A jó iskola mindig szélesen értelmezte funkcióit
- Interjú Dobos Krisztinával a társadalmi integrációt segítő pályázatról -
- A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány pályázatot hirdetett oktatási intézmények számára a társadalmi integrációt segítő pedagógiai munka támogatására. Már a pályázat címe is magyarázatra szorul. A KOMA kuratóriumának értelmezésében mi a társadalmi integrációt elősegítő tevékenység tartalma?
- Az integráció nem más, mint a társadalomban élő, egymástól különböző, egyedi sajátosságokkal rendelkező emberek, csoportok beilleszkedése a társadalomba annak érdekében, hogy ne szoruljon közülük senki a perifériára, ne rekesztődjön ki a társadalom egészének szervezetéből. E kohézió nélkül nem működhet egészségesen a társadalom. A KOMA kuratóriuma azért tartotta fontosnak a pályázat a kiírását, mert úgy vélte, hogy az oktatás intézményrendszere olyan társadalmi színtér, amely alkalmas arra, hogy tudatosan és következetesen felkészítse a felnövő generációk tagjait a társadalomba történő beilleszkedésre. Kétségtelen, hogy az ehhez szükséges készségek tanulása már az iskoláskor előtt, a családban elkezdődik. Itt kezdjük mindannyian tanulni a többi emberrel való együttműködést, ám az óvoda az első olyan intézmény, ahol a gyerek megismerkedik más gyerekekkel, olyanokkal, akik esetleg más iránt érdeklődnek, más külsővel rendelkeznek, más családi kultúrát hoznak magukkal. Aztán a társadalomban fellelhető sokféle mássággal való találkozás az iskolába kerülve szélesedik ki. Az iskola csak úgy tud jól működni, ha az ott együtt élő, különböző társadalmi csoportokból jött, más-más kulturális identitással rendelkező gyerekek megtanulják az együttműködést, egymás különbözőségének tiszteletben tartását. Mint ahogy az iskola az a terep, ahol az előnyösebb és hátrányosabb helyzetű gyerekek - a gazdagabbak és szegényebbek, testi, egészségi hátránnyal küzdők és egészségesek - elsajátíthatják az együttélés, a segítés humanisztikus formáit. Ezért döntött úgy a kuratórium, hogy a társadalmi integráció minél szélesebben értelmezett fogalma, ha úgy tetszik, ernyője alatt különböző területeket érintő pályázatokat ír ki. A most lezajlott pályázat kifejezetten azt a célt tűzte ki, hogy olyan iskolai törekvéseket támogasson, amelyek a társadalmi integrációt a nevelés eszközeivel kívánják elősegíteni. Ezt a pályázatot megelőzte a társadalmi integrációt más eszközökkel könnyítő pályázat, amely a gazdasági kultúra terjesztését volt hivatott elősegíteni a közoktatásban. Ez a megelőző - az Új Pedagógiai Szemlében szintén bemutatott - pályázat azzal kívánta segíteni a társadalmi integrációt, hogy olyan törekvéseket támogatott, amelyek a hatékony pályaválasztás, a gazdaság, a vállalkozás világában való eligazodás elősegítésével adnak esélyt a hátrányban lévők számára a társadalmi beilleszkedéshez. A most bemutatott pályázat arra szolgált, hogy ösztönözzük azokat az iskolai tevékenységeket, módszereket, amelyek elősegíthetik a különböző csoportokhoz tartozó gyerekek együttélésének, együttműködésének tanulását. Azoknak a lehetőségeknek, módszereknek a feltárását támogattuk ebben a pályázati körben, amelyek részben tanórai, részben tanórán kívüli foglalkozások keretében próbálják megelőzni azt, hogy a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó tanulók a perifériára kerüljenek, marginalizálódjanak, fölerősödjenek bennük a deviáns magatartásformák. Hiba lett volna azonban, ha csak a deviáns vagy veszélyeztetett csoportok prevencióját segítő iskolai törekvéseket támogattuk volna, hiszen a társadalmi integráció szempontjából ugyanilyen fontos olyan iskolai foglalkozások támogatása is, amelyek más kulturális hagyományokkal rendelkező diákok együttműködését segítik a többségi társadalommal, a többségi kultúrába tartozók irántuk való nyitottságát fejlesztik, az együttélés tanulására adnak lehetőséget. A társadalmi integráció fontos területének tekintjük a fogyatékos, a fejlődésben elmaradt, részképességeik tekintetében nem megfelelően fejlődő fiatalok felzárkóztatását, speciális képzési feltételeinek megteremtését szolgáló iskolai törekvéseket. Nem biztos, hogy az ő esetükben mindig az integrált nevelés jelenti a megoldást. Lehet, hogy a külön intézményben, speciális feltételek között végzett nevelés hatékonyabb, ennek ellenére fontosnak tartjuk azt, hogy a ma iskolába járó gyerekek minél szélesebb köre találkozhasson, együtt nevelődjön egészségügyi, fizikai vagy értelmi tekintetben hátrányban lévő társaival, hogy megtanulhassa a velük való humánus együttélés módját. Ez nem feltétlenül a közös osztályteremben kell hogy megtörténjék, hasznosan elősegítheti a közös iskolai klubfoglalkozás vagy egy közös kirándulási program.
- Oktatáspolitikusként, a KOMA kuratóriumának elnökeként mit gondol, képes az iskola segíteni a hátrányban lévő rétegek társadalmi integrációját, képes erősíteni a - ma még bizony sokszor hiányzó - társadalmi kohéziót, szolidaritást? A kérdést az indokolja, hogy ma sokan kételkednek abban, hogy az iskola ezen a téren megelőzheti a társadalmat, hogy hatékonyan javíthat a társadalomban ma létező állapotokon.
- A kételkedés jogos, de mivel az iskolán kívül nincs más intézmény, amely átfogja, eléri a felnövő generáció egészét, nincs igazán más eszköz a társadalmi kohézió, az integráció erősítésére, csak az oktatás. A kohézió alapja a közös élményanyag, a közös kulturális minták, az ennek nyomán kialakuló közös identitás. Az iskola a nemzeti, az európai és a világkultúra közvetítésével mással nem pótolható szerepet játszik a közös kulturális identitás kialakításában. E tekintetben nincs alternatívája. Közismert, hogy nálunk is, másutt is voltak olyan szülők, akik otthon akarták nevelni a gyerekeiket, mert úgy gondolták, hogy így maradéktalanul átadhatják a saját kultúrájukat. Ezek a kísérletek azonban rendre kudarcot vallottak. A társadalmi kohézió megteremtésének lehetőségét az is befolyásolja, hogy mennyire differenciálódott, tagolódott a társadalom, mennyire különülnek el az egyes rétegek, csoportok. Kétségtelen, hogy ma nálunk igen erős a differenciálódás anyagi és kulturális tekintetben egyaránt. Ez az iskolában is erőteljesen érezteti a hatását. Ebből is táplálkozik az a kételkedés, amelyre az iskola kohéziót erősítő szerepét illetően imént utaltunk. Az iskolán kívül azonban nincs más intézményrendszer, amely ezt a kétségtelenül erőteljes differenciálódást mérsékelni tudja. Az iskola lehetőséget teremt arra, hogy a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból származó, különböző anyagi helyzetben élő, sokféle kultúrát, etnikai hagyományt hordozó gyerekek együttéljenek, tapasztalatokat szerezzenek egymás életéről. A legfontosabb szempont azonban az, hogy az iskola semmivel nem pótolható szerepet tölt be a társadalmi mobilitás elősegítésében. A társadalmi különbségek leküzdésében óriási szerepe van annak, hogy a hátrányos helyzetű rétegek gyerekei minél több tudáshoz jussanak az iskolában. Ahhoz, hogy a mai hátrányos helyzetű családok gyerekei jobb társadalmi pozíciót érjenek el, az anyagi feltételek mellett a humán tőkére is nagy szükség van, hiszen a boldogulás, az érvényesülés alapvetően a tudásfelhalmozáson múlik. A tudás alapú társadalomban a felemelkedés, a társadalmi mobilitás alapvetően a megszerzett ismeretektől függ. Mindez még inkább növeli az iskola fontosságát. A tanuláshoz való viszony, az otthonról hozott előzetes ismeretek tekintetében is jelentősek a tanulók közötti különbségek. Ma egy középiskolai osztályban együtt tanulnak olyan gyerekek, akik már jártak a világ számos országában, jól beszélnek egy vagy két idegen nyelvet, s olyanok, akik esetleg csak az iskolábakerülés pillanatában hagyták el először a szülőfalujukat, s tapasztalták meg a városi környezetet. Egész más élményanyaggal kerülnek tehát oda, de ez a különbség nem feltétlenül baj, hiszen lehetőséget teremt az iskolának arra, hogy megmutassa a kétféle gyermeki világ értékeit, például azt, hogy mi a szép a természetközeli, falusi miliőben, s milyen értékei vannak kulturális szempontból a nagyvárosnak. Az iskola ennek a kommunikációnak, kulturális cserének a révén válik fontos kohézióteremtő közeggé. S ha sikerül a tanulás, a tudás iránti vágyat felkelteni azokban, akik a hátrányosabb helyzetből indulnak, s egyszersmind sikerül az előnyösebb helyzetűekkel felismertetni annak a másfajta kultúrának, a természethez közelibb létnek az értékét, amit a hátrányban lévők magukkal hoznak, akkor csökkenthetőek a társadalmi feszültségek, a rétegek közötti távolságok. Ezt ma csak az iskolában lehet megvalósítani.
- Mindez igaz, de mintha ma a valóság más képet mutatna. Az iskola - ha akarjuk, ha nem - egyre inkább versenytereppé válik. Verseny van az iskolán belül és az iskolák között is. A csökkenő gyereklétszám miatt az egyre inkább valóságossá váló oktatási piacon egyre versenyképesebb tartalmi kínálatot biztosítanak az intézmények, hogy őket válasszák a szülők. Ez pedig együtt jár az ismeretközpontúság előtérbe kerülésével, a nevelés háttérbe szorulásával. Hogyan illeszkedik ebbe az iskolai világba a társadalmi integrációt segítő pedagógiai felfogás?
- Lassan húsz éve küzdök azért, hogy legyen végre reális iskolaértékelés Magyarországon. Ma ugyanis az iskolák pedagógiai teljesítményeit egyetlen szempont szerint értékelik. Középiskolák esetében az egyetemre, főiskolára felvettek száma a minősítés alapja, az általános iskolákban pedig az, hogy mennyire tud az adott intézmény felkészíteni a középiskolára, illetve hány gyerek nyert valamilyen tárgyból tanulmányi versenyt. Ezeket az iskolai eredményeket magam is nagyon fontosnak tartom. Matematikusként büszke vagyok arra, hogy az Arany Dániel matematikai versenynek több mint száz éves hagyománya van. Öröm tölt el, amikor a különböző nyugat-európai országok szakemberei tanulmányozzák a mi versenyeinket, s tőlünk veszik át az erre vonatkozó tradíciókat. Tudomásul kell azonban venni, hogy az iskolának ez csak az egyik funkciója. A tanulmányi teljesítmények egy szűk szegmense alapján történő értékelés odavezet, hogy a tanárok anyagi és erkölcsi elismerésében sem jelenik meg az a sok más szempont, amely igazán értékessé teszi az iskolai munkát. Ez a leszűkített minősítés elhomályosítja azt, hogy valójában melyek is az igazán jó iskolák, egyre kevésbé világos a közvélemény előtt, hogy mitől is jó egy-egy intézmény. Mindezek ellenére nem hiszek abban, hogy eltűnőben lenne a nevelés, hiszen a tanár minden gesztusával, munkájának minden egyes mozzanatával - ahogy felkészül az órájára, ahogy viselkedik a diákjaival, ahogy a kollégáival beszél - nevel.
Egyelőre kevés jelét tapasztalni annak, hogy az iskolák elmozdulnának a versenyt előtérbe állító szemlélettől. Ma kétségtelenül ez a prioritás, s emiatt megpróbálják nem kezelni a hátrányosabb helyzetű, a versenyt kevésbé állni képes gyerekek problémáit. Sajnos az egyszerűbb megoldást választják, igyekeznek elérni, hogy a problematikus gyerekek ne jussanak be az intézményükbe, mivel akkor nem kell foglalkozni a problémáikkal. Ez az egyik nagy gond. A másik az, hogy egyre kevesebb idejük és energiájuk van a tanároknak arra, hogy intenzíven törődjenek a hátrányos helyzetű gyerekek sorsával, hogy megfelelő módon segítsék őket. A problémákkal küzdők felzárkóztatása szinte lehetetlen csak tanórai keretek között. Ehhez délutáni foglalkozások, hosszú időt igénylő beszélgetések kellenek, amire a túlhajszolt, a megélhetési gondokkal küzdő, jövedelmezőbb különmunkát végző pedagógusoknak nincs idejük. Ráadásul ezt a többlettevékenységet nem is kíséri elismerés, gyakran sikerélmény sem.
- Megoldást kínálnak a hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekek számára azok a programok, amelyek jelentős állami és önkormányzati forrásokat mozgósítva próbálnak segíteni abban, hogy az adottságaiknak, tehetségüknek megfelelő pályát befuthassák?
- Kétségtelenül vannak eredményesnek ígérkező tehetséggondozó akciók, felzárkóztató programok. Különösen jónak tartom az Arany János tehetséggondozó programot, mivel lehetőséget teremt arra, hogy a falusi iskolákban tanuló, jó képességű gyerekek bejuthassanak patinás elit gimnáziumokba. Sok ilyen típusú segítő mechanizmus kellene ahhoz, hogy az iskola támogatni tudja a társadalmi integrációt. Egy-egy intézményen belül is sokat lehet tenni, de ez akkor válik igazán hatékonnyá, ha a közoktatási rendszeren belül összehangoltan is történnek lépések. Ez nem lehet egy-egy iskola belső ügye.
- A társadalmi integrációt segítő oktatási programok támogatására kiírt KOMA-pályázat alapvetően intézményi fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt, s nem is tekintette céljának valamilyen rendszerszintű program támogatását. Nem tartaná indokoltnak, hasznosnak, ha a jövőben a KOMA erre a rendszerszintű együttműködésre összpontosítana? Ez ugyanis hatékonyabbá tehetné az egyes intézmények törekvéseit.
- A KOMA-pályázatok általában az intézményeknek szólnak, ugyanakkor mindig prioritásként kezelik azt, hogy az egyes pályázó intézmények, az egymáshoz illeszkedő intézményi fejlesztések együttműködjenek. Hasznos, ha az oktatási intézmény kapcsolatba lép más intézményekkel, tanszékekkel, civil szervezetekkel, pedagógiai intézetekkel. A KOMA azonban alapvetően az egyes intézmények tevékenységének segítését tekinti célnak. Ez minden pályázat esetében így van. Nem tartjuk indokoltnak azt, hogy nagy akcióprogramokat támogassunk. Mi a közoktatás fejlesztését, megújítását alapvetően az intézmények oldaláról kívánjuk ösztönözni.
- A pályázatok áttekintése alapján úgy tűnik, hogy a pályázók szinte kivétel nélkül kis feladatok megoldásával kívánják elősegíteni a társadalmi integrációt. Ezek a kis lépések az adott környezetben persze nagyon égető problémák megoldására adnak lehetőséget. Ennek ellenére nem indokolatlan a kérdés: lehet-e kis lépésekkel erősíteni a társadalmi kohéziót, lehet-e olyan társadalmi integrációt elősegíteni, amely stabilitáshoz, a hátrányban lévő rétegek helyzetének érzékelhető javításához vezet?
- Attól függ, milyenek ezek a kis lépések az adott iskolában. Ha segítik azt, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek eljussanak kulturális intézményekbe, megismerhessék azokat a múzeumokat, amelyeket egyébként meg sem tudnának közelíteni, vagy ha fogyatékos gyerek a fejlesztés eredményeként együtt kirándul ép társaival, ezáltal közös élményekhez jutnak, akkor a kis lépések igen hatékonyak lehetnek. Nem hiszem, hogy a társadalmi különbségeket, a társadalmi szakadást kormányhatározatokkal, állásfoglalásokkal, nagy akcióprogramokkal lehet kezelni. Ezek jogi, szervezeti feltételeket teremthetnek, de a problémák konkrét megoldását ott helyben kell megtalálni. A társadalmi kohézió erősítése mély folyamatokban valósulhat meg. A tét nem csupán az, hogy mérséklődnek-e a hátrányok, javul-e a leszakadóban lévő rétegek helyzete, hanem az is, hogy csökken-e a társadalmi veszélyforrások köre, nem nő-e a szélsőséges társadalmi csoportok száma. Ma a differenciálódás, a leszakadás veszélyének erősödése jellemző a hazai társadalomra. Ha nem avatkozunk közbe, akkor nő a versenyképtelenek, a perifériára kerülők száma, ami növeli a társadalom szétesésének veszélyét. Ha nem teszünk lépéseket ellene, akkor nagy valószínűsége van annak, hogy lesznek olyan társadalmi csoportok, amelyek végérvényesen olyan távol kerülnek egymástól, ami kizárja, hogy megértsék egymás problémáit, hogy a társadalmi szolidaritás jegyében segítsenek egymáson. A csoportok közötti távolodás akkor válik igazán aggasztóvá, ha a fiataloknak neveltetésük során nem adódik lehetőségük arra, hogy belelássanak egymás életébe, gondjaiba. Ezért mondom azt, hogy az ez irányban tett kis lépések az iskolában nagy jelentőségűek, főleg akkor, ha mind több és több intézményben teszik meg ezeket. Persze a média, a civil szervezetek, az egyházak is sokat tehetnek a kohézió erősítése érdekében, de a döntő színtér mégiscsak az iskola. A KOMA pályázata azt kívánja elősegíteni, hogy felszínre kerüljenek azok az iskolában alkalmazható módszerek, amelyek a nevelés, az iskolai tevékenységrendszer sajátos eszközeivel kitölthetik azokat a kereteket, amelyek a jogszabályok, a kormányzati intézkedések, a nagy társadalmi akciók révén teremtődnek meg.
- Ezzel a pályázattal a KOMA a szűken értelmezett oktatási-nevelési problematikából átlépett egy tágabb keretbe, nevezetesen az oktatással összefüggő szociális környezet kezelésének területére. Ennek jelzésértéke az, hogy az oktatás problémái az iskolát övező környezet szociális problémáinak kezelése nélkül nem oldhatók meg, másfelől maga a pályázat is hozzá akar járulni ahhoz, hogy az iskola világa felkészüljön a sokszor igen nehezen kezelhető szociális gondok megoldásában való részvételre. Mindebből adódik a kérdés: felkészíthető a magyar iskola erre a tágabban értelmezett szociális funkcióra? Egyáltalán az iskola dolga a szociális kérdések megoldása?
- Nem ez az első olyan pályázat, amely az oktatással összefüggő szociális problémák kezelését is a pályázat részének tekinti, hiszen például a tehetséges tanulók feltérképezését szolgáló pályázati körben nemcsak tehetséggondozó programokat támogattuk, hanem az olyan pedagógiai fejlesztést is, amely szélesebb társadalmi kontextusban szemlélte a tehetségesek problémáit. Például arra is súlyt helyeztünk, hogy a tehetséges diákok szociális, társadalmi kapcsolatrendszerének alakításával összefüggő módszertani problémák is támogatást kapjanak. Mind a tehetséggondozó, mind a társadalmi integrációs pályázat valóban a látókörünk szélesedését bizonyítja, s túlmutat az iskola falain, a pedagógia szűkebben értelmezett világán. Az oktatásban megoldásra váró feladatok jó része nem végezhető el csak pedagógiai, tanítási-nevelési eszközökkel. Az oktatási rendszer kénytelen szociális, társadalmi feladatokat, funkciókat felvállalni, ha hatékonyan akar problémákat kezelni. Amíg egy gyerek éhes, addig nem lehet szó normális tanításról-tanulásról. Ha az otthoni környezet nem biztosít megfelelő feltételeket az egészséges szocializációhoz, a kultúra elsajátításához, akkor az iskolának pótolnia kell ezeket a kieső családi funkciókat. Az iskolának, s benne a pedagógusnak eddig is, s a jövőben is számos olyan rejtett feladata volt és van, amely nem kerül nyilvánosságra, nem deklarálódik, de ha nem végzik el, akkor az alapfunkció nem teljesíthető. Bagdy Emőke írta nemrég egyik tanulmányában, hogy ma már a nevelés mellett nemcsak a sokféle veszély prevenciója, hanem a családterápia is az iskola feladata. Az iskolának magára kell vállalnia a széteső család rehabilitációját is, azért, mert az iskolán keresztül érhetőek el a szülők, a családok. Az iskolának kell megoldania számos más, a társadalmi egyenlőtlenségekre visszavezethető problémát. Az étkeztetés, a szabadidő tartalmas eltöltése mellett olyan feltételek pótlására, hiányok kompenzálására is gondolok, mint például az információhoz juttatás. A szegény és a gazdag gyerekek között az anyagi különbségek önmagukban is jelentős hátrányok forrásai, de például az is igazságtalanul egyenlőtlenné teszi az iskolai érvényesülési lehetőségeiket, hogy milyen módon képesek élni az információszerzés korszerű technikáival, mennyire képesek használni az internetet, a modern informatikai eszközöket. Az információs társadalom korszakában a gazdaságinál is nagyobb - minden bizonnyal még inkább behozhatatlan - hátrányt jelent az információhoz jutásban jelentkező lemaradás.
- Ezt úgy kell érteni, hogy a társadalmi integráció elősegítése szempontjából különösen jelentős az információs technikák elsajátítása terén mutatkozó különbségek kiegyenlítése, a gyerekek felkészültségének azonos szintre hozása?
- Ez a kultúra a közös kulturális identitás része. Az a felnövő gyerek, aki ezt a technikát, ezt a nyelvet nem birtokolja, minden valószínűség szerint végleg kiszakad a társadalomból. Ennek megelőzése az oktatás rendkívül fontos feladata az óvodától az egyetemig. Úgy vélem, ennek az új tudásnak az átadásával együtt járó feladatok fontosabbak más tantervi kérdéseknél. S azt hiszem, ez lesz a jövőben a társadalmi integrációt segítő tevékenység legfontosabb eleme.
- Nem terhelődik túlzottan sok funkció az iskolára? Nem feszíti túl az iskola amúgy is szűkre szabott kereteit a funkciók nagymérvű bővülése?
- Csak ismételni tudom, amit az előbb már jeleztem: az iskola rejtett funkcióiban mindig is tükröződtek a szűkebb környezet igényei. A jó iskola, a lelkiismeretes pedagógus támogatás nélkül is vállalta ezeket a feladatokat, s megpróbálta megtanulni azokat az ismereteket, amelyekkel a környezet által igényelt új követelményeknek megfelelhet. Ma kicsit más a helyzet, ma nem lehet csak és kizárólag az iskola fogékonyságára, érzékenységére bízni, hogy elébe menjen a problémáknak. Fel kell hívni a pedagógusok, az igazgatók figyelmét arra, hogy milyen új igényekkel kell szembenézniük. Segíteni kell azt, hogy minél szélesebb körben készüljenek föl erre a pedagógusok. A KOMA természetesen ennek a munkának csak egy kis szeletét vállalhatja magára. A társadalmi integrációt segítő pályázat alkalmas a figyelemfelhívásra s arra, hogy felszínre hozza azokat a módszereket, eljárásokat, amelyekkel kell szembenézniük sikeresen alkalmaznak egy-egy intézményben, samelyektől eredmények remélhetők másutt is. Természetesen a valódi megoldás csak úgy képzelhető el, ha a döntéshozók minden szinten elismerik és biztosítják annak feltételeit, hogy az iskola tágabb értelemben vett funkciói is érvényesüljenek.
Az interjút Schüttler Tamás készítette
