Előszó
Az oktatásügyi vezetés és -vezetőképzés hazai fejlődését elősegíteni kívánó kötetet tart kezében az olvasó. Reméljük, hogy a címben előforduló idegen szó nem okoz majd negatív vagy visszás érzéseket, s hogy használatát nem csupán marketing-fogásnak tekintik. Szándékunk szerint az oktatásmenedzsment fogalom az iskolavezetésre vonatkozó ismeretek és gyakorlat olyan komplex, sajátos megközelítését és technikáit együttesen jelenti, amelynek tartalmát és főbb módszereit épp e kötetben közölt könyv-fejezetek, tanulmányok hivatottak bemutatni. A nyugati szakirodalomban meghonosodott kifejezés egy igen gazdag, elméletigényes, kutatásokkal alátámasztott diszciplinát takar, amely - az egyes szerzők által különböző mértékben és módon - épít ugyan az általános menedzsment tudományokra, ám azoktól határozottan megkülönbözteti magát, tárgyának, az oktatásügynek a sajátos jellegét hangsúlyozva. Az oktatásmenedzsmentre vonatkozó főbb elméleteket és a fogalom körülhatárolását a kötet első tanulmánya mutatja be.
Az oktatásmenedzsment sajátossága, hogy nem önmagában alkotott elméleti tudományként kívánja magát azonosítani, hanem olyan disziplinaként, amely a gyakorlattal való szoros kölcsönhatásban fejlődik; első sorban a praxisból kiindulva építi elméleteit és eredményeinek fő visszacsatolása is az iskolavezetés mindennapi terepe.
Az elméleti konstrukciók gyakorlati hasznosíthatóságának illusztrálására jó példa Gareth Morgan tanulmánya, amely a szervezeteket mint politikai rendszereket elemzi. A modell a szimbolikus ábrázolás és a valóság-közeliség együttes alkalmazása; egyben segíti az iskolai szervezetben is meglévő politikai működésmód sajátosságainak felismerését és ennek felhasználási lehetőségeit a szervezet alakításában.
Az iskola szervezetének fejlesztése és a szervezeti kultúra alakítása az iskolai menedzsment egyik legfontosabb területe. Az e témával foglalkozó tanulmányok eligazítanak az iskolai szervezetfejlesztés fogalmát és céljait illetően, a gyakorló iskolavezető számára használható mintákat nyújtanak a szervezeti folyamatok megismeréséhez, diagnosztizálásához és a szükséges változtatások megtervezéséhez. A szervezetet nem csupán formális struktúrának tekintik, tekintettel vannak az informális viszonyok és kapcsolatok elemzésére is.
A szervezetekre vonatkozó újabb elméletek közül kiemelésre érdemes Mark Hanson szituációelmélete, amely azon a mindenki által ismert, s ugyanakkor nehezen kezelhető problémán alapul, hogy a szervezetek mindig a bizonytalanság körülményei között működnek, s hogy az ezzel való megbirkózás a vezetési folyamatnak nemcsak egyik jellemzője, hanem talán a lényege. Bár nem örvendetes, hogy az iskola szervezetét is ilyen bizonytalan szervezetnek lehet tekinteni, ugyanakkor a környezettel való kapcsolat esetlegességeit, a fellépő kockázatok kezelését lehetővé tevő megoldások minden bizonnyal örömünkre szolgálnak. A szituáció-elmélet működését iskolai közegben esettanulmányokra építve ismerteti a szerző, s a tanulmány kitér azokra a vezetői viselkedésmódokra is, amelyekkel a szituációs probléma kezelhető.
Azt, hogy az oktatásmenedzsment egyik legfőbb sajátossága annak kultúrahordozó jellege, Edgar Shein írása jelzi talán a legmarkánsabb módon. A vezetési kultúra egyik kulcseleme a tanulásra való nyitottság és a tanuláshoz kapcsolódó pozitív attitűd, mondja Shein, aki számára a jó vezető: tanuló vezető, aki viszont soha nem "T", azaz: tanulóvezető. Az iskolai kultúra fejlesztésének hatékony megoldásaihoz ad muníciót a kötetben Beare-Caldwell-Millikan írása, valamint Linda Ackermann tanulmánya, amely az intézményekben folyó belső változások természetével foglalkozik.
A tanulás a szervezet és a vezetés egyik kulcskategóriájaként jelenik meg az önigazgató iskola modelljében is. Az iskola önigazgató szervezetként való felfogása annak a folyamatnak a során alakult ki az angolszász országokban, amelyet mint oktatási decentralizációt mi is jól ismerünk. Az iskolák költségvetési, tantervi és értékelési kérdésekben való döntési körének és felelősségének növekedése, a helyi társadalom érdekeinek fokozottabb figyelembe vétele számos, közvetlenül átvehető tapasztalatot jelent számunkra, s emellett a szakma fő problémáit illető "azonosság" érzését is elősegítheti.
Az együttműködő iskolai menedzsment egyik fontos jellemzője, hogy aktív, sőt proaktív módon alakítja az intézményi szintű politikát. A politika, amellyel a kötet több írása foglalkozik, akkor is jelen van, ha azt a vezető nem tudatosan alkalmazza. A Caldwell-Spinks szerzőpáros szemléletesen mutatja be, hogy a szakmai célok megvalósítása valójában intézményi politika; ez fejeződik ki a tantervi és a tanítási programokkal és módszerekkel kapcsolatos kérdések kezelésében, az iskolahasználókkal kapcsolatos döntések esetében is. A politikai elem tudatosítását - amelyet világosan megkülönböztetnek a politikumtól és az ideológiai megkötöttségtől - a szerzők a vezetői munka egyik legfontosabb feladatának tekintik.
Az oktatásügy egyik kulcsszava ma a minőség és a minőségfejlesztés, amely az iskolai szintű politikának is fontos területe. A kötetben közölt írás a fogalom három - szabvány, szerződésben foglalt minőség és a fogyasztó megelégedettsége - megközelítését használja. A Totális Minőség Menedzsment (TQM) az iskolában folyó munka minőségének javítását célozza a vezetés eszközeivel. Valószínűleg ez a téma a legkevésbé új a vezetés és az iskola-fejlesztés kérdéseivel foglalkozók számára, e kötetből azonban nem maradhatott ki, hiszen mint megközelítési mód az oktatásmenedzsment egyik fontos ágaként is felfogható, mint módszer pedig igen jól illusztrálja az elméleti keretek és a gyakorlati alkalmazás együttes érvényesülését. Végül a TQM igen hatékony eszköz arra is, hogy az iskolavezetés az egész intézményt mozgósító módon kezdeményezzen minőségi megújulást.
Az e kötetben ismertetett tanulmányok célja az, hogy az oktatásmenedzsment szemlélete, ágai és módszerei segítséget nyújtsanak az iskola világában felvetődő vezetői problémák felismeréséhez, megfogalmazásához és megoldásához. Egyetlen szerző sem tekinti magát azonban csalhatatlannak, "a" tudás birtokosának, és szinte minden írás külön hangsúlyozza az iskolavezető felelősségét a menedzsment helyi megoldásainak kialakításában. Az angolszász szakirodalom főáramának megfelelően az írásokra a funkcionális közelítésmód jellemző, s többen a hasznosság követelményét hangsúlyozzák az iskola céljainak és az ezek megvalósítását segítő politikák megválasztásában.
A hasznossági elvet hivatott szolgálni véleményünk szerint az iskolai marketing is, amelynek alapelveit és főbb módszereit ismerteti a kötet záró tanulmánya. A marketing mint menedzsment funkció fontosságát a szerzők abban látják, hogy az iskola szolgáltatásai lényegében nem különböznek más, a piacon érvényesülni kívánó szolgáltatásoktól, "csupán" e piac szereplői speciálisak: szülők, tanulók, helyi iskolafenntartók, az iskola anyagi lehetőségeinek potenciális segítői. S bár talán van, akiben visszatetszést kelt, hogy az oktatási szektorról piaci kategóriákkal is lehet beszélni, úgy véljük, a magyar iskola előtt álló számos kérdésre lehet feleletet találni e kategóriák segítségével. A csökkenő gyereklétszám miatt a tanulóutánpótlás már jó ideje problémát okoz sok iskolának. Itt az iskolák közötti verseny a "piacokért" akkor is tény, ha erről nem így beszélünk. Voltaképppen az iskolai szintű pedagógiai program is egy marketing-eszköz, amellyel a fenntartótól szakmai jóváhagyást és anyagi támogatást, a szülőktől-gyerekektől pedig az iskola vá-lasztását várja az intézmény. A marketing csatornákon folyó kommunikáció lehetővé teszi, hogy az iskola megismerje és felmérje a vele érintkező társa-dalom igényeit, s hogy arra "működőképes" válaszokat keressen. Ez nem áll távol az iskola valódi feladatától, hiszen saját céljait is csak a helyi közösség, a közvetlen társadalom megelégedése útján valósíthatja meg.
A kötetet gyakorló iskolavezetőknek, vezetőképzéssel foglalkozó szakembereknek, oktatáskutatóknak, oktatáspolitikusoknak, a szülők szervezeteinek és az oktatásmenedzsment iránt érdeklődőknek ajánljuk.
Balázs Éva
