Sarkadi Ágnes :: A felsőoktatásban tanuló diszlexiás hallgatók jogai az idegennyelv-tanulás terén

A diszlexiás emberek nyelvtanulási problémái az oktatási rendszeren belül talán a felsőoktatásban okozzák a legtöbb gondot, hiszen az oktatásnak ezen a szintjén igen gyakran fogalmazódnak meg olyan előfeltételek, amelyek az idegennyelv-tudással/tanulással függnek össze (Madaus 2003). A különböző országok törvényhozása általában elismeri a diszlexiások nyelvtanulási nehézségeit, és kedvezményekhez, felmentésekhez juttatja őket. Jelen tanulmányban a magyar felsőoktatásban tanuló diszlexiás hallgatók számára fontos három kérdést vizsgálok meg: a felsőoktatási intézményekben tanuló diszlexiások tanulással kapcsolatos általános jogait, a számukra kiemelten nehéz, ám a diplomához és a munkahelyhez jutásban szinte elengedhetetlen államilag elismert nyelvvizsgával kapcsolatos jogszabályokat, végül a nyelvtanulás szempontjából halmozottan hátrányos helyzetben lévő csoportnak, a gyermekkorban nem diagnosztizált diszlexiásoknak a problémáit.

A diszlexiát hagyományosan olyan olvasási és/vagy írási nehézségekkel járó zavarként (Frost – Emery 1995; Smith – Sensenbaugh 1992) definiálják, amely nem magyarázható értelmi fogyatékossággal vagy a megfelelő oktatás hiányával (Bryant–Bradely 1985). Az olvasás- és írásproblémák mögött a vizuális és auditív információfeldolgozás, a munkamemória és a szavak mentális lexikonban való tárolásának és előhívásának nehézségei állnak (Smythe 2004). Fontos hangsúlyozni, hogy a diszlexiának biológiai alapja van: neuropszichológiai kutatások olyan eltéréseket mutattak ki a diszlexiások agykérgében, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják az agykéreg kritikus területein a vizuális és auditív információfeldolgozást (Paulesu et al. 2001).

Ma már egyre kevésbé tekintenek a diszlexiára mint fogyatékosságra, és inkább képességek és nehézségek kombinációjaként (Peer 1999) vagy tanulási különbségként (Ranaldi 2003) definiálják. Nagyobb figyelmet kapnak a diszlexiások pozitív adottságai is, mint például a kiemelkedő vizuális képességek, a kreativitás, a hatékony problémamegoldó képesség (Edwards 1994) és a globális/holisztikus gondolkodásmód (Gyarmathy 2004). Fontos továbbá, hogy a diszlexia nem érinti a magasabb szintű kognitív készségeket, és az összetett problémák megoldása gyakran kevesebb nehézséget okoz egy diszlexiásnak, mint az olyan rutinfeladatok, mint az olvasás és az írás (Cottrel 2003). Ezeket az adottságokat figyelembe véve nem meglepő, hogy a felsőoktatásban, ahol fontos szerepet kapnak a magasabb szintű kognitív készségek, mint például az érvelés vagy az értelmezés, gyakran találkozni diszlexiás hallgatókkal (Cottrel 2003). Információfeldolgozási és a rövid távú, valamint a munkamemóriát érintő problémáik miatt azonban sokszor igen nehéz feladatot jelent számukra egy idegen nyelv elsajátítása.

A vonatkozó magyar törvények és a felsőoktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatai nem rendelkeznek külön a diszlexiás hallgatók nyelvtanulással kapcsolatos jogairól és a nyelvi kurzusokon adható kedvezményekről, ezért először a diszlexiás hallgatók tanulással kapcsolatos jogait mutatom be.

A diszlexiás hallgatók tanulással kapcsolatos jogai

Magyarországon a 2006. március elsejétől életbe lépett felsőoktatási törvény és a 79/2006 (IV. 05.) kormányrendelet szabályozza a felsőoktatásban tanuló diszlexiás hallgatók jogi lehetőségeit. Ezek a jogszabályok a diszlexiás hallgatókat a fogyatékkal élő hallgatók csoportjába sorolják. A felsőoktatási törvény szerint a hallgatót az állapotának, személyes adottságának, fogyatékosságának megfelelő ellátásban kell részesíteni (Ftv. 46. 3/f), valamint „a fogyatékossággal élő hallgató részére biztosítani kell a fogyatékossághoz igazodó felkészítést és vizsgáztatást, továbbá segítséget kell nyújtani részére ahhoz, hogy teljesíteni tudja a hallgatói jogviszonyából eredő kötelezettségeit” (Ftv. 61. 1). A törvény arról is rendelkezik, hogy az oktatással kapcsolatos feladatokat ellátó személynek az oktatás során kötelessége figyelembe venni a hallgató fogyatékosságát (95. 5/b). A 79/2006. (IV. 05.) kormányrendelet 18. paragrafusa szerint a felsőoktatásban tanuló diszlexiás hallgató írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tehet, szóbeli vizsga helyett írásbeli vizsgát tehet, az írásbeli vizsgákon használhat számítógépet, és biztosítani kell számára a vizsgán szükséges segédeszközöket (pl. írógép, helyesírási szótár, értelmező szótár). Az írásbeli vizsgán a nem fogyatékossággal élő hallgatók számára megállapított felkészülési időnél maximum 30%–kal több felkészülési időt kaphat. A rendelet rendelkezik a diszlexiás hallgatók számára a nyelvvizsga-követelmény teljesítése alól adható különböző felmentésekről. Ezeket később tárgyalom részletesebben.

A kormányrendelet fontos része még, hogy minden felsőoktatási intézményben kell lennie egy a fogyatékossággal élő hallgatók segítését intézményi részről ellátó koordinátornak. A koordinátor feladata többek között a fogyatékossággal élő hallgatók által benyújtott kérelmek elbírálásában és nyilvántartásában való részvétel, kapcsolattartás a fogyatékos hallgatókkal és a hallgatók tanulmányai, vizsgái során alkalmazható segítésnyújtási lehetőségek biztosítása (20. ).

Érdemes az előbb felsorolt kedvezményeket és jogokat összehasonlítani az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság egyetemein a diszlexiásokat megillető, sok szempontból differenciáltabb jogokkal és kedvezményekkel. Az amerikai egyetemek például a Magyarországon is ismert olyan kedvezmények mellett, mint a hosszabb felkészülési idő és a számítógép használata, igen sok egyéb praktikus kedvezményt és értékelés-, valamint tananyagbeli módosítást biztosítanak a diszlexiás hallgatóknak. E kedvezmények egy része viszonylag egyszerűen kivitelezhető, mint például a nagyobb betűméret használata vagy a feladatlapok vizuális elrendezésével kapcsolatos módosítások. A kedvezmények listáján szerepel még a külön vizsgaterem biztosítása a diszlexiás vizsgázónak, a személyes jegyzetelési segítő alkalmazása, a tanár által készített óravázlatokhoz való hozzájutás, hangos könyvek és különböző számítógépes segédprogramok használata (http://www.dyslexia-college.com/accommodations.html). Ilyen „praktikus kedvezményeket” csak igen ritkán alkalmaznak a magyar egyetemeken, habár minden bizonnyal sok segítséget nyújtanának a diszlexiás hallgatóknak.

Az Egyesült Királyságban szintén több praktikus kedvezmény létezik az egyetemeken, ráadásul az ott hatályos törvények e téren sokkal tudatosabb és előrelátóbb hozzáállást várnak el a felsőoktatási intézményektől. A fogyatékkal élő emberek diszkriminációja elleni 1995-ös törvény 2001-es módosítása ugyanis arra kötelezi az oktatási intézményeket, hogy próbálják előzetesen felmérni, milyen nehézségeik adódhatnak a fogyatékkal élő hallgatóknak a különböző kurzusok elvégzése során, és elvárják tőlük, hogy lépéseket tegyenek a fogyatékkal élő hallgatók hátrányba kerülésének megelőzésére. E törvény szerint tehát nem elég akkor kidolgozni a kedvezmények rendszerét, ha egy fogyatékkal élő hallgató számára nehézséget okoz egy kurzus teljesítése, hanem az elvárható módosításokról már előzetesen dönteni kell (Kirk 2004).

Általánosságban tehát elmondható, hogy a magyar diszlexiás hallgatók tanulással kapcsolatos jogai lényegében nem térnek el az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban biztosított jogoktól, a kedvezmények rendszere azonban még nem olyan differenciált Magyarországon, mint az említett két országban. Továbbá nincs a 2001-es egyesült királyságbeli törvényhez hasonló szigorúságú törvény, amely elvárná a kurzusokkal kapcsolatos módosításokról szóló előzetes döntést.

A nyelvvizsga-követelmény

A magyarországi diszlexiás hallgatóknak elsősorban nem az idegen nyelvi kurzusokon való részvétel, hanem a diploma kézhezvételének előfeltételeként szereplő középfokú „C” típusú nyelvvizsga letétele okoz gondot (Jeneiné 2004). A nyelvvizsga a legfontosabb és sokszor egyetlen nyelvi követelmény, amelyet egy magyar hallgatónak teljesítenie kell. A 2006. (IV. 05.) kormányrendelet 18. paragrafusa szerint, ha a diszlexiás hallgató fogyatékossága miatt nem képes az állami nyelvvizsga szóbeli vagy írásbeli részének teljesítésére, felmentést kaphat a szóbeli vagy írásbeli vizsga letétele alól. A 2006. március 1-jétől életbe lépett felsőoktatási törvény azt is tartalmazza, hogy szükség esetén a nyelvvizsga egésze alól is mentesíteni kell a fogyatékossággal élő hallgatót (Ftv. 61. 1).

A 2006-ban bevezetett szabályozások igen sok változtatást tartalmaznak a korábban érvényes 29/2002. (V. 17.) OM-rendelethez képest. A 2006-os szabályozások lehetővé teszik a diszlexiások részleges felmentését a szóbeli nyelvvizsgarész alól, míg régebben a diszlexiás hallgatók csak az írásbeli nyelvvizsgarész alól kaphattak részleges felmentést. Azok számára, akik a diszlexiára mint írással és olvasással kapcsolatos nehézségre tekintenek, meglepő lehet, hogy egy diszlexiás vizsgázó miért választaná az írásbeli nyelvvizsga letételét és a szóbeli nyelvvizsga alóli felmentést. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy a diszlexia az információfeldolgozás sebességében és az auditív információfeldolgozásban is okozhat problémát, érthetőbb, hogy az auditív feldolgozást direkt módon (magnóhallgatás) és indirekt módon vizsgáló, gyors reakciót igénylő szóbeli nyelvvizsga problémát jelent egy diszlexiás vizsgázónak. Saját gyakorlatomban is (a diszlexiások egyéni nyelvtanítása során) találkoztam olyan, auditív feldolgozási problémákkal küzdő tanulóval, akinek sikerült a nyelvvizsga írásbeli diszlexiások számára általában nehéznek tartott része, míg a szóbeli vizsgát csak többszöri próbálkozás után sikerült letennie. Mindenképpen örvendetes tehát, hogy már lehetőség van a szóbeli nyelvvizsga alóli felmentésre is.

A másik fontos változás az, hogy bár régebben is létezett a teljes nyelvvizsga alóli felmentés, ennek megadásáról a szakvélemény figyelembevételével a felsőoktatási intézmény vezetője döntött, aki gyakran megtagadta a teljes felmentést (Jeneiné 2004). Az új felsőoktatási törvény azonban kötelezővé teszi a teljes felmentés megadását abban az esetben, ha a szakvélemény javasolja azt.

Fontos tudnivaló a nyelvvizsgákkal kapcsolatban, hogy a nyelvvizsgaközpontok által a diszlexiás vizsgázóknak adott kedvezmények rendszere nem szigorúan szabályozott. A 71/1998. (IV. 08.) kormányrendelet 10. (1) d) pontja tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a vizsgaközpontok feladata a fogyatékkal élő személyek számára megfelelő vizsgakörülmények megteremtése. Az egyes fogyatékosságok szerinti kedvezmények azonban nincsenek felsorolva, ezért a nyelvvizsgaközpontok különböző kedvezményeket adnak. 2007 őszén az Esélyegyenlőség a nyelvoktatásban kutatócsoport nevében az összes akkreditált nyelvvizsgaközponttal felvettük a kapcsolatot, hogy információt szerezzünk a diszlexiások kedvezményeiről. Az 1. táblázat a nyelvvizsgaközpontok válaszait tartalmazza. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a táblázatban szereplő kedvezményeket nem automatikusan kapják meg a diszlexiás vizsgázók, hanem általában csak akkor, ha rendelkeznek az adott kedvezményeket egyértelműen kérő szakvéleménnyel.

Az egyik leglényegesebb különbség a nyelvvizsgák között, hogy a 2006. (IV. 05.) kormányrendelet által javasolt szóbeli vagy írásbeli vizsgarész alóli felmentés nem minden nyelvvizsga esetén értelmezhető. Vannak ugyanis olyan nyelvvizsgák, amelyeken nem lehet külön írásbeli és szóbeli nyelvvizsgát tenni (úgynevezett komplex vizsgák, például Euro, TELC, ECL). Ha a vizsgázó részleges felmentésben szeretne részesülni, olyan nyelvvizsgát kell választania, amelyen egymástól függetlenül lehet jelentkezni az írásbeli és a szóbeli vizsgarészre (például BME, BGF, Társalkodó).

Az írásbeli nyelvvizsgarészre vonatkozó kedvezmények tekintetében a diszlexiás vizsgázónak mindegyik nyelvvizsgaközpontban lehetősége van hosszabb ideig írni az írásbeli vizsgarészt. A helyesírási hibák értékelésétől csak a nyelvvizsgák egy részében tekintenek el, és a számítógép, illetve a helyesírás-ellenőrző program használatát viszonylag kevés vizsgán engedik meg.

Külön figyelmet érdemel a hallás utáni szövegértés vizsgarész. Ez a szóbeli nyelvvizsga része azokon a vizsgákon, ahol lehet külön írásbeli és szóbeli vizsgát tenni, míg a komplex vizsgákon a hallás utáni szövegértés az írásbeli vizsga részfeladatainak egyike. Igen sok kritika érte ezt a vizsgarészt különösen a szóbeli vizsga alrészeként ( Jeneiné 2004). A kritikára az ad okot, hogy bár a feladat a szóbeli nyelvvizsga része, annak sikeres megoldásához mindenképpen szükség van olvasásra és írásra: a vizsgázónak el kell olvasnia egy kérdéssort, válaszolnia kell rá írásban a hallott szöveg alapján. Ez különösen az írásbeli vizsgarész alól felmentett, komoly írás- és olvasásbeli nehézséggel küzdő diszlexiás vizsgázóknak okoz gondot, akik a felmentés ellenére mégis kénytelenek megoldani egy olyan feladatot, amely az idegen nyelven való írás és olvasás készségét is méri ( Jenei 2004). Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy ebben a vizsgarészben nem mindig biztosítanak többletidőt a kérdések elolvasására és megválaszolására (lásd 1. táblázat), míg ezt a kedvezményt a nyelvvizsgák összes többi írást és olvasást igénylő feladatánál igénybe vehetik a diszlexiás vizsgázók.

A szóbeli nyelvvizsgákkal kapcsolatos másik probléma, hogy egyes – az írásbelitől függetlenül letehető – szóbeli vizsgák tartalmaznak egy közvetítési feladatot is, amely egy hosszabb szöveg elolvasását igényli. A Társalkodó Nyelvvizsgán egy magyar nyelvű szöveget kell elolvasni és közvetíteni a célnyelvre, majd ennek alapján kell beszélgetni a vizsgáztatóval. A szakmai nyelvvizsgák közül a BGF Nyelvvizsgán egy idegen nyelvű szöveget kell magyar nyelven ismertetni, míg az Oeconom Nyelvvizsgán magyar és idegen nyelvű szöveget is kell közvetíteni. A közvetítendő szöveg elolvasására hosszabb felkészülési idő van a Társalkodó és a BGF Nyelvvizsgán, az Oeconom-vizsgával kapcsolatban nincs erről adat. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a többletidő ellenére is komoly nehézséget jelent ez a feladat azoknak a vizsgázóknak, akiknek olyan súlyos olvasási nehézségeik vannak, hogy felmentették őket az írásbeli vizsga alól. Ez az általános nyelvvizsgára készülő diszlexiás vizsgázók számára nem jelent különösebb gondot, hisz igen széles a vizsgapaletta, így könnyen választhatnak olyan szóbeli nyelvvizsgát, amely nem tartalmaz közvetítést. Azok azonban, akiknek gazdasági vagy üzleti nyelvvizsgára van szükségük, nehezebb helyzetben vannak. Abban az esetben, ha felmentésre jogosultak az írásbeli vizsga alól, csak olyan szóbeli nyelvvizsgára mehetnek, amelyben van közvetítő feladat is, mert az összes külön letehető vizsga tartalmaz ilyen típusú feladatot.

Fontos még megjegyezni, hogy sajnos néhány nyelvvizsgaközpont nem válaszolt a megkeresésünkre, illetve olyan választ is kaptunk, hogy nem tudnak nyilatkozni a kérdésben, mert még soha nem jelentkezett diszlexiás vizsgázó az adott vizsgára. Valószínű, hogy ezektől a vizsgaközpontoktól a diszlexiás vizsgázók is nehezen szereznek információt azzal kapcsolatban, hogy milyen kedvezményekkel biztosítják számukra a megfelelő vizsgakörülményeket, és kérdéses az is, hogy mennyire kidolgozott a diszlexiásoknak szóló kedvezményrendszerük.

A nyelvvizsgának nemcsak a diploma miatt van fontos szerepe a diszlexiás fiatalok életében, hanem a felsőoktatási felvételin kapható többletpontok miatt is. A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi rendszer pontszámítási rendszere miatt a népszerű szakokra sokszor lehetetlen bekerülni egy, sokszor két nyelvvizsga letétele nélkül. Ez a pontszámítás az elmúlt két évben egyértelműen hátrányos helyzetbe hozta a diszlexiás felvételizőket, akiknek – a specifikus tanulási zavarukat és szükségleteiket figyelembe vevő közép- és általános iskolai nyelvoktatás hiánya miatt – sokkal nehezebb letenniük egy államilag elismert nyelvvizsgát, mint a többi felvételizőnek (Jeneiné 2005; Sarkadi 2006). Ezen a diszkriminatív gyakorlaton próbál változtatni az előnyben részesítési kötelezettségről szóló szabály, amely szerint 2007-től kezdve a felvételi eljárásban a diszlexiások – a többi fogyatékossággal élő jelentkezővel együtt – előnyben részesítési kedvezményre jogosultak (Országos Felsőoktatási Információs Központ, 2006. dec. 19.). Az előnyben részesítési kedvezmény a megfelelő igazolással rendelkező diszlexiás jelentkezők esetén a 2007-ben érvényben lévő 144 pontos rendszerben 8 többletpontot jelentett minden jelentkezési helyen. 2008-tól az új felvételi rendszerben, ahol maximálisan 480 pontot lehet elérni, az előnyben részesítési kedvezmény 50 többletpontra jogosít.

A diszlexiáért járó többletpontok segítenek kompenzálni egy esetleges nyelvvizsga hiányát. 2007-ben 7 pont járt a középfokú nyelvvizsgáért, míg az előnyben részesítési kedvezmény 8 pontot jelentett. A felsőfokú vagy két középfokú nyelvvizsgával rendelkező felvételizőkhöz képest azonban még mindig hátrányos helyzetben voltak a 2007-ben jelentkező diszlexiások. Ez a helyzet megváltozik 2008-tól, mert az új pontszámítási rendszer szerint a diszlexiás felvételizők ugyanannyi (50) többletpontra jogosultak, mint a két középfokú vagy egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező felvételizők.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez a többletpont nem jár automatikusan minden diszlexiás jelentkezőnek. Csak a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vagy az igazságügyi logopédiai szakértő által kiadott szakvéleménnyel rendelkező diszlexiás felvételizőkre érvényes az előnyben részesítési kedvezmény (Oktatási és Kulturális Minisztérium, 2007). A nevelési tanácsadókban diagnosztizált diszlexiás jelentkezőknek nem jár többletpont, akik így igen hátrányos helyzetbe kerülnek, hiszen a nyelvvizsga letétele valószínűleg nekik is nehézséget okoz. A nevelési tanácsadóban diagnosztizált diszlexiások előtt egyetlen lehetőség van a többletpont megszerzésére: ha részt vesznek egy igazságügyi logopédiai szakértői vizsgálaton, amely jelenleg harmincezer forintba kerül. Ha az igazságügyi szakértő is diagnosztizálja a diszlexiát, jogosulttá válnak a többletpontokra.

Kiemelendő, hogy a diszlexiás vizsgázók számára biztosított kedvezményrendszer egyáltalán nem egységes, és valószínűsíthető, hogy problémát okoz számukra a sokszínű rendszerben való eligazodás. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy ha tájékozódni szeretnének lehetőségeikről, minden esetben személyesen fel kell venni a kapcsolatot a nyelvvizsgaközpontokkal, mert a honlapjukon nem közölnek információt a diszlexiásoknak biztosított kedvezményekről. Mindenképpen hasznos lenne, ha a nyelvvizsgaközpontok nagyobb hangsúlyt helyeznének a diszlexiás vizsgázók informálására, mert nem ritka, hogy a vizsgázók nem tudnak arról, hogy milyen kedvezményeket vehetnek igénybe, vagy tévesen úgy értelmezik, hogy minden nyelvvizsgán ugyanolyan kedvezményre jogosultak (Kálmos 2007).

A gyermekkorban nem diagnosztizált diszlexiások helyzete

A magyar felsőoktatásban halmozottan hátrányos helyzetben vannak a gyermekkorban nem diagnosztizált diszlexiások (Sarkadi 2006). Egyrészt mivel gyermekkorukban nem részesültek megfelelő terápiában, problémát okoz nekik az anyanyelvükön való írás és olvasás. Továbbá diszlexiásként általában ők is nehézségekkel találják szembe magukat a nyelvtanulás terén. Mivel azonban diszlexiájukat nem diagnosztizálták, nem jogosultak a diszlexiásokat megillető kedvezményekre és speciális figyelemre tanulmányaik során, és a szükséges dokumentáció hiányában mindenféle kedvezmény nélkül kell letenniük a diplomához szükséges nyelvvizsgát. Úgy tűnik, ezen az akadályon még a jól kompenzáló, magas IQ-jú nem diagnosztizált diszlexiások sem igen tudnak átjutni. Több újságcikk és a diszlexiások érdekvédelmével és informálásával foglalkozó honlap, a dyslexia.hu is beszámol olyan esetekről, amikor nem diagnosztizált diszlexiások diplomája került veszélybe amiatt, hogy képtelenek voltak letenni a nyelvvizsgát (Szunomár 2001; Jeneiné 2004). 2002-ig semmilyen kedvezményben nem részesültek a gyermekkorban nem diagnosztizált diszlexiás hallgatók, ám a 29/2002. (V. 17.) OM-rendelet lehetővé tette, hogy a gyermekkorban nem diagnosztizált diszlexiások az igazságügyi szakértői vizsgálat után kiadott szakvéleménnyel jogosulttá váljanak a diszlexiás hallgatókat megillető kedvezményekre. A 29/2002. (V. 17.) kormányrendelet hatályvesztésével és a 2006. (IV. 05.) kormányrendelet életbelépésével ez a rendelkezés nem változott, csupán az elérhető kedvezmények egy része módosult.

A rendeletben említett szakértői vizsgálaton való részvétel – mint már utaltunk rá – jelenleg harmincezer forintba kerül, és nincs semmilyen támogatási rendszer, amely megkönnyítené ennek az összegnek a kifizetését. Valószínűsíthető, hogy ez a vizsgálati díj nagy anyagi terhet jelent egyes diszlexiások számára, hiszen a vizsgálatra a diploma átvétele miatt jelentkező diagnosztizálatlan diszlexiások valószínűleg még tanulnak, nem rendelkeznek keresettel, esetleg a nyelvtudás és diploma hiányában munkanélküliek, vagy rosszul fizetett állásuk van (Sarkadi 2006). Esetleg az is elrettenthet néhány diagnosztizálatlan diszlexiást a vizsgálattól, hogy saját magának kell eldöntenie, hogy ő diagnosztizálatlan diszlexiás. Egyedül a diszlexia maradványtüneteit mérő online tesztek jelenthetnek segítséget (Magyar Diszlexia Oldalak, Project Include) a magukat diszlexiásnak érző hallgatóknak, ezek segítségével megbecsülhetik, mennyire valószínű, hogy diszlexiások.

Ezzel szemben az Egyesült Királyságban sokkal több segítséget kapnak a nem diagnosztizált diszlexiások, ugyanis a fogyatékosok diszkriminációja elleni 1995-ös törvény 2001-es módosítása szerint az egyetemek (a többi oktatási intézménnyel együtt) felelősek azért, hogy kiderítsék, mely hallgatók igényelnek különleges bánásmódot, és ezzel elkerüljék a fogyatékos hallgatókkal szembeni diszkriminációt. Így az egyetemek igen gyakran különböző szűrővizsgálatokat szerveznek, hogy azonosítsák a diszlexiás hallgatókat. Kirk (2004) egy esettanulmányban számol be az edinburgh-i egyetem diszlexiásoknak nyújtott támogatási rendszeréről. A diákok három különböző szűrőteszten és egy diszlexia-szakértő által végzett vizsgálaton vehetnek részt, mielőtt a hivatalos diagnózis miatt felkeresnének egy pszichológust. Ennek a vizsgálatnak a költségeit már a hallgatónak kell állnia, azonban a helyzet kedvezőbb, mint Magyarországon, ugyanis a körülbelül 200-300 font körüli összeget diákhitelből is lehet fizetni, illetve az egyetem is adhat támogatást a vizsgálati díj egy részének (pl. Napier) vagy egészének finanszírozására (pl. Newcastle, Oxford).

Összegzés

A felsőoktatási törvény szerint a magyar diszlexiás hallgatóknak joguk van a fogyatékosságuknak megfelelő ellátásra, a felsőoktatásban oktatóknak pedig kötelező figyelembe venniük a hallgatók diszlexiáját az oktatás során. Fontos még kiemelni, hogy a magyar felsőoktatásban tanuló diszlexiás hallgatók nincsenek teljesen egyedül problémáikkal, és igénybe vehetik a hallgatók segítését intézményi részről ellátó koordinátorok támogatását. Ugyanakkor hosszú távon mindenképpen hasznos lenne, ha tovább differenciálódna a diszlexiás hallgatókat megillető kedvezmények rendszere, és egyre több figyelmet kapna az, hogy a diszlexiás hallgatók esetében mit jelent a fogyatékosságnak megfelelő oktatás.

A nyelvvizsga letétele a legnagyobb nehézségek egyike, amellyel a felsőoktatásban tanuló vagy ott tanulni szándékozó diszlexiások találkoznak. Ezt a nehézséget a magyar törvények elismerik a felvételi eljárás során az előnyben részesítési kedvezménnyel, illetve a diploma megszerzésekor a nyelvvizsgák alóli részleges vagy teljes felmentéssel. Sajnos azonban az előnyben részesítési kedvezmény nem ad segítséget azoknak a diszlexiás felvételizőknek, akiket nevelési tanácsadókban diagnosztizáltak, pedig a nyelvvizsga letétele és így a többletpontok szerzése valószínűleg nekik is nehézségeket okoz, nemcsak az előnyben részesítési kedvezményekre jogosultaknak. A különböző nyelvvizsgaközpontok által biztosított kedvezmények közötti eligazodás szintén nem könnyű. A jelenlegi kedvezményrendszer meglehetősen sokszínű és bonyolult, mivel a nyelvvizsgaközpontok számára a törvényi szabályozás csak az esélyegyenlőség biztosítását írja elő, és nem fogalmaz meg ajánlásokat arra nézve, hogy miként kellene megvalósítani azt.

Vannak olyan diszlexiások, akikben csak akkor tudatosul saját tanulási zavaruk, amikor szembesülnek azzal, hogy képtelenek letenni a diploma kézhezvételéhez szükséges nyelvvizsgát. A gyermekkorban nem diagnosztizált hallgatók különösen sok segítségre szorulnának, mivel a jelenlegi rendszer szerint semmilyen támogatást nem vehetnek igénybe a diagnózishoz szükséges szakértői vizsgálat költségeinek fedezéséhez, továbbá mindenféle előzetes tanácsadás nélkül kell dönteniük a szakértői vizsgálaton való részvételről.

Irodalom

Az 1995-ös fogyatékossággal élők diszkriminációja elleni törvényt módosító Speciális oktatási szükségletek és fogyatékosság törvény/Special Educational Needs and Disability Act, 2001.

Az amerikai fogyatékossággal élőkről szóló törvény/Americans with Disability Act, 1990.

Bryant, P. – Bradley, L. (1985): Children's reading problems. Basil Blackwell, London.

Cottrel, S. (2003): Students with dyslexia and other specific learning difficulties. In Powell, S. (ed.): Special teaching in higher education - Successful strategies for access and inclusion. London & Sterling, Kogan Page, 121–139.

Dyslexia-College (é. n.) – Dyslexia Accommodations. http://www.dyslexia-college.com/accommodations

Edwards, J. (1994): The scars of dyslexia: Eight case studies in emotional reactions. Cassel, London.

Fogyatékossággal élők diszkriminációja elleni törvény/Disability Discrimination Act, 1995.

Frost, J. A. – Emery, M. J. (1995): Academic interventions for dyslexic children with phonological core deficits. ERIC Clearinghouse on Disabilities and Gifted Education, Reston, VA (ERIC Document Reproduction Service No.E539).

Gyarmathy Éva (2004): Gifted Children with Specific Learning Difficulties and Teaching Foreign Languages. http://www.diszlexia.hu/English/GCSLD.doc

Jeneiné Fenyves Erzsébet (2004): Diszlexia, nyelvvizsga, diploma? http://www.dyslex.hu/index.html#diploma

Jeneiné Fenyves Erzsébet (2005): Hol vannak a szervezetek? Elérhető: http://www.dyslex.hu/#hol

Kálmos Borbála (2007): Hungarian dyslexic EFL learners and language exams. Szakdolgozat. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest.

Kirk, J. (2004): Supporting the dyslexic student at university: a case study. In Smythe, I. (ed.): Provision and Use of Information Technology with Dyslexic Students in University in Europe. http://www.welshdyslexia.info/minerva/book.pdf

Madaus, J. W. (2003): What high school students with learning disabilities need to know about college foreign language requirements? Teaching Exceptional Children, 36. (2.) 62–66.

Magyar Diszlexia Oldalak (é. n.): A diszlexia felnőttkori maradványtünetei. http://www.diszlexia.hu/teszt.html

Magyar Köztársaság Kormánya (1998): 71/1998. (IV. 8.) korm. rendelet az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatás rendjéről és a nyelvvizsga-bizonyítványokról.

Magyar Köztársaság Kormánya (2006): A Kormány 79/2006. (IV. 5.) rendelete a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról.

Magyar Köztársaság Országgyűlése (2005): 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról.

Napier Egyetem (2006): Dyslexia. http://www.napier.ac.uk/specialneeds/dyslexia.htm

Newcastle Egyetem (2006): Being Assessed for dyslexia. http://www.ncl.ac.uk/disability-support/dyslexia/assessment.php

Oktatási és Kulturális Minisztérium (2007. II. 07.): Közlemény az előnyben részesítési kötelezettségről és a többletpontokról a felsőoktatási felvételi eljárás során.
http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=764&articleID=228580&ctag=articlelist&iid=1

Oktatásügyi Minisztérium (29/2002. V. 17.): OM-rendelet a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről.

Országos Felsőoktatási Információs Központ (2006. dec. 19): Előnyben részesítés 2008-tól. http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=372&hir_id=7157

Oxford Egyetem (2006): The dyslexia SpLD Fund. http://www.admin.ox.ac.uk/eop/disab/dfnotes.shtml

Paulesu, E. – Démonet, J. F. – Fazio, F. – McCrory, E. – Chanoine, V. – Brunswick, N. – Cappa, S. – F. Cossu,G. – Habib, M. C. D. – Frith, C. D. – Frith, U. (2001): Dyslexia: Cultural Diversity and Biological Unity. Science, 291, 2165–2167.

Peer, L. (1999): What is dyslexia? In Smythe, I. (ed.): The dyslexia handbook. BDA, Reading. 62.

Project Include (é.n.): Tesztelés. http://www.includedyslexia.eu/hu/assess.html

Ranaldi, F. (2003): Dyslexia and design & technology. David Fulton Publishers, Great Britain.

Sarkadi Ágnes (2006): A diszlexiás nyelvtanulók angoltanításának kérdései. Iskolakultúra, 6. sz. 94–101.

Smith, C. B. – Sensenbaugh, R. (1992): Helping children overcome reading difficulties. Eric Identifier: ED344190

Smythe, I. (2004): What is dyslexia? A cross-linguistic comparison. In Smythe, I. (ed.): Provision and Use of Information Technology with Dyslexic Students in University in Europe. http://www.welshdyslexia.info/minerva/book.pdf

Szunomár Ágnes (2001): Diszlexia és bürokrácia: Az idegennyelv-tanulás okozza a legnagyobb nehézséget. Népszabadság, december 5.