wadmin | 2009. jún. 17.

Tót Éva vitaindító előadása

3. szekció: Szerkezeti és továbbhaladási folyamatok, rendszerkapcsolatok

Amennyiben az egész életen át tartó tanulás jelszavának használata az oktatás és képzés terén időszerűvé váló paradigmaváltás igényét tükrözi, úgy az újfajta megközelítésből fakadó következményeket is szükséges végiggondolni. Magának a fogalomnak a használata is jelentős változáson ment át az elmúlt évtizedekben. A szakemberek az intézményes oktatás kiterjesztése helyett egyre inkább az egész életen át tartó tanulásról beszélnek. A korábbi jelszavakhoz képest a "lifelong learning" kifejezés szemléletbeli újdonsága az, hogy az oktatásról mint közpénzekből finanszírozott ellátási feladatról a tanulásra, azaz az egyéni perspektívára helyezi a hangsúlyt. Ezzel eloldozza a tanulást az iskolától és egyenrangúvá teszi a különböző képzési szektorokat.

A tanulás fogalmának és szerepének átértékelése a tudás mérésében is új módszereket tesz szükségessé. Az emberi erőforrások számbavétele mindeddig döntően a népesség iskolázottsági szintjének mérésére épült. A társadalomban ténylegesen működőképes tudás azonban egyre kevésbé azonosítható a formális iskolai végzettséggel. A jelenlegi mérési módszerek a nem formális tanulás folyamatait például egyáltalán nem képesek megragadni. A kompetenciák mérésének egyik újfajta módja a "felnőtt írásbeliség" vizsgálata. A nemzetközi adatfelvételek (IALS) fontos tanulságokkal szolgáltak. Feltárták, hogy az iskolából kikerülők jelentős része, mivel mindennapi tevékenysége és munkája során nem használja folyamatosan az elsajátított tudást, közepes vagy magas szintű iskolázottsága ellenére is csak gyenge hatásfokkal képes a hétköznapi életben szükséges információfeldolgozási műveletek elvégzésére. Az első, kísérleti jellegű hazai adatfelvétel meglehetősen drámai képet mutatott a magyar felnőttek információfeldolgozási képességéről.

A társadalmi egyenlőtlenség új dimenziója válik láthatóvá. A gazdagok és szegények közötti növekvő társadalmi szakadék mellett növekszik a távolság a magasan képzett, ismereteit, kompetenciáit megújítani képes társadalmi csoportok és a képzetlenségük miatt nemcsak a munkaerőpiacról, de a társadalmi élet számos színteréről is kirekesztődő népesség között. Ez a "törésvonal" a magyar társadalomban is jól érzékelhető. A munka világában mérhetően nő a "tudás társadalmát" előrevetítő új típusú munkahelyek száma, amelyek magasan képzett és folyamatos tanulásra képes munkaerőt igényelnek. Ugyanakkor a változatlanul az ipari tömegtermelés keretei között foglalkoztatott, igen jelentős számú munkavállaló döntő többségének tevékenysége nem igényli az ismeretek szervezett formában történő megújítását. A változásokhoz való alkalmazkodásukat a spontán-informális tanulás biztosítja, rosszabb esetben a korábban szerzett tudásuk amortizálódik, képességeik leépülnek.

Az európai kontextus

Az Európai Unió összehangolt foglalkoztatásbővítési stratégiája a képzést a foglalkoztatás és a versenyképesség növelésének eszközeként kezeli. A foglalkoztatási szempontok előtérbe helyezése jellemző az uniós országok nagyobb hányadának nemzeti programjaira. Maga a stratégia az alábbi tendenciák mentén jellemezhető.

  • Az életpályát végigkísérő tanulás - túllépve a jelszavak és jelmondatok hangoztatásán - kormányzati programok formájában intézményesül (felnőttképzési törvény, illetve ahhoz hasonló funkciójú jogszabályok megalkotása, a felnőttkori tanulást ösztönző és támogató kormányzati ügynökségek létrehozása, jelentős többletforrásokat mozgósító finanszírozási rendszer megteremtése, a tanulást támogató szolgáltatások és az ezeket biztosító intézmények bővítése).
  • Valamennyi programra jellemző a képzésben, tanulásban részt vevők számának növelésére való törekvés. A képzési lehetőségek megteremtése mellett azonban egyre világosabbá válik a felismerés, hogy a részvétel szociális feltételeit is meg kell teremteni, elhárítva a részvétel akadályait (pl. magas képzési díjak, utazási terhek, időhiány, az alacsonyan képzett és idős felnőttek képzésére alkalmas módszerek hiánya). Jellemző törekvés az informatikai eszközök alkalmazása, illetve a lokális művelődési intézmények tanulástámogató hálózattá szervezése.
  • A preferált csoportok azonosítása. A legalacsonyabb képzettségűek és az idősebb munkavállalók részére nyújtott fokozott támogatás.
  • A munkahelynek mint tanulási környezetnek az "újrafelfedezése" , a munkahelyi képzés lehetőségeinek bővítése. Az informális módon, munkatapasztalatok során szerzett ismeretek elismerése különféle technikákkal (pl. a képzést megelőzően szerzett tudás elismerése, a meglévő ismeretszinthez igazodó rugalmas képzési program, amellyel, ha csak kísérleti szinten is, de hazai intézmények is foglalkoznak).
  • Törekvés a felelősség és a finanszírozási terhek megosztására, azaz a privát források bekapcsolására (munkaadók és résztvevők teherviselésének növelésére). Ennek egyik lehetséges eszköze a képzési költségek adókedvezményként történő elszámolhatósága.
  • A képzési területek között kiemelt helyet kap az információs és kommunikációs technikák használatának elsajátítása, különösen az idősebb munkavállalók körében.
  • Konkrét célkitűzések megfogalmazása és az elért eredmények rendszeres számbavétele (monitoringrendszer kialakítása, indikátorok használata).

A képzés iránti igények

A felnőttképzés iránti igény nagyságrendjét meghatározza, hogy a képzés iránti igény miként keletkezik. Az iskolázottsági deficit két alapvető forrása közül az egyik maga az iskolarendszer, a másik a munkaerőpiac.

  1. Az iskola rendszerű alapozó képzés nem csupán képzett munkaerőt "termel" , de szelekciós mechanizmusai révén maga is hozzájárul, hogy jelentős létszámú csoportok képzettség nélkül lépnek ki az iskolázásból. Az iskolarendszeren belül a képzés során történő ún. lemorzsolódás, amelynek mértéke az érettségit adó középiskolai képzésben csökkenőben van, a legnagyobb létszámot érintő szakmunkásképzésben azonban az évtized egésze során - a fejkvótás finanszírozás tanulómegtartásra ösztönző hatása ellenére - még nőtt is. Az iskolarendszer kimeneti teljesítményét összegző adatok azt jelzik, hogy az iskolázás expanziója ellenére a fiatal korosztályoknak még mindig jelentős része szakképzetlenül lép ki a munkaerőpiacra. Az adatok szerint egy-egy évjárat több mint 16%-a legfeljebb az alapszintű iskola befejezéséig jut el. Arról nem rendelkezünk statisztikai adatokkal, hogy a fiataloknak ez a legalacsonyabb szinten iskolázott csoportja később milyen ütemben és mértékben kapcsolódik be a különféle felzárkóztató felnőttképzési programokba, de a kilencvenes évek közepén az ifjúsági munkanélküliség témakörében készült terepvizsgálatok azt jelezték, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy jelentős részük kikerül az intézményes támogatás látóköréből, és az iskolai kudarcokból fakadó alacsony motiváltsága miatt nem is keresi a lehetőségét annak, hogy helyzetét képzéssel javítsa. Ugyanakkor alapvető társadalmi érdek, hogy ne termelődjön újra az a képzetlenekből álló társadalmi csoport, amely tartósan vagy végleg kiszorul a munkaerőpiacról. Ehhez azonban nem csak pénzügyi támogatás és a képzési kínálat megléte szükséges. Az iskolázásból kihullottaknak a képzésbe történő ismételt bevonása csak komplex, szociális és pedagógiai eszközrendszerrel egyaránt megalapozott programokkal lehet sikeres.
  2. A képzettségi deficit másik fajtája a képzettséggel rendelkezők tényleges felkészültségének és a munkaerőpiac elvárásainak az eltéréséből adódik. A pályakezdők munkanélküliségének okai összetettek, a magas arány azonban elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy miközben a gazdasági szektorok között hozzávetőleg 27%-ot képvisel az ipar, az átalakuláshoz lassan adaptálódó szakképzésben még most is közelítőleg a diákok felét képzik az ipari szektorhoz sorolható szakmákra. Egy részük számára - az adott szakma ismereteinek konvertálhatóságától függően - a munkahely biztosíthatja a szükségessé váló új tudások megszerzését. Jelentős részük azonban anélkül kerül ki az iskolapadból, hogy foglalkoztatottá vált volna, és szinte azonnal ismételten az iskolarendszerű szervezett képzés résztvevőjévé válik.

Iskolarendszerű felnőttképzés

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a jogilag a nappali képzéssel egyenértékű végzettséget adó, ún. iskolarendszerű felnőttképzésnek a társadalmi mobilitás legitimálásában, a szakemberszükséglet kielégítésében az esti és levelező képzés évtizedeken át komoly súlyt képviselt. A szakmunkásvizsgával rendelkező felnőtt lakosság egytizede, az érettségizettek ötöde, a felsőfokú diplomával rendelkezők közel egyharmada szerezte végzettségét esti, ill. levelező képzésben. Bár a képzés funkcióiban jelentős változások zajlottak le, és az alapfokú képzés aggasztó mértékben összezsugorodott, összességében ma is jelentős tömeg képzése folyik ebben az intézményrendszerben. A hallgatók száma az alapfokú képzésben az általános iskolások teljes létszámának csupán 1-2%-át teszi ki, a középfokú esti és levelező képzés a nappali rendszerű képzés létszámának közel a felét, az esti és levelező képzés pedig a felsőoktatás nappali rendszerében tanulók létszámának kb. 40%-át képezi.

Az elmúlt évek egyik meghatározó tendenciája volt az alapfokú felnőttképzés profilváltozása és összezsugorodása. Az alapfokú képzés a "dolgozók iskolájából" - a nyolcvanas évek második felétől fokozatosan - a szociális és tanulási problémákkal küzdő tanköteles korúak gyűjtőhelyévé vált, miközben az önkormányzatok financiális okokra hivatkozva sorra felszámolták ezt a képzési formát. Ma már területileg is rendkívül korlátozott az alapfokú képzéshez való hozzáférés, alig néhány tucat intézményben működik ilyen program. Szakértők szerint jelenlegi színvonala nem felel meg az alapvető követelményeknek, ennek ellenére megszüntetése helyett indokolt és kívánatos lenne korszerűsítésére, professzionalizálására törekedni. Az Európai Unióhoz tartozó országok nemzeti cselekvési programjainak zömében kitüntetett figyelmet kap a legalacsonyabb képzettségűek felzárkóztató képzése. A fő célkitűzés a hozzáférés megkönnyítése, a résztvevők tanulási szükségleteihez igazítása, azaz hatékonyabbá tétele. Hosszabb távon az alapiskolázás hatékonyabbá tételével jelentősen csökkenthető ez a költséges, korrekciós funkciójú felnőttképzés.

A 80-as évek közepe óta tartó fiatalodási tendencia az esti-levelező képzés egészét érinti. A középfokon esti tagozaton tanulók 89%-a, a levelező tagozaton tanulók háromnegyede 25 év alatti, felsőfokon a résztvevők 91% az első diploma megszerzéséért tanul.

Az iskolarendszerű felnőttképzés alakulása 1988-1998 között

  1988/89 1990/91 1992/93 1994/95 1996/97 1997/98
Általános iskola esti levelező tagozata 14 690 12 528 11 569 6 998 4 183 3 165
ebből ifjúsági osztályba járó % 48,8 80,3 79,6 76,2 56,9 65,3
Középiskola esti és levelező tagozata 80 359 68 162 70 303 81 204 74 653 78 292
ebből gimnázium 19 239 18 820 21 509 22 588 22 468 25 734
szakközépiskola 61 120 49 342 48 794 57 713 51 679 52 558
Az összesből            
Szakmunkások kiegészítő képzése 26 224 21 494 24 861 29 307 30 442 32 882
Érettségizettek kiegészítő képzése 8 635 7 643 6 433 6 743 6 797 6 308
Egyetemi, főiskolai esti és levelező képzés 31 352 25 786 25 132 38 290 56 919 80 768
esti tagozat 5 540 4 737 4 298 5 453 5 750 6 538
levelező tagozat 25 812 21 049 20 834 32 837 51 169 74 230
Az első diploma megszerzéséért tanul % 74,7 81,6 82,9 85,7 89,9 91,9

 

Forrás: Az oktatás, szakképzés 1988-1997, KSH, 1998.

A középfokú esti és levelező képzésben, a nappali rendszerű képzéshez hasonlóan, a szakközépiskola képviseli a domináns képzési programot. A zsákutcásnak nevezhető hagyományos 3 éves szakmunkásképzésből kikerülők viszonylag jelentős része törekszik az esti képzésben teljes értékűvé tenni középfokú végzettségét, elsősorban a 3 éves szakközépiskolai kiegészítő képzés keretében. Ez a rendszer utólagos korrekcióját szolgáló megoldás jelentősen megnyújtja, - és mind a tanulók, mind az állami finanszírozás szempontjából drágává teszi az azonos végzettséghez vezető iskolázást.

Funkcióját tekintve az esti és levelező képzési forma lehetőséget kínál azoknak, akik szociális vagy egyéb okok miatt csak több lépcsőben tudnak közép- vagy felsőfokú végzettséget szerezni, pályamódosítási esélyt ad azoknak, akik korábban kényszerből vagy más ok miatt nem a nekik legmegfelelőbb képzési utat választották, emellett a gyengébb iskolai teljesítménnyel rendelkezők iskolázási stratégiájában a nappali rendszer mellett egyfajta "vigaszágat" képvisel. A képzés színvonala azonban köztudottan elmarad a nappali képzésétől, bár ennek munkaerő-piaci következményeiről nem áll rendelkezésünkre elemzés. Mivel a munkakörök egy részének betöltéséhez meghatározott iskolai végzettség szükséges, és az országosan elismert szakmai képzettségek (OKJ) közel felének esetében belépési követelmény az érettségi, e képzési forma jelentősége várhatóan tovább növekszik.

Az iskolarendszerű felnőttképzés mellett jelentős tömegeket érint az ún. munkaerő-piaci, a munkahelyen folyó képzés, valamint az ún. képzési piacon szerveződő programok. E tevékenységekről nem állnak rendelkezésre pontos statisztikai adatok, és az elemzések kevés megbízható forrásból meríthetnek.

A felnőttképzési szektorban tanulók száma
Oktatási és munkaerő-piaci statisztikák alapján számított átlagok és becslés

Képzési forma Résztvevők száma (fő)
esti és levelező oktatás alapfok 3 000
esti és levelező oktatás középfok 78 000
esti és levelező oktatás felsőfok 81 000
a regionális képzőközpontokban folyó képzés* 33 000
támogatott "munkaerő-piaci" képzés 68 000
munkahelyi képzés** 300 000
a nyitott képzési piacon folyó képzés** 250 000
Összesen 813 000

 

Megjegyzés: *ebből 12 000 fő munkanélküli **becslés

Magyarországon a Munkaerő-felvétel adatai szerint a fejlett országokhoz viszonyítva a szervezett képzésben való részvétel aránya viszonylag alacsony szintűnek mondható. A munka mellett a szervezett képzésben való részvétel statisztikai mérések szerinti alacsony szintje azonban nem értelmezhető úgy, mint a tanulás hiánya. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tanulás jellegzetes formái (és természetesen számbavételének a módszere) jelentős mértékben különböznek a többi országban jellemzőtől.

Képzésben részt vevők száma és aránya - 1999
gazdasági aktivitás és nemek szerint

Jelenleg tanulók száma, a kategórián belüli %-os arányuk Férfi Együtt
szám % szám % szám %
gazdaságilag nem aktívak (gyes nélkül) 350 956 24,6 356 213 18,1 707 169 20,8
foglalkoztatottak (gyesen lévőkkel) 70 074 3,3 94 620 4,9 164 694 4
munkanélküliek 4 407 2,6 6 303 5,5 10 709 3,7

 

Forrás: Számítás a Munkaerő-felvétel - 1999-es adataiból.

A fenti statisztikai adatokban nem jelenik meg az informális tanulásnak az a hatalmas tömege, amely lehetővé tette Magyarországon az elmúlt évtized társadalmi méretű változásait és az ahhoz való alkalmazkodást a munkahelyeken és a "civil életben" egyaránt. Éppen a robbanásszerűen fejlődő szektorokban az ismeretek keletkezésének sebessége és az erős piaci versengés miatt az új tudás nem kanonizálódik, és nem hagyományos képzésen keresztül terjed. A gazdasági szervezetek képzési gyakorlatáról folytatott vizsgálatok is azt jelezték, hogy a hazai vállalatokon belül a korszerűnek tartott vezetési és szervezetirányítási módszerek meghonosodása, az új kompetenciák kialakítása alapvetően az informális tanulás olyan csatornáin zajlott, mint amilyen pl. a külföldi anyacégnél tett tanulmányút, a tanácsadó cégekkel folytatott konzultációk stb., és így nem is jelenhetett meg a képzési statisztikákban. A közelmúltban tanárok körében végzett két empirikus adatfelvétel is az informális tanulás fontos szerepét jelezte. Arra a kérdésre, hogy jelenlegi tanári tudása megszerzésében milyen szerepe volt a szervezett képzésnek (középiskola, tanárképzés, továbbképzés) és a nem szervezett tanulásnak (saját, ill. kollégáktól átvett tapasztalatok, önképzés, utazás, tanulmányutak stb.), a válaszadó több mint 800 tanár mindhárom iskolatípusban a munkája során gyakorlatban szerzett ismereteket és az önképzést helyezte az első helyre, és a szervezett továbbképzés került a rangsorban az utolsó helyre. Az iskolai informatika helyzetéről készült 1999-es vizsgálatban a tanárok arról, hogy a számítógép használatát milyen módon tanulták meg, mind a kérdőívben, mind az interjúkban azt jelezték, hogy az önálló tanulás és a környezetükben lévőktől kapott rendszeres segítség legalább olyan szerepet játszott, mint a tanfolyamok.

Bizonyos tudások megszerzése nem is képzelhető el az informális tanulás, annak ösztönzése nélkül. Az információs társadalomról alkotott víziók része például a közigazgatás, a hétköznapi ügyintézés, a háztartások életének jelentős részben elektronikus hálózatokon történő szervezése. Ez azonban nemcsak azt feltételezi, hogy mindenki hozzáfér majd ezekhez az eszközökhöz, de azt is, hogy az idősebb vagy iskolázatlanabb népességnek az a része is képes lesz önállóan használni az új technikát, akik e területen semmiféle alapképzésben nem részesülhettek. Ez aligha képzelhető el más módon, mint az informális tanulásnak kedvező környezet kialakításával és hozzáférhetővé tételével.

Mindebből az következik, hogy jelentős részben, de nem kizárólag a szervezett képzésben való részvételre, elsősorban azonban a tanulásra kellene ösztönözni és ehhez a szükséges feltételeket megteremteni (tanulástámogatás, infrastruktúra). A megszerzett tudás elismerésének átlátható rendszere önmagában is a tanulás egyik leghatékonyabb ösztönzője.

A tanulási környezet és a tanulás kibővülése

Az életpályát végigkísérő tanulás értelmezése a korábbitól eltérő megközelítést igényel a tanulási környezetet illetően is. A tanulás fogalma jelenleg túlságosan szorosan kötődik ahhoz a modellhez, amely az iskolarendszerű tömegoktatást jellemzi. Az iskolázást követő tanulás ösztönzésének első lépése az ettől a modelltől történő elszakadás, a lehetséges tanulási környezet sokféleségének /f/elismerése, ill. a tanulási formák gazdagítása, a hozzáférési lehetőségek bővítése kellene hogy legyen. Ilyen iskolán kívüli tanulási környezetet jelentenek a profitorientált vagy nonprofit képzést szolgáltatók által kínált tanfolyamok, a munkahely mint tanulási környezet, a művelődési intézmények, (potenciálisan) a televízió, a sokféle ismerethordozó eszközt felhalmozó otthonok mint az önképzés színterei, sőt, a virtuális tanulási közegnek tekintett világháló is. A szakemberek egy része szerint jelenleg a képzéspolitika és az intézményrendszer átalakításánál is fontosabb feladat a tanulásról alkotott hagyományos képzetek és a tradíciók által kötött gyakorlat átalakítása. Ennek értelmében a teendők nem annyira a struktúrát, mint inkább a pedagógiai megközelítést, a tanulás módját, támogatásának és ösztönzésének módszereit érintik.

E hagyományos képzetek a rugalmas képzésszervezési módszerek meghonosítását is hátráltathatják. A képzés hossza mint értékmérő - azaz annak feltételezése, hogy a hosszabb idejű képzés értékesebb, mint a rövid - akadályát jelenti a rugalmas, pl. a korábban, nem feltétlenül szervezett keretek között megszerzett tudás elismerésének és ezzel a képzési idő lerövidítésének.

A felnőttképzés szereplői

A hazai képzési rendszer egészére mindmáig jellemző az állami szerepvállalás dominanciája. A finanszírozás jelentős részben központi forrásokból történik, viszonylag alacsony a képzésben részt vevők tehervállalása. A képzési piac profitorientált szereplőinek jelentős hányadát is nagyrészt az állami megrendelések éltetik. Emellett a civil szféra, a képzési tevékenységet is végző nonprofit szervezetek is jelentős mértékben támaszkodnak központi forrásokra (bevételük közel negyede onnan származik). A közelmúltban elkészült felnőttképzési törvénytervezet tovább látszik erősíteni ezt a tendenciát.

Azokban az országokban, ahol az ezredforduló követelményeihez igazodó rendszerré szervezték a felnőttképzést, a társadalmi partnerek (képviselőinek) bevonását minden esetben kulcsfontosságú tényezőnek tekintették. Ezzel szemben Magyarországon a társadalmi partnerek szerepe a képzési rendszer társadalmi beágyazottságának talán leggyengébb pontja. A munkaadókat képviselő szervezetek csak az utóbbi években kezdik megfogalmazni a képzéssel kapcsolatos elvárásaikat. A munkavállalói érdekképviseletek fontossági listáján hosszú idő óta "hagyományosan" hátul szerepel a képzés. A felnőttképzési törvény előkészítésének módja és az a tény, hogy a társadalmi partnerek alig játszottak szerepet az előkészítés folyamatában, arra utal, hogy az egész életen át tartó tanulás jelszavai szélesebb körben terjednek, mint a képzésben való részvétel ösztönzésének tényleges szándéka.

Az ún. civil szerveződések szerepe a felnőttkori képzés szervezésében növekedőben van. Tevékenységük részben maga is növeli a képzési keresletet (a szervezetek működtetése sokoldalú tanulást feltételez, de emellett ma már az is jellemző, hogy a nagyobb projekteknek szerves részévé válik a segítők felkészítése, a különböző tréningek és a "multiplikátorképzés" ). A nonprofit szervezetek mint képzésszolgáltatók tevékenysége egyelőre nem nagyságrendje miatt jelentős, bár igen dinamikusan növekszik. A civil szerveződések egy része a hagyományos képzőszervezeteknél sokszor alkalmasabb egy-egy speciális csoport képzési igényeinek azonosítására, az érintettek helyzetének komplex megközelítésére. Ez különösen fontos lehet olyan körülmények között, amikor az alacsony képzettségűek jelentős részének élethelyzetében a tanulás csak az egyik szükséges elem, amely képessé teheti őket arra, hogy a szociális ellátás alanyából aktív munkavállalóvá váljanak.

Attól függően, hogy valaki iskoláskorú, pályakezdő, alkalmazott, munkanélküli vagy nyugdíjas, más és más jellegű és mértékű jogosultságokkal rendelkezik a képzés, ill. képzési támogatás igénybevételére. A státusokhoz kapcsolódó jogosultságok (vagy kötelezettségek) mellett a képzés igénybevételében azonban az egyének társadalmi-kulturális háttere, lakóhelye és anyagi helyzete szerint is jelentős különbségek mutatkoznak. A munkavállalók nagy része számára a képzési lehetőségek jó része anyagi okokból nem hozzáférhető (a családok jellemző magatartásának tekinthető, hogy inkább a következő generáció iskolázásába fektetik jövedelmüket, csak kényszerhelyzetben módosul ez az elosztási séma). A képzés relatív, bérekhez viszonyított drágasága a nagy többséget az államilag támogatott képzési formák felé tereli, ez a rendszer azonban zömmel hosszabb idejű, teljes formális képzettséget nyújtó képzési programokat kínál.

A képzési befektetések megtérülésének nem csak makroszintű számításokban kell igazolódnia. A munkavállalók képzettebb csoportjai számára az önképzésbe, tanulásba történő idő és pénzbefektetés legfőbb ösztönzője az lehet, ha a tanulás átlátható előnyökhöz kapcsolódik. A képzés legtöbb formájában az életkor növekedésével csökken a részvételi hajlandóság.

A tanulás számos pozitív hatásából az egész társadalom profitálhat, de a képzés jelenleginél szélesebb körűvé válása sem változtatja meg a társadalom működésének alaplogikáját. A társadalmi pozíciók elosztásában egyre inkább meghatározó a szerepe a működőképes képzettségnek. A képzettebbek a "tudás társadalmában" még inkább abban érdekeltek, hogy a képzettségükhöz kapcsolódó előnyüket megtartsák, a képzettség révén szerzett pozícióikat további képzéssel megőrizzék, ill. javítsák. Az azonban a kedvezőbb helyzetű csoportoknak is érdekükben áll, hogy megakadályozzák az egész társadalmat visszahúzó csoportok, a növekedés korlátjává váló "szűk keresztmetszetek" kialakulását. Ez a fő oka annak, hogy a költséges és kevéssé hatékony kimenetelű jobbító megoldások helyett az ugyancsak költséges és lassan kamatozó, de hosszabb távon ígéretesebb prevencióra kellene helyezni a hangsúlyt az oktatás területén is.

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.