6. Zárszavak
Donald Hirsch: Általában raportőrként arra kérnek, hogy adjam szintézisét azoknak a nagyon sajátos gondolatoknak, melyek egybegyúrták az embereket. Ez egy nagyon szokatlan konferencia abban az értelemben, hogy mindenki elvégezte saját szintézisét és valójában sok előadó sok ötletet hozott össze az egész konferencia alatt. Éppen most hallottunk két meglehetősen érdekes összegzést. Én húsz percet kaptam erre, s hacsak a közönség követelésére nem kell felolvasnom a szintézisemhez készített jegyzeteket, akkor inkább egy karácsonyi ajándékot kínálok, mielőtt befejeznénk a munkát. Karácsony előtt elkészítem írásos jelentésemet, most pedig hagyom, hogy mindenki elérje a repülőgépét és még meg is tudjon ebédelni.
David Istance: Megpróbálom összegezni mindazt, ami elhangzott. Először is szeretném elmondani, mennyire örülök ennek a szemináriumnak. Nagyon jó, hogy az „Ami működik az oktatási innovációban” sorozatunk keretében elvégzett gyakorlat elmélkedés és új elképzelések kialakulásának forrása lehet, és ez a szeminárium ezt nagyon jól szolgálta. Annak is nagyon örültem, hogy Dale Shuttleworth tegnap nemcsak reflektált néhány kulcsfontosságú következtetésre, hanem némi konkrét ízelítőt is adott a kutatómunka és az esettanulmányok eredményeiből. Tehát a CERI program keretein belül végzett fejlesztő munka szempontjából ez nagyon hasznos volt.
Másodszor, nagy öröm, és úgy hiszem, nagyon értékes dolog egy adott országban, egy sajátos nemzeti környezetben dolgozni. Összehasonlítva azzal, hogy az OECD párizsi irodáinak tanácstermeiben ülünk, ez az elrendezés az egész vitának konkrét és valóságos értelmét adja. Magyarország nagy tapsot érdemel ezért a kezdeményezésért, s azért, hogy ennek érdekében egybegyűjtött konkrét tapasztalatokat és mondhatom, jó elképzeléseket.
Beszéltünk azokról a nehézségekről – és ezt George Papadopoulos is említette tegnap –, amelyekkel irányítási kérdések napirendre tűzésekor találkoztunk, és amelyeket Gábor is említett az OECD-ben. Bár azért szerveztük ezt a szemináriumot, hogy ezek a kérdések napirendre kerüljenek, nagyon értékesnek találom, hogy ez megtörtént. Azt is nagyon remélem, hogy ez egy olyan vita és megbeszélés volt, ami folytatódni fog. Maga a szeminárium sok olyan kérdést vetett fel számomra, melyen érdemes elmélkedni. A konferenciacsomagban megtalálják azt a munkát, ami a Schooling for Tomorrow (A holnap iskolája) projekt keretében jelent meg a professzionális vezetés, részvétel, közreműködés, döntéshozatal, hálózatépítés irányításával kapcsolatos forgatókönyvekkel és vitákkal, valamint a feszültségekkel és ellentmondásokkal kapcsolatban. Mindezeket a kérdéseket felvetették itt is, melyek nagyon relevánsak annak a gondolkodásiránynak a szempontjából, amit a központban fejlesztettünk ki és fejlesztünk tovább. Egyre inkább arra gondoltam az elmúlt másfél napban, hogy abból, amit Jan és még valaki más mondott tegnap délelőtt az újra-iskolázási fejlemények egyvelegéről, egy sajátos forgatókönyv-egyveleg bontakozik ki. Különösen a kisgyermekkortól kezdve egészen a 13-14 éves korig az iskolarendszert több forrás, tanuló rendszerek kifejlődése, sokszínűség és nagyon erős egyenlőségi esély, nagyon magas minőség nyújtása jellemzi, de mindez keveredik az iskoláztatás valamilyen radikális megszüntetésével, ami beépül az élethosszig tartó tanulás rendszerébe.
Tehát ezek azok az elképzelések, melyeket nagy érdeklődéssel fogok továbbfejleszteni munkám során. Ami a következő lépéseket illeti, lesz egy jelentés, amit Donald készít el mint raportőr, és amikor elkészül, ezt mindenki megkapja. Az itteni vita minden bizonnyal segít abban, hogy meghatározzuk a következő lépéseket a Schooling for Tomorrow analitikus munkájában a forgatókönyvekkel kapcsolatban.
Amint már említettem, a hálózatokkal és az innovációval kapcsolatban is végeztünk már munkát: a Schooling for Tomorrow program keretében szervezetünk egy konferenciát a hálózatokról Lisszabonban. A rotterdami Schooling for Tomorrow konferencia nagy részében az innovációról és a változásról folyt a vita, és az itteni vita rendkívül értékes további dimenziót adott ehhez. Minderről készül egy jelentés – feltételezve, hogy a CERI-ben elhangzott javaslatunkkal egyetért az igazgatónk – a következő irányító testületi ülésre, ami jövő tavasszal lesz. Tehát ez a munka rendkívül hasznos volt abból a szempontból, hogy ebből meríthetek, miközben az előbb említett jelentést készítem.
A Schooling for Tomorrow keretében végzett munka fő eredményeként most egy eszköztár összeállításán dolgozunk, ami a további gondolkodást fogja szolgálni. Az az elmélkedés, amit itt folytattunk nagyon jól hasznosítható lesz arra, hogy megértsük, ténylegesen hogyan történik a változás megvalósítása és a továbbgondolkodási megközelítések kifejlesztése az oktatásban.
Végezetül, az itt végzett munka jól beleillik és nagyon hasznos a következő a CERI program keretében megjelenő „Ami működik az oktatási innovációban” tanulmány szempontjából. Mivel most már kétéves ciklusban jelenik meg, több időnk van a tanulmány megszerkesztésére és elterjesztésére, mint akkor volt, amikor egyéves ciklusokban dolgoztunk. Ez a tanulmány a tanulás egyéniesítéséről, személyessé tételéről, a formatív értékelésről és arról szól, hogy hogyan igazítsuk a tanulást az egyéni igényekhez. Innovatív példákat mutatunk be azokból az OECD országokból, ahol valami érdekes dolog történik ezen a területen. A tanulmány vázlatát az Irányító Testület következő, márciusi ülésén fogjuk bemutatni, de a mostani vitának néhány, különösen tegnap elhangzott aspektusát is beillesztjük a javaslatba.
Ami az OECD-ben végzett munkánkat illeti, ez ebből a szempontból is nagyon hasznos volt.
Mielőtt befejezném, köszönetet kell mondanom néhány embernek. Először is szeretnék az OECD nevében köszönetet mondani – utána következnek más köszönetek is. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy eljött ide, néhányan tényleg nagyon messziről jöttek, mások csak innen az utca végéből, de köszönöm mindenkinek, hogy eljött és részt vett a szemináriumon és hozzájárult a szeminárium sikeréhez. Köszönöm mindazoknak, akik különleges szerepeket is vállaltak, és elnököltek, prezentációt vagy dolgozatokat készítettek, vagy a panelvitában részt vettek. Köszönet illeti az Oktatási Minisztériumot a gáláns vendéglátásért és ennek a munkának a megszervezésében vállalt szerepéért. Mindannyiunk nevében szeretném megköszönni az Ifjúsági Központnak, hogy helyet adott ennek a szemináriumnak. Nagyon barátságos és hatékony volt mindenki, aki csak foglalkozott velünk, és ez hozzájárult ahhoz, hogy barátságos légkörben tudjunk együtt gondolkodni és vitázni, s hogy mindez eredményes legyen.
Bár nekünk, angol anyanyelvűeknek nem volt szükségünk rájuk, de szeretném nagyon megköszönni a tolmácsok munkáját, és különösen együttérzésemet kifejezni, amikor azt kellett tolmácsolniuk, amit Jan van Ravens „gyorstüzelésű gondolatoknak” nevez. Szeretném megköszönni mindazok nevében, akik értékelték az Önök által végzett munkát, beleértve azt is, amikor megpróbáltak megbirkózni Jannal. Néhány különleges köszönetet is szeretnék mondani, és elnézést kérek, hogy csak néhány embert említek név szerint, így egy-két vagy sok embert is kihagyok a felsorolásból. Szeretném megköszönni a Minisztérium munkatársai, Kovács István Vilmos és Hajtó Péter munkáját, akikkel együtt dolgoztunk és kommunikáltunk. Ez nagyon élvezetes és gyümölcsöző együttműködés volt. István az Oktatási Bizottság magyar tagja és azokat az alkalmakat is felhasználtuk a felkészülésre. Külön köszönetet szeretnék mondani Halász Gábornak, aki mindennek a mozgatórugója volt, s biztosította, hogy az elképzelések ne haljanak el, hanem továbbgondolva azokat, kerüljenek a konferencia elé. Biztos vagyok abban, hogy folytatni fogják ezt a munkát, és sokat profitálnak mindebből, és azt hiszem, önök is ezt remélik. Végezetül valamennyiünk nevében szeretnék nagy-nagy köszönetet mondani Juhász Rózsának. Nagy örömünkre szolgált, hogy Önnel dogozhattunk, aki nagyszerű konferenciaszervező. Szeretném, ha most mindenki kifejezné nagyrabecsülését.
Halász Gábor: Nem könnyű ezek után visszatérni a tartalmi kérdésekhez. Valójában David ötlete volt, hogy a szeminárium végén röviden reagáljunk – ő az OECD nevében, én pedig sajátos magyar szempontokból. Tudják, hogy ezt a konferenciát a magyar oktatási miniszter kezdeményezte. Azt viszont talán nem tudják, hogy részben azért, mert nem voltunk túlságosan megelégedve az „Ami működik” tanulmány magyar fejezetével: az volt a benyomásunk, hogy nem adja vissza az itt érzékelhető gazdag realitást, amit most némileg bemutathattunk. Tehát volt egy hátsó gondolat is a kezdeményezés mögött: szerettük volna gazdagítani tudásukat vagy ismereteiket arról, hogy mit csinálunk. Most tehát azt említeném meg röviden, amit mi magyarok kaptunk. Hat ilyen dolog van.
Az első az, hogy most sokkal inkább meg vagyunk győződve arról, mint a múltban, hogy ha magas színvonalú tanulást akarunk, akkor az irányítás és szervezés dimenzióját kell megvizsgálnunk. Most már bizonyítékunk is van – Billnek köszönhetően. A második az, hogy láthatjuk, többé-kevésbé ugyanolyan vonalak mentén zajlik az oktatásirányítási reform – mint ahogy az Dale tegnapi prezentációjából is kiderült –, de a közös agenda mögött különböző nemzeti programok és nemzeti kérdések húzódnak. Ebből tanulhatunk, de ahhoz, hogy tanuljunk, szilárdnak kell lennünk abban a meggyőződésünkben, hogy a változás többé már nem átfogó reformokon keresztül érhető el, hanem annak csak fokozatos növekedési módjai lehetségesek. Ha ilyen változást akarunk, ahhoz új eszközökre, például horizontális tanulásra van szükség, amit nagyon erősen hangsúlyoztak tegnap a panelvita során. És azt is megértettük, hogy horizontális tanulás csak akkor történik, ha valaki, például az állam, ezt tudatosan támogatja.
Negyedszer, a tanuló rendszerről folytatott vita és Ron utolsó megjegyzése is nagyon hasznos volt a számunkra, amikor hangsúlyozta, hogy bár a tanulás próbálkozások és hibák sorozatán keresztül történik, de szükség van egy demokratikus vitára is a célok kitűzésében, és mindkét oldalt meg kell vizsgálnunk. Az ötödik – és ezért külön köszönetet mondok Billnek – az, hogy amikor az irányításról gondolkodunk, nem veszíthetjük szem elől a tanuló gyereket és személyes fejlődését. Ezt különösen gazdagította az értékelés kérdéséről folytatott vita, ami különösen értékes számunkra, hiszen éppen most vezetünk be egy országos monitoring rendszert.
Végezetül – és ez kapcsolódik a hátsó gondolatunkhoz is – örülünk, hogy a lehetőségekhez mérten alkalmunk volt bemutatni a tapasztalatainkat, sikereinket és kudarcainkat egyaránt. Egy utolsó megjegyzés, amit nem mint a magyar közösség egy tagja, hanem mint a CERI Irányító Testületének tagja, OECD szempontból mondok: nagyon fontos az irányítási és szervezési dimenziót napirenden tartani, és ha ezt megtesszük, akkor nem mulaszthatjuk el azt sem, hogy megnézzük a makroszintű, azaz a rendszerszintű dolgokat, nem korlátozódhatunk csak a mikro szintre.
Én is szeretnék néhány rövid köszönetet mondani: először az OECD-nek és különösen Davidnek. Ennek a szemináriumnak a megszervezése valóban kooperatív cselekvés eredménye, amit sok-sok kommunikálás és megbeszélés jellemzett, ami már önmagában értékes. Szeretném megköszönni azt a nagyon gazdag inputot, amit a résztvevőktől kaptunk, és én is szeretnék személyesen is köszönetet mondani Rózsának. Köszönöm.
Kovács István Vilmos: Gábornak igaza volt, nekem már nem sok dolgom maradt záró szavai után. Csak meg kell ismételnem néhány éppen most hallott dolgot a magyar oktatási kormányzat nevében. Szeretném megköszönni ezt a kiváló, elkötelezett előkészítést és a részvételen túli hozzájárulásokat. Valóban nagyon élvezetes volt számomra és legtöbb magyar kollégám számára, akikkel már tudtam az érzéseikről beszélni. Sok muníciót kaptunk arra, hogy megteremtsük a tanuló Magyarországot azzal a kedves gondossággal, és jövőbe mutató szkepticizmussal, amit Glatter professzor osztott meg velünk. Azt hiszem, sokan közülünk sok gondolkodnivalót visznek haza, és remélem, hogy néhány írott emlék is marad munkánk nyomán Hirsch úr jelentésén kívül, mert az elkészített dokumentumok nagy része nagyon értékes. Szeretném megemlíteni a David Istance és Halász Gábor közötti kiváló dialógust. Elektronikus levelezésük olyan volt, mint amikor két kiváló jazz-zenész duettet játszik, egymásnak felelgetve, új dallamokat adva az eredeti témához és elfogadva kiváló zenésztársaik meghívását a közös zenélésre. Nagyon izgatottan vártuk a közös zenélést, és úgy találtuk, hogy a zenénk nagyon érdekes volt, egészséges arányban volt benne harmónia és disszonancia. Köszönöm ezt a művészi előadást, és remélem, hogy alkalmuk lesz még valamit látni Budapestből, majd utána kellemes utazást kívánok hazafelé. Köszönöm szépen.
Gaby Hostens: Köszönöm, már csak kevés hozzáfűznivalóm van az ülés elnökeként. Nagy érdeklődéssel várjuk a gazdag karácsonyi ajándékot, Donald jelentését. Én is szeretnék mindenkinek jó utat kívánni hazafelé, különösen azoknak, akik nagyon messziről jöttek. És szeretném kérni mindazokat, akik szeretnének csatlakozni hozzánk a hagyományos magyar vendéglőben tartandó vacsorára, hogy találkozzunk itt az ülés után. Köszönöm szépen.
