wadmin | 2009. jún. 17.

Zsigmond Téri Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola1

Budapest

1. Bevezetés

Iskolánk Budapesten, a II. és a III. kerület határán helyezkedik el. 2003–2004-ben az 53. tanévünket kezdtük meg. Az intézmény 1950. szeptember 1-jén, textilipari képzésre szakosodva indult technikumként, majd az évek során bőrvegyipari, majd papíripari ágazaton is megindult a képzés. 1968-tól a technikumot szakközépiskolai képzés váltotta fel, majd 1990-ben indult meg iskolánkban a gimnáziumi oktatás.

Fontos esemény volt az iskola életében, hogy 1996-ban nyertes Phare-pályázat után elindítottuk a világbanki képzést környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportban.

A gyereklétszám csökkenése és egyéb finanszírozási problémák vezettek el oda, hogy iskolánkat 1998-ban összevonták a Bolyai János Textilipari Szakközépiskolával, majd 2001-ben a Felnőttek Esti Gimnáziuma került intézményünkbe, mivel a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Esti és Levelező Tagozata jogutód nélkül megszűnt. Az iskolában 2002 szeptemberétől a szakmai oktatási profil megváltozott. Néhány szakma oktatása megszűnt. Az iskola neve ekkortól változott Zsigmond téri Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolára.

Már az elnevezésből kitűnik, hogy több lábon álló intézmény az iskolánk, de a nevünk még nem árul el mindent szakmai sokszínűségünkről.

A gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai képzésen kívül ugyanis érettségire épülő 1, illetve 2 éves technikusi képzés is folyik, valamint nagy létszámú esti tagozat is működik iskolánkban. A 2003–2004-es tanévben pedig akkreditált felsőfokú szakképzés indult: könnyűipari mérnökasszisztensek képzése – együttműködve a Budapesti Gazdasági Főiskolával.

Látható, hogy iskolánk meglehetősen nagy intézmény, sok tanulóval és nagy létszámú tanári karral, valamint számos megoldásra váró problémával.

Országos beiskolázású intézmény vagyunk, de többnyire vegyes, inkább alacsony előképzettségű növendékek érkeznek hozzánk.

Többsége a II–III. kerületből, valamint a budapesti agglomeráció északi-nyugati részéből kerül ki, de nem ritkák a távolabbról bejáró fiatalok sem.

Általános tendencia, hogy a legtöbb diák azért választja iskolánkat, mert a környék más intézményeibe nem nyer felvételt rossz általános iskolai bizonyítványa miatt, míg nálunk csak felvételi elbeszélgetés a bejutás feltétele.

A felvételi elbeszélgetéseken minimális mértékben szelektálunk, inkább az általános műveltség, az alapintelligencia „mérése” a jellemző. Nem teljesen megtervezett módon, de megpróbáljuk kiszűrni a deviáns gyerekeket.2 Így az a helyzeti előnyünk adódna, hogy eldönthetnénk legalább azt, hogy a 0., előkészítő, vagy a 9. évfolyamra nyernek majd felvételt, illetve hogy a szakközépiskolai, szakiskolai vagy éppen a gimnáziumi szakirányt ajánljuk számukra, megelőzve ezzel a rossz iskolatípus-választás miatti kudarcokat.
Ezzel már a felvételin megvalósulhatna a „több esély” lehetősége, ami egyébként jól működő rendszer iskolánkban.>

2. Néhány újszerű megoldás az iskolai kudarc csökkentésének érdekében

Az iskola számára évről évre komoly problémát jelent, hogy számos tanulója iskolai kudarcot szenved el: sokan évismétlésre buknak, és többen vannak olyanok, akik elhagyják az iskolát.

Ennek érdekében választottuk azt a megoldást, hogy azok a tanulók, akik igazolatlan mulasztásaik miatt nem tudják teljesíteni a tanév követelményeit, azok az esti tagozaton folytathatják tanulmányaikat.

Ezért döntöttünk úgy, hogy a közeljövőben kerül megvalósításra az ún. „ifjúsági tagozat”, amely a felnőttoktatási tagozat nappali képzési formájaként működik majd. A diákoknak nem regisztráljuk igazolatlan hiányzásaikat, nem stresszeljük őket naponkénti feleltetéssel, dolgozatírással, csak a beszámolási kötelezettségüknek kell eleget tenniük. Ezzel tehát részesei maradnak az iskola közösségi életének azok a növendékek is, akik nem képesek elviselni a hagyományos iskolai képzési formából adódó stressz- és konfliktushelyzeteket.

Azt, hogy mindenképpen iskolarendszerben akarjuk tartani diákjainkat, erre a fentiek mellett jó példa az érettségire épülő szakképzés tervezett iskolai reformja: a diákok – akik közül sokan kénytelenek munkát is vállalni tanulmányaik mellett – képesek lesznek a nappali tagozat gátjai nélkül megszerezni a hőn áhított szakmai képesítést. A szakképzést kissé a felnőttoktatáshoz és kicsit az egyetemi-főiskolai rendhez közelítjük. Már a felvételi elbeszélgetéseken próbáljuk kiszűrni a teljesen antiszociális, képezhetetlen vagy destruktív magatartásformákat hordozó diákokat, de ha mégis bekerülnek intézményünkbe vagy később válnak egy-egy közösség „megrontóivá”, akkor arra is lehetőséget ad az intézmény, hogy ezek a diákok kis létszámú, minicsoportos képzésben részesüljenek. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen egy nagyon korszerű, modern számítógéprendszerrel is felszerelt tanintézmény áll rendelkezésünkre a szakiskolai képzésben résztvevők számára Csepelen, a Dunapack Rt. gyárterületén belül. Ebben az épületben 3-4 osztály befogadására alkalmas tér van, ahol a régi, rutinos tanárgárda tudja folyamatosan szemmel tartani a gyermekeket.

Ideálisak a körülmények arra, hogy a tanár és a diák állandó személyes kontaktusban legyen, így a problémák azonnal és könnyen kezelhetők. Vonzó gondolat – több tanárkolléga fejében megfordult már –, hogy speciális osztály indítására is alkalmas lenne a csepeli tagozat, így a „nagyiskolába” beilleszkedni nem tudó, a közösséget bomlasztó tanulóink kisebb közösségben, állandó kontroll alatt képesek lennének eljutni a szakmunkás bizonyítvány megszerzéséig.3 Ugyanakkor érezzük azt is, hogy egy ilyen helyzetnek a kialakítása számos nem kívánt probléma forrásává válhat.

3. Mi az alapprobléma?

Az alapprobléma a lemorzsolódás és a magas bukásarány az iskolában. A lemorzsolódások aránya az elmúlt években a következőképpen alakult az iskola nappali tagozatán:

Tanév Beiratkozottak Kimaradtak Év végi létszám
2000/2001 648 79 569
2001/2002 629 55 574
2002/2003 614 76 538

Már a három év összehasonlítása is mutatja: bizony, ha csak kis mértékben is, de csökken évről évre a beiratkozottak száma, a lemorzsolódás viszont lényegében nem csökken. Ezért tehát muszáj gátat vetni a folyamatnak, fel kell tárni az okokat, mik vezetnek odáig, hogy egy tanuló távozik az intézményből.

Nézzük a leggyakoribb okokat!

1. Probléma

  • Magatartási problémákat különösképpen nem is említhetünk, a fő ok, amiért a tanulók kizárják magukat az oktatásból: a hiányzások magas száma. Akik igazolt hiányzásokból érik el azt a szintet, hogy nem osztályozhatók, azok a kötelező osztályozóvizsgákon véreznek el. Pedig lehetséges, hogy „csak” egy komolyabb egészségügyi probléma vagy kiemelkedő sporttevékenység miatt nem tudta mulasztásait 250 óra alá szorítani.

Megoldási javaslat

Ilyen esetekben kötelessége (lenne) a diákot tanító tanári teamnek, hogy rugalmasan kezelje a szituációt, és ne kényszerítse a diákot arra, hogy egy egész tanév anyagából – minden tantárgyból – kb. egy hét alatt vizsgázzon le.

Ilyenkor lehetne komolyabb feladata a későbbiekben vázolt „segítő tanár” rendszernek, valamint annak, hogy lehetőséget adjunk akár év közbeni beszámolóra egy-egy rövidebb anyagrészből.

Ebben az esetben tehát alapfeltétel a tolerancia és a rugalmasság. A rugalmasság témakörét érintve mindenképpen megfontolandó elképzelés, hogy a tanár lehetőséget adjon a mindennapi munka során arra is, hogy a diák – megfelelő keretek között – maga választhassa ki a beszámolás módját.4

2. Probléma

  • A kimaradás másik oka az igazolatlan mulasztások magas száma. Akik emiatt kényszerülnének távozásra az intézményből, azok bizony naponkénti, rendszeres felügyeletre, ellenőrzésre szorulnak az osztályfőnökük, segítő tanáruk részéről.

Megoldási javaslat

A tanulóval egyénileg kell törődni, erre jó példával szolgálnak azok az intézmények, ahol már működik az ún. telefonos hírlánc. A napi hiányzókat a tanárok bejegyzik egy erre a célra rendszeresített dossziéba, és az aznapra beosztott pedagógus telefonon felkeresi a szülőt, diákot, ha nem jelezték még a hiányzás okát. Ezt a diák is érezheti, értékelheti érdeklődésünk egyik megnyilvánulásának, valamint a szülővel is azonnal tudatjuk az esetleges problémát.5

  • Rengeteg igazolatlan óra gyűlik össze a reggeli késésekből is.

Mivel sokan járnak távolabbról is, célszerű lenne a csengetési rendet is módosítani némiképp. Eddig 7.30-kor kezdődött az első óra és 14.55-kor végeztünk a 8. órával. A csengetési rend átalakítása – a későbbi kezdés – feltétlenül megoldandó feladat. Lehetőséget adnánk így a távolabbról bejáró diákoknak is, hogy – főleg a téli hónapokban – emberibb időben és körülmények között jussanak el az iskolába.

Ha ezekkel a módszerekkel sem menthető egy-egy diák, akkor van lehetőség a „túlélőtervek” életbe léptetésére: ifjúsági tagozat, esti tagozat vagy a csepeli tagozat.

3. Probléma

  • Akik viszont bukásaik nagy száma miatt hagynák el az intézményt, azok számára más túlélő-stratégiák kidolgozása célravezető.

Megoldási javaslat

Elsőként – már működő gyakorlat – az olyan tanuló, aki sokadik nekifutásra sem képes elvégezni a 9–10. osztályt, de már betöltötte 16. életévét, az csatlakozhat az iskola csepeli tagozatához 11–12. évfolyamra, hiszen a papírgyártó és feldolgozó szakma megszerzésének előfeltétele az elvégzett 8 osztály és a betöltött 16. életév.

A bukások nagy számának elkerülése végett – hiszen a fenti probléma évente 2–3 diákot érint csupán – alapvető szemléletbeli és módszertani változtatásokra van szükség a tanárkollégák részéről is.

Egy osztályközösség szükségszerűen nagy létszámú és meglehetősen heterogén. Ez azt eredményezi, hogy ha azonos teljesítményt várunk el minden diáktól, az akaratlanul is nagy szelekciót eredményez. A számok tükrében:

Tanév Osztályozottak száma Összes bukás Bukás (%)
2000/2001 549 95 17,3%
2001/2002 560 134 24,32%
2002/2003 520 120 23,07%

4. Probléma

  • Diákjaink csaknem negyede megbukik! Ennek hátterében a nem megfelelő tanulási technikák mellett minden bizonnyal a nem megfelelő pedagógiai módszerek is állnak, valamint a túl magas követelményszint.6
    Célravezető lenne egy fejlesztő pedagógus alkalmazása 0. illetve 9. évfolyamon, aki a helyes tanulás, az egyénre szabott tanulás fortélyaival ismertethetné meg a diákokat. Összességében a pedagógusok módszertani repertoárjának egyszínűsége komoly problémát jelent.

Megoldási javaslatok

A heterogén osztályközösségekben egyre kevésbé használható módszer a frontális munka, kis csoportos, esetleg páros munkavégzés lehet üdvözítő.

Iskolánk is felismerte ennek fontosságát, a matematika- és a nyelvórákat évek óta csoportbontásban tanítjuk; ezáltal a tanárnak lehetősége van jobban odafigyelni az egyes diákok haladási tempójára és ezáltal egyénre szabott feladatokat is adni.

Ebben a tanévben – iskolánk több sikeres pályázatának egyik nagy eredményeként – a 2. félévben csoportbontásban taníthatjuk 9. évfolyamon a nyelvtanórákat – kifejezetten a helyesírási készség fejlesztését tűzve ki célul –, matematikából és magyarból heti egy órával bővülhetett az órakeret. Matematikaórákon a törzsanyag gyakorlása, elmélyítése a cél, a plusz magyarórákon pedig szövegértési-szövegalkotási – elsősorban gyakorlati – feladatokkal foglalkozhatunk.

Mindenképpen cél, hogy a következő években is sikeresen pályázzunk; ezáltal megmaradjon a lehetőség ennek a gyakorlatnak a folytatására.

A teljes osztályközösséggel dolgozó tanároknak viszont még mindig nagy nehézségekkel kell megküzdeniük, ha kizárólag a megszokott módszerekkel próbálkoznak minden egyes tanulóval eredményt elérni.

A gyengébb képességű tanulók számára lehetséges lenne tanulópár kijelölése.

Szintén honorálnunk kell azt is, ha valaki gyengébb képességű, de szorgalmas. Külön feladatokkal – esetleg otthon elkészíthetőkkel – lehetne motiválni és persze értékelni teljesítményét. Ezzel fejlesztjük szövegalkotási, írás- és kommunikációs képességeit, valamint rendszeres és önálló munkára buzdítjuk.

Az iskolai eszközök fejlesztése is lehetőséget biztosítana a hatékonyabb és szemléletesebb oktatásra (pl.: írásvetítők visszahelyezése a tantermekbe; videók, televíziók és a számítógép rendszeres és általános használatára való lehetőség).

Nem utolsósorban még adott az az út is, hogy a szorgalmi időszakot az elégségesnél jobban teljesítő diákok számára korábban lezárjuk, őket addig pluszfeladatokkal lehet megbízni – vagy esetleg a rosszul teljesítő társaik korrepetálásával –, így a tanárnak csaknem egy hónapja van arra, hogy elégséges szintre zárkóztassa fel a gyenge képességűeket – még egyszer hangsúlyozva: akár jobban teljesítő társaik vagy tanulópárjaik segítségével.

4. Helyzetelemzés

Az elméleti elgondolásokon és gyakorlati tetteken túl rendelkezésünkre áll egy korábban elvégzett felmérés, ennek eredményein keresztül szembenézhetünk problémáinkkal és azokra megoldási alternatívákat kereshetünk.7

A felmérés tanulságai támpontot adhatnak a továbbhaladásra; megmutatják, mivel elégedettek/elégedetlenek partnereink; lehetőséget adnak gyengeségeink felmérésére; valamint segítségével pontosan felmérhettük partnereink igényeit a jövőre nézve.

A felmérés a következő területeket érintette:

  • milyenek az intézmény tárgyi és működési feltételei
  • milyenek az iskolán belüli és kívüli kulturális és szabadidős tevékenységek
  • nevelési módszerek és ezek eredményessége
  • a partnerekkel való együttműködés hatékonysága
  • információáramlás
  • a problémamegoldás és kezelés hatékonysága

1. A SZÜLŐK szerint erőssége az intézménynek:

  • a vezetőség
  • szülő–intézmény közti jó kapcsolat
  • a gyerekek szeretnek idejárni
  • a pedagógusok felkészültsége megfelelő
  • az intézmény látogathatósága
  • a gyermekek oktatási-nevelési költsége elfogadható

fejlesztendő területként a következőket adták meg:

  • kulturális, szabadidős tevékenységek köre az intézményben
  • az étkeztetés
  • az intézmény céljairól és programjairól megfelelő információt biztosítson
  • a munkaerőpiacon való elhelyezkedés lehetőségei
  • a pedagógusok fegyelmezési módszerei

elégedetlenek voltak a következőkkel:

  • a sportolási lehetőségek hiányos tárgyi feltételeivel
  • a dohányzás problémájának megfelelő kezelésével
  • az idegennyelv-oktatással
  • a környezeti neveléssel
  • a tanítási idő hosszával
  • a kevés korrepetálással

2. A DOLGOZÓK szerint erősség:

  • mindenki szakképzettségének megfelelő munkát végezhet munkaidejének több mint felében
  • biztonságos a munkahelye
  • szeretnének huzamosabb ideig itt dolgozni
  • a felettesek egymásnak ellentmondó utasításokat nem adnak

fejlesztendő:

  • az elvégzett munka és a javadalmazás arányba hozása
  • sok adminisztráció nehezíti a munkát
  • nem látják biztosítottnak az előrelépés, a fejlődés lehetőségeit
  • a főnökök véleményét nem ismerik saját munkájukról
  • az eddigi képzések nem voltak hasznosak
  • a munkahelyi eszközellátottság hiánya gátolja a munkát
  • hiányzik a megfelelő információ a javadalmazások rendszeréről
  • zavaró körülmények nehezítik a munkát
  • gyakori fáradtság a munka során

a következő igényeket fogalmazták meg:

  • a diák legyen az elsődleges szempont
  • alkalmas, lelkes, türelmes kollégák
  • nem szabad szemet hunyni a hiányosság és az alkalmatlanság felett
  • vélemények meghallgatása és figyelembevétele
  • jogi, szervezeti, pénzügyi problémák hatékonyabb kezelése
  • részvétel a döntések előkészítésében
  • a dohányzás problémájának kezelése
  • az érettségire épülő szakképzésben nagyobb odafigyelés az órabeosztásnál
  • időátcsoportosítással segíteni a vizsgákra való felkészítést

3. A TANULÓK szerint erősség:

  • elégedettek az osztályfőnökökkel, igazgatóhelyettesekkel
  • elégedettek a házi feladatok, az átadott tananyag mennyiségével

fejlesztendő terület:

  • a tanműhelyek felszereltsége
  • egymás megfelelő értékelése
  • a nevelők érdeklődjenek a diákok iránt
  • a kapott osztályzatok – ösztönző erejük a tanulásban
  • étkeztetés
  • a tananyag szemléltetése
  • a tanulókkal való bánásmód

4. A VÉGZETT TANULÓK szerint erősség:

  • elégedettség az osztályfőnökökkel, igazgatóhelyettesekkel, igazgatóval
  • elégedettség a vizsgák szervezettségével, a vizsgákra való felkészítéssel

fejlesztendő:

  • munkalehetőségek ismertetése
  • az iskola, a gyakorlóhelyek felszereltsége
  • a tanórán kívüli programok érdekessége, hasznossága

Az, hogy a tanulók, szülők kiemelt helyen említették a fentieket, magában hordozza azt a tényt is, hogy mind a szülőknek, mind a tanulóknak igényük van arra, hogy az oktatói munkán túl a pedagógusok személyesebb kapcsolatba kerüljenek a diákokkal, mintegy mentorrá, kicsit családtaggá váljanak.

Erősíti a megállapítást az is, hogy a diákok igényként hangoztatták: „a nevelők érdeklődjenek a diákok iránt”, és ne csak pusztán ismerethordozók/átadók legyenek.

Azonban mindjárt ellentmondásként – megoldandó feladatként – jelentkezik az is, hogy minden válaszadó elsősorban csak kiváló szakmai felkészültséget emelt ki. A pedagógiai munka dicsérete hiányzott a felsorolásból. Ezt bizonyítja, hogy valóban azokat emelték ki a tanulók, akik velük személyes(ebb) kapcsolatba kerültek, ugyanakkor ezt általános igényként is megfogalmazták.

Tehát adott a következtetés: sokkal több tanártól várnának el szorosabb kontaktust, együttműködést.

Nyilvánvalóan bizonyított, hogy a hozzánk járó diákok többsége családi körülményeikből, szociális helyzetükből, iskolai előéletükből – esetleges tanulási nehézségekből – adódóan sokkal intenzívebben igényli a tanár segítő, korrepetáló, személyes útmutató, tanácsadó szerepét.

Követendő példaként felmerült egy olyan – más iskolákban már eredményesen alkalmazott – gyakorlat, mely szerint a diáknak lehetősége van egy segítő/patronáló tanár választására, akit esetleges problémáival bátran felkereshet; aki közvetíti a diák kéréseit, gondjait, akár egészségügyi problémáit más kollégák felé; segít azok megoldásában.

Más tanintézmények ezt a gyakorlatban úgy valósították meg, hogy a diáknak lehetősége volt szimpátia szerint 1-től 3-ig osztályozni a tanárokat; majd „felkérni” az általa leginkább szimpatikusnak tartott nevelőt „segítőnek”.

A pedagógus választását is figyelembe véve alakulhatnának ki a tantestületen belül ezek a „párok”. A segítő beszélgetésekre órakeret is kialakítható.

Ily módon nem kizárólag az osztályfőnökökre hárul a teher, hogy nyomon kövesse a gyerek magatartását, hiányzásait, tanulmányi eredményét, esetleg egészségügyi vagy családi problémáit; hanem olyan pár próbál ezeken úrrá lenni, akiket nemcsak a kényszer, hanem a kölcsönös szimpátia is összeköt, ezáltal a diák őszintébben tárja fel gondjait.

Több partner oldaláról is elégedetlenségre adott okot az intézményen belüli kulturális és szabadidős tevékenységek hiánya.

Ezen a téren már kifejezett előrelépésről számolhatunk be. Két főállású szabadidő-szervező foglalkozik azzal, hogy ezt az igényt megfelelő módon kielégítse.

Az előző témakörhöz is kapcsolódik, hiszen bizonyítja azt, hogy a diákoknak igenis igényük van arra, hogy az iskolán belül vagy iskolai szervezésben jussanak valamilyen szabadidős elfoglaltsághoz.

Jó lehetőség ez arra is, hogy a közösséget összekovácsolja; hagyományt teremtsen és ellenőrizhetővé tegye mind az iskola, mind a szülő számára, hogy hogyan és hol próbál kikapcsolódni a gyerek.

Egy-két éve vált hagyománnyá a gólyatábor, ahol leendő elsőseink megismerkedhetnek a felsőbbévesekkel, illetve leendő tanáraik egy részével, az iskolai szokásokkal, elvárásokkal.

Mindenképp üdvözlendő ez a kezdeményezés. Kibővíthetnénk azzal, hogy akár minden, 9. évfolyamon tanító tanárnak legalább 1 napra le kellene utaznia egy ismerkedő bemutatkozó „szeánszra”.

Szintén hagyomány az évenként megrendezésre kerülő gólyaavató, ami az új osztályközösségek összekovácsolódása szempontjából hasznos.

Útjára indult a régóta hiányolt iskolaújság. Még több aktuális, az iskolai életet érintő hír, cikk, akár paródia tudná színesíteni, és mozgatna meg többeket.

Egyre több iskolai szervezésű kirándulás, sítúra színesíti a diákság életét, valamint a mindenkit – szurkolót, sportolót egyaránt – megmozgató egész napos versenysorozat, az évente megrendezésre kerülő sportnap.

Mindennap és egyre színvonalasabb műsorral jelentkezik az iskolarádió is.

Az idei tanévtől rendszeressé váltak az ún. „zöld programok” is, amelyeken egyre több tanuló vesz részt szívesen – pl. a „Fogadj örökbe egy szemétdombot!”-program – vagy a budaörsi kutyamenhely rendszeres patronálása.

Szívesen látnánk és a gyerekek részéről is lenne igény közös kulturális rendezvényekre, akár az iskolán belül is kihasználhatnánk az újonnan kialakított színpadunkat koncert, előadóest stb. tartására, de szervezhetnénk közös múzeum-, koncert-, színházlátogatásokat.

Évek óta működik teaház heti rendszerességgel az iskolánkban – színes programokkal, üdítő beszélgetésekkel.

Érdekes módon – új kor, új igények – rendkívül népszerű a frissen vásárolt csocsóasztal, ami képes valóban bent tartani a gyerekeket tanítási idő után is az iskolában. Ráadásul már a második komoly bajnokságot rendezzük.

Hasonlóan szép reményekre jogosít az is, hogy egy biliárdasztalt is szándékozunk beszerezni. Így talán még több gyerek töltené szabadidejét az iskolában.

Működnek tömegsportszakkörök is – de sajnos nem vonzanak tömegeket.

A tornaterem felszereltségének javítása – ami szintén igényként jelentkezett több oldalról is – részben orvosolhatná ezeket a problémákat.

Komoly elégedetlenségre adott okot szinte minden partner részéről – még a diákokéról is! – a dohányzás problémájának nem megfelelő kezelése. Ebben a tanévben jelentős előrelépés történt, hiszen a tanári ügyelet megszigorításával a szünetekben a mellékhelyiségekben megszűnt a dohányzás; megfelelve ezzel a nemdohányzó tanulók elvárásainak, hogy a mellékhelyiségeket a szünetekben megfelelő célra használhassák. Ezzel a lépéssel még a késések is csökkentek, hiszen a diákok már nem csak becsengetés után juthatnak be dolgukat végezni a füstös helyiségbe.

A következő közös probléma, hogy partnereink elégedetlenek az idegennyelv-oktatással. A kérdőívek kitöltése óta megsokszorozódtak a probléma kezelésére irányuló törekvések. Két éve funkcionáló projekt az FPI támogatásával, hogy heti plusz 2 órában 15 csoport tanul a 9–10–11. évfolyamon a tanítási órákon kívül angol, illetve német nyelvet az iskolában.

Évente többször van mód arra, hogy az angol és a német nyelvet tanító kollégák külföldi utakkal kombinált nyelvtanfolyamokon juttassák nyelvgyakorlási lehetőséghez a tanulókat.

A német nyelvterületre elsősorban csereutak szervezésével juthatnak el diákjaink, ily módon lehetőségük nyílik arra is, hogy itthon gyakorolják a nyelvet a külföldi diákok itt tartózkodásakor.

Biztató kezdeményezés és nem kizárólag a nyelvoktatást érinti, hogy a 2004/2005-ös tanévtől kezdődően lehetőséget kaptunk 0., nyelvi előkészítő tanfolyam indítására.

A 0. évfolyamon a heti 15 nyelvóra mellett 2 órában matematikát, 2 órában kommunikációt, 4 órában informatikát tanulnak, ezeken kívül 2 testnevelés, 2 óra tanulásmódszertan és 1 osztályfőnöki órájuk lesz hetente. Így megfelelő alapot kapnak a 9. évfolyam követelményeinek teljesítéséhez, és a felsőbb évfolyamokon is talán minimálisra tudjuk csökkenteni a bukási arányt. A nyelvórák megemelt száma miatt még előrehozott nyelvi érettségi letételére is lehet esélyük.

Többen sérelmezték továbbá azt is, hogy hiányos a munkalehetőségek ismertetése, bizonytalanok azt illetően diákjaink, hogy hol, hogyan tudnak az intézmény biztosította végzettséggel elhelyezkedni. Másik oldalról viszont igényként jelentkezett, hogy szívesen tartanának a külső gyakorlóhelyek napi munkakapcsolatot az iskolával; szívesen vennék, ha cégek, cégvezetők jöhetnének az iskolába tájékoztatni a diákokat elvárásaikról, igényeikről.

Tehát be tudnánk vonni az év közbeni munkába a külső partnereket, a későbbi munkaadókat oly módon, hogy iskolaszinten megszervezésre kerülne évente egy szakmai börze/állásbörze – akár kiállítással egybekötve. (Ez az igény – érthető módon – felmerült már a 10. évfolyamon is, amikor szakmacsoportot kell választaniuk, így számukra is tanulságos lenne egy ilyen rendezvény, valamint intézményi szinten már előre tudnánk gondoskodni diákjaink későbbi sorsáról, perspektívákat nyújthatnánk nekik, kitekintést a jövőbe.)

Igényként jelentkezett – elsősorban a szülők részéről – az egységes követelményrendszer kidolgozása.

Roppant aktuális probléma – de nagyon nehezen megvalósítható. Kísérletképpen jelentkezett iskolánkban az a törekvés, hogy különböző tantárgyakból mérjük fel évente a tanulók tudásszintjét egy-egy évfolyamon; ily módon munkaközösségekként közelítsük egymáshoz a különböző tanárok elvárásait az egységesség irányába.

Munkaközösségi szinten jó az együttműködés; a tanárok egymással szemben nagyon kollegiálisak, elfogadott a módszer, hogy problémás esetekben azonos tantárgyat tanító kollégákat kérünk fel egy-egy dolgozat, beszámoló közös értékelésére; osztályozóvizsgákon, magántanulók beszámolóin pedig mindig több főből álló vizsgabizottság előtt történik a feleltetés.

Tehát kisközösségi szinten működik ez a módszer, üdvös lenne kiterjedt gyakorlattá tenni minden munkaközösség/tantárgy esetében.

Járható út a lemorzsolódás csökkentésére az is, hogy kérdéses szituációkban, problémás tanulóknál nemcsak a saját szaktanár döntene a továbbhaladásról, hanem a munkaközösség-vezető koordinálásával dolgoznának ki egy módszert, ami a gyermeket átsegítené a következő évfolyamba.

Az értékelés-elismerés rendszerét pedig egyénre szabottan végezhetnénk el, fejlesztvén ezzel tanulóink toleranciaképességét is, és osztály- vagy csoportszinten közösen beszélnénk meg, hogy egyes diákok teljesítményét hogyan értékeljük. Persze a pedagógusnak ilyenkor kicsit pszichológussá is kell válnia.

Pszichológus is működik iskolánkban, ideális együttműködésben az ifjúságvédelmi-felelőssel, aki rendkívül hatékony munkát végez a drogprevenció területén – külső munkatársak, valamint számos diák kortárs segítőként való bevonásával.

Ez a terület a partnerek elégedettségét is méltán vívta ki.

A pedagógiai munka hatékonysága is növelhető lenne, ha közös értekezleteken – a pszichológus és a fejlesztő pedagógus bevonásával – beszélnénk meg egy-egy problémás esetet, szituációt, próbálnánk megérteni a nehezen kezelhető gyerekek személyiségét, kereshetnénk megközelítési módokat. Mindenképpen hathatós segítséggel szolgálnának a fent említett szakemberek.

Ezen kívül havonta két tanórában az aktuális pedagógiai problémák megbeszélése is bevett gyakorlat hasonló helyzetben lévő intézményekben. Ezen megbeszélések keretében kerítenek sort a diákokkal kötendő ún. egyéni szerződések megkötésére is. Ezekben a diák írásban is rögzíti céljait, elképzeléseit, ezzel felelősséget is vállal tetteiért, tanulmányi eredményéért, magatartásáért, szembesíteni lehet esetleges konfliktushelyzetekben a vállaltakkal, és ebbe az egyéni szerződés-dossziéba bekerülhetnek az esetleges problémákról, gondokról készített írásos feljegyzések, amikkel szintén szembesíteni lehet a diákot, valamint támpontként szolgálhatnak fegyelmi vétségek megfelelő elbírálásában.

Iskolánknak egyértelműen továbbra is szembe kell néznie az eddigi problémákkal. Érdemes tehát a fenti javaslatok, példák gyakorlattá emelése, hogy az iskola és a diák is túlélje tanulóéveit, hatékonyabbá váljon az oktatás alacsonyabb előképzettségű, sokszor nehezebben kezelhető/oktató tanulókkal is. Hogy vonzóbb legyen az iskola, hogy szlogenné válhasson: mi valóban mindent megteszünk a gyerekekért.

Interjú Házlinger Györggyel, a Zsigmond Téri Középiskola igazgatójával

M. J.: Ebben a tanévben vetted át az iskola irányítását úgy, hogy a korábbi években magad is ugyanennek a tantestületnek voltál a tagja. Sok mindent tudtál tehát már előzetesen az iskoláról, feltételezem tehát, hogy amikor beadtad a pályázatodat, addigra már volt módod alaposan végiggondolni azt, hogyan valósítsd meg már a közeli, aztán pedig a távolabbi időszakban a terveidet?

H. Gy.: A terveimet valóban két csoportra lehet osztani. Vannak rövidebb és hosszabb távon érvényesíteni kívánt elképzeléseim. Először szeretnék egy kicsit „rendet teremteni” az iskolában, mert az utóbbi időben néhány területen „fejetlenség” volt az iskolában. Megválasztásommal a helyzet stabilizálódott, és az ilyen jellegű problémákon, azt hiszem, hogy sikerült túljutnom. A hosszabb távú elképzeléseimben egy dolog szerepel, és ezzel szerintem minden iskolaigazgató így van: stabilizálni az iskolát, biztosítani a jövőjét. A fővárosban nagy rivalizálás van az iskolák között, gyakorlatilag oktatási piacról beszélhetünk a szónak jó és rossz értelmében egyaránt. Ezen a piacon valamiképpen talpon kell maradni. A fővárosban 3-4000 férőhely középfokon betöltetlen marad, azaz ennyivel több helyet tartanak fenn, mint amennyire a csökkenő tanulólétszám mellett szükség van. Valószínűsíthető tehát, hogy jó néhány középiskolára a későbbiekben nem lesz szükség. Szeretném tehát azt, hogy mi ne kerüljünk azok közé, akikre majd nem lesz szükség. Erre a legjobb módszer – ahogy ezt most látom – az, hogy minél több gyerek járjon az iskolába. Ezt persze a kollégáim egy része erősen vitatja. Aki ide jelentkezik, azt én felveszem, függetlenül attól, hogy egy osztályban van már mondjuk 34 gyerek. Azokat is felveszem, akiket az előző iskolájukból mondjuk magatartási problémák miatt távolítottak el. Ettől persze nem leszek népszerű a tantestületben. Az persze egy más kérdés, hogy megragadnak-e a gyerekek az iskolában? A tanulói kudarc elkerülése, ez a másik fontos célom. Nem tettem ki az elmúlt néhány hónapban még gyereket az iskolából. Azért tudom ezt megtenni, mert a mi iskolánk egy sokszínű iskola. A sokszínűséget szeretném megtartani. Itt minden középiskolai típus – a speciális szakiskolát kivéve – megtalálható a nyelvi előkészítőtől a felnőttoktatásig és a nappali, valamint az esti rendszerű szakképzésig bezárólag. Annak, aki ide jelentkezik, valamilyen záró bizonyítvánnyal kell távoznia. A számos képzési forma és tagozat lehetővé teszi azt, hogy rossz tanulói (vagy szülői) döntés esetén iskolán belül nyújtsunk lehetőséget a korrekcióra, elkerülve az iskolai kudarcot. A jövő tanévtől kezdve elindítjuk a felnőttoktatás nappali tagozatos formáját is. A máshonnan lemorzsolódott, kudarcot szenvedett, többnyire túlkoros tanulók járhatnának ide. Itt sokkal kötetlenebbül, szabadabban tanulhatnának, mint a hagyományos tagozatokon. Fontosnak tartanám azt is, hogy a meglévő szakmák mellé népszerűbbeket is fel tudjunk venni. Mi egy ÖKO-iskola vagyunk, így valahol a természetvédelem és a környezetvédelem terén mozognék. A nehezebben kezelhető fiatalok esetében kedvező az, hogy a tanórák egy része a szabadban, nem iskolai körülmények között szerveződik. Itt sokkal jobban motiválhatók a tanulók.

M. J.: Úgy látom, hogy ez egy igazi „befogadó iskola”! Melyek voltak azok a problémák, amelyek még Téged is, aki itt tanítottál, vezetőként megleptek?

H. Gy.: Legnagyobb problémának azt tartom, hogy a középiskolai tanárok másképp szocializálódtak erre a munkára, mint amit valójában végezni kell. Korábban a középiskolákba válogatott tanulók jutottak be, tehát az ott dolgozó tanárok azt szokták meg, hogy a motiválatlan, tanulni nem szerető gyerekek általános iskola után elmennek segédmunkásnak vagy szakmunkásképzőbe. Az érettségit nyújtó képzésbe pedig azok jönnek, akiknek távolabbi céljaik vannak, amelyhez a tanulás, az érettségi nélkülözhetetlen. Ma már ez azonban nem így van. Gyakorlatilag aki elvégzi ma az általános iskolát, az középiskolába kerül. A rossz tanulók az ilyen típusú, nevezzük úgy, hogy befogadó iskolákba kerülnek, olyanba, mint például a miénk. Ez nem versenyistálló, nem az elit családok gyermekei számára nyújt képzést. Itt tömegével vannak jelen az alulmotivált, kicsit nehezen kezelhető, semmiféle céllal nem rendelkező tanulók. A tanárok többsége ezekkel a gyerekekkel egész egyszerűen nem tud mit kezdeni. Az osztályozó értekezleteken a tanulók 60-70%-a „be van állítva” elégtelenre. A kollégák persze elmondják, hogy ezeknek a gyerekeknek ők a kilencedik osztályos középiskolai anyagot sem képesek megtanítani úgy, hogy azok elérjék az elégséges érdemjegyet. Persze, hogy nem tudják, mondom én, amikor nem tudnak olvasni, nem tudnak írni és számolni. Így nem képzelhető el, hogy szakszavakkal teletűzdelt anyagokat el tudjanak sajátítani. Nehéz megértetni a kollégákkal azt, hogy ebbe az iskolába ezek a gyerekek járnak, tehát őket kell lehetőség szerint eredményesen tanítani.

M. J.: Az nem merült fel senkiben, hogy az egyik „hibaforrás” abban van, hogy a pedagógusok nem rendelkeznek a megoldáshoz szükséges módszerekkel?

H. Gy.: Nem, ilyen felvetés nem volt.

M. J.: Hogyan támogatja az új igazgató törekvéseit a fenntartó? Tudjuk, hogy Budapesten, amely az ország legnagyobb iskolafenntartója, nem könnyű kitűnni. Kap-e az iskola ezekhez a törekvésekhez megfelelő forrástámogatást?

H. Gy.: A fenntartó ehhez pozitívan áll hozzá. Számomra az is nyilvánvaló, hogy a fenntartó is számokkal dolgozik. Megjelenik előttük egy statisztika, amelyből kiderül, hogy az adott iskolában mennyi tanuló található. Feltehetőleg az a kedvező számára, ha egy osztályban nem 10-12 tanuló, hanem mondjuk 30-32 van. Különösen az hathat megnyugtatóan, ha olyan gyerekek járnak ide nagyobb számban, mint akikről az előbb beszéltem.

M. J.: Azért kérdeztem azt, hogy lesz-e ezekhez az elképzelésekhez elegendő forrás?

H. Gy.: Nagyon bízom abban, hogy a kis és bontott csoportos programokhoz, de minden egyébhez is meg tudjuk majd teremteni az anyagi hátteret. Már most is 40-45 különféle szervezet támogatja az iskolát. Fizetnek a szakképzési alapba, hirdetési felületet adnak, vagy bármilyen más módon kapunk kedvezményeket tőlük. Ehhez működtetünk egy alapítványt is. Abban is bízom, hogy az ilyen iskolák a jelenlegihez képest komolyabb központi támogatáshoz jutnak majd a következő években.

5. Felnőttoktatás az iskolában

A felnőttoktatási tagozat a 2001–2002. tanévtől működik a Zsigmond téri Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában.

Kerületünkben jelenleg mi vagyunk az egyetlen olyan oktatási intézmény, amely felnőttoktatási formában teszi lehetővé középfokú tanulmányok végzését és az érettségi vizsga letételének lehetőségét is biztosítja.

Iskolánk a felnőttoktatásban főleg a középszintű érettségi vizsgára kívánja felkészíteni hallgatóit. Ezt egyéni szaktanári útmutatással és (fakultáció helyett) az adottságainktól függő mértékű, tanórán kívüli korrepetálási lehetőséggel kívánjuk biztosítani.

Tanulóink előképzettsége igen vegyes. Ma már csak a 8 osztályt elvégzett, 16 éven felüliek kerülnek tagozatunkra felvételre.

A már szakmunkás oklevéllel és jó általános iskolai bizonyítvánnyal rendelkező jelentkezők „intenzív”, gyorsított formában is tanulhatnak iskolánkban. Ennek a formának a 29811/1983. IX. sz. MM. engedély volt az alapja. Ma a Közoktatási Törvény értelmében a hallgatók egyéni elbírálás alapján kapnak erre lehetőséget, és számukra szervezett formában a levelező jellegű, ún. „intenzív” osztályban biztosítjuk az oktatást.

A helyi tantervünk, tanmenetünk és óratervünk úgy került kialakításra, hogy azonos évfolyami osztályok bármely időpontban egymás közt átjárhatók, egymással helyettesíthetők legyenek a tanári státusok, a tanulócsoportok (osztályok) számának változtatása nélkül.

5.1. Miért van szükség felnőttoktatásra?

Iskolánkban a nevelés és oktatás célja „második esély” biztosítása a középfokú végzettség megszerzésére mindazoknak, akik a nappali rendszerű oktatásban valamely okból ezt nem tudták elérni.

Célunk az általános műveltséget biztosító tananyag elsajátíttatása hallgatóinkkal, valamint olyan korszerű – az ezredfordulónak megfelelő – természettudományos és társadalomtudományos műveltségkép és értékrendszer kialakítása hallgatóinkban, amely felkészíti és alkalmassá teszi őket saját – természeti és társadalmi – valóságuk viszonyrendszereinek megértésére, az aktív cselekvésformák alternatíváinak felismerésére.

Az iskolának vonzónak kell lenni, partnerközpontú működésűnek, ezért felértékelődnek a helyi innovációk (pl. KRESZ, vállalkozási alapismeretek stb.) tanítása.

Figyelembe kell venni, hogy az iskolát körülvevő környezet gyorsabban változik, mint az iskola tanítási programja, ezért rugalmasabban kell az iskolának alkalmazkodni a piaci igényekhez.

Fejleszteni kell a diákok önálló ismeretszerzési, feldolgozási, döntési értékelő képességét. A tanároknak el kell fogadniuk, hogy többféle tudásszerző forrás is van, pl. Internet, televízió, újságok, könyvek stb.

Közös érdekünk, hogy diákjaink kevesebb iskolai kudarcot szenvedjenek el.

Alapvető cél itt is, akár a nappali tagozaton az, hogy a lemorzsolódás csökkenjen:

Időszak Beiratkozottak Kimaradtak Év végi létszám
2001/2002 631 352 279
2202/2003 474 197 277
2003/2004 492 225 267*
* I. félév

A lemorzsolódást nagymértékben befolyásolja, hogy a munkahely nem támogatja dolgozóinak a továbbtanulását, emiatt nemcsak az órákról, de még a vizsgákról is kénytelenek távol maradni, ha nem akarják elveszíteni a munkahelyüket.

5.2. Szerkezeti jellemzők, a működés rövid leírása

A tanulócsoportok (osztályok) száma 1998-tól 12. Ezekben az oktatás heti 3 alkalommal folyik, a számonkérés negyedévenkénti beszámolókon, valamint az év végi osztályozó vizsgán történik.

Az 1998–99-es tanévtől felmenő rendszerben bevezettük az angol, illetve az informatika oktatását. Tanmeneteinket, óraterveinket a kerettantervek előírásaihoz igazítva állítjuk össze.

A felnőttoktatásban iskolánkban a felvétel az előírt iskolai végzettséget igazoló bizonyítványok és egyéb dokumentumok, valamint egyéni felvételi beszélgetés alapján történik. Különbözeti vizsga letételének előírásáról a tagozatvezető dönt. Az „intenzív” osztályokba való felvételről – át nem ruházható hatáskörben – szintén a tagozatvezető dönt.

A felvételi időpontja, dátuma az évi munkatervben kerül meghatározásra (általában április vége, május eleje, a pótfelvételié pedig augusztus vége). Ezek meghirdetésére januárban a közoktatási tájékoztató füzetben kerül sor, és hirdetményként az iskolában is kifüggesztésre kerül.

A hiányzások mértéke és igazolásuk módja, valamint a velejáró szankciók a „Házirendben” találhatók.

Az ismeretanyag rögzítése, elsajátítása a hallgatók részéről az otthoni tanuláson és gyakorláson alapszik, az oktatás az egyéni felkészülésre épül.

A beszámolókon a hallgatók szóban vagy írásban, vagy mindkét formában tesznek tanúbizonyságot tudásukról. Az osztályozó vizsgákat 3 fős vizsgabizottság előtt kell letenni. A bizottság tagjai: 2 kérdező tanár és az elnök. Az elnöki tisztséget a tagozatvető vagy annak elfoglaltsága esetén az adott osztályban nem tanító tanár látja el.

A ciklus tanítási rendjét az órarend rögzíti.

A beszámolók, illetve a vizsgák, valamint a tanítási szünetek rendjét, konkrét időpontjait az évi munkaterv rögzíti.

A csengetés és az óraközi szünetek rendjét, az iskolában elvárt viselkedési szabályokat, a tanulmányi és egyéb hivatalos ügyek intézésének rendjét a Házirend tartalmazza.

A vizsgaidőszakok konkrét beosztását a tagozatvezető készíti el és a vizsgák megkezdése előtt két héttel ismerteti (hirdetőtáblára kifüggeszti).

A tantestület és a tagozatvezető a diákönkormányzat véleményét figyelembe véve végzi munkáját.

Hallgatóink a Közoktatási Törvényben foglaltak szerint fizetnek a 11. évfolyamtól kezdődően térítési, illetve tandíjat, melyet tagozatvezetői rendelkezés szabályoz.

A Tagozaton arra törekszünk, hogy a szaktanár által kiválasztandó és a hallgatók számára használatra előírandó tankönyv a következőknek feleljen meg: lehetőleg csak az előírt tananyagot tartalmazza és emellett az otthoni (önképzéses) tanulásra alkalmas, bőven magyarázó, jól érthető, olvasmányos, a lényeget kiemelő, jó rendszerezésű legyen.

5.3. Tervek a következő hónapokra

Iskolánkban 2004 szeptemberétől strukturális változások lesznek, a tanári kar beleolvad a nappali tagozat tanári karába. Emiatt a jól összeszokott családias hangulatú tanári kar (a régi rossz tapasztalatok miatt) félve néz a következő tanévkezdés elé. Szomorúan vették tudomásul, hogy a IV. emeleten kialakított felnőttoktatási kabinetet felszámolják, de remélik, hogy az új helyükön is hasonlóan jól fogják érezni magukat.

Ez az integráció is várhatóan hozzájárul a korábbiakban vázolt célok eléréséhez. Mivel a felnőttoktatási tagozat teljesen beépül az iskola szerkezetébe, a nappali oktatási formát el nem viselő gyerekek egyszerűbben és könnyebben tudnak bekapcsolódni az esti tagozat munkájába. Hatékonyabbá válik a pedagógusok közötti kommunikáció is, ez is a növendékek javát szolgálja. A felnőttoktatásban gyökeres reformokat tervezünk.

  • Első lépcsőben:
    • Bevezetjük az órarend szerinti KRESZ és műszaki elmélet oktatását. Ebből a tárgyból is vizsgát tesznek majd a hallgatók, jelentősen csökkentve ezzel a jogosítvány megszerzésének költségeit. Ezzel várhatóan javul a nálunk végzett diákok munkaerő-piaci helyzete, és mivel még inkább érdekükké válik az iskolába járás, a lemorzsolódás mértéke is csökkenni fog.
    • Tapasztalatunk az, hogy az idegen nyelvvel az idősebb korosztály nehezen boldogul. Kudarcélményük mérséklése érdekében be kívánjuk vezetni az eszperantó nyelv oktatását. A könnyen elsajátítható nemzetközi nyelv tanítása az idősebb korosztályok érettségiig való eljutásának esélyét jelentősen növelheti.
  • A második lépcsőben – de szintén már középtávon – az egész felnőttoktatást gyökeresen át kívánjuk szervezni.
    • Meg kívánjuk szüntetni a szigorú, merev keretek között zajló tanításszervezési módokat.
    • Bevezetjük a kreditrendszert.

A tantárgyakat (az oktatási egységek sorrendjét betartva) szabadon vehetik majd fel. Eldönthetik, hogy egyszerre hány tanegységgel kívánnak foglalkozni. Ha valamiből megbuknak, nem kell az egész évet megismételniük, nyugodtan haladhatnak tovább és csak a sikertelen egységet kell újra teljesíteniük.

Tehát pl. egy hallgató egyszerre végezheti a történelem III-at és a matematika II-t.

A tanárok év elején meghirdetik óráikat: pl. matematika I. XY. H–Sz–P 16–17 óráig; XZ K–Cs–P 19–20 óráig.

A diák a számára kedvezőbb időpontot választhatja, és ha szükségét érzi, hetente akár több alkalommal is eljöhet.

Érettségi vizsgára nem feltétlenül négy év, hanem rövidebb vagy hosszabb idő eltelte után bocsátjuk. Akkor, amikor valamennyi tanegységét már teljesítette.

A hallgatók indexet kapnak a kezükbe, a tantárgyakat maguk veszik fel és az időbeosztásukat is maguk alakítják ki. A lényeg: a teljesített tanegység.

A gimnáziumi tantárgyakkal párhuzamosan lehetőséget kapnak arra, hogy felvegyenek szakképző tantárgyakat is, így az érettségit követően röviddel a munkaerőpiacon is jól hasznosítható technikusi végzettséget is szerezhetnek.

Biztosak vagyunk abban, hogy a fentebb vázolt reformok jelentősen mérséklik a lemorzsolódást és újabb tömegek számára teszik lehetővé a középiskolai érettségi bizonyítvány megszerzését.

Az elbocsátott tagozat

Az elmúlt évtizedben számos alkalommal lehettünk tanúi annak, hogy különféle indokokkal megszüntettek olyan alap- és középfokú tagozatokat, intézményeket, amelyekben iskolarendszerű felnőttoktatás zajlott. A ’90-es évek közepén sokan már-már az iskolarendszerű felnőttoktatás megszűnéséről beszéltek. Napjainkra az ilyen irányú törekvések már meglehetősen ritkák. Az élethosszig tartó tanulás fontosságának a felismerése, valamint a közoktatásban jelen lévő egyéb tényezők, így a tanulói létszám drámai csökkenése fenntartókat és intézményvezetőket ma már más következtetésekre juttat ebben a kérdésben. Ezért szokatlan az, hogy egy intézmény önmaga mond le arról, hogy működtesse nagy létszámú felnőttoktatási tagozatát.

M. J.: Szinte hihetetlen, hogy egy iskola, amelyik régóta bejáratott, nagy létszámú felnőttoktatási tagozattal rendelkezik, egyszer csak a kisebb-nagyobb konfliktusok és nehézségek hatására úgy dönt, hogy lemond erről a képzési formáról és szabadjára engedi a tanárokat és diákjaikat. Számomra ez a már-már abszurd helyzet keltette fel az érdeklődést az eset iránt. Miért alakult ki ez a helyzet? Mi minden történt, amíg a dolgok idáig jutottak? Erről kérdeztük meg az elbocsátott tagozat vezetőjét, Szilvásyné Láng Évát.

Sz. L. É.: Igazából ma sem tudom, hogy ehhez a kényszerű váláshoz milyen stációk vezettek. Valamilyen oknál fogva a R. Gimnázium akkori igazgatónője, S. Márta meg akart szabadulni a felnőttoktatástól. Nem hiszem, hogy komoly problémát jelentettünk volna az iskola életében, hiszen külön működtünk, teljesen önállóan. Financiálisan sem jártak – azt hiszem – rosszul, mert kevesebbet költöttünk el, mint ami a rendelkezésünkre állt. Az igazi ok valószínűleg az lehetett, hogy a gimnázium épülete nagyon lerobbant állapotban volt, és ezért elkerülhetetlenné vált a felújítása. Azt mondták annak idején, hogy a tetőfelújítást nem tudják megoldani akkor, ha mi délután ott vagyunk, ezért a gimnázium épületéből egy villába költöztettek minket. Ez elegáns helyen, a F. utcában volt, ahol viszont az önkormányzat közbenjárásával megkaptuk a részjogkör önállóságot. Ez anyagilag nem volt rossz dolog, hiszen a megtakarításainkból hamarosan számítógépeket tudtunk venni, ráadásul erre alapozva tudtuk az angol nyelv tanítását is beindítani a felnőtteknél. Nálunk már két éve érettségiznek angolból. Nem volt könnyű tanárokat szerződtetni ezekre a tantárgyakra, de végül sikerült. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez még akkor volt, amikor még nem kellett bevezetni a nyelvet és az informatikát. Tehát a kerettantervek bevezetése minket nem ért váratlanul.

M. J.: A költözéstől függetlenül továbbra is tagozatként működtek?

Sz. L. É.: Persze, továbbra is tagozat voltunk, de részjogkör önállósággal. Ez azt jelenti, hogy a dologi kiadások pénzeivel önállóan gazdálkodtunk. Ezért születhettek meg azok az eredmények, amelyekről az előbb beszéltem. Fontos volt az is, hogy a felnőtteknél tanító kollégáknak én voltam a munkáltatója.

M. J.: Amikor eldőlt, hogy menni kell, akkor ez hogyan történt? Ki volt az, aki meghatározó szerepet játszott az eseményekben? Ki „találta ki”, hogy hova kell menni, és ki volt az, aki végül aláírta, ha nem is az elbocsátó, de legalábbis az „áthelyezést” dokumentáló papírt?

Sz. L. É.: Az önkormányzattól nagy segítséget kaptam. Ők voltak azok, akik utánajártak annak, hogy van olyan intézmény, amely befogadna bennünket. Jelentkező volt bőven, különösen a magánkézen lévő alapítványi iskolák közül, de ezek egyike sem rendelkezett olyan feltételekkel, amelyek alkalmassá tették volna őket arra, hogy egy nagy létszámú tagozatot üzemeltetni tudjanak. Az is gondot jelentett, hogy ezeknél az iskoláknál egészen más volt a tanároknak az elképzelése a felnőttek oktatásáról, mint a miénk. A Zsigmond téri iskolában viszont, ahogy mondani szokták, minden összejött. Az igazgatóasszony örömmel fogadott bennünket. Ez a megoldás azért is jó volt, mert az iskolának legalább kerületet „nem kellett váltania”. A két épület közelsége meg különösen megnyugtató volt. Komoly esélyt kínált arra, hogy a tanítványok közül sokan követni fognak bennünket ide is. Jó volt az is, hogy ebben az iskolában már korábban tervezték azt, hogy beindítják a felnőttoktatást, mert világosan látták, hogy a több lábon állás az iskola fennmaradásának az egyik garanciája lehet. Márciustól én rendszeresen jártam a befogadó iskolába, ahol egyeztettük a „közös jövőre” vonatkozó tennivalókat. Az épületben a negyedik emeletet kaptuk meg, ami azért is jó volt, mert külön lehetett választani az épület többi részétől, így nem zavartuk – nem is zavarhattuk volna! – a nappali tagozaton zajló oktatást. Ugyanakkor ez fordítva is így volt. Az iskola délután az alattunk lévő emeletekkel gazdálkodott, hiszen ott is tartottak nyelvtanfolyamokat és egyéb programokat.

M. J.: A költözést követően megmaradtak a hallgatóik?

Sz. L. É.: Meg. De a tanárok és az eszközök is nálunk maradtak. Ez nem volt könnyű, mert az elbocsátó iskola az általunk beszerzett eszközöket, így pl. a számítógépeket nem akarta átengedni. Végül számunkra kedvezően megoldódtak a dolgok. A tanárok munkaviszonya ott megszűnt, végkielégítést kaptak, az új iskolában átvették őket úgy, hogy mindenkivel határozott idejű, egyéves szerződést kötött az igazgatóasszony. Ő sem volt könnyű helyzetben, mert azt akkor még nem lehetett tudni, hogy ténylegesen hogyan alakul majd a tanulói létszám. Arra ugyanis, hogy mind a hatszáz ember átmegy, nem lehetett garanciát adni. Talán 10 gyerek nem jött velünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az iskolatitkár és én kinevezést kaptunk. A helyzet akkor oldódott meg megnyugtató módon, amikor az őszi felvételin 240 elsős iratkozott be az új helyre. Mindez az igazgatóasszony hozzáállását is dicséri. Nagyon jó kollektíva alakult ki a két tantestület között. Ballagásokat, kirándulásokat, ünnepélyeket szerveztünk együtt. Mindig mondják, hogy a nappalis tanárok „lenézik” az estiseket, de mi ezt itt nem tapasztaltuk. Én az iskola vezetési szerkezetében az igazgatóhelyettesekkel kerültem „egy sorba”, továbbra is gyakorlatilag tagozatvezetőként. Az önállóságom szakmai tekintetben megmaradt. A fúziót követően mind az SZMSZ-t, mind pedig a pedagógiai programot módosították.

M. J.: Az új helyen milyen változások következtek be szakmai szempontból a tagozat életében?

Sz. L. É. :Felvettük a kapcsolatot egy autós iskolával. Szeretnénk, ha minden tanulónk hozzájutna a jogosítványhoz. Az sem lenne baj, ha ezt tudnánk anyagilag segíteni. Ezen túl szeretnénk plusznyelvórákat és informatikát biztosítani hallgatóinknak. A nyelvet egyébként csoportbontásban tanítjuk. Az informatika oktatásához rendelkezésünkre áll egy külön szaktanterem. Ezt közösen használjuk a nappali tagozattal. Már eddig is voltak érettségizőink angolból, de akik eddig jelentkeztek, azok korábban mát tanulták a nyelvet. 2005-től nehezebb lesz, az biztos.

M. J.: A felnőttoktatásban mindig is komoly problémát jelentett a sokszor nagyarányú lemorzsolódás. Önök mit tudnak tenni annak érdekében, hogy minél kevesebben maradjanak ki a program befejezése előtt?

Sz. L. É.: Meggátolni teljesen nem tudjuk. Ahhoz, hogy a tagozat jelenlegi színvonalát tartani tudjuk, szigorúbban kell osztályoznunk. Ezzel együtt jár természetesen a kudarc is. Sokan nem bírják teljesíteni azt, amit elvárunk. Az induló létszámhoz képest általában 50% leérettségizik. Ha kevesebben jelentkeznek majd, akkor ezt a luxust már nem engedhetjük meg magunknak. Külön felzárkóztató programokat kell akkor majd szervezni. Át szeretnénk gondolni a tantárgyi tartalmakat is. Célunk az, hogy számos praktikus, a gyakorlati életben hasznosítható tudást biztosító programot működtessünk, így pl. közgazdasági és kereskedelmi alapismereteket. Ezek lehetővé tennék azt, hogy a végzettek biztosabban találjanak helyet maguknak a munkaerőpiacon. A gyengébbeket a tantárgyakba épített tanulás tanítása program elemeivel segítjük. Kilencedikben megtanulnak könyvet használni, vázlatot írni, jegyzetelni. Az külön kérdés, hogy olvasni és számolni szintén nem vagy csak nagy nehézségek árán tudnak. Korrepetálási órakeret van, és tudunk pluszóra lehetőséget biztosítani az érettségit megelőző időszakban is.

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.