Mi legyen Borkával? -- avagy egy öngyilkossági kísérlet anatómiája (Schüttler Tamás)

Mi legyen Borkával?

- avagy egy öngyilkossági kísérlet anatómiája -

L. Borbála, a fővárosi hatosztályos gimnázium egyik negyedik osztályának 16 éves tanulója 1998. március 30-án nagy mennyiségű gyógyszer bevételével öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsére édesanyja időben érkezett haza és észrevette tettét. A kislányt a gyors orvosi beavatkozás megmentette. Az egész gimnáziumot, szülőket, tanárokat, de leginkább Borka osztálytársait megrázta a tragikus - ebben az iskolában eddig ismeretlen - eset. Osztályfőnöke szükségesnek érezte, hogy megbeszélje az osztállyal a történteket, különösen azért, mert a kislányt kezelő pszichológus úgy érezte, hogy az öngyilkossági kísérletben Borka családi körülményein túl szerepe van iskolai kudarcainak, közösségi beilleszkedési problémáinak.

- M. Györgyi (Borka osztályfőnöke, kémia-biológia szakos tanár): Napok óta azon gondolkodom, hogyan beszéljük meg L. Bori ügyét. Mint tudjátok, ez a mostani tanév a huszadik tanévem, szeretek tanítani, nagyon szeretem a szakmámat, a természettudományt, a kémiát, talán még jobban a biológiát, mert az az életről szól. Talán nem túlzok, ha azt mondom, az élet szerelmese vagyok. Sajnos, a személyes életemben sok tragédiát éltem már meg, több családtagom betegségét és halálát. Néhányan azt is tudjátok, hogy az első gyermekemet elvesztettem öt hónappal a megszületése után. Szerencsére két szép, egészséges gyereket szülhettem ezután. A nagyobbik egyidős veletek. Mint az élet biológiai törvényeivel naponta foglalkozó ember a halált az élet szükségszerű velejárójának tekintem, ennek ellenére, amikor szembesülök vele, mindig megrettenek tőle, mindig a saját magam által megtapasztalt halálok idéződnek fel bennem. Borka esete azért rázott meg, mert mint az élet iránt elkötelezett ember, végleg nem tudom felfogni és megérteni azt, ha valaki véget akar vetni az életének, különösen az felfoghatatlan, ha ezt egy gyerek teszi. Úgy éreztem, beszélnem kell erről az egész történetről az osztállyal, ugyanis jövő hétfőn Borka minden valószínűség szerint újra iskolába fog járni. A szülei legszívesebben elvitték volna másik iskolába, ahol nem ismerik a történetét, de orvosai és pszichológusa azt tanácsolták, hogy jobban segítené a felépülését, ha a megszokott környezetébe kerülhetne vissza. Nagy az osztály, a tanárok felelőssége abban, hogy milyen módon fogadjuk őt, s abban is nagy a felelősségünk, hogy tudunk-e neki segíteni azért, hogy magára találjon, hogy kikerüljön abból a gödörből, amelyben volt, vagy esetleg van még most is. Beszéljük meg, mit tegyünk, hogyan viselkedjünk hétfőtől, amikor L. Borka leül ide a harmadik padba... Látjátok rajtam az idegességet, a feszültséget? Azt hiszem, a gyakorló tanításaim elején sem szorongtam ennyire.

- Klára: Szerintem ez a közeg, mármint az osztály nem alkalmas arra, hogy ezt megbeszéljük. Mert itt olyan személyes dolgokról kellene őszintén beszélni, amiről huszonöt ember előtt nem lehet. Ez csak arra lesz jó, hogy az osztály fele lelkizik egyet, a másik fele meg röhög az egészen.

- Ildikó: Ezzel abszolút nem értek egyet, ugyanis a tanárnőnek abban igaza van, hogy szegény csaj hétfőn reggel leül ide, s mindenki őt fogja nézni, jéé, hát itt vagy, látszik rajtad valami, meg még lesz esetleg olyan hülye is, aki megkérdezi, hogy mikor akarja magát megölni.

- Osztályfőnök: Aki úgy gondolja, hogy nem akar ebben a beszélgetésben részt venni, nyugodtan elmehet az óráról, elvileg ez a biológiaóra is osztályfőnöki, meg az utána levő is. Szabadon el lehet menni.

(Két fiú lassan szedelőzködik, majd két másik fiú is elindul ki az osztályból. Az elmenőket több lány megjegyzése kíséri: Kis hülyék... Nem gyereknek való a téma, jobb, hogy elmentek...)

- Osztályfőnök: Beszéljünk-e arról, mi vezethetett oda, hogy Borka itt akarta hagyni az életet?

- Éva: Szerintem ehhez nincs igazán közünk, ezek a Bori személyes ügyei, meg a családjáé.

- Vera: E nélkül meg az egészről nem lehet beszélni.

- Klára: Az az igazság, hogy engem megkért a tanárnő, hogy mivel mi barátnők vagyunk, próbáljak meg annyit elmondani, amennyit én elmondhatónak tartok. Nagyon nehéz ezt elmesélni, de tényleg lehet, hogy ez segít azoknak, akik normálisak. Jaj... hogy kezdjem. Én ott kezdem, hogy a Borka mindig kicsit furcsa ember volt. A baj ott kezdődik vele, hogy elváltak a szülei, mert a papája otthagyta őket, a húgával együtt. Ez még ötödikes korában történt. A papája egyébként festőművész, a mamája valami irodában dolgozik, azt hiszem, közgazdász vagy ilyen pénzügyi dolgokat csinál. A Bori nagyon maga alatt van azóta, hogy a papája otthagyta őket, mert a mamája nagyon szigorú volt kis kora óta, a papája meg ilyen lazább fej, szóval olyan művészember. A Borka tőle örökölte ezt a művészséget, a festést, a zenélést, meg ezt az egész környezetvédőséget. Képes órákon át ülni egy sziklán és nézni egy fát, képes órákig rajzolni egy fa gyökerét. Szóval ő nem úgy gondolkodik, mint egy átlagember. A mamája pont az ellentéte. Ebből voltak a nagy veszekedések náluk. A mamája szerint csak célratörően szabad mindent csinálni, baromi fegyelmezetten, ezzel szemben a Borka meg olyan kis laza. Ha zongorázik, akkor nem gyakorol, hanem zenél, nem az a lényeg, hogy mennyire precíz, hanem hogy milyen szép az az etűd, milyen gyönyörű motívumok vannak benne, hogy lehet megfesteni a zene hangulatát. Az ő alapbaja az, hogy a mamájával nem érti meg magát, igazán a papáját szereti, de ő meg együtt él egy fiatal festőhölggyel, s ezt a Bori nem tudja megemészteni. Talán még azt el lehet mondani, hogy az utóbbi időben nagyon sokat járt a papájához a műterembe, és nekem elmondta, hogy a papája élettársa egyre jobban utálja őt, s emiatt az apjának is a terhére kezdett lenni. S ettől borult ki szegény, s emiatt érezte úgy, hogy nincs igazán tovább.

- Osztályfőnök: Ehhez azért tegyük még hozzá azt, hogy Bori itt az iskolában sem tűnt szokványos személyiségnek. Bizonyára észrevettétek, hogy időnként fantasztikus teljesítményekre volt képes, például biológiából, mert az ökológia nagyon érdekelte, de időnként hetekig nem tanult semmit, mert egy kép, egy zenemű kötötte le minden energiáját. Több, benneteket tanító tanár kérdezte tőlem, hogy miért nem egy művészképzőbe jár, miért akar nálunk érettségizni... Ki hogyan látja, mi Bori igazi problémája?

- Éva: A Borka nem szereti azt az életet, amit az átlagember él. Ő az, akiről már most lehet látni, hogy művész, hogy nem akar egy húzós szakmát magának. Ő, amikor a bioszt vagy a kémiát néha megtanulja, akkor azért tanulja, mert abban a környezetvédő körben - nem tudom a pontos nevét -, ahova ő jár, ott ez a dolog valamiért érdekes. Sokszor látszik rajta, hogy egész máshol járnak a gondolatai. Miközben a társaság valami földi témáról beszél, ő egy darabig velünk van, aztán kilép a körből, s eltűnik, majd visszatér, és elkezdi mondani, hogy milyen gyönyörű Bosch-rajzokat nézegetett, s milyen isteni a Bosch, vagy milyen jó kiállítás van a nem tudom, milyen galériában erre meg arra, holott a téma az mondjuk egy koncert, vagy az, hogy mit kell holnapra tanulni angolból.

- András: Nekem mesélte, hogy őt az érdekli, miért látjuk olyannak a színeket, amilyennek, hogy milyen a színek hullámhossza. Szerintem nagyon jó fej, csak tényleg olyan csapongó. Nem ezen a földön jár. Én a mamáját is megértem, hogy gyakran elszakad a cérna nála.

- Boglárka: Szerintem ő egy kicsit tart attól, hogy mi hülyének nézzük, ez tartja vissza attól, hogy a látomásait el merje mondani. Még Klárával is elég visszafogott, szerintem ha nem szégyellné, ő mindent állandóan kibeszélne, amit a zenéről meg a művészetről gondol, mivel szereti kiadni amit csinál, amit gondol. Nem igazán befelé forduló, ettől még olyan művészféle ő, de nem az a magányos ember, hanem olyan, aki kifelé fordul. Ugyanakkor van annyira normális ember, hogy tudja, a többieket ez a szöveg nem érdekli annyira, s időnként még szégyelli is, hogy benne van igény kibeszélni mindazt, amit gondol. Egyszer tavaly nyáron lógtam vele egy nagyot, s akkor elmesélte a papáját, annak az élettársát, de olyan apró részletekig, hogy már látszott rajtam, hogy unom. S akkor azt mondta, jaj milyen ciki, hogy én ennyit beszélek a saját családomról. Biztos a terhedre vagyok... Ő az az ember, akinek időnként nagy szüksége van a másikra, a társaságra, de csak addig, amíg a problémáját el nem mondja.

- Klára: Ez tényleg így van, ugyanakkor nagyon rosszul tűri, ha a másik is el akar valamit mondani magáról. Egy darabig udvariasan figyel, hallgat, aztán elmondja, hogy egy Maupassant-novellában vagy egy Schumann-zongoradarabban ugyanerről van szó, s elkezdi énekelni a darab dallamát.

- Osztályfőnök: Én is úgy láttam, hogy benne óriási igény van arra, hogy őt megértsék, hogy a vele kapcsolatban lévő emberek éljék bele magukat a helyzetébe, de erre viszonosan már kevéssé képes.

- Vera: Valószínűleg otthon is az lehet az édesapjával, meg a papa új szerelmével a probléma, hogy egy darabig bírták, de aztán terhes lett nekik. Nekem egyszer mesélte, hogy hatvan rajzot visz magával a papájához, mert ki akarja értékeltetni, milyen hibák vannak a rajzokon. S akkor mondta, hogy ott akar azon a hétvégén aludni a papája műteremlakásában. Én a papáját is meg tudom érteni.

- Osztályfőnök: Szerintetek lehetne ezekről a problémákról őszintén beszélni Borival? Meg lehetne mondani neki, hogy ez a nagymértékű kifelé fordulása, beszédigénye terhes a környezetének? Természetesen nem most, amikor újra kezd iskolába járni, hanem egyszer, ha stabilabbnak látjuk.

- Boglárka: Egy ilyen embernek, mint ő, nem lehet megmondani, hogy fárasztó az, ahogy kitárulkozik. Az ilyen embereket azzal segítheti legjobban az ember, ha meghallgatja őket. Pont azért akart Borka meghalni, mert úgy érzi, hogy terhére van a szüleinek. Amikor otthon elmeséltem a mamámnak az esetét, hosszan beszélgettünk erről. A mama mesélte, hogy több színész, festő lett emiatt öngyilkos. Ő Latinovits Zoltánt említette, aki egy darabig ki tudta írni magából ezeket a problémákat, aztán már valahogy nem ment. Akkor halt meg.

- Lilla: Borka sorsában vagy történetében az a borzasztó, hogy itt van egy szörnyen tehetséges, érzékeny gyerek, aki nem lökött, de az időnkénti buzgóságától, megszállottságától mégis lököttnek tűnik. A környezete egyszer szereti, elviseli, de ha fáradtabb a társaság, akkor vagy otthagyja, vagy kineveti. Persze elsősorban neki kellene belátnia, hogy időnként terhes a környezete számára, ezt azonban nem lehet elvárni tőle. Nem lehet megmondani neki.

- András: Miért nem lehet megmondani neki? A Bori iszonyatosan értelmes, azt hiszitek, hogy ezt nem lehet neki megmondani?

- Vera: Nem lehet, pont azért vette be a hatvan altatót, mert az apja élettársa megmondta neki, hogy hagyja élni már az apját, és ne menjen fel mindennap kétszáz új rajzzal. A mamája meg megmondta neki, hogy ilyen szétszórtan nem lesz belőle se festő, se zongoraművész. Azt ő maga is tudja, hogy egy kicsit mindenkit kifáraszt, hogy mindenkinek a terhére van. Csak akkor képes magányosan lenni, magába zárkózni, ha rajzol vagy zenél. Az élete másik felében közönségre van szüksége, ahol a rajzaival, az olvasmányaival kapcsolatos dolgait elmondhatja a környezetének.

- Osztályfőnök: Én ugyanezeket a problémákat sokszor végiggondoltam a Borkával történtek óta, s állandóan azt a kérdést teszem fel, miért lesznek a nagyon érzékeny emberek, a művészek sokkal gyakrabban magányosak, öngyilkosok, mint az átlag. Mit tehetne értük a szűkebb környezetük, s ha tehetne valamit, miért nem teszi meg?

- Boglárka: Szerintem ezeket az embereket nem lehet úgy alakítani, formálni, nevelni, mint az átlagembert, nekik csak azzal lehet segíteni, hogy elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Ha Borinak megmondjuk, hogy te, figyelj csak ide, ne beszélj annyit a grafikáról, Vivaldiról meg az elolvasott könyveidről, hanem hallgass, gyakorolj matekot, mert meghúznak, hagyd békén a papádat, mert az most egy új csajjal él, s még néhány ilyen dologról leszoktatjuk, akkor vagy egyszer tényleg sikerül meghalnia, vagy ugyanolyan lesz, mint az átlag, lesz belőle egy jó tanár vagy orvos vagy valamilyen, de nem lesz többet művész.

- Zita: Boglárkának igaza van, de ugyanakkor miért jár nagyobb szabadság egy ilyen érzékenyebb embernek, egy művésznek, mint az átlagnak? Szerintem nem jár. Én nem azt mondom, hogy Borinak hétfőn meg kell mondani, hogy nincs tovább érzékenykedés, meg hebrencskedés, ugyanolyan jogaid vannak, mint másnak, de egyszer el kell kezdeni alakítani őt is, meg kell mondanunk a véleményünket neki, finoman, nem durván, mert különben egy önző, egoista hólyag lesz belőle. Szerintem a művészek nagy része ilyen.

- Petra: Most nem az a cél, hogy megmondjuk neki, milyen, hanem az, hogy megpróbáljuk megvédeni, megóvni attól, hogy újra valami örültségre szánja el magát. Most nem érdemes azon filózni, hogy ő miért igényel másfajta elbánást a szüleitől, a tanároktól meg tőlünk. Ezt igényli, és nekünk az ő érdekében így kell tennünk.

- Zita: Ez persze, hogy így van, de az életben a munkahelyeken nem így nézik ezeket a dolgokat. Ott azt mondják, hogy ez nem jó munkaerő, mert örökké magával van elfoglalva.

- Boglárka: Ettől még nekünk nem muszáj ilyennek lenni.

- Zita: Na, de jót teszel azzal, ha az ő természetét, az ő túlzott érzékenységét engeded érvényesülni? Hogy fog így majd az életben boldogulni, hogyan fog beállni egy munkahelyre dolgozni?

- Péter: Szerintem a Bori soha az életben nem fog munkahelyen dolgozni, ő festő lesz, grafikus, egyedül fog dolgozgatni a műtermében, különben ki sem bírná az életet. Lesz egy csomó cimborája, azokkal rengeteget fog dumálni, ha erre van szüksége, s aztán elrohan, ha egyedül akar maradni a zenélésével, a levélrajzolásaival.

- Zita: De miért van az egyik embernek joga ehhez, a másiknak meg csak ahhoz, hogy mérnökként vagy valami más rendes szakma embereként 12 órát dolgozzon, mint az én apám, a mamám vagy a nővérem? Azért, mert valaki egy kicsit lököttebb, miért jár másfajta elbírálás neki? Jó, én nem vonom kétségbe, hogy Bori jól rajzol, jól zongorázik, de Péter legalább olyan jól gitározik, s ráadásul baromira ért a számítógéphez. Az Andrásnak megvan a nyelvvizsgája németből, lassan megvan angolból, a Lilla első osztályú tornászversenyző. Miért pont a művész élvez előjogokat?

- Boglárka: Nem a művészete miatt, s nem is élvez előjogokat, csak egyszerűen más, érzékenyebb. Ezért tud olyan jól rajzolni. S a hozzá hasonló emberek azért lesznek művészek, mert mást látnak meg a természetből, az emberekből. Ezt a másfajta viselkedésüket nem érti az átlag, ezért lesznek öngyilkosok, idegbetegek.

- Osztályfőnök: Én is így látom, ahogyan Boglárka, de őszintén bevallom, bennem is felmerült az a kérdés, amit Zita felvetett. Végtére is ez egy iskola, jóllehet toleránsabb az átlagnál, sőt talán időnként túlzottan is az. Itt azért bizonyos szintű fegyelmet be kell mindenkinek tartania. Rendszeresen kell minden tantárgyat tanulni. Sokszor arra gondolok, lehet, hogy egy művészeti gimnáziumban vagy szakközépiskolában könnyebb lenne Borinak a sorsa, ott nem olyan kemények a nem szaktantárgyi követelmények. Persze ezt nem azért mondom, mintha azt szeretném, ha elmenne, ha megszabadulhatnánk tőle. Miközben tehát azt kérdezem, miért kell vele elnézőbbnek lennünk, eközben az érte való aggodalom azt mondatja velem, hogy azért kell elnézőbbnek lennünk, mert érzékenyebb. ... De hogyan segítsünk neki úgy, hogy ne tegyünk elvtelen engedményeket, ne legyen olyan közhangulat, amelyben azt mondják egyesek: neki miért lehet, nekem miért nem?

- Lilla: Eddig egy dolgot szemérmességből nem mondtunk ki: a Bori nem akart igazán meghalni, ő meg akarta ijeszteni a papáját meg a mamáját. Ezzel akarta megmondani nekik, hogy szeressék jobban. Nem az osztály miatt akart meghalni.

- Klára: Eddig nem mondtam, de én olvastam azt a levelet, amit a mamájának írt, s abban az is benne van, hogy mi sem szeretjük őt, nem értjük őt meg. Valami olyasmi van a levélben, hogy "egy magamfajta különc nem számíthat a normális osztálytársak, barátok szeretetére". Szóval a velünk való kapcsolata is probléma volt a számára, nem olyan nagy, mint a szüleivel való viszonya, de azért probléma. Szóval ő valahol érzi, hogy időnként a barátainak is a terhére van, majdnem ugyanúgy, mint a szülei számára.

- Zita: Szerintem meg alapvetően a szüleivel való rossz viszonya miatt csinálta az egészet, elkeseredett, s egy rossz pillanatában döntött úgy, hogy akkor ő most inkább elmegy messzire, örökre... Szóval elegem van ebből, hogy egy ember problémájával foglalkozik húsz másik, ő a központ. Az senkit nem érdekel, hogy otthon én milyen rohadt viszonyban vagyok anyámmal, meg a nevelőapámmal... Jó, oké, nekem nincs is szükségem arra, hogy ezt így kiteregessem.

- Petra: Állítsd le már magad! Te egy egészséges ember vagy, a Bori meg nem egészséges, nem egészen ép. Így kell nézni ezt az egészet. Gondolod, hogy a tanárnő foglalkozna vele, ha egy normális emberről lenne szó?

- Péter: Én nem tudom, én csak egy mezei zenész ember vagyok, de szerintem baromira ne menjünk abba bele, hogy Borkát kikiáltsuk betegnek, meg ilyen elmedilisnek. Szerintem Borka nem hülye, nem beteg. Tök normális. Tök értelmes, helyes lány, tulajdonképpen nekem tetszik is... (Általános kuncogás az osztályban) Szerintem több törődést igényel, de ezt nem szabad látványosan csinálni. Ha tőlem függne, én hétfőn úgy csinálnék, mintha semmi nem történt volna. Odamennék és azt mondanám: Helló, de jó, hogy itt vagy, mi van a Zöldakármidben, mikor megyünk tüntetni. Akkor lesz belőle idegroncs, ha elkezdjük nézni, elkezdünk vele különlegesen bánni.

- Klára: Én voltam nála a pszichiátriai szanatóriumban, s beszélgettem vele, s azt mondta, hogy baromira fél bejönni a suliba, pedig nagyon szeretne. Azért fél, mert nem szeretné, ha az öngyilkosságáról, meg az okokról valakivel is kellene beszélnie.

- Osztályfőnök: Akkor hát mit tegyünk? Ne csináljunk semmit, észrevétlenül közeledjünk hozzá?

- Boglárka: Szerintem észrevétlenül törődjünk vele, s akármennyire is hülyén hangzik, de próbáljuk meg valahogyan éreztetni vele, hogy mi baromira szeretjük, aggódunk érte, fontos nekünk, hallgassuk meg az összes hülyeségét.

- Vera: Könyörgöm, mindent, csak ezt ne. Mi az, hogy hallgassuk meg az összes hülyeségét? Most vagy fontos neked a levelekkel kapcsolatos gondolata, vagy inkább ne beszélgess vele. Értsd meg, hogy ez a csaj olyan baromira érzékeny, hogy megérez mindent. Iszonyatosan érzi, hogy a terhedre van-e, vagy pedig szívből, érdeklődésből hallgatod meg. Különben azt sem tartom jónak, hogy most ilyen nagy szeretetet akarunk neki adni. Az adjon neki szeretetet, akiből ez úgy jön, aki meg csodabogárnak tartja, az tartsa annak, inkább ne barátkozzon vele.

- András: Szerintem ezt az egész dolgot a szüleinek kellene megoldaniuk és nem az osztálytársainak. Mi csak haverkodni tudunk vele, de a szüleit nem tudjuk pótolni. Ez olyan hülyeség.

- Osztályfőnök: Talán jó volna, ha néhányan segítenétek pótolni az elmaradást a tantárgyakból, én persze majd beszélek az osztályban tanító kollégákkal, sőt az én tárgyaimból esetleg átveszek vele bizonyos anyagrészeket. Ez mindenképpen hasznos lesz, segíti a tanulmányi munkájának a rendezését, a visszaszokást. (Halk kuncogás, néhányan mosolyognak.) ... Nem értem, hogy ezen miért kell nevetni. Értsétek meg, nekem az a dilemmám, hogyan lehet összeegyeztetni Bori személyiségproblémáit az iskolai renddel, fegyelemmel. Végtére is két év múlva az érettségire kell készülnie, mint ahogy nektek is. Számomra nagyon fontos, hogy éljen, szeressen élni, de nekem meg kell tanítanom egy meghatározott ismeretanyagot neki is és nektek is. Az iskola alapvetően ezért van. Egyébként én nem értek egyet veled, Vera abban, hogy semmit nem kell másként csinálni. A szülei is elhatározták, hogy másként rendezik be az életüket. Én beszélgettem velük, együtt voltak nálam a héten. Nem akarok családi ügyekbe belemenni, de hosszú idő óta Borka édesapja és édesanyja most ültek le együtt beszélgetni a hogyan továbbról. Érzik ők is, hogy Borka szeretetigénye nagyobb az átlagosnál. Én remélem, hogy otthon sok minden megváltozik, s ez jótékonyan hat Borka iskolai munkájára is. Ennek ellenére félek a hétfőtől, őszintén megmondom.

- Vera: Tanárnő, szerintem ő ezt meg fogja érezni.

- Lilla: Szerintem a Bori kapcsán jövünk rá arra, hogy ilyen emberi dolgokban milyen bénák vagyunk, nem mi, hanem általában az emberek. Én most gondolkodtam rajta, hogy ha én lennék ebben a helyzetben, én mit igényelnék. Én nagyon érezném a nem őszinteséget akkor, ha engem most olyan nagy meleg szeretettel fogadnának. Szerintem át kéne adni a kezdeményezés lehetőségét Borinak.

- Osztályfőnök: Próbáld ezt a gyakorlati cselekvésre lefordítani, Lilla. Milyen óra lesz hétfőn az első? (Az osztály kórusban: Matek.) Mit csinálsz például te hétfőn a matekóra előtt?

- Lilla: Azt mondom neki: Helló, szióka! és kész.

- Zita: De mit kellene még tenni, Tanárnő?

- Osztályfőnök: Én egy kicsit tudatosabban előkészített magatartást, cselekvési programot gondoltam, de lassan kezdtek meggyőzni róla, hogy ezt nem lehet ilyen látványosan csinálni.

- Boglárka: Szerintem hetek fognak eltelni, amíg kialakul, mi az, amit a Borival másként kell csinálni. Annyit látok jónak, hogy amennyiben ő igényli, hogy segítsünk neki, akkor arra tényleg időt kell szentelni.

- András: Egy biztos, egyikőtök sem lehet olyan tapintatlan hülye, hogy elkezdjen a kórházról, az öngyilkolásról beszélni. Ez az, amit tabu magunktól szóba hozni.

- Klára: Érdekes, ezt a Bori maga sem nagyon akarja szóba hozni.

- Vera: Lehet, hogy túljutott egy ilyen nagyon krízises időn, lehet, hogy elérte, hogy figyelnek rá a környezetében élők. Lehet, hogy érdemes kérdezgetni az új rajzairól.

- Osztályfőnök: Én megszervezem, hogy D. Piroska néni érdeklődje meg tőle, mit rajzolt az elmúlt hetekben. Ez jó lenne?

- Klára (kissé gúnyosan): Hát ez aztán nagyon kell neki, tetszik tudni, hogy milyen konfliktusai voltak a rajztanárnővel, mert az órán nem akarta azokat rajzolni, amiket kellett. Bár nagyon jó kiselőadást tartott a reneszánsz és a barokk különbözőségéről.

- Lilla: Tanárnő, tessék belehelyezkedni a Bori helyzetébe, nem az lenne a legjobb, ha nagy szeretettel békében hagynánk és úgy viselkednénk, ami az ő szemszögéből a legjobb? Minden más csak arra lenne jó, hogy úgy érezze, betegnek, hülyének, különcnek tartjuk. Szerintem nem lehet egyszerre csak látványosan szeretni, azt majdnem észrevétlenül kell, különben baromira terhes.

(Az órarészletet az óráról készült magnófelvétel és
a jegyzetek alapján szerkesztette: Schüttler Tamás)