III. A felvilágosodás Magyarországon

1. Bevezetés

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

1711-ben a szatmári béke a bécsi udvar és a magyar rendek kompromisszuma nyomán született meg. I. József halálát követően III. Károly (1711–1740) került a trónra, majd pedig leánya, Mária Terézia (1740–1780). Ezekben az években a volt török hódoltsági területek újranépesítése, a gazdasági élet megszervezése, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc után a politikai béke megteremtése voltak azok a feladatok, amelyek mind a hatalom birtokosainak, mind pedig az ország lakosságának az energiáit lekötötték.

Az önálló magyar államiság helyreállításáról persze szó sem lehetett, Bécs inkább arra törekedett, hogy az ország területét – minél kevesebb feszültséget okozva – a birodalom szerkezetébe illessze. A két uralkodó, noha uralkodásuk éveit reformok életbe léptetése is jellemezte, a hatalmat alapvetően abszolút módon birtokolták, és a kormányzásra is ez nyomta rá a bélyegét.

A Nyugatról érkező újszerű és éppen ezért ebben a régióban szokatlannak ható gondolatokat Bécs ellentmondásosan fogadta. Mária Terézia a felvilágosodás bizonyos, uralmára nem veszélyes eszméit figyelemre méltatta, ugyanakkor mindent megtett annak érdekében, hogy a veszélyesnek tartott gondolatok elől a magyar területeket elzárja.

1760 után azonban a francia felvilágosodás eszméinek már nem lehetett gátat vetni: egyre több magyar főúri család könyvtárában megtalálhatók a francia szerzők művei. Volt közöttük olyan is, mint pl. Fekete János gróf (1740–1803), aki magával Voltaire-rel levelezett.

1.1. Bessenyei György és a testőrírók

Az eszmék terjedésének újabb csatornáját jelenthette az az intézkedés, amelynek az alapján Mária Terézia felállította Bécsben a magyar nemes ifjakból álló testőrségét. Az uralkodó testőrségébe lépett be több olyan magyar fiatalember, akik a későbbiekben írói tevékenységük révén váltak ismertté.

Közülük Bessenyei György (1746–1811) tevékenysége vált a legjelentősebbé. Bessenyei 19 éves korában került Mária Terézi udvarába. Az addig csak hallomásból ismert udvar világa döbbentette rá tudatlanságára, műveletlenségére, ezért hihetetlen energiával vetette magát filozófiai, nyelvészeti és irodalmi tanulmányokba. Első művei 1772-ben jelentek meg. Köztük volt a Mária Teréziának ajánlott Ágis tragédiája című drámája is. (E mű fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a régebbi irodalomtörténetek ettől az időponttól számították a magyarországi felvilágosodás kezdetét.) A történet két, reformokat kívánó spártai vezérről, Ágisról és Kleombrotesről szól, akik a királyi udvar és a megtévesztett uralkodó ármánykodásának estek áldozatul. A darab célja Mária Terézia reformhajlandóságának elismerése és dicsérete volt.

Bessenyei 1773-ban kilépett a testőri szolgálatból, de még évekig különféle állásokat betöltve Bécsben maradt. Amikor 1782-ben udvari könyvtárosi állása megszűnt, hazatért birtokára. Gazdálkodóként és a megyei közélet szereplőjeként kevés ideje maradt arra, hogy tudományokkal és irodalommal foglalkozzon.

Bessenyei legnépszerűbb, máig játszott vígjátéka, amely A filozófus címet viseli, 1777-ben jelent meg. A prózában írt darab főhőse egy filozofálgató, szerelmes fiatalember, Párménió. A darab jelentősége mégsem a szerelmi történet elbeszélésében rejlik, hanem abban, hogy a szerző a mű egyik szereplőjében, Pontyiban, megjeleníti a falusi magyar nemes parlagi alakját. Pontyi ugyan nincs híján a vagyonnak, de nem rendelkezik műveltséggel és értelmileg meglehetősen korlátolt. Könyvet, újságot nem olvas, a híreket jó esetben a kocsisától szokta megtudakolni. Idegen nyelveket nem beszél, magyar beszéde viszont a kor fennköltebb ízlésétől olyan távol áll, hogy minden megnyilvánulása évődésre ad okot ismerőseinek.

Bessenyei György életművének jelentős részét képezték értekező-filozófiai munkái. A Magyarság (1778) című röpiratában a magyar nyelv fejlesztésének a szükségessége mellett szállt síkra.

„Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet se tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” – írta.

Mivel véleménye szerint a magyar nyelv a jelenlegi állapotában nem alkalmas tudományok művelésére, ezért nyelvfejlesztésre, magyar nyelvű irodalomteremtésre tesz javaslatot. Ezt a törekvését intézményesíteni szerette volna, s már 1781-ben javaslatot tett egy tudományos akadémia felállítására (Egy Magyar Társaság Iránt Való Jámbor Szándék).

A kor Magyarországán – ellentétben a már tárgyalt franciaországi viszonyokkal – ekkor még nem alakult ki írókat, költőket, műélvezőket összekapcsoló irodalmi közélet. Bessenyei ennek a helyzetnek a hátrányos voltát is felismerve gyűjtötte maga köré íróbarátait és hozta létre azt az egymással kapcsolatot tartó írói kört, amelynek munkáit később a Bessenyei György társasága című antológiában (1777) tették közzé.

A kör egyik tagja, Báróczi Sándor (1735–1809), Erdélyben élt és fordítói tevékenységével vált elsősorban ismertté. Amikor Jean-Francois Marmontel (1723–1799) Erkölcsi meséit „magyarította”, a műhöz csatolt előszóban a következőket írta:

„Nem annyira a magam erejéhez bízván, mint jó barátaim unszolásoknak kívánván eleget tenni, kezdettem, noha félelemmel, ezen mesék fordításához. Alig Altzibiadesnek első levelét fordítottam volt, azonnal tapasztaltam valósággal, hogy nem ok nélkül eredett félelmem. Gyenge tehetségem, a magyar nyelvben a hathatós szóknak szűk volta, és ezen írásnak új módja egyesülvén, egészen kétségben ejtettenek volt célomnak teljesíthetése iránt […] Valahányszor elolvastam, mindannyiszor tapasztaltam fordításomban, hogy híja vagyon annak a tűznek, mely a franciát eleveníti…”

Báróczi Sándor sem tudta fordítói munkája során kikerülni a nyelv kérdését. Idézett szövegében azokra a nehézségekre utal, amelyekkel nemzedéke szinte minden tagja szembekerült.

A kör másik tagja, A kávéra című vers már említett szerzője Barcsay Ábráhám (1742– 1806) volt. Testőrként Bécsben is szolgált. Hazatérését követően birtokain gazdálkodott, majd a század utolsó évtizedében a kibontakozó politikai mozgalmakban is részt vett, amiért Bécsben vizsgálatot indítottak ellene.

Barcsay irodalmi ízlésének alakulására egyaránt hatott az antik és a kortárs irodalom jeles alkotásainak ismerete.

A költő talán legismertebb költeménye A télnek közelgetése címet viseli. A vers a tél közeledtének a leírásával indul. A költő igyekszik a kor szokásainak megfelelően a példának tekintett antik világot megidézni, ezért a tájat a görög mitológia alakjaival népesíti be. Az első három versszak zárt, szinte embertől nem lakott világával ellentétben áll a költemény második fele. A költő, aki eddig a világot kívülről mutatta be, önmagáról és világáról kezd el beszélni. A télbe forduló táj bemutatása ürüggyé válik. A költő számára az évszakok váltakozása, a tél beköszönte az emberi élet rövidségét, a halál közelségét idézi fel. A tél – az öregség – alkalmat ad arra, hogy emlékezetünkbe idézhessük fiatalságunkat, az élet szebb napjait.

A vers zárlata, az utolsó szakasz Barcsay életbölcsességét summázza: nem a múlton és nem a jövő történésein érdemes merengeni, az élet realitásait nem ezek határozzák meg.

A versben a költő a hagyományos magyaros tizenkettes sorfajtát alkalmazta, a sorok végén e korban már szokatlanul, bokorrím áll.

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. A vers jól érzékelhető módon szerkezetileg két egységre bontható. Milyen nyelvi eszközt alkalmaz a költő a változás érzékeltetésére?
2. Milyen képek segítségével érzékelteti Barcsay a fiatalság éveit?
3. Miért tartjuk a bokorrímet (a a a a) nehézkesnek? Miért teszi változatosabbá, mozgékonyabbá páros rím (a a b b) a verset?
4. Olvassuk el a szöveggyűjteményben a mű egy részletét! Állapítsuk meg a szöveg alapján, hogy melyek Pontyi azon tulajdonságai, amelyek a fiatalok előtt gúny tárgyává teszik őt!

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Olvassuk el a szöveggyűjteményben A Holmi egy részletét (Oskola)! Miben látja Bessenyei az iskola és az oktatás jelentőségét?

Mária Terézia a Theresianum (1749) megnyitásával és a Ratio Educationis (1777) kiadásával javított az oktatás (és a művelődés) magyarországi állapotán. Nézzünk utána a történelemkönyvben, milyen hatást gyakoroltak Mária Terézia említett intézkedései a kor műveltségi (köz)állapotaira.

Az alábbi költeményt, amely a Tél címet viseli, az angol romantikus költő, P. B. Shelley (1792–1822) írta. Olvassuk el a költeményt!

A téli fán gyászolva üldögél egy özvegy nagy madár, fölötte fagy leng, lassu szél, és lenn a víz megáll. A síkos föld kopár, virága jég, Fagy járja át a fát, Csönd van, csak egy malomkerék Suhog a légen át. (Radnóti Miklós fordítása)

Az angol költő által megjelenített táj kopár, kietlen. A halál, az elmúlás hangulatát árasztja.

2. Milyen eszközökkel éri el ezt a költő? A vers feszültségét a benne rejlő ellentétpárok biztosítják. Keressünk ezekre példákat (színhatások, hanghatások, mozgás-mozdulatlanság)!

Vannak azonban olyan költemények is, amelyekben a szerző egészen másképpen látja és láttatja ezt az évszakot.

3. Olvassuk el a szöveggyűjteményből a Barcsay-kortárs német költő, Hölderlin (1770– 1843) versét! Milyen hangulatot áraszt ez a költemény?
4. Gyűjtsünk magyar költőktől olyan verseket, amelyek a télről szólnak!
5. Ha mód adódik, hallgassuk meg Joseph Haydn (1732–1809) Évszakok című oratóriumát, illetve Antonio Vivaldi (1675–1741) Négy évszak című kompozícióját! Milyen hangszerek és milyen hangcsoportok idézik a tél hangulatát?

1.2. Újítók és hagyományőrzők

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

A magyarországi felvilágosodás irodalmában fontos volt azoknak a költőknek a szerepe, akik a rímes-időmértékes verselés meghonosításában és elterjesztésében részt vettek. Ráday Gedeon (1713–1792), aki ugyan egy korábbi nemzedékhez tartozott, már kísérletezett a nyugat-európai versformáknak magyar nyelven való alkalmazásával. Az igazi áttörést ebben a kérdésben azoknak az ún. deákos költőknek a fellépése hozta meg, akiket az irodalomtörténet „klasszikus triásznak” nevezett el. Rájnis József (1741–1812), Baróti Szabó Dávid (1739– 1819) a jezsuita rendben szolgáltak, míg Révai Miklós (1750–1807) piarista szerzetes volt. Fellépésük nyomán zajlottak le a kor első nagyszabású irodalmi-nyelvészeti vitái, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy egy pezsgő, vitatkozó kedvű irodalmi közélet alakuljon ki.

A hármójuk között kirobbant ún. prozódiai vita látszólag arról szólt, hogy a szavak végén az időmértékes verselés szempontjából a kiejtés vagy az íráskép számít-e. A mélyben azonban más ok húzódott meg. Véleményeiket különböző nyelvjárásokra építve fogalmazták meg, és ez eleve kizárta a megegyezés lehetőségét. Az ugyanis csak egy egységes irodalmi nyelv megléte esetén lett volna lehetséges.

A másik vita Révai helyesírási elképzeléseihez kapcsolódott. Ő a szóelemző írásmód elvét (pl. útja) támogatta, szemben azzal a Verseghy Ferenccel (1757 –1822), aki ezt vitatva a kiejtés szerinti írásmód (úttya) mellett voksolt. (A harcot, mivel a központi kérdés a j és az y használata volt, jottista-ypszilonista háborúnak nevezték.)

Baróti Szabó Dávid nem tartozott a kor kiemelkedő költői közé. Amiért most mégis nagyobb terjedelemben foglalkozunk vele, azt nem irodalomtörténeti értéke, hanem műveinek érdekessége indokolja.

Az új verselési mód – a benne rejlő lehetőségek – nagyon megragadták a költőt. „Kisded-szótára” a korabeli magyar nyelv kifejezéseit tartalmazza, hexameterbe foglalva. Nézzünk a „szótárból” erre példát!

Alkalom, ámolygás, al, aprósodom, árboc, alattság, Aggastyán, alom, alkonyodás, aranyászok, aszályos, Apród-esztendők, armás, asztalnok, avúltság, Aggasztó bú-gond, apránként, ál-hajas, akna, Általság, árok-bérlés, ábrázom, avítom, Agga-dada-nő-kofa-lant, alafát áhítok, abajdoc, Al-pörös, aljasodás, ábráz, arcallat, aratvány

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Keressük ki a szótárból azokat a szavakat, amelyeket ma is használhatnánk, majd azokat, amelyeknek a jelentését legfeljebb csak sejtjük, vagy egyáltalán nem ismerjük! Ez utóbbiak jelentésének nézzünk utána!
2. Baróti Szabó kisded-szótárát a kortársak éles bírálata mellett a gúnyos megjegyzések tömege kísérte. Mi lehetett ennek az oka?

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1763-ban Komárom városát a földrengés elpusztította. A katasztrófát Baróti Szabó Dávid versben örökíti meg. Olvassunk el ebből a műből néhány sort!

Amikor a früstök megkezdődött volna, S ahogy Komáromban folyik ennek sorja, Nappali s éjjeli időn evés-ivás, Szerte utcahosszat játék, szórakozás, A földnek rengése észvesztően indult, Úgy rémlett, hogy a föld nagy gyomra fölmordult, Mintha nehéz vasalt szekerek futának, A föld alapjai is megindulának. Mintha sziklakövet gyors szekérkerék vág, Olyan vérfagyasztón dörömbölt a földhát, De ennek félelmét szóval úgyse bírom, Semmi példázattal híven le nem írom. Ámbár a magasból súgározott a nap, A földre mégis bú és szörnyűség szakadt: Kiáltás, számtalan, sírás és jajgatás, Áradt a félelem, rémség, iszonyúság.

1. Keressük ki a versből azokat a képeket, illetve kifejezéseket, amelyek segítségével a költő a katasztrófa szörnyűségeit idézi fel!
2. Napjainkban a televízió szinte hetente bemutat olyan képsorokat, amelyek természeti katasztrófákról számolnak be. Keressük ki és gyűjtsük össze a különböző tudósításokból azokat a legjellemzőbb jegyeket, amelyekkel az operatőr és a rendező érzékeltetni igyekszik az adott esemény tragikus voltát!
3. Vitassuk meg, mitől válik a katasztrófákról szóló tudósítás hitelessé!

1.3. A nemesi hagyományok őrzője:
gróf Gvadányi József (1725–1801)

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

A Gvadányi család tagjai hagyományosan katonaként szolgálták a Habsburgokat. Gvadányi József is katonai pályára készült, ám korábban a jezsuiták egri kollégiumában, majd a nagyszombati egyetemen folytatott tanulmányokat. Katona évei alatt végigharcolta a hétéves háborút. Közel negyvenéves katonai szolgálat után vonult vissza birtokára. A családi hagyományok konzervatívvá formálták gondolkodását, a katonai szolgálat az uralkodó iránt tette lojálissá Gvadányit. Eszménye a régi világrend volt, a francia forradalom eseményei elborzasztották.

Irodalmi hírnevét az 1790-ben megjelent Egy falusi nótáriusnak budai utazásai című verses munkája alapozta meg. A mű története szerint a peleskei nótárius Budára utazik, és a szerző ennek az utazásnak a történetét meséli el. Gvadányi hőse a megtapasztalt események kapcsán a fennálló viszonyok rendíthetetlen bírálójává válik. Ez részben összefüggött a II. József halála körüli eseményekkel. Az uralkodó szándékaival (és a Magyarországon is jelentkező új divatokkal, eszményekkel) szemben a nemzetiesnek tartott értékek védelmét fogalmazta meg a költő.

Gvadányi egyéniségét kedvelték kortársai. Az országos hírnévre szert tett poétával a kor – sokszor műkedvelő – költői, írói közül többen levelezni kezdtek, és így egyfajta „verselői kör” alakult ki az öreg generális körül. A levelezők egyike a Komáromban élő Fábián Júlianna (1765–1819) volt.

A nemesi származású Fábián Júlianna férje, Bédi János csizmadiaként kereste meg a megélhetésre valót. A férj keresetét a feleség főkötők készítésével egészítette ki. Viszonylag szerény körülményeik ellenére valóságos irodalmi szalont tartottak fenn a városban, amelyben megfordult Csokonai Vitéz Mihály is. Fábián Júlianna költeményeinek irodalmi értéke csekély, számunkra azonban azért fontos, mert mutatja, hogy az irodalom élvezete és művelése egyre szélesebb rétegeket hódított meg e korban. Az alábbi szövegrészletben a mindennapok problémáiról, mint irodalmi témáról olvashatunk.

„Miolta egyé tett házasság kötele, ezen idő alatt éltünk békességben. Az Úr négy magzatot épet s szépet adott, Kik közül a halál kettőt elragadott. Éltem esztendeje mind öszve három tíz, Eddig hol zavaros, hol tiszta volt a víz, Mellyben is százszor mosdottam, feredtem, És attúl annyiszor megújúlást vettem. De gyakran főfájás, mint járvány-nyavaja Kínoz engem, s ettől színemnek van baja, Mert barnácska képem sokszor megsárgítja, Érzékeny szívemet bú bánat borítja. Az uram gyakorló mesterséges élte A csizmadiaság, mert mindég azt vélte, Hogy ezután lészen egy darab kenyere, Izzad is valóban érette tenyere. És hogy segítsége lehessek uramnak, Mindenfélét varrok másoknak s magamnak, Kevés jövedelmünk ekkép szaporítom, Gazdasszonyságomat ezzel nem fogyasztom, De a verselést is azért nem halasztom…”

Komárom – szemben a kor magyarországi városfejlődésének általános tendenciáival – helyzetének köszönhetően jelentős mértékben polgárosodott. Így nem lehet azon csodálkoznunk, hogy az ott élők számára olyan értékek is megfogalmazódhattak, amelyekre példát eddig inkább csak Európa nyugati felén láthattunk. Az olvasott szöveg erről is meggyőzhet minket.

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Melyek lesznek azok az értékek, amelyek a nemesi származású Fábián Júlianna számára a mindennapok kapcsán fontosakká válnak?
2. Miért kaphat helyet ebben az értékrendben az irodalom? (A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy e verses levelezést Gvadányi József saját költségén megjelentette.)

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Olvassuk el a szöveggyűjteményből az Egy falusi nótáriusnak budai utazásai című mű egy részletét! Keressük ki a szövegből azokat a részeket, amelyek Gvadányi kritikájának az alapját képezik!
2. Állapítsuk meg, hogy milyen versformát alkalmazott a történet elbeszéléséhez a költő!

1.4. Egy sokat és sokak által vitatott uralkodó:
II. József (1780–1790)

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

II. József hosszú időn keresztül készülhetett anyja, Mária Terézia mellett a hatalom gyakorlására. Az időt azonban, amely így rendelkezésére állt, igyekezett megfelelő módon kihasználni.

„Fejedelemre nézve absolute szükségesnek tartom az utazásokat, és elkerülhetetlenül szükséges, hogy politikai, polgári és katonai tekintetben maga nézze meg, mi történik. Nem mintha együgyű volnék, hogy higgyem: jelenléte és felügyelete egyszerre véget vet minden bajnak. De még néhányért is érdemes, és bár csak álarc alatt és jó színben látunk mindent, mindazáltal gyakrabban visszatérve, kitűnik a különbség, meghalljuk a panaszokat, megismerjük az embereket és aszerint felhasználhatjuk őket, megítéljük a mások tetteit, látjuk a fizikai helyzetet és végre, fogalmat nyerünk a miniszterek több vagy kevesebb buzgóságáról és tehetségéről…Körüljárok, tanulok, látok, okulok s jegyzek. Mindez inkább hasonlít az iskolához…”

A trónörökös álruhában – gróf Falkenstein néven – valóban bejárta jövendő birodalmát, hogy megismerje a valós és megoldásra váró problémákat.

Amikor hatalomra került, nagy lendülettel fogott hozzá azokhoz a reformokhoz, amelyek összességükben a birodalom korszerűsítését szolgálták. Magyarországgal kapcsolatban írta:

„Mielőtt többet követelnénk ez országtól, arra kell igyekeznünk, hogy boldoggá tegyük. E célból reformálni kell belső szervezetét, forgalmat kell szerezni áruinak, meg kell alapítani a kereskedést, mindenek fölött pedig előmozdítani a népesedést, az ifjúság nevelését, és meg kell téríteni a belátóbb öregeket, bizonyítva, hogy javukra cselekszünk. Mindenek fölött nem szabad engedni semmi gyanút, mintha korlátozni akarnók előjogaikat”.

II. József törekvései megosztották a magyar nemességet. Voltak olyanok, akik elfogadták és támogatták a császári szándékot. Őket, József híveit nevezték jozefinistáknak.

II. József reformjai közül – ami az irodalmat és általában a kultúrát illeti – a legfontosabb az volt, hogy enyhített a cenzúra működésén. Sokkal nagyobb vitát kavart az 1784-ben kibocsátott nyelvrendelete, amely hivatalos nyelvként az egész birodalomban a németet kívánta bevezetni. (Ez önmagában logikus döntés volt, hiszen a magyarok által használt latin nyelv a közigazgatásban ekkor már korszerűtlennek számított. Az egységes nyelvhasználat mellett szólt az is, hogy az országban a magyar mellett – közel azonos arányban – más nemzetiségűek is éltek, így számukra a magyar nyelv bevezetése vált elfogadhatatlanná.) A nyelvrendelet bevezetése felerősítette a magyar nemzeti mozgalmat. A nemesség többsége az uralkodó és reformjai ellen fordult.

A II. Józseffel kapcsolatos irodalmi alkotások legjellemzőbb és legismertebb darabját Ányos Pál (1756–1784) írta. A Kalapos király című verse a nemesi ellenállás reprezentatív művévé vált.

Szentjóbi Szabó László (1767–1795) verse, a II. József halálára más álláspontot képvisel. Vitathatatlan, hogy egy jozefinista búcsúzik a halott uralkodótól.

II. József halálára Az emberi nemnek igaz, hív szolgája, A közszeretetnek tűköre s példája, Ki a józan elme s bölcsesség ösvényén Segíteni kívánt népei törvényén: De kinek szándéka s minden feltétele Szerencsétlenné lett s elmúlt vele, Ki nagyokat akart, s többre nem mehetett, Minthogy bús éltének szegény! Véget vetett, Ki éltét hamarább feláldozta értünk, Mint benne egy igaz jóltévőt esmértünk? De mégis nagyobb volt az egész századnál, Nézd utazó! József fekszik itt lábadnál!

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Milyen értékeket tulajdonít Szentjóbi a királynak?
2. Mi lehet a szerepe a vers zárlatában megfogalmazott túlzásnak („nagyobb volt az egész századnál”)?

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Olvassuk el a Ányos Pál A kalapos király című költeményének egy részletét a szöveggyűjteményből!
2. Miért „kalapos” királyról beszél Ányos Pál?
3. Milyen álláspontot képviselve utasította el Ányos Pál II. József reformtörekvéseit?
4. Olvassuk el Németh László (1901–1975) II. József című drámájának részletét! Milyen képet alakított ki az uralkodóról – a történelmi távlat adta előnyös helyzetből – a 20. századi magyar irodalom egyik meghatározó egyénisége?

1.5. Nyomdák, kiadók, hírlapok és folyóiratok

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

Az 1780-as évek végén Magyarországon közel harminc nyomda működött. Pesten ekkor alapozta meg később hírnevét és tekintélyét Trattner Mátyás (1717–1798) és Landerer János vállalkozása. Az egyetemi nyomda, amely Budán létesült, a 19. század első felére a legnagyobb kapacitású üzemmé fejlődött.

A kinyomtatott művek terjesztését a könyvkötők és a könyvkereskedők vállalták. A könyvek többsége még mindig a vásárokon talált gazdára, ahol a sátrak előtt ponyvákon árusították őket. Legnagyobb keletje a vallásos jellegű műveknek, a kalendáriumoknak, a könnyű olvasmányoknak: útleírásoknak, kalandos történeteknek és a ponyvairodalomnak volt.

Az igényes irodalmat előállító írók és költők helyzete nem volt könnyű. A nyomdák és a kiadók alig-alig kockáztatták meg a munkák megjelentetését, ezért a szerzőnek saját pénzét kellett a vállalkozásba befektetnie. (Ezért, mint ezt már láttuk, próbáltak „megrendelőkhöz” jutni az előfizetésre felszólító ívekkel.)

Az olvasóközönség száma azonban – minden gond ellenére – emelkedett, és ez jótékonyan hatott az újságírásra is. Az első magyar nyelvű újság a Pozsonyban megjelenő Magyar Hírmondó volt, amelyet Rát Mátyás (1749–1810) szerkesztett. Részben a külföldi lapok híreit közölte, részben pedig a lap magyarországi levelezőinek az információit használta fel. A lap hetente kétszer jelent meg, és idővel a szerkesztő egy szépirodalmi mellékletet is kialakított. Az előfizetők száma háromszáz volt. A lap nyolcéves fennállás után anyagi gondok miatt bukott meg.

Szacsvay Sándor Bécsben indította a Magyar Kurírt 1786-ban, és ugyanitt jelent meg Görög Demeter (1760–1833) és Kerekes Sámuel hírlapja: a Hadi És Más Nevezetes Történetek.

Majd két évtizeddel később indult meg Pesten Kulcsár István magyar nyelvű lapjának a kiadása, amely a Hazai Tudósítások címet viselte. Volt időszak, amikor erre a lapra ezren fizettek elő, pedig a lap ára nem volt alacsony.

Az eddig elmondottak önmagukban is igazolhatják, hogy miért kerültek nehéz helyzetbe azok, aki irodalmi–művészeti és tudományos tartalmú lapok megindítását tervezték. Kéziratot a szerkesztő még tudott szerezni – bár a megjelentetett írásokért ekkor még nem fizettek –, de tőkeerős támogatónak és hitelező nyomdának a megnyerése nem volt könnyű feladat.

Az első magyar nyelvű folyóirat, amely 1788-ban indult, öt év alatt nyolc füzetet ért meg. A címe Magyar Museum volt, Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid szerkesztette. A lap színvonala igen magas volt, irodalmi és esztétikai tárgyú közleményei kevés olvasót vonzottak.

A szerkesztők céljaikat a megjelentetett lap elé függesztett „Bévezetés”-ben közölték. Olvassunk el ebből egy rövid részletet!

„Tudva vagyon, mennyit használnak más nemzeteknél a tudományoknak s hazai nyelvnek előmozdítására az evégett hetenként vagy hónaponként közrebocsáttani szokott írások. Az aféle gyűjtemények, ha különféle válogatott jó darabokból állanak, mind a nemzetnek kedvet adnak az olvasásra, mind pedig az íróknak alkalmatosságot szolgáltatnak, holmi jeles munkácskáikat, melyek különben talán esméretlenül maradtak volna, számos kézbe, s közönséges esmeretségre jutni.

Ilyen egy gyűjteményt fogunk mi, Magyar Museum nevezet alatt, esztendő által négyszer, kisebb vagy nagyobb darabokban (mert szakaszaink vastagságát előre meghatároznunk nem lehet) közrebocsátani. Ebbe a gyűjteménybe mindazon kisebb szabású munkák béfogadtatnak, közreeresztenek, melyek jelentenek tárgyunkra, azaz, anyai nyelvünknek gyarapítására, s a tudományoknak hazánkban való terjesztésére szolgálnak. Azok az érdemes hazafiak tehát, kik valamely munkájukat gyűjteményünkbe iktatni kívánják, azt szabad postán vagy valamely más alkalmatossággal ide, Kassára, a Magyar Museum íróihoz utasítván nevöknek aláírásával, hozzánk béküldhetik.”

II. József halálát követő időszak egyik legérdekesebb lapkiadási kísérlete Kármán József (1769–1795) nevéhez fűződik. Kármán ügyvéd volt Pesten, és itt nyerte el gróf Belaznay Miklós feleségének, Podmaniczky Annamáriának az anyagi támogatását a lap megindításához. Kármán lapja az Uránia címet viselte, amelyet elsősorban a nők műveltségének a fejlesztésére szánt. (Ezzel a szándékával mindenesetre egyedül állt kortársai között.) Kármán programja a nemzeti nyelv fejlesztését, a tudományok terjesztését és általában az ízlés javítását tartalmazta. „Zeng az egész haza környéke literatúránk divatjától. Nincs vége se hossza az örömujongatásoknak tudományaink felderült egéről, a világosság hasadó hajnaláról, a felébredt józan értelemről… Ártalmas ez a szédítés. A dicséret csiklandozása ámító szirén. Amit sokszor hallunk, a szokás végre elhiteti velünk… Ne palástoljátok tehát, társaim! Hogy messze-messze vagyunk a tökéletességtől, hogy a tudományok dicső halmának derekán még nem járunk… Valljunk igazat! Ott megállapodtunk, ahol elkezdettük. Egy kis zsibongás, egy kis felforrás az egész dolog summája.” – írta A nemzet csinosodása című tanulmányában. A folyóirat az olvasókkal szemben nagyon magas igényeket támasztott. Az első számra mindössze 104 előfizető jelentkezett. A lap összesen három számot ért meg, utána az érdeklődés hiánya miatt megszűnt.

Kármán fő műve a Fanni hagyományai (1794) című regény, amellyel az író a kor divat- és érzésvilágának megfelelően Goethe Wertherének az utánzására törekedett. A regénynek a magyar irodalomban alig volt előzménye. A klasszicizmus esztétikája ugyanis nem tartotta „elegáns” műfajnak a regényt, akkoriban többre becsülték a drámát és az eposzt.

Kármán levél- és naplóformában írta meg ezt a művet. A történet főhőse Fanni, akinek az élete kereteit az ábrándozás és a természet szemlélete jelölte ki, olthatatlan szerelemre gyulladt egy ifjú iránt. Noha az ifjú viszonozza a leány érzelmeit, mégsem lehetnek boldogok. Fanni családja ingyenélőnek tartotta a fiatalembert, és ezért Fanni apja durván véget vetett e kibontakozó kapcsolatnak. Fanni belebetegszik az eseményekbe, de környezete ezt a helyzetet félreérti. Úgy gondolták és magyarázták ezt, mint Fanni erkölcsi bukásának a következményét. Fanni hamarosan meghalt, de abban a reményben, hogy halála után elnyerheti majd a boldogságot.

Kármán nem a külső történésekre helyezte a hangsúlyt, hanem a női lélek ábrázolására. Fanni szembe kerül környezetével, és mivel gondjait nem tudják orvosolni, magányossá, elesetté válik.

A regény az Urániában jelent meg, Kármán nem tüntette fel benne saját nevét, ezzel azt a látszatot kívánta kelteni, hogy nem fiktív, hanem valódi naplótól és levelekről van szó.

A mű a szentimentalizmus magyarországi irodalmának egyik alapművévé vált.

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Nemeskürty István magyar irodalomtörténetében máig olvasható, modern műnek tartotta Kármán József regényét. A szöveggyűjteményben a mű befejező sorait olvashatjuk. Erről az állításról az olvasottak alapján magunk is meggyőződhetünk. Miért érezheti a mű stílusát élvezhetőnek, az olvasóhoz közel állónak a ma embere?

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Milyen célok megvalósítását tűzték maguk elé a Magyar Museum lap szerkesztői? Állapítsuk meg a fenti szöveg alapján, hogyan „működtettek” egy irodalmi lapot ebben a korszakban!
2. A szöveggyűjteményben közöljük a lap előfizetőinek korabeli listáját.
   Nézzük meg, hogy kik voltak azok, akik szándékaik szerint olvasni szerették volna a lapot! Készítsünk a jövendőbeli olvasókról statisztikát! (pl. hol élnek, milyen pozíciókat töltenek be a társadalomban, kit tarthatunk közülük vagyonos embernek, milyen volt az iskolai végzettségük stb.)

2. Költősorsok Magyarországon

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

II. József halálát követően sajátos helyzet alakult ki Magyarországon. A nemesség azon része, amely az uralkodó reformjai ellen foglalt állást, ezúttal ünnepelt. A koronát, amelyet eddig Bécsben őriztek, ünnepélyesen, nemesi bandériumoktól kísérve hozták vissza Pozsonyba, mintegy kifejezésre juttatva az alkotmányosság helyreállását.

Az új uralkodó, II. Lipót (1790–1792) nem is bizonyult rossz választásnak, bár ehhez a magyar nemességnek valójában nem volt sok köze. Lipót abból az észak-itáliai Toscanából érkezett, amelyből rövid idő alatt reformok segítségével jól fejlődő, prosperáló, a Habsburg Birodalomban példa nélkül álló „mintatartományt” hozott létre.

A birodalmi politika irányítását nagyon nehéz helyzetben vette át. A külpolitikai bonyodalmak ellenére azonban császári támogatással – gondoljunk arra, hogy a franciaországi események egyre radikálisabb fordulatot vettek! – Magyarországon is reformbizottságok alakultak, amelyek számtalan területen fogalmazhatták meg elképzeléseiket. E kedvezőnek induló folyamatot Lipót váratlan halála megakasztotta.

I. Ferenc (1792–1835) személyében a reformoktól tartózkodó uralkodó lépett trónra, és ez azonnal megváltoztatta a magyarországi helyzetet. A francia forradalom eseményeinek a híre egyre több csatornán keresztül terjedt az országban, és ez másfajta gondolkodásra serkentette mindazokat, akik a politikai fordulattal nem tudtak egyetérteni.

Az időszak legradikálisabb politikai fellépése Martinovics Ignác (1755–1795) nevéhez fűződik, aki nemesi és polgári származású személyek részvételével mozgalmat szervezett a hatalmi és politikai viszonyok megváltoztatására. (Noha a résztvevők ideológiai és politikai nézetei rendkívül heterogénnek bizonyultak, mégis az utókor magyar jakobinusokként emlegeti őket.)

Az „összeesküvést”, amelyet Martinovics dilettáns módon szervezett, a titkosrendőrség felgöngyölítette és a résztvevőket letartóztatták. A vezetők elleni perben kiderült, hogy a szervezkedés a hatalomra nem jelentett reális veszélyt, az ítéletek mégis elrettentő jellegűek voltak. Martinovicsot társaival (Hajnóczy József, Laczkovics János, Szentmarjay Ferenc, Sigray Jakab gróf, Szolártsik Sándor, Őz Pál) együtt a budai vár alatti réten lefejezték. A mozgalomhoz kapcsolódó írók közül többen börtönbüntetést kaptak.

2.1. A perifériára szorult költő:
Batsányi János (1763–1845)

Tapolcán született kispolgári családban. Gimnáziumot végzett, majd Pesten jogot és filozófiát tanult és eközben került kapcsolatba irodalmi körökkel. Kassára nevezték ki tisztviselőnek és itt, 1788-ban indította meg Kazinczyval és Baróti Szabó Dáviddal a Magyar Museumot. A lap szerkesztése körüli viták a korábbi barátokat szembeállították egymással, és ezért a lap kiadása körüli gondokat Batsányi egyedül vállalta. A lap mindössze nyolc számot ért meg, majd érdeklődés hiányában megszűnt.

Jellemző a kor viszonyaira, ahogy Batsányi távozni kényszerült Kassáról. Összetűzött hivatali főnökével és ezért kihívta párbajra. Báró Vécsey Miklós, a császár adminisztrátora Batsányit polgári származása miatt alkalmatlannak tartotta becsületbeli ügyekről folytatott tárgyalásra, és párbaj helyett inkább hivatala elhagyására kényszerítette a költőt.

Erre kiváló alkalmat adott az a tény, hogy egy Sáros megyei birtokos feljelentést tett Batsányi ellen A franciaországi változásokra című verséért, amely a Magyar Museumban jelent meg.

A vers műfaját tekintve epigramma, de Batsányi a hagyományos disztichon helyett páros rímű tizenkettes sorokat használt. A mű egyetlen körmondatként fogható fel. A két megszólítottra egyaránt vonatkoztatható két záró sor – hatásos csattanójaként az epigrammának – egyszerre tartalmaz fenyegetést és lelkesítést.

A vers a franciaországi események kapcsán előrejelzi azt a történelmi változást, amely a forradalom nyomán következik be. A megjelenített világ éles ellentétre épül: a zsarnokok által kialakított világ rendje ellenkezik a természetes, józan ész alapján kialakítható világ rendjével. Batsányi felfogása a felvilágosodás gondolkodóinak jól elsajátított eszméit hasznosítja. Ez a gondolkodásmód teljességgel idegen volt a hagyományokhoz – így a rendi előjogokhoz ragaszkodó – magyar nemesség számára. A vers még a II. Józseffel szembeni nemesi ellenállás szemléletét hordozza magán, és így magyarázható az, hogy Batsányi a francia forradalomban az abszolút uralkodóval szemben a nemesi jogok védelmezőjét véli felfedezni.

Batsányi másik közismert verse A látó (1791) címet viselte. A költemény felfogása szerint a költő látnok. Különleges képessége alkalmassá teszi őt arra, hogy a jelennek számot adhasson a jövő történéseiről. Batsányi politikai nézetei – összhangban a franciaországi forradalmi eseményekkel – radikalizálódtak és ebben a költeményben a magyar irodalomban szokatlan hangnemben kifejezésre jutottak.

Batsányi életében döntő fordulatot hozott a magyar jakobinusok mozgalma. Ebben Martinovics Ignác eredetileg vezető szerepet szánt Batsányinak, de ezt ő nem vállalta. A mozgalom bukását követően Batsányit is letartóztatták, de egy évnyi kufsteini raboskodás után kiszabadult a börtönből.

Az irodalmi életbe később már nem tudott bekapcsolódni. Amikor Napóleon hadserege elfoglalta Bécset, a császár kiáltványát, amelyet a magyar nemességhez intézett, az ő közreműködésével fordították magyarra. Batsányi a francia csapatokkal együtt hagyta el a várost és néhány évre Párizsba költözött. Reményei itt sem váltak valóra, hiszen komoly hivatalt és jövedelmet Napóleon nem juttatott a számára.

Napóleon hatalmának összeomlása újabb megpróbáltatásokat hozott a költő számára. A Párizsba bevonuló osztrák csapatok elfogták, és ezúttal a Brünn melletti Spielberg várbörtönébe zárták. Hosszú vizsgálati fogság után tudott csak kiszabadulni, de haza ekkor már nem térhetett, mert a hatóság felügyelet alatt tartva Linzbe internálta feleségével együtt. Itt élt késő öregkoráig, a reformkor nemzedéke számára szinte teljes ismeretlenségben.

Batsányi életművének fontos részét képezi A fordításról szóló tanulmánya, amelyben a magyar irodalomban először összefoglalta a műfordítás szabályait. Felfogása szerint a fordítói hűség az idegen szövegek magyarításakor nélkülözhetetlen. Ennek a megállapításnak akkor azért volt nagy jelentősége, mert a kortársak fordításaik alkalmával az eredeti szöveghez való hűséget nem tartották elsőrendű szempontnak, tetszésük szerint módosítottak az eredeti alkotáson. A tanulmány megjelenését követően Batsányi intelmei megkerülhetetlenné váltak:

„…gondolatokban, a gondolatok rendében, a szókban, a szóknak összealkotásában mindenütt az eredeti írást kell követni, a könyvszerzőt éppen úgy kell neki ezen a nyelven beszéltetni, amiként beszél vala, ha maga benne írt volna.”

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Keressük ki A franciaországi változásokra című versből azokat a kifejezéseket, amelyek a megszólítottak jellemzését tartalmazzák! Miért jelentős ezeknek a szavaknak a stílusértéke?
2. Az oxymoron olyan stilisztikai alakzat, amely egymást kizáró, egymással össze nem illő szavakat, fogalmakat kapcsol össze. (A hétköznapi beszédben is sokszor élünk vele: pl. vén diák. Korábbi tanulmányaink során már találkozhattunk irodalmi alkalmazásával is. Gondoljunk Catullus vagy éppen Villon költészetére!) Keressünk Batsányi versében az oxymoron alkalmazására példát!
3. Keressünk a versben olyan kifejezéseket, amelyek igazolhatják, hogy a költemény magán viseli a felvilágosodás szellemiségét!

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Keressünk A látó című költeményben olyan sorokat, amelyekben közvetlenül megnyilvánul a költő politikai nézete, felfogása!
   (Batsányi gondolkodása számos vonatkozásban érintkezett a jakobinusok képviselte nézetekkel. Teljes azonosságot azonban mégsem feltételezhetünk, mert a jakobinus politikai gyakorlat eltúlzottan radikális jellegével – a terror alkalmazásával – Batsányi már nem tudott és nem is akart lépést tartani.)

2.2. Az irodalmi vezér:
Kazinczy Ferenc (1759–1831)

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

Élete

Kazinczy 1759 októberében született Érsemjénben, köznemesi családban. Tízéves korában került Sárospatakra, ahol majd egy évtizeden keresztül folytatott tanulmányokat. A pataki évek után Kassára ment, ahol elkezdte a kötelező joggyakornokoskodást. 1782-ben már Pestre utazott, hogy jogi tanulmányait befejezze. A pesti évek a későbbiek miatt fontosnak bizonyultak, mert ekkor kötött ismeretséget több országos hírű költővel, tudóssal.

A család ellenállása miatt nem tudott külföldön tanulni, ehelyett Zemplénben és Abaúj megyében vállalt hivatali szolgálatot.

II. József kinevezte a kassai tankerület alsófokú iskoláinak felügyelőjévé, ami életében először és utoljára biztos anyagi körülményeket jelentett számára. Kazinczy támogatta II. József politikáját, így annak bukása őt is magával rántotta. Az új uralkodó felmentette hivatalából.

A következő években egyre több időt szentelt az irodalomnak. Hazaköltözött, majd az általa Széphalomnak elnevezett Bányácskán önálló otthont teremtett.

A Martinovics-féle szervezkedés törést jelentett életében. A vizsgálatok során kénytelen volt elismerni, hogy ő is olvasta a forradalmi kátét, és mivel annak tartalmát mással is közölte, így felségsértés és lázadás miatt emeltek vádat ellene. Eredetileg őt is halálra ítélték, de a királyi kegyelem nyomán „csak” határozatlan időtartamú fogságra vetették. Végül 2387 napos börtönbüntetést szenvedett el, amelyet a birodalom várbörtöneiben kellett letöltenie.

Szabadulása után új életet kezdett. Megházasodott és nehéz körülmények között gazdálkodni kezdett.

Széphalom Kazinczy tevékenysége nyomán az ország irodalmi központjává vált. Ezt széles körű levelezéssel tudta biztosítani. A levelek, amelyek természetesen nem csak a címzetthez juthattak el, az irodalmi közvéleményt, a sajtót és a kritikát egyszerre pótolták. Kazinczy e szövegek segítségével érvényesítette esztétikai álláspontját, fogadtatta el véleményét a nyelvújítás kérdéseiben. (Németh László igen találó hasonlattal Széphalmot az irodalmi élet telefonközpontjának nevezte.) Tekintélye évről évre vitathatatlanul nőtt. Kortársainak többsége elfogadta őt irodalmi vezérnek. Ez a szerep azonban semmiféle anyagi haszonnal nem járt. Kazinczy egész életében rendkívül szerény körülmények között élt, ráadásul az utolsó évek rossz terméseredményei, a családi pörök és a balul sikerült irodalmi vállalkozások nyomán tekintélyes mennyiségű adósság halmozódott fel.

A 19. század második évtizedében színre lépő új generáció, amelynek ízlésvilágát már a romantika határozta meg, szembekerült Kazinczyval. A húszas évek során háttérbe szorult. Az 1831-ben kitört felvidéki kolerajárványnak esett áldozatul, halála után özvegye és hét gyermeke többnyire nélkülözött. Ezen a helyzeten csak a pályatársak adományai tudtak néha segíteni.

Művei

Kazinczy irodalmi működését fordításokkal kezdte. Első komoly sikere, amelyre már sokan felfigyeltek, a kor divatos írójának, Salamon Gessner (1730–1788) svájci-német író idilljeinek a fordítása volt (1788). A műhöz írt előszóban Kazinczy is érintette a fordítás kérdését:

„…az érthetetlensége sok fordításainknak gyakorta az idegen szóknak szükségtelen s nagyobb részént káros kikerüléseiből származik. Erőlködve akarunk mindent magyar szóval kitenni, s elfelejtjük megfontolni, ha ezen új elnevezés által nem veszt-é az értelem, az energia, az idiotismus? – Én itt fülemet s a külső nemzetek példáit választottam vezéreimnek. Széltében élek mindaddig az idegen szókkal, ahol ki nem kerülhetem, míg helyettek ugyanazon értelmű magyar eredetűt s hangzásút nem találok. Arra úgyse tarthatunk számot, hogy a Scythiából kihozottak közül azokat, melyekkel üstökös atyáink nem éltek, kiseperhessük: valaminthogy másrészről attól nem tarthatunk, hogy ezen korcsosságunknak szemünkre hányásával a legkevélyebb nemzet is megszégyeníthessen. Elégedjünk meg inkább azzal a dicsőséggel. Igazak lévén mind magunk, más eránt, hogy nyelvünk anyanyelv, pompás, méltóságos, velős, hajló és, a modulatiora nézve, maga az az élők között, amely az olasszal vetekedhetik.”

Ennél a műnél is nagyobb sikert aratott Kazinczy másik munkája, amelyben egy névtelen szerzőjű német regényt „magyarított”. Eredetileg úgy tervezte, hogy Goethe Wertherét fogja fordítani, de – jellemző a korabeli viszonyokra – nem jutott hozzá a műhöz. Ezért – mert az esett a keze ügyébe – meg kellett elégednie egy gyenge Werther-utánzattal. A regény a Bács-megyei levelei címet kapta. Valójában egy levelekben írt naplóról volt szó, amelyben az érzékeny lelkű ifjúnak, Bácsmegyeinek a vallomásait olvashatjuk. A történet egyszerű volt. Bácsmegyei reménytelenül volt szerelmes Manciba, aki ráadásul máshoz ment férjhez. Az ifjú kínjait tetézte, hogy részt kellett vennie a lány esküvőjén. Bácsmegyei nem tudott megbékélni ezzel a helyzettel, betegségbe esett és meghalt.

Kazinczy munkája több volt, mint fordítás. Az eredeti történetet a magyarországi viszonyok közé helyezte, ami jelentős mértékben elősegítette e munka kedvező fogadtatását.

A nyelvújítás

A korabeli magyar írók többségét általában foglalkoztatták a nyelv, a nyelvtudomány problémái. Érdeklődésük középpontjába – éppen a fordítások kapcsán – a szókincs kérdése került. Úgy ítélték meg, hogy a magyar nyelv szókészlete szegényes, és ez különösen hátrányossá vált az irodalmi és tudományos szövegek esetében. A megoldást abban látták, hogy a hiányzó szavakat, kifejezéseket pótolni kell. Részben régi, elavult kifejezéseket újítottak fel, részben tájszavakat emeltek a köznyelvbe, másrészt pedig éltek a szóképzés lehetőségével.

Az első komoly vitákat kiváltó nyelvújító Barczafalvi Szabó Dávid (1752–1828). Első kísérletei – 1786-tól – a pozsonyi Magyar Hírmondóban láttak napvilágot.

Barcafalvi szóalkotásai közül jó néhány mind a mai napig használatos. Ilyenek pl. a cím, a társadalom, az olvasmány, a mondat, a közönség, az arány szavunk. Ugyanakkor bizonyos kifejezéseket kortársai mereven elutasítottak, egy részükről Kazinczy is mint „idétlenségekről” beszélt. Barczafalvinál a tizenkét hónap neve így alakult: zúzoros, enyheges, olvanos, nyilonos, zöldönös, termenes, halászonos, hévenes, gyümölcsönös, muntonos, gémberes, fagyláros.

Kazinczy felfogása szerint olyan nyelvet kell létrehozni, amely alkalmas bármely téma kifejezésére és ehhez rendelkezik a megfelelő stílusárnyatokkal is. A századfordulót követően esztétikájának és értékrendjének alapjává a szépség fogalma válik, és ezt akár szokatlan, addig nem alkalmazott nyelvi formák segítségével is kifejezhetőnek tartja. A nyelvújítást tehát bizonyos mértékig „stílusforradalomnak” fogta fel. Amikor „fentebb stílusról” beszélt, akkor annak a követelményét hangoztatta, hogy az író, a költő térjen el a hétköznapokban megszokott nyelvi formák alkalmazásától, használjon választékosabb, igényesebb nyelvi elemeket.

Kazinczy 1811-ben megjelentette a Tövisek és virágok című kötetét. Ebben élesen támadta mindazokat, akiknek az írásművészete nem alkalmazkodott az általa képviselt nyelvi eszményhez. A nyelvújítási küzdelem a kötet megjelenését követően vált rendkívül élessé. (Kazinczy persze már korábban is szerzett magának ellenfeleket. Csokonai verseinek a kiadása körüli vitákban pl. élesen támadta az akkor már halott költő „debrecenizmusát”. Felfogásától és ízlésétől teljesen idegen volt Csokonai népiessége, amelyet provinciálisnak érzett.)

Kazinczy megjelent epigrammáiból az ellenfelek (az ortologusok) csak a támadó élt voltak hajlandók meglátni és kiolvasni.

Válaszuk nem is késett sokáig. 1813-ban megjelentették Mondolat (Sok bővítménnyel és egy kiegészített új szótárral együtt, 1813) címmel azt a szatíragyűjteményt, amely Kazinczy stílusát, nyelvújítói törekvéseit volt hivatott kigúnyolni. A mű címlapja Kazinczy Ferencet ábrázolta szamárháton, fején koszorú és lepke, szájában tülök, oldalán lant, míg bal kezében a szabadkőművesek háromszögű jelvénye. (Kazinczy ugyanis már fiatal kora óta az egyik szabadkőműves páholy tagja volt, Orpheus álnéven.) A kötetet Zafyr Czenczihez szóló ajánlás vezette be. A munkát csak a csatolt szótár segítségével lehetett olvasni és értelmezni.

Kazinczy hívei, Kölcsey Ferenc és Szemere Pál két év alatt elkészítették a Feleletet. (A szerzők neveit nem tüntették fel a köteten.) A neológusok visszavágása jól sikerült, a kötet sikert aratott a dunántúli és a debreceni írók nagy bosszúságára.

A nyelvújítási harc lezárását Kazinczy 1819-ben közzétett, Az ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmánya jelentette. Ebben a szerző még egyszer leszögezte a nyelvújítás elkerülhetetlenségét. Ellenfeleit kevés kivételtől eltekintve kiengesztelte. „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával” – fogalmazta meg a vita konklúzióját.

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Olvassuk el az alábbi epigrammákat, amelyek az 1811-ben megjelent kötetből valók!

A nagy titok Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.

Írói érdem Szólj, s ki vagy, elmondom. – Ne tovább! Ismerlek       Egészen. Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés. Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés: Íz, szín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.

A két epigramma név szerint nem támadott meg senkit. Az ellentábor olvasói és szerzői mégis sértve érezhették magukat. Milyen „töviseket” helyezett el ezekben a versekben Kazinczy?

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

Az alábbi epigramma már neveket is említ:

Himfy Dayka: Tűzbe felét! Himfy: Vetem. Dayka: Újra felét! Himfy: Ím! Dayka: Harmadikát még! Himfy: Lángol az is. Dayka: Jer most, vár az olympusi kar.

1. Nézzünk utána, hogy ki rejtőzött a Himfy írói (ál)név mögött?
2. Miért találhatott kifogásolni valót költeményeiben Kazinczy?
3. Miért Dayka Gábor (1769–1796) tollával ítélkezett Kazinczy?

Kazinczy életművének legmaradandóbb darabjait költeményeivel szemben prózai munkái képezik. A Pályám emlékezete (1829) és a Fogságom naplója (1828) a kor irodalmi és társadalmi viszonyiról nyújt kitűnő képet. Ugyanez vonatkozik a huszonhárom kötetet megtöltő levelezésére is, amely a kor kutatásának elengedhetetlen forrásává vált.

2.3. …és a „világ szerencsétlenje”:
Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805)

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

Élete

Csokonai 1773. november 17-én született Debrecenben. Apja borbélymester és seborvos volt, a Dunántúlról került a városba. Itt házasságot kötött egy jómódú szabó lányával, Diószegi Sárával.

A Csokonai család helyzete az apa korai halálával megrendült. Csokonai a nehéz anyagi helyzet ellenére a református kollégium tanulója lett. Tehetséges diáknak számított és már fiatalon sok nyelvet elsajátított. Társaival önképzőkört alakítottak, amelyben a hazai és külföldi irodalmat tanulmányozták. Tapasztalataikról beszámoltak egymásnak. Levelezés útján került kapcsolatba Kazinczy Ferenccel és Kármán Józseffel.

Iskolai pályafutása azonban rosszul végződött. Debrecenben szokás volt idősebb hallgatókat megbízni az alacsonyabb évfolyamokra járók tanításával. Így kapta meg a huszonegy éves fiatalember a poétai osztályt. A feladatot Csokonai hanyagul látta el, ezért megfosztották a tanítás lehetőségétől. A szakítás akkor következett be, amikor Halasra küldték legátusnak. Küldetésével nem tudott elszámolni, ezért a kollégium fegyelmi bizottsága kizárta a még diák Csokonait az intézményből. Bizonyítvány nélkül, megalázott helyzetben hagyta ott a várost. Erről az időszakáról írta a kortárs Dombi Márton az alábbiakat:

„Az ő különössége megtetszett mind a tanítás, mind a tanítványaival való bánás módjában. Az mindjárt különös volt benne, hogy ő éjtszaka nem aludván rendesen, csak az óra elütésekor, mikor már tanításra menni kellett, költetett fel ágyából … s félig borzasan jelent meg az oskolájában…

…inkább mezőn, vagy legalább az oskolájában sétálva tanított, mint aluszékonyan a katedrába ülve. Legkülönösebb pedig és egészen remek volt az ő előadása, kivált a poétai historiákban … az ő tanítványi ahelyett, hogy a hideg leckéktől idegenkedtek volna, az ő oskolájába mint teátrumra egymást törve mentek.”

Életének következő állomása Sárospatak volt, ahol Kövy Sándor (1763–1829), a korszak jeles jogtudósa tanított. Csokonait azonban nem tudták lekötni a jogi tanulmányok és ezért továbbállt ebből a városból is.

Szaporodó munkáihoz kiadót keresve érkezett meg Pesten át Pozsonyba, ahol éppen ülésezett az országgyűlés. Kiadandó kötetéhez hiába keresett pártfogót, mecénást. Így saját maga indított vállalkozást. Megjelentette a Diétai Magyar Múzsa című hetilapot, amelyet azonban az érintettek nem méltattak figyelemre. A vállalkozás Csokonai számára anyagi (és erkölcsi) bukással végződött.

Pozsonyt elhagyva előbb Bicskére, majd Komáromba ment. Ez utóbbi helyen ismerkedett meg a kor egyik ismert költőjével, Édes Gergellyel (1763–1847), majd bejáratos lett Fábián Júlianna szalonjába.

Ebben az irodalmi körben találkozott Vajda Júliával, aki iránt szerelemre lobbant. Úgy látszott, hogy a költő érzéseit a lány viszonozza, de a szülők semmiképpen sem egyeztek bele a házasságba. Számukra Csokonai bizonytalan, jövedelem nélküli élete, állástalansága sem lányuk, sem pedig a házasság jövője szempontjából nem nyújtott biztosítékot. A kérdést úgy oldották meg, hogy férjhez adták egy vagyonos kereskedőhöz.

A következő hónapok szüntelen vándorlással teltek, Csokonai csak a dunántúli nemesek és református lelkészek jóindulatára támaszkodhatott.

1799 nyarán átmenetileg álláshoz jutott Csurgón. A következő év tavaszáig tanított a református gimnáziumban, majd amikor a megbízatása lejárt, elindult hazafelé, Debrecenbe. A városban anyja házában élve irodalmi tanulmányokba mélyedt, megpróbált műveinek kiadót, magának pedig állást találni. Egyikkel sem volt szerencséje.

Életének utolsó éveit sorozatos kudarcok jellemezték. Tüdőbetegsége, pénztelensége egyre inkább a városhoz kötötte a költőt. Harminckét éves korában hunyt el.

Az Árkádiai-pör

Halálát követően műveit Kazinczy Ferenc szerette volna közzé tenni. Ez a debreceni írók között ellenszenvet váltott ki, mert Csokonai műveit ők akarták kiadni. Kazinczy úgy gondolta, hogy a költői örökséget Debrecen nem sajátíthatja ki, a kiadás joga pedig azé kell hogy legyen, aki erre a legalkalmasabb.

Kazinczy mindezek után arra tett javaslatot, hogy a költő sírjára nevén és az évszámokon kívül mindössze egyetlen mondatot véssenek: „Árkádiában éltem én is”. Felfogása szerint Csokonai írói érdemeit nem kell hosszabban ecsetelni, mert az utókor pontosan tudni fogja ebből is, hogy ki volt és mit ért Csokonai.

A debreceniek azonban másképpen értelmezték a szöveget. Forrásaik alapján úgy magyarázták a sírfeliratot, hogy Árkádia nemcsak a költészet hazája volt, hanem egyúttal marhalegelő is, többnyire szamaraknak. A mondat értelmezése körül komoly vita indult, ami elmérgesítette Kazinczy és Debrecen kapcsolatát.

Korai versek

A debreceni kollégium diákjai számára a versírás gyakorlása kötelező penzumnak számított. Az iskolai feladatok többnyire két területen tették próbára a diákok tehetségét. Az előre megadott tárgyról a diákok vagy sententiát (gondolati-elmélkedő jellegű mű), vagy pedig picturát (leíró jellegű vers) írtak. E két típus Csokonai költészetében a későbbiekben is jelentős szerepet játszott. Zsengéit (ahogy a költők korai, kevéssé kiérlelt verseit nevezik) a későbbiekben többször átdolgozta, növelve vagy éppen csökkentve terjedelmüket.

Erre lehet példa az 1794-es keltezésű Konstancinápoly című verse. (A mű alapját egy korábbi versgyakorlat képezte: Egy város leírása. A vers jellegét akkor a „leírás” határozta meg.) Az új változatban a hangsúlyok máshová kerültek. A címnek megfelelően először rendkívül mozgalmas képek segítségével a török főváros bemutatására kerül sor. A költő az iszlám fanatizmusáról, e valláshoz kapcsolódó babonákról beszél, de mindez csak előkészítés a vers legfontosabb gondolatához. A költő ugyanis háttérbe szorította, elhagyta a vers eredeti témáját, és kritikája immár a katolicizmusra irányult. A felvilágosodás szellemiségének megfelelően a természetességet, az ésszerűséget kéri számon a valláson, szinte Voltaire módjára gúnyolódva a valláshoz kapcsolódó, külsődleges szokásokon, rituálékon.

A vers utópisztikus látomással zárul: a költő vágyaiban egy olyan világ képe jelenik meg, amely az ésszerűség és a testvériesség eszméje irányít.

Csokonai nem hagy kétséget az olvasóban szándékait illetően. A versben elhelyezett önleleplező célzások – pénteki böjt, harangok – megadják a vers értelmezésének lehetőségét. Szemben Batsányi versének bizakodó zárlatával, Csokonai a változás reális lehetőségeit a bizonytalan jövőbe tolta el.

Variációk egy témára: Zsugori uram

A Konstancinápoly című versnél már bepillanthattunk Csokonai „műhelyébe”. Jó néhány vers esetében megfigyelhető ugyanis, hogy Csokonai iskolai gyakorlatokra készített verseket később – különféle megfontolásokból – átdolgozott. Az eredmény többnyire a zsengékből kinövő „professzionális” költemény lett, amely(ek) a költő köteteiben is helyet kaphattak. Most ezt az „alkotói” folyamatot kísérjük végig egy vers korai változatától a mindenki által ismert „végső” változatig. (A Szöveggyűjtemény mind a három költeményt tartalmazza!)

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Az Egy Fösvénynek leírása című vers még a költő iskolai évei alatt készülhetett, minden bizonnyal 1785-ben. Az alapélményt valószínűleg az adta, hogy abban az évben Csokonai iskolai feladatként tanulmányozta Terentius Publius, Kr. e. 195–159) latin szerző komédiáit, és ott olvashatott a zsugori Chremes alakjáról.

A fösvény személy bemutatása jellegzetes iskolai feladat volt. Olvassuk el a verset és állapítsuk meg, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyekkel a költő „hősét” felruházta!

2. A’ Fösvény. Ez a változat az elsővel közel egy időben keletkezett. Ennek az a magyarázata, hogy míg az első változatot az iskolában, az órán dolgozta ki a költő, addig a másodikra már több időt szánt, valószínűleg otthon, házi feladatként alaposabban foglalkozott a témával. Itt a fösvény ábrázolása plasztikusabb, „költőibb”.
   Vizsgáljuk meg a vers szövegét!
   Milyen vonásokkal gazdagította a vers szereplőjét Csokonai? Keressük ki azokat a részeket, amelyek újdonságként kerültek a szövegbe!
3. Zsugori uram. A végső változat 1796-ban keletkezett. A vers alapélményét már nem az olvasmányokból merítette, hanem a Debrecenben látottakból. Csokonai szatírának nevezte ezt a versét.
   Milyen stiláris eszközökkel érte el a célját?
4. A végső változat szövegéből is keressük ki azokat az elemeket, amelyek a korábbi szövegekben még nem szerepeltek. Hasonlítsuk össze a három változat által bemutatott figurákat.
   Mi motiválhatta Csokonait, hogy újra és újra visszatérjen a „fösvény” témájához?

Az estve (1789, 1794)

A már ismert tendenciát tapasztalhatjuk Az estve című költeményben is. A vers korai változatához képest a vers kiegészített és végső szövege már más jelentést kapott.

A vers bevezető soraiban, amelynek képeit a kor neves költőinek gyakorlatát utánozva formálta meg Csokonai, tájleírást olvashatunk, amely azonban a puszta megjelenítésen túl allegorikus tartalmat is hordozott. Az első tizennégy sor harmonikusnak tetsző világával szemben építi fel a költő a vers súlyos társadalmi–filozófiai mondandóját hordozó elmélkedő részt, amely mind hanghordozásában, mind pedig a korábban bemutatott idillikus képpel éles ellentétben áll. A természeti kép szépsége és a társadalmi valóság rútsága, mint a vers jelentését hordozó és kifejező ellentétes esztétikai minőségek feszülnek egymásnak.

A vers második része (15–30. sor) az addig személytelennek tetsző vers hangulatát és jelentését úgy módosítja, hogy a táj legfontosabb szereplőjévé maga a költő válik oly módon, hogy azt szemléli és kommentálja. Az önmegszólítás célja a természeti környezetbe menekülő idillt kereső költői személyiség igazolása.

A vers tulajdonképpeni mondandója az a társadalombírálatot tartalmazó rész, amely Rousseau gondolatainak az ismeretében fogalmazódott meg. A jelen magántulajdonra épülő és ezért igazságtalan világával szemben a természetes egyenlőség elvét elfogadó társadalom képe rajzolódik ki.

A filozófiai rész kapcsán változik a költő viszonya is a szöveghez. A lírai én újból a vers világán kívül áll, kizárva annak a lehetőségét, hogy az elmondottak csak a saját véleményt tükrözik.

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Keressük ki a Konstancinápoly című versből a sententia és a pictura jellegű részeket!
2. Értelmezzük a vers következő képeit: „denevér babona, bagoly vakbuzgóság”!
3. Mivel magyarázható Csokonai éles egyházellenessége?
4. Mivel magyarázhatjuk, hogy Csokonai a felvilágosodás filozófusai közül többnyire Rousseau gondolatait érezhette legközelebb magához?
5. Az estve című vers egyaránt tartalmaz a klasszicizmusra és a szentimentalizmusra utaló stílusjegyeket. Keressünk erre példákat a vers szövegében!
6. Mivel tudjuk magyarázni Csokonai gondolkodásmódjának radikalizálódását ezekben az években?

A színmüíró

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

Csokonai húszéves korában írta az első eredeti darabját, amely a Tempefői címet viselte (1793, a mű teljes címe: A méla Tempefői vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon). E vígjáték poéta főhőse a költészetből szeretne megélni, de hamar rádöbben arra, hogy ez a kor Magyarországán nem lehetséges. A darab szereplői az életből ellesett figurák, az alakokat és jellemüket a szerző céljainak érdekében sarkítva állítja színpadra. A nemes gavallérok, a kártyázó Tökkolopi, az ebbarát Kopóházy és a magyarokat lenéző Serteperti egyben válik azonossá: szenvedélyeikre mindhárman ugyan jelentős összegeket áldoznak, ám az irodalomról, annak szükséges mecenatúrájáról egyikük sem akar tudni. A befejezetlen vígjáték mintha előrevetítette volna Csokonai sorsát is.

A költő stílusának sokoldalúságát mutatta az, hogy ebben az alkotásban már – a Kazinczy által igen kevésre becsült – népies elemek is hangsúlyt kaptak. A színdarabban szerepel Szuszmir, a parasztlegény, aki a történet során népi eredetű tündérmesét mond el.

A Lilla-szerelem költője

A Lilla-szerelem sikertelen történetéről már olvashattunk. Itt nemcsak az egyéni csalódásról, a magány állandósulásáról volt szó, hanem arról is, hogy végképp meghiúsulni látszott Csokonai törekvése a polgári társadalomba való beilleszkedésre. Lilla személye alkalmassá vált az emberi kapcsolatok idealizálására, a kudarc ezzel szemben ennek az eszménynek a lehetetlenségét, a megvalósíthatatlanságát igazolta.

Csokonai és Lilla kapcsolata meglehetősen bonyolult volt. Bár a későbbi versekben Csokonai gyakran emlegeti a szülői önkényt, a „tyrann törvényt”, amely megakadályozta boldogságukat, a valóság valószínűleg nem volt ilyen egyértelmű. Lilla mindenképpen el szerette volna hagyni a szülői házat, és erre a legjobb megoldást a házasság nyújtotta volna. Csokonai azonban nem bizonyult ideális kérőnek. Lilla nem ilyen kérőre számított. Csokonai – mivel Lillától igenlő választ kap – elhagyta Komáromot, és igyekezett valamiféle egzisztenciát teremteni immár a boldognak tetsző jövő számára. Ezt a törekvését azonban semmiféle siker sem kísérte. Az idő közben telt, és Lilla – aki a kor felfogása szerint már nem volt „fiatal” – végül is végérvényesen igent mondott, de nem Csokonainak. A házasságkötés hírét Csokonai később tudta meg, hiszen nem tartózkodott a városban.

Mindezeken túl a Lilla-verseket tartalmazó kötet megjelenése is már elkésett volt, a költőnek mindenesetre ez volt az érzése. (Egy dedikált példányt 1802-ben mindenesetre eljuttatott Lillának: „Elfelejthetetlen angyalom! Vedd ezt a kis könyvet azzal a szívvel, amillyennel ajánlom s emlékezz meg írójáról, aki miattad siet a halálhoz, akit te hidegebben fogadsz, mint sem érdemlené! Élj vígan. – Csokonay.”)

A versek ciklusba rendezésének az ötletével 1801-ben Kisfaludy Sándor (1772–1844) megelőzte Csokonait. A Himfy szerelmei nagy sikert aratott, és ezért kényszerült Csokonai arra, hogy saját kötete előszavában kísérletét mentegesse:

„Vakmerőségnek látszik ugyan, a Himfy Szerelmei után, Erató lantját valakinek megzendíteni merni mostanában, nem azért, mintha egy egész nemzetben csak egy nyájas költőnek kellene lenne (…) hanem azért, hogy mikor már egy nemzetnek nyelvén egy tökéletes zseni méltóvá tette magát polgártársainak kedvellésére, akkor az tűrhető ugyan, de őnálánál kisebb léleknek szerzeményei még bölcsőikben megfúladnak”.

A Reményhez (1803)

A Reményhez című vers megfogalmazására a kapcsolat kudarcát követően került sor. A történtekre visszatekintve a költő a folyamat egészét mutatja be. A vers második szakasza azt az időszakot ábrázolta, amikor a remény volt a meghatározó élmény, míg a szimmetrikusan odaillesztett harmadik szakasz mindennek az elvesztéséről szól. A természeti képek, a kert látványának megváltozása mindezt a rokokó stílushatással támasztja alá.

Ugyanakkor a költemény megfogalmazása és az élmény közötti távolságot a vers hangneme, a képek játékos jellege biztosítja. A költői szándék nehezen válik eldönthetővé: vajon a búcsúzást Csokonai ódai magasságokba emeli vagy inkább a hétköznapokhoz (és a szakításhoz mint hétköznapi szituációhoz!) közelebb álló dalként olvastatja a verset.

A szakítást követően Csokonai új értékrendet alakított ki önmaga számára, amelyben felértékelődött a magányosság.

A tihanyi ekhóhoz (1803)

A tihanyi Ekhóhoz ennek az időszaknak a reprezentatív költeménye. A vers a költő áradó panaszaival indul, amelyek egyrészt a szakításra utalnak, másrészt pedig arra, hogy nemcsak Lillát, hanem a barátait is elvesztette. A költő szomorú magányával szemben állt a társadalom tagjainak a boldogságával. Két értékrend szembesül egymással, amelyeket a vers ellentétes jelentésű képei hordoznak. A természeti jelenséggel folytatott párbeszéd filozófiai síkja és a költő személyes sorsáról való elmélkedés nem választható külön.

A vers befejezése értékké emeli a kitaszítottságot. Csokonai miközben azonosulási lehetőséget lát Rousseau helyzetével, és közben olyan célokat tűz maga elé – „ember és polgár leszek” –, amelyek elviselhetővé teszik számára a jelent.

A Magánossághoz (1798) című elégiája az előbbi költemény párversének tekinthető.

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

Csokonai stílusgazdagságáról már esett szó. Az olvasott versek jól tükrözték a klasszicista stílusjegyeket és a szentimentalizmus hatását az egyes művekre. Ezt a képet egészítsük ki az anakreoni dalok megismerésével.

Anakreon (Kr. e. 572–487) görög költő volt, aki a bor és a szerelem örömeit énekelte meg. Csokonai kötete, az Anakreoni dalok – bár a nyomtatás dátumaként 1803-at tüntetett fel a címlapon – csak 1806-ban jelent meg. A kötet verseit anakreoni versben, negyedfeles jambusokban írta. Ezekről a versekről maga írta a következőket:

„a poézisnak minden neme közül legrégibb és legközönségesebb az énekelhető vagy dallásra alkalmatos verselés. Az Anakreon világában csak a jelenvaló szépet, jót, gyönyörűt keresi az emberi lélek, a fösvénységtől, nagyravágyástól, haszontalan aggodalmaktól üres lévén, érzi, hogy jó az élet, és a halált is csak úgy nézi, mint örömnek és megelégedésnek utolsó pontját, melyen meg kell nyúgodni.”

Az anakreoni dalok a rokokó hatását mutatják. A vers képei a stílusnak megfelelően finomkodóakká, játékossá válnak. Egy-egy költemény számtalan, aprólékosan kidolgozott stilizált képet tartalmaz.

1. Olvassuk el az alábbi verset, amely Az anákreoni versek címet viseli.

„Vad jámbusid, barátom Hadd zengjenek szerelmet” Így szóla Árkilok-nak Anakreon szelíden De ő saját szülöttit Nem engedé szerelmes Dalokkal elpuhítni. E szóra öszvezajdul A két öreg poéta. Közéjük ugrik Ámor, S apróra tépi mérges Jámbussit Árkiloknak. Ambróziába mártja, Szerelmivel behinti, Lyaeus is leszállván Máslásba megfereszti. Mind felszedé örömmel Anakreon magának, S mindjárt boros szerelmes Dalokra verte őket. Énnékem is belőlük Egy-két csomót ajánlott – Bor és szerelmetesség Csepeg belőle, látod.

2. Milyen sorfajtát alkalmaz Csokonai ennél a költeménynél?
3. A vers az anekreoni vers születését meséli el.
   Mitől válik a költemény hangja derűssé, idillivé? Miért válik lényegtelenné az eredeti konfliktus?
4. E rövid költeményt szinte túlzsúfolttá teszik a képek. Különítsük el egymástól a verset felépítő képeket!

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Felvethető A reményhez című vers elégikus olvasata is. Keressünk erre a szemléletmódra érveket és példákat a költemény kapcsán!
2. Nézzünk utána annak, hogyan alakult Csokonai és Lilla kapcsolata a „szakítást” követően”!
3. Julow Viktor, Csokonai életművének avatott kutatója az alábbiakat írja A magánossághoz című versről:

„A magánossághoz elégiájában alkotásvágy és halálvágy mérkőzik egymással, itt teljesnek látszik a lemondás, az élet tagadása. Az üde, mozgékony forma azonban olyasmit sugalmaz, hogy nem kell egészen szó szerint vennünk, amit a szöveg mond…”

Beszéljük meg az irodalomtörténész állítását!

4. Vessük össze a két költeményt! Miben hasonlítanak és miben különböznek egymástól?
5. Vajon volt-e Csokonainak más lehetősége ebben az időszakban, mint a magány vállalása?

Dorottya (1799)

	I. szint Tartalmi ötletek a pedagógusok számára

Csokonai valószínűleg Alexander Pope (1688–1744) A fürtrablás című műve hatására írta ezt a komikus-szatirikus elemekkel átszőtt, műfajilag talán „komikus eposznak” nevezhető költeményét.

A mű keletkezése a dunántúli kóborlások idejére esett. A történet szerint Karnevál, a farsang istene Budáról Kaposvárra érkezik, ahol az Esterházy-kastélyban kezdetét veszi a farsangi mulatság, a bál. A szebbnél szebb lányok helyett két szörnyűséges külsejű nő vonja magára a figyelmet. Dorottya, az aggszűz az egyik, Orsolya, az özvegy a másik. Az est egyik fénypontja az a pillanat, amikor Karnevál kihirdeti, hogy a lányok közül ki fog férjhez menni. Ezúttal kevés nevet említ, ami nem kis elkeseredést vált ki az érintettek között.

Erisz, a viszály istennője fánk alakjában lenyeleti magát Dorottyával. Dorottya, azért mert aggszűz maradt, bosszúhadjáratot indít a házasságtól idegenkedő fiatal nemes ifjak ellen. A dámák és az ifjak kibontakozó összecsapásából a férfiak kerülnek ki győztesen, mert vezetőjük, Opor házasságot ajánl. Ettől a nők hadrendje felbomlik. A zűrzavarban Dorottya összetöri magát. Már-már a halálra készül, amikor elébe hozzák az elfogott Karnevált. A harc újból fellángol, de a megoldást most már maga Vénusz, a szerelem istennője hozza el. A lányoknak férjeket ígér, az öregebbeket pedig megfiatalítja. Ez történik Dorottyával is, aki ezek után hozzámehet a daliás Oporhoz.

A mű érdekessége, hogy a költő nem haraggal tette gúny tárgyává a női nemet. Felfogása szerint a konfliktus forrása az volt, hogy a nők azzal, hogy fellázadnak a férfiak ellen, nem hivatásuknak megfelelő dolgot cselekedtek. A kicsinyes gondolkodás és a nagy cél között ellentét feszült, és ez a komikussá váló helyzetek eredőjévé vált.

	II. szint Az órán elvégezhető feladatok

1. Olvassuk el Bárdosi Németh János (1902–1981) két költeményét, amelyek Csokonairól szólnak! A két vers alapján mutassuk be, hogy a huszadik századi költő milyennek látta-láttatja Csokonait!

A Csokonai csillaga című versben előforduló kifejezések közül magyarázzuk meg az alábbiakat: „bor mámora csikóbőrös kulacsban”, „kiáltás Tihany fokán”, „köhögős-halál foglya”, „Debrecen por-sivatagában”!

Csokonai Felleghajtóján az est bársonya, A bánata meg a felhők felett száll, Pipája volt-e, mit tudom, bora, Minden örömök üdve: a pohár Vele volt, mikor Lilla, az irigy, Meleg combjait nem bontotta rá, Így maradt álmok vőlegénye, míg Tüzet rakott a nyoszolyák alá.

Csokonai csillaga Violák lágy lengedezése, holdfény gyüretlen subája, lányok tündéri inge, föllobogózott felhők vára, csók Lilla szép szeplőjén, terebélyes bikkfák napsütése, susogó sások szonátái, hiány a szívben, vágyódás vízesésben, szó megszállottja, ki igét mond süket füleknek, bor mámora csikóbőrös kulacsban, kiáltás Tihany fokán, farsangi tánc a Karneválban, ágrólszakadt szegény vőlegény és a köhögős-halál foglya Debrecen por-sivatagában, be szomorú sors, be torzó, örökkévaló.

	III. szint Otthoni tanulást irányító feladatok

1. Olvassuk el a Dorottya című mű befejező sorait! Nézzünk utána, hogy milyen műfaji jellegzetességei vannak a komikus eposznak!
2. Keressünk erre példákat Csokonai művében!