pénzt fiam, ezért az én lakásomban azt csinálsz, sőt még azt is gondolsz, amit én mondok neked!

Kiss László: A jó tanár tehát az, aki a tanórát az együtt tanulás és együtt gondolkodás terepévé avatja?

Kárpáti Orsolya: Ez követendő példa a többi tanár számára, hiszen a mai tanítás szinte már nem működőképes.

Schüttler Tamás: Az iskolának volt régen egy olyan korszaka nálunk és Európában máshol is - igaz, akkor nem volt ilyen tömeges az iskolába járás -, amikor a tanárok többsége azt csinálta, amit ti itt a kívánatosnak mondtok. Az oktatás tehát beszélgetésből, eszmecseréből állt. Ma pedig az iskola, részben a tananyag túlzsúfoltsága miatt, nem az életről szól, hanem a való világban alig használható "tudásról". Ezt a problémát egyébként a nyugat-európai iskola jól megoldotta, leszámítva az elitképző iskolákat: erőteljesen redukálták az ismereteket, és bevittek a tanórákra rengeteg fontos és korszerű dolgot. Vagyis nálunk az iskolában ma nincs benn a jelenkorban szükséges tájékozódás, az életben való megkapaszkodás mikéntje a töménytelen holt anyag miatt.

Giczi András: Mindebből pedig az következik, hogy az érettségi után három hónappal a diákok többsége szinte semmire sem emlékszik a tanultakból.

Szerkesztette: Kiss László

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.