Neuwirth Gábor - A középiskolai munka néhány mutatója, 2004

wadmin | 2009. jún. 17.

Több mint két évtizede folyik a magyar középiskolák tanulóinak eredményeit összegyűjtő munka, amely évről évre produkálja a középiskolák sorrendjeit tartalmazó különféle táblázatokat. Ezek segítik az egyes iskolák vezetőit és pedagógusait, hogy összehasonlítsák intézményük eredményeit a többi középiskoláéval, tájékoztatják a középiskolákat választó tanulókat, valamint szüleiket az iskolakínálatról, és értékes adatokat szolgáltatnak az iskolát irányító szerveknek és a közoktatással foglalkozó civil szervezeteknek.

A középiskolai munka néhány mutatója 2003

wadmin | 2009. jún. 17.

Mindig komoly érdeklődés kíséri évről-évre megjelenő kötetünket a Középiskolai munka néhány mutatóját, nem kis mértékben az „iskolasorrendek” táblázatai miatt. A 2003-as évről szóló kötet egy újabb melléklettel bővült (A középiskolák sorrendje különböző hozzáadott érték számítási módszerekkel számolva, 2000–2003), amely első eredménye a szerző azon törekvésének, hogy az iskolák megítélésébe a hagyományos felvételi-nyelvvizsga-verseny hármasságon túl újabb szempontokat építsen be.

A középiskolai munka néhány mutatója 2002

wadmin | 2009. jún. 17.

Idén ötödik alkalommal tesszük közzé Neuwirth Gábor immár húsz éve folyó kutatásának aktuális eredményeit. Ebben a könyvben az olvasók nagy része csak az „iskolasorrend” néven elhíresült listát szokta keresni, ám érdemes tüzetesebben is megvizsgálni a leírtakat, hiszen a különböző iskolák eltérő eszmék mentén szervezik működésüket, s így más és más listák szerint teljesítenek jól vagy kevésbé jól. Az a szülő és nem utolsó sorban a gyerek dolga, hogy eldöntse, neki melyik szempont a fontosabb.

A középiskolai munka néhány mutatója 2001

wadmin | 2009. jún. 17.

Negyedik alkalommal kapják meg a középiskolák és a középfokú oktatással foglalkozó irányító- és civil szervezetek annak a húsz éve folyó kutatómunkának a legújabb eredményét, amely számos objektív mutató alapján hasonlítja össze a magyar középiskolákat. E vizsgálatok több vonatkozásban teszik lehetővé az egyes középiskolák helyzetének értékelését, és módot adnak a fejlődés irányainak felmérésére is.

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.