wadmin | 2009. jún. 17.

A tanulmány elsősorban arra keres választ, hogy az általános kultúrán belül milyen helyet foglal el a testkultúra. A különböző tudományágak szerzőinek álláspontjait áttekintő fejezetből nyilvánvalóvá válik, hogy teoretikusan minden kultúraértelmezés a testkultúrát a kultúra szerves részének tekinti. Ugyanakkor a kultúraátadás szempontjából kitüntetett fontosságú iskolai nevelés ténylegesen megvalósuló gyakorlatában a testkultúra, a testnevelés korántsem tartozik a preferált közvetítendő értékek, tartalmak közé. A szerzők rávilágítanak arra, hogy a magyar lakosság szabadidős tevékenységében, fogyasztási szokásaiban a sport, illetve az úgynevezett sportfogyasztás még mindig háttérbe szorul. Az egészségmegőrzés, az egészségtudatos életvezetés a magas kultúrájú rétegekben sem tölt be kielégítő szerepet.

Berkes Péter – Bartha Csaba

A kultúra és a testkultúra értelmezési dimenzióinak tudományági perspektívái

„A kultúra nagy törvénye: mindenkinek lehetőséget kell kapnia, hogy azzá váljék, amire termett.”

(Thomas Carlyle)

Prológus

A tanulmány elsődleges célja, hogy a címben vázolt elgondolás mentén széles spektrumú áttekintést nyújtson a kultúra és a testkultúra szimbiózisáról. Ebből adódóan gondosan körülhatárolt témára – a kultúra, testkultúra kérdéskörére – fokuszálódik a figyelem, s arra vállalkozunk, hogy az adott témára vonatkozó meglévő specifikus s kevésbé specifikus ismeretek adott állapotát magas szinten, kritikai éllel elemezzük, a különböző területek (sportpedagógia, szociológia, szervezet- és vezetéselmélet) vonatkozó ismereteit integráljuk, a testkultúra jelenkori társadalmunkban betöltött szerepét értékeljük. Úgy véljük, az idő során felhalmozott tudományos igényű ismeretanyag indokolhatja a kultúrát, testkultúrát több aspektusból megvilágító tanulmány megszületését.

Egy tudományos igényű kutatómunka alapvető céljai felderítő, leíró, magyarázó jellegűek lehetnek (Babbie 1998). Tanulmányunk elsősorban leíró jellegű, mivel a témában kompetens sportteoretikus szakemberek elgondolásait, értékítéleteit ismertetjük. Másodsorban azonban magyarázó jellegű, mivel a témával kapcsolatos szakirodalmi ismeretek szisztematikus, elmélyült elemzésére, szintézisére is törekszünk.

A kurrens, kapcsolódó szakirodalmi feldolgozás célja továbbá, hogy a témát mind történelmi perspektívában, mind a jelenkori megközelítésmódok között mutassuk be. A tematikusan rendszerezett ismeretek hozzásegíthetnek a kultúrával, testkultúrával kapcsolatos koncepciózusabb látásmód kifejlődéséhez. Nem titkolt célkitűzésünk, hogy érzékeltessük azt a kulturális paradigmaváltást – miszerint a testkulturális tevékenység a kultúra organikus alkotórésze –, amely a fejlett nyugat-európai társadalmakban már érezhetően végbement.

A kulcsfogalmak értelmezése

Az egyértelműség kedvéért és az objektivitás kritériuma érdekében fontosnak tartjuk a címben vázolt fogalmak konceptualizálását, több szempontú megközelítését, mely egyfajta vonatkoztatási pont a tanulmányban foglalt elgondolásokkal kapcsolatban.

Kultúra

„Azon képességek, (anyagi, viselkedésbeli, szellemi) teljesítmények, társadalmi intézmények összessége, amelyek megkülönböztetik az embert az állatvilágtól, és amelynek révén a történelem folyamatában természeti állapotából kiemelkedett. Tárgyiasult formában társadalmilag továbbadott képességek és tapasztalatok együttese.” (Magyar Nagylexikon, Akadémiai Kiadó, 11. kötet. 619–620.)

„Jelenti mindazon szellemi, anyagi elemek összességét, melyeket az ember mint társadalmi produktumokat létrehozott, és fennmaradásának folyamatában megerősített mintaként.” (Bíróné 1994)

Testkultúra

„Az emberiség fejlődését végigkísérő örök kategória. Az egyetemes kultúra részeként tartalmazza a test egészségét, teljesítőképességét, a testi-lelki képességek fejlesztését és versenyszerű összemérését szolgáló tevékenységeket, a tevékenységek űzéséhez szükséges eszközöket, valamint e tevékenységek szellemi tükröződését az egyes tudományokban, kiemelten a testnevelés- és sporttudományban.” (Báthori 1994)

„Az egyetemes kultúra szerves alkotórésze. Az ember egészségügyi és mozgáskultúráját foglalja magában. Tartalmilag jelenti mindazon szellemi és anyagi értékek összességét, melyeket az emberi társadalom a fejlődése folyamatában létrehozott és megőrzött. A testkultúra jelentéstartománya átfogja a társadalomban lezajló aktivitást a fizikai tevékenység segítségével. Az embernek ez a társadalmon belül lezajló aktivitása az egészségének, fizikai állapotának megőrzésére, képességeinek fejlesztésére, teljesítőképességének növelésére történik a testgyakorlás és a sport mint eszközrendszer felhasználásával.” (Takács 1972)

Történeti perspektíva

A témát felölelő irodalmi áttekintés többsíkú. Megkíséreltük sportpedagógiai, tudományelméleti, szociológiai, szervezet- és vezetéselméleti nézőpontból is körüljárni a kultúra témakörét s felvázolni az egyes kutatók által képviselt nézeteket. Az irodalmi áttekintés tematikája a vezetés- és szervezetelméleti, szociológiai, sportpedagógiai utat követi.

A kultúra szó jelentéstartalma

A „kultúra” szó a latin „colere” igéből származik, melynek jelentése: művelni. Korán metaforikussá vált, bármiféle dolog kiművelésének jelölésére alkalmazták (például: cultura litterarum – irodalom művelése). A „colere” ige másik származéka a „cultus”, melyet egyfajta vallásos töltet mellett a mai világban, köznapi értelemben is használunk, ilyen például a sztárkultusz. A tudományos-technikai forradalmat követően a kulturális élet terén a fogalmi tisztázás igénye jelentkezett. Kroeber és Kluckhohn Culture című alkotása százötven meghatározást tartalmazott a kultúrára vonatkozóan. Axiológiai megközelítésben, nevelésfilozófiai értelemben a kultúra jelentheti azt az antagonisztikus ellentétet, hogy valaki kulturált vagy kulturálatlan.

A kultúra fogalmának szervezetelméleti értelmezése

Szervezetelméleti megközelítésben Klein Sándor (2000) megfogalmazásában a szervezeti kultúra (Organizational Culture, Corporate Culture) kifejezéseket már 1952-ben használták (Deal–Kennedy 1982), a szervezet- és vezetéspszichológiában kompetens szakemberek véleménye az „erős kultúra” koncepció volt, melyet széles körben elfogadtak. Ez a kultúrakoncepció a következő elemeket tartalmazta: üzleti környezet, értékek, hősök, rituálék, szertartások, kulturális hálózat (például informális kommunikáció).

A kultúra fogalmának szociológiai értelmezése

A szociológia kultúrafogalma az általános értelemben vett kultúrafelfogástól szélesebb dimenzióban helyezkedik el. Szociológiai aspektusból a kultúra: „Egy adott társadalomra jellemző normák és értékek, tudományos ismeret, irodalmi, művészeti, zenei alkotások és ember alkotta tárgyi környezet” (Andorka 1997). A társadalmi élet alapfeltétele a kultúra megléte. A társadalmi normák és értékek hiányában a társadalom nem lenne működőképes. A kultúrát a társadalom tagjai szocializálják. Ezt a folyamatot, mely gyermekkorban erőteljesebb, de egész életen át tart, a család és a tömegkommunikáció mint szocializációs ágensek is katalizálhatják. A szociológiai kultúrakoncepció anyagi (tárgyak), kognitív (tudás) elemekből és értékekből (normákból, azaz viselkedési szabályokból) tevődik össze.

Minden társadalmi csoportnak van kultúrája. Használ tárgyakat, követ viselkedési szabályokat. Tendenciózus jelenség, hogy a kultúra fogalma az idő során a művelt és a műveletlen szembeállásáig süllyedt (például afrikai–amerikai társadalom). Figyelemre méltó jelenség, hogy számos esetben a kultúra elmaradhat a külső feltételek változása mögött, melyet a „cultural lag” kifejezéssel illetnek a szociológusok. Ekkor ugyanis az emberiség történelme során létrejött felfedezéseknek csupán évtizedekkel később alakul ki a felhasználói kultúrája. A társadalmon belül szubkultúrák élnek, különböző anyanyelvűek, vallási felekezetekhez tartozók, és életkor szerint is differenciálódhatnak. Lehetnek például ifjúsági szubkultúrák, deviáns-normaszegő szubkultúrák. Ezt a jelenséget a szakirodalom a „kulturális pluralizmus” kifejezéssel illeti. Huntington (1995) szerint a jövő háborúi a nagy ideológiai konfrontációk után a kultúrák között fognak zajlani.

A kultúra és a testkultúra sportpedagógiai értelmezése

Az emberi fejlődés folyamatában az adott társadalom fejlettségének megfelelően a testkultúrának különböző szintjeivel találkozhatunk (Bíróné 1994). A testkultúra az emberi műveltség jelentős alkotórésze lett. A szerző állítása szerint a modern műveltségeszmény alapvető összetevője az egyén testkulturális fejlettsége. Korábban ez a felismerés más szerzők esetében is megjelent (Takács 1971; Földesi 1976). A tanulmány következő részében ezen álláspontok összehasonlító értékelésére térünk ki.

A kultúra az embert kiemeli az állatvilágból. A kultúra fejlődéstörténetében civilizációs ellentét feszül. „A kapitalista termelőeszközök szemben állnak a művészeti, morál kultúrával. A sport kiesik a kultúra köréből, ezért lépnek színre a sportteoretikusok, hogy a sportot is a kultúra körébe vonják.” (Takács 1971)

Véleményünk szerint a szocialista időszakban tett fentebbi szerzői javaslat éppen aktuális abból a szempontból, hogy a testkultúrával foglalkozó diszciplína – a sporttudomány – önálló tudományágként történő elismerésére nyílt lehetőség.

A szerző a fogalmi tisztázás időszerűségére is rámutat. A testnevelés és sporttudomány dualista megnevezése helyett a testkultúra-tudományt javasolta. Napjainkban sporttudományként kezeli a tudományos közélet. Takács (1971) három területet különböztetett meg a testkultúrán belül (iskolai testnevelés, egészségügyi mozgás [jelenleg rekreáció], sport – professzionális élsport). Ez a felosztás napjainkban is helytállónak bizonyul. Arra világít rá, hogy ha csupán a harmadik tényező – azaz a professzionális élsport – dominál, akkor ez a többi elem torzulásához vezethet. A szocializmus időszakában a sportnak óriási politikai propagandafunkciója volt, a szocialista világrend életképességét volt hivatott a sport eredményeivel bizonyítani, melyre az élsport terén elért sportsikerek kiválóan alkalmasnak bizonyultak. Társadalmilag releváns problémákat vet fel a sport. Már 1971-ben sürgeti a szerző a testkultúra önálló tudományként való kezelését. Bizonyítani kell, hogy a testgyakorlás valóban a kultúra része, a társadalom szempontjából is hasznos. Ez a sporttudomány tudományos diszciplínaként történő elismerésének nélkülözhetetlen záloga.

Itt szeretnénk párhuzamot vonni a szerző 1971-ben tett hipotetikus feltevésével és Bíróné (1994) megfogalmazásával. Ugyanis a kilencvenes évek modern műveltségeszményébe, kultúrafelfogásába a testkultúra már szervesen illeszkedik.

Az 1971-ben lezajlott tudományelméleti konferencián megfogalmazódott az az álláspont is, hogy a társadalomtudományok területének berkein belül elért eredmények csupán „hosszú távon” térülnek meg. Véleményünk szerint az élsportban, versenysportban már egyre inkább az emberi pszichikum a döntő és nem a fizikum. Ez pedig igencsak nyomós érv a társadalomtudományi – sporttudományi – kutatások létjogosultságának bizonyítására.

Az előbbi gondolatmenet továbbfűzése kapcsán jutottak ahhoz a megállapításhoz a sportteoretikusok, hogy a testkultúra akkor válik a kultúra szerves részévé, akkor funkcionálhat igazi tudományként, ha presztízsre tesz szert, sikerül érvényre juttatnia társadalmi hasznosságát. A hetvenes évek derekán azzal küzdöttek a sportkutatók, hogy a testmozgás szükségességét a kultúra szerves részeként tüntessék fel. A „tudományos rang” megszerzéséhez a társadalmi igény és a diszciplínák közötti jobb kooperáció szolgáltatja az alapot. Többek között megfogalmazták azt a pedagógiailag releváns elképzelést is, hogy a kutatási tárgy, cél, feladat, módszer szimbiózisát szoros egységben kell meghatározni.

Földesi (1976) szintén a kultúra szerves részeként tekinti a testkultúrát. Véleménye szerint ez a modernebb műveltségeszményként megfogalmazott kultúrafelfogás minőségileg magasabb és jobb, mint a hagyományos arisztokratikus polgári kultúrakoncepció, mely csupán a szellemi értékeket tekinti a kultúra részének. A marxista kultúrakoncepció túllép ezen, mivel az anyagi javak előállítását is a kultúra részének tekinti. A szerző egyfajta konfrontálódást fedez fel a testkulturális tevékenységet végzők között és azok között, akik ilyenfajta tevékenységek végzése nélkül élik az életüket. A modern műveltségeszmény gondolatát az egyén aspektusából vizsgálja. Ha a testkultúra az egyén kultúrájának szerves része, akkor ennek hiányában az illető nem kulturált ember.

A szerző fontos felismerése, hogy a jelen levő civilizációs ártalmak miatt bekövetkezett testi-pszichikai retardáltság a testkulturális tevékenység művelése folytán csökkenthető. Az ember önmegvalósításához a sport jelentős mértékben járulhat hozzá. Kitér az emberek szubjektív értékhierarchiájára is. Hol helyezkedik el a sport mint testkulturális tevékenység ebben a hierarchiában, mindenki számára elérhető-e, megvannak-e a feltételei?

Személyes meggyőződésünk, hogy ezen kérdések teljes értékű megválaszolása még napjainkban is várat magára. Végezetül a szerző feltételezése szerint ahhoz, hogy a testkulturális tevékenység össztársadalmi szinten értéket képviseljen, két réteg megragadása szükséges, mégpedig az ifjúság az életkorából fakadó sajátossága miatt, a vezetői réteg pedig példakép-funkciója miatt lehet fontos.

Kulturális élet Magyarországon

Az elvégzett értékvizsgálatok tükrében néhány friss információval szeretnénk érzékeltetni hazánk kulturális helyzetét. „Az értékek olyan kulturális alapelvek, melyek kifejezik azt, hogy az adott társadalomban mit tartanak kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy rossznak.” (Andorka 1997) Külföldön és Magyarországon az 1970-es évek óta több értékvizsgálatra került sor Rokeach (1968), Inglehart (1977; 1990), Hankiss Elemér, Füstös László (1978), Hildy Péter (1996) révén.

Az 1. táblázat rendkívül jól szemlélteti, hogy a tízfokú skálán az emberek értékhierarchiájában a kultúra 7,4-es értéket képviselve az ötödik helyre került a rangsorban. Magyarországon megfigyelhető a tradicionális értékek uralma, azaz a család, pénz, munka. Ellentétben a honi viszonyokkal Inglehart (1977) szerint a hetvenes évek eleje óta a posztmaterialisták aránya minden nyugat-európai országban emelkedett.

1. táblázat • Az értékek fontossága tízfokú skálán
Forrás: Hildy Péter: A magyar társadalom kulturális állapota (Az 1996-os vizsgálat tanulmánya, 61.)
Család 9,7
Pénz 8,5
Munka 8,3
Szabadido 7,5
Kultúra 7,4
Barátok 7,0
Vallás 5,5
Politika 4,2

2003 novemberében Magyarországon rendezték meg a World Science Forumot. Ebből az apropóból, valamint hazánk európai uniós csatlakozása alkalmából kívánunk közölni a kultúrával kapcsolatos egzakt adatokat. Felvetődhet a kérdés, mivel járulhat hozzá Magyarország az Európai Unió multikulturális társadalmához. Magyarország a GDP alig 1 százalékát költi kulturális, kutatási és fejlesztési tevékenységre, ez a rendszerváltás óta permanensen csökken. Az Európai Unió országaiban a nemzeti jövedelem átlagosan 1,9 százalékát költik az előbb említett tevékenységre. Remélhetőleg az említett két érték konvergenciája figyelhető meg Magyarországon az Európai Unióba történő integrálódás során.

Mérlegen a valóság, avagy veszélyben a népiskolai hagyaték

A fejezet címe szimbolikus jelentésű, ugyanis Magyarország úttörőként foglalt állást a kötelező iskolai testnevelés bevezetését illetően az 1868-as Eötvös-féle népiskolai törvényben.

A tanulmány második felében – amint azt a bevezetőben nem titkolt szándékként jeleztük –, értékelni kívánjuk azt a modern kor műveltségeszményében bekövetkezett kulturális paradigmaváltást, mely a tőlünk nyugatabbra található társadalmakban bekövetkezett. Nevezetesen, mely érvek erősíthetik és járulhatnak érdemben hozzá ahhoz a 21. századi modern műveltségeszményhez, melyben a testkultúrát a kultúra szerves alkotórészének tekinthetjük.

Az iskolai testnevelés fontossága

„A testnevelést, a testgyakorlatokat, a fizikai aktivitást a nevelési folyamat fontos összetevőjeként ismerte el és értelmezte az utóbbi évszázadban a politikai gondolkodás.” (Nádori 2003) Figyelmeztető jelek utalnak arra, hogy a testnevelés kedvező megítélése az utóbbi időben átalakuláson megy keresztül Európában. Nádori (2003) állítása szerint Európa több országában ezek a jelzések nem a testnevelés fontosságát vonják kétségbe, hanem a testneveléssel kapcsolatos értékfelfogás alakul át. Az iskolai testneveléssel szembeni honi álláspontunk meglehetősen Janus-arcúnak mutatkozik. Elismerik ugyan a testnevelés fontos szerepét a nevelésben, a személyiség formálásában, de a felelős vezetők részéről nem tapasztalhatóak pozitív lépések. A testnevelés azonban egyértelműen pozitívan befolyásolja a test szellemi, testi fejlődését, pszichoszociális egészségét. „A testgyakorlás és a sport egyedülálló jelenség, mely öt funkciót tölt be: nevelési, egészségügyi, szociális, kulturális, rekreációs” funkciót (Nádori 2003).

A továbbiakban európai körképpel szeretnénk érzékeltetni a honi tendenciákkal való hasonlóságokat és különbségeket az iskolai testnevelés fontosságának, szerepének, súlyának tükrében. Az iskolai műveltségtartalmak a tudományfejlődés, valamint a gazdasági fejlődés következtében folyamatosan bővülnek. Egyre újabb és újabb tantárgyak feszítik a jelenleg érvényben lévő tantervek időkeretét. Elgondolkodtató, s jelzésértékűnek minősül, hogy 1990-ben a svéd oktatási miniszter javasolta a testnevelés törlését a kötelező tantárgyak sorából.

Amint említettük, számos tudományos fórumon megerősítették a testnevelés fontosságát, a nevelési folyamatban betöltött szerepét, de a nevelés folyamatában ezt a tantárgyat – mely elsősorban a pszichomotoros dimenzióban fejleszti a személyiséget – nem tekintik egyenrangúnak a többi, a személyiséget kognitív dimenzióban fejlesztő tantárgyakkal.

Finnországban – hazánkhoz hasonlóan – úgy sikerült megállítani a radikális óraszámcsökkenést, hogy az iskolát a minisztérium ajánlott minimumóraszámra kötelezi. Belgiumban, főként a katolikus egyházak fennhatósága alá tartozó iskolákban, szintén csökkenő tendenciát mutat a testnevelésre fordított heti óraszám. Franciaországban a hivatalosan előírt óraszám heti öt óra. Ezzel szemben egy 1992-es felmérés szerint az általános iskolák 72%-ában heti két testnevelésórát tartanak. Hollandiában költségkímélés, illetve a gazdasági racionalitás miatt heti két órára csökkentették a testnevelésre fordított órakeretet. Angliában a tantervi összóraszám 7,5%-át kitevő testnevelési óraszámot az összóraszám 5%-ára csökkentették (Nádori 2003).

Amint látható, az iskolai testneveléssel kapcsolatos rögtönzött kitekintésünk igencsak negatív összképpel zárult. Az Európai Unió, látva a jelentkező negatív tendenciát, orvosolni kívánja a fennálló helyzetet, ezért a 2004-es évet a „Nevelés Sport révén Európa Év”-vé nyilvánította. Az EU nem titkolt szándéka, hogy az athéni olimpiai játékok – melyet 2004-ben az olimpiai eszme bölcsőjében rendeztek meg – betölthetik azt a funkciót, hogy a sport gyengülő értékeit helyreállítsa.

A magyar sport piaci környezete

Az egészségtudatos magatartás kialakulása, a testkulturális műveltség összefüggést mutathat gazdasági, marketingtényezőkkel is. Ebben a részben ebből az aspektusból kívánjuk értékelni a testkulturális műveltség kérdéskörét. Tény, hogy a tanulók és a felnőtt lakosság jelentős része igényli a testnevelés és sport formális és informális intézményeinek támogatását.

A 2. táblázat jól szemlélteti, hogy a magyar lakosság szabadidős tevékenységre fordított ideje azonban szegényesen alakul. A szabadon felhasználható idő 1963 és 1999 között mintegy 60%-kal nőtt, napi három óráról a férfiak esetében ötre, a nőknél pedig négyre (Hoffmann 2000). Ebből azonban napi 2,5 órát a tévénézés köt le, tehát további 1,5-2 óra jut mozgásra, olvasásra, szórakozásra.

2. táblázat • Testedzésre, szabadban végzett mozgásra fordított idő naponta (perc)
Évek Férfiak Nők
Forrás: Tények könyve ’97. 548.; KSK. Társ. Stat., 2000, 9.
1976–77 13 9
1986–87 11 6
1999 18 10

Ma már Magyarországon is vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek több szabadidővel rendelkeznek, s ebből adódóan egészségtudatosabban élnek. Ez az új vállalkozói, feltörekvő vezető réteg a későbbi fejlődés során referencia- és aspirációs csoportokká válhat az őket követő piaci szegmentumok számára.

Hoffmann (2000) véleménye szerint a sportfogyasztás nem természetes része a családok szükségletkielégítési folyamatának. Alapvető tényező a szocializáció, mivel értékorientációjával a sport iránti igényt is a család teremti meg, illetve modellként szolgál a felnövekvő generációnak. Azokban a társadalmakban, amelyekben tudatosabb az egészség megőrzését szolgáló mozgáskultúra, ott generációk örökítik át ezt egymásra. Észak-Amerikában már kisgyermekkortól időskorig két-három generáció hétköznapi életéhez tartozik hozzá a testedzés. A családhoz hasonló szerephez jutnak az edzők, oktatók, testnevelők, akik megszerettethetik a sportolást, a mozgásgazdag életmódot a felnövekvő generációval.

Hoffmann (2000) további megállapítása, hogy azokban a társadalmakban, ahol a verseny, a munka, a fegyelem jelentős értékmeghatározó, értékalkotó, ott a sport kiemelkedő szerepet tölt be. A versenyorientált társadalmakban a sport nyújtja azt a gyakorlóeszközt, amely az életben megjelenő kihívásokra felkészíthet. „A jellemformálás, fegyelmezettség, versenyszellem, fizikai fittség, szellemi fittség, nemzeti érzés mind-mind meghatározóak az értékorientációban.” (Mullin et al. 2000) Ezek az értékek a sport révén beépülhetnek a ma felnövekvő nemzedék értékrendjébe. A sportban a motívumok oldaláról elsősorban a győzni, együtt lenni, az egészség, a fittség, a játék és a szórakozás motívuma a meghatározó.

Epilógus

A tanulmányban szó esett többek között a testkultúrát irányító politikai grémiumról. A teljességhez hozzátartozik, hogy jelenleg is készül a nemzeti sportstratégia, mely az alkotók szerint a testnevelés és sportkultúra valamennyi területére kiterjed, a sport teljes vertikumát átfogja, s hosszú távra (10-12 évre) szóló nemzeti cselekvési programot jelöl ki. Bakonyi (2004) állítása szerint az állam, a mindenkori kormányzat és a parlament periferikus kérdésként kezelte a sport és a testkultúra ügyét. A külső hatótényezők aggregációja és a belső konszenzusos folyamat fejlődése nyomán a hektikus időszak lezárásának tekinthető és örvendetes hírként kezelendő, hogy a sporttudomány, mely az említett kulturális szegmentum, azaz a testkultúra tudományos eredményeit összegzi, önálló tudományágként működhet a jövőben a társadalomtudományokon belül.

A jövőben azonban szükséges eldönteni, hogy az Európai Unióba történő integrációnk egészségtudatosabb nemzetképpel párosul, vagy tovább engedjük erodálódni társadalmunkat. A válasz eldönti a teendőket.

A sport s a széles értelemben vett testkulturális tevékenység elsősorban nem küzdelem, hanem életöröm és életforma. Ideje felzárkóznunk a fejlett demokráciák testkultúrájához. A tét: a nemzet értékvesztése lehet.

Irodalom

Andorka R. (1997): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 488–490.

Babbie, E. (1998): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest.

Bakonyi T. (2004): Civil álom és politikus állam – adalékok a civil sportszervezetek státusának legújabb kori politikatörténetéhez Magyarországon. PhD-disszertáció, Budapest.

Báthori B. (1994): A testnevelés elmélete és módszertana. Budapest, 61.

Bíróné Nagy E. (1994): Sportpedagógia. Sportkiadó, Budapest.

Deal, T. E. – Kennedy, A. A. (1982): Corporate Cultures. The Rites and Rituals of Corporate Life. Addison-Wesley Publishing Company Inc.

Földesi T. (1976): A sport és a testnevelés időszerű kérdései. 59–72.

Hankiss E. – Manchin R. – Füstös L. (1978): Életmód, életminőség, értékrendszer. Alapadatok 1–3. kötet. Budapest, Népművelési Intézet.

Hildy P. (1996): A magyar társadalom kulturális állapota. Vizsgálati tanulmány. 61.

Hoffmann I. (2000): Sportmarketing. Bagolyvár, Budapest.

Huntington S. P. (1995): Civilizációk háborúja? Külpolitika, 3–4. sz. 183–204.

Inglehart, R. (1977): The silent revolution. Changing Values and Political styles among Western Publics. Princeton, Princeton UP.

Klein S. (2000): Vezetés- és szervezetpszichológia. SHL Kiadó, Budapest.

Kroeber, A. – Kluckhohn, C. (1952): Culture. A Critical Review of Concepts and Definitions. Papers of Peabody Museum, Cambridge.

Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 11. kötet.

Mullin, B. J. – Hardy, S. – Sutton, W. A. (2000): Sport Marketing. Human Kinetics Publisher, Canada.

Nádor L. – Bátonyi V. (2003): Európai Unió és a sport – uniós csatlakozás a sportban. Dialóg Campus, Budapest–Pécs.

Rokeach, M. (1968): Beliefs, attitudes, and values. San Francisco, Jossey-Bass.

Takács F. (1972): A testkultúra fogalma és néhány tudományelméleti problémája. TF Közlemények, 95–100.

Takács F. (1989): TF Közlemények, 1989/3. melléklete.

Takács F. (1971): Tudományelméleti konferencia. TF Tudományos közlemények, 130–132.

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.