Két könyv a szöveges értékelésről

Amikor a közoktatásról szóló törvény 2003. évi módosításakor kötelezővé vált, hogy az első három évfolyamon, illetve negyedik félévben az egyszerű osztályzás helyett árnyalt módon szövegesen kell értékelni a tanulók teljesítményét, az adott időszakban elért fejlődését, a tervet ellenzők egyik legfőbb érve az volt, hogy megint olyan változtatást erőltet az éppen hatalmon lévő oktatási kormányzat, amelyre nincsenek felkészülve a pedagógusok. Ezekben a kritikákban kétségtelenül volt némi igazság, hiszen a hazai értékelési kultúrában viszonylag kevés figyelem fordítódott a szöveges értékelésre. Nem sok szakirodalom jelent meg magyar nyelven a differenciált értékelés technikáiról és a szöveges értékelés mögött húzódó értékelési filozófiáról. Most, a téma aktualitása kapcsán két kiadvány is napvilágot látott az osztályozásról és értékelésről. Az egyiket a Nemzeti Tankönyvkiadó adta ki Értékelés osztályozás nélkül címmel, a szerkesztő Zágon Bertalanné, a másik kötet a Dinasztia Kiadónál jelent meg Osztályozás? Szöveges értékelés! címen. Ez utóbbi kötet alkotószerkesztője Hunyady Györgyné és M. Nádasi Mária.

Mindkét kötet szerkesztői arra törekedtek, hogy egyrészt ismertessék a szöveges értékelés oktatáselméleti, didaktikai, pedagógiai-pszichológiai hátterét, közelebbről azt, hogy a szöveges értékelés miként illeszkedik az értékelési folyamat egészébe. Másrészt konkrét iskolai megoldási módokat, értékelési modelleket mutatnak be, érzékeltetve, hogy az adott intézmény iskolaethoszából, pedagógiai arculatából, konkrét programjából hogyan következik a szöveges értékelés. A két kötet egyaránt érzékeltetni szeretné az olvasóval, hogy az osztályozásról a szöveges értékelésre való áttérés nemcsak és nem is elsősorban az értékelési gyakorlat módjának megváltoztatása, hanem alapvető nevelésfilozófiai szemléletváltás, az iskola nevelésről, tanulásról, de mindenekelőtt gyermekről való gondolkodásának az átalakulása. Ennek hangsúlyozása mindkét kötet nagy értéke, mivel megpróbálják eloszlatni azt a törvényalkotói, oktatáspolitikai tévhitet, hogy egy törvényi szabályozással egy csapásra valósággá, mindennapi gyakorlattá válhat a törvény szelleme.

A Nemzeti Tankönyvkiadó által kiadott kötetben Zágon Bertalanné bevezető tanulmánya jól érzékelteti, hogy milyen hosszú ideje próbálja a gyermekközpontú pedagógiai gondolkodás elterjeszteni a szöveges értékelést, de ennek valóságos gyakorlata csak azokban az intézményekben jöhetett létre – s ott sem rövid idő alatt –, ahol az iskola a teljesítményorientált versenyistállóból megpróbál személyiségfejlesztő, a gyerekek egyéni sajátosságaihoz alkalmazkodó, humánus, gyermekközpontú intézménnyé válni. Ugyanebben a kötetben Czike Bernadett a szöveges értékeléshez vezető utak neveléspszichológiai hátterét vázolja fel. Kifejti, hogy a szöveges értékelés ott jön létre, ahol az értékelés nem a büntetés, a szankcionálás eszköze, ahol nem egy állapot diagnózisa, hanem a fejlesztés segítője. Czike szerint a szöveges értékelés csak egy megváltozott pedagógusi szereptételezés mellett jöhet létre, ott, ahol a tanár nem az ismeretek átadását, hanem a tanuló tudásszerzésének facilitálását, a felfedező, önálló ismeretszerző tevékenység segítését tekinti elsődleges feladatának. Ott jelenik meg igényként az öt számjegyű osztályzatnál árnyaltabb, differenciált értékelés iránti igény, ahol az iskola nemcsak az ismeretszerzésbeli teljesítményt, hanem a személyiség sokféle összetevőjének alakulását is értéknek, értékelendő tényezőnek tekinti.

Ez a kötet a hazai alternatív iskolák értékelési gyakorlatából ad közre példákat, működő modelleket, ami némi félreértést is okozhat. Kicsit ugyanis azt sugallja, hogy annak a paradigmaváltásnak, amely az árnyalt, a sokféle személyiségértéket figyelembe vevő értékelési kultúra iránti igényt megteremti, alapvetően a szabadabb iskolai szférában van meg az esélye.

A Dinasztia Kiadó Osztályozás? Szöveges értékelés! című kötete – amely a hazai értékelési szakirodalom nagyszabású vállalkozásának tekinthető – mintegy válaszul ennek az esetleges félreértésnek az eloszlatására több példát is bemutat – kétségtelenül az innovatív iskolai szférából –, amelyben önkormányzati fenntartású iskolai viszonyok között is megteremtődhetett olyan iskolai gyakorlat, amelynek szerves része a szöveges értékelés.

Ez a kötet szisztematikusan járja körül az osztályozás-értékelés témakörét a nemzetközi értékelés széles körű bemutatásától a hazai gyakorlat áttekintésén át az értékelés elméleti alapjainak jól érthető összefoglalásáig. A szerkesztők valójában a tanítóképzésben és -továbbképzésben is jól használható tankönyvet hoztak létre a mintegy húsz szerző tanulmányának alkotó összerendezésével. A kötet nagy értéke, hogy jól egyesíti az értékelés elméletét az értékelés gyakorlati tudnivalóival. Nemcsak és nem is elsődlegesen példák segítségével mutatja meg, miként kell végezni az értékelést a gyakorlatban, hanem sokoldalú megközelítéssel szemlélteti, mit lehet, mit kell értékelni a személyiség sokféle összetevőjéből annak érdekében, hogy minél árnyaltabb képet kaphasson gyerek, szülő és maga a pedagógus.

A kötet megismertet a szöveges értékelés helyi, iskolai rendszerének kidolgozásával is. Képet kaphatunk arról, hogy az egyes tantárgyakban, műveltségterületeken milyen szempontok szerint értékelhetőek a teljesítmények, az adott területen fontos képességek, készségek. Külön kiemelendő, hogy megjelenik a neveltség értékelésének szempontrendszere, továbbá annak a sajátos tanulási folyamatnak a leírása is, amely felkészíti a pedagógust, a gyereket és nem utolsósorban a szülőt az értékelésben leírtak értelmezésére, hasznosítására. Amint utaltunk rá, ebben a kötetben is megtalálható a szöveges értékelést a gyakorlatban bemutató fejezet, melyben a szerkesztők olyan dokumentumokat is közreadnak, amelyek egy-egy tanuló értékelésének modelljét esettanulmány jellegűen tárják az olvasó elé.

A recenzióíró nehéz helyzetben van, amikor két értékes, de eltérő funkciójú, eltérő terjedelmű könyv bemutatására vállalkozik, mivel maga az ismertetés már rejtett értékelő mozzanatokat tartalmaz. E veszélyt elkerülendő, leszögezhetjük, hogy a szöveges értékelésről két jól hasznosítható kötet született. A Nemzeti Tankönyvkiadó könyvét azoknak ajánlom, akik gyorsan kívánnak tájékozódni a szöveges értékelés elméleti hátteréről, s példákat keresnek arra, milyen lehetséges megvalósulási formái vannak ennek az osztályozásnál sokkal árnyaltabb képet adó értékelési eljárásnak. A Dinasztia kiadványa azoknak hasznos, akik szeretnék megtanulni mindazt, amit általában az értékelésről tudni kell, akik el akarnak mélyedni a szöveges értékelés iránti intézményi igények kialakulásához vezető fejlődési út jellemzőinek megismerésében. A két könyv jól kiegészíti egymást, mivel az Értékelés osztályozás nélkül alternatív elköteleződése révén nagyobb hangsúllyal jeleníti meg azt, hogy a szöveges értékeléshez milyen iskolafilozófia, milyen pedagóguskép vezet el. Az Osztályozás? Szöveges értékelés! című kötet pedig gazdag elméleti és módszertani anyagával széles körű tájékozódási, tanulási lehetőséget kínál az olvasónak.