Összefoglalás
A tanulmányban áttekintettem a közoktatásban foglalkoztatottak összetételének és kereseti pozíciójának változását. A foglalkoztatottak összetételének változásából láttuk, hogy az 1990-es évek közepére a közoktatásban foglalkoztatottaknak már csaknem fele nem pedagógus-munkakörben dolgozott. Az egyéb foglalkozási csoportok alkalmazásának bővülését főként az intézmények számának növekedése okozta.
A közoktatás egészének relatív kereseti pozíciójának vizsgálata azt mutatta, hogy 1996 és 2001 között tovább folytatódott a közoktatás relatív pozícióvesztése, annak ellenére, hogy egy-egy évben a reálkeresetek növekedési üteme a közoktatásban meghaladta a reálkeresetek növekedési ütemének nemzetgazdasági átlagát. Az 1996 és 2001 közötti időszakra vonatkozóan a közoktatási és nemzetgazdasági átlagkeresetek különbségének változására ható különböző tényezők hatását dekompozíciós modell segítségével különítettük el. Az eredmények azt mutatták, hogy az átlagkeresetek különbségének növekedését ebben az időszakban is elsősorban az okozta, hogy tovább nőtt a különbség az iskolázottság átlagos hozama és a közokta-tásban elérhető hozama között. Az iskolázottság hozamának különbsége elsősorban a legiskolázottabb csoport, a pedagógusok számára nőtt a legjobban 1996 és 2001 között is.
Összevetettem a szakképzett pedagógusok keresetét nem, a képzettség szintje és gyakorlati idő szerint az ugyanolyan nemű, képzettségi szintű és gyakorlati idejűek nemzetgazdasági átlagkeresetével. Az összehasonlításból kitűnt, hogy a különböző pedagógus-csoportoknak nagyon különböző mértékű veszteséggel kell számolniuk a hasonló jellemzőjűek átlagos keresetéhez képest, ha a közoktatásban dolgoznak. A legnagyobb kereseti veszteség a fiatal, 10 évnél kevesebb gyakorlati idejű, egyetemi végzettségű férfiakat éri, míg a főiskolai végzettségű, 15 évnél hosszabb gyakorlati idejű pedagógusoknak, ha nők, gyakorlatilag nem okoz veszteséget, ha a közoktatásban dolgoznak.
Áttekintettem a pedagógus-munkakörben dolgozók összetételének változását. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a csoportok hagyták el a közoktatást – vagy be sem léptek oda –, akik a legnagyobb kereseti veszteséggel számolhatnak, vagyis a fiatalok, a férfiak és az egyetemi végzettségűek.
Úgy tűnik, hogy a pedagógusok fiatalabb korcsoportjaiban minőségi romlás kezdődött. A közoktatási szektorban csökken a fiatal korcsoportokhoz tartozó pedagógusok aránya, a belépők képzettségi szintje alacsonyabb, mint az idősebb korcsoportokhoz tartozóké, és még nagyobb arányban nők, mint az idősebb korcsoportokhoz tartozók.
Végül – szimulált kereseti adatok segítségével – megvizsgáltam, hogyan változott az egyes pedagógus-csoportok relatív kereseti helyzete a 2002-ben végrehajtott jelentős alapilletmény-emelés után. Az eredmények azt mutatták, hogy a bérkorrekció nyomán azoknak a pedagógus-csoportoknak érdemes a közoktatásban maradniuk – vagy esetleg oda visszatérniük –, akik korábban is a legkevesebbet vesztettek azzal, hogy a közoktatásban dolgoznak, vagyis az alapilletmény-emelés a pedagógusok nem, végzettség és kor szerinti összetételének alakulására csak szerény hatása lehet.
A pedagógusok összetételének átalakulása hosszabb távon – ha az idősebb korcsoportokhoz tartozók már elérik a nyugdíjkorhatárt – még nagyobb hatással lehet az oktatás minőségére, és valószínűleg olyan szelekciós folyamatokat indít be, amelyek nemcsak a pedagógus-pályára lépéskor, hanem már korábban, a pedagógus-pályára felkészítő felsőfokú intézményekbe történő jelentkezéskor is távol tartja a jobb képességűeket a pedagógus-pályától. Ha elfogadjuk azoknak az empirikus vizsgálatoknak az eredményét, amelyek azt mutatják, hogy a tanulói teljesítményekre a pedagógusok minőségének van elsősorban hatása az iskolai változók közül, akkor – a körülmények változatlansága mellett – nem számolhatunk a tanulói teljesítmények javulásával, hanem további romlásra kell felkészülnünk.