Előszó
A kiadvány, melyet az olvasó a kezében tart, annak a kétnapos szemináriumnak hangfelvételről készített anyagát tartalmazza magyar és angol nyelven, amelyet az OECD Oktatáskutatási és Innovációs Intézete (CERI) és az Oktatási Minisztérium szervezett 2001 decemberében Budapesten „Iskolavezetés és élethosszig tartó tanulás” (Managing education for lifelong learning) címmel.1 A résztvevőktől érkezett visszajelzések és saját élményem alapján nyugodtan megállapíthatom: kivételesen inspiráló és gondolatgazdag esemény részesei lehettünk, amelyet a rögzített hangfelvételnek köszönhetően ezúttal megoszthatunk mindazokkal, akik kézhez vehetik ezt a kötetet. A nemzetközi oktatáspolitikai szakértői közösség kiváló tagjai voltak jelen, akik rendkívül aktívan vettek részt az oktatásügyi menedzsment és kormányzás kérdéseiről szóló vitában.
A szemináriumon az OECD Oktatási Igazgatósága és a magyar Oktatási Minisztérium által felkért nemzetközi szakértők, a szervezet különböző tagállamai oktatási minisztériumai által delegált külföldi és hazai szakemberek vitatták meg azokat a kihívásokat, amelyek korunkban az iskolavezetést és az oktatási rendszerek országos szintű kormányzását érik. A rendezvényen 14 előadás hangzott el, melyeket három egymást követő tematikus szekcióban 23 nemzetközi és 23 hazai szakember vitatott meg.
A szemináriumnak három alapvető célja volt: (1) hozzájárulás az OECD CERI által az új iskolavezetési megközelítésekről 2000-ben végzett összehasonlító elemzés hazai és nemzetközi megismertetéséhez, illetve ahhoz, hogy az intézményi szintű menedzsmentről e keretek között elindult reflexió továbblépjen a rendszerszintű irányítás problémái felé; (2) egy olyan közös gondolkodás elindítása, amely arról szól, hogy az oktatásügyi menedzsment milyen szerepet játszhat az OECD országok legfontosabb oktatáspolitikai prioritásainak a megvalósításában; végül (3) az oktatásügyi menedzsment területén található hazai kezdeményezések megismertetése a nemzetközi közösséggel, illetve ezekkel kapcsolatban releváns nemzetközi visszajelzések megszerzése.
A három cél közül az elsőről külön is szólni kell néhány szót. Az említett elemzés az OECD „Ami működik” programsorozatának részeként született. E programsorozat azt célozza, hogy egy-egy, a tagországok által fontosnak tartott területen feltárják és bemutassák azokat a nemzeti kezdeményezéseket, amelyekről feltételezhető, hogy mások számára is tanulságosak lehetnek. Ha egy ország úgy dönt, hogy bekapcsolódik ebbe a programba, akkor az OECD szakértői előre meghatározott szempontrendszert követve értékelő jelentést készítenek róla, majd az ily módon elkészülő ország-jelentéseket, egy ezekre épülő szintetizáló tanulmány kíséretében megjelentetik. A 2000. évben a tagállamok döntése alapján az iskolai menedzsment lett az „Ami működik” elemzés témája. Ebbe Magyarország is bekapcsolódott, három olyan kezdeményezés bemutatásával, amelyeknek jelentős menedzsment vonatkozásai vannak. Ezek az intézményi szintű pedagógiai programok elkészítése, a pedagógus-továbbképzés új rendszerének a bevezetése valamint az intézményi szintű minőségbiztosítás kiépítése a Comenius 2000 program keretén belül. Az OECD által készített, kilenc országra kiterjedő összehasonlító elemzés 2001-ben jelent meg „New School Management Approaches” címmel2, és az Országos Közoktatási Intézet kiadványaként „Új megközelítések az iskolavezetésben” címmel ugyanabban az évben a magyar olvasók számára is hozzáférhetővé vált.3
E kiadvány hat olyan kihívásra hívta fel a figyelmet, amelyekkel az intézményi szintű menedzsment az OECD országokban szembesül:
– az iskola-alapú irányítás előtérbe kerülése, azaz az irányítási funkciók növekvő hányadának intézményi szintre telepítése;
– az elszámoltathatóság előtérbe kerülése, amely a tanfelügyeleti rendszerek és a tanulói értékelés modernizálásával jár együtt;
– az intézményi autonómia erősödésével az iskolai szintű szervezeti és vezetési folyamatok átalakulása, a szervezeti szintű tudatosság és önazonosság erősödése;
– az iskolák és társadalmi környezetük közötti viszony átalakítása és a partneri kapcsolatok támogatása;
– a tanárok értékelését és szakmai fejlesztését célzó új formák kialakulása;
– a tanulási folyamat iskolai szintű megújítását, ezen belül különösen az új informatikai és telekommunikációs eszközök iskolai használatának fejlesztését célzó változások.
A 2001 decemberében szervezett szeminárium programját több hónapig tartó előkészítő egyeztetések során alakították ki az OECD-t képviselő és a magyar szakértők. Az OECD titkársága részéről ezeken az egyeztetéseken Jarl Bengston és David Istance vettek részt, magyar részről pedig Halász Gábor, aki a CERI Igazgató Tanácsában és Kovács István Vilmos, aki az OECD Oktatási Bizottságában képviselik Magyarországot. Mivel a program szerkezetének az ismerete nagymértékben segítheti a hangfelvétel olvasóját abban, hogy követni tudja a viták gondolati ívét, érdemes röviden ismertetni ezt.4
Az akkori magyar oktatási miniszter, Pálinkás József, és az OECD-t képviselő George Papadopoulos, a szervezet oktatási igazgatóságának korábbi helyettes igazgatója bevezető előadásait követően a vita három tematikus blokkban folyt. Az első kettő az intézményi szint problémáira koncentrált. Ezek közül az első „A magas színvonalú tanulási környezetek megteremtése és fenntartása” címmel arra kereste a választ, milyen módon járulhat hozzá az iskolavezetés olyan tanulási környezet kialakításához, amely megfelel a tanulásról alkotott korszerű szemléletnek. A második „Iskolairányítás komplex és változó környezetben” címmel azzal a kérdéssel foglalkozott, milyen szervezeti és vezetési megoldásokra van szükségük a növekvő komplexitás és a gyors környezeti változások körülményei között az iskoláknak annak érdekében, hogy alkalmazkodásra és megújulásra képes szervezetként működhessenek. Az „Oktatásirányítás és közigazgatási reform” címet viselő harmadik tematikus blokk feladata volt az, hogy az intézményi szintű menedzsment felől nyisson a rendszerszintű irányítás problémavilága felé. A tematikus blokkok mindegyikét egy-egy hosszabb vitaindító előadás és három, ezekhez kapcsolódó rövidebb korreferátum vezették be, amelyek közül kettőt az OECD országokból érkezett, egyet pedig hazai szakértő tartott. Ezeket minden alkalommal egy-egy háromnegyed órás időtartamú vita követte. A második és a harmadik tematikus blokk között a jelenlévők egy panelvitát hallgathattak meg, amelynek többek között az volt a célja, hogy hidat építsen az egyes tematikus blokkok, és különösen az intézményi és a rendszerszintű irányítási problémák között.
A pedagógiai és tanulásfejlesztési kérdésekre koncentráló első tematikus blokkban lezajlott vitát a svéd Mats Ekholm előadása vezette be, amelyhez a magyar Poór Zoltán, az ausztráliai Bill Mulford és a román Alexandru Crisan5 korreferátumai kapcsolódtak. A vita nagy nyomatékkal hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen szervezeti és vezetési feltételei vannak a korszerű tanulási környezet megteremtésének, illetve milyen módon lehet és kell e feltételeket alakítani annak érdekében, hogy az iskolákban eredményes és jó minőségű tanulás jöjjön létre. Az itt ismertetett ausztráliai kutatás empirikus adatokkal is alátámasztotta a tanulási teljesítmény és az iskolaszervezet jellemzői közötti pozitív összefüggést. Az elhangzott előadások és hozzászólások alapján egyértelműen megfogalmazható: minden olyan tartalmi reformnak, amelynek célja a tanulás eredményesebbé tétele, kell, hogy legyen egy erős menedzsment és szervezetfejlesztési komponense is.
A tanulás egyéni és az osztálytermi folyamatai felől a szervezeti folyamatok felé forduló második tematikus blokk bevezető előadását a kanadai Dale Shuttleworth tartotta, aki a korábban említett „Új megközelítések az iskolavezetésben” című kiadvány elején található szintetizáló célú összehasonlító elemzés szerzőjeként átfogó képet adott azokról a kihívásokról, amelyekkel a vezetés az OECD országok iskoláiban szembesül, és azokról az új kezdeményezésekről, amelyek a kihívásokra válaszolnak. A korreferátumokat itt a magyar Kovács István Vilmos, a belga (flamand) Gaby Hostens és a holland Jan van Ravens tartották, akik mindhárman tagjai az OECD Oktatási Bizottságának. A három korreferátum, csakúgy mint az ezeket követő hozzászólások, az iskolák vezetésével összefüggő újszerű kezdeményezések rendkívüli gazdagságáról számoltak be, mindeközben feltárva azokat a feloldásra váró ellentmondásokat is, amelyek a szervezet és a menedzsment átalakulását kísérik (például a piac és a nyilvánosság növekvő szerepével vagy a fogyasztó és kliensorientált minőségügyi reformokkal összefüggésben).
A szeminárium első napjának estéjén szervezett panelvitában George Papadopoulos (OECD), Guy Haug (Európai Bizottság), Jan van Ravens (Hollandia), Drahos Péter (Magyarország) és Alexandru Crisan (Románia) vettek részt. A Setényi János által vezetett vita három, egymással szorosan összefüggő kérdéssel foglalkozott döntően azzal a céllal, hogy hidat teremtsen a három tematikus blokk témái között. E témák a (1) a szervezeti és vezetési kultúra és a tanulási kultúra kapcsolata, (2) a növekvő komplexitás és a változások iskolai szintű menedzselése és (3) az új partnerek, ezen belül a magánszektor és különösen a szupranacionális szervezetek szerepének az erősödésével járó menedzsment és irányítási kihívások. A szakértői panel különböző szervezeteket és kultúrákat képviselő résztvevői között kibontakozott vita a divergens gondolatok sokaságát hozta elő, és remek belepillantást engedett abba az intellektuális dinamikába, amely az iskolák irányításáról és az oktatási rendszerek kormányzásáról folyó kurrens nemzetközi vitát jellemzi.
A rendszerszintű problémák felé nyitó harmadik tematikus blokkra a szeminárium második napjának délelőttjén került sor. Ennek bevezető előadását a brit oktatásirányítók nemzeti szövetségének (BEMAS) egyik vezető alakja, az Egyesült Királyságból jött Ron Glatter tartotta. Előadásában többek között az oktatási rendszerek kormányzásának négy olyan jellegzetes modelljét mutatta be, amelyek segíthetik bármely oktatási rendszer irányítási vagy kormányzási problémáinak a megértését. A korreferátumokat a magyar Halász Gábor, a finn Kari Pitkänen és az Európai Unió Bizottságát képviselő Guy Haug tartotta. Az előadások nyomán kibontakozott vita egyik legizgalmasabb kérdése az volt, vajon a változásokra nyitott és alkalmazkodásra képes „tanuló rendszer” fogalma mennyire vihető át a nemzeti rendszerek egészére. E tematikus blokkon belül külön említést érdemel annak a kölcsönös tanulásra és társak által történő értékelésre épülő új kormányzási eszköznek az elemzése, amelyet az Európai Unió nyitott koordinációs módszer elnevezéssel vezetett be a tagállamok államfőinek 2000. évi lisszaboni csúcstalálkozóját követően.
Az előadások és a vita alapján levonható konklúziókat a program zárásakor az OECD részéről David Istance, Magyarország részéről Halász Gábor fogalmazta meg. Az OECD által raportőrként felkért Donad Hirsch 2002 elejére készítette el a szemináriumról írt értékelő jelentését, amelyet a testület tavaszi ülésén terjesztettek a CERI Igazgató Tanácsa elé.
A kötet a helyszínen rögzített eredeti hangfelvétel alapján leírt teljes angol szöveget és ennek magyar fordítását tartalmazza. A szövegen az olvashatóság érdekében mindössze a minimálisan szükséges stiláris javításokat végeztük el. Nem változtattunk a vita atmoszféráját jól érzékeltető bizalmas vagy bensőséges fordulatokon, a keresztneveken való megszólításokon vagy az olyan megnyilatkozásokon, amelyek néha inkább a mindennapi kommunikációra, mintsem a tudományos viták formalizmusára emlékeztetnek. Ilyen munka során elkerülhetetlenül előfordulnak a rögzített szöveg érthetőségével összefüggő kisebb-nagyobb pontatlanságok. Ezekért a szerkesztők teljes felelősséget vállalnak, és – ha valóban vannak ilyenek – kérik a résztvevők megértését.
Azt remélem, sikerült visszaadni a vita teljes tartalmi gazdagságát, és sikerül az olvasóval megosztani azt a szakmai élményt, amelyben a jelenlévőknek lehetett részük. Remélem továbbá azt is, hogy a kötet hozzájárul az iskolai menedzsmentről és az oktatási rendszer irányításáról folyó hazai szakmai gondolkodás fejlődéséhez, valamint ahhoz, hogy e gondolkodást a nemzetközi szinten folyó viták is megtermékenyíthessék.
E kötet részeként az olvasó kézhez kapja a raportőr Donad Hirsch jelentését is. Ez a szerző által írott szöveg és annak fordítása, amely tehát nem hangfelvétel alapján készült. Hangsúlyozni szeretném azonban azt, hogy az ilyen jelentések soha nem adják vissza teljesen a vita gazdagságát. Ehhez az egész szöveg végigolvasására van szükség.
A könyv olvasását különösen az oktatásirányítás különböző szintjein dolgozóknak ajánlom, továbbá azoknak, akik akár oktatóként, akár hallgatóként részt vesznek a közoktatási vezetőképzésben. Ajánlható azonban e kötet forgatása mindazoknak, akik az iskolai pedagógiai gyakorlat megújításán fáradoznak, és akik szívesen veszik az erről gondolkodó szakértők inspiráló gondolatait. Hasznos forrásanyag lehet a könyv az összehasonlító neveléstudomány iránt érdeklődők számára is.
A szeminárium valamennyi résztvevőjének e helyen szeretnék köszönetet mondani az aktív közreműködésért, Juhász Rózsának és Harsányi Eszternek pedig a szeminárium technikai megszervezéséért.
Halász Gábor
