„Még nem értjük a demokráciát, csak tanuljuk”

Kerekasztal-beszélgetés

A KOMA XLI. (Az iskolai nevelés mint a demokrácia gyakorlóterepe című) pályázatáról beszélgettünk. Résztvevők: Bubik Szabolcs, a budapesti Kölcsey Gimnázium volt diákja, jelenleg egyetemista. Bányai Sándor, a budapesti Kontyfa Utcai Középiskola, Általános Iskola és Óvoda szabadidő-szervező pedagógusa. Izsó János, a budapesti Öveges József Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnázium matematikatanára. Kézdi Nagy Géza, az etyeki Kolumbusz Humángimnázium antropológiatanára, Urbánné Tóth Edit, a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium, Szakképző és Általános Iskola történelemtanára.

Kérem, mutassák be az intézményt, amelynek a képviseletében érkeztek, és mondják el, miért tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a KOMA pályázatán!

Izsó János: Az Öveges József Középiskolát képviselem. A pályázatunk abból az indíttatásból jött létre, hogy iskolánk demokratikusan működik, jól szervezett diákönkormányzata van. Ide akartuk beilleszteni a demokratikus jellemzőket, és úgy éreztük, hogy elég nehéz. Mivel a demokratizmus egyik alappillére az információ, arra fektettük a hangsúlyt, hogy olyan információs bázist hozzunk létre, amelyre a diákok támaszkodhatnak, mert így tudnak élni demokratikus jogaikkal. Rendszerünk egyik alappillére lett volna egy számítógépes adatbázis, annak minden elemével, kisegítő alkatrészével. Például szkennerrel, digitális fényképezőgéppel fényképes bázist terveztünk a diákokról, tanárokról, hiszen 1200 diák és több mint száz pedagógus van az iskolánkban. Az iskolai tanév ütemét, tervezett rendezvényeket is hozzáférhetővé tesszük. Az oktatási segédanyagoknak, tananyag-bázisnak is helyet biztosítunk. Rengeteg fórumot látunk az interneten is. Ilyenre gondoltunk mi is. Azokat a problémákat, amelyeket nem tudunk személyesen meghallgatni, értékelni, megfelelő rovatokba lehetne összegyűjteni, hetente átnézni, illetve megbeszélni a megoldási javaslatokat, és egyeztetni a véleményeket. Lenne iskolaújság, terveztünk egy heti híradó jellegű iskolatévét is.

Urbánné Tóth Edit: Szikszóról jöttem a Szepsi Csombor Márton Gimnázium, Szakképző és Általános Iskolából. A demokráciát elég régen gyakoroljuk, azt gondoljuk, hogy ezt nem lehet egy-egy pályázathoz, rendezvényhez kötni, hanem ennek a működés folyamatában kell érvényesülnie, lévén, hogy az ember közösségi lény, közösségben próbál élni. Ez az életforma az iskolában sajátos módon jelenik meg, a tanulók is kialakítanak egy közösséget, a pedagógusok szintén kialakítják a maguk közösségét, és közvetve vagy közvetetten jelen van a szülő is. Mi ezt a hármat szerettük volna összekapcsolni oly módon, hogy a demokratikus együttélésre felkészítve tegyék a dolgukat. A pályázatnak van képzési, gyakorlati és összefoglaló része. A nyáron már elkezdődött a program, CD-re vittük az anyagok egy részét, elkészült a diákönkormányzat újságja. Már a képzés ideje alatt látszott, hogy az önálló és közös munka során nagyon érdekes dolgokat fogalmaztak meg a jogállamiságról, a jogról. Ezen a nyári képzésen diákjainkkal együtt voltak a szovátai és a kassai testvériskolák tanulói is, érdekes volt megfigyelni, hogyan tanulnak egymástól.

Az információáramlást is nagyon fontosnak tartjuk az alapinformáció szolgáltatása mellett, hiszen az információ közvetett befolyásolásának is egyik lényeges színtere a demokrácia.

Bányai Sándor: A budapesti Kontyfa Utcai Középiskola, Általános Iskola és Óvoda képviseletében érkeztem. Tizenkét éve dolgozom az iskolában és akkor kerültem kapcsolatba a diákönkormányzattal is. Tipikus lakótelepi mamutiskola a miénk. Nagyon csúnya, nagyon panel, akárcsak a körülötte lévő lakótelep, és ez a környezet is megszabta alapvető feladatainkat. Célul tűztük ki, hogy a demokratikus működési formákkal megismertetjük a gyerekeket. Kezdetben minimális ismeretek és technikák voltak a gyerekek birtokában, de nemcsak ők, hanem az egész közösség nélkülözte ezeket. A folyamat azóta is tart, és nem is lesz vége, hiszen mire igazán elmélyülnének ezek az ismeretek, a diákok elballagnak. Vigasztal minket az a tudat, hogy tudni fogják a demokrácia lényegét. Nem is lehet más a célunk, mint hogy megadjuk az alapokat, és időnként megújítsuk saját tudásunkat is, hiszen amit egyszer kitaláltunk, az nem mindig működik jól. Nemegyszer tapasztaltuk, hogy a korábban jól működő formák kiüresedtek, újra kell gondolni őket, vagy újakat kell bevezetni. Radikális változtatások is voltak, amikor olyan elveket kellett elvetnünk, amelyeket mi dolgoztunk ki, közösen fejlesztettük ki, saját gyerekeinknek tekintettük őket. A pályázatot az hozta életre, hogy iskolánk kétévente nyílt napot tart, amelyre mindenkit meghívunk. Így történt, hogy Siófokról érkezett egy szabadidő-szervező pedagógustársaság 12 iskolából. Látták a tevékenységünket, tetszett nekik, ezután tartottunk velük egy 30 órás képzést, és ezt további együttműködés követte.

Kézdi Nagy Géza: A mi vizsgálati témánk az együttélés mint a demokrácia egyik formája, kulturális antropológiai szempontból. A Kolumbusz Humángimnázium, amelyet itt képviselek, magánintézmény Fejér megyében. Egy szovjet laktanyát vásároltak meg az alapítók, és tettek rendbe. Hatalmas zöldterület tartozik a létesítményhez. Az alapító keresett meg bennünket az egyetemen, hogy szeretné, ha a kulturális antropológia tantárgyat tanítanánk. Társadalmi folyamatokat vizsgálunk. Én koordinálom a programot, az egyetemről viszek oda szakértőket, akik a helyszíni programokkal egybekapcsolva valósítják meg terveinket. Magánintézmény lévén magasak a tandíjak, s ennél fogva több lehetőség adódik. Vannak tehetséggondozottak Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből is. A körülmények valóban ideálisak, négy évfolyamon négy osztály van 15-16 gyerekkel, majdhogynem egyetemi szinten lehet velük foglalkozni. Öthetente tartunk Kolumbusz-hetet, amikor a tanszéki kollégáimmal egy héten keresztül közösen vezetjük a tömbösített órákat, a szakasz végén felmérések, értékelések vannak. A programunk az együttélésről szól, valójában a terep bejött az országba, hiszen rengeteg bevándorlás történt, régtől fogva élnek velünk más kultúrából érkezettek. Nehéz homogén nemzeteket találni a világban. Magyarországon is számos kisebbség él, ebből különböző problémák, ellentétek adódnak. Az iskolapadba is különböző helyekről érkeznek, meg kell ismerniük egymást. A magyar társadalomban is vannak népi, tájegységi kultúrák, amelyek ismeretlenek lehetnek egyes embereknek, és hazánkon belül is vannak különbözőségek, amelyeket meg kell tanítani, és meg kell szoknunk egymás mellett élni. Ez volt a célja A világ népei című, demokratikus készségeket fejlesztő tankönyvnek is. Ezt szerettük volna eljuttatni minden érdeklődő iskolának, hogy arra képzett emberek tanítsanak más kultúrákat, még ha nem is tudják elvinni külföldre a diákokat. Napi aktualitása is van ennek, például a gyerekek értsék meg, hogy a tavaly szeptember 11-i terrortámadásban sem az iszlám vallásban hívők voltak az ellenség, hanem azok, akik még az iszlámot sem tartották be, de ehhez tudni kell azt, hogy a terroristák a saját kultúrájukat sem vették komolyan.

Bubik Szabolcs: A budapesti Kölcsey Gimnázium és a Vitakultúra Egyesület közös pályázatának képviseletében érkeztem. A Vitakultúra Egyesület tagjai a gimnázium diákjaiból és tanáraiból kerültek ki. A helyi diákönkormányzatból nőtte ki magát ez a civil szervezet azzal a céllal, hogy a gimnáziumi diákévek során megszerzett diák-önkormányzati tapasztalatokat át tudjuk adni más diákoknak, iskoláknak. Az egyesület elsősorban képzéseket tart, fejleszti a kommunikációs, érvelési technikákat, panaszkezelő eljárásokat, segít a demokratikus működéshez szükséges készségek kialakításában. Azért pályáztunk közösen, mert bár az egyesület tagjai közül már többen befejeztük a gimnáziumot, erős kötődések alakultak ki bennünk, az iskolában is tartunk tréningeket, táborokat szervezünk, hétvégeken képzéseket, önfejlesztési lehetőségeket biztosítunk. A pályázat célja egy dokumentációs tár összeállítása, egy olyan képzési kézikönyv, amely háromszor harminc foglalkozási sorozatban szimulációs és szituációs játékok, élmény alapú foglalkozások leírását tartalmazza. A másik rész a Kölcseyben már évek óta jól működő panasz- és konfliktuskezelő gyakorlat bemutatása, hiszen olyan nehéz fórumot találni egy sikeresen működő modell bemutatására. A harmadik részben tréningek szervezésére pályáztunk. Túl magas részvételi díjat kellene fizetniük a diákoknak saját erőből, ezért tartjuk jó kezdeményezésnek a KOMA pályázati lehetőségét.

A közoktatási Modernizációs Alapítvány felhívására érkezett pályázatok is bizonyítják, hogy már több iskolában alakultak demokratikus működési formák, de mint mondják, kezdetben nem volt mindenki számára egyértelmű a demokrácia fogalma. Milyen tartalommal sikerült megtölteni a demokrácia fogalmát, milyen akadályai voltak/vannak, hogy annak szellemében cselekedjünk az iskolákban?

Urbánné Tóth Edit: Mielőtt válaszolnék a kérdésre, szeretném megjegyezni, hogy ezelőtt hat évvel találkoztam Bubik Szabolccsal, akkor a szikszói diákönkormányzattal részt vettünk egy Vitakultúrás fórumon. Véletlenül kaptuk a meghívást, és elmentünk a diákokkal, hogy megnézzük a Kölcsey működését. Nagyon jól éreztük magunkat. Sándorral is találkoztam egy hasonló rendezvényen 5-6 évvel ezelőtt, ismerem a Kontyfa diákönkormányzatának alapszabályzatát. Akkoriban mindenki azt kutatta, milyen legyen egy diákönkormányzat alapszabálya, a törvény által ugyanis lehetőség adódott, hogy a diákjogokkal foglalkozzunk. Miskolctól 12 km-re vagyunk, ezért nagy kihívást jelentenek az ottani iskolák. Nekünk olyan helyzetet kellett teremtenünk, ahol a diákok és a tanárok is jól érzik magukat, különben a diákok és a tanárok is elmennek a miskolci iskolákba. Ebből nőtte ki magát a demokrácia iránti igényünk, és az, hogy figyeljünk egymásra, ne menjünk el egymás mellett, hanem találkozzunk is egymással. Ezt a diákok és a tanárok nyelvén is demokráciának nevezzük. A diák figyeljen a tanárra, a tanár a diákra, a tanár figyeljen a szülőre is, hiszen a szülő adja meg a kezdő impulzusokat az iskolában is. Olyan élményeket kell átadni a gyerekeknek, amelyek a mindennapi viselkedéskultúrájukban szerepet játszanak. Próbáljanak ki mindent, amit csak lehet a megfelelő közegben és formában. Tanuljanak meg kommunikálni, feladatokat megoldani. Szerintem erről szól ez a program. Ezt a tanulást soha nem lehet befejezni. A gyerek tanuljon meg már kicsi korában alapdolgokat, amelyeket továbbfejlesztve, önálló felnőttként már határozottan tud képviselni. Nekünk erről szól a demokrácia. Tíz évvel ezelőtt kerültem a pedagógiai pályára, és másként láttam akkor az iskolát, mint most belülről. Azt gondolom, hogy korábban is megvoltak a demokrácia játékterei, mindenki tette a dolgát. Most azonban adottak a jogi keretek, amelyet mindenki aszerint tölt meg tartalommal, ahogyan azt saját környezetében, a kulturális hatások révén meg tudja élni és át tudja adni. Ha összehasonlítanám az itt képviselt iskolák diákönkormányzatának alapszabályát, mindegyikben találnék elvi, gondolati, programbeli, jogszabályozási hasonlóságot, de hogy azt miképp valósítjuk meg, az az ott lévő egyéniségektől, személyiségektől függően nagyon eltérő lehet. Azt tapasztaltam például, hogy egy városi gyerek sokkal jobban tud vitázni, el tudja mondani a véleményét, ugyanazt egy vidéki diák sokkal szerényebben teszi. Ebben neki több segítséget kell nyújtani, többet kell neki tanítani.

Bubik Szabolcs: A jogi szabályozás, az oktatási törvény módosítása, a diákjogi charta megfogalmazása megadta a lehetőséget, hogy kitapogassuk a határokat, melyek között működni lehet. Én is azt láttam, hogy ugyanazokat a jogi kereteket egész másként használták ki, vagy ki sem használták, esetleg ki sem töltötték tartalommal. Ez a jogi keret megadja a lehetőséget a demokratikus működésre, ennek ellenére még ugyanazok a viszonyok uralkodhatnak, mint ezelőtt tíz évvel, ha nem építkezett alulról egy olyan diák- vagy tanárkör, amelyik képes lenne változtatni. Sokat segít az, ha még diákkorban megtanulják – akár képzések során is – azokat a működési mechanizmusokat, amelyeket felnőttkorukban használniuk kell. Hiszen hiába van meg a jogi szabályozás, például az egyik alapvető demokratikus attitűdre, a szabad véleménynyilvánításra, ha nem lesznek rá képesek. Készítsük fel a diákokat a demokratikus életre!

Izsó János: Egyetértek az elhangzottakkal, de matematikusként rendszerbe foglalnám a demokrácia négy alappillérét. Az egyik, mint az előbb is említettem, hogy elérhető legyen a szükséges alapinformáció, amely az egyént érdekelheti; a másik a véleménynyilvánítás szabadsága; a harmadik, hogy a véleményét meg tudja védeni, alá tudja támasztani érvekkel, tudja indokolni; és a negyedik, hogy legyen egy szervezet, ahol érvényesítheti a jogait, érdekeit. A legnagyobb problémának a véleménynyilvánítást látom, legalábbis a mi iskolánkban. Osztályfőnöki tevékenységem során azt tapasztalom, hogy a tanulók nehezen fogalmazzák meg a véleményüket egy-egy témával kapcsolatban. Bemutatkozó órát is próbáltunk tartani, ahol elmondhatták egymásnak a saját értékeiket: így megismerhettünk egy-egy diák érdeklődési körébe tartozó gyűjteményeket, az ügyességét és számtalan egyéb jellemzőjét. Úgy gondolom, hogy a demokrácia gyakorlásának ezek a kis dolgok is használnak, egymás megismerése elengedhetetlen az egyenjogúság biztosításához. Vannak diákok, akik mozgósíthatók, akik aktív szerepet vállalnak a diákközéletben. Diákparlamentek, -gyűlések, rendezvények, táborok vannak, testvériskolai kapcsolatot tartunk fenn a székelyudvarhelyi Koós Károly iskolával, minden évben 30-40 fős diák-, illetve tanárcserét szervezünk. Az iskola egészének szintjén nehezebben valósul meg a demokratizálódás. Nehéz visszajelzésekkel erősíteni a diákok által felvetett problémákat, tudomásukra hozni, hogy amit elmondtak, azt megvizsgálták, de nem valósítható meg, mert nincs rá anyagi keret vagy törvényi lehetőség. A visszacsatolás nagyon fontos, ennek fórumot kell teremteni.

Kézdi Nagy Géza: A magánintézményekben vannak szülői követelések, van egy kemény, célirányos iskolai vezetés, és a diákok is próbálkoznak kezdeményezéssel. Itt az információ gyorsabban terjed, működik az iskolarádió, melyet megbízott diákok és tanárok készítenek. Engem inkább az időtényező foglalkoztat, az, hogy a tanórák mellett mennyi időt tudnak a demokratikus készségek kialakítására fordítani. Kollégiumban lakik tanulóink 75 százaléka, így délutánonként több lehetőség adódik az önszerveződésre és egymás megismerésére. Japán és orosz gyerek is lakott az intézményben, így közvetlenül megtapasztalhatták, mit jelent a tolerancia, az egymás iránti figyelem. Mivel az orosz gyerek nem tudott magyarul, oroszul írattam vele felmérőt, tehát, ha van lehetőség, építeni lehet a gyerekek kulturális, nyelvi hátterére.

Bányai Sándor: Mi még nem értjük a demokráciát, csak tanuljuk. Tízéves tanulási folyamatot tudhatunk magunk mögött, és nincs vége. Akkor beszélhetnénk a végéről, ha évről évre kész polgárok lépnének ki az iskola kapuján, de ilyen nincs. Még mindig láthatnak olyan esetet, például egy lakógyűlésen, hogy a felnőttek összeverekszenek, mert ez bevett formája a konfliktuskezelésnek. Más magatartásformát látnak a tömegkommunikációban, a környezetükben, az iskolában és a közgyűléseken vagy egyéb fórumokon pedagógus és diák, illetve pedagógus és pedagógus között. Nem azt mondom, hogy ezzel eltűnik az erőszak csírája is, de az a célunk, hogy a fiatal lásson más kommunikációs formákat, más kulturális tartalommal megtöltött lehetőségeket, olyanokat, amelyek egy civilizált társadalomhoz, értékes emberi léthez illenek. A Kontyfa Iskola házirendjét példaként mások elé szoktuk tárni, de ez nem azt jelenti, hogy készen átnyújtjuk az érdeklődőknek, hogy íme, így kell csinálni. Bemutatjuk a mi változatunkat, de ebből csak ötleteket lehet meríteni egy önerőből kidolgozott újabb változathoz, amely az iskola által bejárt évtizedes utat követi. Kiindulási pontot tudunk adni a tapasztalatainkkal, de nem tudjuk megmondani, milyen megoldást lehet találni egy másik kerületben, másik városban, faluban vagy egy 50 személyes iskolában. Bizonyos elemek végiggondolhatók, de a helyi adottságokra kell építeni, és nem szabad változtatás nélkül átvenni, hiszen épp a folyamat az érték. Erre nagyon jó példa az iskolai házirend. Ezelőtt tizenkét évvel a házirendet még egyedül az intézményvezető dolgozta ki, később a törvényi szabályozás miatt az igazgató elkészítette, majd megkérdezte a kollégáit, hogy jól van-e, aztán diákparlamentet rendeztünk, és a nagy munka az volt, hogy kitaláljuk, hogyan érjük el, hogy a diákok valóban érdemben beleszóljanak a házirend alakításába. Aztán mégsem diákparlamentet, hanem iskolai közgyűlést szerveztünk, ahová mindenki eljöhetett és beleszólhatott a vitába. Így ez lett az a fórum, amelyiknek változtatási joga van a házirenden. De nincs kész a dolog. Egyik évben semmilyen felvetés, javaslat sem érkezett, ezért azt mondtuk, hogy mondanivaló nélkül nem hívjuk össze a közgyűlést, nem tartjuk meg azt a tanítási szünnapot csak azért, hogy ne legyenek tanórák. Bár néha kicsi a hatékonysága, fárasztó is, de mi úgy gondoljuk, hogy ezt így kell csinálni. Talán hat éve van közgyűlés, de még senki nem tett komolytalan javaslatot, például hogy minden tanár vágja le a bajszát, pedig 900 diák és 50-60 pedagógus van ott egyenlő szavazati joggal, tehát bármikor keresztül tudnák vinni ezt, de nagyon komolyan veszik a dolgukat. Vita alakult ki például az óra közbeni mobiltelefon-használatról. És szigorú tiltás jött létre, de nem azért, mert én voltam az ülésvezető, hanem mert a pedagógiai érveket el tudták fogadni. Így sokkal erősebb, belátáson alapuló szabályozás jött létre, mintha a tanárok tiltották volna meg hatalmi szóval. Ez nem csodaszer, de azt gondolom, hogy a belátáson és az együttműködésen alapuló szabálykövetés eredményesebb.

A demokratikus iskolai élet többek között a jogok megismerésére és érvényesítésére kínál lehetőséget. Következhet-e a jogok ismeretéből a kötelességek betartása?

Bányai Sándor: Nincsenek szoros összefüggésben. Ha egy diák megszegi az összes kötelességét, akkor is ugyanazok a jogai. Ha egész évben nem tanul és mindenből megbukik, attól még a közgyűlésen felteheti a kezét, és kérdést intézhet az igazgatóhoz. Nekem mint pedagógusnak az a felelősségem, hogy megvilágosítsam, ha törvénytelen, esetleg a közoktatási törvénnyel ellentétes döntést hoz.

Urbánné Tóth Edit: Jogom van abba az iskolába járni, jogom van tovább haladni, ha a feltételeket teljesítem. A jog szabályzat. És úgy gondolom, hogy a demokrácia a jog érvényesítésének művészete vagy az emberi jogokkal élés lehetősége, hiszen azt is számtalan formában tudják formális és informális csatornán befolyásolni. Mert lehet, hogy egy szabályzatot mindenki elfogad, diák, szülő, tanár, fenntartó, de informális úton már nem tartják be. Értik, hogy miről van szó, és mégsem aszerint cselekszenek.

Bubik Szabolcs: A diákok csak a maguk keretein belül gyakorolhatják a jogaikat. Így például nem dönthetnek az óra hosszáról. Az iskolai önszerveződések során több olyan jog, elvárás fogalmazódott meg, melyet dokumentáltak a diákönkormányzatok, a Civitas egyesületek, a diákparlament, és az idők folyamán kialakult egy mag, a diákönkormányzat, amely ezt képviseli, ellenőrzi a betartásukat.

Bányai Sándor: Igazából azért nem születnek komolytalan javaslatok, mert beleszoknak ebbe a környezetbe. Elsősként eszükbe sem jut, nem is mernek buta javaslatokat tenni, majd amikor látják, hogy a többiek valamilyen szinten komolyan veszik, belenőnek, szocializálódnak, és ők szervezik majd meg a közgyűlést.

Kézdi Nagy Géza: Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy még elég gyenge az érdekérvényesítésük. Tudom, hogy néhol még azt sem sikerült kivitelezni, hogy a testnevelésóra után a gyerekeknek legyen annyi idejük, hogy lezuhanyozhassanak.

Izsó János: A demokrácia nem lehet mereven megfogalmazott szabály. Úgy alakul, ahogy bizonyos körülmények megszabják, és ha technikai alaphiányosságok vannak, akkor az nehezebben működik. De ha az említett információs adatbázison megfogalmazzák az ilyen jellegű problémákat, akkor arra a vezetőségnek reagálnia kell, tudatosodik a probléma.

Bubik Szabolcs: Az információ közzététele, a probléma megfogalmazása valamilyen csatornán a demokratikus működés egyik alapvető igénye.

Urbánné Tóth Edit: Én azt látom, hogy a demokratikus tanulási folyamatban célszerű közzétenni az anyagainkat, véleményezni, értékelni és visszacsatolást biztosítani. Minden folyamatban egymástól tanulunk, figyelembe vesszük egymás érdekeit, ebből kinő egy közös érdek, melyet mindenki el tud fogadni. Ez a demokrácia, amely jelent jogokat és kötelességeket, és mindez egységként összeáll.

Az elhangzottak alapján nyilvánvaló, hogy az iskolai demokratikus fórumokon valós problémákkal foglalkoznak. Más iskolai színtereken (tanári szoba, tanóra, tanterv stb.) felfedezhetők-e a demokratikus értékek és attitűdök?

Izsó János: Elvileg a tanári szabadság lehetővé teszi, hogy a tanár úgy oktasson, ahogy azt a legcélszerűbbnek látja, ilyen értelemben nincs kölcsönös egyeztetés, reflektálás egymás munkájára. Sokszor előfordul viszont, hogy egyeztetünk a kollégákkal a tananyag tekintetében, hogy támaszkodhassunk a tanórán a gyerekek tudására, vagy vitatkozunk a tanulók magatartásáról. A témákat megbeszéljük, hogy segítsük egymás munkáját.

Urbánné Tóth Edit: Minden iskolának van pedagógiai programja, amelyet jó esetben a tantestület közreműködésével alakítottak ki. Azt gondolom, hogy az iskolába az lépjen be dolgozni, aki annak értékrendjét el tudja fogadni és tovább akarja vinni, építeni. A pályakezdő tanárok mellé mentorokat neveznek ki, akik segítenek az értékrendek mentén tanítani. Az osztályfőnök is szoros kötelék az osztály és az ott tanító kollégák között. De nem utasíthatjuk el a kritikát, a szülőkét semmiképpen sem. Igyekszünk közösen, minden érdekeltet bevonva megoldani a közös ügyeket, és bár ez sok konfliktust gerjeszthet, ez az egyetlen célravezető út.

Bányai Sándor: Ahhoz, hogy demokratikusan működjön a tantestület, van egy erős politikai támogatottság. A közoktatási törvény rendelkezik arról, milyen jogosultságai vannak egy tantestületnek, de hogy ez hogyan valósul meg a mindennapok gyakorlatában, azt nem lehet törvényi szinten befolyásolni. Az igazgatók vezetési stílusáról és a tantestület munkájának évek során kialakított gyakorlatáról nem lehet törvényi szabályozást hozni. A demokratikus működés alapvető kérdése, hogy mennyire ismerik a törvényben garantált jogosultságaikat. Ebben viszont nincsenek jó tapasztalataim más iskolákkal folytatott konzultációk alapján. Ezek mind csak lehetőségek, ezeket meg kell tartalommal tölteni.

Kézdi Nagy Géza: A magániskolákban más a vezetők és a fenntartók hozzáállása. Mivel a szülők fizetnek, megfogalmazott igényeiknek meg kell felelni. Az együttműködés a tantestületen belül ugyancsak aktív a tananyag egyeztetésében. Kapcsolódási pontokat keresünk egymás tananyagában, és konzultálunk erről.

Bubik Szabolcs: Gyakran találkozom a diákönkormányzati munka során tanárokkal, és nincsenek jó tapasztalataim. Azt látom, hogy a tantestületek kevés időt és energiát hajlandók szánni a demokratikus működési rend kialakítására. Nem szívesen vállalnak mentori szerepet a diákok vagy a kezdő tanárok mellett munkaidő után az idő- és pénzhiány miatt. Az igazgató szerepe, hozzáállása erősen befolyásolja a tantestület működését. A diákoktól tanulnak a tanárok is. Ez egy igazlátó nap kapcsán derült ki számomra. Ott lehetett látni, hogy a tanároknak is szükségük lenne arra, hogy megbeszéljék a problémákat. Hiszen az ő megbeszélési technikájuk sem volt éppen demokratikusnak nevezhető, mikor behívták a diákönkormányzati tagokat, megbeszélni a házirendet.

Bányai Sándor: Nem mindegy, hogy a gyerek alsó tagozatos általános iskolásként, vagy éppen felnőttként, esetleg 30-40 évesen találkozik azzal, hogy nem az igazgató diktál, hanem véleménycsere van, és közös döntés születik.

Izsó János: A mi iskolánkban kicsit más a helyzet, mivel száznál is többen vagyunk a tantestületben. Ahol a tantestületnek döntési joga van, megszavazzuk, ahol véleményezési joga van, ott véleményt nyilvánítunk. Öntevékeny csoportok is működnek az iskolában. Elég jól megszervezzük az életünket, gyakran pályázunk sikeresen, osztálykirándulást, nyáron turistautakat szervezünk, a diákönkormányzatot is segítik a tanárok a délutáni programok megrendezésében, tanácsot is adnak, ha kérik. Értekezleteken vannak nézeteltérések, de ezeket sikerül megoldani. Van szülői munkaközösségünk, amellyel az egyik igazgatóhelyettes tartja az állandó kapcsolatot.

Urbánné Tóth Edit: A pályázatunkban is arra helyezzük a hangsúlyt, hogyan ad esélyt az iskolavezetés arra, hogy a diákok, a tanárok és a szülők élni tudjanak a jogaikkal. Felajánlottam a gyerekeknek, hogy a soron következő szülőértekezletre hozzák el szüleiket. Azt tapasztaltam, hogy azok hívták el, akik amúgy is bátran merik vállalni véleményüket. A legtöbb esetben nem is szóltak erről a lehetőségről szüleiknek azok a diákok, akik gyakran okozói a problémáknak, mert nem mertek szembenézni a következményekkel. Gyakran szoktam találkozni szülőkkel, személyesen vagy telefonon beszélünk, olykor közös gyerek-szülő beszélgetést kérek, ahol megbeszéljük a problémát, ahol joga van a gyereknek is elmondania a véleményét. A fülbegyónásos szülőértekezletekre minden szaktanárt meghívunk, és ott lehetőség van a gondok vagy eredmények hatékony megbeszélésére.

Bányai Sándor: Tizenkét évvel ezelőtt kezdte az iskola újrafogalmazni önmagát – most 26 éves az iskola és jelentős változásokat ért el az utóbbi időkben. Azelőtt teljesen egyértelmű volt a szereposztás, a szülők és a tanárok a front két oldalán álltak, csúnyákat mondtak egymásra, egymás ellen voltak. Nagyon sok munkát vett igénybe ennek megváltoztatása, valamiféle együttműködési forma kidolgozása. Természetesen ebben az iskolának kellett kezdeményezőnek lennie, igyekeztünk a szülőket mindinkább bevonni a pedagógiai munkába is. Tudva, hogy a 900-1000 gyerek szülei változatos körülmények és helyzetek között dolgoznak, amelyek újdonságot hozhatnak a gyerekek életébe, megkértük őket, hogy osszák meg velünk ezeket a másként nehezen megszerezhető élettapasztalatokat. Elvittük a gyerekeket üzemlátogatásra, más iskolákat is felkerestünk. Ezek gazdagították az iskola életét, közös rendezvényeket, bálokat, disznóvágást szerveztünk a szülőkkel, gyerekekkel. Ezek a közös rendezvények lehetőséget adtak, hogy a szülők megfogalmazzák elvárásaikat, hangot adjanak igényeiknek. Csak sokára léptünk át azon a küszöbön, hogy egyénileg fogalmazzák meg igényeiket, illetve, hogy ne egy szülő véleménye fogalmazódjon meg ezekben a kérdésekben, hanem legyen kezdeményezőkészség ahhoz, hogy más szülőkkel is egyeztetve közösen lépjenek föl. Ez először olyan szituációkban történt meg, ahol komoly probléma volt a pedagógus és a gyerekközösség között, majd voltak pozitívabb akciók is, a szülők közösen léptek föl iskolai tábori, erdei iskolai ügyekben. Nagy lendületet adott az ügynek, amikor megalakultak az iskolai székek, és létrejött a szülők formalizált képviselete, de ez később sajnos elhalt a szülők alacsony aktivitása miatt. Ma már rendszeres kapcsolattartás van a szülők és az osztályfőnökök között, de iskolai méretekben nem teljes az együttműködés. Félévenként ősszel és tavasszal iskolaújságot, hírlevelet adunk ki, amely kimondottan a szülőknek szól.

A gyerekek vagy a pedagógusok élettapasztalata, illetőleg más tényezők mennyire segítik az iskolai demokratikus folyamatokat?

Bubik Szabolcs: A gyerekek különböző családi háttérrel, szocializációval, demokráciavíziókkal érkeznek az iskolába, és ha itt megtapasztalják a demokráciát és ezzel felvértezve tovább tudnak menni 18 évesen, akkor ezt már tovább tudják ők maguk is adni. Az a fontos, hogy innen ezt a szemléletet vigyék ki, hasznosítsák, éljenek vele.

Bányai Sándor: A gyerekek az iskolában találkoznak először ilyen módon a demokratikus működési formákkal, és reményeim szerint át fogják vinni a polgári létbe, a civil társadalomba. A pedagógusok nagy felelőssége, hogy az iskola demokratikus működésén keresztül megmutassák a gyerekeknek, hogy az ország demokratikus működése nem buta dolog; csupán azért, mert a szüleiktől szigorú kritikát hallanak az országgyűlés, a politika, a pártok tevékenységéről, ez nem azt jelenti, hogy az országnak nem az a legjobb, ha demokratikus keretek között működik. Nekünk meg kell mutatnunk, hogy ezek a demokratikus keretek a mikroközösségekben, osztályközösségekben is megtölthetők tartalommal, felnőttként legyen erejük ahhoz, hogy a makroközösségek működését is megtölthetővé tegyék demokratikus tartalommal, elmenjenek szavazni, vállaljanak közéleti szerepet. Ha nemcsak oktatásban, nevelésben, elszigetelt órai 45 percekben gondolkodunk, akkor ennek része az is, hogy állampolgárokká neveljük a gyerekeket. Ebben van a pedagógusok felelőssége.

Izsó János: Valóban nagy a felelősség, hiszen az a demokrácia érvényesülése, amelynek gyakorlására neveljük a gyerekeket az iskolában, elég erős követelmény a társadalomban is. Úgy érzem, lehetne ezen még erősíteni. A szülői bázis is segíthet ebben. Nagyrészt a szülők nevelnek, az otthoni érték- és attitűdalakítás befolyásolja, hogyan viselkedik a gyerek az élet különböző területein. Ezt ha kell, kompenzálja az iskola.

Urbánné Tóth Edit: Azt gondolom, hogy a családi háttér meghatározó mindaddig, amíg ki nem alakul az egyéniség. Amikor kialakult, akkor már ő lesz a következő példaadó. Rendkívül fontosak az iskolai szerepek. Nem gondolom azt, hogy az iskola mindig demokratikus. A mindennapi életben nagyon gyakran és folyamatosan sérül a demokrácia. DÖK-táborokban találkoztam olyan véleményekkel, hogy ott a táborokban zökkenőmentesen működik a demokrácia, de ahogy annak vége, kőkemény, hierarchikus társadalmi renddel találjuk magunkat szemben, ahol nagyon pontosan előírják, hogy kinek hol a helye, mi a szerepe.

Bubik Szabolcs: A médiában nagyrészben ma nem a demokratikus életmódot segítő problémakezelési, konfliktusmegoldási módokat sugározzák. Nem ezt látja a tévében az ember, ha olyan szomszédokat mutatnak, akik késre mennek egy veszekedés miatt, nem ezt hallja, ha a híradót figyeli, és erőszakos bajkezelő módokat lát. Talán az iskolán belül a diák egy kicsit védettebb körülmények között van ebből a szempontból, és így van ez az erre szervezett táborokban és a normál tanórákon is. Itt lehetne igazán példát mutatni a helyes magatartásra, itt lehetne eredményesen kezelni a problémákat.

Urbánné Tóth Edit: Sokszor sérül a demokrácia a gyerekek egymás közötti viselkedésében. Például gyakran a kőkemény ökölharc és ököljog kerül előtérbe, nem pedig a demokratikus jogérvényesítés.

Bubik Szabolcs: A maguk módján alkalmazkodnak. Nem várom el egy ad-hoc csoporttól, hogy ott mindenről szavazzanak, vagy önállóan kialakítsanak egy demokratikus közösséget, ahol valóban hierarchia van. Én ott fedezem fel az együttműködés csíráit, amikor együtt kell működniük, osztályként kell képviselniük vagy érvényesíteniük egy ügyet, vagy fel kell lépniük számukra kedvezőtlen döntések ellen. Ez már magában hordozza annak lehetőségét, hogy ezt a viselkedésmódot az egyéni magatartásukban is átvegyék.

Bányai Sándor: Abban, hogy közös döntést hozhat egy osztályközösség demokratikus úton, hogy az osztályközösség egészét érintő kérdésekben véleményt mondjon mindenki, felelőssége van a pedagógusnak. Az a feladata, hogy ezt kezdeményezze, figyelemmel kísérje, elősegítse, serkentse. De ha a büfé előtt a nyolcadikos hátralöki a negyedikest a sor végére, ott nem lesz demokratikus döntés. Irreális is lenne. Lehet, hogy ha már mi is 300 éve nyírjuk a pázsitot, akkor sorba fogunk állni a buszmegállóban, de egyelőre ez nem érvényesül nálunk.

Izsó János: Osztályfőnökként már a közösség alakulásakor leszögeztem néhány alapkövetelményt. Egyik az, hogy bármikor bizalommal fordulhatnak hozzám bármilyen témában, a másik, hogy nem szeretnék verekedést, lopást, látni az osztályban a diákok között. Nem biztos, hogy ez 100 százalékig bevált, de nem is tapasztaltam nagy kihágásokat. Amit az erősebb fölényéről említettetek, lehet, hogy előfordul, de nem jellemző.

Mit kellene tenni, hogy felgyorsuljon, elmélyüljön az iskolai demokratizmus folyamata, illetőleg nagyobb rétegben elterjedjen?

Kézdi Nagy Géza: Szeretnénk elkészíteni a tankönyvet és egy ehhez kapcsolódó tematikát, és ezt eljuttatni minél több középiskolába, ugyanakkor szeretnénk hozzákapcsolni egy tanártovábbképzést erre érzékeny tanárkollégáknak, hogy ez ne legyen kizárólagosan a mi működésünkhöz kötött. Már rendszeresen kapunk meghívásokat ilyen jellegű előadások tartására. És ha a földrajz vagy történelem szakos kollégák kedvet éreznének ilyen jellegű ismeretek tanítására, segítségül tudjuk nyújtani a már elkészült videokazettát és tematikát, illetőleg a tankönyvet. Ezt az iskolavezetés, a tanárközösség döntése alapján vállalhatják a kollégák a megadott keretek között, és helyszíni terepmunkával együtt tudják oktatni. A helyszíni, élményszerű oktatás nagyban segíti ennek elsajátítását. Az elméleti rész elkészítése és a továbbképzések megtartása lenne a további feladatunk.

Bányai Sándor: A demokratikus folyamatok továbbvitelére nagyon hosszú időn keresztül tanárokat, igazgatókat, gyerekeket kell képezni. Ha lehet, akkor együtt, egy időben, egy helyen, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanazt hallgassák, ugyanakkor. Lehetővé kell tenni az iskolák véleménycseréjét, erre alkalmakat kell teremteni. Érdekes és tanulságos volt most találkozni a kollegákkal, még inkább az lenne, ha minden pályázó találkozhatna. De talán leginkább az lenne hasznos, ha a sikeres pályázók olyanokkal találkozhatnának, akik nem is pályáztak.

Urbánné Tóth Edit: További pályázási lehetőségeket kellene a témában meghirdetni, folyamatossá kell tenni az információcserét, a visszacsatolást, megoldhatóvá kell tenni, hogy megismerjük egymás törekvéseit, tevékenységét és tapasztalatait. A személyes kapcsolat a legfontosabb. A KOMA-pályázat kapcsán is arra gondoltam, hogy milyen jó lenne találkozni azokkal az emberekkel, akik pályáztak, már évek óta dolgoznak egy témán, és megosztani a tapasztalatokat, levonni a következtetéseket.

Izsó János: Ez jó is lenne, de ha találkozunk is száz emberrel, nem tudunk beszélgetni mindenkivel, egy pedagógusnak kevés az ideje. Közzé és hozzáférhetővé kell tenni a tapasztalatokat, akár weben, akár CD-n.

Bányai Sándor: Ez a pályázat országos volt, ezért azt gondolom, hogy regionális találkozókat szervezhetnének a sikeres pályázók, amelyekre meghívnák a környező városok, falvak iskoláit, és valamilyen módon prezentálhatnák az iskolák, hogy milyen programmal nyertek, hogyan valósították meg. De ez hihetetlenül sok pénzbe kerül.

Izsó János: Mi rendszeresen tartunk bemutatókat. De továbbra is az internetet tartom a leggyorsabb terjesztési lehetőségnek, amely nem jelenti még a teljes megismerést. Ott tudomást szerezhetek a nekem tetsző módszerekről, és felvehetem a kapcsolatot az adott iskolával.

Bubik Szabolcs: Az elhangzottak mellett nagyon fontosnak tartom a szakemberek képzését. Akkreditált felsőfokú képzésekkel, továbbképzésekkel vagy egyszerűen iskolai bemutatóórákkal vagy előadásokkal lehetne intenzívebbé tenni a demokratikus iskolai modell elterjedését. Az információcsere és a találkozások szerepét én is jelentősnek tartom, ugyanis nagyon sok helyen értékes programokat, szellemi termékeket találtak ki az iskolák és a diákönkormányzatok, de ezek sokszor az iskola falai között maradnak. Ha ismernék egymás eredményeit, az feltétlenül gyorsítana a folyamatokon. Anyagi áldozatok árán is erre fórumot kell teremteni.

Bubik Szabolcs: Én azt hiszem, hogy diákként abban a korban találkoztam a demokráciával, amikor még nagyon nyitott voltam a világ dolgaira. A megtapasztalt demokratikus működési mechanizmusok így beépültek a gondolkodásomba, mindennapjaimba. Diákkorban életkoruknál fogva a legnyitottabbak a gyerekek, és képesek arra, hogy aktívan tudják alakítani magatartásukat, és elég érettek, hogy a demokratikus eszméket beépítsék a gondolkodásukba.

Bányai Sándor: Pedagógiai eszmélésem a Kontyfa Utcai Iskolába kerülésemtől számítható. Közösen alakítottuk ki a most működő gyakorlatot, amelyből néhányan kimaradtak, mert munkahelyet változtattak, vagy kijárták az iskolát, új kollégák és diákok jöttek és váltak részeseivé ennek a folyamatnak.

Urbánné Tóth Edit: Én nagyon jónak tartom az Alapítvány pályázatának címét, egyetértek azzal, hogy az iskolai nevelés a maga lehetőségeivel egyedülálló gyakorlóterepe a demokráciának. Hallgatva a kollégákat, nagyon érdekesnek találtam, hogy mindenki másként képzelte el, hogyan éljen a demokratikus lehetőségekkel, hogyan valósítsa meg a demokratikus iskolai gyakorlatot, csapatmunkát, közösségformálást. Amennyiben az ilyen irányú kezdeményezéseinket, munkánkat követésre és támogatásra méltónak tartja a társadalom, úgy gondolom, hogy az eredmények sem maradnak el.