A tervezéstől a kivitelezésig 4.

Etikai problémák, feladatok egy gimnáziumi etika-önképzőkörön

Feladatsor mint pedagógiai napló – Készítette: Rózsavölgyiné Tomonyik Gitta és a Karinthy Frigyes Gimnázium diákjai

Nevelési intelmek – erkölcsi tanítások saját tapasztalatok és ismeretek alapján

• elsősorban a családban
• másodsorban a külső nevelési intézményekben (óvoda, általános iskola, KFG Gimnázium, zeneiskola, sportegyesületek stb.)
• harmadsorban az úgynevezett ÉLETBEN, a társadalomban (média, közéleti fórumok, sajtó stb.)

Mottó: „Szavakkal is cselekszünk!”

Témakörök:

• otthon – szülő, nagyszülő, rokon, ismerősök stb.
• óvodában – óvónéni, dadus
• iskolában
• • tanítónéni, iskolai dolgozók stb
  • tanárok – osztályfőnök
  • osztálytársak, barátok stb.
• társadalmi intelmek
• • felnőttek
  • média

mellérendelő	kapcsolatok az ÉLET-ben...
alárendelő

A témafeldolgozás sarokpontjai:

• Szavakkal és tettekkel való erkölcsi tanítások hatékonysága / nyelvi formulák elemzése
• Rutinok, rendszerszerűség – nevelési stratégiák

Értékrend

– családi
– (munkahelyi) ~ iskolai
– társadalmi

• Rejtett minták, automatikus elemek értékrendhordozó ereje
• Sajátos (kulturális, vallási, műveltségbeli stb.) és egyetemes értékrendszerek ~ „normák”
• Az intelmek „szótára”, ideje, formája, hangvédelme
• A példamutatás negatív és pozitív ereje
• ideáltípusok

Eltérő értékrendek megállapítása:

– Ismeretek rendszerezése:

1. Hagyományőrző ~ szokáskövető etikai nevelés – jellegzetes intelmek
2. A (polgári) individualista értékrend intelmei

– Fogalmak tisztázása:

alkalmazkodás	a boldogulás módja tudatosítás, "belenevelés"
szolgálat
függőség
engedelmesség

Emlékképek, esettanulmányok, példagyűjtés

Feladatmegoldás, vitaalap! Az intelmek csoportosítása (életkor, nagyságrend, téma)

„Tanulj meg alkalmazkodni!”
„Figyelj arra, hogy mások mit várnak el tőled!”
„Nem akarod, hanem – szeretnéd!”
„Nem te vagy mindig az első!”
„Ne féltsd azt a kis tyúkszaros életedet!”
„Légy szerény!”
„Másokra gondolj, aztán magadra!”

Hagyományőrző ~ szokáskövető etikai nevelés, etikai intelmek

„Mit gondolnak így rólad az emberek?” (rokon, falu, szomszéd stb.) „Mit szól a világ?” (mármint a világ szeme ~ szája?) „Nem látod, hogy mindenki minket néz?!” Értsd: az elsődleges közösségnek kell elsősorban megfelelned! (Közítélet!!! A mérvadó erkölcsi norma, melyhez igazodj!)

Pozitív előjellel is szerepel &bdash; a közítéletnek való megfelelés ~ megerősítő szándékkal:

• „Mások is mondták, hogy milyen jó gyerek vagy!”
• „Elégedettek veled a tanáraid!” (is)

„Fogadj szót!” az engedelmesség alapja, az önalárendelés alapértéke

• „Fogadj szépen szót!” (anyukának, apukának, nagyinak, nagyobb testvérnek, ... nagyobb bárkinek!) ... → „Tedd, amit mondok ~ mondanak!”
• Pozitív „Légy jó mindhalálig!” – azaz annak fogadj szót, aki jóra tanít, illetve a benned lévő jó-énedre!

„Ne lustálkodj már megint!” Központi érték = az erkölcsi munkakényszer! A közösségért végzett számtalan feladat a példa, az ideál. Cél, hogy valóban legyen „dolga”, kötelessége már a kisgyereknek is a családban, a különböző közösségekben; sőt: „lássa meg a munkát!” Ismerje fel a teendőket és lássa el!

• Elmarasztalások és dicséretek e témában
• Szempontok a lustaság és szorgalom megítélésében
• Az „értelmes” és „értelmetlen” tevékenység a család, a közösségek – a közítélet – nézőpontjából...
• 
  Például:
  • Iskolai elfoglaltságok (elfogadott!)
  • Iskolán kívüli önképzés, hobbi, edzés...(elfogadható, vagy el sem...!!!)
  • Szakmák, életpályák, melyeket nem „díjaz” a társadalom...

A régi értékrendszerben, ahol a munka, a napi, éves életritmust meghatározó tevékenység az életrend alapja, igen sok példát mutat és ma is mérvadó erkölcsi norma:

• Gyerekjátékok (kis kalapács, kis konyhaedények ...)
• Az idősebbek kímélése („Segíts nagyanyádnak!”)
• A gyerek, aki „felnőttként” dolgozik, viselkedik ...
• A munkálkodás elismerése, dicséretek

„Amíg az én kenyeremet eszed...!” A függőségre való (állandó!?) szülői hivatkozás, a kiszolgáltatottság hangsúlyozása!

• „Amíg nem tudsz megállni a magad lábán...”
• „Majd meglátod, mire mégy nélkülünk!”
• „Leszel te még hálás nekünk, de már késő...” (szeretettel zsarolás...! Félelemkeltés, önbecsülés – lebecsülés, ... fenyegetés: „Vagy megszokik, vagy megszökik!”)

„Kire ütött ez a gyerek?” – vérségi meghatározottság!
A család, a vérségi közösség központi szerepe, az egyén (a gyerek!) alárendelése, minősítésének ez az alapja... A család a legfontosabb normaközvetítő a hagyományőrző ~ szokáskövető értékrendszerben!

• „Mikor láttad ezt itthon?”
• „Szégyent hozol a nevemre!”
• „Már apád is ilyen volt... / anyádtól tanultad?!...”
• „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!”
• „Vigyázz a családnak jó hírére!”
• „Jó családban ez nem szokás...”
• „Jó családból való...” /„Alma nem esik messze a fájától!”

A gyerek / az egyén nem csak a család függvénye, hanem a rá osztott „szerep”-é és... → A szerepváltások drámái...

„Ez nem lánynak / fiúnak való (játék, ruha, tett, ...)!”

• a nemi szerepek is élesen elkülönülnek, s a gyakori intelmek tárgyai... / nemi öntudat kialakítása!
• „Lány létedre...(verekszel, motorozol, focizol, ...)!”
• „Katonadolog!”
• „Egy férfi nem (sír, panaszkodik,...)!”
• „Egy fiúnál / lánynál még csak hagyján..., de...”
• „A házimunka nem férfinak való...”
• „Asszony verve jó!” („a gyengébb nem„)
• „Ez jó mulatság – („a teremtés koronája„) munka volt!...”
• „Egy asszony mindent kibír!”
• „Minden nő / férfi...” (általánosítás veszélye!)

„Gyereknek hallgass a neve!” A gyerekek (kiskorú) és felnőttek (okos, érett, tapasztalt,...) szerepkörének éles elválása, jogkörének tudatosítása is az intelmek tárgya!!! Határozott nyelvi és gyakorlati elkülönítése!
Kérdések: Mikortól nő fel a gyerek?
Az érettség azonos az érettségivel?
Jogai honnan kezdődnek? (családi... → állampolgári...)

• „Te még kicsi vagy ehhez!”
• „Majd, ha benő a fejed lágya!”
• „Te most ne figyelj ide!” /„Téged csak ne érdekeljen...!„
• „Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek!!!”
• „Várj, amíg...”
• „Én ennyi idős koromban még / már...”
• 
  maga a szólás utal az értékrendre, a hagyományozott tapasztalatokra, a gyerek hangsúlyozottan alacsonyabb „beosztására”!

„Már megint rossz (okos, jólnevelt...) voltál!” – az egyén viselkedése, cselekedete egy szerepmintából nézést kap, + vagy – minősítést; besorolást nyer egy általános kategóriába...

• „Az én lányom nem olyan...!”
• „Ez az én lányom / fiam...!”
• „Egy okos /jó/ szorgalmas, ... gyerek nem tesz ilyet...!”
• „Jóérzésű gyerek nem tesz ilyet!”

• Milyen hát a jó (gyerek, ...)?!
  Állítsd össze a kívánatos képességek listáját!
  Mi a jóság-értés tartalma? (szorgalmas, szófogadó, rendes, tisztelettudó, szerény, szolgálatkész, előzékeny, engedékeny, önfeláldozó, jószívű, türelmes, engedelmes, okos, értelmes, figyelmes, alkalmazkodó, igazmondó, ...)

Az egyes tettek ehhez viszonyítódnak, aki betartja, a jó kategóriába; kerül, jutalmat érdemel; aki ennek ellentétét teszi, a Rossz besorolást kapja, s büntetés a része.
Az „eleve-adott” csoportba tartozó, besorolás veszélye! Kedvez az előítéletek kialakításának!

„Előre tudom, hogy mit fogsz mondani / csinálni!”
Az ítélet az egyénről kialakult (kialakított?!) séma alapján születik! Ha ettől eltérőt tesz, az sem számít! (A megváltozást hátráltatja vagy ki is zárja!)

• „Megmondtam előre, hogy ez lesz a vége!”
• „Tudhattad, hogy nem fog sikerülni!” (Például megjavulni...)
• „Már megint ezzel jössz...”
• „Ki más tehette volna...?!”
• „Most igazat mondtál, de tegnap (máskor, sokszor,...)...!?”

Pozitív előjellel is gyakori:

• „Ő biztos tudja...!”
• „Ő majd segít neked!”
• „Ránk mindig számíthatsz!”

„Csak rád kell nézni...” Az előítéletek bizonyos külső jegyek alapján is működnek a megítélő szemében;

egyértelműen	arra utalnak, hogy a gyerek (felnőtt,...) belső tulajdonságai, mögöttes tartalma milyen értékű!?
félreérthetetlenül
tévedhetetlenül

• „Rögtön láttam rajta, hogy milyen ember...!”
• „Én első ránézésre megmondom...”
• „A szeme sem áll jól!”
• „Látszik rajta, hogy rendes ember!”

Végletes ítéletek is következhetnek ebből:

• „Többé ne is lássalak!”
• „Nem vagy a mi gyerekünk, ha...”
• „Ezentúl csak magadra számíts!”
• „Kutyából nem lesz szalonna!”

De a másik végletre is számos példa akad:

• „Mégiscsak jó gyerek vagy te!”
• „Ki gondolta volna, hogy ilyen rendes ember lesz belőle?!...”

„Rád sem bírok nézni!” A bűn, bűnbánat, szégyen, lelkiismeret-furdalás, megbánás szabályozó szerepe! A közösség normáitól való eltérés VÉTEK! Ezért szégyent, bűnbánatot kell érezni; Következés képen: megbánás, bocsánatkérés, kiengesztelés → felmentés → „megjavulás” ...

• „Szégyelld magad!”
• „Én a helyedben elsüllyednék...!”
• „Már megint szégyent hoztál ránk!”
• „Ne is lássalak!”
• „Merj a szemébe nézni apádnak / anyádnak, ...!”
• „Kérj bocsánatot!”
• „Állj a sarokba!” /Régen: kukoricára térdepelt...
• „Valld be őszintén...!”
• „Mondd meg az igazat...!”
• „Van egyáltalán lelkiismereted?...!”

Rendszerezés

Szerepek: nemi, életkori, családi, ... (hierarchikus viszonyok = más közösség, más normák)

Fölfelé:

• Légy illedelmes!
• Köszönj szépen!
• Hallgass az idősebbre!
• Fogadd meg a szüleid tanítását!
• Ne ellenkezz!
• Ne feleselj!
• Nemakarásnak nyögés a vége...
• Erről többé hallani sem akarok!
• Befejeztem. Punk-tum.
• Már megint a bolha köhög...
• Nehogy merészelj ujjat húzni velünk?!...

Hiányos kommunikációra (figyelmetlenség, zavarodottság,...) utalhat:

• „Beszélj érthetően!” / „Ne mormogj az orrod alatt...!”
• „Állj egyenesen!” / „Húzd ki magad!„; „Nézz a szemébe!”
• „Magyar ember evés közben nem beszél!” (helytelen tekintélyértelmezés, illem...)
• „Ne állj fel az asztaltól, amíg más eszik!”
• „Ne ülj / állj / feküdj ide / oda, ...!”

A normaszegés megtorlása, a parancs, a tiltás, a büntetés formái, szerepe ebben a nevelési rendszerben...

• A közösségből való kiemelkedés tiltása, akadályozása
• a közösségből való kiszakadás következményei
• 
  „Túl jó vagy te nekik!”
  „Nem illik hozzád!”
  „Nem illetek ti egymáshoz!”
  „Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak!”

Felfelé és lefelé is a hierarchia szabályzói döntenek. A határokat az intelmek tudatosítják.
A szokáskövető ~ hagyományőrző értékrendszer egyik központi parancsa a KÖZÉP-ELV. Mindenben az úgynevezett „arany középút” a megfelelőnek tartott arány. Az ember kapcsolatrendszerében, érzelmi világában, tárgyválasztásában ugyanígy, mint társadalmi helyzetének, csoportnormáinak megtartásában.

• „Ne barátkozz azzal a rossz gyerekkel!”
• „Válogasd meg a szavaidat, ha velem beszélsz!”
• „Miért kuksolsz itthon? Menj te is velük!...”
• „Nem vagy te nekik elég jó...!”
• „Te többet, jobbat érdemelsz, mint amit ők adhatnak neked!”

„Te csak ne akarj valami újat mindig!” Központi érték a jól bevált, megszokott módszerek, formák, a hagyomány – a tradíció – biztonsága.

• „Jó volt így apádnak, nagyapádnak, ... neked is jó lesz...!”
• „Engem is vert az apám, mégis / vagy éppen ezért (?!) ember lett belőlem...!”
• „Jó az még valamire... tedd csak el...!”
• „Az én időmben bezzeg... így nem beszélt / tett, ... egy gyerek otthon...!”
• „Azt hiszed, te okosabb vagy nálunk?!”
• „Majd rájössz, kinek volt igaza...!?”

Ízlésformálás, cselekvés-gátlás, önállótlanságra kárhoztatás, a felelősségvállalás áthárítása, – hisz' úgy sem tudna helyesen dönteni..., stb. Eredmény: szorongás, óvatos tehetetlenség, ...

Módszerek: az intelmek általában „királyi többesben” fogalmazódnak meg, mivel a közösséget szimbolizálja; főleg példázatokban – úgynevezett „erkölcsi prédikáció„, „hegyi beszéd„, „lelkizés” formájában – a gyerekek szerint rendszerint eredménytelenül, vagy éppen az ellenhatást váltva ki, illetve „egyik fülén be, másikon ki...”

Ok: Közhelyszerű, ismételt, néha rosszul időzített, vagy célt tévesztett, a közösség gyakorlatával ellentétes intelem!

Az intelmek hatékonyságát az utasítás ~ parancs-jelleg is gyöngíti.
Általánosítás; az egyén szerepének, alkatának, szándékának alárendelése egy meggyőződés nélküli, néha csak a külsőségekre épülő értékrendszernek.
Igazodás-készség önállóságra, döntéshozatalra nevelés helyett!

A nevelés az értékrendszer elfogadására és betartására irányul minden téren, egész életében. Változás, változtatás, fejlődésellenes.

A (polgári) individualisztikus értékrendszer és intelmei

Az egyén, az egyéniség kifejlesztését, kiemelését, jelentőségét, értékeit képviseli. Az egyéni életút bejárását, önálló tapasztalatszerzést, problémalátást és ennek megoldóképességét alakítja, szolgálja mind szóban, mind cselekvésmintákkal.
A gyerek szerepe felértékelődik! A nevelés célja maga a gyerek! Egyéniségének kimunkálása, felkészítése az önérvényesítésre.

A szokáskövető ~ hagyományőrző „nevelés” alkalmazás, folytatás, alkalmazkodás, betartás, öröklött minták elsajátítása, egységes közösségi normák

Az individualisztikus (igazi) nevelés! kibontás, kibontakozás, értékek felszínre-hozása, fejlesztése különböző, normák

„Más erre képtelen lenne...!” önbecsülés, öntudat kialakítása helyes önismerettel együtt!

• „Hogy te miket tudsz már...!”
• „Nincs senkinek ilyen kedves / okos / tehetséges, ... gyereke, mint nekünk!”
• „Már írt /olvasott / számolt az én okos kisfiam 6 kislányom négy évesen ...!”
• „Ezt még én sem tudnám ilyen szépen / gyorsan, ... megcsinálni!”

A siker feltételeit alakítja, például:

• „Sokra viszi még ez a gyerek!”
• „Meglátjátok, nagy dolgokra képes még...!”

A különbözőség tudatosítása lehet hátráltató is:

• „Fakezű / botfülű, ... ez a gyerek, de legalább lassú...!”
• „Igaz, hogy lusta, de legalább rendetlen...!”
• „Bezzeg a bátyád /nővéred, öcséd, ...!”
• „Sose leszel az én igazi fiam / lányom,...
• én a te korodban már / még ...!”
• „Te már csak ilyen maradsz világ életedben!...!”

Másokkal szemben is vállalja önmagát:
„Ne törődj vele, mit mondanak rólad!” / mit szólnak hozzá!”

• „Mondd csak ki bátran, mit gondolsz!”
• „Halljuk a véleményedet!”
• „Te mit gondolsz erről?”
• „Mondd meg neki nyugodtan, mit tartasz erről...!”

Függetlenedjen el kellő mértékben másoktól, legyen önálló véleménye, de értékrendje helyes legyen!

Negatív példa:

• „Az a fő, hogy észrevegyenek!”
• „Ne törődj vele! Lényeg, hogy neked jó / tetszik / kellemes,...!”
• Legalább látják, hogy te különb / okosabb, csinosabb / elegánsabb, ... vagy náluk!”
• „Te is ilyen átlagember akarsz lenni?”
• „Mutasd meg, hogy különb vagy...!”

Csak úgy helyes az egyén értékközpontúsága, ha az álláspontok, igazságok relativitásának talaján áll:

• „Másnak is lehet igaza!”
• „Mindenki másként csinálja...!”
• „Így is felfoghatod...!”

„Nem ez a te formád!” – a mérce az egyén maga! „Te nem így szoktál dolgozni / viselkedni, ...!”
Pozitív nevelés ~ intelmek! Jobbhoz vagyunk szokva...
(Te jó vagy! Akkor hát most mi a baj?)
Segítés szándékát, őszinte jó szándékot ajánl a dorgálás mellett. Szeretet az alapja!

Az individualisztikus nevelés értékrendszerében az egyén képességeinek kiemelt szerep jut, s a nevelés erre irányul Intelmei is ezt hangsúlyozzák.
„Érdekes arca van. Figyeld csak meg!” Ez jelentheti az a) világában, hogy: „Nézd már, milyen csúnya!”, a b) értékrendjében: egyedi, szokatlan, eltér az átlagtól, tehát akkor: különleges → értékes, figyelemre méltó.

Tehát a külső megjelenésben, már külsőségekben is jóval nagyobb teret nyer az egyediség. (Nem tévesztendő össze a feltűnési viszketegséggel!)

A belső tulajdonságok esetében is eltér a két értékrendszer: az engedelmességnél fontosabb például az önállóság, a kötelességek végrehajtásánál a kreativitás, az alkotói szándék és tehetség, a képességek, a rátermettség. Önalárendelés helyett az egyediség vállalása, a szolgáló szeretet helyett a szavakban / tettekben kimutatott szeretet az értékelendő.

Mindkettő értékeli természetesen az „örök jó” tulajdonságokat: a szorgalmat, eszességet, rendszeretetet, de az ügyesség, talpraesettség, találékonyság, céltudatosság, önállóság, okosság, tehetség, eredetiség, szellemesség, érdekesség, különlegesség a b) értékrendjében kap szerepet.

„Mi bánt? Mondd meg bátran!” „Nekünk elmondhatod...!” Az egyediséget, az egyén – a gyerek fontosságát erősíti, hogy érzelmeit észrevesszük, törődünk vele, segítünk, ha kell. Bátran kimutathatja, amit gondol, amit érez. Nem él vissza vele a család, az őrá figyelő, őt nevelő közösségek! Bizalomért bizalom.
Az etikaórák működési alapja!
Az a) értékrendszerben sok pszichológiai állapot, lélektani probléma, érzelmi válság, „vihar nem téma„; tudomást sem illik venni róla, vagy egyenesen „tabu„; esetleg devianciának számít.

A b) ellenben elismeri ezen oldal létjogosultságát, és kétoldalú beszédtémaként kezeli, azaz a gyerek is tudósul a család érzelmi állapotáról:
„Légy elnéző anyáddal / apáddal, ... sok a gondja / baja mostanában...!”
de: „Fáj a fejem / fáradt vagyok, ... ne most gyere a te gondjaiddal...!”
pláne!: „Halálra gyötörsz a hülyeségeiddel!”
ám: „Nagyon büszke vagyok rád!”
sőt!: „Nem is hiszed, milyen örömöt okoztál azzal, hogy...”; „Ha ezt nagyapád /... látná / hallaná... milyen büszke lenne az unokájára!”

A szülő példaadása nem csupán szavaikban él; hiszen a gyerek előtt, vagy a gyereknek szánt szavak mellett ott a gyakorlat, s a szülő személyének hitele...› + vagy - !?
Közölheti, vagy ha fontosnak ítéli, közli élete örömeit, gondjait, élményeit, tapasztalatait; melyek az ő egyediségét hitelesítik. Nevelési elvei, intelmei, példázatai ez által válnak hitelessé, értékrendi alappá.
Cél a tapasztalatátadás, az igazi nevelés, a kapcsolatteremtés folyamatossága, a bizalom légkörének biztosítása.

A csoport által e témában kiemelt alapintelmek

• A privát szféra jogosultsága...
• • „Igyál a saját poharadból!”
  • „Ne zavarj állandóan!”
  • „A saját szobádban azt csinálsz, amit akarsz!...”
• „Mi a véleményed erről / arról...?” – önálló vélemény, ítéletalkotás...
• 
  „Neked ezt tetszik?!”
  
• „Mit szeretnél szülinapodra?” (+) – egyéni választás!
• 
  „Még azt sem tudod eldönteni, mit szeretnél?” (–)
• ” Kit szeretnél meghívni?” – az emberi kapcsolatok erőssége
• 
  „Milyen az új osztályfőnököd?” formája, alakulása
• „Ki a legjobb barátod?” (+) – fontossági sorrendje
• 
  „Kit szeretsz – a papát vagy a mamát?!?”
• „Ki most a legjobb barátod?” (+) - időbeli változás...
• 
  „Mi már nem vagyunk neki elég jók...!” (–!)
• „Ha vinni akarod valamire...”
  „Gondolj a jövőre!”
  „Még mi minden lehet belőled!?” (-;+)
  „Így semmire sem viszed...!”
  „Rajtad áll vagy bukik a dolog...!”
  – érvényesülés, önérvényesítés fontossága
  + elszántság, öntudat, akaraterő mindehhez...
• „Kié lesz a legjobb rajz / dolgozat,...?!”
• 
  „Ki tudja ezt megcsinálni leggyorsabban / szebben, ... ?”
  „Te lehetnél a dobogón, ha ...!”
  de: &ndash : „Labdába se rúghatsz mellette!”
  ” Nyomába se érsz a bátyádnak / ...!”
  ám: + : „A lányom a legjobb barátnőm / anya, ...!”
  versenyszellem kialakítása jó módszer az önérvényesítésre való felkészítésnek.
• „Ne hagyd magad!”
• 
  „Tanulj meg küzdeni érte!”
  de: „Üss vissza!”
  ám: „Ne légy mulya!”
  küzdelemtudat kialakítása, küzdőképesség fontossága;
• „Csak magadra számíthatsz!”
• 
  „Én nem mehetek el / csinálhatom meg helyetted!”
  de: „Boldogulj vele, ha tudsz...!
  alapérték, feltétel az önállóság. Ám, ha a szülő ezt túlzottan hangsúlyozza, vagy idő előtt önállósítja gyermekét, vagy túlzottan magához köti, vagy elveszíti.
• „Amit megtanultál / tudsz, nem vehetik el tőled!”
• 
  „Ehhez te értesz legjobban!”
  „Ezt nálam is jobban tudod / csinálod...!”
  A küzdelem, az önérvényesítés eszköztárát képezi a tőkeképzés is. Például: szakmai ismeret, szépség, kézügyesség, gyorsaság, nyelvtudás,... Lényeg, hogy valamiben jobb, különb másoknál. Erre építsen, eredményt érjen el általa!
• „Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba!”
• 
  „Erre is van megoldás. Keresd!”
  Az a) a maradandóságot értékeli, a b) a változtatás, a nyitottság, az új iránti fogékonyság mellett dönt.

„Szavakkal (intelmekkel!) is cselekszünk!” Szavaink és tetteink amúgy sem függetlenek egymástól, de a beszédviselkedés legalább olyan hatékony, mint más viselkedésformák.
Szavaink és tetteink együttesen nevelnek, persze különböző módon... Amit és ahogyan mondunk, azzal cselekszünk.

A feladatmegoldás értékelési módja; tárgya:

Probléma-felvetés; témaválasztás:

• mennyire fontos, időszerű, tárgyszerű?!

Az intelmek gyűjtése, rendszerezése:

• mennyiségi és minőségi értéke
• logikája, rendező elvei
• élményszerű leírása, előadása, eljátszása
• a feldolgozott anyag
• • eredetisége
  • személyes hitele
  • őszinte elemzése
• a gyereknevelési „instrukciók”-ra való válaszok (szóban és írásban)
• emlékezés „tárgyi bizonyítékok„ (naplók, jegyzetek, hangfelvétel, videofelvételek, családi albumok...)
• anyaggyűjtés családban, ismerősöknél iskolában (régi és mai!)

Eltérések, hasonlóságok megállapítása más kultúrákban, közösségekben

• (könyvtár, videotéka, múzeum,... Internet)
• személyes emlékek felvétele, lejegyzése
• őszinte vélemények vállalása, megvallása (írás!)