Kovács Ilma: Új út az oktatásban?
A főcímet kérdőjel zárja. Az alcím: A távoktatás. E kettő együtt pontosan kifejezi a könyv tartalmát és mondandóját.
Kovács Ilma első könyve a távoktatásról 1995-ben jelent meg Távoktatás Franciaországban 1993-1994 címmel. Az Új Pedagógiai Szemle 1996. 2. számában ismertettem. Ez a második a távoktatás átfogó monográfiája és tankönyve együtt, igen találó műfaji ötvözetben. A témára vonatkozó korábbi és a legfrissebb pedagógiai-andragógiai tudományosság eredményein, valamint a nemzetközi és a hazai távoktatási gyakorlaton alapuló praktikus útmutató is arról, hogy miért, mikor, kiknek, hogyan érdemes, lehet és kell távoktatást "művelni". Mindezen túl, de mindezzel együtt az oktatási rendszerek és eljárások egyetemes korszakváltásának jelen idejében meghatározza a távoktatás lehetséges helyét és jelentőségét. A recenzens számára ez a vonulat a könyv legizgalmasabb mondandója, amelyről természetesen sokszínű szakmai vitát lehet majd folytatni, egyes vonatkozásait, hangsúlyait nyilván módosítani is lehet, de nem lehet elvitatni a szerzőtől a probléma átfogó és árnyalt megfogalmazását, és egyet kell érteni legfőbb következtetésével: a távoktatás helye és jelentősége (a recenzens olvasatában) a minőségi tömegoktatás lehetősége, viszonylag jól körülhatárolható tanulói rétegek számára, meglehetősen széles skálájú képzési célok megvalósítása érdekében. Márpedig a korszakváltás egyik kihívása éppen az oktatás társadalmi kiterjedése, egyrészt egyre nagyobb tanulói létszámok tanítása, másrészt pedig - ennek ellenére - az oktatási minőség (vagyis a tudás minőségének) biztosítása, a minőség expanziója. Az Európai Bizottság nálunk 1996-ban megjelent úgynevezett Fehér Könyve és az UNESCO 1997 júliusában Hamburgban ülésezett V. Nemzetközi Felnőttoktatási Konferenciája elegendő adalékot szolgáltat ennek belátásához. Ugyanakkor új helyzetet teremt a távközlési instrumentumok rohamos fejlődése és elterjedése, közhasználatba vétele. Itt pedig arról van szó, hogy a távoktatás kiváló természetességgel illeszti bele a tanítást, tanulást az információközvetítés egyre közhasználatúbb instrumentális világába. Mégpedig oly módon, hogy a várva várt minőség érvényesíthetővé váljon. Hozzátehetjük azonban, hogy a technikai tényező nem az első a távoktatási minőség kritériumai között, s mégcsak nem is ez teszi távoktatássá a távoktatást. Kovács Ilma könyvének gondolatrendszere ezt világossá teszi.
A főcím végi kérdőjel először arra a válaszra utal, amely a távoktatást a minőségi tömegoktatás egyik eredményes megvalósítójaként tételezi. Differenciáltan körülhatárolva azokat a tanulói rétegeket és tanítási, tanulási célokat, akik számára s amelyek érdekében alkalmazható. Másodszor azonban az utalás a távoktatás minőségének szól. Egyszerűen fogalmazva, a távoktatás akkor új út az oktatásban, ha speciális szakszerűsége megvalósul, s ily módon mint oktatás a tanítás és a tanulás általa kifejthető minőségét maradéktalanul biztosítja.
A könyv a szakszerű, minőségi távoktatást írja le.
Tapasztalhatjuk, s a szerző reális és átfogó helyzetképe pontossá és egyértelművé alakítja tapasztalatainkat a távoktatásról a köztudatban élő fogalmi, értelmezési félreértésekről, valamint azokról az alul- vagy túlértékelő elvárásokról, amelyek a távoktatás környezetében kialakultak. És a működő, távoktatásként aposztrofált (távoktatásként eladott!), de mégcsak "kvázi" távoktatásnak sem nevezhető programokról. S bár kiderül, hogy a távoktatás megvalósulási változatai meglehetősen sokfélék lehetnek, a távoktatási szakszerűség egységes és általánosan meghatározható szabályoknak engedelmeskedik.
Kovács Ilma a távoktatást sajátos tanulásirányítási rendszerként írja le, amelynek jellegzetes tanítás- és tanulásszervezési, eljárás- és módszerbeli ismérvei vannak. Az egyik használatos félreértéssel szembeállítva hangsúlyozza is, hogy a távoktatás "nem egy módszer". A távoktatást mint a tanulásirányítás sajátos szervezési, eljárási-metodikai komplexumot oktatási formának nevezi. Olyan oktatási formának, amely egy sor tanulásirányítási megoldását tekintve különbözik a hagyományos oktatástól, s ezenkívül (és ezzel együtt) még a tanítók és a tanulók tér- és időbeli távolságának áthidalására is alkalmas. Bár az időbeliség egyre inkább ketté osztható: szinkrón és aszinkrón távoktatási megoldásokra.
A távoktatás értelmezési problémáiból kiindulva mutatja be a szakszerű távoktatást. Először a távoktatási rendszer és a szervezet, mégpedig - egészen gyakorlatiasan - a költséggazdálkodás, a tantestületi létszámok és oktatói óraszámok távoktatási jellegzetességeinek megismertetésével együtt. Ezt a távoktatásban lejátszódó tanulási tevékenység jellemzése követi, illetve a távoktatás leírása a tanuló nézőpontjából szemlélve, majd ugyanennek a leírása az oktatók, a tanítók nézőpontjából. Végül egybefoglalva a két nézőpontot, kikerekedik a távoktatási tanítási-tanulási folyamat. Részletező bemutatást kapnak a távoktatási eszközökről és módszerekről: a médiák, a nyomtatott tananyagok, a nem nyomtatottak s kettőjük egymáshoz való viszonya, továbbá az úgynevezett oktatólevelek. Önálló fejezetek szólnak a távoktatás jellegzetes tanári szerepéről, a tutorszerepről és a tutori munka jellegéről, feladatairól, módszereiről. Ide kapcsolódik a tanítás és a tanulás módszereinek összefoglaló áttekintése. Az ily módon szerkesztett kifejtési mód szinte magától megmutatja a távoktatás tanítás- és tanulásszervezési megoldásainak legtipikusabb változatait, amelyből logikusan következik a távoktatás intézményesülési-intézményi formáinak bemutatása.
Kibontakozik tehát a távoktatás részletes didaktikai-metodológiai képe, létező és várható intézményesülési struktúrája, és minden más oktatási formációtól, sőt minden más távirányítási oktatási szisztémától (pl. a levelező oktatástól) elkülönülő jellege. Mindazonáltal nem ideológiaként, hanem a távoktatás lényegének, valamint lényeges részleteinek áttekintéséből következően az a felismerés is bebizonyosodik, hogy a távoktatás beilleszthető a jelen és a jövő oktatási rendszereibe, ahol nem a hagyományos oktatás felváltójaként, de megtermékenyítőjeként jön számításba, és az oktatási rendszerek egyik korszerű ágazataként működik.
Hozzá kell mindehhez tennem a szerző jól érthető, világos stílusának dicséretét, és a könyv utánzásra méltó tipográfiájának, tankönyv-didaktikai szerkezetének a megértést, a megtanulást könnyítő formáit is ki kell emelnem.
Kovács Ilma: Új út az oktatásban? Budapest, 1997, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási Koordinációs Iroda. 264 p.
Csoma Gyula
