Sántha Kálmán :: Abduktív következtetés a kvalitatív pedagógiai kutatásban

A nemzetközi gyakorlatot követve ma már a hazai neveléstudományi kutatások között is kitüntetett figyelem illeti a kvalitatív kutatási módszereket. Az utóbbi néhány évtizedben a kutatásmódszertan elindult azon az úton, amely a kvalitatív vizsgálatok stabil alapokra építését tűzte ki célul, hiszen egyre több kutatóban merült fel a kvalitatív elemzések megbízható, szilárd bázisra helyezésének igénye, igazolva azt, hogy az ilyen elemzések is a kvantitatívhoz hasonló legitim vizsgálatok, így meg kell szabadítani őket a tudománytalanság címkéjétől. Ezt a törekvést külföldön már számos példa mutatja, ilyen a metodológiai követelmények stabilizációja érdekében létrehozott kvalitatív kritériumkatalógus, a kvalitatív kutatás speciálisan érzékeny etikai vonatkozásainak kielégítésére szánt etikai kódex vagy a vizsgálatok folyamatát bemutató és ezzel a kvalitatív sajátosságokat is kiemelő ciklikus jelleg ábrázolása. Örvendetes, hogy ezek az ambíciók a hazai szakirodalomban is fokozatosan érvényre jutnak.

Mielőtt az abdukció mély értelmezésébe kezdenénk, világossá kell tennünk a fogalom jelentését és szerepét a kvalitatív vizsgálatokban. Az abdukció a logikai következtetés ugyanolyan legitim típusaként értelmezhető, mint a dedukció és az indukció, olyan következtetési eljárás, ahol lépésről lépésre haladunk előre. Állításokból olyan állításokra következtetünk, amelyek kiinduló téziseink igazságát magyarázzák. Minden olyan következtetés abduktív eljárásként fogható fel, amellyel valamilyen jelenség okára következtetünk.

Az abdukció a tulajdonságainak definiálása és megítélése körüli bonyodalmaknak köszönhetően a stabilizációs törekvésekkel egyszerre bizonytalansági tényezőt is jelentett a kvalitatív módszertanban. Ma már egyértelműen megállapítható, hogy az abdukció innovatív jellegének és szubjektív vonásainak köszönhetően a kvalitatív vizsgálatok elmaradhatatlan alkotóelemévé vált.

Az abdukció több mint 400 éves múlttal rendelkezik. A fogalmat először 1597-ben Julius Pacius használta Arisztotelész egyik művének fordításakor, majd ezután közel 300 évig, Charles Sanders Peirce (1839–1914) amerikai filozófus, matematikus, a pragmatizmus egyik névadójának munkásságáig, nem jelent meg a tudományos köztudatban. Peirce volt az, aki az abdukciót először bevezette a tudományos vitába. Kezdetben csak szűk kutatói körökben, filozófusok, matematikusok, fizikusok között vált ismertté a fogalom, majd elindult amerikai és európai térhódító útjára.

Kezdetben Peirce az abdukció helyett az addukció terminust is használta. Ennek okáról jelenleg kevés információval rendelkezünk, csupán feltételezhetjük, hogy fogalomrendszere pontosításán munkálkodott, ezért próbált különböző elnevezések alapján eltérő tartalmú kifejezéseket meghatározni. Állításunkat igazolhatja az a tény is, hogy végül az abdukció lett az a fogalom, amely széleskörűen elterjedt a különböző tudományterületeken (Reichertz 2003; Sántha 2008).

Az abdukció kvalitatív kutatásban betöltött szerepének elemzésekor, mielőtt a fogalom több szempontot figyelembe vevő vizsgálatába kezdenénk, célszerű a kifejezés és a mögötte rejlő tartalom sikerének és ellentmondásosságának titkát vizsgálnunk.

A siker

Az abdukció sikere két okra vezethető vissza.

1.

Lényeges szerepet játszott a fogalom megjelenésében az Egyesült Államok és Európa társadalomtudományi életét egyaránt meghatározó pragmatizmus, amely nyitott volt az újra, dinamikus és állandó fejlődést biztosított, így a kvalitatív kutatás kitűnő alapjának tekinthető. Perjés (2005) megjegyzi, hogy a pragmatista filozófia minden új korszak kezdetén – ez vonatkoztatható a kvalitatív kutatási metodológia megjelenésére és fokozott térnyerésére is – releváns eredményeket hozhat, hiszen a valóságot az egyén és környezetének kapcsolatában elemzi, ahol lényeges szempont a tapasztalás. Ez a tény kvalitatív vonatkozásban azt jelenti, hogy a vizsgált személyek humán valósága, a társadalmi jelenségek akkor értelmezhetők megfelelően, ha a személy és környezetének interakciójából vonunk le következtetéseket (Sántha 2008).

Mielőtt a sikerhez vezető út további állomásait megvizsgálnánk, először meg kell néznünk, mit jelent a kvalitatív kutató számára a „megfelelő értelmezés”, majd célszerű rávilágítanunk arra a nem kevésbé fontos problémára is, hogy miért lényeges alaposan szemügyre vennünk az egyén és környezetének interakcióját.

Az igazság, a valóság megfelelő értelmezése a kvalitatív elemzésekben mindig problémás, hiszen a szubjektivitás jegyeit hordozza magában, ezért az ilyen vizsgálatok metodológiai elveik miatt gyakran a kritikusok célpontjává válnak. Nem biztos, hogy két kutató egyformán észleli és vizsgálja ugyanazt a jelenséget, személyt ugyanolyan körülmények között, következésképpen az eredmények értelmezése sem lesz azonos. Ezt jól mutatják például a megfigyelések során készített feljegyzések, naplók is, hiszen a megfigyelők, a kutatók számára mást jelenthetnek a tények, illetve eltérő (szubjektív) szempontrendszer szerint határozhatják meg a számukra érvényes adatkorpuszt. Hasonló problémákkal szembesülünk a már legépelt megfigyelési naplók vagy interjúk kódolásakor is.

Az egyén és környezetének interakciója során első kézből és kontextusfüggően kaphatunk információkat. Ez a kutatás hitelességét biztosítja, így lehetővé válik a szituációk, események mély, belső, rejtett elemeinek feltárása. Ebben a feltáró folyamatban – amint azt a későbbiekben látni fogjuk – kitüntetett figyelem illeti az abduktív következtetéseket.

2.

A siker másik oka abban rejlik, hogy a kutatók a kvalitatív elemzéseket a kvantitatív vizsgálatokhoz hasonlóan stabil, megbízható logikai és metodológiai alapokra szerették volna építeni, így nagy reményeket fűztek az abdukció használatához. De sok tekintetben fenntartásokkal közelítettek a problémához, ugyanis egyre inkább belátták, hogy az ember világának megismerése és megértése nem történhet egzakt módon, hiszen ez a világ csak kontextusfüggően vizsgálható, ahonnan nem zárhatjuk ki a kutató közreműködését, a szubjektív hatásokat még a legjobban összeállított és kivitelezett kvalitatív kutatás során sem (Sántha 2008). Ebben a kettős megítélésben – a szubjektív hatások és a szilárd logikai, metodológiai bázis létrehozásának szorításában – játszik kiemelt szerepet az abdukció, hiszen innovatív jellege és sajátos felépítettsége megoldást jelenthet a felmerült problémákra.

A bizonytalanság és az ellentmondásosság

Mint ahogy az abdukció sikerének, úgy bizonytalan megítélésének és ellentmondásosságának is számos magyarázata létezik.

1.

A kutatók egyetértenek abban, hogy az abdukció logikai és innovatív karakterének kiemelt jelentősége van, mégis sokan kétkedve fogadják a fogalom kvalitatív kutatásban való alkalmazhatóságát, mondván nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a dedukciótól és az indukciótól megkülönböztessük, de ez a különbségtétel nem mindig sikerül. Sokan azért tartják problémásnak az abdukció indukciótól való elkülöníthetőségét, mert állítják, hogy a fogalom több ponton is kapcsolatba hozható a kvalitatív indukcióval. Szolcsányi (2007) szerint mivel az abdukció sokszor csak a közvetlen tapasztalatra vonatkozó kijelentésekre épül, megkérdőjelezhető az induktív és az abduktív következtetések elkülöníthetősége.

A problémát csak bonyolítja, hogy Peirce elméletében az abdukció mellett feltűnt a retrodukció terminus is, amely viták sokaságát indította el, hiszen az abdukció és a retrodukció használata nem volt egyértelmű: hol külön, hol szinonimaként jelentek meg a szakirodalomban. Peirce feltehetően 1893-ban említette először önálló megközelítésben az abdukciót, majd munkáiban 1906-tól az abdukció mellett alkalmazta a retrodukciót is. Kérdéses, miért használta felcserélhetőként a két fogalmat, hiszen élete vége felé már úgy vélte, hogy az abdukció és a retrodukció összefonódik, de nem világos, hogy miért (Richter 1995; Reichertz 2003; Sántha 2008).

A vita napjainkban sem lezárt, mert nem tisztázott, hogy a kifejezések és a mögöttük rejlő tartalom mikor és hogyan kapcsolódnak össze (ha egyáltalán összekapcsolódnak), vagy mikor és hogyan válnak ketté. Itt már súlyos problémával állunk szemben, hiszen a fogalmak nem egyértelmű definiálásának egyenes következménye, hogy a kutatási folyamatban betöltött szerepüket sem tudjuk világosan kifejteni, és ez a tény nem segíti a kvalitatív vizsgálatok metodológiai bázisának megszilárdítását.

Mi eredményezte az abdukció és a retrodukció alkalmazhatósága közötti vitát? A kérdésre megkaphatjuk a választ, ha a kvalitatív vizsgálatok működését és felépítését a két fogalom értelmezéséből kiindulva próbáljuk megérteni.

A retrodukció kifejezés visszavezetést jelent. A visszafelé haladás, a visszalépés itt szándékos, javítás céljából történő visszalépésként értelmezhető, így a fogalom tökéletesen illeszkedik a kvalitatív vizsgálat profiljához. Ezt jól illusztrálja például a kvalitatív elemzések ciklikus jellege, ahol a visszacsatolásoknak köszönhetően lehetőség van a korrigálásra, az elméletek módosítására, továbbgondolására, de ez kiindulási alapot jelenthet a folyamat közbeni mintavételre is. Így ilyen értelemben a retrodukció többet foglal magában, mint az abduktív következtetés – az abdukció terminus elvezetést, eltávolítást jelent –, hiszen az abdukció nem képes arra, hogy visszafelé tekintsen, időnként átértékeljen, vagy más megvilágításba helyezzen egy elméletet (Chiasson 2001).

Chiasson (2001) szerint a retrodukció nem használható az abdukció szinonimájaként. A valamitől egyre távolodó, nem mindig az új irányába történő haladás és az egyestől az általános irányába (és fordítva) váltakozó, ingaszerű mozgás között nem lehet ekvivalenciáról beszélni még akkor sem, ha léteznek kapcsolódási pontok az abdukció és a retrodukció között. A retrodukció ilyen értelemben alaposabban, időnként visszatérve és az egyes kutatási fázisokat átértékelve halad az új irányába, ami a kutatás számára szilárdabb módszertani alapokat nyújthat (a kérdésről vélhetően még sokat fogunk hallani a kvalitatív kutatásmódszertanban). Ezzel ellentétes álláspontot képvisel Kisiel (2001), hiszen úgy véli, a retrodukció (az abdukció) az indukció és a dedukció között mehet végbe úgy, hogy a résztől az egész felé és az egésztől a rész felé változó mozgást végez, ennek köszönhetően biztosított a felfedezés. Itt az abdukció és a retrodukció szinonimaként jelenik meg.

Követve az előbbi gondolatmenet logikáját megállapíthatjuk, hogy az indukció az egyestől az általános felé haladást jelenti, a „belevezetni” elv szerint működik, míg a dedukció az általánostól az egyes felé mozog, és a „levezetni” elvet követi. Mindezek tudatában már érthetővé válik, hogy a kvalitatív vizsgálatok miért használják a különböző eljárások kombinációit, hiszen látható, hogy jól illeszkednek a kvalitatív profilhoz, ki tudják emelni a vizsgálatok sajátos jellegét, és ami leginkább fontos, képesek magyarázni és értelmezni a vizsgálni kívánt problémákat.

Madarászné és Farkas (2003) szerint arról, hogy miért oly gyakoriak a helyes vélekedéseink, Peirce azt állítja, hogy a retrodukció egy sajátos ösztön, hipotézisállító hajlam, amely azon alapul, hogy az emberi elme és a természet között megfelelő kapcsolat áll fenn ahhoz, hogy vélekedéseink ne legyenek tévesek, ha őket megfigyeléssel ellenőrizzük. Itt újfent megkerülhetetlenné válik a szubjektív hatások jelenléte, hiszen Peirce csak helyes vélekedéseink gyakoriságára utalt, nem jelentette ki, hogy vélekedéseink mindig igazak és mindig megfigyeléssel igazolhatók.

2.

Az abdukció kedvezőtlen megítélésének további oka lehet, hogy egyrészt logikai következtetésként is értelmezhető, míg más szempont szerint hatáskört kínál a mélyreható észrevételeknek, lehetővé teszi az új ismeretek szerzését, kreatív, dinamikus, azaz kitűnően illeszkedik a kvalitatív vizsgálatok profiljához, és szubjektív jellegű. Kelle (2002) kritikája szerint a kutatók az abdukciót gyakran az interpretatív kutatás eljárásaként említik, és átsiklanak afelett, hogy kezdetben az abdukció nem kutatási logikát, hanem végkövetkeztetési formát írt le.

Ilyen elméleti hátterű bizonytalanságok tovább gyengítették a kvalitatív kutatás elfogadottságát, még a vizsgálatokat preferálók is azt hangoztatták, hogy az új terminusok megjelenése csak azután segítheti az elemzés folyamatának világos leírását, miután megtalálták helyüket a kutatás rendszerében. Ez tény, de ekkor előfeltétel az, hogy a kifejezéseket pontosan definiálni tudjuk, és átlássuk a vizsgálatban betöltött szerepüket.

Az abdukció értelmezési lehetőségei

Az abdukció a kétkedő megítélések ellenére igazi sikertörténetet tudhat maga mögött. Néhány évtizeddel ezelőtt majdnem teljesen ismeretlen volt a kvalitatív módszertanban, fejlődésének útját a legtöbben szkeptikusan figyelték. Ma már a különböző tudományterületeken is elfogadott, hiszen innovatív és logikai felépítettséget mutató eljárásnak tekinthető. A neveléstudomány mellett a szociológia, a jog, a nyelv- és irodalomtudományok, a pszichológia, a kriminológia, a teológia, a színháztudomány is használja, de felkeltette többek között a programozók, a mesterséges intelligenciával foglalkozók figyelmét is. Sikere akkora volt, hogy a társadalomtudományi kutatásban abduktív fordulatként is említik (Reichertz 2002, 2003; Sántha 2008; Szolcsányi 2007; Wirth 2000). Minden nyáron Berlin ad otthont annak a kvalitatív módszertani konferenciának (www.berliner-methodentreffen.de), ahol 2006-ban külön szimpózium keretében ismerkedhettek meg az érdeklődők az abdukció sajátosságaival, és azóta is kitüntetett figyelem övezi a fogalom kvalitatív elemzésekben való közreműködését.

Az abdukció értelmezéséhez induljunk ki Peirce klasszikusnak számító példájából.¹ Peirce törökországi útján különös esemény történt: egy díszesen öltözött urat látott lóháton, akit négy lovas vett körül, és baldachint tartottak fölé. Azt gondolta, hogy csak a tartomány kormányzójának jár ekkora megtiszteltetés, és arra következtetett, hogy az illető úr a kormányzó. Vajon miért következtetett úgy (helyesen), hogy a kormányzó ül a lovon? Lássuk, hogyan gondolkodhatott Peirce!

Jelölje Í' az ismert adatokat és D” a konklúziót.

Í' elemei:

1. A török tartomány kikötőjében jár.
2. Egy díszesen öltözött ember lovon ül.
3. Négy másik ember baldachint tart a lovon ülő fölé.

D”: A lovon ülő úr a kormányzó.

Ekkor Í'-ből nem következik D”, azonban, ha Í'-hez hozzáadjuk az Í feltevést, amely azt jelöli, hogy csak a tartomány kormányzójának jár ekkora megtiszteltetés, akkor már Í + Í -ból következik D”.

Peirce szerint új igazságok csakis az abdukcióból származhatnak. Gyakran megfigyelésekből erednek a jó sejtések az igazságról (Madarászné–Farkas 2003). Állította, hogy az abdukció jelentheti azt az eljárást, amely leginkább alkalmas a valóság leírására és értelmezésére, így világunk működésének egyedül érvényes modellálásának tekinthető (Galántai 2005).

Az abdukció az értelem kontrollálhatatlan részében megy végbe, vélekedett Peirce, és állította, hogy az ismeretek gyakran mégis inkább igazak, mintsem hamisak. Itt újfent a kvalitatív eljárásban kétkedők hallatják a hangjukat, hiszen látszik, hogy ekkor megbízhatósági problémákkal kell szembenéznünk a vizsgálatunk során. A kvalitatív kutatásban a megbízhatóság biztosítására nehéz rövid és egzakt választ adni (lásd erről részletesen Sántha 2007 munkáját), de Peirce állítja, hogy az ember eddig is az abdukció segítségével szerzett új információkat az őt körülvevő természetről, ami nem lehet pusztán a véletlen műve (Reichertz 2003; Sántha 2008).

Altenseuser (2000) szerint az abdukció logikai fogalom, és olyan következtetéseket jelöl, ahol ismeretlen indítékok, okok az ismert eredményekből vagy következtetésekből levezethetők. Az egyetlen olyan művelet, amely egy logikai érvelésben új ötlet bevezetését teszi lehetővé. Abdukcióról akkor beszélhetünk, ha a megfigyelt események vagy a rendelkezésünkre álló elmélet alapján nem vonhatunk le egyértelmű következtetést. Ebben az esetben tükröződik a kvalitatív vizsgálat sajátossága, hiszen újabb megfigyelések végeztével az eredményeket megpróbálhatjuk a rendelkezésünkre álló elmélettel magyarázni. A kvalitatív kutatás során a dokumentáció itt is kiemelkedő jelentőséget kap, hiszen egyrészt a hihetőséget, a hitelességet biztosíthatja, másrészt olyan mechanizmust írunk le a segítségével, amelyben minden körülmény fontos lehet. Ezért célszerű még azokat a mozzanatokat is dokumentálni, amelyeknek az adott szituációban nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget, hiszen nem tudhatjuk, hogy a kutatás számára mikor és milyen jellegű információtöbbletet hordoznak (itt újból megjelennek az objektivitás–szubjektivitás kérdései és a metodológiai követelmények teljesíthetősége).

Az abdukció az eredményből és a szabályból következtet az egyes esetre. Például: A gyümölcsösben minden gyümölcs megérett. Ősz van. Indulhat a szüret. Ez a következtetés csak valószínű, de mégis a jelenségek, események, személyek sokoldalú megismerését teszi lehetővé, és új elméleti koncepciók kifejlesztéséhez járul hozzá (például mi van akkor, ha nincs ősz, de már minden gyümölcs megérett?). A következtetés valószínű jellege abban is megnyilvánul, hogy ha a gyümölcsösben nem érett meg minden gyümölcs, de a szőlő már készen áll a szüretelésre, akkor indulhat a szüret.

Az abdukció során új elméleti kategóriákat kell létrehoznunk, hogy a rendelkezésre álló adatainkat magyarázni tudjuk. Ez elengedhetetlen, ha meglévő elméleteink nem magyarázzák kellőképpen a vizsgált jelenséget. Ekkor érvényesülhet a kvalitatív kutatás azon sajátossága, hogy az elméletképzés, az adatgenerálás és -elemzés párhuzamosan történik. Ez az eljárás Reichertz (2002) szerint nem mindig meggyőző, sokkal inkább merész. Az abdukciót Reichertz mentális folyamatként, szellemi ténykedésként értelmezi, amely az adott kutatásra vonatkozóan összegyűjt minden olyan adatot, információt, ami összetartozik, ezért gyakran – váratlan megjelenésére, felfedezőerejére való tekintettel – villámcsapáshoz hasonlítja (Sántha 2008). Itt az okozhat problémát, hogy az „összetartozó adat és információ” értelmezése relatív, hiszen a kvalitatív kutatásban szerepet kap a kutató kreativitása, az intuíció, a szakmai (elméleti és kutatás-módszertani) felkészültség. De a kvantitatív vizsgálatokból sem zárhatók ki teljes mértékben a kutatóra vonatkozó felsorolt paraméterek, így már érvényesülni látszanak Reichertz azon állításai, amelyek az abdukciót szellemi ténykedésként értelmezik.

Az eddigi gondolatokból megállapítható, hogy az abduktív következtetések a formális logikával nem alapozhatók meg. Ha figyelmen kívül hagyjuk a formális logika szabályait, az abdukció segítségével akkor is helyes következtetésekre juthatunk. A továbbiakban egy érdekes példa alapján arra keressük a választ, vajon miként kapunk az abdukció felhasználásával, de a formális logika szabályai nélkül helyes következtetéseket.

A múltbeli események rekonstruálása abdukción alapszik, „hiszen a történésekre, azok jelenleg is megtalálható következményeiből következtethetünk »vissza«, amely következményeknek a jelenlétét ugyanakkor meg is magyarázza a múltban lezajlott, kikövetkeztetett esemény” (Szolcsányi 2007, 120.). Ennek tudatában, elemzők a mesterdetektív Sherlock Holmes logikai eljárásait vizsgálták, és azt szerették volna megtudni, mitől voltak sikeresek Holmes nyomozásai. A detektív tevékenysége pusztán a megfigyelésre és a következtetésre (az indukcióra), valamint a logikai levezetésekre (dedukcióra) alapozva nem lett volna eredményes. Vagyis Holmes nem attól volt eredményes, hogy sohasem találgatott, hanem attól, hogy alapozott az abdukcióra is. Következtetései, logikai okoskodásai egy meghatározott tény megfigyelésére vonatkoznak, több gondolati szálon futva, egymást átszőve újabb és újabb tényhez vezetnek (Reichertz 2003; Sántha 2008). Ugyanezek a gondolatok érvényesek a kvalitatív elemzésekre is, hiszen itt több gondolati szállal dolgozhatunk, elméleti és módszertani felkészültségünk függvényében szabad utat engedhetünk a kutatói kreativitásnak. A folyamat egészen a telítettségi határ eléréséig tarthat, addig, amíg az újabb mintából nyert adatok már nem hoznak létre újabb elméleteket. Itt a kvalitatív kutatások azon sajátossága tűnik fel, amely lehetővé teszi, hogy indokolt esetben folyamat közben is növeljük vagy csökkentsük a mintát.

A mintaszám növelése elképzelhető akkor, ha a meglévő mintánk nem szolgált használható adatokkal. Ez a kijelentés azonnal számos problémát generál, hiszen a használható adat szubjektív tartalmakat hordoz, minden kutatónak mást jelenthet. Azt is sugallhatja, hogy jól eltervezett prekoncepciókkal indul a kutatásunk, ez azonban a szabad kvalitatív irányzat képviselői szerint lehetetlen, hiszen a vizsgálat pontosan a lényegét, kvalitatív jellegét veszítheti el, mert előre meghatározott kereteket kap, ahol a rögzített paramétereknek megfelelően kell dolgoznunk. Más értelemben viszont azt is jelentheti, hogy a vizsgálat egzaktabb irányba szeretne elmozdulni, növelve így a kvalitatív elemzések elfogadottságát és metodológiai stabilitását.

A mintaszám csökkenthető például akkor, ha kvalitatív interjúnk során az interjúalany egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesz, vagyis feltehetően nem mond igazat. Ekkor a kutatás érdekében kihagyható a mintából. Lehetséges, hogy így kevesebb mintával dolgozunk tovább, de elképzelhető az is, hogy a vizsgálati partnerek alapvető tulajdonságainak megtartásával és a korábban alkalmazott kvalitatív mintavételi stratégiához hűen újabb mintát vonunk be a vizsgálatba.

A Bonfantini és Proni (1985) által meghatározott teljes struktúrakorreláció fogalma arra utal, hogy a különböző logikai eljárások kombinálhatók egymással. A szerzők a kifejezést Sherlock Holmes példájával illusztrálták, aki megfigyelésekkel, feljegyzésekkel és különböző megfigyelt vagy észrevett adatok kombinációival kezdte vizsgálatait (indukció), majd olyan hipotézissel állt elő, amely a megfigyelt adatokat megalapozza vagy interpretálja azért, hogy így a kapott eredményekhez lehetséges okokat azonosíthasson (abdukció), végül a következtetések analitikus, mindenre kiterjedő magyarázataival jutott a hipotézisek igazolásához (dedukció) (Reichertz 1990; Sántha 2008).

Az abdukció fogalmának megismerése után a dedukció, az indukció és az abdukció közötti alapvető különbségek átlátása érdekében, az 1. táblázatban párhuzamba állítjuk a három kifejezést. A kérdőjelek minden esetben a bizonytalanságra hívják fel a figyelmet² (1. táblázat).

Az abdukció, az intuíció és az adatelemzés kapcsolata

Bergson intuitív elmélete szerint minden dolog lényegének megértéséhez olyan megérzésre van szükségünk, amellyel a tárgy belsejébe helyezhetjük magunkat, így láthatjuk annak valós működését (Lendvai és Nyíri 1995). Ez az elképzelés illeszkedik a kvalitatív elemzések alapgondolatához, hiszen itt az a célunk, hogy mindent a maguk természetes közelségében és működésében vizsgáljunk. Valójában arról van szó, hogy amint belehelyeztük magunkat a vizsgálni kívánt világba, azonnal többféle jelet észlelünk és dolgozunk fel még akkor is, ha ezeket nem biztos, hogy számokkal le tudjuk írni és szavakkal meg tudjuk magyarázni. Vagyis a pontos bizonyítás helyett az észlelésre hivatkozva és vállalva az ezzel járó szubjektív hatásokat, következtetünk. Ebben szerepet játszik az abdukció, hiszen hallgatólagos következtetésként tűnik fel (Sántha 2008).

A kvalitatív vizsgálat eredményes kivitelezéséhez tudnunk kell, hogy az általunk alkalmazott módszerek vagy kombinációik milyen adatfeldolgozási specifikumokkal rendelkeznek. Az intuíció, a személyiség, a felkészültség és a kutatónak a megfigyelt személyre gyakorolt hatása mellett az „abduktív villám” is jelentőséget kaphat (az abdukciót hatása és gyorsasága miatt a kutatók a villámhoz hasonlítják, ezért a szakirodalomban többször az abduktívvillám-effektusként tűnik fel), hiszen az elemzőnek fel kell ismernie az események jelentőségét, ehhez nyitottnak és figyelmesnek kell lennie. A szubjektív jelleg miatt a kutatók eltérő adatokat tárhatnak fel (két kutató ugyanazt a jelenséget ugyanabban a pillanatban másként érzékelheti, így más lesz számára az adat is – mindezek metodológiai kérdéseket érintenek), amelyeket más és más technikával dolgoznak fel, és különböző szemlélet szerint elemeznek.

A társadalomtudományi adatok többsége nem konkrét megragadható fizikai tény, hanem emberi cselekvések, nézetek, a gondolkodásnak és a nyelvnek köszönhetően megjelenő olyan produktumok, amelyeket megértés alapján indokolt vizsgálnunk. Az elemzés során az abduktív következtetések is szerepet játszanak. Ezért állíthatjuk azt, hogy az adatértelmezés és -elemzés folyamatában célszerű kilépni a kétértékű logikai rendszer keretei közül, hiszen az interjúszövegek, a kommentárok logikai értékelésében a magasabb rendszerek adhatnak magyarázatot a jelenségekre.

Klasszikus értelemben egy állítás igaz vagy hamis. Az abduktív következtetések nem ennyire egyértelműek, hiszen kvalitatív kutatásról van szó, ahol lehetőség van olyan új elméletek kialakítására, amelyek a szubjektív kutatói nézőpontok figyelembevételével többféleképpen értelmezhetők. A kétértékű logika keretei közül kilépve, figyelembe kell vennünk a modális logika szempontjait, hiszen kvalitatív értelmezésben ezek sok elgondolkodtató és hasznos irányelveket tartalmaznak. A modális logika az olyan állítások logikai elemzése, amelyben a lehetséges, a lehetetlen, a szükségszerű, az esetleges szavak mint modális szavak előfordulnak (Ruzsa és Máté 1997). Idézzük fel újra az abdukció értelmezésénél már használt „kormányzós” példát, és nézzük meg, miért indokolt az abduktív következtetéseknél modalitásról beszélni (Sántha 2008):

Jelölje Í' az ismert adatokat és D” a konklúziót.

Í' elemei:

1. A török tartomány kikötőjében jár.
2. Egy díszesen öltözött ember lovon ül.
3. Négy másik ember baldachint tart a lovon ülő fölé.

D”: A lovon ülő úr a kormányzó.

Ekkor Í'-ből nem következik D”, azonban, ha Í'-hez hozzáadjuk az Í feltevést, amely azt jelöli, hogy csak a tartomány kormányzójának jár ekkora megtiszteltetés, akkor már Í + Í -ból következik D”.

A bevezetésben használt példa most módosul. Azt állítottuk, hogy ekkor Í'-ből még nem következik D”. De ha Í'-hez nem adjuk hozzá az ÍLehetséges, hogy a lovon ülő úr a kormányzó. (A korábbiakban felsorolt többi modális szó alkalmazásával is lehet számolni a D” konklúzió megalkotásánál.) Vagyis a modális szavak egyike használható az abduktív következtetésben, ami metodológiai problémák sokaságát okozza.

Az abdukciót körülvevő bizonytalanság, a definiálásból származó problémák hatással voltak a kvalitatív elemzések logikai felépítésére is. Mindezek tudatában a 2. táblázatban vizsgáljuk meg a deduktív, az induktív és az abduktív megközelítések kvalitatív kutatásban betöltött szerepét!

Az előnyök és a hátrányok összehasonlítása után tekintsük át, miként működhet a dedukció, az indukció és abdukció kombinálása a kvalitatív kutatásban. Brüsemeister (2000) a különböző logikai eljárásmódok kombinálhatóságát a következőkkel indokolja: a kutatónak a vizsgálat kezdetén első, „átmeneti” hipotézise lehet, amelyet deduktív módon felülvizsgál. Amikor álláspontját valamilyen elmélettel magyarázza, kvalitatív induktívan dolgozik. Végül a kutatási folyamat lényegét jelentő főbb kategóriákat abduktív módon alakítja ki, hiszen a kutatás e fázisában még nincs olyan elmélet, amely az adatok alapján kapott jelenséget értelmezné, magyarázná, így az abdukció segítségével jutunk el az újabb elméleti koncepciókhoz.

Brüsemeister elmélete a következő példával írható le. Ha különböző ideje pályán lévő pedagógusok reflektív gondolkodásának és nézeteinek feltárása a célunk a támogatott felidézés és a strukturálatlan kognitív térkép kvalitatív módszerek segítségével, akkor feltételezhetjük (itt megjelenik az előfeltevés, a kezdeti kérdés- és problémakör, a hipotézis kvalitatív vizsgálatbeli problematikája), hogy a pályán eltöltött idő hozzájárul a pedagógusok pedagógiai tudásának egyre differenciáltabbá válásához, ennek köszönhetően a tanárok a felmerülő problémák felismerésére és megoldására egyre több megoldásmóddal rendelkeznek. De a vizsgálat során kiderülhet, hogy a kezdeti kérdésünk bonyolultabb: számolnunk kell azzal is, hogy a pedagógus tevékenységét pedagógiai, módszertani kultúrája, a pályához való viszonya, hivatástudata és még sok egyéb tényező befolyásolhatja (ekkor kaphat szerepet a kvalitatív indukció), ami újabb megválaszolásra váró kérdések feltűnését eredményezheti, és ebben a folyamatban az ok-okozati következmények megtalálásában kiemelt jelentőségűvé válnak az abduktív következtetések. Előfordulhat, hogy az elméleti és a gyakorlati szakemberek számára egyaránt releváns eredmények eléréséhez a kutatásba már újabb kvalitatív technikákat is be kell vonnunk úgy, hogy a különböző eljárások integrálására vonatkozó követelményeknek eleget tegyünk. Az új adatok és a korábbi eredmények összevetése következményeként előfeltevésünk módosulhat, továbbfejlődhet, szükség esetén más irányt jelölhetünk ki a vizsgálat számára (Sántha 2006).

A logikai eljárásmódok kombinálásánál a kvalitatív metodológia holisztikus jellege és szubjektivitása is tetten érhető, ugyanis ha a pedagógus tevékenységének részrendszereit (pl. a reflektív gondolkodását) a rendszer többi elemei közül (pl. pedagógiai, módszertani kultúra, hivatástudat) kiragadjuk, és elkülönített elemzésükre törekszünk, akkor nem kaphatunk teljes képet a vizsgálni kívánt problémáról, hiszen a különböző részrendszerek működése csak az egymással való viszonyuk feltárásával értelmezhető. A szubjektivitás jelenlétét igazolhatja, hogy a megértéshez és az elemzéshez szükséges magyarázatok nem egzakt mérhetőségből indulnak ki, hanem szituációkhoz kötődnek, ahol az értelmezés és a valóság konstruálása függ a kutató szemléletmódjától is.

Az abdukció keletkezésének, kvalitatív vizsgálatokra gyakorolt hatásainak, számos kérdést felvető tulajdonságainak tárgyalásával elindultunk azon az úton, amelyet szükséges végigjárnunk ahhoz, hogy a kvalitatív elemzések speciális működését megérthessük. Tapasztalataink feldolgozásával a társadalmi valóság feltárása és megértése érdekében további kérdések fogalmazódhatnak meg bennünk, amelyek újabb problémák megoldását teszik szükségszerűvé. Ez jelentheti az egyik garanciát a kvalitatív vizsgálatok metodológiai stabilitásának eléréséhez.

Irodalom

Altenseuser, T. (2000): Die Abduktion eine logisch unerlaubte Art des Schliessens.
http://www.stangl-taller.at/ARBEITSBLAETTER/DENKENTWICKLUNG/abdukti...(2007.05.18.)

Bonfantini, A. M. – Proni, G. (1985): Raten oder nicht raten? In Eco, U. – Sebeok, T. (hrsg.): Der Zirkel oder im Zeichen der Drei. München, 180–202.

Brüsemeister, T. (2000): Qualitative Forschung. Westdeutscher Verlag, Wiesbaden.

Chiasson, P. (2001): Abduction as an aspect of retroduction.
http://www.digitalpeirce.fee.unicamp.br/p-abachi.htm (2007.05.25.)

Galántai Zoltán (2005): Kényszerelméletek.
http://209.85.135.104/search?q=cache:pe7v8qNx718J:www.inno.bme.hu/-zgalant/os...(2007.05.18.)

Kelle, U. (2002): Abduktion und Interpretation. Die Bedeutung einer „Logik der Entdeckung” für die Hermeneutische Sozialforschung. In Ziebertz, H. G. – Heil, S. – Prokopf, A. (hrsg.): Abduktive Korrelation. Religionspädagogische Konzeption, Methodologie und Professionalität in interdisziplinärem Dialog. Münster.

Kisiel, J. T. (2001): A természettudományos felfedezés hermeneutikája. In Schwendtner Tibor – Ropolyi László – Kiss Olga (szerk.): Hermeneutika és a természettudományok. Áron Kiadó, Budapest, 91–121.

Lendvai L. Ferenc – Nyíri Kristóf (1995): A filozófia rövid története. A védáktól Wittgensteinig. Áron – Kossuth Kiadó, Budapest.

Madarászné Zsigmond Anna – Farkas György (2003): A miért kérdések szemantikájáról és pragmatikájáról (logikai megközelítés). Magyar Filozófiai Szemle, 2003. 4. sz.
http://www.epa.oszk.hu/00100/00186/00016/farkas0304.html (2007. 05. 11.)

Perjés István (2005): Társadalompedagógia. Aula Kiadó, Budapest.

Reichertz, J. (1990): Folgern Sherlock Holmes oder Mr. Dupin abduktív? Ars Semeiotica, 3–4. sz. 307–324.

Reichertz, J. (2002): Abduktion, Deduktion und Induktion in der qualitativen Forschung. In Flick, U. – von Kardoff, E. – Steinke, I. (hrsg.): Qualitative Forschung. Ein Handbuch. Rowohlt, Reinbeck–Hamburg, 276–286.

Reichertz, J. (2003): Die Abduktion in der qualitativen Sozialforschung. Leske-Budrich, Opladen.

Richter, A. (1995): Der Begriff der Abduktion bei Charles Sanders Peirce. Frankfurt am Main.

Ruzsa Imre – Máté András (1997): Bevezetés a modern logikába. Osiris Kiadó, Budapest.

Sántha Kálmán (2006): Létezik-e hipotézis a kvalitatív kutatásban? Új Pedagógiai Szemle, 11. sz. 3–11.

Sántha Kálmán (2007): A kvalitatív metodológiai követelmények problémái. Iskolakultúra, 6–7. sz. 168–177.

Sántha Kálmán (2008): Bizonytalanság vagy stabilitás? Abdukció a kvalitatív kutatásban. Kézirat.

Szolcsányi Tibor (2007): Racionalitás és etika. Iskolakultúra, 3. sz. 115–123.

Wirth, U. (2000): Zwischen Zeichen und Hypothese: für eine abduktive Wende in der Sprachphilosophie.
In Wirth, U. (hrsg.): Welt als Zeichen und Hypothese. Frankfurt am Main, 133–157.