Előszó
Rendkívül keveset tudunk arról, hogyan zajlik (szerveződik) a tanulók otthoni tanulása (felkészülése) a másnapi tanórákra. Az iskolai munka során általában csekély figyelmet fordítunk arra, hogy hatékonyan tudjuk befolyásolni ezt az intervallumot. A tanulók többsége „magára hagyatottan” küszködik a tankönyvvel, és munkájának eredménye(ssége) akkor derül ki, amikor sor kerül az iskolai számonkérésre, feleltetésre. Még problematikusabb a helyzet az iskolarendszerű felnőttoktatásban, ahol a hallgatók többsége nem jár mindennap iskolába.
E kötet célja az, hogy olyan – egyelőre papíralapú – eszközt és ötleteket adjon a pedagógusok kezébe, amelyeknek a segítségével esélyük lehet arra, hogy befolyást gyakorolhassanak az iskolán kívül végzett tanulási tevékenységre. Reményeink szerint a tanórai és az azon kívüli tanulással összefüggő cselekmények összekapcsolása (összehangolása) javíthatja a felkészülés minőségét, eredményességét, összességében hozzájárulhat ahhoz, hogy csökkenjen a hátrányos helyzetű, a tanulásban kevés otthoni segítséget kapó tanulók iskolai kudarcainak száma (aránya).
E kötet műfaját nehéz meghatározni. Magunk részéről úgy véljük, hogy a napi szakmai (szakórai) tevékenységet támogató „ötlettárról” van szó, amelyet a pedagógusok elővehetnek kedvük szerint, és ötleteket meríthetnek belőle annak érdekében, hogy tanítási tevékenységük színesebb, formagazdagabb legyen.
Használata éppen ezért roppant egyszerű. Az egyes fejezetek elolvasása a konkrét tananyaggal kapcsolatban hozza helyzetbe a pedagógust, míg a feladatok mind a tanórával, mind pedig az otthoni tanulással kapcsolatban elindíthatják azt a folyamatot, amely lehetőséget kínál a kétféle környezetben történő tanulási tevékenység összehangolásához és talán a jelenleginél erőteljesebben érvényesülő összekapcsolásához.
Három szintje van e stratégiának:
- A tananyag, amely ebben az esetben számos (a kötelező „követelményeken” túl), elsősorban a felnőttek számára vonzó tartalmakban (motiváció!) kínál ötleteket a pedagógus számára,
- a tanórai feladatok, amelyek valóban „tanóraiak”, hiszen ott kell ezeket elvégezni, mintegy mintát kínálni egyúttal az otthoni tanulás lehetőségeire, módszereire, valamint
- az otthoni feladatok szintje, amelyeket (és ez e program legfontosabb eleme) nem pusztán kijelölni, hanem „beágyazni”, hozzákapcsolni kell a tanóra anyagához, olyan segítséget, fogódzókat biztosítani a tanulóknak, amelyekre támaszkodva nagy biztonsággal elkészíthetik a feladatokat. Ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy itt olyan tanulási folyamatról van szó, amelynek a lényege a kontinuitás, a tanórai és az otthoni tanulási tevékenységek egymásra épülése, kapcsolódása.
Ennél többet nem kíván attól, aki ezt igénybe veszi, talán csak annyit, hogy az egyes feladatok elvégzésének a minőségét, tartalmi helyességét következetesen be kell építeni a tantárgy tanításának a programjába. Technikailag ez számos helyen talán még mindig problémát okoz, de talán nem blokkolja a folyamat egészét. Egyszerűbb lenne, mint ahogy ezt fentebb jeleztük, e-alapú tananyagokat készíteni – ami például mind a tárggyal kapcsolatos kommunikációt, mind pedig az ellenőrzési mechanizmust egyszerűbbé tenné –, de tudjuk, hogy mi a realitás. Egy korábbi kutatásunk meggyőzött arról, hogy az iskolák többsége még nem készült fel az e-alapon történő tanításra, sőt az is valószínű, hogy a felnőtteket oktató iskolákban jelenleg olyan személyek tanulnak, akiknek a többsége szintén nem rendelkezik internetes elérhetőséggel.
Reméljük, hogy az átmeneti időszakban e kiadvány részben áthidalja azokat a nehézségeket, amelyek az alapvető problémából, ti. az otthoni tanulás és az iskolai munka közötti kapcsolat problémáiból adódnak.
Budapest, 2005. május 1.
| Mayer József |
