Spárta, a katonaállam

A legnagyobb területű poliszt a dórok alapították a Kr. e. 9 század körül, akkor, amikor meghódították a Peloponnészoszi-félszigetet. (A hagyomány egyébként Lakedaimón királyhoz fűzte Spárta alapítását. A király a várost feleségéről, Szpartéről nevezte el, de a fegyverforgató férfiak – mivel nem akarták magukat női névvel illetni – lakedaimóniaknak nevezték magukat.) Leigázták a már korábban itt élő akhájokat és jogfosztott helótaként dolgoztatták őket a földeken és a bányákban. A helóták nem nevezhetők klasszikus értelemben rabszolgáknak, bár teljes mértékben ki voltak szolgáltatva spártai uraiknak, akik adott esetben akár meg is ölhették őket. Mégis, családjuk körében, törvényes házasságban a falvakban élhettek, vagyonukat, ha volt, örökíthették és az általuk termelt javak egy részével szabadon rendelkezhettek. A helóták száma többszöröse – egyes becslések szerint hétszerese – lehetett a spártaiaknak. Rajtuk kívül a város környékén és a hegyekben életek az ún. perioikoszok (körüllakók), akik ugyan szabad emberek voltak, de nem bírhattak polgárjoggal.

A spártai polisz működtetésének alapelvei Lükurgosz tevékenységére vezethetők vissza, akiről Plutarkhosz görög történetíró (Kr. u. 46–120 körül) azt mondja, hogy „semmi sem mondható, ami ne lett volna vitás. Származása, külföldi utazása, halála, de főleg törvényhozói és államszervezői tevékenysége csupa ellentmondó előadásban van megörökítve.” Lükurgosz ugyanis nem írta le törvényeit, nem hozott létre írott alkotmányt, mert úgy vélte, hogy a döntések, amelyek az államra és a társadalomra vonatkoznak, akkor lesznek igazán tartósak, ha a polgárok erkölcseibe és életmódjába rögzülnek.

„Lükurgosz több újítása közül az első és legjelentősebb az öregek tanácsának felállítása volt, amely Platon szerint azáltal, hogy a felduzzadt királyi hatalommal keveredett és a legfontosabb ügyekben egyenlő súlyra tett szert, az állam biztonságának és egyáltalán a józanságnak záloga lett…

Lükurgosz második és legmerészebb politikai tette a föld felosztása volt. Roppant aránytalanság állott ugyanis fenn, ti. míg a vagyontalanok és szűkölködők tömege az államra szorult, addig a gazdagság néhány ember kezébe folyt össze … rávette a spártaiakat, hogy az egész földet közrebocsátva újból osszák fel, és éljenek egymással mindnyájan egyenlőségben és közösségben;

Elhatározta, hogy még jobban leküzdi a fényűzést, és kiírtja a gazdagság után való vágyakozást. Ezért hozta harmadik és legszebb intézkedését, a közös étkezések rendszerét. Együttesen, a közös és előírt ételeket kellett elfogyasztaniuk, otthon nem volt szabad drága párnákra és asztalokra dőlve étkezniük, hogy titokban szakácsművészi ügyeskedéssel hizlalják magukat, mint a falánk állatok, és erkölcseikkel együtt testüket is megrontsák…”

A reformer ezeknél az intézkedéseknél is tovább ment. Bevezette a vaspénz használatát és ezzel kikapcsolta, illetve rendkívül megnehezítette Spárta szerepét a poliszok közötti kereskedelemben.

Lükurgosz legfontosabb feladatának a nevelés szabályozását tekintette. Más és más volt a célja a fiúk és a leányok nevelésének. A hagyomány szerint – amit a kutatás azóta többször is, joggal, kétségbe vont – a gyermekeket születésekor megvizsgálták és az életképtelen vagy satnya csecsemőket ledobták a Taügetosz szikláiról. A leányokat az egészséges utód szülésére készítették fel, ezért edzett, fájdalmakat is tűrő nőkké kellett válniuk.

A fiúkat katonának nevelték, és egyetlen kötelességre, a katonáskodásra, az állam fegyveres szolgálatára nevelték őket. A „spártai nevelés” alatt azóta is a kemény és szigorú pedagógiai elvek érvényesítését értik. A fiúk nevelésének a legkeményebb próbája az ún. krüpteia volt, amikor a felnőtté válásukat a fegyvertelen helóta települések megtámadásával és lakóiknak a lemészárlásával kellett igazolniuk. A spártai férfiak 30 éves koruk után hagyhatták el a katonai táborokat és alapíthattak családot.

A spártai állam élén két király állt, akik mindig ugyanannak a két családnak a legtekintélyesebb tagjai közül kerülhettek ki. Széles jogkörrel rendelkeztek, de a döntéseket csak a Lükurgosz által felállított vének tanácsa (geruszia) egyetértésével hozhattak. A királyok elsősorban katonai vezetők voltak, de a vallási szertartások irányításában is részt vettek, mint Zeusz főpapjai. A két királyt állandóan ellenőrizték. Ezt a feladatot az 5 ephorosz (ejtsd: efórosz) látta el, akik esetleg le is válthatták a királyokat.

A vének tanácsa a királyokkal együtt 30 tagú volt. A tanács tagjává a 60 év feletti spártai férfiak kerülhettek. A tanács súlya a politikai életben jelentős volt, hiszen ők hozták a törvényeket és joguk volt bárki felett ítélkezni. (Sokan a tanács túlsúlyos politikai szerepe miatt a spártai politikai rendszert „gerontokráciaként” [az öregek uralmaként] jellemzik.)

A népgyűlésnek (apella) kisebb jelentősége volt. A fegyverforgató férfiak gyűlésén csak „igen” és „nem” szavazatok bekiabálásával a hangerő alapján döntöttek az éppen szóban forgó ügyekről. A népgyűlés jelentőségét csökkentette az a tény, hogy határozatait a vének tanácsa megváltoztathatta.