Szíjártó Imre
Tanártovábbképzés a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatásához: egy rendszer kiépülése
A tanártovábbképzés törvényi hátterének megteremtése, valamint a programok akkreditálása és az akkreditációs folyamat eredményeként kialakuló egységes, ugyanakkor rugalmas rendszer nem jöhet létre azok nélkül a már lezajlott kurzusok nélkül, amelyek tapasztalatokat szolgáltatnak az oktatásirányítás képviselői, illetve a programok szervezői számára. Milyen módon és mértékben legyenek ezek a tanfolyamok egységesek? Hogyan teremthető meg a központi akarat és a helyi elképzelések egyensúlya? A közoktatás mely résztvevői vonhatók be és milyen formában az akkreditációs eljárásba? Mekkora lesz a már akkreditált programokban a felsőoktatás súlya, illetve a felsőoktatási intézményeken kívül milyen intézmények, szervezetek vállalhatnak szerepet a képzésekben? A választ ezekre a kérdésekre éppen az elmúlt tanévben lebonyolított tanfolyamok tanulságainak összegzése után adhatjuk meg.
A pedagógusok számára ajánlott képzések listáján mintegy tizenöt olyan kurzus szerepel, amely a Nemzeti alaptanterv Mozgóképkultúra és médiaismeret műveltségi területének tanítására készíti fel a jelentkezőket. A tanfolyamok óraszáma 60 és 120 között változik, tematikájuk az eddig elkészült (esetleges és részleges) felmérések szerint meglehetősen nagy szóródást mutat. Legtöbbjüket a pedagógiai intézetek szervezik, néhány közülük felsőoktatási intézményhez kapcsolódik, illetve a felsőoktatási intézmény mellett működő, továbbképzéssel foglalkozó szervezet bonyolítja. Erre az utóbbi megoldásra találunk példát Nyíregyházán. Nagy szerepet vállalnak a tematika kialakításában, az előadók felkérésében és a tanfolyamok körüli teendőkben a megyei szaktanácsadók. Külön felmérést igényelne, hogy melyik megyei, illetve fővárosi kerületi pedagógiai szolgáltató intézmény alkalmaz szaktanácsadót a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatása körüli feladatok ellátására, és hol vállalja át ezeket a magyar szakos vagy a vizuális neveléssel foglalkozó szaktanácsadó. Egyes helyeken, mint például Zalaegerszegen, a megyei pedagógiai intézet munkatársa szervezi a mozgóképkultúra továbbképzéseit. Egyre nagyobb a szerepük a Regionális Médiaoktatási Központoknak, illetve a központokban működő moderátoroknak, akik közül jó néhányan maguk is a pedagógiai intézetek munkatársai, mások felsőoktatási intézményhez kötődnek, vagy a helyi moziüzemi vállalatnál dolgoznak. A Regionális Médiaoktatási Központok a jövőben is nagy szerepet játszhatnak a képzések szervezésében, a helyi filmtárak, szakkönyvgyűjtemények kialakításában, a pedagógusok taneszközökkel, szemléltetőanyagokkal és információkkal való ellátásában. Az RMK-k jeleníthetik meg ugyanakkor a közoktatás, valamint a helyi és a regionális tévéstúdiók együttműködését, hiszen a pedagógusok képzésében szerepelnie kell a mozgókép előállítását célzó modulnak is, és a kurzusok ezen fejezeteit a gyakorló szakemberekre célszerű bízni. Ez utóbbira találhatunk példát Nógrád megyében. A kurzusok szervezésében és technikai lebonyolításában az eddigiek során is szerepet vállaltak olyan civilszervezetek, amelyek tevékenységi köre kiterjed filmklubok szervezésére és üzemeltetésére, filmes rendezvények lebonyolítására. A debreceni központtal lezajlott továbbképzések hasonló egyesület gondozásában valósultak meg. Meg kell találniuk továbbá a helyüket a kialakuló rendszerben a már kiképzett multiplikátoroknak.
Láthatjuk tehát, hogy a mozgóképes továbbképzések jelenleg egyrészt meglehetősen tarka képet mutatnak szakmai-koncepcionális és szervezeti szempontból egyaránt, másrészt az elképzelések és résztvevők ezen köre biztosítékot jelenthet a képzések színvonalának megőrzésére abban az esetben, ha az akkreditációs eljáráson a kurzusok túljutnak. A Mozgóképkultúra és médiaismeret műveltségi területet éppen ez a sokféleség - az intézményközi együttműködés - kell hogy jellemezze, hiszen a tárgy oktatása is feltételezi a települési önkormányzat, a művelődési intézmény, a könyvtár, a helyi mozi és a helyi elektronikus média közreműködését, de az adott helységben vagy a szomszédos településeken található iskolák összefogását is.
A mozgóképkultúrával foglalkozó pedagógusok át- és kiképzése tehát két formában történhet. Rövid- és középtávon a fentiekben vázolt szerkezetben valósulnak meg a tanfolyamok, többnyire feltehetőleg a pedagógiai szolgáltatóintézmények szakmai bázisán és felügyeletével. Ha az országban néhány kurzus akkreditációja megindul és eredményesen lezajlik, ezek színvonalának és viszonylagos egységének megőrzésére meglesznek a garanciák.
Már középtávon, azaz kettő-négy év múlva számíthatunk azokra a képzésekre, amelyeket a felsőoktatási intézmények szakirányú továbbképzési kurzusként hirdetnek meg, illetve az ezeken végzett pedagógusok munkába állására. Ezek a legalább 530 tanórás kurzusok bocsátják majd ki azokat a "mozgókép- és médiakultúra-pedagógus" végzettségű tanárokat, akik immár szakirányú diplomával rendelkeznek. A főiskolák és egyetemek által indított képzések a 120 órás átképző tanfolyamokkal együtt megoldhatják a közoktatás pedagógusigényét a mozgóképkultúra tanításához.
Valamennyi programnak tartalmaznia kell azt a három modult, amelyet a közoktatási miniszter a mozgókép- és médiakultúra szakirányú továbbképzési szak képesítési követelményeiről szóló rendelete szabályoz: a mozgókép-elméleti és tanítás-módszertani órák, valamint a tanítási gyakorlatok elemeiből összetevődő képzések eredményeként formálódik ki majd a médiapedagógusok új nemzedéke.
Összeállításunkban a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet gondozásában, Debrecenben lezajlott két kurzus záródolgozataiból adunk közre négyet. Célunk a dolgozatok közlésével az, hogy bemutassuk, a régió pedagógusai milyen háttéranyagokkkal készülnek az új feladatokra.
