A pedagógusok munkája

Deák Zsuzsa

A pedagógusok munkája

Az iskolai munkát befolyásoló változások, szabályozási háttér

A pedagógusok iskolai munkáját minden korban meghatározzák az iskola társadalmi, gazdasági környezetében, az oktatási intézményrendszer működésében, a képzés tartalmában lezajló változások. Magyarországon az elmúlt évtized során ezek különösen erőteljesek voltak.

A közoktatásban foglalkoztatott tanítók, tanárok számára változást hozott az 1985-ben meghozott oktatási törvény, mely az intézményi autonómia, a nevelőtestületi szakmai önállóság elvét vallotta, az iskolai élet demokratizálása érdekében - többek között - lehetőséget teremtett a tantestületi vétójog alkalmazására az intézmény vezetőjének kinevezésekor. A nyolcvanas évek végén - még a rendszerváltást megelőzően - a tanszabadság elvének, a szabad iskolaalapítás jogának törvényi kimondásával megszűnt az állami iskolamonopólium, új iskolafenntartók jelentek meg. A folyamat felgyorsult a kilencvenes évek elején, az egyházi ingatlanok visszaigénylését követően. Felerősödött a pedagógusok intézmények közötti mozgása. Újrafogalmazódtak a pedagógus munkájával szemben támasztott követelmények.

Az 1990-es többpárti parlamenti választásokat követően, a közigazgatás önkormányzati alapokra helyezésével az állami iskolák többsége a helyi önkormányzatok fenntartásába került. Az iskolairányítás hatásköri viszonyait az 1993-ban megszületett közoktatási törvény tisztázta, kimondva, hogy az iskola, a nevelőtestület szakmai tekintetben önálló, ugyanakkor széles körben állapított meg fenntartói jogosítványokat. Megváltozott az oktatásfinanszírozás rendszere: az iskolai oktatás-nevelés feladatainak ellátása csak a központi költségvetés normatív alapon nyújtott támogatása, a fenntartói hozzájárulás és az iskola saját bevételeinek együttes felhasználásával lehetséges.

A pedagógus munkáját tehát napjainkban közvetlenül érinti, hogy milyen az iskolai munka jogi szabályozása, a törvényi előírások keretei között a fenntartó mely pedagógiai programok megvalósulását támogatja, milyen szakmai törekvések anyagi vonzatait vállalja. Mindez megjelenik a tanulócsoportok nagyságában, a csoportbontás lehetőségében, a pedagógusok kötelező óraszámában is. Az iskolahasználók igényeivel nemcsak fenntartói közvetítéssel, hanem közvetlenül is szembesülnek a tantestületek az iskolai beiratkozáskor. Az iskolai pedagógiai programok tartalmát kevésbé a NAT elhúzódó vitasorozata, a helyi iskolai tantervkészítés/adaptálás törvényi kötelezettsége formálja, inkább a szülők megnyerésének, a tanulói utánpótlás biztosításának kényszere motiválja. A szülői, tanulói igényeket követő, azok elébe menő iskolaszerkezeti átalakulások és az irányultságában egyre gazdagodó iskolai képzési kínálat következtében egy-egy intézmény tevékenysége, az ott folyó munka nehezen jellemezhető a hagyományos iskolatípusok kategóriáival. Az iskolába lépő gyermekek csökkenő létszáma miatt a munkanélküliség mint fenyegető lehetőség meghatározza a pedagógusok közérzetét.

Összességében elmondható, hogy a kilencvenes években a pedagógusok munkájára jelentős mértékben hatottak az oktatásügyön kívüli gazdasági, társadalmi, politikai változások, a demográfiai helyzet és a normatív (tanulói alapú) oktatásfinanszírozás együttesen, valamint az új közoktatási törvény megszületése előtt megalkotott egyéb törvények és jogszabályok. Ebben a vonatkozásban érdemes kicsit hosszabban beszélni a pedagógus munkaidejének szabályozásáról: a kötelező óraszámokról, valamint a pedagógus által ellátandó tevékenységek szabályozásáról.

A pedagógusok kötelező óraszáma

A múlt század végétől e század közepéig a pedagógus munkaidejét az ellátandó tanórák számával (amelynél többnek a megtartására a pedagógus nem kötelezhető, illetve amelynél többet nem is vállalhat) határozták meg. A népiskolában a tanítók óraszáma függött az évfolyamok heti óraszámától és az iskolában dolgozó tanítók számától (osztott vagy osztatlan formában történt-e a képzés). A középiskolában az óraszám függött az oktatott szaktárgy jellegétől. A tanítók magasabb óraszámban tanítottak, mint a tanárok.

Az iskolaszerkezet átalakításával párhuzamosan 1950-ben az általános iskolai tanítók kötelező óráinak számát egységesen 25 órában állapították meg. Ugyanekkor a felső tagozat tanárainak óraszáma 23 óra, de a nyelv-, fizika-, kémiatanároké ennél eggyel kevesebb, a készségtárgyakat tanító tanároké ennél eggyel több. A középiskolai tanárok óraszáma ekkor 22 óra, de a nyelv, a fizika, a kémia és a biológia szakosoké ennél két órával kevesebb, a készségtárgyakat tanító tanároké két órával több.

Az 1950-ben meghatározott kötelező óraszámok a háború előttihez képest a tanítók egyes csoportjai (osztatlan iskola, 3-4. évfolyam) számára óraszámcsökkenést, a volt polgári iskolai és a középiskolai tanárok számára óraszám-növekedést jelentett (Ferge és mtsai, 1972. 93-100. o.). 1951-től, amikor a Munka Törvénykönyve a pedagógusok számára is előírta a heti 48 órás munkaidő-kötelezettséget, a heti törvényes munkaidőt két részre osztották: a kötelező óraszámra és a kötelező óraszámon felül fennmaradó részre. Az 1980-as évek végéig az érdekütközések jelentős terepe volt mind a kötelező óraszámok csökkentése, mind a tanításon kívüli egyéb tevékenységek kötelező óraszámban történő ellátásának elismertetése. A heti törvényes munkaidő csökkentése (a közoktatásban 1980-ban 44 órára) a kötelező órák változatlanul hagyása mellett a pedagógusok számára nem jelentett érzékelhető változást.

1982-ben az ötnapos iskolai munkarendre történő átállás és a törvényes munkaidő 42 órára csökkentésekor a kötelező óraszámok is csökkentek, bár nem olyan mértékben, ahogyan azt a pedagógusok igényelték (Deák, 1990. 70. o.). Tartósan alacsony bérek és pedagógushiány, -ellátottsági problémák mellett a kötelező óraszám csökkentésének elsősorban közérzetjavító, a túlórában ellátható órák miatt minimális jövedelemnövelő hatása volt. Mindez együtt járt a kötelező óraszámon felül fennmaradó munkaidőben elvégzendő egyéb iskolai feladatok egyre részletesebb központi szabályozásával. Az 1982-ben kialakított főbb arányok élnek tovább napjainkig, a pedagógus munkaidejének, kötelező óraszámának folyamatos újraszabályozása és a jelenleg érvényes heti 40 órás munkaidő ellenére is. Ugyanakkor említésre méltó két jelentős foglalkozási alcsoport: az alap- és a középfokú képzésben alkalmazott tanár (szaktanítást végző pedagógus) kötelező óraszámának többszöri változtatásában tetten érhető oktatáspolitikai mechanizmus.

Még az 1993-as közoktatási törvény megszületése előtt, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) közoktatás területén történő végrehajtása tárgyában hozott 1992-es kormányrendelet egyetlen pedagóguscsoport (ennek is hagyománya van): az általános iskola felső tagozatán tanító tanárok esetében csökkentette a kötelező óraszámokat. Az intézkedést az 1993-ban megalkotott Közoktatási törvény is jóváhagyta, s ennek szellemében került módosításra a pedagógusok kötelező óraszámáról szóló 1987-es MM-rendelet. Az óraszámcsökkentés - a korábbi évek gyakorlatától eltérően - nem jövedelemnövelő célzatú volt: a túlóra számításánál ezt a csökkentést ugyanis nem lehetett figyelembe venni. Hátterében két másik megfontolás állhatott: az alapfokú képzés csökkenő gyermeklétszáma mellett kialakuló pedagógustöbblet enyhítése, a tanárok pályán tartása; s még inkább az a törekvés, hogy az (1990-94 közötti kormányok által támogatott) iskolaszerkezeti átalakulások során az általános iskolai tanárok a középfokú oktatási intézmények tanáraival azonos elbírálás alá essenek az azonos kötelező óraszám meghatározásával.

Amikor a Kt. módosításra 1996-ban ismét a parlament elé került, világosan kirajzolódott, hogy az új kormányzat az iskolaszerkezeti átalakulásokat nem támogatja, a további szerkezeti változások, valamint a kialakult pedagógustöbblet terheit a központi költségvetés nem vállalja, a kérdés megoldását a fenntartókhoz utalja. Mind az alapfokú, mind a középfokú oktatásban munkát vállaló szaktanárok kötelező óraszámát 20 órára emelték.

A közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok munkáját jelenleg több törvény előírásai együttesen szabályozzák: a Munka Törvénykönyvéről hozott 1992. évi XXII. törvény (MT.), az 1992. évi XXXIII. évi törvény a közalkalmazottak jogállásáról (Kjt.) és az 1996-ban módosított 1993. évi LXXIX. évi törvény a közoktatásról (Kt.).

Az 1993-ban hozott Közoktatási törvény változatlanul megtartotta a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak számára a munkaidő kettős szabályozását: a heti törvényes munkaidőn belül meghatározta a pedagógus kötelező óraszámát. A korábbi gyakorlathoz hasonlóan a pedagógus kötelező óraszámát nemcsak a tanórákra lehet felhasználni, hanem a "tanulókkal való közvetlen foglalkozásra" is. Így fogalmaztak már az 1966-os, 1975-ös és 1982-es jogszabályok is.

Új elem viszont a szabályozásban, hogy az iskolai oktatás időkeretét már nem csak a heti és éves tanítási napok száma, valamint az egyes évfolyamokon érvényes tantervek tanóráinak száma határozza meg. Az iskolai munka rendjében a törvény megkülönböztet kötelező tanórákat, nem kötelező tanórai foglalkozásokat, tanórán kívüli foglalkozásokat. A törvény évfolyamonként meghatározza a kötelező tanórákra fordítható (napi) maximális időkeretet. (Megjegyzendő, hogy ez lényegesen alacsonyabb, mint a törvény megalkotásának pillanatában érvényben lévő nevelési-oktatási tervek heti tantervi óraszáma volt. Ez - csökkenő gyereklétszámok, rugalmatlanul megállapított csoporton belüli tanulólétszámok mellett - magában hordozta a pedagógustöbblet kialakulásának veszélyét. Lásd erről Deák, 1996.)

A Kt. 1996-os módosításakor újraszabályozták a nem kötelező tanórai foglalkozásokra fordítható időkeretet. Főbb jellemzői: az osztályonként a nem kötelező tanórai foglalkozásokra fordítható heti időkeretet a törvény a kötelező tanórai foglalkozások százalékában határozza meg, évfolyamonként. (1993-ban még egységesen az iskolai tanórák 20%-a volt.) Ez az időkeret az iskola döntésétől függően felhasználható a tanórán kívüli foglalkozásokhoz, csoportbontáshoz, egyéni foglalkozásokra, évfolyamok, osztályok, tanítási hetek között átcsoportosítható. Ugyancsak a heti kötelező tanórai foglalkozásokhoz viszonyítva, egységesen, az évfolyamokra előírt óraszámok öt százalékában további, a tehetséges vagy hátrányos helyzetű tanulókkal való egyéni foglalkozásra fordítható időkeretet határoz meg. (Azon persze külön el lehetne gondolkodni, hogy ez mire elegendő, de témánk szálai most nem erre vezetnek.)

Az iskolai oktatás-nevelés egyes kiemelt feladataira a fentieken kívül még a következő időkereteket állapítja meg a törvény: napközis, illetve tanulószobai csoportonként (heti óraszámra átszámítva) az 1-4. évfolyamon 22,5 óra, 5-8. évfolyamon 15 óra, 9-10. évfolyamon 10 óra; gyógytestnevelésre 15 fős csoportonként heti 3 óra (a mindennapi testedzést és az iskolai sportkör működtetését egyébként a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretének a terhére kell ellátni); magántanulónként heti 10 óra. (Kt. 52. és 53. §) A törvény azt a képzési formát ismeri el nappali tagozatos oktatásnak, ahol a tanítási év átlagában a tanórai foglalkozások száma eléri az előírt kötelező tanórai foglalkozások 90%-át, esti oktatásnak, ha eléri 50%-át és levelező oktatásnak, ha eléri 10%-át. (121. §)

A törvény a finanszírozás szempontjából kívánja mérhetővé tenni az iskolai tevékenységeket. Az iskolák pedagógusellátottsága, a tanári munka szempontjából jelentősége abban van, hogy a tanulókkal való foglalkozásra, az oktatásra és nevelésre fordítandó idő nem szűkül le kizárólag a tanórák számának meghatározására, hanem elismert és időben számszerűsíthető a tevékenységek tanórán kívüli tágabb körének időszükséglete is - új értelmet nyer a pedagógus kötelező óraszámának meghatározása. Az iskolai feladatok ellátásához törvényi szinten szükségesként meghatározott idő áll szemben a pedagógus kötelező óraszámaként meghatározott idő mennyiségével. A kötelező óraszámok változásait mutatja be három időpontra vonatkozólag az 1. táblázatunk, míg a 2. táblázatunk a tanulócsoportok nevelésére-oktatására fordítható óraszámokat foglalja össze.

1. táblázat
Beosztott pedagógus heti kötelező óraszáma intézménytípusonként

Intézmény, beosztás	1982	1992	1996
Óvodában:
óvodapedagógus	32	32	32
Általános iskolában:
szaktanítást végző pedagógus	20	18	20
nem szaktanítást végző pedagógus (tanító)	21	21	21
napközi otthonokban	23	23	23
Középiskolában, szakmunkásképző és szakiskolában:
tanár (fogyatékos tanulók esetében is)	18	18	20 (19)
gyakorlati oktató (szakközépiskolában, eü. szakiskolában)		23	25
szakoktató (szakmunkásképzésben, speciális szakiskolában)	28	28	25
alapfokú művészetoktatási intézményben pedagógus		18	20
kollégiumi nevelő	30	30	30

Forrás: A 120/1982 (M. K. 15) MM-ÁBMH sz. együttes utasítás; A pedagógusok kötelező óraszámáról - többször módosított - 22/1987. (XI. 21.) MM rendelet egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Művelődési Közlöny, 1994. szeptember 1.; Az 1996-ban módosított 1993-as közoktatási törvény.

2. táblázat
Tanulócsoportok oktatására, nevelésére fordítható idő,
évfolyamonként (óra)

Évfolyam	Kötelező tanórai foglalkozás	Nem kötelező tanórai foglalkozás	Egyéni foglalkozás	Együtt
1-3	20	2	1	23
4-6	22,5	5,6	1,1	29,2
7-8	25	7,5	1,3	33,8
9-10	27,5	9,6	1,4	38,5
11. évfolyamtól	30	18	1,5	49,5
Szakképzési évfolyam, elméleti és gyakorlati együtt	40	2	2	44

Az 1996-ban módosított 1993-as Közoktatási törvény 52. § előírásai alapján számított adatok.

@BEK4 = Az ellátandó tevékenységek szabályozása

A Kt. 1996-ban ugyancsak módosított 1. számú melléklete (II. 6.) pontosítja, hogy milyen tevékenységekre fordítható a pedagógus kötelező óraszáma: kötelező tanórára; nem kötelező tanórára; kollégiumi foglalkozásra; gyakorlati oktatásvezető és oktatásvezető-helyettes esetében a gyakorlati és elméleti képzésre, a gyakorlati képzést szervezőnél a képzés ellenőrzésére; napközis és tanulószobai foglalkozásra; a nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretének terhére szervezett tanórán kívüli foglalkozásokra.

Milyen, a pedagógusok munkájába tartozó, tanórán kívüli iskolai tevékenységekre gondol a törvényalkotó? A Közoktatási törvény a következő tanórán kívüli foglalkozásokat sorolja fel: "a) a napközis és a tanulószobai foglalkozás, b) a szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, énekkar, művészeti csoport (a továbbiakban a b) pont alattiak együtt: diákkör), c) az iskolai sportkör, d) a tanulmányi, szakmai, kulturális verseny, házi bajnokságok, iskolák közötti versenyek, bajnokságok, diáknap." (Kt. 53. §) A Kt. szabályozza még az iskolai könyvtár hozzáférhetőségét, a kollégiumi s ezen belül a kollégiumi felkészítő foglalkozások időtartamát is. Ezenkívül a Kt. meghatározza azokat a feladatokat, melyek ellátását a pedagógus kötelező óraszámába be kell számítani, azaz ennyivel csökken az adott munkakörre előírt kötelező óraszám. Ezekre az órakedvezményekre minden intézmény a "kötelező tanórai foglalkozás öt százalékának megfelelő, egy nevelési évre, tanítási évre kiszámított" időkeretet használhat fel. (Kt. 1. számú melléklet harmadik rész, II. fejezet.)

Milyen tevékenységek ellátásáért és milyen mértékű órakedvezményben részesülhetnek a pedagógusok? Az osztályfőnöki, tanszakvezetői, tagozatvezetői, szakosztályvezetői, tanulócsoport-vezetői, szakmai munkaközösség-vezetői feladatokért heti 1 órát; ha nem alkalmaznak külön iskolai könyvtárost, a könyvtárosi teendőket ellátó tanítónak vagy tanárnak heti 5 órát kell a kötelező órájába beszámítani. Intézményi szinten születhet döntés, meghatározott időre szóló írásos megállapodás arról, hogy a pedagógus kötelező óráját teljesítheti az intézményi pedagógiai program kidolgozásával, a diákönkormányzatot segítő feladatok ellátásával és a tanulók felügyeletével összefüggő, kollektív szerződésben meghatározott feladatok ellátásával. Ez utóbbi ekkor tartalmában már sokkal kevesebbet ér, mint négy évvel korábban, amikor a központi szabályozás még nem volt ilyen részletezettségű.

A pedagógus munkaideje szabályozásának történetét áttekintve azt mondhatjuk, hogy az ötvenes évek elejétől napjainkig fennmaradt a törvényes munkaidőn belül elkülönített kötelező óraszámmal a munka időbeni szabályozása, valamint a kötelező óraszámon felül fennmaradó munkaidőben a tevékenységek szabályozása. Ezzel együtt is néhány lényegesebb eltérésre érdemes felhívni a figyelmet. A nyolcvanas évek végéig a hangsúly a kötelező óraszámok és a kötelező óraszámokba beszámítható tevékenységek központi meghatározásán, változtatásán van. A kilencvenes évek elején egy átmeneti időszakban úgy tűnik, hogy a döntési jogosítványok intézményi szintre kerülnek. A Kjt. végrehajtását szabályozó 1992-es Kormányrendelet az iskola alapfeladatát csak keretjelleggel szabályozza, annak pontosítása az intézmény alapító okiratára tartozik. A tanári munkaköröket ekkor az intézmény alapfeladataira lehet kialakítani. Az intézmény kollektív szerződésében, közalkalmazotti szabályzatában kell meghatározni, melyek azok a feladatok, amelyeket munkakörbe tartozó feladatként kell ellátni és amelyek ellátását a kötelező óraszámba be lehet számítani (138/1992. R. 7. §). Az iskolai döntési szint jelentőségének növekedése összhangban volt mind az akkor még érvényes 1985-ös oktatási törvény szellemiségével, mind az oktatásirányításban megvalósítani kívánt megosztott felelősség elvével. Az 1993-as közoktatási törvény megszületésekor és még inkább annak 1996-os módosításakor már a finanszírozhatóság kérdése és ezzel együtt az iskolai munka paramétereinek a központi meghatározása kerül ismét előtérbe. Az oktató-nevelő munka időszükséglete tanórán kívüli részének törvényi kidolgozása az állami szerepvállalás határait és a fenntartói felelősséget is kijelöli a feltételek megteremtésében.

Elismerve annak jelentőségét, hogy a tanítók, tanárok számára megállapított kötelező óra nem korlátozódik a tanórák megtartására, az 1996-os törvényi szabályozás ismét visszatér a jól bevált gyakorlathoz, meghatározza, hogy mi mindent kell ellátnia a pedagógusnak a munkaidő fennmaradó részében. (Erről a későbbiekben még szólunk.)

Tanórai terhelés

A szabályozási keretek áttekintése után nézzük meg, hogyan alakul napjainkban a pedagógusok (az iskolában pedagógusi munkakörben foglalkoztatottak, azon belül is a nem iskolavezetőként, hanem beosztottként dolgozók) munkaterhelése: az időráfordítás és a tevékenységek szerkezete. Bár a következőkben a "pedagógus" kifejezést használjuk, az elemzésben be kívánjuk mutatni a minden nivelláló törekvés dacára - részben a pálya hagyományai, részben az iskolarendszerben elfoglalt hely eltérő követelményrendszere, valamint az ehhez társuló (erre felkészítő) eltérő végzettség következtében - meglehetősen tagolt szakma különböző csoportjai: az egyes foglalkozási alcsoportok (tanítók és szaktanárok); a különböző iskolafokozatokon, az eltérő képzési kínálattal jellemezhető iskolákban tanítók; az eltérő fenntartói irányítású iskolákban munkát vállalók; a különböző településtípusok iskoláiban dolgozók munkájának különbségeit.

Mit és mennyit dolgoznak a pedagógusok? A kérdés persze úgy is megfogalmazható lenne: mennyit és mit dolgoznak. A sorrendiséget nehéz eldönteni, a vizsgálódás irányultsága szabhatja meg, hogy melyik oldal válik hangsúlyosabbá. A pedagógus munkáját elemző, rendszerező leírások többféle csoportosításban próbálják meg számba venni a tanítók, tanárok által ellátott feladatokat. Az egyik nézet szerint a munkában vannak elsődleges tevékenységek: a tanítás, a tanítás előkészítése, a tanulók teljesítményének értékelése; valamint másodlagos tevékenységek: a tanulók tanításon kívüli felügyelete, tanulmányi kirándulás szervezése, kapcsolattartás a szülőkkel, együttműködés a többi kollégával. Másfajta csoportosításban a főbb pedagógusi feladatok: az oktatás, a nevelés, az értékelés, a tanácsadás és az újítás. Láthatjuk, a különböző felosztásokat végzők abban egyetértenek, hogy a munka lényegi eleme a tanítás/oktatás. Ugyanakkor kétséges, hogy a különböző tevékenységek között - időben, terjedelmében - valóban a legnagyobb részt foglalja-e el a tanítás.

Az Országos Közoktatási Intézet 1996 novembere és 1997 februárja között lefolytatott kérdőíves felmérése során vizsgáltuk azt, hogy a pedagógusok hetente hány tanórában tanítanak. Az óraszámok igen széles skálán mozognak. A beosztott pedagógusként dolgozó megkérdezettek között vannak olyanok, akik nem tartanak tanórákat, és van olyan válaszadó, aki bevallása szerint heti 63 órában tanít. Ez a két szélső érték, a legnépesebb csoportot (a pedagógusok mintegy 60%-a) a heti 18-24 tanórát tartók alkotják.

Az egy főre jutó heti tanórák átlaga a teljes mintában 19,4 óra. A legalacsonyabb a tanórai terhelése a tanítói végzettségűeknek: 18,9 óra. Egyben itt a legnagyobb az eltérés az általános iskolában nem szaktanítást végzők számára előírt heti 21 órás kötelező óraszámtól is. Megjegyzendő, hogy az 1998 szeptemberétől az első (és 7.) osztálytól felmenő rendszerben bevezetésre kerülő új óratervek, az alsó tagozatos tanulók heti kötelező tanórai elfoglaltsága a második osztályban 2 órával, a harmadik osztályban 4 órával, a negyedik osztályban 2,5 órával alacsonyabbak, mint a korábbi nevelési-oktatási tervek óraszámai voltak. Tehát a tanítók az elkövetkező időszakban még kevésbé fogják tudni kötelező órájukat tanórákkal kitölteni.

A szaktanítást végzők csoportjai közül az általános iskolai tanári végzettségűek átlagosan heti 19,1 órában tartanak tanórát, a középiskolai tanári végzettségűek átlagosan a kötelező óraszámukkal megegyező mértékben, heti 20 órában tanítanak, míg az egyéb szakmai tanári végzettségűek csoportja átlagosan heti 20,9 tanórát tart.

Az egy pedagógusra jutó tanórák heti átlagos számát iskolatípusonként, Budapest és vidék, valamint nemek szerinti bontásban vizsgálva (3. táblázat), azt tapasztaljuk, hogy a pedagógusok heti tanórai terhelésében a két szélső értéket a vidéki általános és középiskolai képzést is folytató intézmények férfi tanárai képviselik heti 17,4 órával, illetve az ugyancsak vidéken, de a szakmai középfokú képzésben tanító férfiak az átlagosan heti 22,2 óra tanórai elfoglaltsággal.

3. táblázat
Saját iskolájában tanított tantárgyak óraszáma (N=2194)

Iskolatípus	Budapest				Többi település			Iskolatípus együtt
	férfi	nő	együtt		férfi	nő	együtt
Általános iskola	18,2	18,3	18,3		18,7	18,8	18,8	18,7
Általános és középiskola	19,7	18,5	18,7		17,4	18,4	18,2	18,3
Csak gimnázium	18,9	19,3	19,2		20,0	20,3	20,2	20,0
Gimnázium és szakmai képzés	21,4	18,6	19,6		21,4	21,4	21,4	20,9
Szakmai középfokú képzés	19,2	18,7	18,9		22,2	21,4	21,8	21,4

Intézménytípusonként legalacsonyabb a pedagógusok heti tanóráinak száma az általános és középiskolai képzést is folytató iskolákban: 18,3 óra, a legmagasabb a szakmai középfokú képzést folytató iskolákban: 21,4 óra. Az azonos iskolatípusoknál (lényegében képzési profiloknál) - egyetlen kivétellel - vidéken magasabb óraszámban tartanak tanórát a pedagógusok, mint Budapesten. Az eltérés a szakmai középfokú képzésben a legnagyobb: vidéken átlagosan heti 2,9 órával magasabb a tanórai terhelés. Csak az általános és középiskolai képzést is folytató intézmények (6-8 évfolyamos gimnáziumok, közös igazgatású iskolák) pedagógusainál fordul elő, hogy vidéken alacsonyabb óraszámban tartanak tanórát, mint budapesti kollégáik. Ezekben a vidéki iskolákban ugyanakkor a nők látnak el több tanórát. A nők magasabb tanórai igénybevétele - minimális különbségekkel - megfigyelhető még az általános iskolákban és a gimnáziumokban mind Budapesten, mind vidéken. A heti tanórák átlagos száma településtípusonként: a fővárosban és a megyei városokban az átlag alatt marad: 18,6-19,0 óra, a községekben és az egyéb városok kategóriájában magasabb: 19,6-19,9 óra.

Az elemzéshez a megtartott tanórák alapján három csoportot alakítottunk ki. A heti 20 tanóránál kevesebbet tartók - a minta 41,8%-a, a heti 20 órában tanítók - a minta 14,1%-a és a hetente 20 tanóránál többet tartók csoportja - a minta 44,1%-a. Ez a csoportosítás az általános és középfokú képzésben szaktanítást végzők kötelező óráihoz (heti 20 óra) viszonyított tanórai terhelésének megismeréséhez nyújthat segítséget. (A tanítók, a szakoktatók, a különböző óraszámkedvezménnyel járó feladatokat ellátók csoportját később elemezzük.)

A különböző végzettségű pedagóguscsoportok közül csak a középiskolai tanári végzettségűek iskolatípusonkénti tanórai igénybevétele mutat szignifikáns eltérést. A kötelező óraszámuknál magasabb óraszámban tanórákat tartók aránya az általános iskolában lényegesen alacsonyabb - 27,5% -, mint a középfokon, ahol a gimnáziumtól a tiszta szakképzési profilig fokozatosan növekszik. Ez az arány a gimnáziumokban: 50,8%, a gimnáziumi és szakmai képzést is folytató intézményekben: 55,2%, a szakmai képzést folytató iskolákban pedig: 57,4%.

Érdemes megemlíteni - az iskolatípusok fenti sorrendjében - a heti 20 órában tanórákat tartó középiskolai tanári végzettségűek arányát is: 15,8-16,9-13,8-15,2%. Ez egyfelől rávilágít arra, hogy a szaktanítást végzőkre megállapított kötelező óraszám a középiskolai tanári végzettségűek esetében viszonylag milyen kis csoportoknál egyezik meg a tanórai igénybevétellel, másfelől hogy ők, amennyiben bekapcsolódnak a tanórán kívüli tevékenységekbe, szintén végeznek kötelező órájukon felüli túlmunkát.

Az általános iskolában általános iskolai tanári diplomával dolgozók (szaktanítást végzők) 47,2%-a 20 óránál kevesebb tanórát tart hetente (tehát az ő számukra adott a kötelező órájuk tanórán kívüli tevékenységekre fordításának lehetősége), heti 20 órában tanít 17%-uk, 20 óránál több tanórát tart 35,8%-uk.

A pedagógusok tanórai terhelését a tanórák száma önmagában nem tükrözi elég híven. Ugyanaz a heti átlagos óraszám egészen mást jelent, ha egy vagy több tantárgy ismereteiből kell felkészülnie a tanárnak, egy vagy több tantárgyból kíván elsajátítható tudást közvetíteni. Ezért vizsgáltuk azt, hogy az adott tanévben hány tantárgyat oktattak a pedagógusok. (Hasonlóan differenciáló és a munkaterhelést növelő szempont, hogy akár egy tantárgy tanítása során is hány különböző osztállyal dolgozik együtt a tanár a tanév során. Ez utóbbi vizsgálatára azonban most nem került sor.) Hogy egy adott tanévben a pedagógus hány tantárgy tanításába fog bekapcsolódni, azt mindig az adott iskola szakos ellátottságának helyzete, a tantárgyfelosztás dönti el. Előfordulhat, hogy a tanár saját kezdeményezésére vállalkozik két, esetleg több szaktárgy tanítására, de gyakoribb, hogy a megfelelő szakos tanár iskolai hiánya miatt kerül erre sor, és az is, hogy a pedagógus kötelező óraszáma csak ily módon teljesíthető. Ez utóbbi (a törvény adta lehetőségek miatt) valószínűleg fokozatosan visszaszorul. Jelenlétét az bizonyítaná, ha a több szaktárgyat tanítók tanóráinak száma lenne alacsonyabb. A helyzet éppen fordított: míg az egy és a két szaktárgyat tanítók tanóráinak száma az átlag alatt marad: heti 18,9 és 19,3 óra, addig a három vagy több szaktárgyat tanítók hetente átlagosan 20 tanórát tartanak.

Az oktatott tantárgyak száma szerinti heti tanórai terhelés szignifikáns különbséget mutat (lásd a 4. táblázatot), amit elsősorban a nem szaktárgyat tanítók eltérő tanórai igénybevétele magyaráz. Ugyanakkor megfigyelhető a csak egy tárgyat tanítók viszonylag kedvezőbb helyzete: körükben növekszik a kötelező óraszámnál kevesebb tanórát tartók és csökken az annál több tanórát teljesítők aránya.

4. táblázat
Pedagógusok száma és százalékos aránya az oktatott tantárgyak száma és a tanórák száma szerint

Heti tanórák száma	Az oktatott tantárgyak száma					Együtt
	Egy	Kettő	Három vagy több	Nem szaktárgyat tanít		%	N
	szaktárgyat tanít
20 óránál kevesebb	44,2	43,7	44,4	30,2		41,7	941
20 óra	13,4	17,0	11,5	12,8		14,2	320
20 óránál több	42,4	39,3	44,1	57,0		44,1	994
Összesen %	100,0	100,0	100,0	100,0		100,0
N	797	735	349	374			2255

Az 5. táblázat a különböző pedagóguscsoportok szaktárgyi igénybevételét foglalja össze. Az egyes csoportokon belül markáns különbségek mutatkoznak (a fenntartók szerinti megoszlást tekintve ez csak enyhe szignifikanciát jelent). E táblázat értelmezésekor azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a nem szaktárgyat tanítók igen alacsony elemszámmal szerepelnek a fővárosi, megyei fenntartású intézményekben (10 fő alatt). Ez valószínűleg azért van így, mert a megyei önkormányzatok elsősorban térségi beiskolázású középfokú intézményeket tartanak fenn, a fővárosi önkormányzat fenntartásában pedig szinte kizárólag csak szakmai képzést (szakmai képzést is) folytató középfokú oktatási intézmények működnek. A táblázat adatai jól tükrözik, hogy a községekben nagyobb az alsó tagozat súlya, mint az általános iskola egészében; valamint felhívják a figyelmet arra, hogy egy szaktárgy oktatására a gimnáziumokban dolgozóknak, a férfi tanároknak és a fővárosban tanítóknak nyílik elsősorban lehetőségük.

A 4. és 5. táblázattal kapcsolatban még azt szükséges megjegyeznünk, hogy a "nem szaktárgyat tanítók" a következő csoportokat jelentik: az alsó tagozatos osztálytanítók, a napközis és tanulószobai feladatokat ellátók, a könyvtárosok és egyéb, nem szaktanári, de pedagógiai szakfeladatokat ellátók. Kiugróan magas, 57%-os közöttük a heti 20 tanóránál többet tartók aránya. Ennél a csoportnál a legmagasabb: 20,2 óra a heti átlagos tanóraszám. Jelenlétük magas az általános iskolában, és a tanítói feladat erőteljes részesedése miatt a csoportot elsősorban a nők alkotják.

5. táblázat
A különböző_pedagóguscsoportok százalékos aránya a tantárgyak száma szerint

Vizsgált csoport	Az oktatott tantárgyak száma
	Egy	Kettő	Három vagy több	Nem
	szaktárgyat tanít
Férfi	42,4	34,2	19,4	4,0
Nő	31,4	31,9	13,9	22,8
Általános iskola	25,7	29,5	17,2	27,6
Általános és középiskola	41,3	29,1	12,2	17,5
Csak gimnázium	49,1	40,2	8,9	1,8
Gimnázium és szakmai képzés	46,2	36,2	15,7	1,9
Szakmai képzés	46,2	38,8	13,3	1,7
Főváros	40,9	28,9	15,0	15,2
Megyei jogú város	37,6	38,1	12,3	12,0
Egyéb város	36,4	34,3	13,4	15,9
Község	22,4	27,7	20,1	29,9
Helyi önkormányzat	33,0	32,4	14,6	19,9
Önkormányzati társulás	21,8	28,7	20,8	28,7
Megyei, fővárosi önkormányzat	40,6	39,6	18,8	0,9*
Nem önkormányzati fenntartó	40,4	28,1	10,9	20,5
Összesen %	34,1	32,5	15,3	18,2
N	821	783	369	438

* 10 fő alatt

E felosztás alapján elmondhatjuk, hogy a középiskolai tanári végzettségűeknek 42,4%-a egy tárgyat, 41,9 %-a két tárgyat tanít. Az általános iskolai tanári végzettségűek között a két tárgyat tanítók aránya magas: 43,3%, az egyéb tanári végzettségűek között az átlagot meghaladó mértékben - 19,5% - találunk három vagy több tantárgyat tanító pedagógust. Az eltérés a végzettségi szint szerinti bontásban is szignifikáns a különböző csoportok között.

A szaktanároknak a szaktárgyak oktatásában való részvétele erőteljesen függ továbbá az illető tanár szakképesítésétől. Egy tantárgy oktatására elsősorban a testnevelést, az idegen nyelvet és a szakmai elméleti tárgyat tanítóknak van leginkább lehetőségük. Megterhelésük azonban a heti tanórák számát tekintve eltérő: a heti 20 tanóránál többet tartók aránya a szakmai elméleti tárgyat tanítók között a legmagasabb (lásd a 6. táblázatot). Két szaktanári képesítésű csoport: a magyar és/