A középfokú oktatás kontextusa és sajátosságai Magyarországon
A hazai középfokú oktatás kontextusa
Az oktatási rendszert jelentős mértékben alakítja a demográfiai helyzet, mivel a tanulólétszám változása nagyban befolyásolja az intézmények beiskolázási lehetőségeit, s ezen keresztül anyagi helyzetüket és az iskolák közötti verseny mértékét is. Magyarországon a kilencvenes évtizedben a középiskolás korú korosztály száma igen erőteljesen megváltozott, a hetvenes évek közepén született nagy létszámú korosztály a nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján érte el a középfokú iskolákat. A tanulólétszám növekedése 1993-ban tetőzött, majd ettől az időponttól fokozatos csökkenésnek indult, és a kilencvenes évek második felében már egyre kisebb létszámú korosztályok léptek be a középfokra. A 15-19 évesek létszáma 2001-ben 653 ezer fő volt, 2011-re már alig haladja majd meg a 600 ezret. A csökkenés várhatóan folytatódik, mivel évről évre apad a születésszám. Az előrejelzések szerint 2001 és 2015 között a közoktatás tanulóinak száma egyhatoddal (17%) fog csökkenni (Jelentés a magyar közoktatásról, 2003).
A hazai oktatási rendszer helyzetét a demográfiai adottságokon túl a népesség iskolázottsága is befolyásolja, hiszen a gyerekek képzési igényeit jelentős mértékben meghatározza a szülők iskolai végzettsége. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére – illetve részben annak köszönhetően – az iskolázás terjedése hazánkban igen dinamikus folyamat. A középfokú (szakmai vagy érettségi) végzettséggel rendelkezők aránya a népességen belül 1980-ban 24%, 1990-ben 29%, 2001-ben már 38% volt. 2001-ben 17% rendelkezett szakmai végzettséggel, 21% érettségivel (Jelentés a magyar közoktatásról, 2003). Az iskolázottság az aktív korú (25-64 éves) népességen belül még kedvezőbb képet mutat. Az aktív korúak 70%-a rendelkezik hazánkban legalább felső középfokú végzettséggel: a fiatalok (25-34 évesek) körében 81% ez az arány. Nemzetközi összehasonlításban helyzetünk kedvezőnek mondható, a hasonló arányok az OECD átlagában 64, illetve 74 százalék (Education at a Glance, 2003). Nemzetközi összevetésben szembetűnő az iskolázottság növekedési üteme is a 90-es évek eleje és az évtized vége között. Az iskolában töltött várható évek számát tekintve nemzetközi összehasonlításban Magyarország 1998-ban csak 0,8 évvel maradt el az OECD-országok átlagától. A hazai adatok idősoros elemzése azt is szemléletessé teszi, hogy Magyarországon milyen ütemben zajlott az iskolázás kiterjedése a kilencvenes években: 1990 és 2001 között, tizenegy év alatt a várhatóan iskolában töltött évek száma 2,6 évvel, 1996 és 2001 között, öt év alatt 1,6 évvel nőtt (Education at a Glance, 2000).
Hatással van az iskolázás iránti igények alakulására a gazdasági, foglalkoztatottsági helyzet, s ezzel összefüggésben az a tény, hogy mi az egyes iskolai végzettségek értéke a munkaerőpiacon. A hazai adatok – a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan – azt mutatják, hogy a felső középfokú iskolázottság az a szint, ami minimálisan szükséges a munkaerőpiacon való boldoguláshoz, s aminél a munkanélküliség esélye jelentős mértékben csökken (Jelentés a magyar közoktatásról, 2003; Education at a Glance, 2003). Ennek felismerése nyomán minden fejlett országban megnövekedett a közép- és felsőfokú oktatás iránti igény, általánossá vált, hogy a tanulók egyre nagyobb arányban – a tankötelezettséget messze meghaladó ideig – törekszenek az iskolarendszerben maradni. Hazai viszonylatban a gazdaság rendszerváltás utáni átalakulása, a nagyipar összeomlása és ennek nyomán a munkanélküliség megjelenése még élesebben tette láthatóvá az alacsony iskolázottság, sőt a szakmunkás végzettség korlátait, s értékelte fel az iskolázottságot általában, jelentős mértékben megnövelve ezzel a magasabb iskolai végzettség megszerzése, s ezen belül is mindenekelőtt a középfokú, s az érettségit adó programtípusok iránti érdeklődést.
A hazai oktatási rendszer sajátosságai a középfokon
Az oktatásirányítás decentralizációja és ezzel együtt az iskolaszerkezeti kérdésekhez kapcsolódó döntések intézményi, illetve helyi szintre kerülése tette lehetővé a sokszínű középfokú oktatás kialakulását (például az intézményeknek lehetősége lett szerkezetváltó programokat indítani). A folyamatot – a tanulói létszámcsökkenés körülményei között – nagymértékben ösztönözte az iskolák közötti verseny. Mindezek következtében a kilencvenes évek folyamán jelentős szerkezeti átrendeződés következett be az oktatási rendszeren belül. A lezajlott strukturális változások befolyásolták a horizontális és a vertikális szerkezetet, sok esetben az intézmények belső struktúráját is. A szerkezetátalakulási folyamatokban a kilencvenes évek közepétől fontos szerepet kaptak a központi szabályozó tényezők, illetve a hosszú távú stratégiai elképzelések is. A központi szinten kidolgozott dokumentumok (közoktatási törvény, NAT, OKJ, kerettantervek, az érettségire és a felvételikre vonatkozó törvényi előírások) szabályozó ereje meghatározó a vertikális szerkezeti és továbbhaladási folyamatokra, akár a bemeneti, beiskolázási, akár a kimeneti, kilépési feltételek meghatározására gondolunk. Az oktatási rendszer vertikális átstrukturálódása ilyenformán részben a jogszabályi változások, részben az elmúlt tíz évben spontán módon megindult folyamatok összegződésének következménye.2
A középfokú oktatás egyes programtípusai között is jelentős átrendeződés következett be a beiskolázási arányok tekintetében. Az oktatási rendszer horizontális szerkezetében végbement változások egyik legfontosabb oka a középiskolai oktatás expanziója. A középfokot nappali tagozaton végző tanulók váratlanul gyors létszámnövekedése a nyolcvanas évek második felében kezdődött el. Az expanziót – bár egyik középponti célja volt az oktatáspolitikai törekvéseknek – nem vezérelte tudatos oktatáspolitika. A szerkezeti változások, valamint a szakképzési szektor általános válságának és átstrukturálódásának következményeként a szakmunkásképzésbe beiskolázott tanulók száma lényegesen csökkent. Ezzel párhuzamosan nőtt az érettségihez vezető oktatásba belépők aránya, azaz spontán módon megindult a középiskolák expanziója. Az átstrukturálódás eredményeképpen az új évezred elejére egy-egy korosztályon belül a teljes középfokú oktatásba jelentkezők aránya már közel nyolcvan százalék.
A szakképzés szférájában – a lezajlott gazdasági válság, a demográfiai hullámvölgy és a szülői igények megváltozása következtében – szintén nagy horderejű változások mentek végbe. A kilencvenes évek elejétől kezdett rohamos gyorsasággal fejlődni a különböző szintű előképzettségre épülő és különböző szintű képesítéseket adó szakképzési rendszer. Az ágazati átstrukturálódás mellett a szakképzés 16 éves kor utánra történő kitolódásával és az OKJ-szakmák oktatásával a szakképzés képzési ideje meghosszabbodott, a közoktatási rendszeren belül egyre inkább a felsőbb évfolyamokra tolódik a végzettség megszerzésének lehetősége.
A középfokú oktatás a kimeneti adatok felől is megközelíthető, amire nemzetközi vonatkozásban a 2000-es és a 2003-as PISA-vizsgálat ad lehetőséget (lásd Függelék 36. táblázat). Bár a 15 éves tanulók tesztekkel mért tanulmányi teljesítménye hazánkban összességében inkább az előző iskolafokozat, az általános iskola eredményességét méri, az intézmények közötti különbség mértéke már a középfokú oktatási szintre érvényes tendenciákról is mutat valamit.3 A PISA 2000 adataira épülő elemzések hazánkra nézve talán legfontosabb eredménye, hogy a teljesítményekben a tanulók egyéni hátterénél erősebb hatása van az iskola összesített szocioökonómiai jellemzőjének. Ez a tény arra hívja fel a figyelmet, hogy a szegregáció csökkentésével és többek között az anyagi, valamint az emberi források hatékony felhasználásával, illetve egyenlőbb elosztásával a kimutatott különbségek csökkenthetőek lennének.
A rendszerváltás jelentős mértékű átrendeződést eredményezett az oktatási rendszerben az irányítás terén is. A középfokú intézmények fenntartói felelőssége a megyei önkormányzatokhoz került a törvényi szabályozásban, de helyi önkormányzat is vállalhatja középfokú iskolák működtetését. Mindazonáltal jelenleg a középfokú intézmények többsége települési önkormányzatok fenntartásában működik. A megyei működtetés a szakiskolák és a szakközépiskolák körében a legjelentősebb, ahol a diákok 33,0 és 33,7%-a tanul ilyen fenntartásban működő intézményben. A fenntartói szerkezetet színesíti, hogy a kilencvenes években a középfokon terjedtek el leginkább a nem állami (egyházi, alapítványi) fenntartásban működő iskolák. Nőtt az ezekben tanulók aránya is: a szakiskolákban tanulók 9,7, a gimnáziumokban tanulók 19,9, és a szakközépiskolákban tanulók 13,4%-a jár ilyen intézményekbe.
