7. Az esettanulmányok összefoglalói

Iskolát megszüntetők

Sajóivánka

Sajóivánka Borsod megyei 500 fős település, a megyén belül – elsősorban földrajzi helyzetének köszönhetően (Kazincbarcikától 4 km-re fekszik) – kedvező helyzetben van. Nagyrészt ennek következtében a lakosság száma állandóságot, sőt kismértékű emelkedést mutat, ami nagyobbrészt a bevándorlás következménye. A 80-as években történő új utcasor nyitásának következtében a bevándorlás pozitív egyenleget mutat: jelentős mértékű a kazincbarcikaiak kiköltözése – elsősorban értelmiségi foglalkozásúak költöztek ide. Ennek következtében a településen a lakosság polarizálttá vált: a gyerekszám csökkenéséből adódóan az öregek növekvő aránya mellett a fiatal diplomás csoport aránya is számottevő. A roma származásúak aránya 10%, róluk az a vélemény, hogy be tudnak illeszkedni.

Az önkormányzat ÖNHIKI-s, de eddig sikeresnek bizonyult, az elmúlt 10 évben a gáz bevezetésére felvett hitelt vissza tudták fizetni, fejlesztési kiadásaikat növelni tudták. A feladatellátás települési összefogással valósul meg: körjegyzőség működik három közeli település közt 1990 óta (korábban közös tanácsuk volt). Egy csoporttal, 3 alkalmazottal óvoda működik a településen, iskola 1995 óta nincs. Faluház van, orvos él a faluban, a szomszéd településen van a rendelő, de rendel az itteni faluházban is. A templomnak nincs saját lelkésze, civil szervezet egy van, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat. Társadalmi élet nem nagyon van, részben a bolygófalu jelleg következtében, mivel a lakosság jelentős része csak este jön meg Kazincbarcikáról.

A 3 évfolyamos iskola már a 80-as évektől létszámhiánnyal küzdött, de valódi problémát ez a 90-es évektől a csoportfinanszírozásról, létszám-finanszírozásra való áttérésnél okozott, ekkor a normatíva már csak 50%-át fedezte a kiadásoknak. A megszüntetés gondolatát a polgármester vetette fel, voltak viták, elsősorban 3 szülő tiltakozott. A helyzetben szerepet játszott az is, hogy a tanító, aki hosszú ideig dolgozott az iskolában, s aki egyben aktív közösségi, a faluban meghatározó szerepet játszó ember volt, nyugdíjba ment, a következő két tanár nem vált be, s nem is maradt meg sokáig. 1995-ben végül megszűnt az iskola, bár egyelőre átmeneti, azaz törvénytelen módon. Az általános iskoláskorú gyerekek közül 41 fő Kazincbarcikára, 29 Sajókazára jár, a bérletet (iskolabusz nincs, Volán busszal járnak) mindkét esetben az önkormányzat fizeti. A polgármester véleménye szerint 3 évfolyammal tudna jól működni egy iskola, de a városközeliség ezt sem teszi lehetővé, mivel könnyen elszívják a fejkvóta miatt a gyerekeket az ottani, programban többet kínáló iskolák. A tanító elköltözött, a szakmájával felhagyott, s vállalkozó lett. Az iskolában jelenleg ruhaturkálót működtet egy helyi vállalkozó.

A következmények felől nézve negatívnak említették, hogy csak 3 évfolyamos lévén, az iskolának bár nem volt jelentős szerepe, jelenleg az iskola híján nincs, ami összefogná a falut, hiányzik a kohéziós erő, csak néhány rendezvény van évente a faluban. Ennek ellenére nem kérdőjeleződik meg a döntés, mivel a helyzet mindenkinek jó. Jó az önkormányzatnak, mert megspórolja a nehezen kiküzdhető iskola-fenntartási költségeket, s nem kell összevont osztályok formájában tanítani, jó a városi iskoláknak, mert így nem érzik meg a helyben amúgy érvényesülő tanulólétszám-csökkenést, s ezzel az intézményhálózat átszervezését el tudta az ottani önkormányzat odázni, és jó szülőknek, mivel a városi iskolában több programból választhatnak. A szomszédos Sajókaza helyzete mintha ettől nem változott volna: 360 tanulóból 200 hátrányos helyzetűnek számít, anyagi gondok miatt az iskolában a különszolgáltatások (szakkörök) köre leszűkült. A helyzetet szervezéssel próbálják kezelni: a két párhuzamos osztály közül az egyik a jobb, a másik a rosszabb képességű tanulókat fogadja. Az önkormányzat erősen gondolkodik az óvoda jövőjéről is.

Zabar

Zabar Nógrád megyei település, a szlovák-magyar, ill. a Nógrád-Borsod megyei határ közelében, Salgótarjántól kb. 40 km-re. (Három közeli település: Cered, Zabar, Szilaspagony.) Az elmúlt 10 év nagyban nehezítette a település életét: az emberek elvesztették munkahelyeiket, a 80-as években még 1000 főt számláló falu majdnem a felére csökkent. Sok az őstermelő a faluban, de nem lehet ebből megélni. Sokan járnak Salgótarjánba dolgozni. A szakképzetlenek segélyből élnek, de gyakori az idénymunka is, az ország más részeibe is elmennek. 2001-ben egy osztrák cég kommunális szemétégetőt akart itt építeni, ezt a lakosság megvétózta a helyi orvos szervezésében. A beköltözők is jellemzően munkanélküliek, akik a városban eladják a lakásukat, itt vesznek olcsóbb ingatlant, s a különbözetből élnek (a segély mellett). A 80-as években lendült meg az elvándorlás, a fiatalok salgótarjáni panellakásokba költöztek. A község elöregedőben van, 24% nyugdíjas. Jellemző a nagycsaládos roma lakosság mellett az időskorúak nagy aránya. Sok a roma, a bennszülöttekkel nem sok baj van, de az újonnan bevándorlókkal nagy a gond. Cereden a cigány családok integráltabbak, mint a másik két településen. Kisebbségi önkormányzat nincs. A téesz megvan, de vállalkozói alapon működik, nem teremt sok munkahelyet.

Az önkormányzat költségvetése stabil, ÖNHIKI-s. Az elmúlt 10 évben jelentős infrastruktúra-fejlesztés ment végbe (ivóvíz, gáz, szennyvízelvezetés stb.). Van körjegyzőség, óvoda, Idősek Napközi otthona. Több társulásban vesznek részt: a legfontosabb a Salgótarján és kistérsége társulás, jó a medvesaljai Kistérségi Társulás, kevésbé jó az Ipoly együttműködés. 2001-től van falugondnok, az ő dolga a rendezvényszervezés, szociális feladatok stb. Zabaron társadalmi élet nem nagyon van, a polgármester kezdeményezése egy egyesület létrehozására megbukott, maguktól semmit nem csinálnak. A cerediek szerint nincs önszervező erő, nem érződik, hogy Zabarban vannak értelmiségiek. A Cered központtal működő térségfejlesztő kistérségi társulás jól működik, sokat pályáznak, Cereden van teleház is, egy alkalmazottal.

Az iskola 1978-ig önálló 8 évfolyamos iskola volt, ahol két település gyerekei tanultak (Zabar, Szilapagony). A gyerekszám csökkenésével a felső tagozat megszűnt, csak az alsó tagozat maradt, az is jogilag a szomszédos ceredi iskola tagiskolájaként. Azt mondják, az iskola elvitte az önkormányzat összes pénzét, fejlesztésre szinte semmi nem maradt. Az iskola 1996-ban zárt be, az utolsó évben 3 tanító volt, s 28 gyerek tanult az iskolában, a 3. évfolyamon 9 gyerek, az egyetlen elsős gyerek Ceredre járt. Három pedagógust kellett elküldeni. A megszüntetésben jelentős szerepet játszott, hogy Cereden erősen (erősebben, mint Zabaron) csökkent a gyerekszám, a helyi és a bejáró tanulók aránya megfordulóban van. Személyi okok is befolyásolták, hogy éppen 1996-ban történt az összevonás: ekkor nyugdíjaztak három felső tagozaton tanító tanárt. A beolvasztás alternatívája az osztályok összevonása lett volna. A ceredi iskola igazgatónője szerint a kis létszámú iskolának sok előnye van (pl. személyesség, szülőkkel való kapcsolat). Talán ez hiányozhatott a zabari tanulóknak, mivel Ceredre átkerülve sokan rontottak. A lakosság tudomásul vette az iskolabezárást, bár volt szülői ellenvélemény is, konfliktus nem. Az önkormányzati ígéret szerint a felszabadult pénzt a ceredi iskola fejlesztésére fogják fordítani – ami úgy tűnik, nem történt meg. Az igazgató a tanárok elmenetelétől tart, mivel sokan férfiak.

Az iskola bezárásával megszűnt a közösségi élet és együttműködés is. Nehezebbé vált az iskola-szülő kapcsolat, az önkormányzat csak a gyerekek buszköltségét téríti. A szülők nem járnak szülői értekezletre, a rosszabb anyagi helyzetű gyerekeknek nincs lehetőségük a délutáni programokban részt venni (busszal kellene egyedül visszamenni). Zabaron szép az iskolaépület, ehhez képest Cereden lepusztult. Az iskolához kapcsolódó rendezvények (pl. farsang, Mikulás) megszűntek, ill. Cereden vannak. Zabaron az önkormányzat vette át a Mikulás ünnepség szervezését az utóbbi két évben. A volt iskolaépület ma Közösség Színtérként működik, van benne színpad is, egy fiatal roma vállalkozó szervez benne rendezvényeket, a környező településeken is meghirdetve, pénzért. A legszegényebb réteg innen is kiszorul. A ceredi iskolában az összevonás következtében megváltozott a helyi-bejáró tanulók aránya, ezzel a szülők körében az elégedetlenség is nő, mivel a ceredi cigányoknál a nem cerediek (zabariak, szilaspagonyiak) kevésbé rendezettek, kevésbé tiszták, sok a konfliktus az iskolában – s az ő számuk nő.

Mátyus

Mátyus 336 fős Szabolcs megyei kisközség. Helyzete inkább kedvezőtlen, az ukrán határ mellett fekszik, nagy településtől távol. Közepes az infrastrukturális ellátottság, 10%-os a tartós munkanélküliek aránya (10 éve). A népesség 1960 óta csökken, nagyrészt a munkalehetőség hiányából adódó elvándorlás következtében. Az elvándorlók inkább a fiatalok közül kerülnek ki, esetenként középkorúak, ezért is jelentős a településen az öregek aránya. A cigányok a lakosság 1/3-át teszik ki, arányuk nem változik. A lakosság jellemzően általános iskolai végzettséggel vagy szakmunkásképző bizonyítvánnyal rendelkezik.

Az önkormányzatnak jelentős a forráshiánya (18 M Ft), de nincs hiteltartozása. A fejlesztésekhez szükséges önerőt is állami támogatásból biztosítja. Sok a szociális jellegű kiadás. Intézményhálózata orvosi rendelőből, Idősek Gondozó Házából, könyvtárból áll, továbbá működik még családsegítő és gyermekjóléti szolgálat is. A környező 5-6 településsel több társulásban vesznek részt (szennyvíz-, belvízelvezető csatornahálózat, szilárdhulladék elszállítás stb.), iskolatársulás nincs. Társadalmi élet nem nagyon van, az évi egy falunapot leszámítva más rendezvény nem jellemző. Civil szervezet, kulcsember nincs a faluban, akihez ezek kapcsolódhatnának.

A kötelező oktatási feladatokat az önkormányzat a környékbeli települések segítségével oldja meg. A településen 50 iskolás és 15 óvodás korú gyerek van, számuk az elmúlt években kismértékű növekedést mutatott. Jelenleg 2 szomszédos településre járnak iskolába, egyikre iskolabusz, másikra Volán járat viszi őket.

Az iskola korábban, a rendszerváltás előtt Lónyához tartozó tagiskola volt (ma a másik községbe vannak bekörzetesítve). A felső tagozat a 80-as évek elején összevonásra került, az alsó tagozaton 70-80 tanuló, 3-4 pedagógus maradt. 1994/95 után ez is megszűnt, ekkor már csak 7-8 gyerek és egy pedagógus volt. A döntést az önkormányzat hozta meg, előtte közmeghallgatást kezdeményezett, ahol az érdekelt felek elmondhatták a véleményüket. A döntést igazán csak az utolsóként maradt pedagógus sérelmezte, más nem. De úgy döntöttek, hogy ha az 1. osztályosok száma eléri az 15-öt, újraindítják az iskolát. Ez a jelenlegi tendenciák mellett néhány év kérdése lehet szerintük. A pedagógus továbbra is itt él a faluban, de a szomszéd községben dolgozik.

Úgy gondolják, hogy nincs lényeges változás náluk, mivel az iskola korábban sem játszott meghatározó szerepet a település életében. Előnyt jelent viszont az idegennyelv-oktatás, hátrányt viszont, hogy a másik iskolában igen magas (51%) a cigány tanulók aránya. A szomszéd településen inkább jelentett változást: ott nagyobb iskolát építettek.

Várda

Várda Somogy megyei 554 fős település. Helyzete kedvező, nagyrészt Kaposvár közelsége miatt (13 km). Három másik településsel szoros közösségben él, melyekkel többféle társulás köti össze, köztük a legnagyobb (Somogyjád), ahol az iskola, óvoda, orvosi szakrendelés található. Ezekhez képest is jó helyzetben van a település, mivel ott a téeszek megszűnése után sok ember maradt munka nélkül, ez Várdára nem jellemző, itt mindenki dolgozik (még az is, aki regisztrált munkanélküli). A lakosság nagyrészt Kaposvárra jár dolgozni. Az infrastruktúra igen jó, 1993-tól van gázszolgáltatás, 1995-től telefon, szilárd burkolatú az úthálózat, az idén befejeződik a közművesítés a csatornahálózat kiépülésével.

Az el- és odavándorlás nem jelentős, de ha van egy ház eladó, mindjárt akad Kaposvárról kiköltöző (fiatal, hiszen az olcsóbb ingatlan nekik kell). Mivel azonban nem nagyon van eladó ingatlan, nem nagy a népességmozgás. Jellemző emellett az elöregedés, mivel a gyerekek száma erősen csökken az errefelé jellemző (a tulajdon elaprózódásától félő lakosság) egykézése következtében. A település társadalmi élete zárt és nyitott, élénk társadalmi és kulturális élete van. Szász Endre a falu lakója, erre igen büszkék. A gyerekek iskoláztatása is értéknek számít. A várdai gyerekek jobbak is, mint a környékbeli iskolákba járó társaik. A középfokon való továbbtanulás 100%-os, középfokon Kaposváron tanulnak tovább, felsőfokon 15-20%-ban (őket segíti a Somogyi Egyetemistákért és Főiskolásokért Alapítvány). A középfokú végzettségűek visszatelepednek Várdára, mivel az iskolai tanulmányok idején sem költöztek el a faluból, ezért benne maradtak a falu közösségi életében. A felsőfokú végzettek már biztos, hogy elmennek.

Az önkormányzat 1996 óta önálló (1990 előtt Somogyjád alá tartozott ő is), a másik három település körjegyzőséget tart fenn. Forráshiánnyal küzdenek, ÖNHIKI-s település. Hitelt keveset vesznek fel, legutóbb a falugondnoki szolgálat beindítására. Jelentős a szociális kiadások aránya. Az önkormányzat az egyetlen saját intézmény, orvosi rendelő már csak Somogyjádon van (van még posta, két vegyesbolt és egy könyvtár, amit nem nagyon használnak). Az iskolát és az óvodát intézményfenntartó társulás működteti, ez rögtön a önkormányzati rendszer bevezetése után jött létre.

Az iskola az 50-es években egytantermes, egytanerős iskolaként működött, 1967-ben, mikor megépült a szomszéd községben az iskola, akkor bevitték a felső tagozatot, maradt az 1–4. osztály. 1980-ban, mikor 4. osztálytól lett az orosz kötelező, gondot jelentett, hogy nem volt szakos tanár, elvitték hát a 4. évfolyamot is a szomszéd településre, maradt az 1–3. évfolyam. A 90-es években ez a faluházban működött, mint a somogyjádi iskola kihelyezett tagozata. A kihelyezett tagozaton tanítónak a Kjt szerint járó pótlékot azonban túl soknak találták, ezért a somogyjádi iskola kihelyezett osztályává váltak inkább. Az iskola megszüntetését a somogyjádi iskola vetette fel, azzal a javaslattal, hogy ha 7 alá megy a gyereklétszám Várdán, lépjék meg. Ez most történt meg. A somogyjádi iskola ennek fejében vállalta, hogy az ünnepeket helyben megszervezi, ez, mivel 3 pedagógus most is Várdán lakik, nem jelent gondot. (A buszbérletet az iskola fizeti.) Összességében úgy érzik, így jártak jobban, mivel veszteség nem érte őket, viszont előnyt jelent, hogy a somogyjádi iskolában jobbak a tárgyi feltételek, van idegennyelv-oktatás, s mivel az óvodások úgyis bejártak, nem volt nagy jelentősége a három évig tartó helyi iskoláztatásnak.

Iskolát indítók

Vámosújfalu

Vámosújfalu 900 fős Borsod megyei település, szintén jó helyzetben van. 1971-ig önálló, 1971–1989 közt szerepkör nélküli település, 1990-től ismét önállóvá vált. Kedvező helyzetéhez jelentős mértékben hozzájárul, hogy igen jók a közlekedési viszonyai.

A 80-as években jelentős volt a beköltözés és a létszámnövekedés, ez a 90-es évekre megállt, mivel nincs munkahely a településen, és a közelben a téeszek bezárása óta. Két mezőgazdasági vállalkozó van, de nem foglalkoztatnak jelentős számban embereket, a lakosság 22%-a munkanélküli. A lakosság száma jelenleg stabilitást mutat, sem beköltözés, sem elköltözés nem jellemző. (A kérdezett szülők véleménye szerint a cigányok beköltözését a képviselő-testület meg tudja akadályozni, hogy hogyan, az nem derült ki.) A településen több civil szervezet működik: a Nagycsaládosok Egyesülete, egy Sportegyesület, Tűzoltó Egyesület; s két alapítvány, a Vámosújfalui Ifjúságért és a Búzavirág Alapítvány. Kulcsemberek a polgármester, a lelkész és az intézményvezetők. A cigány családok száma 3-4, de ők integrálódtak. Az iskolában is csak kevés cigány tanuló van. Az önkormányzat számos céltámogatás címzettje, egyelőre a működésre még nem kellett hitelt felvenniük. A feladatellátás megoldott.

A helyi iskolát a 70-es években megszüntették, először a felső tagozatot, majd mind a 8 évfolyamot bekörzetesítették. Az önálló iskolára az igény még a 80-as években megjelent, s a 90-es években vált lehetővé az újraindulás. Nagyrészt helyi erőből, a szülők segítsége mellett 5 hónap alatt felépítették az iskolát. 1991-ben 1–2. osztállyal indultak, 1993-ban már 97 tanulójuk volt, és 14 pedagógus. Jelenleg 125 fővel működik az iskola, mivel jelentős a környékről bejáró tanulók száma. Ebben feltehetően jelentős szerepet játszik, hogy a vámosújfalui iskolában nincs jelentős arányban cigány tanuló, ugyanakkor az olaszliszkai iskolában jelentős az arányuk. Az iskola a közeli Szegilonggal közös fenntartásban működik, az utóbbi kezdeményezésére. A pedagógusok közt nincs rajz, ének, fizika szakos. A környékbeli településekkel való megállapodás alapján, amíg nem kerül többletköltségbe a bejáró gyerekek iskoláztatása az önkormányzatnak, addig nem kérhetnek pénzt. Előnyük saját megítélésük szerint inkább abból származik, hogy az ebédet a bejárók is Vámosújfalun veszik igénybe (88 helyi és 37 bejáró tanulójuk van a jelen tanévben).

A megyei fejlesztési tervben az iskolát visszafejlesztésre javasolták, 6 évfolyamosra. Az önkormányzat válaszul ÁMK-vá alakította a helyi iskolát, s pedagógiai programját 3 kiemelt területre, pillérre építette: idegennyelv-oktatás, számítástechnikai oktatás, néptánc. A szülői igényeket feltehetőleg jól mérték fel, mert a létszámnövekedésben ezek szerepet játszottak. Ennek ellenére sok a hátrányos helyzetű gyerek, három napközis csoport működik. Sokat nyernek pályázatokon, az önkormányzat sokat segít ebben az iskolának (pl. saját rész biztosítása), de az iskola is jelentős pénzösszeghez juttatja az önkormányzatot a bejáró gyerekek által.

Saját megítélésük szerint az iskola segített valamicskét a népességszám megtartásában, az első tanulók közül sokan ma is a faluban élnek. Jellemzően a csak általános iskolát végzettek és a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők maradnak, az érettségizettek és felsőfokú bizonyítvánnyal rendelkezők már nem jönnek vissza.

Bocskaikert

Bocskaikert Debrecen közelében fekvő település, korábban Hajdúhadházhoz tartozott, mint annak külterülete. 1993-ban, népszavazás révén vált le Hajdúhadházról, s lett önállóvá, 1994-től van önkormányzata és képviselő-testülete. A különválás óta „a megye legdinamikusabban fejlődő települése”. Az önállóvá váláskor 732 fő élt a településen, 2001-ben 1 185 fő. A fejlődés nagyrészt annak tudható be, hogy a község Debrecen alvóvárosa, kertváros, ide költözik ki a debreceni panellakásokból a tehetősebb lakosság, valamint a külterületére a legelesettebbek. A munkanélküliek aránya a lakosság 10%-a, a lakosság korösszetétele öregedő. Cigányok nem nagyon vannak (egy család), de sok az Erdélyből áttelepült is. Mára jelentősen megemelkedtek az ingatlanárak. A települési infrastruktúra jobb az átlagosnál (pl. gáz). Az innen elkerült fiatalok Debrecenben és Budapesten telepednek le, olcsóbb panellakásokban.

Az önállóvá válás után az önkormányzat fontosnak tekintette az alapfokú iskola létét. 1997-ben készült el egy új, 8 tantermes iskola (közoktatási és közművelődési intézmény). Az óvoda 50 férőhelyes. Vállalkozó háziorvos, védőnői szolgálat, falugondnoki szolgálat, családvédelmi ügyintéző és teleház is van. Az önkormányzat gazdálkodása az alaptevékenységre korlátozódik, jelentős a saját bevétel aránya (megegyezik az állami támogatással). A település hagyományok nélkül indult el, a társadalmi élet kulcsembere a polgármester, aki egyfajta mozgalmat indított el („baráti kör”). Mára a kulturális élet is fellendült (most folyik könyvtár kialakítása, rendszeres rendezvények vannak stb.).

Az önálló iskola létrehozását a lakosság kezdeményezte. A környező települések örültek a gondolatnak. Az iskola indításában csak az építéshez szükséges összeg előteremtése okozott gondot. 16 pedagógus dolgozik az iskolában, a tanárok egyik része Debrecenből jár ki, de jelentős az itt lakók száma is. 2001/2002-ben 40 elsős iratkozott be. Minden tanköteles ide jár, egy kivétellel, ő Debrecenbe. Más településről bejáró tanuló nincs. Az iskola beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az indulás óta megduplázta a létszámát, jelenleg 208 fős. Hamarosan három tanteremmel bővíteni kell az iskolát. A pedagógusok aktívan részt vesznek a település életében, rendezvények szervezésében, a civil szférával jó a kapcsolat. Az iskola szerepe túlmutat a tanköteles tanulók oktatásán, ezt ambícionálják is. Most is nyertek egy olyan pályázatot, aminek a lényege, hogy rendezvényeket hozzanak a településre. Lemorzsolódás nincs. Az iskolából 100%-os a továbbtanulás, jellemzően debreceni középiskolákba mennek tovább a középfokon továbbtanuló fiatalok. Összességében az iskola a település számára nagy megterhelést nem okozott, inkább az előnyeit látják. Az esettanulmány szerzője szerint a település hajtómotorjává vált, nagy szerepe van a település művelődési és általános életében is.

Batyk

Batyk Zala megyei település, a zalaszentgróti kistérségben, 432 lakossal. A népesség összetételében kiugró az idősek aránya, az etnikai összetétel viszonylag homogén: csak néhány cigány család él a faluban (22 fő). A lakosságból 5 fő diplomás, a munkanélküliség 7,6%-os. Kevés a munkalehetőség, csak a helyi intézmények vannak a téesz felbomlása után. Sokan járnak Zalaegerszegre, Zalaszentgrótra dolgozni. A jövő évtől két környező település körjegyzőséget vezet be, Batyk akkor csatlakozik, ha ez beválik. Részt vesznek társulásokban (Zala-kar, térségi innovációs társulás), sokat pályáznak.

A településen az alapfeladatok ellátása megoldott: óvoda van, az alsó tagozatos iskola 1–3 összevont osztállyal működik. Van művelődési ház, de nincs főfoglalkozású közművelődés-szervező, a tanítónő nem vállalja, ideje sem lenne rá. Ifjúsági klub is van. Az iskolának jelentős szerepe van a falu kulturális életében, rendezvényeket szerveznek itt (pl. millennium, idősek napja, Anyák napja, Mikulás).

Az iskolát 1977-ben vitték át Zalabérre. Az újraindítást mindjárt az önkormányzati rendszer bevezetését követően kezdeményezte a polgármester, aki a kulturális életet is így akarta fellendíteni. („Egy faluban két fontos dolog van: a templom és az iskola.”). A pénzt megpályázták 1993-ban. A zalabéri iskola megszűnt körzeti iskolaként működni, a környező falvakban sorra alakultak meg a kisiskolák. A zalabéri iskolát természetesen hátrányosan érintette a batyki iskola indulása is, annak ellenére, hogy csak 9 diákkal működik, de a helyzet mostanra normalizálódott. A felső tagozatra továbbra is Zalabérre járnak a gyerekek. Más településről bejáró tanuló nincs, sőt a helyben lakó szülők egy része máshová viszi a gyermekét: Zalaszentgrótra, ahol dolgozik. Az iskola összevont osztályokkal működik, egy főállású és részidős tanítóval. A felső tagozat 3 falu fenntartásában működik Zalabéren, iskolafenntartó társulás keretében. A batyki alsó tagozatos iskola fenntartása komoly terhet jelent az önkormányzatnak, ezért 3 év után felmerült a bezárása, de döntés nem született.

A polgármester szerint az iskola szerepe jelentős a népességmegtartásban, a szülőföld iránti kötődés megteremtésével. Sajnos azonban, mivel helyben nincs munkalehetőség, a fiatalok nagy része elhagyni kényszerül a szülőfaluját. A tanítónő kevésbé optimista, megítélése szerint az iskolának inkább a falu kulturális életének a fenntartásában van szerepe.

Csénye

Csénye Vas megyei, 610 fős, vallási és etnikai szempontból homogén település, ahol tízévi szünet után 1990-ben indult újra az iskola. A falut főútvonal nem szeli át, a vasúti közlekedés sem kedvez a településnek. Mivel azonban a település Sárvár közelében fekszik, a külvilággal a kisváros köti össze. A háborút megelőzően magas volt a kis- és törpebirtokosok, a föld nélküli mezőgazdasági munkások és cselédek aránya a településen. A szocialista időszakban az itt élő népesség a szövetkezet és az ingázó munkáslét között választhatott. Ma a lakosság demográfiai szempontból elöregedőben lévő településnek számít (a 60 év felettiek aránya 30% körüli, a 14 év alattiak aránya 14%). A vándorlást tekintve a helyzet változó: az egyenleg hol pozitív (a szuburbanizáció következtében elkezdődött az iskolázott városiak kitelepülése), hol negatív (a fiatalok számára még érvényesül a falu taszító hatása), azaz többirányú népességmozgás zajlik a faluban.

A 8. osztály után tovább nem tanulók aránya a faluban mindig jelentős volt, de számukra a helyi téesz és a különböző segédmunkák biztosították a megélhetést. A továbbtanulók ritkán mentek érettségit adó iskolatípusba, inkább szakmunkásképző iskolába jutottak el. Akik felsőoktatásig jutottak, azok nagy valószínűséggel tanítói diplomát szereztek. (Ma 9 fő rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A helyzet a 30-as években is hasonló volt, akkor a helyi intelligencia közül senki nem volt csényei származású.) A 90-es évek foglalkoztatási viszonyai jelentős mértékben átformálták a szülők iskolázási törekvéseit, az alapfok után mindenki továbbtanul, s egyre többen mennek érettségit adó középiskolákba. A falu vezetése igyekszik a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat tudatos népességmegtartó, fiatalító településfejlesztési politikával tompítani. Ennek érdekében az önkormányzat közművesített telkeket alakított ki, ezeket jutányos áron értékesítette. Az ingatlanárak a faluban az elmúlt évtizedben a többszörösére emelkedtek, az árakra felhajtó hatást gyakorolt az osztrákok betelepedése is, akik idősebbek, s jellemzően tavasztól őszig tartózkodnak a faluban.

A térség foglalkoztatási központja Sárvár, melynek a gazdasági átalakulás több üzemét is érzékenyen érintette (pl. cukorgyár, vagon- és gépgyár). A 90-es években új munkáltatók is megjelentek a városban, az itt működő cégek 1998-tól az ipari park címet nyerték el. A csényeiek többsége a SáGa Foods Rt.-nél dolgozik betanított munkásként. A munkanélküliségi ráta a sárvári térségben alacsony, 5%-os, Csényén 5 fő. A faluban 1993-ban vezették be a vezetékes földgázt, amire a lakosság több mint fele rácsatlakozott. Most egy biológiai víztisztítóban gondolkodik az önkormányzat. Postahivatal, művelődési ház van, falugazdász hetente egyszer jár, orvos, fogorvos nincs.

Az iskola 1973-ig 8 évfolyamos volt, ettől az időponttól a felső tagozatosok Sárvárra jártak. Az alsó tagozat még 1980-ig megmaradt, ekkor az oktatás minőségével szemben felmerülő szülői kifogások ítélték megszűnésre (az egytanerős iskolában a kisgyerekes tanítónő sokat volt táppénzen, a helyettesítés nem volt megoldott). Ezért is történt, hogy az újraindítást követően nagyobb figyelmet igyekeztek fordítani az oktatás minőségére, hogy a helyi szülők ne forduljanak el az iskolától. Az újraindult iskola igazgatója (s egyben a 3–4. összevont évfolyam tanítója) helybéli, rajta kívül még egy tanító és egy napközis nevelő dolgozik az iskolában, ők Sárvárról járnak ki. Az iskola újraindulása előtt két évvel kezdte meg a működését az óvoda, elsősorban az 1987-től hivatalban lévő polgármester kezdeményezésére, aki felfigyelt az iskolaérettségi vizsgálaton meg nem felelt gyerekek magas számára, s ezért igyekezett a településre óvodát szervezni. Az óvodának fontos szerepe van a gyerekek és a szülők közösséggé formálásában is. Az óvoda és az iskola közti határ nem éles, a gyerekek összeszokott kis csapatként lépnek át az iskolába, a pedagógusok közt is jó az együttműködés. A szülői részvétel azonban eléggé alacsony. Az iskola az eddigi tapasztalatok alapján jól működik, a legfontosabb feladatát, az alapkészségek fejlesztését jól oldja meg, az indulását követően idén először fordult elő, hogy csényei gyereket sárvári (egyházi) iskolába írattak.

Az önkormányzat évi 42 millió Ft-ból gazdálkodik, az iskola fenntartása ebből az idén 8,042 millió Ft volt. Az önkormányzat utolsó nagy beruházása a gázellátó rendszer kiépítése volt, előtte került sor a 24 építési telek megvásárlására és közművesítésére, de újabb telkek kialakítása is folyamatosan történik, ezeket piaci áron, de csekély kedvezménnyel árulják. Helyi fiatalok 8 éven aluli eltartottal további 400 ezer forint önkormányzati hozzájárulást kaphatnak. A 2002-es működési kiadások azonban meghaladják a bevételeket, ezért a hiány fedezésére működési hitelt vesznek fel, amivel idén még meg tudják teremteni a pénzügyi egyensúlyt, de hosszabb távon a működésképtelenség veszélye továbbra is fennáll. A legnagyobb gondot a gyermekintézmények fenntartása jelenti. Mivel hullámvölgyben van a gyereklétszám, kevesebb a normatív támogatás. A 10 ezer forintos, kistelepüléseknek járó kiegészítő normatíva ilyen létszám mellett alig érezteti a hatását. Az iskola költségvetése 8 millió Ft, ebből a központi költségvetés 4,8 milliót fedez (59,4%), az önkormányzat évi kb. 3 millióval egészíti ki a költségeket. Az iskola fenntartási terhei az elmúlt kormányzati ciklusban némileg javultak (1996-ban 53,1%-ot fedezett a központi büdzsé), de hiába emelkedett az egy gyerek után járó normatíva, mivel a bérek is jelentős mértékben emelkedtek, így a javulás csak csekély mértékben érezhető. A polgármester szerint legalább 800 fős településsé kellene válni ahhoz, hogy a gyermekintézmények gond nélkül üzemeltethetőek legyenek, de erre nincs reális esély, ezért csak spórolással tudnának a helyzeten segíteni. Például egy pedagógust el tudnának küldeni, ha megszüntetnék a napközit, ezt azonban nem szeretnék, mert akkor a szülők lehet, hogy Sárvárra vinnék inkább a gyerekeket, ahol van napközi az iskolákban. Egyelőre egy dolgot léptek meg: bezárták a gyermekintézményeket kiszolgáló 100 adagos konyhát, ami a jövő évtől csak melegítőkonyhaként fog működni. Amúgy csak arra költenek, amire nagyon kell: nincs művelődésszervező, könyvtáros, falugondnok, szociális segélyt nem kap senki. A gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatásokat szeptembertől öt falu társulva biztosítja.

A község tagja a Sárvár és vidéke kistérségi társulásnak, ebből azonban kézzel fogható haszna nem származik. A volt társközségekkel sem jött létre együttműködés intézményfenntartás vagy feladatellátás érdekében, ennek vélhetően történeti okai vannak. A faluban működik viszont 3 civil szervezet (Faluszépítő Egyesület, Sportkör és Tűzoltó egyesület), számukra egy klubhelység áll rendelkezésre a művelődési házban. A művelődési ház nincs kihasználva, ráadásul felújításra szorul, jelenlegi állapotában nyári bálok kivételével nem alkalmas rendezvény tartására. A falu összes közösségi megmozdulásán a műsort az iskoláskorú gyerekek biztosítják a pedagógusok vezetésével (falunap, idősek napja, betlehemezés, anyák napja stb.). Nagy szó, hogy ezekre az alkalmakra azok a gyerekek is mozgósíthatóak, akik felső tagozatra már Sárvárra járnak, de az iskolához és a településhez való kötődésük olyan erős, hogy aktívan részt vállalnak ezekben a programokban.

A fenntartók és a szülők szerint jól működő iskola jövője Csényén még nem dőlt el, jelenleg az igazgató és a polgármester egyaránt várakozó álláspontra helyezkedett. A polgármester a borúlátóbb: idén még sikerült nullszaldósra kihozni a költségvetést, de a kistelepülések az állami elosztásban mindig rosszul járnak. Az igazgató optimistább, ő bízik abban, hogy előbb vagy utóbb lesz többlettámogatás. De egyre inkább úgy érzik, hamarosan választaniuk kell a fejlesztések és az iskola működtetése között (egy helyi önkormányzati rendelet a telkek értékesítéséből származó bevételeket beruházási célokra tartalékolja, ehhez kellene hozzányúlniuk a közeljövőben az iskola érdekében). Az iskola sorsára vonatkozó döntést a következő testületnek kell meghoznia.