wadmin | 2009. jún. 17.

Környezet és személyiség kölcsönhatása

A fejlesztés módja

Egy tantárgy, vagy műveltségterület pedagógiai rendszerének fejlesztése látszólag jól körülhatárolható feladat, legalábbis ha az ismeretek felől igyekszünk megközelíteni. A szaktárgyak oktatási módszereit jól ki lehet dolgozni a kutatói íróasztal mellett is, de az osztálytermekben tanítók gondjait ezek a programok csak részben oldják meg. Az előttünk álló (részben már megkezdődött) pedagógiai paradigmaváltás lényege éppen az, hogy az oktatás és nevelés eddiginél jóval szorosabb egységét kell megvalósítani. A készségek, képességek és kompetenciák rendszere nem megbontható, szerkezetében és működésében egységet képez. A személyes és társas kompetenciák alacsony fejlettségi szintje mellett nehezen képzelhető el hatékony tanulás. A fegyelmezés nem lehet megoldás a motivációs és szocializációs problémák kezelésére. Nevelés persze eddig is folyt, a jó tanárok eddig is fejlesztették tanulóik személyiségét, csoportjaik szocializációs szintjét. Akadhattak azonban ellenkező példák is, amikor a nevelői hibák következtében érdektelenség, értetlenség, indokolatlan szembenállás alakul ki. Mindez nem csak a tanári rátermettség és felkészítés kérdése, hanem a működő pedagógiai modell problémája is. Ha a személyiség átfogó fejlesztése lesz az iskola alapfeladata, a pedagógiai rendszer tervezésének fő szempontja, akkor ezt a természettudomány tanításában is szükségszerűen érvényesíteni kell. A módszerek kidolgozása részben elméleti feladat, másrészt viszont fel kell használni a meglévő gyakorlati tapasztalatokat, a „best practice” elvnek megfelelően el kell terjeszteni a legjobb fejlesztési módszereket. Jelenleg az új modell valamiféle használható változatának előállítása zajlik, és kialakulóban van a fejlesztést szolgáló intézményi rendszer is. Az elméletekben vannak biztos pontok, de sok még a kidolgozatlan, vagy akár ellentmondásos részlet. Az alábbiakban néhány, a kompetenciafejlesztést, a pedagógiai rendszer fejlesztését érintő kérdéskört szeretnénk röviden érinteni.

Személyes és társas kompetencia fejlesztése

A bemutatott kompetencia modellekben a kognitív területek a személyes és társas kompetenciák rendszerével alkotnak egységet. A személyiség értelmezése a genetikus – tapasztalati, értelmező – önértelmező fejlődési szinteket foglalja magában. Kérdés, hogy ezen a soron nyílt-e az előrehaladás, milyenek az egyéni eltérések, illetve az életkori korlátok. A fejlődést az öröklött és a szerzett tulajdonságok együttesen alakítják, a bioszocializációs folyamatban. A biológiai különbségek genetikai okai igen sokfélék, az idegrendszer felépítése és működése, a fejlődés szabályozása is eltérhet. Jelentős különbségek lehetnek az érzelmi, indulati működésben, a motivációs rendszerben, vagy a kognitív alapképességekben is. Ezek a rendszerek fejleszthetők, de a fejlődési ütemnek is vannak eltérő genetikai tényezői. A serdülőkorra akár 3-4 év is lehet a gyerekek fejlettségi szintjének eltérése. Az intellektuális különbségek még nagyobbak, ifjúkorban a 8-10 évet is elérhetik. Az is megfigyelhető, hogy miközben a testi fejlődés gyorsul, ez az akcelerációs folyamat a személyiségfejlődés lassulásával, regressziójával társul. A gyermekkor kitolódása, az önértelmezés megjelenésének késése feszültségeket gerjeszthet, akadályozhatja az aktuális és a perspektivikus társadalmi beilleszkedést. A fejlődés időbeli kitolódása nem csak a gyermekkor elhúzódásaként értelmezhető. Míg korábban elterjedt vélekedés volt, hogy a személyiségfejlődés korszaka a felnőttkorra lényegében lezárul, ma már inkább elfogadott, sőt szükségszerű, hogy az egész életutat beleértsük. A biológiai korlátok tabuja is megdőlni látszik, bizonyított az öregedő agy képességeinek jellegében megváltozó, de megmaradó fejleszthetősége. Az élethosszig tartó tanulásra való felkészítés ebben a megközelítésben nem csak a rugalmasan alkalmazható ismeretrendszer kialakítását jelenti, hanem olyan személyiségjegyek, kompetenciák fejlesztését is, amelyek révén az egyén érdekeltté válik sorsának aktív, önfejlesztő formálásában, érzelmi intelligenciája alkalmassá teszi a változó csoportokba való beilleszkedésre, kognitív kompetenciája pedig segíti eligazodni az új információk kezelésében, stratégiai gondolkodást és problémamegoldási rutint biztosít számára.

A személyes és társas kompetenciák közötti összefüggés vizsgálata felveti a társadalmi modell ideájának kérdését is. Szerveződési szintekben gondolkodva a legoptimálisabb modell az lenne, amely a család, a kisebb közösség, a helyi társadalom, a nemzet és az emberiség szempontjából a legtöbb pozitív elemet hordozná. A szintek között nem feltétlenül alakulnak ki konfliktusok, mivel a funkciók és a szerepek elkülönülnek. A ma domináns modellekkel azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Ha legmagasabbra tekintünk, akkor világosan látszanak a jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedés globális problémái, a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdőjelek, illetve bizonyítottan káros folyamatok. Túlfogyasztás és környezetpusztítás az egyik, szegénység és a forrásoktól való megfosztás a másik oldalon. Hogyan lehet úgy beilleszkedni a jelen társadalmába, hogy azt megváltoztatva esélyt adjunk a fenntartható jövő felépítésének? Kicsit lejjebb, a nemzet szintjén politikai alternatívák között kell választanunk, néha valóságos, sokszor azonban csak álproblémáktól megosztva. Létezik-e társadalmi konszenzus, egyformán értelmezett létérdek, nemzeti jövőkép? Az értékek és érdekek harca is társadalmi valóság, de talán erősebb a szükségtelen konfrontáció, mint az együttműködés. A pedagógiai gyakorlat is alkalmaz együttműködő és versengő tanulási stratégiákat, de vajon mi a helyes arány és forma? A társadalmi hierarchia alapja a család, amely a preszocializáció legfontosabb színtere és eszköze. Felbomlásáról és válságáról eleget hallhatunk, és a nevelőmunkában tapasztalhatjuk is a szétesett család gyermeki személyiségre gyakorolt hatását. Nem feltétlenül az a baj, hogy egy szülőre szűkül a családi környezet, sokkal nagyobb hiba, ha a hajszoltság és szülői kompetencia hiánya miatt kevés a szeretet, vagy a meglévő érzés nem jut megfelelő kifejezésre. Így lényegében egy negatív hagyományozódás, a hiány átörökítése történik, és még az ép családon belül is egyre nehezebbé válik a harmonikus személyiségfejlődés. A személyes és társas kompetenciák deficitje társadalmi szinten összegződik, és a nemzet versenyképességének, mentálhigiénés állapotának visszaesését okozhatja. Mindezek fényében a fejlesztési feladat csak az lehet, hogy minden eszközzel igyekezzünk elősegíteni az önértékelő személyiség kialakulását. A társadalmi dilemmák, modellválságok korában az önmagát ismerő, fejlesztő személyiség lehet képes mások, más csoportok érdekeinek figyelembe vételére, és a saját szerepében együttműködő stratégia folytatására. A pozitív egyéni és szociális értékrend, mint a személyiségfejlődés eredménye, a társadalmi fejlődést is megalapozza. A pozitivitás kritériumrendszere is egyre artikuláltabban olvasható, például a fenntartható fejlődés elveit rögzítő dokumentumokban.

A kognitív kompetencia fejlesztése

Az iskola feladata az oktatás és nevelés, a társadalmilag hasznos, az egyén szempontjából optimális tudás építése és az ennek megfelelő cselekvőképesség kialakítása. Az ember, mint biológiai lény a túlélést, fennmaradást biztosító képességekkel rendelkezik. Ebből a szempontból alapkövetelmény a környezethez való illeszkedés, amit önmagunk és a világ megismerése révén, az alkalmazkodást szolgáló viselkedéssel érhetünk el. Az állatvilágban ennek eszköze az idegrendszer magasabb rendű működése, amellyel az élőlények felveszik és feldolgozzák a számukra fontos információkat, illetve kialakítják és végrehajtják az ezeknek megfelelő válaszokat. Ez a rendszer az emberi faj esetében érte el a legmagasabb szintet, kialakult a nyelvi jelzőrendszerrel rendelkező, fogalmi gondolkodásra képes értelem, amely a korábbi, érzékelésen alapuló perceptuális, elsősorban képfeldolgozó rendszer továbbfejlődésével párosulva nagymértékben megnövelte az agy teljesítőképességét, illetve új funkciók kialakítására adott lehetőséget. Az emberi tudás és képességrendszerek alapvetően nem öröklött, hanem tanult jellemzőink, a tanulást pedig egész életünkben és életünkkel folytatjuk. A tanulás mindig valamilyen meglévő tudás módosítását jelenti, a környezettel való kapcsolatban, aktív információfeldolgozás során. Ennek a folyamatnak van felvételi, feldolgozási és kimeneti oldala, végeredményben talán ezek eredője lesz az emberi személyiség, belső világ és cselekvési rendszer összessége. A pedagógiai tevékenységet alapvetően meghatározza, hogy miként értelmezzük az emberi értelmet, az emberi személyiséget. A kérdés napjainkban igen intenzív – és eredményeiben szerteágazó – kutatás alatt áll. Kész modellek ugyan léteznek, de ezek tudományos megalapozottsága és gyakorlati alkalmazhatósága eléggé különböző. A téma átfogása nem feladatunk, de néhány elemének kiragadása érzékeltetheti a pedagógiai rendszerfejlesztés feladatának dilemmáit, illetve útkeresést jelenthet a gyakorlati módszerek kialakítása felé.

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.