3. A csatlakozás haszna és költségei az oktatás területén
Az EU integrációnak, más területekhez hasonlóan, az oktatás, a képzés és a tudomány területén is vannak pozitív és negatív oldalai: a csatlakozás előnyökkel és hátrányokkal, illetve haszonnal és költségekkel járhat. Ezek elemzésére természetesen nem azért van szükség, mintha egy oktatási költség-haszon mérleg befolyásolhatná az integrációs folyamatot. Azért kell ezt megtennünk, mert csak egy ilyen elemzés birtokában tudjuk maximalizálni előnyeinket és minimalizálni költségeinket részben a csatlakozási folyamat során, részben a csatlakozást követően az Unión belüli cselekvéseinkben. Olyan számszerűsíthető haszon és költségek, mint amilyenekről például a kereskedelem vagy az ipar területén lehet beszélni, itt természetesen alig találhatók. Egyfelől azért, mert az előnyök és költségek jelentős része nem anyagi természetű, másfelől azért - és ez a fontosabb - mert ezek általában csak potenciálisak. Azaz kihasználható lehetőségek vagy megválaszolandó kihívások formájában jelennek meg.
3.1 Előnyök és kihasználandó lehetőségek
Az előnyöknek csak kisebbik része az, ami feltétlenül és automatikusan megjelenik, többségük csak lehetőségként tárul fel, amivel lehet élni, és amit el lehet szalasztani. Így például többé-kevésbé automatikusan bekapcsolódhatunk az oktatásügyi vezetők képzését szolgáló tematikus látogatási programba (Arion), de a célcsoportokra és a témákat illető prioritásokra vonatkozó hazai koncepció nélkül nem tudjuk kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket. Ugyanígy, az oktatási intézmények többé-kevésbé automatikusan hozzájutnak ahhoz a lehetőséghez, hogy multilaterális projektekbe lépjenek be, de megfelelő tájékoztatási, kiválasztási és folyamatos támogató mechanizmusok híján ezekből a lehetségesnél kevesen és azok is kevesebbet fognak profitálni. Azt lehet mondani, hogy az integráció megnyit egyfajta új "nyersanyaglelő helyet", de annak a kiaknázása már a csatlakozó országon múlik.
Az előnyöknek vagy lehetőségeknek két nagyobb csoportját érdemes megkülönböztetni. Az egyiket az anyagi természetűek, a másikat a politikai és kulturális természetűek alkotják
3.1.1 Társadalmi, politikai, kulturális természetű előnyök
A nálunk fejlettebb közösséghez való csatlakozás mindenekelőtt modernizációs lehetőségeket tár fel a számunkra. A fejlettebb országokkal való kapcsolatépítés, illetve az intézményeikkel való mindennapos gyakorlati együttműködés lehetővé teszi olyan technikák, módszerek és megközelítések megismerését és átvételét, amelyekhez egyébként sokkal nehezebben lehetett volna hozzájutni. Ez egyfelől az oktatás közvetlen tartalmi, módszertani vonatkozásait érintheti. Így például sajátos oktatási módszerek, intézményszervezési technikák, intézményi szintű problémakezelési formák, új pedagógiai megközelítések, modern informatikai és multimédiás eszközök alkalmazására épülő módszerek átvételét jelentheti. Másfelől viszont érintheti a rendszer menedzselésének a területét. Így például az oktatási rendszerekben megjelenő problémák felismerésének és kezelésének, az oktatási rendszer helyi és központ irányításának a technikáit, a modern információs és telekommunikációs eszközök e területen való alkalmazását vagy az oktatási információs és statisztikai rendszerek fejlesztését. Ezeknek a szinte kimeríthetetlen modernizációs tartalékoknak jelentős része azonban - még egyszer ismételnünk kell - csak akkor tárul fel, ha erre tudatosan készülünk. Másfelől, a modernizációs lehetőségek egyben anyagi elkötelezettséggel járó kényszereket is jelenthetnek.
Egy másik, a csatlakozással járó közvetett előny az, hogy az oktatás területére irányuló ágazati politika várhatóan kiszámíthatóbbá és pragmatikusabbá válik. Ennek az a legfontosabb oka, hogy a közösségi környezetben a hazai döntések is egy viszonylag stabil, és sokkal inkább a közös probléma-megoldási kényszerek, mintsem az ideológiák által vezérelt referencia-környezetben születhetnek. A közösség több tagjával való elkerülhetetlen folyamatos összehasonlítás többé-kevésbé objektívan jelzi a saját pozícióink romlását vagy javulását. A mások által már kipróbált megoldási technikák megismerése lehetőséget ad ezek eredményességének és alkalmazhatóságának objektívabb megítélésére. A hazai oktatáspolitikai kérdéseknek a közösség által relevánsnak ítélt kérdésekkel való folyamatos szembesítése kiegyensúlyozottabbá teheti az oktatáspolitika napirendjét (így például azt, hogy egyáltalán mely témák definiálandók politikai témaként).
A modernizációs és a belső politika-alakítással kapcsolatos előnyök mellett a nem anyagi előnyök között kell említenünk azokat az általános kulturális előnyöket is, amelyek a soknemzetiségű fejlett közösséghez való hozzákapcsolódásból, a vele való mindennapos kapcsolattartásból fakadnak. A magyar iskolák és egyetemek, az oktatók, diákok és oktatásirányítók az európai programokba bekapcsolódva a korábbiaknál sokkal intenzívebben ki lesznek téve azoknak a kulturális hatásoknak, amelyek a mindennapi életben való érintkezéstől kezdve a közös kulturális és történeti hagyomány ápolásán és a konkrét projektek megvalósításában való gyakorlati együttműködésen keresztül a közös jövőkép kialakításáig terjedhet.
3.1.2 Anyagi természetű előnyök
Az EU csatlakozás természetesen nemcsak általános társadalmi, politikai és kulturális előnyökkel járhat, hanem konkrét anyagi természetű előnyökkel is. Ezek mértéke az oktatás területén természetesen kisebb, mint sok más területen, és a jelentőségük is csekélyebb, mint a társadalmi, gazdasági és politikai természetű előnyöké.
Viszonylag kis anyagi többletforrásokat jelentenek azok a pénzek, amelyekhez a közösségi programokba bekapcsolódó intézmények pályázati úton juthatnak hozzá. Ezek a pénzek gyakran nem fedezik a közös projektek, programok tényleges költségeit, illetve ebből eleve le kell vonni a saját költségeket (amelyek különösen akkor magasak, ha figyelembe vesszük az emberi munka ráfordítást is). Ezt különösen azokon a területeken kell hangsúlyozni, amelyek a 90-es évek első felében külső támogatással, támogatással bekapcsolódhattak a közösségi programokba, ugyanis ez a támogatás nem egy esetben jóval bőkezűbb volt, mint amihez a tagországok intézményei juthattak hozzá. Így például azok a magyar egyetemisták, akik a Tempus program jóvoltából utazhattak külföldi egyetemekre, komolyabb támogatást kaptak mint azok az EU országbeli társaik, akik az Erasmus keretein belül tették ugyanezt.
Komolyabb anyagi előnyökkel járhat az oktatási könyvkiadás, taneszköz gyártás számára az európai piacok megnyílása, természetesen csak az olyan termékek esetében, amelyek a nemzetközi piacon is értékesíthetők. Ilyenek elsősorban a különböző informatikai és telekommunikációs eszközök és a multimédia alkalmazására épülő programok, de ebbe a kategóriába a legkülönbözőbb értékesíthető pedagógiai módszerek is kerülhetnek. Az ebben rejlő haszonhoz való hozzájutás döntő mértékben attól függ, hogy a magyar kiadók, tankönyv- és taneszköz-fejlesztők milyen mértékben kapcsolódnak bele a transznacionális fejlesztési folyamatokba (pl. a multimédiás eszközök területén) és milyen mértékben képesek a hazai fejlesztéseket is közelíteni a kialakuló nemzetközi standardokhoz.1
Komolyabb fejlesztési forrásokhoz az oktatás elsősorban az olyan átfogó infrastrukturális vagy területi fejlesztési programok keretein belül juthat hozzá, amelyek az EU strukturális alapjaiból kapnak támogatást. Ennek a lehetősége megvan, hiszen a regionális fejlesztést támogató EU alapokat, mint korábban említettük, az emberi erőforrások fejlesztésére is fel lehet használni, illetve a jövőben ez a strukturális alapok egyik nagy pillére lesz. Az Agenda 2000 c. dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy az EU számít arra, hogy az újonnan belépő országok a strukturális alapokból nyerhető forrásokat egyebek mellett oktatási és képzési rendszerük modernizálására is igénye fogják venni.2
A strukturális alapokból történő fejlesztések döntő részben a közép és felsőfokú szakképzést és a felnőtt munkaerő átképzését érintik, de lehet pénzt fordítani az iskolás korú fiatalokat érintő programokra is. Elsősorban olyan programokra, amelyek a hátrányos helyzetű, leszakadó csoportokat, etnikai kisebbségeket és egyéb társadalmi re-integrációt igénylő ifjúsági csoportokat érintenek. Az ilyen EU forrásokból való részesedés alapvető feltétele az, hogy legyenek olyan regionális fejlesztési projektek, amelyek megfelelnek az EU támogatási kritériumainak, s hogy ezeknek a projekteknek legyenek oktatási komponensei. Ez azt feltételezi, hogy az oktatásnak azok az intézményi körei, amelyek elvileg megfelelnek az EU támogatási kritériumoknak - ilyenek a már említett társadalmi re-integrációt támogató programokat megvalósító intézményi körök - bekapcsolódjanak a regionális tervezés folyamatába. Az alap és középfokú általános és szakképzést tekintve - beleértve ebbe a felnőttoktatást is - lehetőséget ad erre az is, ha a kibontakozóban lévő megyei oktatástervezés jobban kapcsolódik az EU támogatásra igényt tartó regionális területfejlesztési tervezéshez.
A várható előnyök és haszon szempontjából meghatározó jelentőségű az, hogy az integrációs politika megmarad-e a passzív alkalmazkodás szintjén vagy aktív előnymaximalizáló jellegűvé válik. A passzív alkalmazkodásra korlátozódó politika az oktatás területén talán kevésbé kísért, mint más területeken, éppen amiatt, hogy itt alig van formális, jogi értelemben vett alkalmazkodási kényszer, így az nem is emésztheti fel a rendelkezésre álló energiákat. Az oktatás területe ezért akár modellként is szolgálhat az aktív integrációs politika számára.
3.2 Költségek, kényszerek és kihívások,
A csatlakozás pozitív oldalai mellett a negatív oldal, a költségek elemzését is el kell végeznünk. Hasonlóan ahhoz, amit az előnyökről és a várható haszonról mondtunk, itt csak ritkán beszélhetünk számszerűsíthető költségekről. Ezek jelentős része nem anyagi természetű, hanem társadalmi, politikai vagy kulturális jellegű. Emellett az esetek nagy részében valójában nem is költségekről van szó, hanem alkalmazkodási kényszerről, illetve megválaszolandó kihívásokról. Így például az a tény, hogy az Unió tagjaként meg kell teremtenünk a jogi feltételeit annak, hogy oktatási intézményeink bekapcsolódhassanak az uniós partnerségi programokba vagy hogy a társadalmi szerepekre való felkészítés során az európai polgár szerepére való felkészítést is figyelnünk kell, olyan kényszereket jelent, amelyek nem feltétlenül járnak külön költséggel. Fontos hangsúlyozni, hogy az alkalmazkodási kényszerek jelentős része olyan, hogy az uniós csatlakozás nélkül is jelentkeznének, ezért az ezekkel járó költségeket nem lehet a csatlakozás számlájára írni.
A költségeknek, a kényszereknek és kihívásoknak tehát itt is két csoportját érdemes megkülönböztetni: azokat, amelyek anyagi természetűek, és azokat, amelyek társadalmi, politikai és kulturális természetűek. Érdemes emellett különbséget tennünk egyfelől a formális, jogi vagy intézményi természetű, másfelől a nem formalizálható, mentális és kulturális alkalmazkodást igénylő kényszerek és kihívások között.
3.2.1 A csatlakozás anyagi természetű költségei
A csatlakozás anyagi természetű költségeit az oktatás, képzés és tudományos kutatás területén is meglehetősen nehéz meghatározni. A költségek egy része ugyanis az intézményi feltételek és az irányítási mechanizmusok olyan jellegű jobbításához kapcsolódik, amire a csatlakozás nélkül is előbb vagy utóbb szükség lenne. A közvetlen költségek egy része pontosan tervezhető: ezek a közösségi programokba való belépés közvetlen költségei (így az Uniónak befizetendő részvételi díjak valamint a hazai programmenedzselés szervezeti feltételeinek a biztosítása). Más részükre legfeljebb becslések fogalmazhatók meg. A többletkiadások elsősorban a következő feladatokhoz kapcsolhatók:
A közoktatás területén a költségek egy részét az iskoláknak az EU programokban való részvételét lehetővé tevő támogatások teszik ki. Ezek egy része helyi szinten, az iskolafenntartóknál jelentkezik, de szükség lehet központi támogatásra is, különösen az olyan, un. centralizált programok körében, melyekbe nem iskolák, hanem a központi intézmények kapcsolódnak be. Ez megfelelő átcsoportosítással részben a közoktatás rendelkezésére álló fejlesztési források terhére megvalósítható ugyanis a csatlakozás idejére a Nemzeti alaptanterv bevezetéséhez a jelenleg szükséges fejlesztési források egy része ezt a célt is szolgálhatja.3 Költségekkel jár majd a tananyagok és tankönyvek fejlesztése annak érdekében, hogy ezekben az európai dimenzió megjelenhessen. Amennyiben az idegen nyelvek tanulásának a fejlesztése az integráció miatt oktatáspolitikai prioritássá válik - ami a hazai lakosság és ezen belül a fiatalok nyelvismeretének nagyon alacsony szintje miatt elengedhetetlen - ez többlet források bevonását fogja szükségessé tenni. Az európai dimenziót a tanárok képzésében és különösen továbbképzésében is meg kell jeleníteni: az ezzel járó többlet költségek egy része a tanártovábbképzésre jelenleg rendelkezésre álló forrásokból fedezhető. A közoktatás területén jelentkező költségnek is tekinthetők az igazgatási és információs rendszer fejlesztésének a költségei.
A szakképzés területén, a közoktatáshoz hasonlóan mindenek előtt azoknak a programfejlesztési költségeknek a növekedésével kell számolni, amelyek részben az integrációs ismereteknek a meglévő programokba és tananyagokba való beépítését, részben a szakképzett magyar munkaerő versenyképessége érdekében a szakmai tananyagok egyszerű modernizálását szolgálják. Mivel ezen a területen a közösségi politika különösen megkívánja a megfelelő adatszolgáltatást, az információs és statisztikai rendszer fejlesztésére is szükség lesz. A szakképzés területén is számolni kell a szakképző intézményeknek az EU programokba való bekapcsolása költségeivel, amelyek egy része itt is az intézményfenntartóknál vagy a képzőknél jelentkezik, egy részük azonban elkerülhetetlenül a központi költségvetést fogja terhelni.
A felsőoktatás területén a csatlakozás legfontosabb és halaszthatatlan közvetlen költségeiként jelennek meg az EU tananyagok kidolgozásának, az EU szakértők képzését szolgáló programok kifejlesztésnek, az EU tananyagoknak a normál képzésbe való integrálásának, illetve az európai tanulmányok intézményesítésének a költségei.4 Ezek nagysága függ többek között attól, hogy a felsőoktatás mekkora szerepet kap a közigazgatás személyi állományának integrációs továbbképzéséből (ez ugyanis közvetlen kormányzati szervezés esetén a közigazgatás költségei között jelenik meg).5 A felsőoktatásban is megjelennek a közösségi programokban (Socrates, illetve annak majdani utódja) való részvétel költségei. Ez részben a programszervezés hazai infrastruktúrájának a működési költségeit jelenti (a közoktatási és felsőoktatási programok szervezésének az integrálása esetén ezek csak egy helyen jelennek meg), részben olyan fejlesztéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a hazai intézmények megfelelő fogadó infrastruktúrával rendelkezzenek, így például ne csak küldeni, hanem fogadni is tudjanak megfelelő számban oktatókat és hallgatókat. Itt is jelentkeznek az igazgatási és információs rendszer fejlesztésének a költségei, különösen azok, amelyek a képesítések kölcsönös elismertetésével kapcsolatos ügyek számának a növekedésével jelenetnek meg. A felsőoktatásban az integráció olyan lehetőségeket tár fel, amelyek csak jelentős invesztálással ragadhatók meg (pl. az idegen nyelvű, piaci áron eladott kurzusok számának növelése).
A tudományos kutatás és fejlesztés területén a csatlakozási költségek nagyságát alapvetően az határozza meg, hogy milyen politikai prioritást kap a hazai kutatóhelyeknek az európai programokba való bekapcsolása. Az EU tagállamok általában kutatási kiadásaiknak 4-5%-át fordítják arra, hogy támogassák kutatóhelyeiknek az EU programjaiban való részvételét. Legalább ekkora aránnyal Magyarországnak is számolnia kell, azonban a hazai kutatóhelyek szegényes állapotát tekintve ezek a költségek magasabbra is tehetők. A közösségi programokba való bekapcsolódás közvetlen költségei itt különösen magasak.
A közvetlen költségek legjelentősebb része azoknak a feltételeknek a megteremtésével jár együtt, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a magyar intézmények bekapcsolódhassanak az európai partnerségi programokba. E költségek egy része Brüsszel számára történő közvetlen befizetés, másik részük hazai kiadásként jelenik meg (ilyenek például programok irányításával kapcsolatos igazgatási költségek). A közvetlen befizetések nagyságrendje 1997-től kezdve a Leonardo program esetében 2-3 millió ECU, a Socrates program esetében pedig 3-4 millió ECU. Ez az összeg azonban 1998-tól kezdve növekedni fog.6 A tudományos kutatás területén az EU közös programjába, az Ötödik keretprogramba való hazai bekapcsolódás kb. 3 milliárd forintnak megfelelő összeg befizetését követeli meg Magyarországtól, ami nagyjából megegyezik a jelenleg műszaki fejlesztésre biztosított központi források összegével.
A közösségi programokhoz kapcsolódó egyéb költségekhez tartozik például a magyar képviselőknek a programok irányító testületeiben való részvételének vagy a kormányzati szintű adat- és információszolgáltatásnak a költsége, de ilyen az az intézményeknek adandó költségvetési támogatás,7 amely nélkül nem tudnák előteremteni az EU programokba való belépéshez szükséges saját forrásokat.8 Az alsóbb szinteken az intézmények támogatása azért is indokolt, mert különben az EU programokba való bekapcsolódás a kedvezőbb anyagi helyzetben lévők privilégiumává válna, ami hosszabb távon az integráció társadalmi támogatottságát veszélyeztetné.
Az EU csatlakozás nyomán elháríthatatlan igény merül fel arra, hogy a hazai szakmai szervezetek és intézmények bekapcsolódjanak a megfelelő európai szervezetek és hálózatok munkájába. Számoly olyan európai szervezet (egyesületek, szakmai szövetségek, konzorciumok, állandó konferenciák, közös programok stb.) van, amelyekben minden tagállam képviselői ott vannak, és amelyekből tagállammá válva nem lehet kimaradni. Erre mégsem elsősorban "illendőségi" okokból van szükség, hanem azért, mert az európai szintű oktatásügyi kommunikáció és egyeztetés jelentős hányada itt, és nem a kormányzati szféra formális keretei között zajlik. E szervezetek és hálózatok keretei között lehet megismerni a formálódó európai politikákat, itt nyílik lehetőség ezek időben történő befolyásolására és itt lehet kiépíteni azt a kapcsolati tőkét, amely az uniós térben való mozgáshoz nélkülözhetetlen. Ezért a tagországoknak, sőt a csatlakozásra váró leendő tagországoknak is elemi érdekük az ilyen szervezetek és hálózatok munkájába való bekapcsolódás, illetve e bekapcsolódás költségeinek a biztosítása. Ezeknek a költségeit az érintett szervezetek egy része, különösen azok, amelyek csak ezután alakítják ki együttműködésük kereteit, az első időszakban nem tudják teljes mértékben vállalni. Az oktatás területén több fejlesztési alapnál már ma is az egyik cél az ilyen együttműködésekbe való bekapcsolódás támogatása.
A programokba való sikeres részvétel biztosítása megfontolandóvá teheti olyan információszerző, kapcsolatteremtő és lobbizó szervezet fenntartását, amely biztosítani tudja a hazai intézmények PR-ját és érdekképviseletét Brüsszelben vagy az Unió más központjaiban. Egy ilyen szervezet működési költségeit normális esetben ráterhelheti azokra az intézményekre, amelyeket sikerekhez juttat, de létrehozása költségvetési támogatást is igényelhet.
Nehéz még csak megbecsülni is azokat a költségeket, amelyek abból fakadhatnak, hogy mindazokat a kedvezményeket, amelyekre ma a magyar tanulók és hallgatók jogosultak, az uniós csatlakozás után elvileg biztosítani kell azoknak a tanulóknak is, akik valamely másik tagállamból érkező felnőtt munkavállalókkal jönnek Magyarországra, és akik nálunk tanulmányokat kívánnak folyatni. E költség nagysága attól függ, milyen számban jelenhetnek meg magyarországi munkavállalóként iskolás korú vagy szakképzésbe belépni, esetleg továbbtanulni akaró gyerekkel rendelkező EU állampolgárok. Az ilyen gyerekeket és fiatalokat nemcsak a felvételt vagy a tanulói/hallgatói jogviszonyt illető kérdésekben illeti meg ugyanolyan bánásmód, mint a magyar gyerekeket és fiatalokat, hanem a tanulmányokhoz kapcsolódó szociális juttatások területén is.9
Végül fontos újra hangsúlyozni, hogy az anyagi természetű költségek jelentős része olyan feladatok elvégzését szolgálja, amelyeket előbb vagy utóbb EU csatlakozás nélkül is el kellett volna végezni, de amelyeket a csatlakozás miatt nem lehet tovább halogatni. Ezek között vannak kemény és azonnali költségek, mint amilyen például a hazai oktatásstatisztikai adatszolgáltatás alkalmassá tétele az EU igények kielégítésére vagy a hazai oktatásigazgatás EU együttműködésre való felkészítése, és vannak, puhább, elvileg még halogatható költségek, mint amilyen az idegen nyelv oktatás modernizálásának a költségei. Ez utóbbi költségek közé tartozik a közoktatási tantervek EU szempontú elemzése, e tantervekben az európai dimenzió megjelenítése és az ennek megfelelő oktatási programok, tankönyvek és taneszközök kínálatának a megteremtése.
3.2.2 A társadalmi, politikai és kulturális kényszerek és kihívások
Az oktatási rendszert érintő integrációs kényszerek és kihívások jelentős része nem anyagi, hanem társadalmi, politikai és kulturális természetű. Itt is érdemes különbséget tennünk egyfelől a formális, jogi vagy intézményi természetű, másfelől a nem formalizálható, mentális és kulturális alkalmazkodást igénylő kényszerek és kihívások között.
Láttuk, hogy a formális, jogi vagy intézményi alkalmazkodási kényszerek az oktatás területén viszonylag csekély számúak, maga az acquis communautaire ezen a területen viszonylag szűk körű. Ezek mégis jóval tágabb kört ölelnek el, mint amit például a társult országok számára kiadott Fehér Könyv tartalmaz: ilyennek tekinthetők, mint láttuk, azok a kényszerek is, amelyek az Európai Bíróság döntései által konstituálódó jogból és jogértelmezésből fakadnak. Tudnunk kell persze, hogy ezeket a tagállamok egy része sem tartja feltétlenül tiszteletben, illetve általános követésük csak hosszabb idő alatt várható. A csatlakozni kívánó országok számára ugyanakkor a helyzetből fakadóan ezek mégis erősebb kényszert jelentenek, mint a már bent lévő országok számára. A formális kényszerek között a meglévő közösségi jog elfogadásánál és a hazai jogrendszerbe való beépítésénél (erről a következő részben lesz szó) keményebb kihívást jelent a jogalkalmazás megbízhatósága, illetve - ezzel szoros összefüggésben - az intézményi stabilitás garantálása. Az uniós intézményi működési normáknak való megfelelés gyakran komolyabb feladat, mint a formális jog átvétele.
Mindezzel kapcsolatban külön érdemes hangsúlyoznunk a mentális és kulturális kihívásokat. A mentális és kulturális eltérések kezelésére többek között az intézmények közötti partnerkapcsolatokban kell majd odafigyelni. A felsőoktatás és a tudományos kutatás területén, ahol a nemzetközi együttműködés hagyományosan létezik és magától értetődő, ez nem jelenthet gondot. A közoktatás területén azonban, ahol a nemzeti jelleg hagyományosan meghatározó és ahol a legtöbb aktor nem rendelkezik nemzetközi együttműködési tapasztalatokkal, ez komolyabb figyelmet érdemel.
A német újraegyesítés során jól például megfigyelhető volt, hogy a nyugat-német jogi és intézményi keretek formális átvétele után mekkora problémákat okoztak a korábban elszakítva élő két német társadalom évtizedeken alatt kialakult mentalitásbeli eltérései. Természetesen szó sincs arról, hogy az uniós csatlakozás a volt szovjet blokk országokban olyan kulturális alkalmazkodási problémákat okozhatna, mint amilyenekkel a volt kelet-németek találkoztak. Egyfelől ugyanis a csatlakozó országok nem adják fel politikai szuverenitásukat, másfelől magára az unióra is a kulturális sokféleség jellemző. Mégis, a nyugat-európai demokratikus fejlődés által kitermelt értékek és viselkedési normák átvétele korántsem lesz egyszerű és magától értetődő folyamat. Az átlagos nyugat-európai iskola és a magyar iskolák szervezeti kultúrája és pedagógiai megközelítései között elmúlt évek változásai ellenére még mindig elég jelentős eltérések figyelhetők meg. A magyar iskolákban a nyugat-európai iskolákhoz képest gyengébb hagyományai vannak tanulók aktivizálásának, a csoport- és projekt módszerek alkalmazásának, az egyéni kreativitást támogató pedagógiai megközelítéseknek. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ebben a tekintetben az unió messze nem egységes: a dél-európai országokra ma is sokkal jellemzőbb a hagyományos, tekintélyelvű megközelítés, mint az észak-európai országokra. Egy svéd és egy görög vagy egy holland és egy dél-olasz osztályterem között ma is nagyobb eltérés figyelhető mint például egy cseh és egy német osztályterem között.
Az Unió egyértelműen elkötelezett bizonyos modern liberális nevelési és kulturális értékek iránt, mint amilyen például az etnikai és nemzeti kisebbségek irányában történő pozitív diszkrimináció, a nemek közötti egyenlőség, a speciális igényű tanulók integrált oktatása, a multikulturalitás, a mássággal szembeni tolerancia és a kommunikatív kompromisszumkeresés. Ezek olyan értékek, amelyek vitán felül állnak, és amelyek elfogadása az uniós együttműködés alapvető feltétele. Tudjuk, hogy ezek az értékek a volt szovjet blokk országokban nem élveznek a pedagógus szakma mérvadó köreiben olyan általános támogatást, mint az EU-ban. Ezért bizonyos szakmai körökön belül fenntartások jelenhetnek meg az uniós normákkal szemben.
