wadmin | 2009. jún. 17.

Farkas Péter:

A peremcsoportok szakképzésének helyzete

1. A peremcsoportok szakképzését ellátó intézmények helyzete 1996-ban

A foglalkoztatás és a szakképzés szempontjából azok a fiatalok tekinthetők hátrányos helyzetűnek, akik nem szereznek versenyképes szakmai végzettséget. A leszakadó rétegekhez elsősorban a következő csoportok sorolhatók:
- általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők
- a középfokon tovább nem tanulók
- a középfokú képzésből lemorzsolódók


- magas munkanélküliséggel sújtott válságövezetekben lakó fiatalok,
- cigány fiatalok
- nevelőintézetben lakó fiatalok
- magatartászavarral küzdő, kábítószerfüggő, kriminalizálódó fiatalok

A fent felsorolt csoportok között átfedések vannak. A rendelkezésünkre álló statisztikák alapján a szakképzés és a foglalkoztatás szempontjából az évjáratok valamivel több mint egynegyede tekinthető hátrányos helyzetűnek, illetve halmozottan hátrányos helyzetűnek.

A háttérben minden társadalomban ugyanazok a kiváltó okok figyelhetők meg: a családok felbomlása, a munkanélküliség, az alkohol, a bűnözés, az általános iskola tehetetlensége, amely nem tud elszakadni a régi mintáktól és értékektől, s nem talál megfelelő módszereket a polgári családi modellektől eltérő gyermekek kezelésére, a tudományos szemlélet előretörése már az elemi iskolában is, bár nincsenek meg a szakmai és szociális feltételek, hiányos előkészítés a pályaválasztásra és a szakmatanulásra.

A kilencvenes évek első felében az ifjúsági munkaerőforrás közel harminc százaléka lépett szakképzetlenül és nagyon alacsony értékű szakképzettséggel a munkaerőpiacra, 1990 és 1995. között kb. 250.000 fő. A vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy jelentős részük regisztrálatlan munkanélküli, foglalkoztatási esélyeik katasztrofálisak. E hatalmas tömegbe különböző életkorú, iskolázottságú, szociális helyzetű, aktuális élethelyzetű csoportok tartoznak, s e faktorok különbözősége egyértelműen meghatározza, hogy ellátásuk csak nagyon sokféle, a speciális helyzetnek megfelelő programok keretében képzelhető el.

(Az ifjúsági munkaerőforrás-statisztikák szerint 1990 és 1995 között a szakképzetlenül munkaerőpiacra lépők aránya 33,4 % volt. A statisztika azonban szakképzetlennek tekintette a gimnáziumban érettségizett pályakezdőket is, akik az ifjúsági munkaerőforrás kb. 8%-át képviselik. A becslések készítésekor az alacsony általános képzettségű szakképzetleneket és a rövid képzési idejű szakiskolai programok résztvevőit vesszük figyelembe.)

A kilencvenes években folyamatosan csökkent a szakképzetlenül munkaerőpiacra lépők létszáma és aránya az ifjúsági munkaerőforrásban:

  Szakképzetlenül kilépők Ebből gimn. érettségizett
Év: 1000 fő % 1000 fő

1991 65,7 39,3 12,6
1992 58,1 33,7 13,1
1993 57,0 32,3 17,4
1994 52,5 30,8 17,8
1995 40,4 26,6 17,8
1996* 36,3 26,2 16,5
* előzetes adat

A kedvező változások részben strukturális és demográfiai változások eredményei:
- ma alacsony létszámúak a 15-16 éves korosztályok, amelyek a munkaerőforrás jellemző tovább nem tanuló és lemorzsolódó csoportjait adják
- magas létszámúak a szakképzetten kilépő 17-18 évesek
- a demográfiai feltételek és a finanszírozás modellje az iskolákat a lemorzsolódás csökkentésére ösztönzik
- az elhelyezkedés megnehezülése a tanulókat is az iskolában maradásra kényszeríti
- növekszik a képzésből lemorzsolódók között az újra próbálkozók, a másodszor továbbtanulók aránya
- a szakképzetlen pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeinek szűkülése a fiatalokat továbbtanulásra kényszeríti. Az általános iskolát befejezettek 97-98 %-a tanul tovább.
- 1990 után a nem fogyatékosok speciális szakiskolája (a későbbi dokumentumokban “egyéb szakiskolák") a legelesettebb, lemorzsolódó, tovább nem tanuló rétegeket is befogadta
- a statisztikákat további hat-hét százalékponttal javítja az “egyéb és speciális szakiskolák" végzőseinek a szakképzettek közé sorolása.

Összességében azonban a helyzet nem olyan kedvező, mint amilyennek a demográfiai okok miatt torzult, s a rövid képzési idejű szakiskolák végzőseit a szakképzett kategóriába besoroló statisztikák mutatják.

Vizsgáljuk meg a “másodszor próbálkozók" létszámát a középfokú intézmények első évfolyamain!

“A": az általános iskolát az adott tanévben végezte, az adott intézményben tanult tovább
“B": tanulmányait az adott intézmény első vagy “0" évfolyamán kezdi el
“C": “másodszor próbálkozó" (A-B)

Gimnázium

  A B C

1990/91 34 734 36 334 1 600
1993/94 34 902 37 643 27 41
1995/96 33 159 36 413 3 254

Szakközépiskola

  A B C

1990/91 45 269 47 605 2 336
1993/94 46 152 50 239 4 087
1995/96 41 234 46 252 5 018


Szakmunkásképző

  A B C

1990/91 69 138 81 788 12 650
1993/94 51 200 63 335 12 135
1995/96 41 846 55 532 13 686

A másodszor próbálkozók létszáma ugyan csekély mértékben emelkedett - 16,6 ezerről 22 ezerre, de arányuk a középfokú iskola első évfolyamán 9,55%-ról 14,9%-ra emelkedett 1990 és 1995 között. Ugyanez a mutató a szakmunkásképző iskolában 1990-ben 15,47%, 1995-ben 24,64%.

A kedvezőbb képzettség-szerkezet, a kedvezőbb lemorzsolódási mutatók mögött feltételezhetően a “másodszor próbálkozók" adatait is figyelembe kell vennünk, s azt a tényt, hogy ezek a fiatalok mindent megtesznek, hogy elkerüljék a második lemorzsolódást.

Fontos lehet a speciális szakiskolák szakmatanulásra előkészítő funkciója. Ugyanakkor az ifjúsági munkaerőforrás statisztikák értékelésekor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az egyéb szakiskolák és a speciális szakiskolák végzősei csak fenntartással sorolhatók a szakképzettek közé, hiszen zömmel két éves képzési idejű, ágazati szakmát tanultak. A KSH munkaerőforrás-statisztikái 1993-ig a speciális szakiskolák végzettjeit szakképzetleneknek tekintették.

Ha így járnánk el, akkor az 1996-os munkaerőforrás-statisztikában a szakképzetlenek aránya 25,2%-ról 31,03%-ra emelkedne.

Alulképzettnek tekinthető tovább a pályakezdő szakmunkásfiatalok egy szűk csoportja, akik olyan kevésbé elméletigényes szakmát sajátítottak el, amelyben az elhelyezkedési lehetőségek nagyon korlátozottak.

Tény tehát, hogy az ifjúsági munkaerőforrás képzettségszerkezetét bemutató statisztika látványos javulást jelez. Ugyanakkor a szakképző rendszer jelentős szektorai ma is sokszor parkolópályának tekinthetők, nem adnak reális esélyt a munkaerőpiacon.

Így ma is legalább 20-25%-ra tehető az alulképzett, szakképzetlen, vagy nem versenyképes szakképzettséggel rendelkező fiatalok aránya az évjáratokban.

Az elmúlt őt évben növekszik a szakmunkások két éves nappali gimnáziumának aktivitása. Erről az intézményről azért nehéz információkat szerezni, mert gyakran a nappali gimnáziummal illetve a szakmunkások szakközépiskolájával összevonva kezeli a statisztika.

Ez az intézmény a szakmunkásképző iskolák jó közepes tanulói számára kínál esélyt. Alapjában véve nem a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat fogadja be.

A vizsgálatok rámutatnak tovább arra, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok képzési és foglalkoztatási helyzete nagyon eltérő az ország különböző régióiban, pl. a fővárosban, Nyugat-Dunántúlon, vagy Észak- vagy Kelet-Magyarországon. További feladatokat ad az országban nagyon egyenlőtlenül megoszló cigány etnikai kisebbség szakmai oktatásának megszervezése.
(A cigány etnikumhoz tartozó tanulók aránya magas Észak- és Kelet- Magyarországon, illetve a községekben, elsősorban a kistelepüléseken )

Készíthetünk rövid-középtávú becslést a szakképzetlenül maradó csoportok megoszlásáról. A becslés elkészítésekor a kővetkező változásokat kell figyelembe kell vennünk


- az általános iskolát sikeresen befejező fiatalok között az elmúlt három évben emelkedett a továbbtanulók aránya
- a szakképzésből lemorzsolódók között növekszik a másodszor továbbtanulók aránya
- a nem fogyatékosok speciális szakiskoláiban nő a teljes értékű szakképzésbe továbblépők aránya
- az érettségit adó középiskolákban az expanzióval párhuzamosan középtávon emelkedik a lemorzsolódás
- az elszegényedéssel párhuzamosan középtávon növekszik a lemorzsolódás minden intézményben
- a modellszámítás a mai intézményszerkezetre készül, nem veszi figyelembe a Nat felmenő rendszerű bevezetésével kapcsolatos szerkezetváltozást

A tovább nem tanulók, alacsony presztízsű szakképzésben résztvevők és lemorzsolódók megoszlása az 1996. évi továbbtanulási adatok, s a feltételezett másodszori továbbtanulási próbálkozások figyelembe vételével: (Modellszámítás a KSH adatai és az MKM statisztikai tájékoztatói alapján)

az általános iskolát nem fejezte be 3,5%
ált. iskolát befejezte, nem tanul tovább: 2%
fogyatékosok általános iskoláját végezte 2,5%
(fogyatékosok spec. szkiban tanulhat tovább) a dolgozók általános iskoláját 16 éves kor után elvégezte, továbbtanulás esélye szociális és életkori okokból minimális 2%
nem fogyatékosok (speciális) szakiskolájában szűk ágazati szakmát tanul, nem lép át igényes szakképző intézménybe: 2%
középfokú oktatásból lemorzsolódó: 12,0%
Összesen: 24,0%


A becslés értékelését megnehezíti az a tény, hogy oktatási rendszerünk dinamikusan változik.
- 1998. után várható az iskolaszerkezet átalakulásának felgyorsulása, az intézményrendszer működésének megváltozása
- feltételezhetően csökken a nem fogyatékosok (speciális) szakiskolájának aránya
- nehezen ítélhető meg, milyen következményekkel jár az elszegényedő rétegek arányának lassú növekedése


- megváltoznak a dolgozók általános iskolájának működési feltételei
- megváltoznak a szakképzésbe való belépés feltételei
- növekszik az érettségit adó középiskolákban továbbtanulók aránya.

3. A peremcsoportok ellátását szolgáló intézményrendszer tapasztalatai, a bilaterális és multilaterális fejlesztési projektek eredményei.

A hátrányos helyzetű fiatalok szakképzésére hazánkban az elmúlt hét évben jelentős intézményhálózat jött létre. (Nem fogyatékosok speciális szakiskolái, egyéb szakiskolák) Tárcaközi együttműködéssel 1991-ben szakmacsoportos alapképzést, pályaorientációt, szocializációs programot tartalmazó programokat fejlesztettünk ki. (NSZI-program) További lépések:
- 1992: második tanév programjai (ágazati szakképesítések)
- Esztergomi modellközpont létrehozása
- Továbbképzések a német-magyar együttműködés keretében
- A MüM és az MKM PHARE-programjai (Eszközbeszerzések, továbbképzések - szociálpedagógiai modell, programfejlesztés, tapasztalatok átadása)

A PHARE-programok lehetővé tették a hátrányos helyzetűek ellátása európai tapasztalatainak megismerését is.


- A közel háromszáz szakiskolában a legnehezebb helyzetű csoportok számára is indultak programok:

- nevelőintézetben élő fiatalok
- cigány fiatalok
- enyhe értelmi fogyatékos, tanulásban gátolt fiatalok
- alapiskolai végzettséggel nem rendelkező fiatalok

Az Oktatáskutató Intézetben az elmúlt években folytatott vizsgálatok megállapították, hogy a szakiskolák felszereltsége folyamatosan javult, egyes esetekben eléri a középiskolák eszközellátottságát. A végzett tanulók egyre gyakrabban lépnek át az igényes szakképzésbe - így a felzárkóztató, pályaorientáló, rehabilitáló funkció erősödik. Pozitív az EXPANZIÓ Humán Tanácsadó által összeállított értékelés is.
A nemzetkőzi tapasztalatok szerint ez a cél csak a közoktatás, a szakképzés, a szociális ellátás, a munkaerőpiac intézményeinek összehangolt munkájával érhető el.

A hátrányos helyzetű fiatalokat ellátó intézmények, a nem fogyatékosok speciális szakiskolái, a jelenlegi meghatározások szerint "egyéb szakiskolák" 1990-93 között gyorsan fejlődtek. Az elmúlt három évben csökkent a tanulók és az intézmények száma

Egyéb szakiskolák számának, tanulólétszámának változása

Év Intézmény Pedagógus Tanuló

1990/91 16 52 684
1993/94 257 760 17.298
1994/95 252 871 16.338
1995/96 239 796 13.984
1996/97 201 706 11.269


Az “egyéb szakiskolák" a statisztikák szerint kicsik, két csoporttal műkődnek. Általában alacsony elméleti követelményeket támasztó, két éves képzési idejű ágazati szakmákat oktatnak, jellemző területek a mezőgazdaság, a háztartásgazdaságtan (gazdasszonyképzés), egyszerű fémipari, faipari, építőipari, textilipari tevékenységek.


(Természetesen vannak nagy, 3-400 fős iskolák is.)

Az intézmények jelentős része használja az NSZI által kidolgozott tanterveket. Ez a programcsomag az első évben felzárkóztató, pályorientáló elemeket tartalmaz, illetve szakmai alapképzést ad. A második évben ágazati szakmákban folyik a szakképzés. Az intézmények kis mérete és technikai feltételei azonban nem teszik lehetővé a tervezett igényes pályaorientáció megvalósítását 3-4 szakmamezőben, ezért a programot általában erősen átalakítj k.

Széles körben elterjedt az FM által 1989-ben kidolgozott és terjesztett gazda- és gazdasszonyképzés terve, amelyet az osztrák gazdaképző iskolák mintáját követi.

Népszerűek, s nemcsak a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat vonzzák a Budapesti Művelődési Központ munkatársai által kidolgozott népi kismesterségeket oktató programok, pl. kosárfonó, bőrtárgykészítő, fazekas, szőnyegszövő, stb. szakmaterületeken.

Négy iskolát működtet a Kolping szervezet, amely német mintát követ.

Fontosak azok az elsősorban alföldi nagyvárosokban létrejött szakiskolák, amelyek a dolgozók általános iskoláit fejlesztették tovább, bevezették a nappali oktatást, az általános képzést pályaorientációval egészítették ki, majd szakképzést építettek rá. (Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok, Miskolc)

A hátrányos helyzetű csoportok szakmai oktatásának értékelése:

Az 1990 után létrejött speciális szakiskolák (a statisztikai kiadványokban: "nem fogyatékosok speciális szakiskolái", illetve "egyéb szakiskolák" hozzájárultak az általános iskolát befejezett fiatalok továbbtanulási arányának növekedéséhez. Lehetőséget teremtettek a más intézményből lemorzsolódott fiatalok rehabilitálásához és a szakképzésbe való visszajuttatásához. Egyes, elsősorban kelet- és észak-magyarországi területeken olyan csoportokat is sikerült bevonni általuk a szakképzésbe, akik korábban nem tanultak tovább.

Eredményként értékelhető, hogy létrejött egy olyan intézménymodell, amely elfogadta a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat. Részben az 1991-es központi program részeként (szocializációs program), részben a bilaterális programok és a PHARE programba illeszkedve megjelentek a szociálpedagógia elemei. A nemzetkőzi együttműködés keretében több tucat intézmény munkatársai ismerkedtek meg a peremcsoportok rehabilitálására, felzárkóztatására, szakképzésre kialakult európai modellekkel.

A Szakképzési Alapra és a külföldi - svájci, német, PHARE-forrásokra támaszkodva több száz millió forint értékű eszközt kaptak a szakiskolák.

Bár erről kevés szó esik, a hátrányos helyzetű programban sok ezer cigány fiatal kapott lehetőséget arra, hogy belépjen a szakképzésbe.

Negatívumként értékelhető, hogy a létrejött intézményrendszer nem illeszkedett szervesen a nemzeti szakképző rendszerbe. A szakiskolák többsége az 1991-ben a központi programban megfogalmazott funkció helyett - felzárkóztatás, pályaorientáció, rehabilitáció, alapképzés, visszajuttatás a teljes értékű szakképzésbe - rövid képzési idejű, általában két éves ágazati szakképzésre vállalkozott. Ennek a jelenségnek az volt az oka, hogy a szakiskolák kis mérete és szűkős eszközellátottsága nem tette lehetővé, hogy egy több területre irányuló pályaorientációs programot megvalósítsanak, másrészt a szakmunkásképző intézetek nem szívesen vették át a szakiskolák nehezen kezelhető, szegény, alacsony teljesítményű tanulóit.

2. A hátrányos helyzetű fiatalok képzése

A hátrányos helyzetű fiatalok közös jellemzője az iskolai kudarc. Ez visszahat személyiségükre, az iskolával, a munka világával, a felnőtt társadalommal szembeni beállítottságukra. Közös jellemzőjük, hogy az általános iskolában nem sajátították el azokat az ismereteket és készségeket, amelyekre a szakképzésben való helytálláshoz szükség van, nem rendelkeznek megfelelő információkkal a kiválasztott szakmákról.

A peremcsoportok képzésében hat elvet kell követnünk:

1. Minthogy harmincezer fő részére nem hozhatunk létre egy új intézményrendszert, arra kell törekednünk, hogy integráljuk őket a "normál" szakképzés rendszerébe.
(integráció elve)

2. A peremcsoportok szakképzése nagyon költséges, ezért törekednünk kell a megelőzésre (prevenció elve)

3. A nemzetkőzi tapasztalatok szerint a modernizáció előttünk álló szakaszában csökken az alacsony képzettséget igénylő munkahelyek aránya, ezért a szakképzetlen és a szűk szakképzettséggel rendelkező fiatalok nehezen tudnak elhelyezkedni. Ezért a hátrányos helyzetű fiatalok számára is igényes képzést kell biztosítanunk. (versenyképesség elve)

4. A tapasztalatok szerint a hátrányos helyzetű fiatalok az ismeretátadó iskolában kudarcot vallottak. Oktatásukban a tevékenységközpontú, az elméleti ismereteket mindig a gyakorlattal összekapcsoló pedagógia alkalmazható hatékonyan. (gyakorlatközpontúság)

5. Oktatásuk során a tanulók előismereteit, terhelhetőséget figyelembe véve kell meghatározni a tartalmakat, a módszereket és a követelményeket. (adaptivitás)

6. A hátrányos helyzetű fiatalok oktatásában alkalmazni kell azokat a korszerű eszközöket, amelyeket a PHARE-program keretében megismertünk. (komplex pedagógiai modell: szociálpedagógia, projektmodell, termelő iskola)

7. A hátrányos helyzetű fiatalok oktatása kiscsoportban folyik.

A peremcsoportok szakmai oktatásának intézményei a szakiskolák. (a mai "egyéb szakiskolák" és szakmunkásképző intézetek) A demográfiai feltételek lehetővé teszik, hogy a szakmunkásképzési célú szakiskolák is vállalkozzanak felszabaduló kapacitásukon a leszakadó csoportok speciális programjainak megszervezésére. Várható ugyanakkor, hogy az előttünk álló években az önkormányzatok leépítik a kis létszámú, esetenként korszerűtlen, elavult, rövid képzési idejű ágazati szakmát oktató, gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező "egyéb szakiskolákat". Megítélésünk szerint lassítani kell ezt a folyamatot, hiszen a szakiskolák olyan pedagógiai tapasztalattal rendelkeznek, amelyet a szakmunkásképző intézmények nem tudnak pótolni. Arra kell törekedni, hogy a szakmunkásképző intézmények és a szakiskolák között munkamegosztás alakuljon ki.

A peremcsoportok szakképzésének tervezésekor figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az elmúlt évtizedben dinamikusan növekedett az érettségit adó középiskola aránya. (1996. őszén az általános iskolát a tárgyévben befejezők 62%-a tanult tovább gimnáziumban és szakközépiskolában, s középtávon ez az arány 75-80%-ra növekszik.) Ugyanakkor a hagyományos szakképzésbe lépők aránya az évjáratban a mai közel egyharmadról egynegyed-egyötödre csökken.

Ez a csoport azonban jól összevethető a ma szakképzetlenül munkaerőpiacra lépő, illetve alacsony általános képzettségű és igénytelen szakképzésben részesülő csoportokkal. A szakiskolák (szakmunkásképzők) így zömmel a hátrányos helyzetűeket fogadj k be. Ha a szakiskolában továbbtanulók aránya a 20%-os érték alá csökken, a hátrányos helyzetűek képzésére javasolt elveket az egész hagyományos szakmunkásképzésre ki kell terjesztenünk.

A peremcsoportok szakmai oktatását segítő programok:

1. Sikerorientált pedagógia, + pályaorientáció elemeinek megjelenése az általános iskolában

A lemorzsolód s egyik legfontosabb oka a szakképzésben az általános iskolai kudarc és a pályaválasztás előkészítetlensége. A szakképzés és a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetűnek tekintett csoportok aránya az általános iskola pedagógiai kultúrájának átalakításával csökkenthető: feltétele, hogy a tanulók többsége sikerként élje meg az iskolát, s motivált, érdeklődő tanulóként lépjen be a szakképzésbe. Fontos továbbá a pályaválasztás korai előkészítése.

2. A tanulók képességeit, terhelhetőségét figyelembe vevő, a szakmatanulásra előkészítő, pályaorientáló 9-10. osztályos programok a szakiskolákban

1998. szeptember 1. után megváltoznak a szakiskola működési feltételei. (Az általános képzés és a szakképző évfolyamok szétválasztása, a szakképzésbe való belépés feltétele, az oktatott szakmák) A megismert megyei és fővárosi közoktatásfejlesztési tervek alapján megállapítható, hogy az önkormányzatok jelentős része a 9-10. osztályokat a szakmunkásképző iskolákban, szakiskolákban kívánja megszervezni.

A szakiskolában szervezett 9-10. osztályok szervezésekor javasolható a kővetkező szempontok figyelembe vétele:
- A belépő tanulók az évjárat leggyengébb teljesítményű harmadába tartoznak. Indokolt számukra stabilizáló, felzárkóztató, ismeretpótló elemek beépítése.
- Pályaorientáció: a kilencedik évfolyamon több szakmacsoportot ismernek meg a tanulók. A tizedik évfolyamon a szakmai képzés egy-két szakmacsoportra szűkül. A pályaorientáció szerves része, s a peremcsoportokhoz tartozó fiatalok számára sikerélményt adhat a gyakorlati oktatás, illetve a vállalati gyakorlatok.

A 9-10. osztályos programok része az általános képzés. A szakiskolák 1998. szeptembere után minden évfolyamukon a Nemzeti Alaptantervre épített pedagógiai programot alkalmazzák, a helyi tantervet a kilencedik évfolyamon 2000-ben, s azt kővetően felmenő rendszerben vezetik be.

Új feladat a szakiskolában a "Nemzeti alaptantervre épített pedagógiai program" összeállítása. Ez a dokumentum szükségszerűen eltér a Nemzeti Alaptanterv és az alapvizsga vizsgakövetelményei alapján összeállított helyi tantervtől. A 9. évfolyamra belépő tanulók ugyanis nem a Nat szerint tanultak, ismereteik struktúrája, mélysége eltér a Nat-ban tervezett műveltségmodelltől. Bár a hatályos jogszabály a Nat felmenő rendszerű bevezetéséig elvben a kiadott programok alkalmazását is lehetővé teszi, de az általánosan képző és a szakképző évfolyamok szétválasztása és az új OKJ szakmák megjelenése olyan új követelményeket támaszt, amelyeknek a mai szakmunkásképző iskolai és szakiskolai közismereti programok nem felelnek meg.

A Nat-ra épített pedagógiai program kidolgozásakor az adaptivitás és a funkcionalitás elvét kell követnünk. Az ismeretterületek, a tantárgyak, a követelmények és a módszerek meghatározásakor az intézménybe lépő fiatalok aktuális készségeit, ismereteit, szocializációs és motivációs szintjét kell figyelembe vennünk.

A szakiskolába lépő fiatalok ismeretszintjére jól következtethetünk az elmúlt évek MONITOR-vizsgálatai alapján. Ezt figyelembe véve nem javasoljuk a Nat 9-10. osztályokra előírt követelményeinek és struktúráinak merev alkalmazását. Arra kell építenünk, amit a fiatalok magukkal hoztak. A struktúrák másik meghatározó eleme a szakképző évfolyamokon oktatandó OKJ-szakma közismereti alapjainak biztosítása. Elemeznünk kell azokat a matematikai, természettudományos, társadalomtudományos, kommunikációs ismereteket és készségeket, amelyek a kiválasztandó OKJ szakma elsajátításához és gyakorlásához feltétlenül szükségesek.

A tanulók belépési szintjét és a kiválasztandó szakma tanulás hoz és gyakorlásához szükséges funkcionális műveltséget összekapcsoló program a 9-10. osztályos program magja. Ha elemezzük a mai szakmunkásképző iskolai programokat, s összevetjük a Nat kínálta eszközökkel, el kell fogadnunk, hogy míg a ma használatos programok részben elavultak, a Nat új, korszerű műveltségstruktúra kialakítását biztosítja. A társadalomtudományok műveltségtartalmai a megváltozott körülményekhez igazíthatók, lehetővé válik a szakiskolában az élő idegen nyelv, az informatika, a művészetek oktatása is. Új elem az életvitel és a pályaorientáció, s a szakmatanulásra előkészítő ismeretek bevezetése.

A szakiskolába belépő tanulók tudásszintjének ismeretében feltételezhető, hogy a hiányosságok pótlása, a teljes ismeretanyag elsajátítása, az új műveltségterületek Nat szerinti oktatása, a szakmatanulásra előkészítés a rendelkezésre álló időkeretben nem valósítható meg. További szempont, hogy a szakiskolák nem rendelkeznek megfelelő képzettségstruktúrájú és létszámú közismereti tárgyat tanító pedagógussal. Feszültségek várhatók pl. a biológia, földrajz, az idegen nyelvek, a művészeti tárgyak, az informatika oktatása terén. Ezeket a feszültségeket csak részben oldja meg az a tény, hogy a szakiskolák legtöbbször szakközépiskolával egy intézményben műkődnek.

A szakiskolákban 2000 szeptember elsejétől felmenő rendszerben a 9. osztálytól bevezetésre kerül a helyi tanterv. A helyi tanterv két szempontból tér el a Nat-ra épített pedagógiai programtól. Szervesen illeszkedik a megelőző két évfolyam pedagógiai programjához, arra épít. Tervezhető tehát a belépő tanulók ismeretszintje. A helyi tantervben a műveltségterületek struktúrája és az elsajátításra fordított időkeret is a Nat ajánlásait követi. A második szempont az alapvizsga követelményeinek, mint szervező elemnek a figyelembe vétele.

A helyi tanterv elkészítésekor támaszkodnunk kell a Nat-ra épített pedagógiai program alkalmazása során szerzett tapasztalatokra. Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a szakiskolai kilenc-tizedik osztályok az évfolyam leggyengébb felkészültségű egynegyedét fogadják be, továbbra is indokolt az adaptivitás elvének érvényesítése, tehát a célok, eszközök, követelmények hozz illesztése a beiskolázott tanulók lehetőségeihez.

A kővetkező elv a funkcionalitás és a kimenet-szabályozás egyensúlyának megvalósítása. Ez azt jelenti, hogy a követelmények megtervezésekor nem az alapvizsga minimumkövetelményeit vesszük figyelembe, hanem a megcélzott OKJ képesítések elsajátít s hoz és gyakorlás hoz, illetve a későbbi továbbképzések végrehajt s hoz szükséges ismeretek, képességek, készségek halmazát - amely többszörösen meghaladhatja az alapvizsga minimumkövetelményeit. Abból kell ugyanis kiindulnunk, hogy a szakképző évfolyamokon már nem folyik közismereti oktatás.

3. A szakképző évfolyamokon a szakképzéssel párhuzamosan folyó felzárkóztató évfolyamok a szakiskolában 16 éveseknek

A jogszabály szerint a szakképzésbe való belépés a tankötelezettség teljesítéséhez, a 16. életév betöltéséhez kötött. 1998. után várható, hogy a szakiskolákban tömegesen jelennek meg a 16 éves, nyolc vagy kilenc osztályt végzett fiatalok.

A Közoktatási Tőrvény 27. § (7) bekezdése kínál megoldást erre az ellentmondásra: azok a fiatalok ugyanis, akik tankötelezettségi idejük alatt az első-tizedik évfolyam ismereteinek elsajátítását nem fejezték be, a tankötelezettség megszűnése után a nappali rendszerű iskolai oktatásban a szakképzési évfolyamon felzárkóztató oktatás keretében a szakmai vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítása mellett felkészülhetnek az általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakasz követelményeiből is. A felzárkóztató oktatás keretében a szakképzési évfolyamok száma egy évfolyammal megnövelhető.

A "felzárkóztató oktatás" programja az adott egyéves időkerethez illeszkedik. (1100-1200 óra) Tartalmazza azokat a természettudományos, matematikai, társadalomtudományi, jogi, stb. ismeretelemeket, amelyek a kiválasztott OKJ-szakma elsajátításához és gyakorlásához szükségesek. Műveltséganyaga funkcionális. Tartalmazza azonban a Nat innovatív műveltségterületeit is - informatika, idegen nyelv, művészetek, stb.

Megtervezésekor mérlegelnünk kell
- felkészít-e a felzárkóztató évfolyam az alapvizsgára
- milyen OKJ-szakmákat tanulhat a fiatal a felzárkóztató évfolyammal párhuzamosan
- a felzárkóztató évfolyam párhuzamosan szervezendő a szakképző évfolyammal, vagy megelőzze azt.

Ha elfogadjuk a jogszabály megfogalmazását, hogy a felzárkóztató évfolyamon a tanulók "felkészülhetnek az általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakasz követelményeiből is", egyértelmű, hogy ez az alapvizsgára való felkészítést is magába foglalja.

Javasoljuk, hogy a felzárkóztató programmal párhuzamosan alapiskolai végzettséghez, illetve alapvizsgához kötött szakmákat is lehessen tanulni. Ezt részben az alapvizsga utolsó vizsgaszabályzat-tervezete támasztja alá, amely szerint az alapvizsgán a minimális követelmények elsajátítását kell mérni, tehát az alapvizsga nagyon "puha" vizsga lesz, s erre a tanulók többsége felkészíthető az adott időkeretben, másrészt az a feltételezésünk, hogy a gazdaság középtávon elsősorban az igényes, korszerű szakmák oktatásában lesz érdekelt.

A felzárkóztató évfolyam és a szakképző évfolyam párhuzamos megszervezését az indokolja, hogy a 16. életévüket betöltött hátrányos helyzetű tanulók nehezen motiválhatók egy intenzív, vizsgára előkészítő, közismeretre koncentráló programban. Számukra a szakmai elméleti és gyakorlati oktatás biztosítja azt a motivációt, amely az általánosan képző program sikeres elvégzéséhez szükséges.

A funkcionalitás, adaptivitás és a kimenet-szabályozás hármas elve érvényesül a szakképző évfolyamokon indított felzárkóztató oktatás tervezésekor is. Itt sem elégedhetünk meg az alapvizsga minimumkövetelményeinek teljesítésével, hiszen ez a fent meghatározott igényes OKJ-szakmák gyakorlásához és elsajátításához nem elégséges.

4. Pályaorientáló, felzárkóztató, szocializáló programok 16 évesnél idősebb fiataloknak, amelyek lehetővé teszik az átlépést a szakképző évfolyamokra.

Feltételezhető, hogy a 16 éves kort betöltött, a felzárkóztató oktatásba való átlépésre jogosult fiatalok nagyon különböző előismeretekkel lépnek be a szakiskolába. Indokolt a két-három tanévnél jobban elmaradók számára olyan stabilizáló, pályaorientáló program indítása, amelynek elvégzése után, megszerezve a szakmatanuláshoz szükséges alapvető ismereteket, elsajátítva a szakképző iskolában megkövetelt viselkedési módokat, elfogadva az ott érvényesülő követelményeket, fejlesztve a tanulási készségeket és kitartást, alkalmasak és képesek lesznek arra, hogy belépjenek a felzárkóztató oktatással párhuzamosan szervezett szakképző évfolyamra és a szakma elsajátítása mellett felkészüljenek az általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakasz követelményeiből is.

5. A PHARE-programok eredményeinek értékelése, adaptálása: szociálpedagógia, projektmodell.

A PHARE az elmúlt három évben két programot indított a hátrányos helyzetű fiatalok képzésének támogatására, amelyekbe összesen közel harminc intézmény kapcsolódott be. A program infrastruktúrafejlesztésre, eszközbeszerzésre, nemzetkőzi tapasztalatcserére, programfejlesztésre, tanártovábbképzésre kb. ???? millió ECU-t fordított.

A MüM által koordinált programcsoport 1997-ben zárul. Értékelése folyamatban van. A hazai fejlesztés szempontjából kiemelt figyelmet érdemelnek a külföldi tanulmányutakon és a hazai továbbképzéseken megismert hatékony pedagógiai eszközök, a szociálpedagógiai modell és a projektmodell. (Ezeket az eszközöket egy sor résztvevő intézmény adaptálja.)

A külföldi tapasztalatok szerint a hátrányos helyzetű fiatalok még akkor is, ha a szakképzésbe megfelelő felzárkóztatás, pályaorientáció után léptek be, s a szakképzés eszközei jól alkalmazkodnak lehetőségeikhez, gyakran kudarcot vallanak a képzésben. Ennek oka részben a fiatalok személyiségproblémáiban - önértékelési problémák, önálló életvezetési problémák, - részben szociális faktorokban keresendő. A szociálpedagógus feladata, hogy a fiatalokat támogassa konfliktusaik, nehézségeik megoldásában, amelyek az iskolában, a gyakorlati képzésben, a szabadidő eltöltésében, esetenként a létfenntartás biztosításában jelentkeznek. A szociálpedagógiai modell a gyakorlati oktatók, a szakiskolai tanárok és a szociálpedagógusok intenzív együttműködését, kooperációját feltételezi. A hátrányos helyzetű fiatal számára egyéni fejlesztést tesz lehetővé. Az egyéni támogatás magában foglalja a tanulmányi munka támogatását is: az új tananyag elsajátításakor vagy a vizsgára való felkészülés során a tanulók szaktanárok és közismeretet oktató tanárok segítségét is igénybe vehetik.

A szociálpedagógia értelemszerűen a felzárkóztató, pályaorientáló programokban is helyet kap.

A szakképzés területén az elmúlt évtizedekben olyan új, hatékony modellek jelentek meg, amelyek a peremcsoportok képzésében jól használhatók. A PHARE-program továbbképzési modulja keretében a magyar pedagógusok megismerték a projekt-modellt. A projekt egy komplex feladat végrehajtását jelenti - gyakran egy hasznos termék előállítását. A hagyományos szakoktatástól azonban elsősorban a tanulásszervezés terén tér el: a szakmunkástanulók aktívan részt vesznek a feladat értelmezésében, az anyagok, eszközök kiválasztásában, a technológiai lépések meghatározásában, a munka eredményének étékelésében. A projektmódszer hozzájárul a tanulók önállóságának, kreativitásának, döntésképességének, felelősségtudatának, kooperációs képességének fejlesztéséhez. Ezek olyan kulcskvalifikációk - key-qualifications - amelyek a munkaerőpiacon a sikeres helytállás feltételei.

Az MKM által koordinált PHARE-program az infrastruktúrafejlesztés mellett a hangsúlyt a programfejlesztésre helyezi. Ezt a munkát a közelmúltig megnehezített az a tény, hogy azok a dokumentumok, amelyek a közismereti és a tartalmi fejlesztés kereteit meghatározták, hiányoztak. (Alapvizsga követelményei, szabályzata, OKJ szakmákhoz kapcsolódó dokumentumok, programok, felszerelési jegyzékek, stb.)

E dokumentumok megjelenése után indokolt a programfejlesztésben az MKM PHARE-projekt intenzív szakmai támogatása, illetve eredményeinek felhasználása.

Ez közvetlen és közvetett eszközökkel érhető el. A projektben tanácsadóként együttműködik a MüM háttérintézményének vezető munkatársa. Feladata a PHARE szempontjából feltételezhetően a releváns szakmai szempontok érvényesítése és az eredmények hatékony értékesülésének segítése.

Az MKM PHARE projekt eredményeinek közös értékelése és hasznosítása a MüM-MKM együttműködés feladatterületei közé is beemelhető.

6. Csatalakozás az új EU-programokhoz

Az Európai Unió szakképzési programjai között kiemelt helyet foglalnak el a hátrányos helyzetű csoportok szakmai oktatására irányuló projektek. Három évvel ezelőtt indult a Youth Start program, amelynek célja az eddig a szakképzésből kiszorult rétegek számára új pedagógiai modellek, eszközök létrehozása a tagállamokban. A program célkitűzése az eddig megszerzett információk szerint jól összevethető az MKM-PHARE program céljaival. A Youth Start a Leonardo Programba illeszkedik, a jövőben feltételezhetően Magyarország is bekapcsolódhat.

Ugyancsak a közeljövőben kapcsolódhat be Magyarország a "Second Chance Schools" programba, amely fiatal felnőttek számára kínál (keres?) a képzést és a foglalkoztatást segítő új modelleket.

Az EU új programjai a hazai hátrányos helyzetűek szakképzése számára egyrészt modelleket, információkat, másrészt fejlesztési erőforrásokat biztosítanak. Megítélésem szerint az EU-programok keretében elnyerhető erőforrások a tartalmi fejlesztés költségeit nagyrészt fedezhetik.

7. Képzést és foglalkoztatást összekapcsoló modellek

A szakképzetlen munkanélküli fiatal felnőttek tartós munkaerőpiaci integrációja a képzést és a foglalkoztatást összekapcsoló programok keretében valósítható meg. Ez a modell akkor működőképes, ha a résztvevők olyan szintű támogatásban részesülnek, amely fedezi létfenntartásuk költségeit - esetenként családjuk ellátását.

A képzést és a foglalkoztatást összekapcsoló modellekben jól használhatók a moduláris szakképzési programok.

Az elmúlt hat évben munkaerőpiacra lépett kb. negyedmillió szakképzetlen fiatal felnőtt biztonságos munkaerőpiaci integrációja elsősorban a képzést és foglalkoztatást összekapcsoló programok segítségével biztosítható.

8. Speciális cigány-programok (regionális, kistelepülési sajátosságok)

Átfogó feladatot jelent a roma származású fiatalok átvezetése a szakképző rendszerbe. Az elmúlt években több elemzés jelent meg a cigány fiatalok útjáról az oktatásban és a szakképzésben. Kemény István adatai szerint (Kemény István: A romák és az iskola, Educatio, 1996. 1. sz. 71-83. old.) 14 éves korig végzi el az iskolát a roma gyerekek 31,3%-a, 15 éves korig 43,6%-a, 16 éves korig 62,7, 17 éves korig 64,4%-a, 18 éves korig 77,7%-a. A cigány fiatalok átlépése a középiskolába ugyancsak alacsonyabb arányú a teljes népesség továbblépési arányánál.

Általános iskolát végzett fiatalok továbbtanulása 1993-ban

  Teljes népesség Roma népesség

szakiskola 6,0 9,4
szakmunkásképző 35,5 31,2
szakközépiskola 32,0 10.0
gimnázium 24,2 0,6
középiskolaegyütt 56,2 10,6
mindösszesen 97,7 51,2


Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról a tényről, hogy ez az 51,7%-os továbblépési arány nem a teljes népességre, hanem az általános iskolát 15-16 éves korukban befejező fiatalokra értendő, így a roma fiatalok továbbtanulási mutatója a teljes évjáratra vetítve alig éri el az egyharmados arányt.
Nem rendelkezünk pontos adatokkal arról, milyen magas a kisegítő iskolába, s a speciális szakiskolába került cigány gyerekek aránya. A jelentés a magyar közoktatásról c. kiadvány szerint az enyhe értelmi fogyatékosok iskoláiban harminc-ötven százalék között mozog a cigány gyermekek aránya. Minthogy a roma fiatalok az általános iskolás korosztályban kb. 8%-ot képviselnek, valószínű, hogy sokan közülük szociális okokból kerülnek a kisegítő iskolába és normálisan képezhetők lennének.

A piacképes szakképzésbe való átlépés tíz osztályos végzettséghez kötése a cigány fiatalok középfokú továbbtanulását megnehezíti. Minthogy ma semmilyen információval nem rendelkezünk a kilencedik-tizedik osztályok modelljéről, követelményeiről, nem készíthetünk prognózist arról, milyen mértékben csökken a középfokon továbbtanuló roma fiatalok aránya.

Úgy ítéljük, hogy azok a fejlesztési lépések, amelyek a teljes évjárat szakképzésbe való átlépését segítik, a roma fiatalok helyzetét is javítani fogj k. A roma fiatalok sajátos szociális, kulturális környezete, a romák kiszorulása a munkaerőpiacról, egyre kilátástalanabb való elszegényedésük azonban azt indokolja, hogy - támaszkodva a közelmúlt átfogó szociális vizsgálataira, és az elmúlt évek fejlesztési eredményeire - a romák szakképzését minden vonatkozásában újragondoljuk.

9. Tanulásban akadályozott, szociális okokból kisegítő iskolába került fiatalok átvezetése a normál képzésbe.

(Nem fogyatékos cigány fiatalok gyakran kerülnek a kisegítő iskolába)

Az enyhe értelmi fogyatékosság ma nem egyértelműen tisztázott kategória. Számos jel utal arra, hogy korábban a kisegítő iskolákba, ma az eltérő tantervű általános iskolákban szociális okokból is bekerültek gyermekek.

Gyakran előfordul, hogy az általános iskolából a kisegítő iskolába telepítik át azokat a gyerekeket, akiket ott nem tudnak kezelni. Jellemző tény, hogy míg az általános iskolás populációban a cigány gyermekek aránya 7-8%, addig a kisegítő iskolában a 30-50 %. (Jelentés a magyar közoktatásról, MKM, Bp. 1995. 136. old.)

Bánfalvi Csaba "Életminőség '95" vizsgálata szerint az értelmi fogyatékosnak minősített gyerekek 9%-a speciális szakiskolát, 7,1%-a szakmunkásképzőt, 1,1%-a szakközépiskolát, 1,1% gimnáziumot végzett. A felnőtt enyhe értelmi fogyatékosnak minősített férfiak több. mint egyharmada volt katona, s 7,5%-uk rendelkezett jogosítvánnyal.

Bánfalvi a gyógypedagógiai főiskola számára készített jegyzetében megállapítja, hogy felnőtt korban az enyhe értelmi fogyatékosok olyan nagy számban és olyan nagy mértékben vegyülnek el az ép társadalomban, hogy jelentős részüket nem lehet fogyatékosként fellelni. A szociológiai vizsgálatok adatfelvevői nemegyszer találkoztak olyan esettel, amikor sem a munkahely, de még a házastárs sem tudott a kisegítő iskolás múltról.

A kisiskolásként enyhe értelmi fogyatékosnak minősített gyermekek sikeres társadalmi beilleszkedése a gyógypedagógiai fejlesztő munka eredménye is. Az elkülönítés így válik az integráció eszközévé. Ugyanakkor azonban a sikeres társadalmi integráció bizonyított lehetősége pontosan meghatározza a kihívást: a kisgyermekkorban enyhe értelmi fogyatékosnak ítélt személyek egy részének integrációja elérhető, megvalósítható. Nem szabad megelégednünk azzal, hogy a speciális általános iskolák hatékonyan, magas színvonalon működnek. A szakképzésben is indokolt igényes célok megfogalmazása.

A speciális szakiskolák, amelyek tíz évvel ezelőtt jöttek létre a korábbi továbbképző tagozatokból, sajnos, nem felelnek meg a gyorsan változó munkaerőpiaci igényeknek.

1986 előtt a kisegítő iskolai végzettség az általános iskolai 6. osztálynak felelt meg. A továbbképző tagozaton vagy a dolgozók iskolájában lehetőség volt a teljes értékű alapiskolai végzettség megszerzésére is. Így a kisgyermekkorban fogyatékosnak tekintett, de az intenzív pedagógiai eszközökkel rehabilitált fiatal lehetőséget kapott arra, hogy teljes értékű szakmai képzettséghez jusson. Ma nincs kisegítő iskola, az eltérő tantervű általános iskolák elvben azonos értékűek a normál általános iskolákkal, bár tudjuk, hogy a tanulók itt egyes tantárgyakat nem tanulnak, s a szakmunkásképző iskolában részben ismerethiány, részben az eltérő pedagógiai szemlélet miatt hamar lemorzsolódnak. A fogyatékosok iskoláinak formális egyenértékűsége lehetetlenné teszi az intézményes segítségnyújtást a normális adottságú speciális általános iskolát végzett fiataloknak.

A speciális általános iskolába járt fiatalok szakképzésében két csoportot kell elkülöníteni: azokat, akik valóban fogyatékosok, s azokat, akik nem voltak fogyatékosok, csak "tanulásban gátoltak", s az intenzív pedagógiai támogatás eredményeképpen képessé váltak az igényesebb szakképzésre is.

A fogyatékosok és a tanulásban gátolt fiatalok közötti határ meghúzása 15-16 éves korban is bizonytalan. Ezért a nemzetkőzi gyakorlatban a kisegítő iskolát végzettek számára a szakképzésbe való belépést egy hosszú, egy-két éves pályaorientáló program előzi meg. Ennek során egyértelműen kiderül, hogy az adott tanuló a képző intézmény pedagógiai eszközeivel eljuttatható-e a teljes értékű szakképesítéshez, alkalmas-e önálló munkavégzésre, vagy csak részfeladatok irányított-ellenőrzött elvégzésére képezhető ki.

A mai magyar szakképzés a német szakképzés modelljeihez, követelményeihez áll legközelebb. Németországban a szakképzési tőrvény előírásai szerint fiatalkorúakat csak államilag elismert szakmákban szabad oktatni. Ez a kategória ott hosszú, 3-3,5 éves képzési idejű, széles alapképzésre épülő szakképesítést jelent. A követelményekre jellemző, hogy a tanulót önálló munkavégzésre készítik fel. A fogyatékosok számára azonban létrehoztak egy "második" szakmarendszert. Ma kb. 130 fogyatékos szakma van.
A fogyatékos szakmák egy része a hazai ágazati szakmákkal vethető össze, 12-24 hónap képzési idővel, de vannak a teljes értékű szakmákhoz közel álló képesítések is, amelyek abban térnek el a normál szakmától, hogy nem önálló, hanem irányított munkavégzésre készítenek fel. Ebben az esetben a képzési idő három év is lehet.

A speciális általános iskolát végzettek szakképzésének fejlesztésekor arra kell törekednünk, hogy biztosítsuk a normál képesség- fiatalok számára a teljes érték- szakmai képzettség megszerzését, s a fogyatékos fiatalokat képességeiknek megfelelő szintre juttassuk el. Ennek érdekében

a. Létre kell hozni a komplex pályaorientáló, szakmai alapozó programokat, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy eldöntsük, milyen típusú képzésre alkalmas a fiatal, s amelyek keretében, elfogadva a speciális általános iskola egyenértékűségét, megtaníthatjuk azokat az ismereteket is, amelyeket a speciális általános iskola nem tanított, ám szükségesek a szakmatanuláshoz.

b. A fogyatékosok számára indokolt eltérő követelményű szakmák kifejlesztése.

c. Meg kell teremteni a gyógypedagógiai szakoktatóképzés intézményi feltételeit. (Esetleg a Gyógypedagógiai Főiskola és műszaki felsőoktatási intézmények együttműködésével)

d. A speciális általános iskolát végzett normál képesség-, de tanulásban gátolt fiatalok a normál szakképzésben továbbra is intenzív pedagógiai támogatásban részesülnek. (Kiscsoport, szociálpedagógai támogatás, szabadidőpedagógia)

A komplex pályaorientáló-alapozó programok fejlesztését a speciális szakiskolákban indokolt elindítani. A fogyatékosok eltérő követelményű szakmáinak kialakításakor javasolható a nemzetkőzi együttműködés. Ugyanakkor a hazai eredményekre is lehet építeni. Számos speciális szakiskolában magas színvonalú, intenzív szakmai képzés folyik, amely európai összehasonlításban is megállja a helyét. Több szakiskola nemzetközi kapcsolatokat épített ki. A bajai, várpalotai intézmények fejlesztési eredményeit is érdemes figyelembe venni.

A 123. § 7. szerint 1998. szeptemberétől a szakképző intézmények elválasztják az általános műveltséget megalapozó és a szakképző szakaszt. Ez az elválasztás a fogyatékosok és a tanulásban gátolt fiatalok esetében nem indokolt.

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.