Singer Péter

Humán tárgyak multimédiát felhasználó oktatása

Bevezető

Az iskolarendszerű felnőttoktatásban hagyományosan és a feltételrendszerből is adódóan mindmáig a frontális tanári munka a szinte kizárólagos módszer. Ezt szükségszerűen törte meg az informatika és az idegen nyelv bevezetése, mivel ezeknek a tantárgyaknak az eredményes oktatása nem lehetséges sem a nagy létszámú osztályok megbontása, sem pedig a tanulók órai aktivitása nélkül. A frontális tanári előadás eredményességéről illetve eredménytelenségéről ma már nem érdemes hosszan értekezni. Nyilvánvalóan vannak olyan pedagógiai, andragógiai helyzetek, amikor ez adekvát módszer, de az az egyirányú kommunikációs helyzet, amelybe egyaránt belekényszeríti a tanárt és a tanulót, csak nagyon konzervatív szemlélettel tekinthető megfelelőnek, mivel 1. az egymástól nagyon sok szempontból különböző tanulók számára ugyanaz a tantárgyi tartalom ugyanolyan formában, alapvetően verbálisan jelenik meg; 2. a tanulók passzív befogadóként (?) vannak jelen a tanítási napok 5-6 tanórájának legnagyobb részén. (Ez az egyhangúság önmagában is komoly szellemi erőfeszítést kíván a délutáni-esti időpontokban zajló tanítás során.) Nincs vagy csak igen kevés lehetőségük van a tanulás, a tapasztalás hatékonyabb módszereivel való találkozásra, szinte lehetetlen az érdeklődésüket esetlegesen felkeltő területek, témák iránt kimutatni fogékonyságukat és ezek tárgyalásába – valamilyen szinten és módon – aktívan bekapcsolódni.

A frontális tanári munka egyrészt alapvetően ismeretközlő, az egyébként nyilvánvalóan szükséges lexikális tudás tanítására helyezi a hangsúlyt – szemben az egyre inkább elvárt készségfejlesztéssel, másrészt alapvetően tanári munka, azaz a tanóra szinte kizárólagos főszereplője a tanár, akinek jól vagy kevésbé jól megfogalmazott mondatait a tanulók kötelesek megérteni, elsajátítani. A gyakorlat azt mutatja, hogy a tanulók jelentős része számára ez nem teljesen sikerül. A világosnak tűnő tanári előadások, magyarázatok a tanulók számára sokszor egyáltalán nem vagy csak részben világosak és egyértelműek, gyakran befogadhatatlanok, feldolgozhatatlanok. Ebből következően a tanár egész osztály számára frontálisan tartott előadásai nem érhetik el céljukat. Ezenkívül szembe kell nézni a tanulási környezet megváltozásával, többek között az információforrások elképesztő bővülésével is. Mindez jelentős erővel kényszerít arra, hogy a tanár szerepét, tevékenységét hatékonyságának növelése érdekében felülvizsgáljuk és korszerűbb módszerek használatával megváltoztassuk.

A tanításról a tanulásra helyeződött át a hangsúly, ennek megfelelően a tanár tevékenységének középpontjába az információszerzés és -tanulás irányításának segítése, valamint az ezekhez szükséges készségek kialakítása, fejlesztése került. Természetesen ennek belátása és a gyakorlatban való megvalósítása gondolkodásbeli változást igényel, mondhatni komoly szakítást az eddig gyakorolt tanári szereppel. Ez egyfajta tanulást igényel, a tanárnak is tanulnia kell. Ezzel egyrészt korszerűsíti ismerteit, módszertani repertoárát, másrészt példát mutat az élethosszig tartó tanulás szükségességére és gyakorlatára, és ezt nem csak tanítványaitól követeli meg.

A tanári munka alapvető céljának azt kell tekintenünk, hogy a tanuló olyan készségek és ismeretek birtokába kerüljön, hogy azokkal biztosan megszerezhesse a továbblépéshez szükséges bizonyítványt és az iskolán kívül is fel tudja használni ezeket a kompetenciákat. Öncélú lenne, ha csak az iskolának, a tanárnak való megfelelést tűznénk ki célul, azaz csakis olyan tudás megszerzését biztosítanánk, amely szűk körben érvényes, használható. Bizonyos értelemben felül kell vizsgálnunk a tantárgyak rendszerét, a tantárgyak tartalmát és a követelményrendszert is. (Ez nyilvánvalóan az oktatásirányítás feladatai közé tartozik, de a tanárnak fel kell készülnie egy ilyen irányú változásra.)

A felnőttek oktatásában a fentiek fokozottan érvényesek, hiszen egy-egy osztály tanulói összetétele (életkor, képzettség, képességek és készségek szintjének tekintetében) a nappali osztályokénál heterogénabb, és a személyre szabottabb munka még indokoltabb a korábbi kudarcok feldolgozásával küzdő, hátrányokkal terhelt tanulóknál. Újabb esélyt, esélyegyenlőséget csak a nappali tagozaton is használt eszközök és a számukra adekvát módszerek használatával teremthetünk. Nem szabad megengedni, hogy a felnőttek iskoláiban rosszabb, gyengébb minőségű feltételrendszer álljon rendelkezésre, mint a nappali tagozaton. Az élethosszig tartó tanulás egyik kiindulási pontja ez. Az egyén társadalmi-gazdasági hátrányos helyzete nem súlyosbítható az intézmények közötti illetve az intézményen belüli hátrányos megkülönböztetéssel. A felnőttek iskoláiba járó tanulónak minden olyan jogot, körülményt biztosítani kell(ene), ami a nappali tagozatra járóknak jut, sőt bizonyos értelemben több segítséget is kell(ene) kapnia.

Külön kiemelendő a tanár munkájában a tanulók motiválása. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a felnőttek iskoláiba kerülő tanulók döntő többsége különböző okok miatti iskolai kudarcok következtében marad ki a nappali tagozatról. Az itt szerzett negatív élmények, elszenvedett tanulási sikertelenségek hosszú távon befolyásolják az egyén tanuláshoz, iskolához, tanárokhoz való viszonyát. Ezen változtatni feltétlenül szükséges, mivel ezen attitűdváltoztatás nélkül nem lehetséges eredményes és sikeres tanulás. A tanár szerepe, felelőssége a változtatásban, az ez iránti igény kialakításában igen jelentős. A tanár nyitott személyisége és az iskola nyitottsága, befogadó magatartása (újra) vonzóvá teheti a tanulást, és akkor nem csak a külső, társadalmi kényszer vezeti vissza az oktatás területére a fiatal felnőtteket.

A motiváció növelésében a személyes hatásokon kívül fontos elem a korszerű (a felnőttek gyakorlatias szempontjait is figyelembe vevő) tartalmak megjelenése, illetve a korszerű, elektronikus eszközök felhasználása a tanítási-tanulási folyamatban. A számítógépek, az internet, az új audiovizuális eszközök bevonása a különböző tantárgyak oktatásába jelentős vonzerőt gyakorolhat a tanulókra. Nem lehet nem figyelembe venni ennek pozitív hatását és lemondani ezekről, amikor nyilvánvalóan minden pedagógiai, andragógiai eszközt igénybe kell venni az alulmotivált tanuló eredményessé tétele céljából.

Az új eszközöket természetesen csak az a tanár tudja felhasználni az oktatási folyamatban, aki tisztában van azok felhasználási lehetőségeivel és kezelési módjával. Tehát tudni kell azt, hogy mikor, milyen célokra és hogyan lehet, kell egy-egy darabját igénybe venni. Az eszközök önmagukban nem csodaszerek, de felkelthetik a tanulói érdeklődést, és ezeken keresztül a tartalmak is közelebb vihetők a tanulókhoz. A tanároknak, amennyiben lépést akarnak tartani a korszerű oktatási taneszközök adta lehetőségekkel, folyamatosan figyelemmel kell kísérniük ezeket, meg kell tanulniuk használatukat. Ma már számtalan olyan elektronikus hordozó áll rendelkezésre, amely tartalmi és interaktív módszere segíti a tanulást. Nagy hiba ezek mellőzése. A tanár órai munkájába, a tanulás irányító, szervező tevékenységébe ezek használata új minőséget hozhat.

Az alábbiakban egy olyan példát olvashatnak, amely a felnőttek középiskolájában megvalósítható ún. komplex tanóra. Ez több célú, egy széles témakörön belül több tantárgyat kapcsol össze, változatos módszereket alkalmaz, hagyományos és új taneszközöket használ fel.

A komplex tanóra céljai, módszerei, eszközei

Egy ilyen tanóra céljai a konkrét tartalmától függetlenülnek:

• a tanulók egy korszakot a lehető legszélesebb módon lássanak;
• szerteágazó összefüggésekről kapjanak képet;
• ne csak egy tantárgyhoz kapcsolják az információkat;
• ne csak a tanár, a tankönyv jelentse az információforrást számukra, hanem minél több egyéb forrással találkozzanak és készségszintű felhasználóivá váljanak;
• segítse elő a kooperálási készségük fejlődését;
• a tanulási folyamatban a tanulók minél aktívabban vegyenek részt, tevékenykedjenek.

A következő tantárgyak – régi kifejezéssel – koncentrációja valósul meg a tanóra folyamán:

• történelem,
• irodalom,
• kommunikáció,
• művészet-, zenetörténet.

Természetesen a céloknál megfogalmazott széles látásmódnak megfelelően a tantárgyak tartalmai különböző mértékben keverednek össze, és nem is feltétlenül szükséges ezek újbóli szétválasztása, kategorizálása. A komplexitás éppen az egységességet, a tantárgyak fölöttiséget jelenti. A „Most milyen óra lesz?” tanulói kérdésre lehet a választ az óra végére odázni. Amennyiben a tanóra sikeres volt, a kérdés nem is fog felmerülni, bár az is lehet, hogy a végén a tanulók próbálják „skatulyázni” a közösen végigvitt tanórát. Nem feltétlenül kell az általuk ismert, hagyományos kategóriákba, tantárgyi elnevezésekbe beszorítani ezeket a tanórákat.

A tanórán alkalmazott módszerek is sokrétűek, előtérben áll a többoldalú kommunikáció: tanár-diák, tanár-diákcsoport, diák-diák, diákcsoport-diákcsoport. Lehetőség van:

• filmrészlet megtekintés utáni beszélgetésre, vitára;
• csoportmunkára;
• egyéni munkára;
• tanári előadásra.

A következő taneszközök használatával válik a tanóra a tanulók számára változatosabbá:

A) hagyományos taneszközök:

• 11. évfolyami történelem és 10. évfolyami irodalom tankönyvek,
• középiskolai történelmi atlasz,
• az iskolai könyvtárban fellelhető és a témában releváns lexikonok, kézikönyvek.

B) új, a digitális világ eszközei:

• tv/kivetítő,
• video/DVD lejátszó, (videokazetta, DVD)
• számítógépek
• internet-hozzáférés

Milyen előnyei és nehézségei vannak egy komplex tanórának?

A tanulók érdeklődését több oldalról tudja felkelteni, ezáltal aktivizálja őket. Aktivitásuk tevékenységekben nyilvánul meg, ez az ismeretek, az információk megszerzését jelenti, amelyek így mélyebben rögzülnek. Erősíti a tanulók közti együttműködést, fejleszti a kooperációs készséget. Az együttműködésre való „kényszer”, a közös munka eredményessége újabb siker forrása lehet. Bemutatnak nekik és kipróbálhatnak eddig nem vagy csak ritkán használt információforrásokat. Mindezek eredményeképpen a tanulók nem egyetlen tantárgyba beszorított részvilággal találkoznak, hanem a világ és a tantárgyak összefüggéseit is megismerhetik, rájöhetnek arra, hogy ugyan saját tevékenységeik, munkájuk is leírható különböző tudományágakkal, tantárgyakkal, de ezek összefüggése, szerves összetartozása a valóság.

A tanárnak lehetősége nyílik differenciálni a különböző készségekkel rendelkező tanulók között, illetve jobban megismerheti diákjai képességeit, készségeit, személyiségét.

A tanulók egyéni és közös sikerélményekhez juthatnak, ami a tanár számára is sikert jelent. A tanár munkája változatosabbá, alkotó jellegűvé válik, az egymást sematikusan követő órák és tananyagok helyett színesebb, mozgalmasabb feladatvégzés a jellemző.

Fontos eleme figyelembe kell(ene) venni azt, hogy a padokban (fiatal) felnőttek ülnek. A velük való kommunikációban súlyos hibát követ el az, aki nagyra nőtt gyereknek tekinti őket. A tanár-diák kapcsolatban megfelelő tisztelet és egyenrangúság szükségeltetik. Ez a típusú tanóra demokratikus légkört teremt, a tanár szerepe, feladata megváltozik, az eddig „mindenttudó” és „mindent jobban tudó” tanárnak az irányító, az értékelő, az információk közötti eligazodásban segítő szerepet kell ellátnia. Pl. olyan információk is előkerülhetnek, amelyeket a tanár sem ismert eddig, és ezt kezelni kell tudnia. A tanár és a diák közötti partneri kapcsolat az együttgondolkodás, a közös munka egyik alapfeltétele, a tanuló, ha sikert ér el, elfogadja a tanárt ebben a szerepkörben, és így alkotó légkör alakulhat ki.

Nem hallgatható el, hogy a komplex tanórának vannak nehézségei, „hátrányai” is. Mindenképpen több tanári felkészülést igényel, szellemi és szervezési munkát egyaránt, mint egy hagyományos tanóra. A tanmenet a tanulói aktivitás miatt nehezebben tervezhető. Az óravezetés több figyelmet, nagyobb koncentrációt igényel, mivel a tanóra – nemcsak a csoportmunka miatt – több szálon fut, több témát kell figyelemmel kísérni, összefogni. A komplex tanóra nem biztos, hogy egy tanóra ideje alatt lebonyolítható – ezt a tervezésnél figyelembe kell venni, nem szerencsés a munkát lezárás nélkül félbeszakítani a kicsöngetés miatt. Amennyiben eleve két alkalomra történik a tervezés, vagy nem lehetséges az egy alkalomra tervezett tartalmat befejezni, akkor célszerű olyan feladatokat adni a tanulóknak, amelyek mintegy összekötik az órákat. Ezeket egyfajta „projekt” módszerrel is meg lehet oldani, pl. egy aktívabb tanuló fogja össze két-három kisebb részfeladatot végrehajtó ember munkáját és a legközelebbi alkalommal számoljon be a csoport munkájáról. Ez a feladat természetesen összhangban áll az előző és a következő tanórák tartalmaival. További „hátrány”, hogy a tanulók a hagyományos tanórákat szembesítik a komplex tanórákkal, és ahol sikereik voltak, azt előnyben részesítik a sematikus, érdektelen tanórákkal szemben.

A komplex tanórák tervezése

A tanóra tervezésének egyik eleme a rugalmasság, mivel szervező elve a többoldalú kommunikáció, ez némileg kiszámíthatatlanná teszi az óra menetét, váratlan, előre nem tervezhető elemek is megjelenhetnek. Nagyon fontos a megfelelő témakör kiválasztása és annak megfelelő körülhatárolása, sem a túl szűk, sem a parttalan téma nem szerencsés. Számba veendők a szükséges és rendelkezésre álló technikai eszközök. Csoportokba kell szervezni az adott osztály tanulóit: egy max. 20 fős osztályt 3-6 fős csoportokra lehet bontani vagy spontán módon kialakuló csoportokkal, vagy irányított módon, a tanár által ismert tanulókat az érdeklődés, képesség alapján az egyes feladatokra és módszerekre való alkalmasság szerint soroljuk csoportba. Az előre történő csoportkialakítás a tudatos differenciálásra ad lehetőséget.

Egy példa

A tanóra témaköre, tervezett menete

A tanórán a XVIII. század utolsó harmadáról, a magyar felvilágosodás kezdeti szakaszáról, II. József uralkodásáról, a kor szellemi, irodalmi, zenei, képzőművészeti irányairól, főbb képviselőiről, műveikről lesz szó.

A kiindulási pontot Milos forman: Amadeus című filmjének egy jelenete szolgáltatja, amely II. József és Mozart első bécsi találkozását mutatja be. Ennek megbeszélése után a tanulók négy csoportban különböző feladatokat kapnak, és különböző források felhasználásával vázlatot készítenek a témájukról. Majd ezek „kicserélésével” állítjuk össze az időszakról és a főbb személyekről a képzetünket.