wadmin | 2009. jún. 17.

Milyen ma a finn iskolarendszer?

Egy kis történelem

Finnország első oktatási intézményeit az egyház alapította; ezek a 13. és 14. században létesített iskolák általában szervezetileg is a nagyobb templomokhoz kapcsolódtak. Hasonlóképpen nagy szerepe volt a finn oktatás fejlődésében a reformációnak is; neveléstörténészeik tulajdonképpen a protestáns egyházak iskoláinak megalakulásától számítják a modern finn oktatásügy létrejöttét: 1683-ban ugyanis az evangélikus Gezelius püspök volt az, aki első ízben javasolta egy, az egész országra vonatkozó oktatási rendszer kiépítését. „Mindenkinek meg kell tanulnia olvasnia; akik ezt nem teszik, azokat kizárják a közösségekből, és nem is házasodhatnak meg.” – mondta.1

Időközben 1640-ben, Turkuban elkezdett működni az első finnországi egyetem is; 1649-ben pedig – Comenius személyes javaslatára – létrehozták az első, mai értelemben vett középiskolát is. Ezek az intézmények – vagyis a nem alapszintű iskolák – azonban megalakulásuktól kezdve egész a 19. századig svéd irányítás alatt működtek; csak 1858-ban nyílt meg az első finn nyelvű középiskola. 1880-ban is még a Helsinki Egyetem hallgatóinak csak a fele volt finn anyanyelvű; 1900 után a középiskolás korú tanulók kétharmada kapott lehetőséget a finn nyelven való tanulásra, a többiek továbbra is svéd nyelvű iskolákba jártak.

1872-ben a középiskolák irányítása az egyházaktól átkerült a civil hatóságokhoz; 1893-ban törvény írta elő a kötelező általános iskolai oktatás rendszerének kiépítését; a tankötelezettséget aztán 1921-ben, a Finnország függetlenségének kikiáltása alkalmából elfogadott törvény 8 iskolai tanévben határozta meg, majd a kötelező iskoláztatás időtartamát egy 1962-es törvénymódosítással 9 évre emelték.2

A II. Világháborút követő esztendőkben aztán Finnországban is – minden szinten – megkezdődött az oktatás addig soha nem tapasztalt expanziója; 1950 és ’60 között az általános iskolákban tanulók száma évenként 3, a középiskolásoké évenként 7, az egyetemeken tanulók száma pedig évi 11 százalékkal nőtt. Ez a folyamat viszont együtt járt a kis vidéki – úgy is mondhatni: rurális – iskolák százainak megszűnésével, és a városi oktatási intézmények látogatottságának növekedésével is. Mindebben a váltásban természetesen óriási szerepe volt annak, hogy a kis és távoli települések tanulóinak – a minőségi oktatás elérése érdekében – az oktatási kormányzat a városokban ingyen lakhatást, illetve a lakhely és az iskola között díjmentes szállítást biztosított, s ez a rendszer azóta is így működik.

A 20. század utolsó harmadától kezdődően egyébként a finn oktatásban egymást érték a különféle reformok. 1966-ban törvény született a felsőoktatás fejlesztéséről, 1978-ban ugyancsak törvény kötelezte az intézményeket a középfokú oktatás megreformálására (ez a folyamat aztán 1982 és 1988 között, három lépésben le is zajlott); 1981-ben pedig a szakképzés minőségi fejlesztésének kérdései kerültek napirendre.

A mai iskolarendszer struktúrája

A finn gyermekek számára nem kötelező az iskolakezdés előtt nevelési-oktatási intézménybe járni; az önkormányzatoknak viszont – egy 1973-as jogszabály értelmében – kötelező fenntartaniuk a 3 év alattiak ellátását biztosító bölcsődéket, valamint a 6 évesnél fiatalabb gyermekek fogadására alkalmas óvodákat. (Érdekes módon azonban Finnországban nemcsak a bölcsődei hálózat, hanem az óvodák szakmai felügyelete is a szociális tárca kompetenciájába tartozik.)

A tankötelezettség 7 esztendős korban kezdődik, és 9 évig, azaz 16 éves korig tart. A tankötelezettségi periódusba ily módon a hatéves alapképzésen kívül még az alsó-középiskola 3 tanéve is beletartozik; ezért is illetik ezeket az oktatási intézményeket a comprehensive school elnevezéssel. Innen aztán két irányba vezethet a tanulók útja: választhatják az általános, illetve a szakmai felső-középfokú oktatást nyújtó iskolákat.

Az intézményes szakképzés azonban Finnországban – annak ellenére, hogy gyökerei egészen 1842-ig nyúlnak vissza3 – hosszú időn keresztül nem tudta elérni azt a fejlettségi szintet, hogy programjaival kielégíthesse a gazdaság képzett munkaerő utáni igényeit; a 60-as években is még csupán egy-egy korosztály egyhatoda szerzett valamiféle szakképesítést. Azóta, persze, a reformoknak – és a tanulóknak nyújtott kedvezményeknek – köszönhetően az érettségit is adó intézmények tanulói is 75 szakma közül választhatnak; ennek köszönhetően ma már a korosztályok 45 százaléka végez szakmai középiskolákban.

A finn tanulók 19 éves korukban érettségizhetnek; ez a megmérettetés jobbára írásban zajlik. Sikeres vizsga esetén a tanulók előtt nemcsak Finnország, hanem egész Skandinávia összes egyeteme nyitva áll. (A főváros, Helsinki egyetemén kívül egyébként 21 egyetem, egy ipartervezési, egy zenei, egy szépművészeti főiskola is fogadja a hallgatókat, s működik még egy – svéd tanítási nyelvű – szociális és igazgatási ismereteket közvetítő felsőoktatási intézmény is.)

*

A finn iskolákban a tanév augusztus közepén kezdődik és május 31-ig tart. Tanév közben a gyerekeknek egy hét karácsonyi vakációjuk van; a nyári szünet pedig tízhetes.

32 tanulónál nem lehet több egy osztályban, de a finn pedagógusok inkább ennél jóval kisebb létszámú tanulócsoportokban dolgoznak. (Előfordul az is, hogy szükség esetén – például egy-egy bentlakásos intézményben – egyetlen tanuló számára is indítanak osztályt.) Az értékelés négyes és tízes közötti érdemjegyekkel történik; ötössel lehet egy-egy tantárgyban továbbhaladni, a négyes elégtelen szintet jelöl.

A speciális szükségletű – többségében valamilyen fogyatékosságú – tanulók jórészt szegregáltan, azaz külön tanulnak; közel 800 speciális iskola működik Finnországban. Több mint 300 iskolában pedig a svéd anyanyelvű gyermekek tanulnak.

Finnországban nagy szerepe van az oktatásban a magánintézményeknek; míg az óvodába járóknak csupán 10 százalékát íratják szülei magán-óvodába, a magánintézmények népszerűsödése a tanulók életkorának előrehaladtával egyenes arányban nő; a felső-középiskolásoknak már a kétharmadát privát intézmények oktatják.

Külön megemlítendő a finn oktatási rendszer jellegzetességei között még a felnőttoktatás jelentősége is; mostanában például a különféle, felnőtteket képző programokon évente egymillió (!) felnőtt tanuló vesz részt; az ő képzésükre fordított költségvetési összeg megközelíti az 550 millió eurót. Komoly szerephez jutnak e téren a nyitott- és a távoktatási formák, de népszerűek a különféle nyári egyetemi kurzusok is.

Rendkívül magas szintűek a finn gyermek- és ifjúságvédelmi rendszer intézményei is; s az állami és egyházi fenntartásúak mellett egyre nagyobb mértékben terjednek a magán-vállalkozásban, hivatásos nevelőszülők által működtetett családi otthonok is. A kitűnően felszerelt intézmények egyidejűleg csak kevés számú gondozottal foglalkoznak; és a minőségi munka érdekében a fenntartók mindenütt alkalmaznak szociális munkásokat, pszichológusokat, családgondozókat és szaktárgyi pedagógusokat is.

Finnország eddig nem tartozott a bevándorlók célországai közé; a jövőben azonban mindinkább számítani lehet arra, hogy növekszik a bevándorlók és az ott letelepedni számító külföldiek lakosságon belüli aránya; ezért az oktatásügyi szakemberek is már a közelmúltban megkezdték az ezzel együtt jelentkező gondokra és feladatokra való felkészülést.

A PISA-vizsgálatok4 és a finn sikerek

Az OECD által 2000-ben, az akkor 32 ország 15 éves tanulói között végzett – sokszor, sokféle összefüggésben idézett – összehasonlító felmérés hangsúlya, noha nyertek adatokat a matematikai és a természettudományi ismeretek helyzetéről is – az olvasás-szövegértés kompetenciáira helyeződött: ezen a téren pedig akkoriban Finnország tanulói álltak az élen, mégpedig még a legjobbak között is kiugró teljesítménnyel. Ez azt jelentette, hogy az olvasás-szövegértés feladatainak teljesítésében a finn 15 évesek 26 százaléka került a produkció kiválóságát jelző legfelső ötödbe; ez az arány a többi ország, azaz az ugyancsak a „topon” teljesítő Kanada, Új-Zéland, Egyesült Királyság és Ausztrália hasonló szintű teljesítményt nyújtó tanulóinak közel a kétszeresét jelenti; miközben – s ez sem elhanyagolható eredmény – Finnország tanulói a matematikai gondolkodás tekintetében is meghaladták az OECD-átlagot.

Ez a nemzetközi szinten is elismerést hozó tanulmányi siker akkoriban a finn illetékeseket – saját bevallásuk szerint is5 – meglepte. Ebben a helyzetben tehát végiggondolták: vajon minek köszönhető tanulóik ilyen mértében egyedülállónak bizonyuló teljesítménye. Az akkori „átvilágítás” eredményeképp a finn oktatás szinte hihetetlen eredményességét a rendszer következő elemeiben vélték felfedezni:

  • A finn oktatásban következetesen ragaszkodnak az egyenlő esélyek biztosításához, nemtől, gazdasági és földrajzi helyzetre, anyanyelvi környezetre való tekintet nélkül;
  • Az ország minden régiójában egyformán hozzáférhetőek a legmagasabb szintű oktatási intézmények is;
  • Az oktatás teljesen ingyenes;
  • A középszintű oktatásban való részvétel is általános;
  • Az oktatásirányítás centralizált, a végrehajtás azonban a helyi körülményekhez alkalmazkodik;
  • Az oktatás minden szinten interaktív és kooperatív, áthatja a partnerség eszménye;
  • A tanulók egyéni támogatást kapnak nemcsak a tanuláshoz, hanem szociális szükségleteik kielégítésében is;
  • Az iskolai teljesítmények értékelése fejlődésorientált; nem használnak rangsorokat;
  • Magasan kvalifikált, autonóm személyiségű pedagógusok oktatnak az iskolákban.

S hogy van-e magyarázata kifejezetten az olvasás területén elért hatalmas eredményeknek? A finn oktatási szakemberek úgy gondolják, hogy igen; s ennek az alábbiakban magyarázatát is adják:

  • A finn kultúra hagyományosan megbecsüli az olvasást;
  • Nagyon magas színvonalú és sűrűn kiépített könyvtári hálózatukban jól felszerelt, modern gyűjteménnyel rendelkező egységek vannak; s külön is kiemelendő a könyvtárak és az iskolák szakmai együttműködése;
  • Igen magas szintű az anyák iskolázottsága;
  • Nem szinkronizálják a külföldi filmeket, hanem a mozikban is, a televízióban is mindent eredeti nyelven, feliratozva vetítenek;
  • Bár az olvasás népszerűsége náluk is csökken, az írott szöveg változatlanul fontos szerepet tölt be a fiatalok szabadidő-eltöltésében.

2003-ban aztán – az OECD szakértőinek előzetes terveivel összhangban – a nemzetközi szakmai grémium megismételte a PISA-vizsgálatot; ezúttal azonban szakértők a hangsúlyt – a másik két témakör változatlan érintésével együtt – a matematikai ismeretek és készségek mérésére helyezték. Finnország ezúttal is élmezőnyben végzett: tanulói Dél-Korea, Japán és Hong-Kong tizenötévesei mellett a matematikában is az első négy helyezett közé kerültek! (Közben természetesen megőrizték az írás-olvasási teljesítmények terén szerzett vezető szerepüket is.) Ez pedig annyit jelent: a finn oktatási rendszernek sikerült az első PISA-vizsgálat óta eltelt három esztendő során a tanulók matematikai átlagteljesítményét is ilyen – a korábbinál sokkal magasabb – szintre emelnie!

Ez a folyamat azonban – mint azt az újabb PISA-országjelentésben maguk a finn elemzők is megfogalmazták – nem volt előzmények nélkül. Alapjait a 80-as években elindított közoktatási reformmal rakták le; akkor, amikor következetesen keresni kezdték a probléma-megoldás technikáinak elsajátítását lehetővé tevő speciális tanítási és tanulási módszereket, és azok alkalmazásának eszközeit.

A PISA 2003 tapasztalatai mindenképpen azt mutatják: a finn oktatás helyes utat választott, azóta is jó irányban fejlődik. Az oktatási reform-tevékenységet azonban még mindig nem kívánják leállítani; 2006-ban a közoktatás minden szintjén oly módon alakítják át a curriculumot, hogy a tankötelezettség időszakára vonatkozóan tovább növelik az anyanyelvi és a matematikai óraszámokat, és újabb programokkal erősítik a tanulókkal közvetlenül foglalkozó pedagógusok továbbképzését is.

Mindeközben nagyon bíznak abban, hogy a 2006 során esedékes újabb PISA-vizsgálatban – mely a természettudományos ismeretekre fog kiemelt figyelmet irányítani – Finnország tanulói az eddigiekhez hasonlóan kiváló eredményeket fognak produkálni.

Mihály Ildikó
Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.