Lada László

Az iskolarendszerű felnőttoktatás szerepe a társadalmi mobilitásban

Modern, fejlett társadalmak nyitottságát, demokratikus berendezkedését általában úgy jellemezik, hogy megvizsgálják a társadalmi mobilitás arányszámait, megvizsgálják azt a folyamatot, hogy a társadalomban miképpen lehet előrejutni.

Az Andorka Rudolf monográfiájában szereplő meghatározás szerint. "Társadalmi mobilitásnak nevezzük az egyén, illetve a család társadalmi helyzetének megváltozását. Ezt a változást kétféle módon mérhetjük. Amikor az előző nemzedékhez viszonyítva mérjük, akkor nemzedékek közötti intergenerációs mobilitásról beszélhetünk, amikor az egyén előrejutását vizsgáljuk, akkor pedig nemzedéken belüli intragenerációs mobilitásról beszélünk."

1999 őszén, telén és 20000 tavaszán és nyarán a Központi Statisztikai Hivatal "Életmód-időmérleg" vizsgálatot végzett. Ennek a vizsgálatnak az egyik hozadékaként - fölhasználva korábbi mobilitás-kutatások eredményeit - 1983-1992 és 2000 társadalmi státuszainak számadatait vetették egybe. Ebből az egybevetésből állítottak föl egy olyan vizsgálati eredményt, amelyből megállapították, hogy Magyarországon a társadalmi mobilitás miként alakult az elmúlt évtizedben.

A vizsgálat egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy az utóbbi két évtizedben a magyarországi munka, a magyarországi foglalkoztatás eltolódott a szellemi munka irányába. Ezzel párhuzamosan pedig visszaesett a fizikai munka aránya. Közismert tény, hogy egy sor fizikai munkahely szűnt meg Magyarországon, ugyanakkor viszont olyan új munkahelyek teremtődtek, amelyek sokkal inkább a szellemi felkészültséget, illetve bizonyos értelemben az általános műveltség magasabb szintjén kialakuló képességeket igényeltek.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a férfiak esetében eléggé nagy mértékben csökkent a szakmunkás réteg aránya. Míg a nőknél nagyjából stagnált ez a társadalmi csoport, addig a férfiaknál drasztikusan csökkent ez az arány.

Változott a mezőgazdasági fizikai dolgozók aránya is, az ő számuk is jelentős mértékben lecsökkent.

Kialakult viszont egy új társadalmi réteg, amelyet a szakirodalom úgy nevez hogy az: "egyszerű szolgáltatást végzők társadalmi rétege". Olyan rutin szolgáltatási munkákat sorolnak ide, mint az egyszerű irodai munka, a kereskedelmi, vendéglátóiparí, szolgáltatói munka, és ez az a társadalmi csoport, amelyik jelentős mértékben megnőtt az elmúlt évtizedben. Elsősorban a nők körében figyelhető meg az ebbe a csoportba való tartozás, de a férfiak arányszáma is egyre dinamikusabban nő.

A vizsgálat megállapította, hogy az egyes társadalmi csoportok újratermelődése egyre inkább a saját társadalmi csoportból történik meg. Vagyis az ezredfordulón a vállalkozó apák gyerekei sokkal nagyobb számban lettek maguk is vállalkozók, mint ezt tették korábban. A számok azt mutatják, hogy: a vállalkozó apák fiainak 83-ban csak mintegy 5%-a, lett maga is vállalkozó, a 90-es évek végén már 20%-a.

A vezető réteg, tehát a vezető- értelmiségi- hivatalnok rétegben az ilyen foglalkozású apák gyerekeinek már az 56 %-a lett maga is valamilyen vezető- értelmiségi- hivatalnok pozíciójú.

Ugyanakkor viszont igen jelentős átörökítés figyelhető meg a képzetlen munkások körében is. Míg 1992-ben a képzetlen apák fiainak a 35%-a, addig 2000-ben már 41%-uk lett maga is képzetlen munkás.

Tehát a rétegek közötti mobilitási mintákat figyelembe véve a foglalkozási csoportok között határozott hierarchia rajzolódik ki. És az eredmények egyértelműen jelzik a vezető értelmiségi hivatalnokréteg különállását. Ez azt jelenti, hogy az ehhez a foglalkozási réteghez tartozók igyekeznek a legerőteljesebben átörökíteni a gyerekeikre a pozícióikat. Ez az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kapott, és ez gyakorlatilag a vizsgálat eredménye alapján a csoport növekvő bezárulását eredményezi.

A foglalkozási struktúra középső helyein a rutin szellemi csoport és az önállóak helyezkednek el. Köztük lévő társadalmi távolság mindhárom időpontban csekély volt, tehát az mutatható ki, hogy a köztük lévő átstrukturálódás a jellemző mobilitási mozgás jelenleg a magyar társadalomban.

A szakmunkások pozícióváltása rendkívül érdekes az elmúlt két évtizedben. Amíg 1983-ban a mobilitási jellemzőiket tekintve még inkább a középosztályhoz tartoztak, addig 2000-re sokkal inkább a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúakhoz kerültek közel.

Összefoglalva a kutatás kimondja, és idézném pontosan: "Amíg a magyar társadalom nyitottsága az 1983-és 1992 közötti időszakban valamelyest tovább növekedett, addig a 90-es évek gazdasági és társadalmi változásai a mobilitási folyamatokat a bezáródás irányába mozdították el."

Mindezek a változások a foglalkozási szerkezet egyfajta kikristályosodását eredményezik. Határozottan elkülönülni látszanak egymástól a különböző társadalmi csoportok, és egyre jobban élesedik a szellemi foglalkozásokat a fizikai státusztól elválasztó határvonal és gyakorlatilag a különböző képzettségű és típusú munkáscsoportok csak az egymás közötti átrétegződésre képesek.

Milyen következményekkel jár ez a társadalomkép az iskolarendszerű felnőttoktatás számára?

Évtizedeken keresztül a társadalmi mobilitás egyik alapintézménye volt a felnőtteket oktató iskola. Az itt megszerezhető tudás ( és bizonyítvány ) sok esetben belépő volt egy más társadalmi státuszba.

Napjaink megmerevedni látszó társadalmi struktúrájában el tudja e látni ezt a nagyon fontos funkcióját a felnőttoktatás? Úgy tűnik, hogy reálisan csak az egyes társadalmi csoportok között egyre növekvő műveltségi, kulturális szakadék csökkentésére vállalkozhat, de már ehhez is jelentős változásoknak kell történnie az intézmények belső életében.

Itt elsősorban azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen módon lehet hozzáférni az iskolarendszerű felnőttoktatáshoz. Vajon megkönnyítettük-e a hozzáférést a felnőttek számára, hogy jobban, minél hatékonyabban és könnyebben tudjanak hozzáférni azokhoz a tudás-javakhoz, amelyet az iskola vagy valamilyen képző intézmény nyújt?

Valószínűleg nem az a helyes út, hogy a tanulmányi időt és a követelményeket csökkentsük. Bár elgondolkodtató, hogy a tanulmányi idő csökkentése viszonylagos sikerrel járt az elmúlt évtizedben. A Szakmunkások szakközépiskolája volt az az iskolatípus, amelyben az intenzív oktatásra való átállás felnőttek ezreit vonzotta és itt a tanulói létszám növekedés éveken keresztül kimutatható volt.

De éppen azért, mert a társadalomban egyre inkább a szellemi munka dominál, éppen ezért úgy gondolom, hogy nem azt kell vizsgálnunk a hozzáférés megkönnyítése érdekében, hogy hogyan lehetne rövidíteni a tanulmányi időt, hogyan lehetne csökkenteni a különböző követelményeket, hanem sokkal inkább azokat a körülményeket kellene megvizsgálni, amelyek adott esetben megnehezítik az iskolába járást, vagy a tanfolyamhoz való hozzájutást.

Köztudott az a tény, hogy az elmúlt évek - az iskolarendszeren végigsöprő - racionalizálási hulláma nem tett jót a hozzáférés szempontjából az iskolarendszerű felnőttoktatásnak. Az, hogy iskolák százait számolták fel vagy pedig az önállóságukat szüntették meg megnehezítette azt, hogy ezek az iskolák a társadalmi változásokra rugalmasabban reagáljanak.

Olyan problémák merülnek fel, amelyek összefüggenek a közlekedéssel, összefüggenek az infrastrukturális nehézségekkel, összefüggenek a munkaidő változásaival.

Akkor, amikor egy iskola beiskolázási tervekben gondolkodik, mindezeket a szempontokat figyelembe kellene venni és nem maradhat meg az iskola falai között. Számolnia kell a külső környezet változásaival is. Konkrét példa volt a pécsi általános iskolának az elhelyezése, amely korábban egy központi, elég jól megközelíthető helyen működött. A pécsi önkormányzat egyik pillanatról a másikra kitelepítette őket a város szélére egy meglehetősen nehezen megközelíthető helyre, és ezzel tulajdonképpen azoknak a gyerekeknek vagy felnőtteknek a lehetőségét vágták el, akik nem pécsi lakosként jártak ebbe az iskolába, hanem a környező településekről jártak be Pécsre és jártak az iskolába. Tehát itt ezzel az intézkedéssel párhuzamosan meg kellett volna történnie valami olyan közlekedési változtatásnak is, amely lehetőséget teremt arra, hogy mondjuk az Ormánságból és a környékbeli falvakból el tudjanak jutni oda. Mivel a megyében máshol nincs felnőttek általános iskolája emiatt nagyon sokan kimaradtak ebből az oktatásból.

Ma már mindenképpen foglalkoznia kell az iskolának a lehetséges tanulók élet és munka körülményeinek változásával és olyan lehetőségeket kellene teremtenünk az iskola körül, amelyekben mindezeket a szempontokat figyelembe vesszük azért, hogy megkönnyítsük a hozzáférést a tanuláshoz. Nem lehet például csak a tanári érdekeket előtérbe helyezni a tanítás kezdésének meghatározásánál, vagy az órarend összeállításánál.

A másik ilyen probléma, - amely a mai társadalom szerkezetét vizsgálva kialakulhat az -, hogy használható-e az a tudás, amelyet nyújtunk a hallgatóink számára a felnőttek iskoláiban. Az a tartalmi modernizációs törekvés, amely elindult a kerettantervekkel, és amely valószínűsíthető, hogy egyéb változásokat is fog hozni, az egyre inkább abba az irányba mutat, hogy egy korszerű a mai globalizálódó világunkban használhatóbb tudást tudjunk nyújtani a tanulóink számára.

Természetesen mindazokat a helyi sajátosságokat, amelyek egy-egy adott térség értékeiből és különbségeiből adódnak, ezt ott az adott iskolában kell beépíteni a kerettantervbe. Tehát valamilyen módon fel kell térképezniük a környék elvárásait, igényeit, a munkaerő piac szakmai- és foglalkoztatási struktúráját. Felderíteni hogy milyen tudás az, amellyel a legkönnyebben lesznek képesek a tanulóik beilleszkedni a munkaerő piaci versenybe, illetve amellyel az életük minőségét a lehető legjobb szinten tudják javítani. És ezt be kell építeni abba a tudásstruktúrába, amelynek az alapjai a kerettantervekben megteremtődtek.

Azonban az is kiderült a KSH vizsgálatából, hogy egyre nő a képzetlenek aránya társadalmunkban. Ebből az következik, hogy az iskoláknak előbb-utóbb el kell jutniuk olyan toborzási technikákhoz, vagy olyan motivációs technikákhoz, amellyel a képzetlen embereket be tudják vonni valamilyen oktatási folyamatba.

E tevékenységeket már a Közoktatási Törvény is lehetővé teszi. A készülő Felnőttképzési Törvény azonban még tovább tágíthatja a lehetőségek tárházát.

Jelenlegi formájában a felnőttképzési törvény hatálya csak az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésre terjed ki. Ugyanakkor viszont megállapítja a törvény, hogy az általános képzés, a szakképzés, nyelvoktatás tartozik a hatálya alá. Tehát minden olyan felnőttoktatás, felnőttképzés, amely nem hallgatói jogviszonnyal jár, hanem tanulói szerződés révén folytatódik, az a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozik. Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés mellé a törvény jelentős állami támogatást állít föl, olyan pénzügyi forrásokat rendel mellé, amelyekből az ilyen iskolarendszeren kívüli képzéseket folytató intézmény részesedhet. Ugyanakkor a tanulni akaró felnőtt számára is próbálja könnyebbé tenni a tanulást oly módon, hogy az adójogszabályokban lefektetett adójóváírás intézményét is bevezeti.

Ez a törvény abban az értelemben előremutató, hogy lehetőséget ad a vállalkozások számára, de az iskolák számára is arra, hogy olyan iskolarendszeren kívüli programokat készítsenek, amelyeket aztán természetesen akkreditáltatva az iskolában bonyolítanak le és mintegy felkészítik az aluliskolázott képzetlen embereket arra, hogy valamilyen szinten be tudjanak kapcsolódni akár az általános oktatásba, akár a szakképzés valamelyik ágazatába.

Ezáltal itt nyílik egy olyan lehetősége az iskoláknak, hogy jó menedzseléssel, szellemi kapacitásuk felhasználásával hozzáférjenek azokhoz a képzetlen tömegekhez, akiket eddig nem sikerült becsábítani az iskolába. Remélhetőleg nagyon sok iskola hajlandó lesz fölvállalni ilyen tevékenységet. Azt a fajta előkészítő, felzárkóztató, szintre hozó tevékenységet, amely egyébként is folyik az iskolákban. Ennek a tevékenységnek kellene kiszélesednie. Egyre több a leszakadás veszélyével fenyegetett embert behozni az "iskolapadba" és egyre több ember számára lehetővé tenni a hozzáférést ahhoz a tudáshoz, amely szükséges ahhoz, hogy a következő évtizedekben képesek legyenek eligazodni a magyar társadalmi életben, illetve képesek legyenek helytállni a munkaerőpiacon, mert ez a verseny élesedik és olyan kihívások elé kell néznünk, amelyekre föl kell készíteni minél szélesebb körben a magyar társadalmat.

Mert nem elég a változásokra reagálni, mielőtt reagálunk meg is kell érteni a változások lényegét.