wadmin | 2009. jún. 17.

Kovács Andrásné

Játék és érzelem

1. Egy óvónő szubjektív gondolatai a tudásalapú társadalomról

Óvodás korosztállyal foglalkozó szakemberként érthető és talán el is várható tőlem, hogy a jelképek az átlagosnál nagyobb szerepet töltsenek be az életemben. A szimbólumokban való gondolkodást kitüntetett létmódnak tartom, a világban való benne levésnek, a minket körülvevő világ megértése egyik útjának. (Ricoeur 1962)

Most, így a harmadik évezred küszöbén ilyen szimbolikus, ezzel sajátos üzenetet hordozó lehetőségnek érzem, hogy az Óvodai nevelés országos alapprogramja értelmezését és helyi szintű alkalmazását segítő célzattal éppen a JÁTÉKRÓL, annak is egy sajátos dimenziójáról leírhatom gondolataimat és ezen az úton megszólíthatom mindazon kollégáimat, akik hozzám hasonlóan élethivatásnak tekintik a kisgyermekek nevelését.

Társadalomtudósok véleménye szerint a most induló évszázad a szellemiség, a tudás évszázada lesz, vagyis tudásalapú társadalom. De vajon milyen jellegű és tartalmú tudásról van szó? Mit rejt magában 2001-ben az a fogalom, hogy "tudás"?

Tudjuk, hiszen naponta tapasztaljuk, hogy a "tudás" fogalmát az emberek nagyon eltérő módon értelmezik.

A tudás természetéről Konfuciusz a kínai bölcs ezt írja:

"Ha valakinek már születéskor van tudása, ez a legmagasabb fok. Aki a tudáshoz tanulás által jut, ez a következő fok. Akinek nehéz sorsa van és mégis tanul, ez a következő fok. Aki ...nem tanul, ez a ...népség legalacsonyabb foka."

Értelmi és szellemi képességeink művelése erkölcsi kötelességünk. Gyermekkorban a "jó" tanulása, annak "rossztól" való megkülönböztetése a felnőttek segítő közreműködésével történik, a példaadás, személyes élmények és tapasztalatok megszerzése, átélése útján.

Most, így a harmadik évezred elején minden felelősen gondolkodó embernek, intézménynek és szervezetnek el kell gondolkodnia azon, mit lehet, mit kell tennie azért, hogy az embert emberré tevő tartalmak a tudás meghatározó elemeivé váljanak. Fontos és szükséges lenne ez azért, hogy az a majdani "tudásalapú" társadalom "jó" is legyen az abban élő emberek számára.

Az első mindenképpen átgondolásra érdemes kérdés, vajon milyen "tudás" megszerzésére van szüksége a felnövekvő nemzedéknek ahhoz, hogy életük későbbi szakaszában boldogulni tudjanak. Különösen fontos ezen elgondolkodnia azoknak, akik neveléssel, tanítással, vagyis az emberiség által eddig felhalmozott tudás "átszármaztatásával" foglalkoznak.

Gondolkodásunk során jó ha tudjuk és nem feledjük, hogy az emberi együttélés légkörét többnyire nem a nagy dolgok, komoly elvek mérgezik, hanem apró szokásaink, önző követeléseink, másokkal szembeni túlzó elvárásaink. Ezek a tudástartalmak egyértelműen a nevelés irányába mutatnak, annak fontosságát, szükségességét igazolják.

A nevelés elsődlegesen a szülők joga és kötelessége.
A családi élet légköre, a szülők életvitele, gondolkodása és magatartása egy életre szólóan nyomot hagy a kisgyermek személyiségében. Napjaink számtalan jelensége sajnos arra utal, hogy a családok egy része funkcionális zavarral küzd. Nem tud, esetenként nem akar, nevelési kötelezettségeinek eleget tenni.

A Közoktatási törvény IV. fejezet 24. § (1) bekezdése értelmében:

"Az óvoda hároméves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, - ha jogszabály másképp nem rendelkezik - legfeljebb hétéves korig nevelő intézmény."

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja az óvoda szerepét a családi nevelés kiegészítőjeként határozza meg. A gyermekekkel foglalkozó óvónőként gyakran tapasztaljuk, hogy ez a kiegészítő szerepkör nem elegendő. Sok esetben korrekcióra, kompenzációra és a nevelés különböző területein mutatkozó hiányok pótlására is szükség van. Különösen gyakran mutatkozik hiány napjainkban éppen az érzelmi biztonság, az érzelmi nevelés, a gyermek alapvető szükségletei, így például a játékhoz való joga érvényesülése terén.

2. Az óvoda feladata a nevelés

Meggyőződésem, hogy úgy a tudásalapú társadalom megvalósulása érdekében, mint az óvoda családi nevelést kiegészítő szerepkörének sikeres teljesítése érdekében, a közoktatási rendszer intézményeinek, ezen belül az óvodának is felül kell vizsgálnia működési rendszerét. Szerep-újraértelmezésre, célkitűzéseink felülbírálatára, sok tekintetben szemléletváltásra és a jelenlegi gyakorlat megváltoztatásra is szükség van. Vannak ugyanakkor olyan kérdései is az óvodapedagógiának, melyek esetében éppen az értékek óvása, őrzése szükséges.

Az óvodák az elmúlt évek során többnyire alkotó műhelymunkával elkészítették helyi nevelési programjaikat. Az új elvárásoknak való megfelelés szándéka már az alkotás időszakában is benne volt gondolkodásunkban.
A felelősen gondolkodó kollégákban már most, a bevezetés kezdeti időszakában is minden bizonnyal ott bujkál a kérdés, vajon helyesen határoztuk-e meg céljainkat? Jól döntöttünk-e a változtatások kérdésében? Helyesen látjuk-e a fejlődés útját?
Olyan kérdések ezek, melyekre most, illetve az elkövetkező évek során lehet és kell választ keresnünk.

Véleményem szerint azoknak a nevelőtestületeknek sikerült leginkább megtalálnia a "hogyan tovább?" kérdésére a választ, akik komolyan elgondolkoztak azon, mit hoz az a jövő, amelyben a felnövekvő nemzedéknek boldogulnia kell. Jövőképükkel összefüggésben vizsgálták meg azt, mit is jelent számukra a nevelés fogalma, milyen célok és feladatok jelentik az egyre több felől érkező elvárásokra az adekvát feleletet. Melyek azok a nevelési alapelvek, amelyek mindenki számára elfogadhatók és követhetők?

Tapasztalataim szerint a helyi nevelési programok legkevésbé kidolgozott részei éppen azok a fejezetek, melyeknek az óvodapedagógusok a nevelés alapvető kérdéseiről vallott meggyőződéseit, nézeteit kellene tartalmaznia. Ez a sajátosság nem elsősorban a programok szerkezeti felépítésének aránytalansága miatt jelent problémát, sokkal inkább azért, mert ez a fejezet jelentené a programok lelkét, az óvoda nevelési gyakorlatának eszenciáját. E fejezet tartalmából lehetne ugyanis következtetni arra, hogy a program további részeiben leírtak hogyan, milyen gyakorlattal valósulnak meg a mindennapokban.
Ennek a fejezetnek a tartalma teszi többek között hitelessé és világossá a játék helyét és szerepét az adott óvoda nevelési gyakorlatában. Ennek a fejezetnek a tartalma jeleníti meg azokat a meggyőződéseket és nézeteket melyeket az óvónők a nevelésen belül, az érzelmek kiművelésének kérdéséről vallanak.
A programok felülvizsgálata során érdemes ezért ennek a fejezetnek a finomítására, bővítésére figyelmet és munkát fordítani.
A korrekciós munka elvégzésében talán segítséget jelenthet a nevelésről, annak néhány alapkérdéséről leírt tisztázó szándékú gondolat.

2.1. Fogalmak, melyeket újragondolni, tisztázni érdemes

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja tiszteletben tartva az intézmények törvény által deklarált szakmai autonómiáját, nem definiálja a nevelés fogalmát, vagyis nem ír elő egy mindenki számára kötelező értelmezést. Ezzel együtt az egyes fejezeteiben nyilvánvalóan sajátos nézőpontból jól körülírja és meghatározza az óvodával szemben támasztott társadalmi elvárásokat.

Tehát például így fogalmaz:

"...az óvodai nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának megerősítésére kell irányulnia." (Alapprogram 3. o.)

"Az óvoda funkciói: óvó-védő, szociális, nevelő-személyiségfejlesztő funkció."

"Az óvodai nevelés célja az, hogy az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlődését, a gyermeki személyiség kibontakozatását elősegítse, az életkori és egyéni sajátosságok és az eltérő fejlődési ütem figyelembe vételével."

Az óvodáknak tehát maguknak kellett a programalkotás első lépéseként arra a kérdésre választ adnia, miként értelmezik magát a nevelés fogalmát.
Ennek hiányában illetve az adott kérdésben való óvodai szintű konszenzus elérése nélkül nehezen képzelhető el egységes elvek alapján szerveződő óvodai élet.
Az alábbi nevelésértelmezésekkel szeretném a programok ez irányú korrekciós munkáját elősegíteni.

A Pedagógiai Lexikon (1999) megfogalmazása értelmében:

A nevelés = emberi erőforrásokat termelő folyamatok egyike.
Számomra eligazítóbb, pedagógiai képzeletemet jobban megmozgató Várkonyi Hildebrand Dezső (pedagógus, pszichológus, filozófus, 1888 - 1971) nevelés értelmezése. Véleménye szerint:
A nevelés - az öröklés biológiai keretein belül megvalósuló fejlesztés, kibontakoztatás.

Funkcionálisan értelmezve:
A nevelés: a fejlődésnek előmozdítása, serkentése, a maga öntörvényű mozgásában.
A nevelés: esetlegesen meglévő akadályok, gátlások eltávolítása, megakadás esetén javítás, gyógyítás.
A nevelés: megelőzése az esetlegesen felmerülhető veszedelmeknek, óvás és kedvező miliő alakítása.

A nevelés: kedvező indítékok nyújtása és oly képességgyakorlás, melyben a képesség önmagát szervezi. (Rousseau)

Karácsony Sándor szerint a nevelés = növelés.

A nevelés fogalmának mélyebb és egyik legfőbb kérdéskörének, a felnőtt és gyermek egymáshoz való helyes viszonyulásának értelmezésében segítséget jelenthet Ancsel Éva filozófus nevelésről vallott alábbi gondolata.
Ő arra a kérdésre, hogy "mi nem nevelés?", a következőt válaszolta.
"Nem megzabolázandó természeti erő a gyermek. Kifejleszteni, csiszolni, finomítani kell azt, ami a gyermekben benne van."

A nevelés kérdéskörének egyik központi kategóriája a fejlődés fogalma.
A helyi nevelési programok "Nevelésfelfogásunk" című fejezetének célszerű a testület ezzel a kérdéssel kapcsolatos meggyőződéseit és nézeteit is tartalmaznia. Ez jelenti ugyanis az óvoda mérési, értékelési rendszere gyermekekre irányuló tartalmainak alaptéziseit. Tapasztalataim szerint az óvodák testületei programjaikban csak igen szűkszavúan vagy egyáltalán nem nyilatkoztak erről a kérdésről.

A szülőket az óvodai élet tartalma és minősége többnyire abból a szempontból érdekli, teszi elégedetté vagy elégedetlenné, hogy a gyermek fejlődését biztosítottnak látják-e benne vagy sem. A szülők többsége elméleti szinten nem vitatja a játék óvodás korúak életében betöltött elsődleges szerepét, ugyanakkor a fejlődés garanciáit kevesen látják benne. Csak azok az óvodák és óvónők tudják meggyőzni és megnyugtatni a szülőket a gyermekek játékban és játék általi fejlődése kérdésében, akik mind a fejlődés, mind a játék vonatkozásában hittel és érvekkel egyaránt felvértezettek. Érdemes ezért a fejlődés fogalmát óvodai szinten megvitatni, az értelmezés kérdésében konszenzusra jutni és a "mit és hogyan mérjünk" kötelezően fölteendő kérdésre a választ ennek talaján keresni.

Ma, amikor a minőség a közoktatásban is központi kérdéssé kezd válni, és az óvodákat törvény kötelezi arra, hogy programjukba iktassák a gyermekek fejlődésének követését szolgáló ellenőrzési, mérési értékelési rendszerüket, különösen szükségessé vált a fejlődés fogalmának, mérhetőségének tisztázása.

A fejlődés egyik fontos alaptörvénye, hogy minden ember, tehát a kisgyermek is, a neki megfelelő tevékenység értelmes gyakorlásában fejlődik. Óvodáskorú gyermek esetében az egyik ilyen legfőbb tevékenységi forma a játék.

Fontos tudni!
A játék megfigyelése során mennyiségi mutatók helyett a fejlődés minőségi összetevői követhetők elsősorban.

Fejlődés: Pedagógiai Lexikon 453. o.

Általános értelemben növekedést jelent, kiteljesedést, rejtett vagy lappangó, potenciális tulajdonságok kibontakozását, haladást, minőségi változások meghatározott sorrendben való bekövetkezését. A fejlődés mindig magában foglalja azokat a folyamatokat, amelyek az organizmuson belül biológiai program hatására zajlanak, tehát

  • a növekedést,
  • a differenciálódást,
  • és az érést, tehát amelyek környezeti hatásra, pl. tanulás által jönnek létre.

Célszerűnek és fontosnak tartom a fejlődés és fejlesztés fogalma közötti eltérést is tisztázni és programba iktatni.
A fejlesztés, az ember fejlesztése, teljes emberségének kibontakoztatása, kibontakozásának segítése.

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja VI. fejezetének tartalma, mint az óvodai nevelés "kimeneti pontjának" mutatója úgy az óvoda, mint a szülő részére a fejlődés és a fejlesztés fogalmával való összefüggésben nyerhet helyes értelmezést. Az Alapprogram az eddig használt dokumentumokban leírtakhoz hasonlóan határozta meg az óvodai nevelés célját. (5. o.)

Az általam ismert helyi nevelési programok tartalmait elemezve számomra úgy tűnik, csak kevés testület tisztázta önmaga számára pl. a személyiség fogalmát, illetve, hogy az értelmezések többnyire egyoldalúak, sokszor hiányosak. Ez azért jelent problémát, mert a programok további fejezeteinek olyan tartalmai, mint pl. a játékirányítás alapelvei, vagy a gyermeki tevékenységek értékelése, az adott fogalom mélyebb értelmezésének és értésének szükségességét igazolják.

Személyiség:
az ember viszonylag állandó pszichikus sajátosságainak (személyiségvonásainak) organizációja, ahogyan a környezetéhez való kölcsönhatásban megnyilvánul.

A fogalom mélyebb megértését, ezzel óvodai nevelésünk céljainak árnyaltabb felfogását segítheti Imre Sándor (1926) meghatározása, aki "A személyiség kérdései" című munkájában ezt írja:

Igazi személyiség, vagyis egyéniség az, akinek kialakultak a másoktól megkülönböztető vonásai és kifejlődtek cselekedetének állandó mozgatórugói (jelleme) és az egész élete személyes élet.

A személyiség tehát pszichológiai és erkölcsi fogalom egyszerre és mint az utóbbinak lényege: az önismeret,+ a másokkal való összetartozás felismerése.

Amennyiben ehhez a felismeréshez a nevelés (család, óvoda) az életkornak megfelelő módon hozzáteszi a mások megbecsülésének és a másokkal való együttdolgozás képességét, akkor kifejlődik az egészért, (család, nemzet, emberiség) iránt való felelősség érzése.
Ez az a pont, ami sokak számára válasz lehet az individuális és szociális felfogás találkozási pontja kérdésében.

Fontos tudni!
Óvodás életkorban a fent említett tapasztalatok megszerzésének, ösztönös megérzésének kitüntetett és szinte egyetlen igaz lehetősége a játék.

Az élmények, vagyis az érzésekkel átszőtt együttes tapasztalatok adják ugyanis a kisgyermekkori tanulás tartalmait és helyes formáit, módszereit. A tanulásként értelmezett óvodai tevékenységek is kínálnak ugyan ez irányú tapasztalatok megszerzéséhez lehetőséget, de nem szabad elfelejteni, hogy a direkt módon szervezett tanulás minden esetben feladathelyzetet jelent a gyermek számára. Ezekben a szituációkban pedig "teljesítenie" kell, szemben a játék önmagáért való élményének örömérzésével.

Akkor, amikor az óvodai élet eseményeit tervezzük, ezzel a fejlesztés célkitűzésein gondolkodunk, illetve a gyermekek fejlődésének mérlegelő megítélését végezzük, jó ha szem előtt tartjuk, hogy:

Az ember személyisége mindig magában foglalja

  • az örökölt tulajdonságokat, (érdemes a megismerésükre több figyelmet fordítanunk)
  • a nemre, személyiségtípusára jellemző vonásokat, (fiúk, lányok közötti eltérő vonások, a különböző személyiségtípusú gyermekekkel nagyon eltérő módon lehet pedagógiai értelemben együtt lenni)
  • és a környezeti hatások révén szerzett tulajdonságokat. (Ezeket időnként talán elhanyagoljuk, máskor túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, fölmentve magunkat ezzel a pedagógiai ráhatás felelőssége alól.)

A személyiségfejlődés tehát:
nem azonos önmagában sem az éréssel, sem a tanulással, gyakorlással, neveléssel, hanem a kettő, tehát: érés és tanulás, + gyakorlás, + nevelés, állandó változásban lévő kölcsönhatásának következménye.

Akkor, amikor az óvodánk nevelési céljainak helyességéről gondolkodunk nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a közoktatási törvény módosított változata a testi, szellemi, lelki fejlődés mellett, a gyermekek erkölcsi fejlődéséért is felelőssé tett minket. Az erkölcsi nevelés konkrét céljai és módjai tekintetében az Alapprogram kevés támpontot ad. Érdemes ezért helyi nevelési programjaink felülvizsgálata során ennek a kérdésnek a megválaszolására kiemelt figyelmet fordítani.
A gondolkodás elindításához néhány segítő gondolat.
Az egyén személyiségének milyenségét alapvetően befolyásolja temperamentuma és jelleme. Jellemünk lényege a különböző dolgokhoz való viszonyulásunkban mutatkozik meg. A jellem gerince maga az akarat. Az akarat az, ami cselekedeteinket szabályozza. Érzelem és akarat két szorosan összetartozó fogalom, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az a mindennapos tapasztalat, hogy milyen erővel képes akaratunkat befolyásolni egy adott dologhoz való érzelmi viszonyulásunk. Már ezért sem lehet az érzelmi műveltség kérdését elhanyagolni.
A jellem a személyiség egysége, lényege, ami meghatározza a viselkedést. (Rubinstein)
A jellem kialakulása, a jellemes tettek gyakorlásán át halad. Déri Tibor neves írónk szerint a jellemformálás elsődleges útja, (vagyis a nevelés maga) a mindenkori napi feladatok következetes, rendszeres elvégzése. Szalézi Szent Ferenc megfogalmazásában az akarat nem más, mint a mindennapi kötelességek teljesítése.

Érdemes talán a helyi nevelési programok felülvizsgálata során, vagy a gyermeki tevékenységek elemzésekor vizsgálat tárgyává tenni a munkára nevelés kérdését, illetve a gyakorlati nevelőmunka tekintetében a játék és munka jellegű tevékenységek "összemosásának" kérdését kiemelt figyelemmel kezelni.
Akkor, amikor nevelésről, a gyermekekkel való foglalkozás kérdéséről gondolkodunk, két újabb fogalom értelmezését és pontosítását is szükségesnek tartom. Az egyik az ALÁZATOSSÁG, a szolgálat, másik a SZERETET fogalma.
Ezek megléte nélkül hitem szerint nem lehet nevelésről beszélni.
Mit jelent az egyik, illetve a másik? Vajon jelenlévő tartalmai ezek óvodai életünknek? Talán csak hisszük, véljük, hogy igen?

A mai pedagógusok nagy része nem szereti, mert talán rosszul értelmezi a szó jelentését, ha az alázatosságot, mint kívánatos személyiségjegyet tőle elvárják, esetleg megkövetelik. Pedig ha belegondolunk a szó igazi értelmébe, akkor rájövünk, hogy hiányában csak nehezen képzelhető el olyan kapcsolat és hatásrendszer, melyet nevelésnek mondhatunk.
Egy személy akkor mondható alázatosnak, ha mindig odafigyel másokra, és elfogadja őket olyannak amilyenek. Minél nyitottabbak vagyunk mások elfogadására, annál inkább elnyerhetjük mások nagyrabecsülését és azt, hogy hallgatnak ránk. Egyetlen alázattal kiejtett szó, ezer egyéb szó jelentőségével felér. Bizony nem könnyű feladat!

A szeretet fogalmát legtöbben érzésként értelmezik, létét vagy nem létét belső lelki világuk magánügyeként kezelik. Ezzel szemben a szeretet képesség és alapelv, melyhez a gyermeknek joga van, és amit a szocializáció folyamatában neki is tanulnia, gyakorolnia kell. Nekünk óvónőknek különösen tudnunk kell, hogy ha a szeretet, mint képesség hittel párosul, akkor ez igen erős alapot képez a cselekvéshez és a kezdeményezéshez.
A szeretet helyes értelmezése ezért a nevelés folyamatában kiemelkedően fontos. A gyermeknek, minél kisebb, annál nagyobb mértékben kell valóságosan éreznie, hogy elfogadjuk olyannak amilyen és szeretjük őt.
A szeretet a pedagógiában azt jelenti: rendelkezésedre állok!

Fontos tudni!
A szeretetet a gyermeknek 4 féle módon lehet kifejezni:
  • szemkapcsolat által,
  • testi érintkezés útján, (ne feledjük, hogy szavakkal is lehet simogatni és ütni is akár!)
  • a gyerekre irányuló osztatlan figyelemmel, (ez azt jelenti, hogy egy adott pillanatban csak az adott gyermekre figyelek)
  • fegyelmezéssel. (fegyelmezés nem azonos a büntetéssel!)

A fentiekben olyan fogalmak tisztázásának fontosságára kívántam ráirányítani a figyelmet, melyek segítségével az óvoda, mint a közoktatási rendszer nevelési intézménye részben megújíthatja, részben javíthatja tevékenységét.
A közoktatás modernizációs folyamatának alapvetően arra kell irányulnia, hogy intézményei visszanyerjék eredeti funkcióikat és valóságosan is aszerint működjenek. Vagyis az óvoda neveljen, az iskola neveljen és tanítson, később oktasson majd még később képezzen.
Hitem szerint az óvoda akkor nyeri, nyerheti vissza eredeti funkcióját, vagyis akkor működik valóságosan nevelési intézményként, ha abban a játék, mint az adott életkor legfőbb és legfejlesztőbb tevékenységi formája megfelelő értelmezést és gyakorlatot szerez.

Fontos tudni!
A nevelésben a minőségileg kritikus mező maga a nevelés folyamata.

3. Játék és érzelem

Az óvodás életkor két kitüntetett kategóriája.
Vajon érvényesül-e elsődlegességük és meghatározó szerepük a mindennapok pedagógiai gyakorlatában? Milyen az óvodai működés ezen keresztmetszetéről készült kép a minőségileg kritikus mezőben?

A közoktatás modernizációs folyamatának az is következménye, hogy úgy a kérdésfeltevés, mint a válaszadás feladata többnyire az egyes óvodák kötelezettsége és felelőssége.
A mondás úgy tartja, igazán jól, a szívével lát az ember! A dolgok és jelenségek valódi megértéshez, bármi legyen is annak tárgya, kevés az ész, a napjainkban oly nagyra becsült értelem. Az érzelem legalább annyira, ha nem még inkább szükséges a dolgok valódi megértéséhez. Helyes döntések, jó elhatározások csak ennek birtokában születnek. Azt hiszem így van ez nevelő munkánk változó céljai és tartalma tekintetében is. A fejlődés helyes irányának megtalálásához kevés az értelem. A helyes döntések megtalálásához szívünk szava is szükséges. Különösen nagy szükség mutatkozik érzelmi elkötelezettségünkre és lelki erőnkre vállalt feladataink gyakorlati teljesítéséhez.
Hogy miért?
Mert a gondjainkra bízottak koruknál és fejlettségüknél fogva kiszolgáltatott helyzetben vannak, érdekeik következetes képviselete a felnőttek feladata és felelőssége. Teljesítmény centrikus világunkban, a kisemberek valós érdekeit és szükségleteit képviselni bizony nem könnyű feladat!
Érzelmi elkötelezettséget és erős akaratot kíván.
Játék és érzelem óvodapedagógiában betöltött szerepét illetően magam is így vagyok, érzelmileg erősen elkötelezett. Hiszek fontosságukban és szükségességükben.
Azok a nevelőtestületek, akik a gyermekek jövőjét tekintette programalkotó gondolkodása kiindulópontjának, talán nem csupán megértették, de érzelmileg is elkötelezetté váltak az Alapprogram "Érzelmi nevelés és szocializáció" című részének alábbi soraival.

"A szocializáció szempontjából különös jelentőségű a közös élményekre épülő közös tevékenységek gyakorlása. Ezért olyan óvodai élet szervezése kívánatos, amely segíti a gyermek erkölcsi tulajdonságainak (mint például: az együttérzés, segítőkészség, az önzetlenség, a figyelmesség) és akaratának (ezen belül: önállóságának, önfegyelmének, kitartásának, feladattudatának, szabálytudatának) fejlődését."

Sajnálatos tény, hogy mindennapjaink állandó kísérő jelenségévé vált az önzés, az erőszak, az agresszió, a rosszindulat. A gyermekek nem csupán elszenvedői, de sajnos "tanulói" is ezeknek a nem kívánatos jelenségeknek.
Mit tehet, mit tegyen az óvoda a gyermekek érdekében?
Neveljen, és nem is akármilyen, de professzionális szinten!
Ez biztos és sokrétű szakmai tudást, árnyalt ember és gyermekképet, valamint magasfokú érzelmi műveltséget kíván!

Miért hangsúlyozom az érzelmi intelligencia létének szükségességét?
Mert egyre több bizonyíték szól amellett, hogy az ember erkölcsi viszonyulásai érzelmi képességeiben gyökereznek. A gyermekek értelmi képességeinek fejlesztése mellett ezért kiemelkedően fontos, hogy érzelmeik kiművelését is feladatunknak tekintsük. Az óvodás életkor ebben a vonatkozásban is szenzitív időszaknak tekinthető. A "hogyan" kérdésére a választ ebben az esetben is a felnőttek példája jelenti, a tanulás útja a személyes megtapasztalás, gyakorlás.

Nevelni, szülőnek, óvónőnek lenni az egyik legszebb, ugyanakkor talán az egyik legnehezebb feladat. Napjaink sajnálatos jelenségei között sokszor úgy érzem, árral szembeni úszást jelent.
Véleményem igazolására egyetlen példát említek csupán a játékélet területéről. Az üzletekben megvásárolható játékok többnyire egyvalamire valók emellett elég drágák ahhoz, hogy a szülőknek sokat kelljen érte dolgoznia, a gyermekek számára ugyanakkor nagyon rövid idő alatt megunhatók. A szülők közül csak kevesen és nehezen meggyőzhetők játékvásárlási szokásaik helytelensége felől. Sajnos sokszor az óvodák sem mutatnak jó példát a játékeszközök kiválasztása, annak mennyisége és minősége tekintetében. Sok esetben a könnyebb ellenállás felé haladva, a játszani - más okra visszavezethetően - nem tudó gyermekek érdekeit tévesen értelmezve mi is beállunk az egyre több és drágább játékokat biztosítani akarók táborába. Vannak természetesen óvodák és óvónők, akik értik és ismerik a gyermeki kreativitás megőrzésének és a játékszerek minőségének hosszú távon ható összefüggéseit, és a játékszerek és eszközök kiválasztását ennek megfelelően a gyermekek jövője iránt érzett felelősséggel válogatják össze. A félkész, sokmindenre jó, a gyermek közvetlen környezetében is megtalálható, játéknak is használható eszközökre és tárgyakra gondolok. Ezekben a csoportokban ténylegesen megvalósul az Alapprogram azon elvárása, miszerint: a gyermeki fantázia kibontakozását segítő anyagokra, játékszerekre van szükség. (10. o.)
A gyermekek hosszútávon kamatozó nevelése érdekében jó lenne a fent említett alapelvet az óvodai életben következetesebben érvényesíteni és a szülők körében szemléletváltást elérni.

A hit mellett a hitelesség is fontos feltétele annak, hogy egymásra, a szülőkre, a gyermekekre hatni tudjunk.
Hitelesnek lenni azt jelenti, amit mondok, aszerint cselekszem.
A szülők és más partnerek, így az iskola számára "hitelesek" akkor leszünk, a nevelés bármely, így a játék kérdésében is, ha a mindennapok során szerzett tapasztalataik összhangban állnak azzal, amit ezekről a kérdésekről mondunk.
Hitelét veszíti az óvónő, mi több az óvoda a szülők szemében akkor, ha szóban és elméletben hirdeti és vallja a játék fontosságát, gyermekek fejlődésében betöltött meghatározó szerepét, ugyanakkor az óvoda hétköznapi élete mást mutat. Ha fontosabb és jobban szervezett az óvodai plusz szolgáltatások rendszere, mint maga a játék élet. Ha az udvari élet során a szülők a gyermekek féktelen szaladgálását tapasztalják, elmélyült versenyjáték, az örömmel végzett söprögetés és gereblyézés, az óvónőktől tanult ún. tradicionális játékok játszása helyett. Egy óvodába lépve ezer apró jel tanúskodik arról, hogy mi az igazán fontos, az ott dolgozók számára.

Most a helyi nevelési programok bevezetése idején az óvoda teljes munkatársi körét bevonva érdemes megvizsgálni, elemezni, vajon milyen képet mutat az életünk "kifelé", mit gondolhatnak ennek alapján rólunk partnereink. Érdemes ezt a képet az óvoda elméletben vallott nevelésfilozófiájával, minőségfogalmával összevetni és a kettőt kitartó munkával szinkronba hozni.

Napjaink egyik sajátos jelensége vagyis betegsége a neurózis. A szakemberek véleménye szerint a betegség mögött többnyire erkölcsi és szeretetkonfliktus rejlik. Az igazi veszélyt azonban nem a neurózis jelenti, hanem az elhagyott, elhanyagolt gyermekek betegsége, vagyis az "én" megbetegedése, ami az érzelmi kapcsolatok hiányából, vagy elvesztéséből ered. Azt mondhatjuk, hogy szeretet nélkül egyetlen emberinek nevezett szellemi tulajdonság sem alakul ki.
Az óvoda családi nevelést kiegészítő szerepének, ha kell és szükséges, a szeretet hiányának pótlását is magában kell foglalnia, illetve az ennek hiányából fakadó fejlődésbeli lemaradások kompenzálását és korrekcióját.
A gyermekek belső lelki világa, szeretettel való "feltöltöttsége" játékukban tükröződik leginkább. Ezért kívánatos és elvárható lenne, hogy a játékot a gyermekek megismerése, még inkább megértése eszközeként, vagyis diagnosztikus célból is alkalmazni tudnánk nevelőmunkánk során.
Napjaink egyik aktuális feladata az óvoda értékelési, mérési, rendszerének kidolgozása és programba iktatása.

Fontos tudni!
A gyermeket mélyen és valóságosan megismerni, vagyis megérteni játékában lehet.

A gyermekek fejlődésére irányuló értékelési, mérési rendszer alapjának ezért a játékmegfigyeléseket kellene tekinteni.

A hitelesség azt is jelenti, ahogyan érzek, aszerint cselekszem. Az érzelmek a hitelesség kérdésében is kulcsfontosságú tényezőnek számítanak. A gyermekekkel való viszonyunkat alapvetően befolyásolja, hogy hitelesnek látnak vagyis inkább éreznek minket felnőtteket, vagy sem. Nagy hibát követ el az a nevelő, aki "úgy tesz", mint akit érdekel a gyermek játéka, belül azonban mást érez, ezért más "üzenet" árad a gyermek felé. A gyermek játéka iránt valóságosan, belülről fakadóan érdeklődni azt "üzeni" számára: "fontos vagy nekem!" Ennél erősebb "én erősítő" üzenet kevés létezik. A "nem érdeklődés" pedig, éppen ennek ellenkezőjét. Szóbeli formában ez az érzés általában így fogalmazódik meg: "menj és játssz!"

Fontos tudni!
A gyermek genetikailag egyedül a gyakorló játékra predesztinált. Az összes többi játék fajtát tőlünk, felnőttektől tanulja.

Amennyiben a család, a szülők az ilyen jellegű és tartalmú "tanítást" elmulasztották, akkor nem csak feladatunk, de kötelességünk is a hiányok pótlása.

4. A játék, mint örömforrás

Deming szerint minőség az, ami kielégíti a vásárlók igényeit és még örömet is szerez. Az óvodai nevelés minőség-indikátora lehet ezért mindaz a pedagógiai tartalom, ami a gyermek, mint legfőbb "partner" igényét, vagyis szükségét kielégíti és még örömet is jelent számára. Az óvodás korú gyermek örömorientált. Örömforrásainak mentén az óvoda minőségfogalmának tartalma könnyen meglelhető.

Fontos tudni!
A játék a gyermek alapvető szükséglete az egyik legfőbb örömforrás számára.

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja így fogalmaz: "a játék a kisgyerek elemi pszichikus szükséglete, melynek mindennap visszatérő módon hosszantartóan ki kell elégülnie." (10. o.)

Fontos, hogy ennek a megállapításnak a súlyát a nevelés minden résztvevője, óvónők, dajkák, szülők, megértsék és átérezzék. Csak ez jelenthet garanciát arra vonatkozóan, hogy a mindennapok során a gyermekek ezen elemi pszichikus szükséglete nem szenved csorbát. Mit jelent az, hogy a játék a gyermek elemi pszichikus szükséglete?
Azt, hogy a gyermeknek biológiai értelemben nincs ugyan szüksége a játékra az életben maradáshoz, nem úgy, mint például a kölyökmacskának, aki elpusztul, ha nem engedik játszani. De igenis szüksége van a gyermeknek játékra, pszichés életben maradása érdekében.

Stresszhatásokban és számos más lelket károsító jelenségben gazdag világunkban:

Fontos tudni!
A játék a lelki sérülések gyógyító eszköze.

Amikor a játékról, mint a gyermekek egyik legfőbb örömforrásáról gondolkodunk, feltétlenül szólni kell egy olyan értékről, érzésről ami minden élőnek, így az embernek is veleszületett szükséglete, vágya.
Ez az érték, érzés nem más, mint a szabadság.

A szabadság olyan érték, ami a felszabadulást, (szemben a szorongással) és a korlátlan érzések tapasztalatát jelenti. A játékban a gyermek, ha hagyjuk és támogatjuk, a felszabadulás érzését éli át. Persze csak akkor, ha szabad és nem muszáj neki a játék.
Ha a szabadság fogalmára és napjaink tétova, elbizonytalanodott, sokszor a végletekbe eső nevelési gyakorlatára gondolunk, akkor azt is ki kell emelni, hogy a szabadság nem azt jelenti: "azt csinálok, amit akarok, akkor és azzal, akivel akarok".
A szabadságot, annak megélését is tanulni kell. Korlátok, vagyis szabályok, egyezségek nélkül nincs szabadság. Ezeknek a szabályoknak azonban a gyermekek érdekeit és szükségleteit kell szolgálnia, védenie és nem a felnőttek komfort érzetét.
Az óvodás korú gyermek a szabadság érzését is tevékenykedése közben éli át, gyakorolja be. A játék a gyermek számára a szabadság gyakorlásának természetes terepe és alkalma, vagyis semmi mással nem helyettesíthető és pótolható szabadságélmény-forrás.

A játék legnagyobb öröme tehát a szabadság érzetében rejlik.
Az igazi szabadságot azonban csak abban az esetben gyakorolhatja és tapasztalhatja, ha az értelmes korlátokat is meghatároztuk.
A felnőttre, ha játékos és érzelmei által vezérelt, sokszor és sokan mondják "gyerekes". Az ilyen minősítés azonban csak akkor bántó, ha nem tudják illetve tudjuk, hogy a "gyerekesség" az ember egyik legfontosabb, legnélkülözhetetlenebb és a legnemesebb értelemben vett humánus jegye.

"Az ember csak ott igazán ember, ahol játszik." - mondja Friedrich Shiller.

A magyar óvodák nevelési gyakorlatát mindenkor nyitottság jellemezte, a gyermekközpontú gondolkodás és gyakorlat megvalósítására való törekvés.
Céljainkhoz talán nem mindig, és nem minden esetben találtuk meg a helyes utat. Időnként a magunk vagy mások hibájából is rossz útra tévedtünk és olyan feladatokat is magunkra vállaltunk, amelyek ellátására valójában nem az óvoda hivatott. Ilyen és ehhez hasonló veszélyforrások ma is léteznek. Hogy csak kettőt említsek az óvodai mérések, vagy a minőségbiztosítással összefüggő igényeknek való megfelelés kérdését.
Azt is be kell vallanunk, hogy mi óvónők is sikerorientált, néha talán félreértelmezett módon teljesítmény centrikus emberek vagyunk, ahogyan sokan mások. Időnként talán a gyermekek örömorientáltságát feledve saját sikereinkre koncentrálva, a gyermekektől várunk teljesítményt önmagunk helyett és olyan módszereket is repertoárunkba emelünk, amelyek nem felelnek meg az óvodás gyermek életkori sajátosságainak. Tevékenységek szervezése helyett sokszor és sokan a foglalkozások, kezdeményezések lebonyolítására összpontosítják erőiket, felborítva ezzel a gyermeki szükségletekhez igazodó természetes rendet. Így fordulhat az elő, hogy bár elméletileg ismerjük és hirdetjük a játék elsődlegességét az óvodai tevékenységek rendszerében, mégis sokan és sokszor vétünk a gyermekek valós érdeke ellen. Néha talán megelégszünk a tanítás látszateredményeivel, ahelyett, hogy bíznánk a nevelés más eszközeinek erejében.

Számomra mindig jó helyzetjelzőnek bizonyult és bizonyul a jövőben is, egy óvoda gyermek és nevelésközpontúságának megítélése kérdésében, hogy milyen ott a játékélet minősége.

A játék gyermekek életében betöltött szerepét sokan sokféleképpen definiálják.
A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a játék, gyermekek időtöltésként, szórakozásképp gyakorolt szabad tevékenysége.
A meghatározás jól mutatja a felnőtt társadalom gyermekek játékához való viszonyulásának lényegi vonását. Az ilyen játékfelfogás nem feltétlenül rossz, de mindenképp jelzi pl. a szülőkkel való együttműködésünk várható nehézségeit.

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja szerint:
"A játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze." (10. o.)

Grastyán Endre akadémiai székfoglalójában, (1985.10.) "A játék neurobiológiája" című értekezésében ezt írja a JÁTÉK lényegéről.

"A játék olyan viselkedésforma, amelyet az organizmus minden közvetlen belátható haszon nélkül, spontán és ismétlődő jelleggel a játék öröméért végez."

Ahogyan én érzem a játék lényegét, azt leginkább Ancsel Éva gondolata fejezi ki. Ő ezt írta:

"A játék nem más, mint a lélek megnyilvánulása, segítségével olvashatóvá válik a lélek."

Azt pedig, hogy mit ad az embernek a játék, talán legszebben József Attila fogalmazta meg, a "Könnyű fehér ruhában" című versében.

"Én tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat."

Én a következőket vallom róla.

A játék, a gyermek számára maga az élet.

Az élet tisztelete pedig alapvető követelménye és feltétele mindenfajta pedagógiának, bármilyen jelző csatlakozik is hozzá.

Miért szánom írásom egyik legfontosabb "üzenetének" a fenti gondolatot? Mert bár hirdetjük fontosságát, magától értetődőnek tartjuk megvalósulását, a gyakorlatban mégis sokszor vétünk ellene.
Sok a bizonytalanság helyét, idejét, fejlődésben betöltött szerepét illetően.

Annak ellenére, hogy elméletileg talán sokan, gyakorlatilag mégis kevesen tekintik óvodájuk arculata originális pontjának a játékot. A jelenség hátterében minden bizonnyal megtalálható a szülők aggodalma, talán önmagunk hitetlensége is, a hivatásos és "laikus" nevelők játéknövelő ereje iránti bizalmatlansága.

A gyermeki játékot veszélyeztető egyik aktuális forrásnak, a minőség fogalmának közoktatásban való terjedése során tapasztalt félreértéseket látom.
Vajon tudják-e a szülők, mint legfőbb partnereink, vagy a munkánkat folytató tanító kollégák, a fenntartó képviselői, hogy melyek az óvodás korú gyermekek valós igényei? Rohanó világunkban jut-e kellő türelem, értő és érző figyelem a gyermekek ki sem mondott, úgynevezett látens igényeinek felfedezésére?
Lesz-e aki vállalja érdekeik következetes védelmét és képviseletét, egy olyan világban amelyben mindig minden változik, ahol az emberek többsége a teljesítményekre koncentrál, és amelyben általában nagyobbra becsült az IQ, mint az EQ? Fontos, hogy mi, gyermekekkel foglalkozó felnőttek soha ne felejtsük szem elől, hogy mindezzel szinte szemben áll az a világ ami a gyerekeknek jó. Az apró lépésekben, lassan, sokat ismételve haladás világa.
Ki hiszi el nekünk, hogy a gyermekeknek csupa "haszontalan" dologra van igénye és szüksége? Ki ismeri valóságosan és mélyen, még inkább ki képviseli következetesen annak a "vevői körnek" az igényeit és érdekeit, akiknek koránál, fejlettségénél fogva kiszolgáltatott?
Úgy érzem, sok esetben nekünk, óvónőknek kell vállalnunk ezt a feladatot.
Nem véletlen tehát, hogy elsősorban magunkat bátorítom arra, merjünk és akarjunk igazi, boldog gyermekkort biztosítani a 3 - 7 éves korosztálynak.
Nekik pedig óvásra, védelemre, biztonságra van elsődlegesen szükségük. Emellett játékra, mesére, sok mozgásra, segítő, vezető felnőtt társakra, hasonló korú társak körében szerzett, személyes tapasztalaton nyugvó tanulásra.

Pedagógushoz illő módon alapvetően optimista természetű vagyok, ugyanakkor reális. Ebből következően sokszor érzem úgy, hogy óriási a szakadék a felnőttek és a gyermekek világa között. Sokszor és sokan nem értjük őket, azt várjuk el tőlük, hogy gyorsan felnőjenek, rövid idő alatt mindent megtanuljanak. Kicsi, tökéletlen felnőttként kezeljük őket és nem tökéletes gyermekként. Sokszor valós igényeik elé helyezzük a sajátunkat, miközben azt hangoztatjuk, milyen nagyon szeretjük őket. Pedig a valódi szeretet az, ha a másik érdeke fontosabb a magaménál.

Fontos tudni!
A szeretet a pedagógiában azt jelenti: rendelkezésedre állok.

5. Érvek az érzelmi nevelés szükségességéről

A most következő fejezetben az érzelmekről azok nélkülözhetetlenségéről és kiművelésük fontosságáról szeretnék szólni. Az emóció, vagyis érzelem szó jelentését nagyon régóta próbálják meghatározni. Daniel Goleman "Az érzelmi intelligencia" című könyvében így definiálja:
Az érzelem egy érzést jelöl, a hozzá kapcsolódó gondolatokkal, pszichés és testi állapotokkal és cselekvési késztetésekkel.

Napjaink aktuális, sokak által felvetett kérdése:
Hogyan védhetjük meg illetve készíthetjük föl gyermekeinket a jövő nagy kihívásaira? Hol van az összefüggés a boldog, valódi gyermekkor, az érzelmi műveltség vagy műveletlenség napjaink és a jövő nem kívánatos jelenségei között? Mit tehetünk azért, hogy gyermekeink jobban boldoguljanak az életben? Milyen tényezők játszanak közre abban, hogy magas értelmi intelligencia-szinttel rendelkező személyek kudarcot vallanak az élet dolgaiban?

A különbség az érzelmi intelligenciaként összefoglalható képességekben kereshető. Ide tartozik az önkontroll, a lelkesedés, a kitartás, önmagunk motiválásának képessége stb. Ezeket a "fogásokat", képességeket meg lehet és meg kell tanítani a gyermekeknek. Mint ahogyan a szeretetet képességét is. Már azért is meg kell tanítani a gyermekeknek, mert a világnak, az emberiségnek szüksége van rá és azért is, hogy egyénileg jobban hasznosíthassák majd szellemi erőiket.

Az ilyen jellegű tanulás egyik szenzitív időszaka éppen a kisgyermekkor, amikor a gyermekek többsége óvodába jár. Ezért a feladat nagy része a szülők mellett ránk, óvónőkre vár. Talán bennünk óvónőkben fel sem merül a kérdés, kell-e erre tanítani a felnövekvő nemzedéket? Az óvónők többsége érzelmileg művelt, ezért látja az okos, sokaknak vagy keveseknek hasznot hozó, és a "jó" cselekedetek mögött meghúzódó emberi különbségeket.

Akik figyelemmel kísérik az Európai Unió alakuló értékrendjét, azok láthatják, hogy az érzelmi intelligencia fogalomkörébe sorolt tulajdonságok, szociális és érzelmi kompetenciák az első, legkívánatosabbak között szerepelnek.
Az érzelmi intelligencia szorgalmazása az érzelem, jellem és erkölcsi érzék kapcsolatán alapszik. Nem véletlen, hogy az Alapprogram is erkölcsi tulajdonságokként említi az érzelmi intelligencia körébe is sorolható olyan képességeket, mint együttérzés, segítőkészség, stb. (7. o.)

Aki például nem tud uralkodni indulatain, vagyis nincs önuralma, az erkölcsi fogyatékosságban szenved. Aki empatikus, aki rendelkezik a mások érzéseiben való olvasás képességével, az önzetlen tud lenni, hiszen akarattal képes lesz indulati életén felülkerekedni. Az ilyen tudást a nevelés folyamatában szerzi meg a gyermek, az érés, a tanulás, a gyakorlás bonyolult egyvelegében. Az óvoda és a család nevelő munkája ezért felfogható és értelmezhető úgy is, mint a jellem formálása, az erkölcsi értékek átszármaztatása. Az egységes óvodai és a családokkal összehangolt értékrend alapvető feltétele a sikernek!

Aki átgondolja, annak egyértelmű, hogy ilyen jellegű és tartalmú személyes tapasztalatokra, élményekre elsődlegesen a játék tevékenységében tehet szert a gyermek. Az egyik legfőbb gyakorló terep tehát a játék. Az elsőszámú minta mindig a szülő, de az óvónők, az óvoda dolgozói és természetesen a játszótársak hatása sem elhanyagolható. Nagy jelentőségű a folyamatban az óvónők játékirányítása, annak alapelvei, vagyis ahogyan a gyermekek játéka közbeni viselkedésre reagálnak, vagy sem.

5.1. Az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítását segítő gondolatok

Értelem és érzelem a pedagógiai gondolkodásunkban gyakran szétválasztott fogalom és kérdéskör. Helytelenül!

Különösen veszélyes a dolgok szétválasztása óvodás korban, hiszen a gyermek totális egész. Fontos tudnunk, hogy a munkánkat meghatározó dokumentum, az Óvodai nevelés országos alapprogramja is csak az elemző bemutatás végett tárgyalja külön "Az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása" illetve, az "Az értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása" című fejezetrészekben az óvodai neveléssel szemben támasztott ez irányú elvárásokat.
Csak az elemzés, gondolkodás választhatja szét, merthogy a valóságban ezek egy mindenkori akció két egymástól elválaszthatatlan aspektusai.

A helyi nevelési programjaink és gyakorlati munkánk felülvizsgálatához, elemzéséhez talán segítséget jelentenek az alábbi fogalomtisztázó gondolatok. A minőség két területen belül egészen biztosan tetten érhető, céljainkban és a produktumokban. Igaz, hogy a nevelésben a minőségileg kritikus mező a nevelés folyamata, a célok tisztánlátása nélkül a "hogyan" kérdésére sem adható helyes válasz.
Fontosak a célok azért is, mert a példát mi magunk jelentjük a gyermekek számára. Ezért elengedhetetlen, hogy a cselekedeteinket és magatartásunkat kontroll alatt tartsuk és mindenkor követendő mintaként álljunk a gyermekek előtt. A mi reagálásunktól is függ, hogy mit erősítünk, vagy "szelídítünk" alakuló személyiségükben. Talán nem haszontalan önmagunk személyiségét, magatartását, mint követendő mintát vizsgálat tárgyává tenni az alábbiakban kiemelt területeken.

5.2. Szociális kompetencia

A szociális-érzelmi fejlődésnek az a szintje, ahogyan az egyén viselkedik, problémáit megoldja. A szociális kompetencia esetén az egyensúly fennmarad a személyiség és a környezete között.

Vagyis,

  • az egyén képes kifejezni érzéseit, (minta és nevelési cél)
  • képes kapcsolatot teremteni, (minta és nevelési cél)
  • képes gondolatait kifejezni, (minta és nevelési cél)
  • képes pozitívan befolyásolni környezetét.

Fontosnak tartott szociális képességek:

  1. A beszélgetés képessége, másokat végig hallgatni, egymást nem félbeszakítani.
  2. Figyelni egymásra. Tudni, hogy mit tart fontosnak a másik, érdeklődést mutatni irányában, együtt érezni vele.
  3. Udvariasság: üdvözlés, búcsúzás. Barátságos viselkedés.
  4. Tisztelni egymást, egyenrangúként elfogadni másokat, még ha különbözik is tőlünk.
  5. Motiváltnak lenni közös játékhoz és munkához. Pozitívan hozzájárulni a közös tevékenységekhez és a megbeszélt szabályokhoz alkalmazkodni.
  6. Konfliktusokat szóban megoldani.
  7. Ígéretet betartani.
  8. Másokat nem szidalmazni, kinevetni.
  9. Felelősek vagyunk az anyagi javakért, akkor is, ha az nem a miénk.
  10. Kapcsolatteremtés, beszélgetés kezdeményezése.
  11. Elismerően nyilatkozni valamiről. (dicsérni, bókolni)
  12. Másoknak lehetőséget adni még akkor is, ha egy bizonyos dologban nem különösképpen tehetségesek.
  13. Legyen önuralmunk.
  14. Ha mások úgy akarják, ne zavarjuk őket!
  15. Pontosnak lenni.

5.3. Az érzelmi nevelés értelmezését segítő fogalmak és gondolatok

Neutralizáció = semlegesítés
Minél kisebb az ember, az érzés, ami valamely hatástól ébred benne, annál egyenesebb lefutású fiziológiai értelemben. A neutralizáció során ezek az egyenes utak érzelmileg semlegesíthetők, s ezáltal a felszabadult energiák másfelé fordíthatók. Nagyon fontos lenne, hogy a gyermekek viselkedésének megítélése, cselekedeteikre és érzelemnyilvánításaikra való reagálásunk során a fent leírtakra figyelemmel lennénk.

Szublimáció = az érzés más szintre hozása a művészet segítségével.
A szublimáció a művészeti nevelésnek is fontos fogalma. A művészet központi kategóriája az illúzió, a szimbólum, ami a játékot is lényegében játékká teszi.

Ahhoz, hogy a gyermekek fejlődésének útját értsük és azt nevelő munkánkkal segíteni tudjuk, a fejlődéslélektanban is jártasnak kell lennünk.
Tudnunk kell többek között, hogy Piaget szerint a gyermek szellemi, vagyis értelmi és érzelmi életének alakulása 6 fejlődési szakaszra osztható.

A sorban a IV. a 2 - 7 éves kor, ami: az intuitív (megérző) értelem, a spontán, (szükségletből folyó) kölcsönös érzelmek, és a felnőtteknek való alárendeltség szociális viszonyának szakasza.

"Az óvodás korú gyermek jellemző sajátossága, a magatartás érzelmi vezéreltsége. A személyiségen belül az érzelmek dominálnak... " (Alapprogram 6. o.)

Az érzelmek nyelve a művészet. Ez az a sajátos nyelv, melynek segítségével a kisgyermek könnyen megszólítható. A játék mellett ezért a művészetek jelentik a másik legfőbb gyermeki örömforrást.

Az érzelmi nevelés lényege, hogy az csak a megélés útján lehetséges.
Száz és száz érzelem létezik és ezeknek legkülönbözőbb variációi. Egy-egy érzelemnek vannak olyan finom árnyalatai, amelyek szavakkal csak nehezen és kevesek által kifejezhetők. Többnyire csak a művészek képesek ezeket a sajátos árnyalatokat a maguk eszközeivel megjeleníteni, mások számára érzékelhetővé tenni.

Akkor, amikor az elkövetkező évek során a minőségfejlesztés folyamatában nevelési céljainkat és az óvoda működését vizsgáljuk, érdemes lenne a művészeti jellegű és tartalmú tevékenységeinkre fokozott figyelmet fordítani.
Részben vizsgálni, hogy azok mennyire és milyen minőségben vannak jelen az óvoda életében. Másrészt a fejlesztési feladatainkat ebben a dimenzióban keresni. Legyen az óvodás gyermekek életében kitüntetett helye a művészeteknek. Jelentse az óvodákban szervezett közös tevékenységek tartalmát minél nagyobb arányban a művészi alkotás! Az éneklés, zenélés, mesélés, verselés, színjátszás.

Az érzelmeket nagyon nehéz rendszerbe sorolni, de talán számunkra, óvónők számára nem is ez a lényeg! Az már sokkal inkább, hogy érzelmi életünk is követhető minta legyen a gyermekek számára. Érzelmi műveltségünk legyen segítségünkre a gyermekek, szülők, kollégák megértésében. Fontos, hogy a gyermekekkel való kapcsolatunkat az érzelmi gazdagság ugyanakkor az indulatoktól való mentesség jellemezze. Képessé kell tenni magunkat arra, hogy a gyermekek minden megnyilvánulására és megnyilatkozására higgadtan, nyugodtan tudjunk reagálni, vagyis hogy érzelmeinken uralkodni tudjunk.

A világ rosszabbodó közérzetének hírei a médiákon keresztül szinte elviselhetetlen mértékben zúdulnak ránk. Az agresszivitás mindennapjaink kísérő jelensége, sajnos már az óvodában is találkozhatunk vele. Tudjuk-e kezelni ezeket? Hogyan reagálunk azokra? Ugyanakkor tudjuk-e, hogy az agresszív és a félénk gyermek egy csoportba sorolható? Hogy mindkettőnek önértékelési problémái vannak, csak más-más gyökérből fakadóan? Eszünkbe jut-e vajon az óvodás gyermek agresszivitását szemlélve, hogy mindaz amit tesz, üvöltés a segítségért?!

Feltétlenül fontosnak érzem ennek a kérdésnek óvodapedagógiai vonatkozásairól gondolkodni, hiszen a módosított közoktatási törvény I. fejezet 2. § (4) pontja a gyermekek testi, értelmi, érzelmi fejlődése mellett az erkölcsi fejlődésükért való felelősségünket is megfogalmazta.

Fontos tudni!
Az óvónő példája ezen a területen is minta a gyermekek számára!

Akkor, amikor óvodás gyermekek életéről, játékáról gondolkodunk nagyon sokszor és sok viszonylatban előkerül az élmény fogalma. A gyermeki játéknak is egyik fontos feltétele. Élmények nélkül nincs, nem alakulhat ki a játék. A gyermek játékában élményeik tükröződnek, jók és rosszak egyaránt.
De vajon tudjuk-e és helyesen gondoljuk-e, mit is jelent az élmény fogalma? Miért lesz az egyik tapasztalatból élmény, a másikból nem? Milyen élmények biztosítására törekedjünk? Milyen legyen az a világkép, amelyet a tapasztalatok, élmények szervezése útján, neveléstartalomként közvetítünk? Engedjük-e a játékban a negatív élményeket kijátszani? Vagyis mit és hogyan is kell tennünk, cselekednünk az óvodai élet szervezése során?
Minden kérdésre nem adhatok választ. Nem is feladatom! De meggyőződéssel hiszem, hogy minden óvónőnek és óvodának keresnie kell saját válaszaikat.

Néhány segítő szándékú gondolat a válaszok megtalálásához.
Elsőként tehát, mit is jelent az élmény fogalma?
Érzelmekkel átszőtt, átélt, csodálkozás, nagyon tartós, mély érzelem. Személyiségünkben az a tapasztalat raktározódik el mélyen és hosszú időre, vagyis élményként, amelyek megélését erős érzelmek kísérik. Az óvodás korú gyermekek számára az ünnepek azért jelentenek időmérő egységet, mert ezek az események mindig erős érzelmekkel kapcsoltak. Általában hosszú készülődés előzi meg azokat, van idő a felkészülésre és rákészülésre. Az ünnepek után is többnyire sokáig élnek a szép nap mozzanatai a gyermekek emlékezetében. Van idő és lehetőség az események játékban és képzeletben való újraélésére. Az ünnepek tehát szinte minden esetben élményként raktározódnak el a gyermekek emlékezetében. Érdemes ezért az óvoda életében a számukat szaporítani.

Talán sok nevelőtestület gondolkodott már el azon, hogy milyen világképet közvetítsen az óvodába járó gyermek számára. Pozitívat, negatívat, vagy a reálisat, melyben pozitív és negatív egyaránt benne foglaltatik? Az óvás, a védés, vagy a felkészítés jelentse a hangsúlyos pontot a nevelő munkánkban?

Rohanó, teljesítménycentrikus, egyre jobban elgépiesedő világunkban határozott szándék mutatkozik ara, hogy az óvoda a béke, a nyugalom szigete legyen!
Ez így van jól! Már azért is így kell lennie, mert szintén a játék biológiáját alapul véve tudnunk kell, hogy a játék megjelenéséhez elsősorban is arra van szükség, hogy a gyermek biztonságban tudja magát.

Dorothy L. Notte szerint: "Ha a gyermek együtt él a nyugodt derűvel, megtanulja, hogyan találjon lelki békét. Ha a gyermek együtt él a biztonsággal, megtanul hinni magában és környezetében."

A veszély forrását én abban látom, hogy a nyugalom és béke szigetét talán többen is úgy értelmezik, mindent meg kell tennünk azért, hogy a gyermeket ne érjék sérelmek, megbántások az óvodában.
Én a reális világkép közvetítésének vagyok a híve. A pozitív illetve negatív érzelmek óvodai életben való jelenlétének kérdésében talán elgondolkodtatóak és állásfoglalásra késztetők lehetnek Konrád Lorenz gondolatai, aki, "A civilizált emberiség nyolc halálos bűne" című művében "az érzelmek fagyhalálának" jelenségét elemzi.
Ezt írja róla: "Az állandóan növekvő kedvetlenség, türelmetlenség az emberi élet természet által megkívánt csúcsait és mélységeit mesterségesen egyengetett síkká változtatja. A nagyszerű hullámhegyekből és völgyekből alig észlelhető egyenetlenségeket csinál, a fényből és árnyékból egyhangú szürkeséget. Röviden halálos unalmat teremt. Ez az érzelmi fagyhalál különösen azokat az örömöket és fájdalmakat sújtja, melyek társas kapcsolataink szükségszerű velejárói."
Ír arról a "kulturális betegség"-nek nevezett jelenségről is, ami az öröm megélésére való képesség fokozatos eltűnését regisztrálja. Arra a kérdésre, hogy mitől van ez, a szerző a választ abban látja, hogy "minél civilizáltabb" (nem intelligensebb!) az emberiség, (egy nép) annál erősebb és erősebb ingerhelyzeteket szoknak meg (TV!) olyan mértékben, ami fásulttá teszi őket. Az ilyen emberek mindig újabb és újabb izgalmi helyzeteket keresnek.

Fontos tudni!
Az érzelmeket művelni kell.

A műveletlen érzelmű ember nem tud uralkodni indulatain, az ilyen ember türelmetlen, nem tudja elviselni a másikat, aszociális, csak a szadizmusra, a durvaságra reagál. Nagyon fontos tehát, hogy a gyermekeknek ne csak a rációját, hanem az érzelmeit is pallérozzuk.
Az óvodás korú gyermek öröm orientált. Ezért mi óvónők kitüntetett helyzetben vagyunk abban a tekintetben, hogy bennük megőrizzük, sőt erősítsük az öröm megélésének képességét. Az is a nevelés feladatának tekinthető, hogy a gyermekeket arra szoktassuk illetve képessé tegyük, hogy másoknak is örömet tudjanak és akarjanak szerezni.

A játék biológiájáról tudni kell, hogy igen erős emocionális állapot, melyet az ellentétes érzelmek együttes jelenléte jellemez. Tehát a játékban a pozitív és negatív érzelmek egyszerre vannak jelen, egy a gyermek számára "természetes" keretben. Ezáltal a játék megteremti annak lehetőségét, hogy a gyermek "reális" világképet kapjon, és mindezt abban a tevékenységi formában ami ebben az életkorban alapvető és természetes tevékenységi formának számít.

Talán az is előfordul, hogy ezt a alapvető tevékenységi forma fogalmat sokan mennyiségi mutatónak látják elsősorban és kevésbé olyan fogalomként, ami azt jelenti, hogy:

  • olyan keret, amiben más, új tevékenységfajták is kifejlődnek, (lsd.: tanulás)
  • többnyire ebben alakulnak és formálódnak az elemi pszichikus folyamatok,
  • olyan tevékenység, amelytől a legszorosabban függnek a gyermeki személyiség alapvető pszichikus változásai.

(Balogh Tibor: Lélek és játék. 17. o.)

Meggyőződéssel vallom, hogy óvodás korában igazán boldog ha nem is kizárólagosan, de elsődlegesen ebben a tevékenységi formában lehet a gyermek. Erre az érzelmi háttérre alapozva bátorkodom a következő kérdést most, az új évezred első évében megfogalmazni:

KEDVES NEVELŐTÁRSAIM!
ENGEDJÉTEK JÁTSZANI A GYERMEKEKET!

Kisgyermekekkel foglalkozók számára az egyik legfontosabb üzenetnek ezt tartom.
Írásom befejező gondolataként arról a dologról szeretnénk néhány gondolatot leírni, amelyre mindannyian vágyunk, és amelyre felkészíteni a jövő nemzedékét a mi feladatunk.
Ez a valami pedig a boldogság.
A boldogság az én értelmezésemben mindig értékek birtoklását jelenti. Az, hogy kinek mi jelent értéket az többnyire a nevelés során dől el. A nevelés ezért úgy is értelmezhető, mint értékek átadása de ennél is többet ígér, az értékek teremtésére való képessé tevő értelmezés.

Chamfort francia író szerint: "A boldogság nem könnyű dolog, nehéz azt megtalálni önmagunkban, másutt pedig lehetetlen."

Hitem szerint a nevelésnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a gyermek, majd később a felnőtt, élete boldogságának forrására rátaláljon. Ehhez a nevelésnek meg kell újulnia. Nem szabad elfelejteni, hogy az igazi megújulás mindig a lélek erejéből fakad. Iránytűként segítségünkre lehet az ókori bölcs szava, ki ezt hirdette:

"A nevelés az, mely becsvágyat olt belénk,
És gyáva lenni szégyenel a férfiú,
Ki csak a jót gyakorlá. Hiszen az erény
Tanulható, mit megtanul a gyermek is,
Amit még nem tud, hallani és mondani.
Mit megtanulunk, az mienk késő korig...
Neveljétek hát gondosan a gyermekeket!"

(Euripidész - 16/Óltalomkeresők. 911 - 917. sor)

A felhasznált szakirodalmak jegyzéke

Balogh Tibor: Lélek és játék. - Akadémiai Kiadó

Erkölcstani vázlatok, Tankönyvpótló jegyzet - Ikva

Erkölcstani vázlatok c. tankönyvpótló jegyzet, Szöveggyűjtemény - Ikva

Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia

Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne - Ikva számalk 1973

Hoppál Mihály - Jankovics Marcell - Nagy András - Szemadám György: Jelképtár - Helikon Kiadó

Konrad Lorenz: Ember voltunk hanyatlása - Cartafilus Kiadó 1997

Pedagógiai Lexikon

Petrolay Margit: Az emberiség emlékezete - Magyar Pedagógiai Társaság - Kisgyermeknevelési Szakosztály 1990

Rókusfalvy Pál: Emberré válni embernek maradni - Válogatott Kiadványok - Nemzeti Tankönyvkiadó

Selma H. Fraiberg: Varázsos évek - Park Könyvkiadó 1990

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.