Csoma Gyula – Lada László

A távoktatás lehetőségei a felnőttoktatásban

A távoktatás általános képe

Elég régen jelentkezett annak igénye, hogy azoknak a felnőtteknek a számára is lehessen rendszeres, huzamos ideig tartó és minél jobban irányított tanítási-tanulási programokat szervezni, akik – elfoglaltságaik miatt vagy mert távol élnek az oktatási intézményektől, illetve mindkét akadállyal szembe kell nézniük – nem lehetnek képesek nap mint nap és heteken, hónapokon keresztül iskolába, egyetemre, tanfolyamra járni. Tanfolyamok jöttek létre ilyen vagy olyan tananyag megtanítására, megtanulására, de oly módon, hogy elkerüljék a rendszeres, huzamos megjelenést a tanfolyam színhelyén.

Ily módon azonban távolság támadt térben és időben a tanítás és a tanulás helye és ideje, valamint a tanulók és tanítóik között. Ezt a távolságot kellett valamiképpen áthidalni.

Kialakult a levelező oktatás, amely sokféle rendszerben valósult meg, s az idők folyamán feldúsult, kiegészült a rádió, a telefon, a televízió bekapcsolásával, és helyenként kilépett a felnőttoktatás keretei közül. (A nagy távolságokon, szétszórt településeken a gyermekek iskolai oktatását is gyakran a segítségükkel szervezik.) Létrejött tehát az a szisztéma, melyet a tanulás távirányításának nevezhetünk, s amely különféle megoldásokat termett. És valamennyi megoldás valamiképpen a folyamatos tanításra rendezkedett be, a tanítók és tanítványaik között meglévő tér- és időbeli távolság ellenére, annak valamiféle áthidalása útján.

A távirányítással végbemenő tanítás egyik változataként fejlődött ki az a jól körülhatárolható, bár sokféleképpen alkalmazható rendszer, amit – jobb híján – távoktatásnak szoktak nevezni.

Az elnevezéssel némi gond van. Használják ezt a kifejezést minden olyan oktatásra, ami távirányítással történik. Használják úgy, hogy minden távirányítással történő oktatásra érvényes, kivéve a levelező oktatást, amelynek a távoktatási szisztéma valóban a kritikája és továbbfejlesztése. És természetesen elkülönítve is használják – ez történik most – a távirányítással végbemenő tanítás-tanulás egyik változatát jelölve meg általa, s hangsúlyozva, hogy rajta kívül másféle távirányítási megoldások is vannak, lehetnek.

A távoktatás kifejlődése két indítékból táplálkozott.

Az egyik indíték az elégedetlenség volt a távirányítással történő oktatás működő rendszereinek eredményességével, különös tekintettel a levelező oktatás anomáliáira. Minél nagyobb tömegekre terjedt ki ugyanis a távirányítással történő oktatás (különösen a levelező oktatás primitívebb formái), színvonaluk annál problematikusabbá vált, a tanulók teljesítményei annál nagyobb szóródást mutattak. Márpedig a második világháborút követő időben – nagyjából a negyvenes évek végétől – a felnőttoktatás a világon egyre tömegesebbé lesz; s lejátszódik a levelező oktatás expanziója is.

A másik indíték a programozott oktatás (vagy tanulás) „feltalálása” volt. A programozott oktatás lényege a tanulás feszes, minél aprólékosabb irányítása, ugyanakkor némi egyéni tanulási önállóság biztosítása, különösen a tanulás ütemének megválasztásában. Így kívánja elérni a tananyag minél pontosabb és színvonalasabb elsajátítását, valamennyi tanulónál közel egyenlőképpen. Hatékony tanulást ígér tömegméretekben is. A tanulás irányítása érdekében az oktatási program a tananyagot olyan szakaszokból építi fel, amelyek megfelelnek az elsajátítás lépéseinek. Ezeket a lépéseket feladatsorokkal irányítja is, mégpedig úgy, hogy biztosíthassa minden tanulási lépés eredményének önellenőrzését, és a következő lépést (a következő tanulási szakasz megkezdését) csak akkor engedélyezi, ha az előző eredményes volt, vagyis olyan tudást adott, amely biztosan lehetővé teszi a következő ismeretrész megtanulását.

A távoktatás valamennyi változatában jól felismerhetők a programozott oktatásra utaló jegyek. Mindenekelőtt a törekvés a tanulás feszes, minél részletesebb irányítására. Ennek érdekében a távoktatás

• a tananyagot elsajátítási szakaszokból építi fel, és a szakaszokon belül megkísérli az elsajátításához teljesítendő tanulási feladatok minél részletezőbb előírását;
• az elsajátítási szakaszokon belül igyekszik megteremteni a folyamatos tanulói önellenőrzés lehetőségeit;
• minden elsajátítási szakaszt ún. visszacsatolással, tanári ellenőrzéssel-értékeléssel fejez be, úgy, hogy csak akkor lehet hozzáfogni a következő szakasz (tananyagrész) tanulásához, tehát továbblépni a következő tanulási szakaszba, ha az előző tananyagrész tudása tanári visszaigazolást nyert;
• előre meghatározván a visszacsatolások: a tanulási szakaszok tanári ellenőrzésének-értékelésének időpontjait, eléggé feszesen ütemezi a tanulást és előírja az előrehaladás átlagsebességét.

Az önellenőrzés, valamint a tanári ellenőrzés-értékelés akkor működik jól, ha sikerül minél pontosabban és közérthetőbben, minél részletesebben megfogalmazni a tanulás követelményeit, vagyis az elérendő, megkívánt tudásszinteket, mégpedig a tanulási szakaszok számára külön-külön: a szakaszokon belül minden egyes tanulási feladatsor számára és összegezve, minden egyes tanulási szakasz egésze számára. Ezért a távoktatás valamennyi változata törekszik a követelmények részletes és közérthető kidolgozására.

A tanári ellenőrzés-értékelés (a visszacsatolás) nem egy-egy kurta osztályzatot vagy pontszámot jelent, hanem részletes tájékoztatást arról, hogy egy-egy tanulási szakasz munkája milyen eredménnyel járt. Ezenkívül persze ki lehet fejezni az eredményt érdemjegyekkel és pontszámokkal is. Az ellenőrzés-értékelés fő feladata az, hogy feltárja a tanulási problémákat, rámutasson a hiányokra, és útmutatást adjon a hiányok pótlásához, mégpedig oly módon, hogy a tanulás menetében jogot ad a hibázásra, és degradálás nélküli alkalmakat a hibák javítására. Összességében aztán

• vagy engedélyt ad a következő tanulási szakasz megkezdéséhez,
• vagy korrekcióra és a korrekció önellenőrzésére hívja fel a figyelmet, ami után automatikusan tovább lehet lépni,
• vagy javasolja a teljes tanulási szakasz megismétlését és a jelentkezést az ismételt ellenőrzésre-értékelésre.

Az ellenőrzés-értékelés aktusai mindig egyénre szabottak. A tanulás irányítói nem a tanulók csoportjaival, hanem a tanuló egyénekkel vannak kapcsolatban, s őket – egyéni tanulási problémáikra ügyelve – egyénileg irányítják. A távoktatás individuálizált oktatás, amit természetesen tarkítani lehet kiscsoportos (kollektív) munkaformákkal.

S mindez távirányítással történik.

Az irányítás a távoktatási szervezet irányító központjából „sugárzik ki”, ahol megtervezik a programokat, előállítják a tananyagot, felépítik és folyamatosan vezérlik mindenki tanulását. A központ a tanuló egyénekkel van kapcsolatban. Természetesen ez a kapcsolat kiegészülhet a közvetlen segítőkkel, az informáló vagy irányító alközpontokkal, a kiscsoportokban végbemenő együttes munkával.

Az irányításnak két lényeges eleme van.

Az egyik az oktatócsomag, amely jellegzetesen távoktatási találmány. A csomag teljes – egy szemeszterre érvényes – tartalmát rendszerint már a program indulásakor megkapják a résztvevők. Benne található a tananyaghordozók nagyobb része: a tankönyvek, jegyzetek, diafilmek, ábrák, magnó- és videokazetták, internet stb., illetve a másutt megszerezhető ismerethordozók jegyzéke, a használatba vehető rádió-, televízióműsorok időpontjai. Az oktatócsomag egyben a tanulásirányítás egyik eszköztára is: eligazítás van benne a követelményekről, a tanulás megszervezéséről, módszereiről és ütemezéséről, a visszacsatolási aktusok idejéről. Vannak benne tanulást irányító feladatsorok és feladatsorok a folyamatos önellenőrzés, valamint a tanulási szakaszok végén esedékes ellenőrzési-értékelési aktusok számára.

Az oktatócsomagon kívül kiegészítő tananyaghordozói szerepet tölthetnek be az újságok (napi-, heti- és havilapok), a rádió és a televízió műsorai (lehetőleg önálló oktatási csatornákon), valamint minden más távközlési eszköz, pl. a telefon, a fax, a komputeres és a multimédiás kommunikációs rendszerek.

Az irányítás másik lényeges elemét a folyamatos (a tutornak nevezett tanár által végzendő) kapcsolattartás és az ellenőrzés-értékelés (a visszacsatolások) aktusainak távolságot áthidaló rendszere alkotja. A legkiterjedtebb távkapcsolatot ebben a rendszerben változatlanul a levelezés biztosítja, ami azonban nem változtatja hagyományos levelező oktatássá a távoktatást. És betölthetik ezt a feladatot a telefon, a fax, az interaktív rádiózás és televíziózás, a komputerizált és a multimédiás kommunikációs rendszerek is.

Érdemes hangsúlyozni, hogy nem a használatba vett eszközök teszik távoktatássá a távoktatást, hanem a speciális didaktikai struktúra. Az igénybe vett eszközök: a levelezés, a rádiózás és televíziózás, a telefon, a fax, a komputerizáció és jelesül a mostanság sokat emlegetett interaktív műholdas és kábeltelevíziózás, más jellegű (nem távoktatási természetű) távirányítási eljárások számára is adekvátak lehetnek, sőt a lényegében irányítás nélküli tanulás (a teljes autodidaxis) számára is lehetnek funkcióik.

Ilyen a távoktatás általános képe.

A távoktatás felvázolt jegyei természetesen különböző módon, különböző formákban és különböző teljességgel vannak jelen a világ sokféle távoktatási rendszerében.

A távoktatás általános képe kiegészülhet a közvetlen személyes (interperszonális) kapcsolatok – és velük együtt – a közvetlen tanulásirányítás elemeivel. Ezek az elemek nem bontják meg a távoktatás speciális didaktikai struktúráját, és nem degradálják a kapcsolattartás távolságot áthidaló instrumentumainak szerepét: Valóban kiegészítések, melyek szervesen illeszkednek a távirányítási folyamatokhoz, mint ezek külön feladatokat ellátó fázisai.

A közvetlenség elemei nem feltétlenül részei a távoktatási rendszereknek, nincsenek is jelen mindenütt, bár egyre inkább terjednek. Alkalmazásuk szükségszerű. Viszonylag hamar kiderültek ugyanis a távoktatás azon fogyatékosságai, amiket legalább ezen az úton lehet ellensúlyozni, netán korrigálni.

A távoktatás legismertebb és a legtöbbet emlegetett fogyatékossága és egyoldalúsága éppen a közvetlen személyes kapcsolatok hiánya vagy legalábbis erős beszűkülése a tanuló és tanárai, illetve a tanulók között, s ezáltal a csoportos (kollektív) tanulás előnyös aktusainak eltűnése, illetve háttérbe szorulása. Kétségtelen, hogy ennek tünetei a tanulás távirányításának valamennyi változatában megjelennek.

Amit ebben a tekintetben a szakirodalom legelőbb hangsúlyozott, az a magára hagyatottság és az elidegenedés negatív élménye volt. A tanulók közül sokan és gyakran úgy érezték, érezhetik, hogy egyedül, támasz nélkül küzdenek a tananyaggal és – ami még jellemzőbb – a munka melletti tanulás számtalan problémájával, amiket ritkán sikerül az eredményes tanulás igényeinek megfelelően igazán jól megoldaniuk. A feladatoktól elborítva lassan elszigetelődnek közvetlen személyes környezetüktől és nem találnak új, személyes kapcsolatokat – távoktatásról lévén szó – a tanulás intézményeiben sem. Ne feledjük, hogy a távoktatási szabályozás előírásainak nem könnyű mindenben és mindig pontosan eleget tenni. De a távoktatás ereje éppen szabályozó előírásaiban van.

Később felfedezték a közvetlen – személyes! – diák-tanár kapcsolatban, valamint a csoportos tanulás – diákok közötti – társas kapcsolataiban meglévő motiválások hiányát. Végül a szorosan vett didaktikai tények kerültek sorra, amelyek kommunikációs helyzetekként és tanulásszervezési lehetőségekként a csoportos (különösen a kiscsoportos!) tanulás adottságai között mindenképpen jelen vannak, de a távoktatás kénytelen lemondani róluk.

A fogyatékosságok másik csoportja a gyakorlati műveletek, s velük együtt az alkalmazás gyakorlatának beszűkülése, esetlegessége a tanításban és a tanulásban. Mondhatjuk úgy, hogy a gyakorlati gondolkodás és a gyakorlati cselekvések megtanításának-megtanulásának korlátozottságáról van szó. A közvetett tanulásirányítás, s ami ezzel együtt jár, a közvetlen személyes kapcsolatok hiánya érthetően nehezíti meg az algoritmusok közvetlen és gyors korrekciót is igénylő kialakítását, illetve a problémamegoldások menetében szükségesen megjelenő hibázási mozzanatok feltárását és módosítását. A távkapcsolatok instrumentumai közül legfeljebb a legmodernebbek: az interaktív televíziózás és a komputerizált kommunikációs rendszerek adhatnak minderre némi (de korántsem korlátlan) lehetőséget.

Vannak gyakorlati, illetve gyakorlatias alkotórészeket magukba foglaló tantárgyak, ahol ez a probléma a távoktatásban sarkalatossá válik. Olykor vállalni sem lehet bevonásukat a távoktatásba, máskor meg kell alkudni korlátozott tanításukkal és eredményeik részlegességével, illetve a tantárgyak gyakorlatias alkotórészeit a távoktatási szisztémát kiegészítő, a közvetlen tanári irányítást biztosítani képes tanulásszervezési formákra és eljárásokra kell bízni. Alkalmaznak persze a távoktatásban olyan technikai közvetítő apparátust, amely ilyen vagy olyan mértékben irányítani képes a gyakorlat elsajátítását: pl. oktatócsomagként házi laboratóriumot állítanak be, használják a már említett interaktív televíziós kapcsolatot és a számítógépes szimulációt – de mindezek csupán részleges megoldásai a didaktikai problémának, és egyelőre igen drágák, nehezen tömegesíthetők.

E két – egymással összefüggő – fogyatékossági csoport ellensúlyozására, netán korrigálására, a távoktatásban a közvetlen személyes kapcsolatok, illetve a közvetlen tanulásirányítás négy formáját alkalmazzák a leggyakrabban:

• konzulensek alkalmazását,
• kiscsoportos foglalkozásokat,
• közvetlenül irányított gyakorlati munkát és
• záró tanfolyamokat.

A konzulensek

Rendszeres személyes, „szemtől szembe” kapcsolatot tartanak egy vagy néhány tanulóval, azzal a feladattal, hogy tanácsokkal lássák el őt vagy őket, segítsenek megoldani tanulási problémáikat. Tanácsaikkal, segítő gesztusaikkal követik a tanulásirányító központ előirányzatait, de ők maguk nem irányítják a tanulást abban az értelemben, ahogyan ezt a tanulásirányító központ teszi. Nem meghatározzák, hanem a tanulókkal együtt követik a tanulás menetét. Feladataikhoz tartozik a tanulási kedv fenntartása, az állandó ösztönzés, az esetleges kudarcokon való átsegítése a tanulóknak. Kapcsolatuk egyéni és már-már barátivá válik, a tapasztaltabb és az adott szakterületen a nagyobb tudású társ szerepe az övék. Rendszerint meghatározott időpontokban, gyakran azonban a tanulók igényei szerint állnak rendelkezésre. Igénybevételük a tanulók számára nem előírás, viszont a konzulensek maguk is kezdeményezik a közös munkát, mintegy erkölcsi felelősséget vállalva azokért, akik megsegítését vállalták.

A kiscsoportos foglalkozások

Az elsajátítási szakaszokon belül, azok részeként kapnak helyet. Azokon a pontokon, ahol a tanulásirányító központ által megtervezett tanulási menetrend szerint szükségesen és jól illeszkednek a tanulási programba. Didaktikai feladatuk lehet a tananyag tartalmi problémáinak exponálása, a problémamegoldás alternatíváinak kidolgozása, fontos fogalmak értelmezése, alkalmazási megoldások kidolgozása, gyakorlás, összefoglalás stb. Módszere lehet csoportos konzultáció, irányított beszélgetés, vita, ötletroham, ankét, egyéni beszámolók és feladatmegoldások, szimulációk, mint pl. esettanulmányok, szerepjáték és még sok minden más. A kiscsoportos foglalkozásokat metodikailag felkészült szaktanárok vezetik.

A közvetlenül irányított gyakorlati munka

Szintén az elsajátítási szakaszokhoz illeszkedik, illetve akkor és ott kap helyet – akár valamely tanulási szakasz befejező aktusaként vagy kikülönített szakaszként –, amikor és ahol a tanulásirányító központ által megtervezett tanulási menetrend az eredményes tanulás szempontjából szükségesnek tartja. Jellege és módszerei természetesen a gyakorlati tudnivalók jellegétől és tárgyától függenek, valamint attól a kapcsolattól, amely a velük párba állítható elméleti ismeretekkel és gondolkodási műveletekkel az együttműködést biztosítja. A gyakorlati munka egyénileg és csoportosan is szervezhető. Mindig a gyakorlatvezető közvetlen irányításával, a tanulásra alkalmassá tett gyakorlati „terepen” megy végbe.

A záró tanfolyamok

Általában szemesztervégi „összevonások”, amikor a tanulók mégiscsak rendszeresen és – bár rövid ideig – huzamosan is együtt vannak jelen az oktatási intézményben, időlegesen megszüntetvén a térbeli-időbeli távolságot a tanítás és a tanulás, a tanulók és a tanítóik között. Az összevonás időtartama azonban rövid. Néhány nap, egy hét stb. És gyakran – amennyiben vannak ilyenek – a szemeszter végi záróvizsgákat közvetlenül megelőző időszakra esik. Szabályos tanfolyam alakulhat ki nagyelőadásokkal, kiscsoportos foglalkozásokkal, egyéni konzultációkkal, egyéni tanulással. Roppantul intenzíven. A zárótanfolyamok feladata a szemeszter tananyagának öszszefoglaló áttekintése, nehezebb részleteinek ismételt feldolgozása, esetleg új elemekkel történő kiegészítése. Az oktatási intézmény, ahol a zárótanfolyamok lezajlanak, lehet maga a tanulásirányító központ, s lehet más, erre a célra kialakított, alkalmassá tett intézmény is. A tanfolyamok programját azonban mindig a tanulásirányító központ szabja meg.

A közvetlen személyes kapcsolatok és a közvetlen tanulásirányítás bemutatott formái természetesen külön-külön és együttesen is alkalmazhatók, többféle variációban képzelhetők el, s önmagukban is megvalósíthatók.

Közoktatási lehetőségek

A közoktatásban a távoktatás alkalmazását középfokon a 9–12. évfolyamon lehet reálisan elképzelni, olyan tanulók számára, akik már meglehetősen jó tanulási képességekkel, tanulási technikával és a távoktatáshoz szükséges erős tanulási motivációval is rendelkeznek. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a távoktatásban ezeknek a feltételeknek a megléte szükséges az eredményes tanuláshoz.

Másrészt a távoktatás az általánosan képző iskolák számára ajánlható, illetve részlegesen a szakképző iskolákban: az általános műveltségi tantárgyak, illetve a szakmai elméleti tantárgyak tanításakor, valamint olyan gyakorlati tantárgyak tanítása kapcsán, amelyeknek tanulása távoktatással megoldható.

A távoktatás általános jellemzői többféleképpen érvényesülhetnek, illetve mód nyílhat arra is, hogy részlegesen kapjanak helyet a kialakuló rendszerben. (A szakirodalom ezt az utóbbi megoldást „kvázi” távoktatásnak nevezi, amely azonban még mindig feszesebben irányít, mint például a hagyományos „levelező” oktatás.) A megoldások kialakítását az iskolákra kell bízni.

Mindenképpen szükség van

• oktatócsomagok kidolgozására,
• tanulásirányító feladatlapok készítésére,
• a viszonylag sűrű visszacsatolási mechanizmus kiépítésére,
• ezzel kapcsolatban értékelő feladatok kidolgozására,
• személyes konzultációk szervezésére.

Az oktatócsomag, ismerethordozóként, standard tankönyveket és az interneten felhalmozott tananyagokat is használhat, mellettük azonban szükség van tantárgyankénti tanulási útmutatókra, ütemtervre, amely a visszacsatolási pontokat (az értékelő feladatlapok visszaküldésének időpontjait) rögzíti.

Az intézményi megoldás tekintetében lehetséges, hogy távoktatási programokat szerveznek a

• helyi önkormányzati iskolák,
• valamely, azonos megyén belüli régió egyik iskolája a megyei önkormányzat hatáskörében, regionális hatáskörrel,
• megyék közti régió valamely iskolája, a megyei önkormányzatok megegyezése alapján több megyére kiterjedő hatáskörrel.

A távoktatási forma jobban megfelel a felnőttek igényeinek, hiszen rugalmasabban alkalmazható a felnőttek életrendjéhez és nem kényszerülnek az iskolapadba.

• A tanulók bizonyos határok között maguk dönthetnek a tananyag-feldolgozás üteméről, s így rövidebb-hosszabb idő alatt, de mindenki teljesítheti a követelményeket, és váratlan élethelyzet-változások nem feltétlen okozzák a tanulmányok megszakítását.
• Számtalan olyan fiatal felnőtt és felnőtt is igénybe veheti, aki valamilyen okból nem tudott megfelelni a zártabb rendszerű középiskolai követelményeknek: pl.

• hosszabb betegségben szenvedők,
• mozgássérültek,
• azok a felnőttek, akiknek munkahelyük megtartásához szükségük van a középfokú végzettségre, de munkaidejük nem teszi lehetővé az iskolába járást,
• az idősebb korosztályhoz tartozók,
• a tartósan külföldön tartózkodók,
• a határon túli magyarok.

Az iskola részéről a tanulói létszám megnövekedése nem követel újabb beruházásokat, viszont a tartalmi és a szervezeti megújulást kikényszeríti.

A pedagógusoknak rugalmasabb időbeosztást és elmélyültebb pedagógiai munkát tesz lehetővé. Mivel a felnőttek középiskolái ma már rendkívül kis létszámú tantestületekkel dolgoznak, így szükségesnek látszik egy tananyagfejlesztő és módszertani központ létrehozása vagy a Nemzeti Távoktatási Központ tevékenységének ez irányú kiterjesztése és az iskolák területi hálózatként történő felhasználása.

A Közoktatási Törvényben mint jogforrásban foglaltakon túl szabályozni szükséges:

Ezen belül:

• a kötelező tanári elfoglaltság szabályozása és díjazása,
• az oktatásszervezői munka szabályozása és díjazása,
• a vizsgáztatás rendjének szabályozása (a vizsgaközpont vagy az iskola vizsgáztat?)
• a távoktatásban tanulók tanulói jogviszonyának szabályai,
• a térítési díj vagy tandíj mértéke, felhasználásának módja,
• a tanulói kedvezmények rendszere.

A tanári elfoglaltság szempontjából figyelembe vehető tevékenységek:

A program megkezdése előtt szükséges

• az oktatócsomag és a tanulásirányító segédletek tanári továbbképzésen való feldolgozása;
• szintfelmérés (e feladat nem csak az input felmérésekor jelentkezik, hanem egy-egy tanulási szakasz lezárásakor, a továbblépés feltételeként);
• tanulás tanulását segítő oktatás;
• a tanulási folyamat egyénre szabott megtervezésében való közreműködés;
• a tanulás folyamatos ellenőrzése (feladatlap, értékelő levél, telefon, fax, internet-kapcsolat, multimédia-kapcsolat és személyes felkeresés útján);
• egy-egy sikertelen tanulási szakasz elölről történő megismétlése;
• egyéni és csoportos konzultációk;
• vizsgák előtti intenzív csoportfoglalkozások;
• vizsgáztatás.

Összességében a tanári munka három csoportba sorolható, és egy tanár a 12–15 fős tanulócsoporttal foglalkozva kitölti a kötelező heti 20 órás időkeretet:

• 6 óra konzultáció,
• 8 óra feladatlap-javítás, ellenőrzés,
• 6 óra tutori munka.

Természetesen a feladatok a tanév során belső arányaikat tekintve változnak, ugyancsak változtathatnak az arányokon a tanulók felkészültsége, az infrastrukturális feltételek és a tanár mobilizálhatósága, de féléves átlagban ez a heti óraszám reálisnak tekinthető. Úgy gondoljuk, hogy az elszámolás alapja a pontosan vezetett haladási napló, amelyben a távoktatási tevékenység mozzanatai rögzítésre kerülnek.

A tanári tevékenységet meg kell támogatni egy oktatásszervezői háttérrel, mert ennek hiányában a tényleges pedagógiai munka könnyen átcsaphat adminisztrációs feladatokba.